Evangélikus Élet, 1960 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1960-02-21 / 8. szám

ARCKÉPEK PESTALOZZI Majdnem két évtizedig egy szinte jeltelen szikladarab alatt aludta örök álmát a nagy keresztyén, humanista, nevelő, Pestalozzi. Születésének (1746) százéves évfordulója alkalmá­ból emlékművet kapott a svájci Bruggban a következő felirattal: „Itt nyugszik Henrik Pesta­lozzi, a szegények megmentője Neuhofban, a nép prédikátora Lénárd és Gertrudban, az ár­vák atyja Stanzban, a nép­iskola megalapítója Burgdorf és Münchenbuchseeban. Az emberiség nevelője Ifertenben. Ember, keresztyén, polgár: mindent másért, semmit ma­gáért. Legyen áldott neve.” Ez a sírfelirat tömörségében sejteti és érezteti velünk egy ember hányatott, sok kudarc­cal, kevés megértéssel és si­kerrel váltakozó sorsát, de az emberért végzett önzetlen és odaadó munkájáért, a munkát átható izzó emberszeretetért és kristálytiszta eszmékért az utókor kalap] évévé áll Pesta­lozzi előtt, maradandó értékű gondolatait, törekvéseit átvette és megvalósította, és eszmény­képévé tette az igaz, jellemes, szerető pedagógusnak. Az a nagy szellemi hatás, amely Franciaországban a for­radalomhoz vezetett (1789) és amely a XVIII. század lázas Európájában minden gondol­kodó embert megérintett, Rousseau hatása, érezhető nemcsak a kibontakozott ne­velő, tanító Pestalozzin, de az elinduló, kereső ifjún is. Lel­késznek készül. A hittudo­mányt jogi tanulmányokkal váltja fel, majd gazdálkodó lesz, hogy végül az emberiség nagy tanítóinak sorába álljon. Neuhofban vásárol birtokot. A naivul hiszékeny Pestalozzi a gazdálkodásba belebukik, de Neuhof már szimbóluma ma­rad a szegény népért végzett munkának, ötven koldus gyer­meket vesz maga mellé. Hihe­tetlen türelemmel és szeretet­tel gondozza, ápolja őket és megtanítja nemcsak a mező­gazdasági munkára, hanem a szövés, fonás mesterségére is. Az elhagyott nyomorultak atyjában már ekkor megfo- gamzik az életét végigkísérő gondolat: szellemileg kell a népet kiszabadítani a tudat­lanság, elmaradottság nyomo­rából. Tanítja a gyermekeket az ábécé-re. Az intézet rövid ideig mű­ködik, de amíg a Stanz-i ko­lostor épületében ismét a gya­korlati nevelés területére lép­het, megírja a „Lénárd és Gertrud” című világhírű mű­vét. A könyv regény. A nép számára készült, mint ahogyan Pestalozzi minden lélekzetvé- tele, mozdulata a népért tör­tént. A regényben Gertrud, az anya hivatott a népnevelés munkáját elvégezni, mivel népiskolák még nem voltak, vagy ha igen, nem megfele­lőek. 1799 döntő év Pestalozzi éle­tében. A század vége Svájc történelmének nehéz és súlyos fejezete. A franciák ellen ala­kult ún. 2. koalíció (Porosz- ország, Ausztria, Oroszország, Anglia háborúja a forradalmi Franciaország ellen) hadszín­tere Svájc. A két éven keresz­tül dúló háború nemcsak a kantonok egymás közti bizal­mát tépázta meg, de idegen hadseregek átvonulási terü­lete és mérkőzési helye is a kicsiny, és akkor még koránt­sem olyan gazdag Svájc. A háború otthonokat dúlt fel, hajléktalanná tett ezer­számra embereket, családok szakadtak el egymástól a me­nekülések és kiürítések során. Éhség és betegség tizedelte a különben is nehéz körülmé­nyek között élő szegény la­kosságot. És mint hatvan év­vel később, a solferinói csa­tában (1859), akadt egy ember­barát, humanista, Dunart Henrik, aki látta a sebesült és beteg harco­sok, katonák kimondhatat­lan szenvedését és elindí­totta a vöröskereszt mun­káját, úgy Pestalozzi is a háború alatt kallódó és el­hagyott gyermekeket szed­te össze. I Ezek a gyermekek éhségtől be­esett arccal, betegségtől, jár­ványoktól borított és elcsigá­zott testtel országutak és elha­gyott romok csavargói, a ha­lálnak és pusztulásnak kitett, társadalmaktól elhagyott, szü­lőket elvesztett árvák voltak. A krisztusi szeretet irgal­mas samaritánusa indult Pestalozziban felkutatni, összeszedni őket, hogy a stanzi kolostor épületében elhelyezze, meleg ételhez, ruhához juttassa őket és szeretetet sugározzon ne­kik. Az ótvaros, rühes, ki­ütéses kis arcokat újra megsimogatta egy kéz és újra megszólította valaki az árvákat: „kicsi fiam! Kislányom!” A kigyógyított tiszta kis szí­vek hálás tekintettel vették körül a mestert, aki a buksi fejekbe újra a szellemi vilá­gosságot csepegtette: ábécé. ..Ha munkámat nézem, úgy senki sem lehetett alkalmatla­nabb, mint én és mégis meg tudtam oldani. Ezt a szeretet tette, ennek van isteni ereje, ha az igaz, és a keresztet (fá­radságot!) nem nézi”, írja ezekről az évekről Pestalozzi. Sehol nem volt olyan sikere és elismerése, mint a kicsi­nyek között, akik között ő ma­ga is legszívesebben időzött és akik a csupa-szív ember térdén érezték magukat leg­boldogabbnak és itták a me­leg, mélyről jövő hangokat, amelyből áradt a szeretet. A modern pedagógiának ez a módszer lett az alapja. A szeretve-nevelés peda­gógiájának fundamento- mát a „jó öreg” Pestalozzi rakta le. 1804-ben Ifertenben pedagó­giai főiskolát szervez, nevelő- intézetet rendez be. Ez az in­tézet már szinte világhírű. Könyvei, nevelési eszméi meg­ragadják a jóérzésű embere­ket, kíváncsian zarándokolnak hozzá, hogy módszeréből el­lessenek valamit. Csodálják öt a porosz Humbold Vilmos (a berlini egyetem megalapítója), a magyar Brunswick Teréz és a népoktatás nagy eszméje át- forrósítja a szíveket és Európa különböző helyein Pestalozzi módszere és lendülete felszínre hozza a népoktatás égető kérdését. Ez az intézet két évtizeden át működik, életéből ez a sza­kasz a látványosabbak közé tartozik. A nagy tanító ezután visszavonul. Hátralévő életének két évé­ben még egyszer megszólal. A visszapillantó, befelé forduló Pestalozzi megírja „Hattyú- dal”-át. Az árvák atyja, mint Jézus tanítványa áll előttünk. Hosz- szú élete (81 évet élt) sok küz­delem, gond. De mennyi nyo­morúságot látott ő a vajúdó századforduló társadalmában! Szíve minden dobbanásával segíteni akart a nyomoron, a szegénységen és a tudatlansá­gon. Az emberiségért hozott áldozata, a fáradságos küzdel­me az elmaradottsággal szem­ben azok sorába emelte Pes- talozzit, akire mindig felné­zünk és akitől örömest tanu­lunk. Ezekkel a gondolatokkal adózunk a nagy keresztyén­nek, humanistának február 17-én, halálának 133 éves év­fordulóján. Rédey Pál Egy történet margójára A hatos buszon utaztam Óbudáról Pestre. Nagyon ösz- szepréselődve fogtuk a nikke- lezett segítőrudat, ilyenkor mindenki ideges és sértődé- keny! Az ülő kalauz minden megálló után éles hangon kérte: tessék a kocsi belsejé­ben előbbre menni, van még kérem hely, ne álljunk meg, í csak beljebb, csak előbbre! A leszállóknál hangos szó- [ váltások . kezdődtek: miért nem megy odább, hogy lehet itt kérem megállni, nem tudok leszállni! Persze a válaszok sem maradtak el: miért nem ; utazik takszin, ne járjon a í szája, nem kérdezte senki! A hangulat már olyan forró j és olyan feszült volt, hogy 1 minden pillanatban a robba- I nástól lehetett félni! I És ebben a feszült, robba- I nékony légkörben, az egyik megálló előtt egy idősebb utas kérő hangja szólalt meg csend­ben és majdnem alázatosan: — Egy kis segítséget kérek, szeretnék leszállni! A segítségkérés és a hang, mely a szót hordozta, minden­kit megváltoztatott! A csodá- j val határos módon üres fo­lyosó képződött a héringek módjára szorongok között és az idős utas majdnem kényel­mesen szállt le! Amikor le­szállt, kedvesen meghajolt a I busz előtt és botjára támasz- i kodva tovább ment. I E jelenet után az utasok j mintha kicserélődtek volna, I többé nem sértegették és nem bántották egymást! Sőt igye­keztek egymás segítségére lenni. A visszahúzó erők he­lyett segítő, támogató erők ha­tása érződött minden utas mozdulatában és még a sze­mek ragyogásában is! Mindezt azért mondom el, mert aznap hallgattam egy roppant érdekes előadást budapesti lelkésztársaimmal együtt a haladó erők előre- J töréséről. Az előadás ér­dekesen, színesen, figyelmet lekötő módon és sokoldalúan tárgyalta a haladó erők győ­zelmes előretörését gazdasági, j politikai, kulturális, társadal- I mi vonalon. i Az előadás sok vonatkozás- ■ ban gondolkoztatott el mind- ] nyájunkat és én most az elő­adás egy kis jelzőjére és egy nagy fontosságú jövőbe néző célzására utalok! Az eldugott kis jelző így hangzott: visszahúzó! Vannak visszahúzó, destruktív erők! Ezek a visszahúzó, destruktív erők ott vibrálnak a világ ügyeit tárgyaló tanácskozáso­kon, a tömött buszokon és mindenütt a világon, ahol az emberek nem akarják egy­mást megérteni és egymást segíteni. Ezek a visszahúzó, destruktív erők rombolnak, befeketítenek, félremagyaráz- nak, képmutatóskodnak, nagy- képűsködnek, csak éppen nem segítenek! Nekünk, Istenben hivő ke­resztyéneknek kötelességünk elmondani alázatosan: Egy kis segítséget kérünk! Támogatást kérünk mindenüvé, ahol az emberek megsegítéséről, a jó­lét előmozdításáról, vagy ép­pen a békéről van szó! A kard kiráncigálásával semmire sem megyünk. Nem megyünk semmire, ha a hán­tásra hántással, a sértésre sértéssel válaszolunk! Az em­bereket meg kell nyerni, nem a mi számunkra, hanem Isten számára, tehát a szeretet és segítés számára! A nagy fontosságú, jövőbe néző célzás pedig az volt, hogy ez év március 15-én (éppen a szabadság nagy emlékünne­pén) ül össze az ENSZ leszere­lési bizottsága. Évek hosszú során meddő viták folytak a leszerelésről. Nekünk, Istenben hivő ke­resztyéneknek kötelességünk elmondani alázatosan: Egy kis segítséget kérünk az egész emberiség számára! Nem is kis segítséget, hanem bátor, merész lépést kérünk Isten nevében, azt kérjük, hogy le­gyen vége a tébolynak! Le­gyen vége a háborúkra való készülődéseknek! Kérjük az általános és egyetemes lesze­relést! Legyen végre vége a féle­lemnek; gyermekeink, unoká­ink nőjenek, tanuljanak, épít­senek egy szebb országot, egy szebb világot! Egy kis segítséget kérünk a bíborosoktól, érsekektől, püs­pököktől akármilyen nyelven miséznek, prédikálnak, vagy hirdetik Isten igéjét, emeljék fel szavukat: legyen vége a tébolynak! Falukon, tarosokon élő hivő emberek, kicsinyek és nagyok kezdjünk el imádkozni a tel­jes leszerelésért! Egy kis segítséget kérünk...! Fülöp Dezső Még egyszer az „Obrigkeit?*6 Január 24-től 29-ig ülése­zett Berlinben a Berlin-Bran- denburg-i tartományi zsinat. A zsinat programján a témák gazdag tárgysorozatát tervez­ték, igazi főtémájaként azon­ban Dibelius püspök inkább hírhedtté, mint híressé vált „ünnepi irata”, az „Obrigkeit?” szerepelt; illetve az a maga­tartás, amelyet ez az emlí­tett írás is tükröz és amelyet a zsinaton H. Vogel professzor „dibelianizmus”-nak nevezett. A zsinatnak fent említett „titkos főtémája“ nemcsak a németországi lutheránus ke- resztyénségben váltott ki nagy érdeklődést, hanem Németor­szágon belül és azon túl is foglalkozott vele az egyházi és világi sajtó. Nem egysze­rűen a Római levél 13. feje­zetének első 8 verse helyes megértéséről van itt szó, ha­nem elsősorban arról a törek­vésről, mely a Szentírás ha­mis értelmezését annak a mi­litarista-klerikális törekvésnek a szolgálatába akarja állíta­ni, mely annyira jellemző Adenauerra és pártjára, mely­nek Dibelius is tagja. ,JLila könyvé‘ Dibelius ellen Az az írásmagyarázati mód, ahogy Dibelius az „Obrig- keit?“-ben Róma 13. verseit magyarázza, nem annyire tea lógia, mint inkább a politika területére, a Német Demokra­tikus Köztársaság elleni és ál­talában a szocializmus elleni harc területére vezet. Ez vilá­gosan kitűnik abból a „Lila könyv“-ből is, amelyet a zsi­nat előestéjén D. Martin Fischer és D. Gerhardt Gollwitzer nyugatnémet professzorok hoztak nyilvánosságra. A lila szín az egyház színe és kife­jezésre akarja juttatni, hogy a könyvben összegyűjtött do­kumentumok Dibelius püspök klerikális törekvései ellen irá­nyulnak. (Amint a nemrégen kiadott „Barna könyv“ doku­mentum-gyűjteménye Ober­länder és a Hitler-fasizmus ellen emeli fel szavát). A „Lila könyviben köz­vetve és közvetlenül fel­szólítják Dibeliust a visz- szalépésre. Dibelius azon­ban nem látja, vagy nem akarja látni, hogy ma már csak tehertételt je­lent. Dibelius nemrégen közzétett egy „Három interjú" című iratot, melynek harmadik ré­sze önmagával történt interjú. Ebben azt írja, hogy „Harc közben az egyház nem cseréli le a püspökeit, ez csak akkor lehetséges, ha Isten ad erre parancsot. Erre a parancsszó­ra én minden nap készen va­gyok .. .* Az Isten szava, amely visszahív, úgy is han­gozhat, hogy a hivatalviselő felismeri tevékenysége hatá­rait vagy testvérei mondják meg neki..; — közli a „Lila könyv“ Johannes Hamel rek­tor szavait. Hamel elmondja, hogy mindkét írását Dibelius- nak (Obrigkeit és a Három interjú) megmutatta sokak­nak. Mindenkinek az volt a benyomása, ami az övé. hogy a püspök elérkezett ahhoz a határhoz, amikor félre kell állnia. A nyugatberlini professzor, D. Martin Fischer a nyugatberlini egyetemi hall­gatók számára előadást tar­tott, a „Felsőbbség“ címen. Feltette a kérdést, mi történ­nék, ha a keresztyének a Né­met Demokratikus Köztársa­ságban Dibelius püspök „út­mutatása“ szerint élnének, vagy megkísérelnék így élni. Vagy , mi történnék, hogyha a Német Demokratikus Köz­társaság Dibelius püspök álláspontját úgy tekinte­né, hogy az az egyház szava. Foglalkozott előadásában az­zal a hajszával, amelyet Nyu­gaton politikai oldalról foly­tatnak azok ellen a teológu­sok ellen, akik felemelik sza­vukat Dibelius „Obrigkeit?”- je ellen. Ezeket a teológuso­kat keleti ügynököknek bé­lyegzik. Nem veszélytelen Di­belius ellen szót emelni. Dibe­lius ugyanis olyan jelentős po­litikai személyiség, hogy mel­lette vagy ellene történő ál­lásfoglalást bizonyos politika ellen vagy mellett történő ál- I lásfoglalásnak értékelik és a Dibelius elleni kritikának az | egyházban is nemkívánt kö­vetkezményei lehetnek — mondta előadásában D. Mar­tin Fischer. A felsőbbség kérdése és Dibelius egyházi végrendelete A zsinaton Dibelius hosz- szabb előadásban fejtegette a maga álláspontját a felsőbb­ség kérdésében. Elmondotta, hogy ö Róma 13. olyan értel­mezésében nevelkedett, hogy minden felsőbbséget Istentől való felsőbbségnek tekintett. Fordulat következett azonban. be nála a felsőbbség ilyen ér­telmezése tekintetében a Hit­ler-fasizmus idején. 1945-ben várakozással tekintet az új államforma felé. Azonban az a meggyőződése, hogy a most uralkodó hatalom nem Isten szolgája, hanem csupán világi intézmény. A tényleges enge­delmességet ez azonban nem zárja ki. Visszavonja azonban azt a polgármester-példát, amely „Obrigkeit7“-jében olyan nagy felháborodást vál­tott ki. Bejelentette azt is, hogy 1961-ben visszavonul egy­házi hivatalaitól. Befejezőül pedig felolvasta „Egyházi Végrendeletét“. Az Egyházi Végrendeletben óvja Dibelius az egyházat attól, hogy gettó­ba vonuljon. Legyen az egy­ház tudatában annak, hogy „népünk egész életéért fele­lős“. „De teljes komolysággal kérem (az egyházat), hogv magát soha át ne adja a vi­lág hatalmainak. Kérem Is­tent, tegye szabaddá az egy­házat mindig attól a kísértés­től, hogy az agitációnak és a propagandának a lelkét a ma­ga eszközének tekintse... Azért imádkozom, hogy nö­velje azoknak a számát, akik döntöttek, és hűek maradnak és hogyha a népegyház szét­esik, az új hitvalló egyház már készen álljon, az az egy­ház, amely az öntudatos evan­gélikus keresztyéneket most még szorosabban fűzze ösz- sze...“ Dibelius egész előadása és az Egyházi Végrendelet is azt Köztudomású, hogy az Egye­sült Államokban a legköze­lebbi elnökválasztásra jelöl­tetni akarja magát Jonh Ken­nedy szenátor, a Demokrata Párt képviselője. Azt is köz­tudomású, hogy Kennedy sze­nátor katolikus. Sőt az is köztudomású, hogy ősi ha­gyomány, hogy az Egyesült Államok elnöke csak protes­táns volt. Éppen ezért az Egyesült Államok protestáns köreit élénken foglalkoztatja a kérdés, hogy egy esetleges római katolikus elnök döntő kérdésekben a lelkiismeretére, vagy mint egyházának hű fia, a döntő kérdésekbe általában beavatkozni törekvő Vatikán utasításaira fog-e hallgatni. A kérdés felvetése indokolt. Legutóbb heves vita támadt — hullámai még ma sem csi­tultak el — az elmaradott or­szágoknak nyújtandó segély körül, ahol a fejlődés előse­gítésére állami pénzeket kell fordítani. Felmerült egy olyan igény, hogy a népesség egy­re erősödő növekedését ezek­nél a népeknél kordában kel­lene tartani, visszaszorítani és állami pénzeket kellene se­gély formájában igénybe venni a születés szabályozására, ille­tőleg azok módszereire. Az amerikai katolikus püspökök kategorikusan kijelentették: egy katolikusnak sem szabad hozzájárulnia egy olyan tör­vényhez, amely állami pén­zeket a népesség-szaporodás megakadályozására akar for­dítani. Ezzel kapcsolatban merült fel a széles nyilvá­nosság előtt az a kérdés, mit tenne egy katolikus elnök ab­ban az esetben, ha a parla­ment másképp határozna, mint ahogy azt a katolikus püspökök kívánják. Az ismert amerikai heti­lap, a „Christian Herald” közli az amerikai protestantizmus közismert szóvivőjének: dr. Daniel Pólingnak figyelmez­tetését Kennedy szenátorral kapcsolatosan. Dr. Poling em­lékeztet arra, hogy Kennedy szenátor 1955-ben egyszer már mutatja, amit nyíltan ki is fejezett, hogy álláspontjából nem enged. Vogel professzor felszólalá­sa. Az ellenvéleménynek hatá­rozott hangot adott Vogel processzor, aki erélyesen for­dult Dibelius ellen és szemé­re vetette, hogy Dibelius egy „egyházi frontot“ akar létre­hozni. Dibelius magatartását dibelianizmusnak nevezte. Ki­jelentette, hogy Dibelius el­gondolásaival és magatartásá­val nem tud közösséget vál­lalni. Kritizálta a püspök pré­dikáló módját. Dibelius úgy hirdeti az evangéliumot, hogy abban mindig van egy átheiz- mus elleni offenziva-szándék, amely az atheizmust legszíve­sebben már halottnak látná. „Az atheizmust sokkal inkább saját magunkban kellene és* - revenni, mint a kommunis­táknál.“ Vogel professzor mindezt nyílt levélben tárta a zsinat és a püspök elé, mi­vel Dibelius püspök is a ma­ga „Obrigkeit?“-jében ezt a formát választotta. A zsinat több zárt és nyílt ülés után hozta meg a maga határozatát. 182 szavazattal szemben 18-an szavaztak a határozat ellen, 16-an tartóz­kodtak a szavazástól, több mint húszán viszont teljesen távol tartották magukat. Ez a több mint 50 Dibelius elleni állásfoglalás mutatja, hogy bármennyire is veszedelmes dolog Dibelius politikájával szemben szót emelni, ez a szó egyre hangosabb. Két pozitív eredménye van a zsinatnak. Az egyik: hogy Dibelius kény­telen volt visszavonulását máris bejelenteni, a másik, hogy bár álláspontját fenn­tartja, az „Obrigkeit?“ vonat­kozásában is kénytelen volt engedményeket tenni. Ez a két vonatkozás nemcsak ered­ménye a zsinatnak, de indo­kolja azt is, hogy miért nem nagyobb számban foglaltak ellene állást a zsinati tagok. Az egyház és állam kérdése azonban nem lezárt kérdés. A február végén tartandó össz- német zsinat napirendjén is szerepel. Bizonyos, hogy ezen a zsinaton is heves vitákra kerül sor. G. A. ellentmondás nélkül alávetet­te magát egy katolikus püspök utasításának. Akkor Phila­delphiában egy felekezetközi alkalom volt. Gyűjtést indí­tottak a „Négy Káplán Ká­polna” felépítésére. Ezt a ká­polnát két protestáns, egy ka­tolikus és egy zsidó tábori lelkész emlékezetére építet­ték, akik a második világhá­borúban kéz- a kézben, imád­kozva haltak meg egy német torpedóromboló által elsüly- lyesztett „Dorchester” hajón, miután mentőöveiket a le­génységnek adták át. Ken­nedy szenátor akkor már a beszédét is elkészítette. Dou­gherty bíbornok utasítására azonban távol maradt mégis az ünnepségtől, mert mint határozottan kijelentette, mint „a katolikus egyház hű fiá­nak” nem volt más választá­sa, minthogy a részvételről le­mondjon. Dr. Poling, amikor erre az esetre emlékeztet, kijelenti, hogy Kennedy, aki nemrégi­ben beszélt az állam és egy­ház szétválasztásáról, ezt az álláspontját mint elnök alig­ha tudná fenntartani. A ró­mai egyház egyszer már nyil­vánvalóvá tette, hogy tekinté­lye erősebb, mint Kennedy szenátor és nyilván Kennedy a jövőben — ha elnök lenne — sem tehetne mást, mint­hogy jobb belátása ellenére is magát a Vatikán utasításai­nak alávesse. EVANGÉLIKUS ELET A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Főszerkesztő: D. dr. Vető Lajos Felelős szerkesztő és kiadó: Rádor András Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII., Üllői űt 24. Telefoni 142—074 Előfizetési ára egy évre 60,— Ft* fél évre 30,— Ft Csekkszámla: 20412.—Vili. Árusítja a Magyar Posta 10 000 példányban nyomatott.-----;---------------------- ­60.39 56/2 - Zrínyi Nyomda, Budapest Katolikus elnökjelölt az Egyesült Államokban

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom