Evangélikus Élet, 1960 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1960-10-16 / 42. szám

KP. BERM. BP. K. /Jjiiii az a ita fi... ▲ Prágai Keresztyén Békekonferencia reménysége A keresztyén egyházak párbeszéde egymással és a világgal egyre inkább döntő szakaszába lép. A második világháború embertelen pusztításai és észbontó cselekedetei felébresztették a keresztyén felelősséget az emberért, az emberi értékekért, az emberiség sorsáért. A háborúban dühöngő szeretetlenség fölkeltette a vágyat az emberben, hogy a krisztusi követség tartalmának a megtagadását fölváltsa az irgalmas felebarát samaritánusi lehajlása a háború borzalmaiban elfásult lelkű és kiszikkadt testű emberhez. Ez a felelősség és vágy hozta létre a háború befejezése után a különböző keresztyén meg­mozdulásokat, az egyházi világszervezeteket. Abban a törté­nelmi pillanatban jól és világosan fogalmazták meg és végez­ték a keresztyénséghez méltó „jócselekedeteket”: Segítettek a szűkölködőkön a krisztusi parancsolatnak a jegyében: „...éheztem és ennem adtatok; szomjúhoztam és innom ad­tatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem. Mezítelen vol­tam, és felruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam és eljöttetek hozzám.” (Mt. 25, 35—36.). Mert hiszen ifimennyiben megcselekedtétek (ezt) eggyel is az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg” (Mt, 25, 40/a). De jól látták ezen túlmenően azt is, hogy a sebek bekötözése másodlagos feladat: Azt kell megakadályozni, hogy sebek ke­letkezzenek, azt kell megakadályozni, hogy az emberiség még egyszer beleszédüljön a háború igézetébe! Erre kötelezte el magát az Egyházak Világtanácsa és testvérszervei: a Lute- ránus és Református Világszövetség. De erre tett hitvallást a német nép is stuttgarti bűnvallásában. M indez a szép látás és elszántság lassanként feledésbe ment. Az „élelemosztás” is, meg a „lelki összefogás” is egyre jobban átcsúszott a Kelet ellen tervezett „kereszteshadjárat”- nak a síkjára. Az eredeti célkitűzések lassanként feledésbe mentek, Nyugat-Németország vezetői a revánspolitika vizeire eveztek, és egyre nagyobb szerepet kaptak a keresztyén világ- szervezetekben és így az eredeti célkitűzések ha nem is men­tek feledésbe, de legalábbis háttérbe szorultak és másodrendű kérdéssé lettek. A Prágai Keresztyén Békekonferencia vállalta azt a külde- tést, hogy a keresztyénséget visszavigye 1945-ös „állapo­tába". Abba az eredeti kiindulópontjába, amikor a második világháborúnak a tapasztalatai a „csak béke” oldalára állítot­ták a keresztyén világszervezetek vezetőit és tagegyházait. így értendő az a sokszor hangoztatott tétel, hogy a Prágai Keresz­tyén Békekonferencia nem akar „ellenökumené lenni”. A prá­gai mozgalom „reformáció” akar lenni a szó igazi értelmében! Vissza akarja és vissza is fogja vinni a keresztyén egyházakat oda, ahol 1945-ben voltak, amikor egyértelműen vallották: ,J5oha többé háborút!” Mi nem propagandát űzünk és nem államférfiakat „támogatunk”! Mi elvet képviselünk! A béke, a békés egymás mellett élés lehetőségének, a békés gazdasági versenynek, tehát a „nyomorúság” megszüntetésének az elvét irtuk zászlónkra és azt nem tudja onnan • letörölni semmiféle „keresztesháborús ideológia”, akár protestáns, akár katolikus köntösben jelentkezik! Es közben nem arra hivatkozunk csak, hogy Jézus Krisztus a Békesség Fejedelme az írás bizonysága szerint, hanem éppen azokat az érveket vesszük most elő, amik az Egyházak Világtanácsának az amsterdami világgyűlé­sén közös felismerései voltak. Nemcsak az Írás „betűje” köte­lez bennünket erre, hanem sokkal inkább a „lelke”. A „betű”, a sok szólam és nyilatkozat, ami azóta elhangzott és nyomda- festéket látott, nem az életet, hanem a halált: a hidegháborút, a lelkek megfertőzését és meggy álázását, a lelkek háborúját és szerencsétlen viaskodását eredményezte. A „felelősség lel­két” fogjuk feltámasztani az 1961-es összkeresztyén Béke- világgyűlésen! Ebből a „reformációs” küldetésből értett meg valamit dr. Harms, a Nyborgi Európai Konferencia titkára, amikor mint a Prágai Békekonferencia 3. teljes ülésének a résztvevője ezt a nyilatkozatot tette: „Az Egyházak Világtanácsa és a Nemzetközi Kapcsolatok Bizottsága nem léphet fel azzal az igénnyel, hogy megfelelően képviselné a kelet-európai nem­katolikus egyházáltat”. Egy nyugati ember mondja ki tehát az igazságot: Nem a Prágai Békekonferencia mondható Keleti Okúmenénak, hanem az Egyházak Világtanácsa minősül Nyu­gati ökumenénák! Mi ezt igen sok esetben láttuk így, de jól­esik, ha ezt a nyugatiak is így látják. A Prágai Békekonfe­rencia bázisának a szélesítése éppen ezért csak úgy képzelhető el, hogy a „reformációs” küldetésben találkoznak velünk Nyu­gat keresztyénéi, azaz visszatérnek az 1945-ös meglátásokhoz és célkitűzésekhez: Megszüntetni a háború lehetőségét, vagyis támogatni a leszerelés elvét. ET idegháború nélkül a leszerelést munkálni — ez ma az ■“ egész emberiség jelszava. S ebben az emberiségben benne vannak a keresztyének is! Velünk vannak ezen a fronton a szabadságukért most harcoló, vagy az elnyert szabadság birto­kában az életük útját most megszabó volt gyarmati országok keresztyénéi és azok a világhírű teológusok, akik eljöttek Prágába. Kloppenburg nyugatnémet egyházi elnök ma is a Prágai Békekonferencia elnökségi tagja! Dagadu meghalt, mi­előtt előadását megtarthatta volna Prágában! De helyette ott voltak Ázsia és Afrika keresztyén egyházainak az emberei és őket nem köti béklyóba Európa tanácstalansága, vagy elhibá­zott útja. Es ahogyan az ENSZ-ben megváltoztak az erőviszo­nyok a békét akarók javára, ugyanúgy tolódnak el az erő­viszonyok az egyházi szervezetekben is Krisztus igaz tanúinak a javára. Ebben rejlik az 1961-es összkeresztyén Békevilág- gyülés nagy reménysége és ígérete. Niemöller ezt így fogal­mazta meg Prágában:'„Ne engedjenek egy jottányit sem abból, ami ma a kérdés számunkra. Eljön a nap, amikor az egyházak követni fognak bennünket.” Eljön a nap — és az nem messze van —, amikor a keresztyén egyházak többsége velünk együtt lép az igazi keresztyén bizonyságtétel útjára! JÉZUS Lapunk múlt heti számában SZERESS címen Isten szerete- téről olvashattunk. Most lás­suk meg Isten szeretetének megnyilvánulását Jézusban. A Szentírás szerint Isten szeretete JÉZUS KRISZTUSBAN TESTET ÖLTÖTT megjelent az emberek között, élt, szolgált, szenvedett és ezért világos előttünk, hogy Isten szeretete nem valami­lyen elmélet, gondolat, eszme, világnézet, filozófiai okoskodás hanem olyan erő, amelynek megjelenésére és hatására az emberek között szükség volt. Mégpedig mind az egyénnek, mind a közösségnek. Ha Isten szeretete élettelen lett volna, ha az emberek között idegen maradt volna, ha érthetetlen és szükségtelen lett volna, ak­kor se erről, se Jézusról ma már nem beszélne senki sem. Természetesen se keresztj'én- ség, se gyülekezet nem létez­nék többé. A Jézusban megjelent szere­tet, azaz Jézus Krisztus szere­tete felkavarta az egész akkori helyzetet. Nem mintha ilyen erő Jézus koráig nem lett vol­na, nem beszéltek volna róla, nem hirdették és tanították volna, de ahogyan Jézus sze­retett, az akkor is, ma is for­rongást idézett és idéz elő. En­nek a szeretetnek megjelenése és cselekedetei ugyanis lelep­lezik azt a másik mindenkori szereletet, amely hamis, go­nosz, értelmetlen, halálos, amelynek semmi köze nincs Isten szeretetéhez, bármennyi­re is szeretné azt bárki így fel­tüntetni és kegyes módon iga­zolni. „ROMBOLÓ” SZERETET VOLT a Jézusé a bűnnel szemben, mert Jézus szeretete és a bűn nem férnek meg egymással. Jézus a szeretet megvalósuló közösségét Isten országának nevezte, amely ország már a földi életben is létjogosultsá­got és lehetőséget kap, de ez az ország nem épülhet fel a bűnre. Egyetlen akadálya és el­lensége a bűn és semmi más. Ezért kellett szembe fordulnia vele annak, akinek a szeretete bűntelen, tiszta volt. Ebben a tekintetben Jézus kíméletlen volt, sokak számára teljesség­gel elviselhetetlen, kibírhatat­lan. Ezért rontottak reá több oldalról is, teljes egységgel, olyan szenvedéllyel és gyűlö­lettel, addig, amíg keresztre fe­szítették. Jézus tudta ezt. Ö nem volt idegen a maga korában, vagy akár tudatlan, naív és tájéko­zatlan. Kellett, hogy ismerje a csoportok, pártok, szekták, ér­dekek között dúló ellentéteket és viszályokat. Nem volt előtte rejtve az akitori „egyház” ma­gatartása, a főpapok, írástu­dók és mások „lelki állapota”, a mammon hódítása, a szegény nép, a lenézettek, kitaszítottak siralmas lelki, testi nyomorú­sága. Mivel az egész összetéte­lét mindenestől elveszettnek látta a bűn miatt, azért „rom­bolt” a szeretetével, hogy A RÉGI VILÁG HELYÉBE ÚJ KERÜLJÖN Ez az új abban mutatkozott meg, hogy Jézus nem ismerte el a gazdagok és hatalmasok előnyeit. Nem befolyásolta őt se az írástudó dús vacsorája, se a vámszedők lopott kincse, se Heródes királyi rangja, a helytartó Pontius Pilátus ró­mai küldetése vagy a főpapok díszes, „szent” ruhája. Nem volt Jézusban faji elő­ítélet. Nem adott előnyt a zsi­dónak és nem nézte le a po­- A SZERETTEI gúnyt. Amíg amazok örökös I vitákban marták egymást (de I a vérontástól sem óvakodtak), amíg úgy látszott, hogy tűz és víz nem lehetnek egymáséi, addig Jézus úgy fordult felé­jük, hogy egymáshoz vezesse őket. Mert Jézus úgy látta, hogy a Külsőségek mögött egyrészt ke­mény, másrészt vergődő szí­vek dobognak, s azokban vagy valami menthetetlen telített­ség, vagy valami végtelen hi­ányérzés van, amelyről maguk se tudják, hogy mi az. Vala­mennyien vagy az ál-nyuga­lom, vagy a nyugtalanság bo­szorkánykörébe kerültek és hiába próbáltak menekülni on­nan. A BÜNBOCSÄNAT evangéliumát ezért hirdette olyan erővel mindenkinek és minden felé, hogy eljussanak Isten országába, a teljes békes­ségre, hogy átéljék az ö sze- retetét és cselekedjék azt. De Jézus szeretete csodála­tos titkának csak egyik része a I hirdetett evangélium, a másik I része annak a cselekvése. Csak néhány személyre gondoljunk, akiknek élete útját olyan döb­benetes és váratlan módon megfordította. Elég, ha csak ennyit írunk: Zákeus, a samá- riai asszony, a bűnbánó Mag­dolna, a megtérő lator és ma­guk a tanítványok is. Azután a gyógyítások is erre mutat­nak: a kapernaumi százados szolgája, a gutaütött, Jairus leánya, a holdkóros fiú, a jeri- kói vak és a többiek sokasága. Minden eset és esemény: Jé­zus cselekvő szeretetének dia­dala. Mindez azonban csak néhány emberi év gazdagsága. Ami kiszámíthatatlan, az az Ö szeretetének a teljessége: a — kereszt. S ez a Jézus, aki szeretetből mindig ugyanazt cselekedte, amit mondott, mindent, min­dent összefoglalt a nagy pa­rancsolatba: „Szeresd az Urat.és ... szeresd felebarátodat...” Várady Lajos Keresztyén magatartás Róm 3, 23-28. Vélt helyzeti előnyüket fi­togtató s vele gyakran visz- szaélö híveknek azt írja az apostol: Istenhez való viszo­nyunk tekintetében mindnyá­jan egyforma helyzetben va­gyunk. Mindnyájan ’ vétkez­tünk Ellene. Ezért „egymás kö­zött mindnyájan öltözzetek fel az alázatosságot!” , (I. Pét. 5,5.) Isten gyermekeihez csak ez illik. Különösképpen, ha meggondoljuk, hogy elfogadott bennünket, váltságában része­sít s az igaz Jézus Krisztusért, az ö Fiáért minket is igazak­nak tekint. A múltra gondol­va ezt úgy fejezi ki, hogy Is­ten, magát türtőztetve elnézte bűneinket, „a mostani idő­ben” pedig rávetette Jézus Krisztusra. A magukat vallá­sosaknak tartó, erkölcsileg mások felett álló, ezért Isten kegyelmére „rászolgáló” híve­ket megalázva, arra akarja buzdítani: legyen Istenhez és embertársaikhoz való minden viszonyulásukban, egész maga­tartásukban döntő a dicsek­vést kizáró alázatosság. Lás-1 sák meg, hogy a kereszten ér­tünk szenvedő Krisztusban maga Isten jön felénk, hitet ébreszt bennünk, szeretetéből nem követel tőlünk, hanem cselekszik értünk. Hitet ad, s hit által boldogan o. magunké­nak valljuk mindazt, amit cse­lekedett. E mostani idő tehát minden­nél nagyszerűbb alkalom, öröm ébred a szivünkben, hogy hihetünk Benne, s Lelke által folyton növel a hitben. Krisztushoz vezet, Krisztusnál tart meg. Hol marad a dicsekvés? Le­hetetlenné vált! Istennel való viszonyunkban mindig dön­tőbb lesz, hogy imádkozzunk Hozzá, kérjük Tőle, vezessen olyan megigazulásra, mint amilyenre a vámszedőt eljut­tatta, aki „megigazulva ment alá az ő házához?’ „Mert min­denki, aki felmagasztalja ma­gát, megaláztatik, és aki meg­alázza magát, felmagasztalta- tik.” (Lk 18, 14.) A Szentlélek Úristen tegye igehallgatásunkat és vasárna­punkat olyan áldásthozóvá. hogy azután más, Istennek tetszőbb legyen embertár­sainkhoz való magatartásunk is. Őszintébb legyen a szavunk, tettetés nélküli minden visel­kedésünk, s önzetlenül fára­dozzunk mindnyájunk javáért, népünk és az egész emberiség boldog holnapjáért. Pásztor Pál Vaüásszaiiaslság Nigériában „Nigéria kormánya minden állampolgárának teljes vallás- szabadságot biztosít” jelentette ki Esly Tanyisi nigériai evan­gélikus tanár, aki a Dán Szu- dán-misszió ezévi rendes ülé­sén vett részt. A nigériai kor­mány legtöbb tagja ugyan mo­hamedán, de komoly törekvé­se a kormánynak, hogy a po­litikát és a vallást ne engedje összekeverni egymással. A ke­resztyén missziónak Nigériá­ban nincs semmi nehézsége. A legutóbbi évben az önálló lute- ránus egyházban 2000 nigériait kereszteltek meg. Imádkozzunk Urunk, Te szüntelenül mun­kálkodói, s azt akarod, hogy mi is, ebben is Hozzád legyünk hasonlókká. Távoztasd el azért tőlünk a munkakerülés ördö­gét, s adj jó kedvet a szorgal­mas tevékenységre, feladata­ink hűséges végzésére. Legyen áldásod a munkán, s minden becsületes dolgozón. Adj belső csöndességet, aláza­tosságot, hogy ott, ahol va­gyunk, ebben a mi időnkben is hűséges sáfáraidnak találtas­sunk. Tartsd távol tőlünk az önzést, amely csak önmagáért és önmagának akar mindent. Lelkesíts, hogy másokért, az emberiség közös nagy céljaiért odaadással és hűségesen tud­junk munkálkodni, amíg nap­pal vagyon: ha pedig eljö az éjszaka, amidőn többé nem munkálkodhatunk, adj csöndes pihenést és örök békességet Tenálad, a Te országodban. Ámen. Törvény — hit Törvény. A cselekedetek ki- parancsolója. Rákiált az em­berre: Még nem tetted meg?! Csináld! Végezd! Gyerünk, — gyerünk! A törvény mindig ijeszt, nyugtalanít, futtat. A törvénynek nincs szíve, csak kemény parancsszava, ezért nem tud velem érezni. A törvény nehéz. Nem én alkottam, nem az én örömhöz szabták, engem nem kérdeztek meg, hogyha végrehajtására kerül a sor, meg tudom-e ten­ni. Csak életbe lépett és szá­momra kötelességeim és mu­lasztásaim fokmérője lett. A törvény, mivel bemutatja, hogy követelményei betöltésé­re képtelen vagyok, vagy meg­semmisít lelkileg, vagy csa­lásba, képmutatásba hajszol. Kezdek csak látszatra dolgoz­ni, de abban nincs köszönet. A törvény útja az üdvösség, szempontjából járhatatlan út. Ezt az egész .Szentírás így lát­ja. S ehelyett a hit útjára irá­nyítja az üdvösség felől tuda­kozódókat. A hit megléte mindig annak bizonysága, hogy találkoztam Valakivel, aki által megerősö­dött az életem. Istennel talál­koztam. De ez a találkozás nem azt jelenti, hogy a hit birtoká­ban tételenül mélyedheíek el Isten boldog szemlélésében, nem törődve emberekkel, vi­lággal, kötelességekkel. Nem! A hitrejutott ember számára nem lesz kevesebb a törvény, csak a szeretet parancsába sű­rítve kapja és mellé segítségül Jézus erejét, a kegyelmet, amelynek birtokában ilyen vallomást tudnak tenni az em­berek: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem meg­erősít”. És nem is gyöngíti meg Is­ten a törvény követelményét a hivő számára. A hazatért té­kozló fiú kedvéért az atya nem változtatta meg az otthon régi rendjét, hanem a kapott bocsá­nat boldogságában a fiú maga kezdett másképpen viszonyul­ni a ház rendjéhez, az atya pa­rancsaihoz. Már nem a kény­szer, hanem boldog önkéntes­ség, atyja iránti szeretet haj­totta annak megtételére. Az atya pedig melléje állt bizo­nyára tanácsolva és példát ad­va így: „Ügy csináld fiam, ahogyan tőlem látod.” A törvényből így lesz atyai parancs a keresztyén ember számára is. Nem a törvény kö­vetel, hanem az én szeretett mennyei Atyám bíztat és kér: Tedd meg, fiam! Bocsáss meg! Szeresd a szeretetlent is! Se­gíts azon is, aki nem fogja vi­szonozni; Tekintsd testvéred­nek azt is, aki testvériden! Istennek népére ez a panasza: „csak bűneiddel terheléi enge- mei”, és felelete ez: „Én, én vagyok, aki elíörlöm álnoksá­gaidat!” Te is így cselekedj Balcző András

Next

/
Oldalképek
Tartalom