Evangélikus Élet, 1960 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1960-02-07 / 6. szám

A mérgest gyülekezet ünnepe ALBERT SCHWEITZER ÉLETÉBŐL A mérgest gyülekezet a kö- eeltmúltban ünnepelte meg­alakulásának 325 éves évfor­dulóját. Változatos s érdekes ennek a tiszta evangélikus községnek a múltja. Már a bronzkorban és a római megszállás idején lakott hely volt, amiről igen sok emlék tanúskodik. A hon­foglalás után is hamar bené­pesült e község, mint a hatal­mos Pók család birtoka, amelynek itteni ágáról vette a község a nevét. Vára is volt a Rába folyó mentén, vámsze- dési joggal. A szájhagyomány szerint dicsőségesen uralkodó Mátyás királyunk is megfor­dult itt győri tartózkodása ide­jén vadászat ás egyéb szórako­zás céljából. A reformációt a XVI. század vége felé fogadta el a község, amikor 1582-ben várat épített itt a vármegye a török portyá­zások elhárítására. Az első várparancsnok, Poky Mihály evangélikus volt, ugyancsak a várőrség nagy része is. Gyak­ran megfordultak itt Győrből a tábori lelkészek is s egy régi feljegyzés szerint a várral egy időben épült a templom is; és már evangélikus templomnak. A XVII. század első évtizedé­ben már tanítók is szolgáltak itt, akik közül csak az utolsó­nak, Vadinyi Andrásnak a ne­vét ismerjük. Az 1634. évben a gyülekezet megbízásából Pát- ka István és Kiss Gergely megjelentek a csepregi zsina­ton és tanítójuk lelkésszé ava­tását kérték. Kérésük meg­hallgatásra talált s Vadinyi ott nyomban felhatalmazást kapott a lelkészi teendők vég­zésére miután aláírta hitval- Jási iratunkat, a „Formula Condordiae”-t. Ez évtől fogva anyagyülekezet Mérges és há­rom század viharai között is megmaradt annak. Pedig mind a három évszázad küzdelmes volt s megpróbálta a hívek ki­tartását, hithűségét. Régi írott emlékekből az összes itt szol­gáló lelkészek és tanítók ne­vét ismerjük. Vadinyit a szolgálatban test­vére, Ferenc követte, majd az 1649. évben Edvi Illés Gergely nyert ide felavatást, akit mint malomsoki lelkészt idéz­tek 1674-ben a szomorú em­lékű pozsonyi törvényszék elé. Mivel híven kitartott s a re- verzálist alá nem írta, bebör­tönözték. Komáromban és Li- pótváron szenvedett társaival rettenetes körülmények között. Egy év múlva őt is gályarab­ságra hajtották, de a törődött öregember Nápolyt már nem érte el, a bilincs-okozta sebe elmérgedt s Nápoly közelében meghalt. Holttestét temetetle- nül ott hagyták az útfélen. A vallásüldözés mellett még egy nagy veszedelem is zúdult községünkre. Az 1683. évben itt kelt át a Rábán a Bécs el­len vonuló roppant török had, amely a község határában levő dombról rommá lőtte a várat. A várőrség hadi felszerelését, ágyúit a templomba mentette, s ott próbált ellenállni, de a túlerő elől kénytelen volt a Rábán át elmenekülni, hátra­hagyván a templomban a alatt rögtönöztek oltárt és szó­széket. Harangjuk is volt, az elpusztult vár harangja, me­lyet a halászok a Rába medré­ben találtak meg. Kiváló lelki vezetője volt ez időben a gyü­lekezetnek Thurzó János li- cenciátus tanító, aki 30 évig szolgált itt s akinek utódját, hadianyagot. Az ellenség a templom tornyát s tetőzetét is rommá lőtte s csak a puszta falak maradtak. A leomló bol­tozat a hadianyagot eltakarta s az csak 100 év múlva került elő, amikor a templom újjá­épülhetett. Emlékül egy 32 fontos ágyúgolyót befalaztak elődeink a torony oldalába, ahol most is látható. A törökdúláskor a község is elpusztult, a lakosság elme­nekült és csak évek múlva tudta hajlékát felépíteni. A templom felépítésére azonban nem is gondolhattak. Ez idő­ben már csak tanítók szolgál­hattak itt, akik a püspöktől a lelkészi teendők végzésére is felhatalmazást nyertek. Meg­ható, hogyan tartották az is­tentiszteletet e nehéz időkben hithű elődeink. Télen a pa- róchiális házban gyűltek össze, nyáron pedig a romtemplom puszta falait zöld ágakkal rakták be s a félkör alakú szentély épen maradt boltíve Rogáts Pált másfél évi szol­gálata után elüldözték a köz­ségből, elvették a parochlális házat és megszüntették a val­lásgyakorlatot. 1756-tól 1781-ig a téti gyülekezet fogadta ke­belére az elárvult nyájat s majd amidőn 1781 őszén meg­jelent II. József türelmi ren­deleté, azonnal tanítót hívott a gyülekezet Szarka Ádám személyében, s mivel az el­foglalt paróchiát vissza nem kapták, bérelt lakásban he­lyezték el. Itt végezte a taní­tást és a könyörgéseket is. Majd amikor utódját, Tur- chányi Jánost hívta meg a gyülekezet, új fordulat követ­kezett. Általános volt az óhaj a templom felépítésére s a lel­készi állás betöltésére. De itt nagy akadályok voltak. Kicsi volt a lélekszám, alig 50 csa­lád, holott a rendelet szerint legalább 100 családnak kellett volna lenni. S íme mire vál­lalkoztak akkor hithű elő­deink! Pátka István és Kozár 1. A Béke Nobel Díjat 1953. évben vette át s a hatalmas összeget is a lambarenei kór­ház számára használta fel. A díj átvétele után Oslóban is járt s a norvég napilapok gyűjtésre szólították fel a né­pet. Néhány nap alatt 300 000 norvég korona állt rendelke­zésre. Többek között egy öreg­otthon nénikéje is felkereste az egyik szerkesztőséget és azt a pénzt, amelyet temetésére tartogatott, átadta a kórház céljaira. Azokban a norvég városokban, amelyeken az ős­erdők doktora keresztüluta- zott, százak álldogáltak türel­mesen és közben korálokat énekeltek. 2. Ha valahová orgonakon­certre hívták, előzetesen ala­posan vizsgálta az orgonát, hogy megfelelő módon állítsa be a regisztereket. 1932-ben Glasgowban, a katedrálisban kellett játszania. Az ott-tar- tózkodásra csak három napja volt, ennek nagy részét is az orgona mellett töltötte. Egyik barátja, aki tudta, hogy az utazástól mennyire fáradt, csendesen megjegyezte: — Sza­bad-e így a gyertyát mindkét végén égetni? Schweitzer eny- nyit válaszolt: — Hogyne lenne szabad — ha elég hosszú a gyertya... 3. Gyermekkorát Günsbach- ban töltötte. A szomszéd falu öreg zsidó bácsija, Mausche, csacsifogattal járt és kereske­dett. A kis gyerekek ilyenkor körülvették és gúnyolódva ki­áltoztak, amíg csak el nem hagyta a falut. A bácsi csak jóságosán mosolygott. „Ez a mosoly meggyőzött ' engem — írta Schweitzer egyik könyvé­ben. — Megtanultam Mausche- tól, hogyan kell üldözés alatt csendben maradni. Így lett ő egyik nevelőm. Amikor már gimnazista voltam, többször elkísértem ... Számomra ma is példakép, aki türelemre késztet akkor is, amikor pe­dig mérgelődni és tombolni szeretnék.” 4. Segédlelkészi szolgálatát Strassbourgban kezdte el. Ele­inte inkább csak a délutáni áhítatokon prédikált s néhány gyülekezeti tag az igehirdeté­seket túl rövidnek tartotta. Schweitzer főnöke, Knittel nevű lelkész megkérdezte, hogy mi a rövid prédikációk magyarázata. Erre Schweitzer így felelt: „Csak annyit tud­nék erre mondani, hogy nem vagyok több egy egyszerű se­gédlelkésznél, akinek hallgat­nia kell, ha nem tud többet mondani annál, mint amit mondott az Igéről." 5. A konfirmációi oktatásról így nyilatkozott: „Arra töre­kedtem, hogy lehetőleg kevés leckét adjak föl, hogy a kon­firmációi óra a szellemnek és a szívnek zavartalan felüdü­lésére szolgáljon. Az a cél ál­lott előttem, hogy az evangé­lium igazságait szívük és ér­telmük közepébe hintsem, hogy így állhassanak meg az élet későbbi kísértései kö­zött." 6. Élete egyik döntő esemé­nyéről így írt: „1904 őszén, egyik reggel, íróasztalomon ta­láltam a Párizsi Missziói Tár­saság egyik zöld fedelű füze­tét, olyat, amiben havonta be­számolót szoktak adni a misz- sziói működésről. Aznap este teljesen gépiesen nyitottam fel a füzetet s a szemem egy cikk­re tévedt ezzel a címmel: „Mi a fájdalma a Kongó-misszió­nak?”. A cikk arról szólt, hogy a Kongó északi részében, Gabunban, hiányzanak azok az emberek, akik az elkezdett missziót folytatnák. De az a reménység is megszólalt ben­ne, hogy csak lesznek olyanok, „akiken a Mester tekintete már megpihent” s akik jelent­keznek a szolgálatra. A befe­jezés így hangzott: „Az egy­háznak olyan emberekre van szüksége, akik a Mester inté­sére így felelnek: Uram. kész vagyok erre az útra...” Schweitzer felelete pedig az volt, hogy jelentkezett az or­vosi egyetemre, hogy mint orvos-misszionárius elinduljon az útra, amelyen ma is jár. V. L. Imre nekivágtak a hosszú út­nak, felmentek Bécs be, hogy a templomépítési engedélyt ki­könyörögjék. Két hétig tartott ez az út s költséges is volt, de eredménnyel járt. A felsőbb- ség, tekintettel arra, hogy a gyülekezeti földek birtokában megmaradtak elődeink, „fon- tosította esedezésüket” s a templomépítésre, prédikátor­tartásra az engedélyt meg­adta. Lázas munka követke­zett ezután. Turchányi János tanítót 1786-ban Hrabovszky püspök lelkésszé avatja s utá­na megindul a romtemplom felépítése. Szétbontják a vár­rom puszta falait s annak tég­láit beépítik a templomba, ki­javítják a romos falait s oly nagy buzgósággal végzik a szent munkát, hogy 1787 nya­rán már megtarthatják a félig kész templomban az első is­tentiszteletet. Majd az 1790. évben harangokat is szereznek s visszavásárolják a rábaszent- mihályi plébánostól a paró- chiális házat a hozzá tartozó terjedelmes fundussal, majd a tanítói állást is betöltik. Ekkor történt a rábaszentmihályi hí­vek csatlakozása is, akikben hithű, áldozatkész tagokat nyert a gyülekezet. Turchányi János 40 évig szolgálta hűsé­gesen gyülekezetünket s 64 éves korában tért örök pi­henőre. Utódai mint ároni csa­lád tagjai, mint papok, taní­tók szolgálták tovább is egy­házunkat. Az 1835. évben a templomhoz tornyot épített a gyülekezet egy korán elhunyt árva fiú, Kovács Imre hagyo­mányából. Az építéshez az abdai várrom tégláit vásárol­ták meg, s használták fel. Vá­rak anyagából — templom! Szimbólumnak is megkapó! Vár a templom is, a hitnek vára. Ekkor nyerte templo­munk mostani stílusos alak­ját s mivel időben a körü­lötte levő tágas négyszögű tér is rendezést nyert, s kívülről kerítés, díszbokrok, tujafák veszik körül, valóban büszke­sége lehet gyülekezetünknek. Belseje is arányos, szép az ol­tár, szószék. Nem ok nélkül nyilvánították műemléknek. Gyülekezetünk múltja küz­delmes volt az első két évszá­zadban, de nem kevésbé az utolsóban. Árvizek, többszöri tűzvész, himlő-kolera járvány nyomorította meg s tizedelte a lakosságot. A tanítólak két­szer is porrá égett s a papiak is egy ízben. Az 1809. évi nagy himlő- és kolerajárvány 50 ál­dozatot követelt, negyedrészét a gyülekezetnek. Kedvezőtlen gazdasági viszonyok, árvizek sokakat kivándorlásra kény­szerítettek. Mérges kicsiny gyülekezet maradt s most is csak nagy áldozattal tudja! magát fenntartani. De él a hí­vekben a reménység, hogy Is­ten nem hagyja el a jövőben sem. Az elmúlt évszázadban Berecz Lajos és Borbély János lelkészek szolgáltak hosszabb ideig a gyülekezetben, akik hűséges pásztorai voltak a nyájnak s a nehéz időkben tudták lelkesíteni a gyüleke­zetét, hogy templomát, isko­láját megbecsülje és rendben tartsa. Isten segítségével rend­ben vannak épületeink ma is. A mostani, 325 éves jubileu­mi ünnep is nagyon bensősé­ges volt. A délelőtti istentiszte­leten gyülekezetünk szülötte. Kovács Géza győri lelkész szolgált. Istentisztelet után közgyű­lés volt, amelyen a helyi lel­kész tartotta a kezdő- és záró­imát, utána Kovács Kálmán ifjú szavalta el Szentantalfai Nagy Lajosnak a 300 éves ju­bileumi ünnepünkre írt köl­teményét. Majd a helyi lel­kész ismertette a gyülekezet megalakulásának s múltjának történetét s felolvasta a jubi­leumra írt ünnepi deklará­ciót. Utána Kovács Géza lel­kész üdvözölte a gyülekezetét s tolmácsolta az egyházme­gyei lelkészi kar üdvözletét. Imával s a Himnuszszal ért véget a kis mérgesi gyüleke­zet örömnapja. Baráth József BOLYAI JÁNOS halálának századik évfor­dulója nem csupán egy magyar lángész nem­zeti jubileuma, hanem az egész művelt világ ünnepe. Nem véletlen, hogy a Béke Világta­nács világ-évfordulóvá avatta, Babits Mihály Bolyai-verse jut az eszünkbe: „Üj törvények­kel, túl a szűk égen, új végtelent nyitottam én eszemnek; király gyanánt, túl minden kép­zeten ...” Valóban: túl minden képzeten. Az Appendix, a nevezetes matematikai tanul­mány, mindössze harminc oldal. A zseniális apa Tentamen című művének végén, mellék­letként közölte fia művét 1832-ben. A fiú már 1823-ban megírta apjának híressé vált levelé­ben a nevezetes mondatot: „Semmiből egy új világot teremtettem”. Az új világ az abszolút geometria volt, vagyis egy új geometriai rend­szer, mely megdönti a kétezeréves euklidesi geometriát. Ez volt a forradalmi ötlet a javá­ból. Ez a geometria valósággá tette a halott­nak tekintett teret. Bolyai geometriája nap­jainkhoz vezet, a matematikai tudomány szé­dületes érvényesüléséhez a fizikában és vegy­tanban. Bolyai Riemannon keresztül Einstein­hez kíséri a tudományt s a kvantum mechani­kához. A marosvásárhelyi tanár fia másik fontos művében, a Responsio-ban, a komplex számok legmagasabb elméletét alkotta meg. Gyorsan égő élet volt, szertelen lángész. öt­vennyolc éves korában fáradtan dőlt a sírba. Rendkívüli szelleme már gyermekkorában megnyilatkozott. Négy éves korában ismeri a kör, sugár és a középpont fogalmát, 9 éves ko­rában járatos a differenciálszámításban, tizen­öt éves korában érettségizik, aztán elvégzi a bécsi katonai műszaki akadémiát. A matema­tika mellett kedvenc pótcselekvése: a vívás és hegedülés. Tiszt korában rengeteg párbajt vív, több halálos kimenetelűt is, föltétele, hogy egy-egy párbaj közt hegedülhessen. Művésze volt a zeneszerszámnak s kardjától legalább úgy féltek, mint az eszétől. De nem anekdotá­kat akarunk itt mondani Bolyai Jánosról. A szellem ereje előtt hajolunk meg a száz év kapcsán, amely szellemnek szabadsága előre­vivő erő, mely a semmiből is világot tud te­remteni. Csak hallgatni kell rá s morális ke­reteket biztosítani érvényesülése számára! SZÉCHENYI ISTVÁN most újra visszatér hozzánk az élő szellem erejével, amelynek van mutatnivalója és mondanivalója a nemzet szá­mára. Válogatott írásainak új gyűjteménye (Barta István összeállítása. Gondolat-kiadó) nem is jelképesen, hanem publicisztikai súly- lyal mutatja, hogy az építő országnak elkerül­hetetlenül szüksége van az építés és gazdasági föllendítés hiteles okfejtésére. Pár évvel ez­előtt Kossuth Lajost hangsúlyoztuk, most fa­lak és tornyok, sistergő gépek és zümmögő ká­belek között, hidak, utak, áruk körforgásában Széchenyi István halk, de pontosan találó gaz­dasági érveire figyelünk fel. 1935-ben Szekfű Gyula válogatott össze egy félezer oldalas kö­tetet a legnagyobb magyar műveiből s köteté­nek ezt a címet adta: A mai Széchenyi. Jó válogatás volt, de súlya szemmel láthatóan Széchenyi politikai egyéniségének előtérbe nyomását szolgálta. Nem mindegy, mikor, mi­lyen időpontban hangsúlyozunk valamit. Szekfű akkor nyilvánvalóan Kossuth ellen ál­lította oda követendő példa gyanánt a mérsé­kelten haladó arisztokratát. Ma Széchenyi nem állítható Kossuth ellen, csak Kossuth mellé, párhuzamosan vele. Barta István ki­tűnő válogatása Széchenyit, a társadalmi re­formert világítja meg. Itt azt a Széchenyi Ist­vánt ismerjük meg, aki a magyar parasztot a feudalizmus bilincseiből szabadította meg, akinek akaratereje, szívóssága, műveltsége, áldozatkészsége, haladásba vetett hite: ország­építő erő volt. Jól mondja Barta István, Szé­chenyi azért harcolt, hogy „a magyar hazát virágzónak, a magyar népet jómódúnak, mű­veltnek, jogokban és kötelességekben egyen­lőnek lássa”. Ez a Széchenyi István úti tapasztaltaival, a gazdasági élet kézzelfogható modernizálásával, a közművelődés kiszélesítésével a haza min­den polgárára, a jobbágyság tarthatatlan álla­potának megrajzolásával, folyó szabályozással, a Duna hajózhatóvá tételével, a nemzet tuda­tos gazdagodásával századán túl is programot hagyott ránk. Nemzeti önismeretünk szövegei Széchenyi István világos, pontos textusai. Ma újra hangsúlyozzuk Széchenyit, midőn a belső erőgyűjtésre gondolunk, a béke terveir ■, tehát az ö terveire, aki annyira féltette nemzetét Európa e viharsarkában a testet-lelket tönkre­tevő háborúktól és politikai bizonytalanságok­tól. A visszatérő Széchenyi István jó tanács­adónk, üssük fel kötetét, olvassuk őt. MIKSZÁTH KÁLMÁN diákkoráról figye­lemre méltó tanulmányt írt Rejtő István iro­dalomtörténész (Mikszáth Kálmán, a rima- szombati diák). Az idei Mikszáth-jubileum első fecskéjét kell üdvözölnünk a kis könyv­ben, mely valóban, új dokumentumaival, gaz­dagítja a nagy íróról való ismerteinket. A ri­maszombati protestáns gimnázium, ahová a gyermek Milcszáthot 1857 őszén szülei beírat­ták, régi középiskoláink közé tartozott, 1560 körül jött létre s szellemében egyként meg­őrizte a reformációs hagyományt s a megal­kuvás nélküli hazafiságot. Kiváló, művelt ta­nárai voltak, akiknek zöme részt vett a sza­badságharcban, többen köztük honvédtiszt­ként harcoltak. Magyar tanárával, Fábry Já­nossal, aki magas kort ért el, Mikszáth orszá­gos hírű író korában is levelezett s Fábry in­vitálására 1893-ban emlékezetes irodalmi es­tén szerepelt Rimaszombatban. A kutató meg­találta a gimnáziumi értesítőket s az ifjú Mik­száth sajátkezű kéziratait a gimnáziumi ön­képzőkör emlékkönyvében. A bizonyítványok­ból kiderül, hogy Mikszáth Kálmán nem volt nemes származású s a közfelfogással ellentét­ben jó tanuló volt, évről évre fejlődik, amiről nemcsak a tantárgyakból kapott jegyei szól­nak, hanem egyes tanárainak a naplóba írt megjegyzései és megfigyelései is. A rimaszombati diákok önképzőkörének élén akkoriban egy kiváló pedagógus és nemes szellem állott: Terray Károly tanár. Mikszáth Kálmán verseket és elbeszéléseket írt, melye­ket a diák-bírálók — a világ legszigorúbb kri­tikusai — kitűnőnek minősítettek s így szer­zőjük beírhatta első művét az Érdemkönyvbe. 1861-ben egy Hunyadi-ódával debütált a kis Mikszáth, majd egy beszédet írt a magyarok bejöveteléről. Később verset ír Szilágyi Erzsé­betről, majd egy mesét. Verset ír az aradi or­szággyűlésről, balladát a küftös Lehel vezér­ről, elbeszélést Jurisics Miklós kőszegi várvé­delméről, majd egy hosszabb novellát Augusz­tus római császárról, szatirikus verset az oszt­rák abszolutizmusról, továbbá egy egyházi éneket s még egy történeti tárgyú balladát, Szerelmes verset, Urai kitárulkozást, a serdülő lelkek jellegzetes műfaját, soha nem művelte. Írásműveit olvasva meglepi az embert a rend­kívüli nyugalom, biztonság, a festő erő s az alakokat mozgató epikus képzelet. Erre rakó­dott rá a rimaszombati iskolában átvett pat­rióta anyag, a tankönyvek anyaga s a férfias és egyenes gerincű patrióta-tanárok szelleme. Mély hit, rendületlen őszinteség, bíráló nyu­galom: ez volt Mikszáth Kálmán már diák­korában, Szalatnai Rezső

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom