Evangélikus Élet, 1960 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1960-11-13 / 46. szám

Luther hitvallást irata A SCHMALKALDEN! CIKKEK Az egyetemes keresztyén zsinatról „MIBEN ENGEDHETÜNK ÉS MIBEN NEM” — ilyen egyszerűen tette fel a kérdést a szász választófe­jedelem Luthernek, mikor hí­rét vették, hogy III. Pál pápa 1537. pünkösdjére, V. Károly "sászár hosszas ösztökélése után, kész összehívni. Mantuá- ban a zsinatot. Luther még- jobban leegyszerűsítette a kér­dést. Tételekben tulajdonkép­pen azt fejtette ki, „ami mel­lett mindvégig kitartunk és megmaradunk”. A zsinatból végül nem lett semmi. A pápa elhalasztotta. Annyi azonban mégis történt, hogy az evangélikusok 1537. februárjában összejöttek Schmalkaldenben, s tisztázták a zsinattal kapcsolatos maga­tartásukat. Luther pedig elké­szítette tételeit. AZ ELSŐ ÉS FŐTÉTEL „Amiből semmit sem enged­hetünk, mégha az ég és a föld összeomlik is”, Jézus Krisztus szolgálatáról és cselekedeté­ről, vagyis a mi megváltá­sunkról szól. Így kezdi: Jézus Krisztus, Istenünk és Urunk, k,meghalt bűneinkért és feltá­madott megigazulásunkért”. Egyedül ő „Istennek ama bá­ránya, aki elhordozza a világ bűnét”. Ennél az első és főtételnél, ahol az egyedül szóra olyan nagy hangsúly kerül, mind­járt nyilvánvaló, miért tudta Luther leegyszerűsíteni a kér­déseket. Ö elsősorban nem bizonyos reformátori tanításo­kért küzdött. Hitével egy sze­mélybe kapaszkodott, az élő Jézus Krisztusba. Élesen, tü­relmetlenül, sőt a mai ízlés mértéke szerint, durván és modortalanul tiltakozott, ha valahol az egyházban Jézus Krisztus megváltói munkáját akár tanítás, akár valamely intézmény és szertartás, akár valamely egyházi tisztség te­kintélye jelentőségében kiseb­bítette, beárnyékolta. Az első és főtételnek, vagyis Krisztus megváltói munká­jának megcsúfolását három területen látta a pápa hívei­nek táborában. 1. miseáldo­zatban 2. a szerzetesi életfel­fogásban 3. a pápaság intézmé­nyében. Minden más visszaé­lés, hamis tanítás ezek egyi­kével áll szoros összefüggés­ben. A három fővisszaélés Jé­zus Krisztus megváltói mun­kájának érdemét csorbítja. Hogyan? 1. A miseáldozat hamis is­tentiszteletet honosít meg az egyházban. Benne az ember veszi hatalmába Istent. Az ember akarja kiengesztelni önmagával és másokkal Is­tent. „Homlokegyenest ellen­kezik a főtétellel, amely azt tanítja, hogy bűneinket Isten báránya és Isten Fia hordo- za el.” „Inkább váljunk örök­re szét, maradjunk úgy és álljunk szembe egymással.” „Ha vége a misének, akkor megbukik maga a pápaság.” 2. A szerzetesi életfelfogás egy téves emberszemléletet tükröz. Lebecsüli a hétköz­napi embert, mint Isten te­remtményét hétköznapi életé­vel és munkájával. Ugyanak­kor nem látva az ember el­esett és Istentől megítélt vol­tát, azt hiszi, az ember eré­nyeivel és vallásos erőfeszíté­seivel maga is hozzájárulhat a megváltozáshoz. Szintén el­lene mond Jézus Krisztus váltságáról szóló első téte­lünknek. A pápaság téves emberszemléletét ma elsősor­ban a Mária-kultusz kapcsán támadná Luther, a katoli­cizmus továbbfejlődésében ugyanis a Mária-tisztelettel kapcsolatos visszaélések vál­tak a téves ember szemlélet legjellegzetesebb kifejezőivé. 3. A pápaság intézménye, amely azóta a pápai csalha- tatlanság dogmájának kimon­dásával (1870!) tovább fejlő­dött „a Jézus Krisztus vált­ságáról szóló első főtételünk megrontására” szolgál. Egy megtévesztő Isten-ismeretet képvisel. A pápa „Ellenkrisz­tus, aki szembehelyezkedik Krisztussal és magát fölé tolja, mert nem akarja, hogy a keresztyének hatalma nél­kül üdvözöljenek”. SZABAD ZSINAT Ki képviseli tehát a végső tekintélyt az egyházban? Ki mondja ki végső érvénnyel, hogyan kell érteni Isten sza­vát? Ha a pápa nem, akkor talán a zsinat, a szavazatok többsége? A Schmalkaldeni Cikkek szerint az egyházban a végső tekintély maga Isten Igéje. „Az igazság az, hogy Istennek igéje alkot hittétele­ket, senki más, még angyal sem!” Luther tehát nem azért küzdött, hogy a pápai tekin­tély helyébe a zsinatit állítsa. A Szentírásba foglalt és a gyülekezetekben hirdetendő ige végső tekintélyének érvé­nyesüléséért munkálkodott. Miért tartotta szükségesnek mégis egy szabad zsinat ösz- szejöttét? Miért állította, hogy egy ilyen szabad zsinattal „sok ügyön és emberen lehetne se­gíteni?” Mit kell értenünk egyáltalán szabad zsinaton? Ezt részletesen a Schmalkal­deni Cikkek nem fejtik ki, de behatóan foglalkozik vele Luthernek 1539-ben „a zsinat­ról és egyházakról” címen megjelent tanulmánya. E sze­rint a szabad zsinat utat en­ged az evangélium rendet te­remtő, reformáló erejének. Olyan zsinat, ahol a keresz­tyének együtt imádkozva és együtt tanácskozva hoznak határozatot, de nem a saját eszük, hanem a Szentírás szerint. MA Miután XXIII. János pápa bejelentette, hogy ökumeni­kus zsinatot szándékozik ösz- szehívni, a Schmalkaldeni Cikkek arra segítenek, hogy egy sokkal bonyolultabb hely­zetben a kérdéseket mi is le­egyszerűsítsük és az alap­kérdést vessük fel. A helyzet ma mintha ked­vezőbbnek látszanék. Olyas­miről hallani, hogy esetleg engedélyezni fogják a papok nősülését, az istentisztelet anyanyelven való tartását, az úrvacsora két szín alatti ki­szolgáltatását. A helyzet mégis nehezebb, mint a reformáció idejében volt. Azóta létrejött a tridenti zsinat (1545—1563), ahol elvi­leg tették lehetetlenné a pro­testánsokkal folytatandó min­den tárgyalást. 1854-ben IX. Pius pápa kimondotta Mária szeplőtelen fogantatásának dogmáját, majd 1868—70-ben a vatikáni zsinat Mária mennybemenetelének dogmá­ját. Számolni lehet azzal, hogy Máriát Jézus mellett társmegváltóvá teszik. Az em­lített vatikáni zsinat mondta ki a pápai csalhatatlanság dogmáját is. 1917-ben az első világháború zűrzavaros évei­ben vezették be az új egy­házi törvénykönyvet, amely embertelen rendelkezéssel avatkozott bele a vegyes­házasságok életébe. 1928-ban XI. Pius pápa elítélte az ökumenikus mozgalmat azzal az indokolással, hogy a kato­likus egyház az egyetlen igaz egyház s az egység egyet­len útja a pápa főségének el­fogadása. Ezekben az alapvető elté­résekben, melyek mind súlyo­san érintik a Schmalkaldeni Cikkekben említett első és főtételbe foglaltakat, refor­mot, revíziót várni o jelek szerint nem lehet. A készülő zsinatot ezért nem tarthat­juk „szabad zsinatnak”, lé­nyege szerint ökumenikusnak sem. A protestánsok külön­állása tehát indokolt és öku­menikus keresztyén szolgálat. Benczúr László A (léceit Z5 éves A péceli gyülekezet történe­te az 1750-es évekig nyúlik vissza. Ebben az időben a falu földesura Ráday Pál nagyobb építkezéshez kezdett és ennek kapcsán stájer parasztokat és iparosokat hozatott az ország­ba, akik közül több evangéli­kus volt. Az 1900-as években Pécel Maglód filiája volt, majd később Keresztárhoz csatolták. 1930-ban Blázy La­jos lelkész kap megbízást a Pécel—Rákoscsaba—Isaszegi missziói gyülekezet megszer­vezésére. Ö építette a templo­mot is. A gyülekezet templomának felszentelése 1935. október 13-án történt. A templom 25 évi használat alatt megko­pott. Mind kívül, mind belül megújításra szorult. A kis gyülekezet jelentős áldozatot hozott azért, hogy temploma rendben legyen. Tavaly 6000 Ft összegben megjavították a tornyot, idén pedig a jubile­umra 23 000 Ft-ért renoválták az egész templomot. A templom 25 éves jubi­leuma alkalmával okt. 16-án felkereste a gyülekezetét Káldy Zoltán püspök, aki az isten­tiszteleten igehirdetéssel szol­gált. Prédikációjában különö­sen kiemelte a zsoltáros sza­vát: „Jó az Ür, örökkévaló az Ö kegyelme és nemzedékről nemzedékre való az ő hűsé­ge”. Isten hűségét látva a ma élő evangélikusoknak mind templomban, mind templomon kívül hálaadásban kell élniük. Hálaadással kell hallgatniuk az igét, de hálaadással kell enniük mindennapi kenyerü­ket is. Az igazi hálaadásnak nem pusztán a szóban kell kifejezésre jutnia, hanem sokkal inkább a szolgálatban. Ügy kell szolgálnunk Isten­nek, hogy abból kenyér, jólét, béke és boldogság származzék embertársainknak. E nélkül hálaadásunk gyümölcstelen. Az istentiszteletet követő díszközgyűlésen Békés József lelkész ismertette a gyüleke­zet, a templomépítés és temp­lomrenoválás történetét. Majd a lelkész két jubiláló munka­társáról emlékezett meg. Ber­ger Mária a gyülekezet kán­tora 40 év óta tölti be szolgá­latát, Rosta Ferenc a gyüleke­zet gondnoka pedig 25 éve vé­gez egyházi szolgálatot. Mind­két jubilálót a gyülekezet me­legen ünnepelte és további szolgálatukra Isten áldását kérte. A Lutheránia Ének- és Zenekar 1960. november 13-án vasárnap du. 6 óra­kor a Deák téri templom­ban istentisztelet keretében ZENÉS ÁHÍTATOT tart, amelyen Bach művek kerülnek előadásra. 10. Kantáta 3. Motetta (Jézus éle­temnek) G-moll orgonafantázia és fuga Közreműködnek: Lengyel Ildikó (alt) Mezőfi Tibor (basszus) Trajtler Gábor (orgona) Vezényel: Weitler Jenő Igét hirdet: dr. Kékén András. — TELEKES BÉLA író és műfordító 87 éves korában elhunyt. A század elején mint fiatal költő nagy feltűnést kel­tett tiszta egyéniségével, új költői hangjával, melyet Ady Endre is örömmel köszöntött. Négy verses kötete jelent meg. Az utolsó kötet 1956-ban, a Magvető kiadásában. Neve­zetes a 150. Zsoltár kitűnő fordítása is. Lermontov, Shakespeare, Rostand, Moliere és mások műveit is átültette magyar nyelvre. A farkas­réti temetőben nagy részvét mellett temették el. A Ma­gyar Írószövetség nevében Hajtó Henrik főtitkár búcsú­zott tőle meleg szavakkal. A temetési szertartást Várady Lajos esperes végezte.- MADAI KAROLY, az óbudai gyülekezet presbitere az Ürban csendesen elhunyt. Temetése no­vember 3-án volt az óbudai teme­tőben. Feltámadunk, HÍREK Az egyházi esztendő utolsó előtti vasárnapján az oltár­terítő színe: zöld. A vasár­nap oltár! igéje: Mt 13, 47— 50; szószéki igéje: Jel 7, 9— 17 (1 Kor 15, 58.). — Az evangélikus egyház félórája lesz a Petőfi rádió­ban 1960. november 20-án, reggel 8 órakor. Igét hirdet: Táborszky László kondorosi lelkész. — A VESZPRÉMI EGY­HÁZMEGYE közgyűlése. Az egyházmegye november hó 13-én délelőtt 10 órakor tart ja közgyűlését Pápán. Ezen a közgyűlésen iktatják be hiva­talába ünnepi istentisztelet keretében az egyházmegye újonnan megválasztott fel­ügyelőjét: dr. Mihály Dezsőt. Az ünnepi közgyűlés után, me­lyen az új egyházmegyei fel­ügyelő tartja székfoglaló be­szédét, a munkaülés követke­zik. A közgyűlést megelőzőleg délelőtt 9 órakor az egyház- megyei tanács gyűlésezik. — A BUDAI EGYHÁZME­GYE LELKÉSZI MUNKA- KÖZÖSSÉGE november 3-án az Egyetemes Egyház Üllői úti székházának Podma- niczky-termében tartotta ülé­sét. Csengődy László kerületi lelkész áhítata után dr. Má- lyusz Elemér egyetemes le­véltáros nagy figyelemmel hallgatott előadást tartott az Országos Egyházi Levéltár munkájáról, a mulasztások­ról, egyházi emberek, főleg lelkészek felelősségéről és arról az értékről, melyet a Levéltári anyagok jelente­nek. Az elvi tartalom mellett gyakorlati tanácsokat is adott és feltett kérdésekre vála­szolt. A lelkészi munkaközös­ség egyhangúan elfogadta azt a javaslatot, hogy az egy­házmegye hozzon anyagi ál­dozatot az egyházmegyei le­véltári felelős, Sárkány Ti­bor nagybörzsönyi lelkész alapvető munkájának lehe­tővé tételére. Az ülés folyamán négy Ige­hirdetést bíráltak meg a lel­készek, majd az ülésre köz­ben megérkezett Káldy Zol­tán déli egyházkerületi püs­pök hosszasabban foglalko­zott a mai igehirdetés kérdé­seivel, magyarországi tapasz­talatai és a vonatkozó kül­földi irodalom tekintetbevéte­lével, — DIÖSGYÖR-VASGYAR. A diósgyőr-vasgyári evangéli­kus . egyházközség templom alapkő letételének 25. éves jubileumához érkezett. Erre az alkalomra egész templom­tetőzetét megújította és no­vember 13-án jubileumi iin­napi istentiszteletet tart, Szabó József nyugalmazott püspök szolgálatával. Ez alkalomra a gyülekezet tagjait, barátait és a testvéregyházakat ezúton is meghívja. — SÄMSONHÄZA. Nógrád megye községeinek villamosí­tása során Sámsonháza köz­ségbe is bevezették a vil­lanyt. Ebből az alkalomból a gyülekezet tagjai 10.300,— Ft adománnyal a templomba és a lelkészlakba is bevezették a villanyáramot. Október 16-án esti hálaadő istentiszteleten adták át a templomvilágítást ünnepélye­sen a gyülekezet használa­tára. Ez alkalommal Ha­fenscher Károly budapesti lelkész hirdetett igét. Az ezután megtartott közgyűlé­sen a lelkész beszámolt a gyülekezetnek az elvégzett munkáról és a gyülekezet né­pének a köszönetét is tolmá­csolta a Magyar Népköztársa­ság kormányának a faluvll- lamosítás terén végzett fára­dozásáéért és Sámsonháza községnek is az országos vil­lany-hálózatba történt bekap­csolásáért. — Budapest peremén egyedülál­ló idős, korrekt asszonynál ágy vagy albérletet keres volt tisztvi­selőnő. Cím a kiadóban. EVANGÉLIKUS ELET A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Főszerkesztő: O. dr. Vető Lajos Felelős szerkesztő és kiadó: Gádor András Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. Vili., Üllő) üt 24. Telefoni 142—074 Előfizetési ara egy évre 60,— Ft, fél évre 30,— Ft Csekkszámla: 20412.—vm. Árusítja a Magyar Posta 10 000 példányban nyomatott 60,9125/2 = Zrínyi Nyomda, Bem Várjátok as Urat! „Szeretett atyámfiai, erősen álljatok, rendíthetetlenül* buzgólkodjatok mindenkor az Ur dolgában, mint akik tudjá­tok, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Urban.” — 1 Kor 15,58, Utolsó dolgokról, halálról, feltámadásról beszél Pál após* tol a megelőző versekben. Az egyházi esztendő utolsó vasár­napjai is ezekre az eseményekre irányítják figyelmünket. Sok keresztyén embernek ezek a kérdések csupán kíváncsiságát izgatják. Igénk azonban egészen személyesen akar szólni mind­nyájunkhoz: hogyan készüljünk arra az időre, hogyan várjuk vissza Urunkat. Ezért hirdet ez az ige minden keresztyénnek: figyelmeztetést, feladatot és ígéretet. 1. A figyelnjeztetés: „Erősen, rendíthetetlenül álljatok!” Rászorulunk erre a figyelmeztetésre. Keresztyén életünk egyik legnagyobb kísértése a csüggedés. Bűn, nyomorúság, halál csüggesztenek bennünket. Sokszor nem látjuk az Isten hatal­mát. Megfáradunk a szolgálatban. Krisztus-váró életben nem lehet csüggedés, ingadozás. Különben úgy járunk, mint a mai vasárnap óegyházi evangéliumában a balga szüzek: nem le­szünk készen Krisztus fogadására. A figyelmeztető szó bizta­tás számunkra. Halljuk meg és adjunk érte hálát! 2. A feladat: „Az Űr dolgában buzgólkodjatok mindenkor!” A Krisztust váró ember úgy éljen, ahogy Urától tanulta. Segí­teni a szűkölködőt, bátorítani a csüggedőt, békíteni a gyűlölkö- dőt, megbocsátani annak, aki megsértette. Így lehet bizonysá­got tenni Krisztusról és az ilyen szolgálat az Űr dolgában való buzgóikodás. És mindezt nemcsak ünnepélyes alkalmak­kor, vasárnapi keresztyénekként, hanem „mindenkor”: hétköz­napi munkánkban, alkalmas és alkalmatlan időben. A Krisztus­váró életben szó sem lehet tétlenségről. Különben úgy járunk^ mint a balga szüzek: későn lesz a kapkodás. A feladatot idő­ben meghallottuk. Teljesítsük! 3. Az ígéret: „Munkátok nem hiábavaló.” A rendíthetet­lenül megálló és az Űr dolgában buzgólkodó embernek nem kell félnie csalódástól. Bízhat Isten ígéretében. Ez ad erőt a megállásra, a szolgálatra. A munka, amelyről itt szó van, meg­feszített, fárasztó munkát jelent az eredeti szöveg szerint. De megér minden fáradságot az a bizonyosság, hogy nem hiába szolgálunk. Persze nem olyan jutalmat kell várnunk, hogy az emberek majd hálásak lesznek szolgálatunkért, viszontszere- tetükkel megbecsülnek bennünket. Ha ez is megtörténik, külön öröm számunkra. Isten ígérete azonban úgy szól, hogy mun­kánk nem hiábavaló „az Ürban”. A Krisztust váró emberek­nek nem lehet ennél nagyobb ígéretük. A Krisztus-váró élet kísértéseiben nehéz győzelemeskédnl. Egyszer a csüggedés, máskor a tétlenség vagy a hitetlenség lesz úrrá rajtunk. Ebben az igében kaptunk biztatást, meg­láthattuk a feladatunkat és Isten ígérete is a mienk, ö ad győzelmet a kísértések között és ezzel az igével is ő akart jól felkészíteni bennünket Krisztus fogadására. Bárány Gyula iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimtmininiüiiiniittünniüiüirnimüiiiiimiiiiiiniiiiiiiiiRiiüiüiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiniiiiaiiiiiiiiiiiiiMiii HÉTRŐL—HÉTRE Krisztus ítélőszéke II. Kor. 5, 10. Nemrégen virágokkal hintették tele a sírokat. Koszorúkat tettek a halott hozzátartozók sírjára. Mi, evangélikusok az egy­házi esztendő utolsó vasárnapján szoktunk megemlékezni ha- lottainkról, de a „halottak napja”, melyet katolikus testvéreink megünnepelnek, nekünk sem közömbös! Tudjuk ugyan, hogy a sírokon meggyújtott gyertyák és a sírokra helyezett koszorúk nem segítenek a halottakon, mégis figyelmeztetett minket is ez a nap életünk végére. Egyszer meg kell jelennünk Krisztus ítélőszéke előtt! Jó, ha ezt nem felejtjük el. Ez a tény ugyanis arra kész­tet, hogy Istentől kapott életfeladatainkat hűségesebben telje­sítsük. Több legyen készségünk és akaratunk a jóra, előbb megbocsássunk és egymást jobban megbecsüljük. Minderről számot adunk Krisztus előtt. Amikor a halál komor arcába nézünk, megrettenünk, mert a halál erősebb, mint mi vagyunk! De Krisztus meggyőzte a halál erejét. Az a Krisztus, akinek ítélőszéke elé rendeltetünk. A reformációi emlékünnepen újból is előttünk állt a Szent- irásnak az a tétele, mely szerint üdvösségünket Isten ingyen adja, kegyelemből és ezt a kegyelmet a hit kinyújtott kezébe teszi. Ez azonban nem jelenti azt, hogy csak vámunk leéli a kegyelmet, hanem életünkben a hitből származó jócselekedete­ket szorgalmasan tennünk kell! Így értsük, hogy Krisztus aszerint ítélkezik, hogy jót, vagy rosszat teszünk-e1 Fülöp Dezső NAPRÓL-N APRA VASÄRNAP: ÉZS. 55, 5.—EF. 4, 5—6. — Isten Igéje élő és ható, megítél, újjáteremt. Isten kegyelme megtart. Ez Krisz­tusért: kegyelem. Dán. 7, 2—17; 26/a, 27; Jel. 1, 9—20. HÉTFŐ: ZSOLT. 51, 12—13—RÓM. 8, 9. — A Lélek áldott ajándékok hozója. Hitet ébreszt, bünbocsánatot ád, föltáma­dást, örökéletet nyújt; ami síron innen és síron túl drága és kedves a szívünknek, azt mind Isten Lelke adja. Ján. 5, 19—24; Jel. 2, 1—7. KEDD: ÉZS. 1, 17.—GÁL. 6, 10. — A hit Isten és ember felé egyaránt állandóan tevékeny, cselekvő magatartás, soha­sem tétlen várakozás, vagy szemlélődés. Isten felé a bűnbocsá­nat kérése és keresése a kötelességem, embertársaim felé az önzetlen segítő szeretet. SZERDA: I. KIR. 8, 24.—2. KOR. 6, 1. — Az igazi meg­térés nem tünetek felszínes megszüntetésén, hanem minden góc kiirtásán alapszik. A megtérés: megbánni a vétkeket, sza­kítani a bűnnel, és elfogadni Istentől a teljes szabadítást. CSÜTÖRTÖK: ZSOLT. 74, 16.—LUKACS 8, 25. — A terem- tettség Ura nekem Atyám. A mindeneket kormányzó hatalmas Ür jóságos Istenem. Figyelme mindenre kiterjed és mégis en­gem is meglát, meghallgat. A haragvó és minden bűnt elítélő Isten kegyelmes Krisztusért. Lukács 21, 11—19; Jel.. 2, 18—29. PÉNTEK: ZSOLT. 127, 1. — KOL. 3, 17. — A gyenge min­dig jól teszi, ha az erőshöz fordul. Mi bűnösök akkor cselek­szünk helyesen, ha Istenhez fordulunk. Jel. 2, 1—5, 7; Jel. 3, 1—6. SZOMBAT: ZSOLT. 18, 47.—JAN. 11, 25. — Tűző nap­sütésben árnyék, gyötrő szomjúságban egy ital víz, bánatban vigasztaló szó, mindig nagyon jólesik. Gyászolónak a feltáma­dás hite, a Krisztusban nyújtott reménység még sokkal többet jelent. Ezt a legtöbbet megadja Isten. L Pét. 4, 1—7; Jel. 3, 7—13; ÉZS. 35, 3—10. Jakab Miklós j

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom