Evangélikus Élet, 1960 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1960-09-18 / 38. szám

Kp. berm. bp. rí. :

És mégis béke lesz a világon

A Prágai Keresztyén Békekonferencia 3. teljes ülése Prágában 1960. szeptember 6-11-én

A keresztyén egyházak és emberek szívében kikelt az elvetett mag. Amikor 1958. tavasz utóján egy kis csoport összegyűlt Prágában, hogy keresztyén hitük és lelkiismeretük tetteket követelő szavára hallgatva megvessék a mozgalom alapját és szózatot intéztek a világ keresztyénségéhez az atomfegyverek, a háború vagy béke kérdésében — nem sokan látták ennek értelmét és jövőjét. És most a Prágai Keresztyén Békekonferencia 3. ülésén nem kevesebb mint 200-an sereglettek össze Prágában Angliából, Ausztriából, Ausztráliából, Brazíliából, Dániából, Bulgáriából, Franciaországból, Hollandiából, Indiából, Indonéziából, Japánból, Egyesült Államokból, Jugoszláviából, Kanadából, Lengyelországból, Magyar- országról, Norvégiából, a Német Demokratikus Köztársaságból, a Német Szövetségi Köztársaságból, Romániából, Svédországból, Svájcból, a Szovjetunióból, Űjzélandból és a vendéglátó Csehszlovákiából. Keletiek és nyugatiak, színesek és fehérbőrűek barátkoztak, vitatkoztak és találkoztak egymással a béke, a barátságr a leszerelés, a békés együttműködés nagy és égető kérdéseiben.

A magyar protestantizmust — amint ezt már megírtuk — 12 tagú küldöttség képviselte Prágában. A konferencia 6 napjának az előadásairól, megbeszéléseiről és határozatairól több cikkben szándékozunk beszámolni. Most csak azt a Szózatot közöljük teljes terjedelmében, amelyet a konferencia elsősorban a világ keresztyén gyülekezeteihez és híveihez intézett:

A harmadik Prágai Keresztyén Békekonferencia olyan világhelyzetben ült össze, amelynek félelmetes komolysága alól egyetlen reálisan gondolkodó ember sem vonhatja ki magát.

A csúcskonferenciába nagyon sokan vetették reménységüket. Meghiúsulása után méginkább fenyegeti az emberiséget az öngyilkosság: az atomháború veszedelme. Egyikünk sem tudja, mennyi idő adatott még arra, hogy ezt a veszélyt elhárítsuk. A légkört még jobban mérgezi a hidegháború, amely a melegháború felé sodor. A keresztyénség pedig — különösen a világ hatalmi rendszereivel történt hamis szövetkezései következtében — a belső meghasonlás képét mutatja, ahelyett, hogy egységesen síkraszállna a fenyegetett és aggodalmakkal terhelt emberiségért.

Ebben a helyzetben — a szolgálatnak ama közösségében, amelyre a Jézus Krisztus evangéliumába vetett hitünk a Lélek egységében és a békesség kötelékével kötelezett el bennünket kérve és intve kijelentjük:

Az egész emberiségnek aktív tiltakozásban kell egyesülnie minden tömegpusztító eszköz ellen, amellyel meggyalázzák Isten jóságát, elárulják az embert és a teremtett mindenséget.

Egyetlen keresztyén se vegyen részt atomháborúban vagy annak előkészítésében.

Minden keresztyénnek, kötelessége, hogy minden tőle telhetőt megtegyen bármiféle háború kiküszöbölésére, mert mosi ez az emberiség életbenmaradásának előfeltétele.

Nyomatékosan kérjük a felelős államférfiakat, hogy az emberiség érdekében teljes felelősséggel tegyenek meg minden lehetőt a népek közötti megbékélésért és megértésért; hogy következetesen valósítsák meg azokat az alapelveket, amelyeket az Egyesült Nemzetek XIV. közgyűlése az általános és te jes leszerelésről egyhangúlag elfogadott; hogy a hideg- és melegháborút örökre zárják ki a politikai eszközök sorából; hogy a német kérdést és bizonyos ázsiai és afrikai terület, problémáit megegyezéssel oldják meg, és ezzel vessék meg az emberiség tartós békéjének alapját.

A békére, testvériségre és együttmunkálkodásra vágyó egész emberiséggel együtt nagy várakozással tekintünk az Egyesült Nemzetek küszöbön álló közgyűlése elé. Imádságunk kíséri az összes résztvevő államférfiakat — bárkik is azok —, hogy békemunkájukat áldja meg a békesség Istene.

Kötelességünk a hidegháborúnak ellenállni, az igazi békesség előfeltételeként kölcsönös bizalmat teremteni és mindenütt sikraszállni az emberért, ahol csak hatalmi célok elérésére eszközként visszaélnek vele.

Mint keresztyéneknek, szabadságunk van arra, hogy az új társadalmi rendben is betöltsük embertársaink és az emberi közösség felé azt a szolgálatot, amellyel felebarátainknak tartozunk.

Mi is szükségesnek tartjuk, hogy a 650 milliós népi Kína egyenjogú tagállama legyen az Egyesült Nemzetek Szervezetének.

Különösképpen arra kaptunk elhivatást, hogy a fejlődés ben elmaradt országok éhező és elnyomott népeiért síkraszáll- junk, és így testvéri közösségben éreztessük meg velük, hogy teljesen egyenjogúak.

Tartozunk minden ember előtt bizonyságot tenni az éh Isten igazságáról, Akinek szentséges szeretete keresztyéneket és nem-keresztyéneket egyaránt átölel.

A keresztyénség széles körében elterjedt bizonyos magatartás láttán igen komolyan kijelentjük: aki a keresztyén hite azonosítja a kommunista-ellenességgel, az a keresztes hábor ideológiáját támogatja. Ez pedig összeegyeztethetetlen Annak keresztjével, Aki minden emberért megfeszíttetett és feltámadott.

Nem nyerhetjük meg a békét, ha nem merünk találkozni egymással, hogy beszélgessünk és emberként becsüljük és szeressük egymást, ahelyett, hogy egymást, mint szembenálló világnézetek és hatalmi rendszerek képviselőit, kölcsönösen eleve elítélnénk.

Mivel Isten ígérete közös szükségünkben mindnyájunkra érvényes — az ökumenére bízott szolgálat mellett vallást téve —, arra hívunk fel minden keresztyént, hogy egy össz- keresztyén békekonferencián velünk együtt keressék a világ békességét és így dicsőítsék a békesség Istenét.

Csak ne olyan lassan, kedves Testvérek! A világ békéén kiáltl

Az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottságának skóciai ülése

ni.

Köztudomású, hogy az Egyházak Világtanácsában az elmúlt évtizedben milyen feszültségek voltak a Keleten és Nyugaton élő egyházak között. A nyugaton élő egyházak képviselői többször próbáltak beleavatkozni a keleten élő egyházak életébe, irányításába és kormányzásába. Nekünk viszont az volt a véleményünk, hogy

külső beavatkozásra nincs szükségünk, mivel Isten színe előtt járva mi ismerjük a saját helyzettünket és mi látjuk a saját feladatainkat. Kétségtelen, hogy a Központi Bizottság St. Andrews-i ülésén az eddiginél jobb légkörben folytak a tanácskozások „kelet-nyugat” viszonylatában is. Több szeretetet és megértést tapasztaltunk. Ennek ellenére több megoldatlan kérdés van még, amely szorosan összefügg az egyház egységével.

Ezzel kapcsolatban a magyar egyházi delegáció nevében szót kértem és a plenáris ülésen a következőt mondottam:

„Gyűlésünk végeztével legyen szabad néhány szót szólnom egy fontos kérdésről és azokról a benyomásokról és reményekről, amelyeket a gyűlés alatt nyertem.

Ez a fontos kérdés az egyház egysége és pedig „keletnyugat” viszonylatában. Az egyház jelenleg olyan világban él, amelyben az emberiséget társadalmi, politikai és ideológiai különbözőségek választják el egymástól. Sajnos a megosztott világban maga az egyház is megosztott egyházként él, Itt nemcsak a felekezeti megosztottságra gondolok. Magukat az egyes felekezeteket is megosztja a „kelet-nyugat” probléma. Mind a két oldalon sokszor elmondtuk már, hogy az egyház nincs társadalmi renszerekhez kötve, mégis nem lehet tagadni, hogy különbözőségek adódnak abból, hogy az egyház Nyugaton vagy Keleten él.

Az egyháznak „kelet-nyugati” megosztottságában sokat vétkeztünk egymás ellen. Sokszor kétségbe vontuk még a másik hitét is. Mi keleten sokszor azt éreztük, hogy a nyugati egyházakban előítéletekkel vannak velünk szemben és a nyugati egyházak tagjainak szívében nem volt elég bizalom a mi cselekedeteink okaira vonatkozólag.

Kétségtelen, hogy az Egyházak Világtanácsa az utóbbi két évben sokat tett a testvéri jobb megértés érdekében és tudom, hogy most is munkálkodik ezért, mégis, jelenleg is jelentős feszültségek vannak még. Több nyugati egyházi ember szemünkre hányja, hogy alkalmazkodunk a saját politikai és gazdasági rendünkhöz és sok jó szót mondunk a szocializmusról. Nekünk viszont az a benyomásunk, hogy a nyugaton élő egyházi emberek legalább olyan mértékben alkalmazkodnak fennálló politikai és gazdasági rcndiikhöz, mint amit rólunk feltételeznek. Sokszor aggódunk amiatt, hogy nyugati egyházi emberek a politikai tényezők kezében eszközökké lesznek a Keleten végbemenő szociális változások elleni támadásoknál.

Ebben a helyzetben meg kell tennünk mindent, hogy

ennek a megosztott világnak megbékélését és békéjét szolgáljuk és elősegítsük.

Mindenekelőtt erősen higy- gyük, hogy van „egy keresztyén Anyaszentegyház”.

„Krisztusban nincs Kelet és Nyugat”. Nézzünk egymásra mint testvérekre, akik ugyanahhoz az egyházhoz tartozunk, de akiket Isten más és más utakon vezet. Harcoljunk az egyházakon belül és kívül folyo hidegháborúval szemben, elsősorban a sajtó területén. Az Egyházak Világtanácsa valóban legyen az ökumenikus párbeszéd helye, úgy ahogyan Hromadka professzor azt már Rhodosban is kérte. A teológiai munkát úgy folytassuk, hogy abba jobban kapcsoljunk bele Keleten élő teológusokat.

Amikor az egyház egységéért dolgozunk, ezzel hozzájárulunk az emberiség any- nyira szükséges békés együttélésének előmozdításához”.

A felszólalást szinte teljes egészében közölte a „The Courier and Advertiser” c. skót lap aug. 25-i száma ezzel a címmel: „Ki kell küszöbölni a hidegháborút az egyházakból — mondotta a magyar evangélikus püspök”,

A NÉPESEDÉS KÉRDÉSE

Az „egység” mellett a „népesedés” kérdése volt a Központi Bizottság ülésének második fő témája. Ebben a vonatkozásban két előadás hangzott el. Az egyiket S. F. Bayne, anglikán püspök, a másikat E. de Vries, a hágai társadalomtudományi intézet igazgatója tartotta. Mindketten abból indultak ki, hogy a világ lakossága évről évre több tízmillióval szaporodik és mivel a gazdasági feltételek nem állnak ugyanilyen mértékben rendelkezésre, ebből az ú. n. „túlnépesedésből” nehézségek támadnak. Véleményük szerint ez a helyzet elsősorban több ázsiai, afrikai és Földközi-tengermelléki népre jellemző. Bayne előadásában hangsúlyozta, hogy ebben a kérdésben — ti. a „népesedés és család” kérdésében — — „senki sem elégedhetik meg az öröklött válaszokkal”. „Eljött az ideje annak, hogy merész megbeszélések kezdődjenek a szülői felelősségről és a születéskorlátozás kérdéséről. Nem lehet az egész kérdést a „személyes lelkiis- meret”-re bízni. Mértékadóbb normára van szükség. A keresztyén házasságot nem lehet egyszerűen az élet továbbadása eszközének tekinteni. Az élet továbbadása elsőrendű kötelesség, de nem az egyetlen” — mondotta a püspök. — Az előadás után meginduló vitában kitűnt, hogy a kérdésben nagy ellentétek vannak a tagegyházak között. Többen hangsúlyozták a gazdasági élet színvonalának emelését a gazdaságilag elmaradott országokban. Ezt a témát tárgyaló albizottság arra kérte a tagegyházakat, hogy még mélyebben és még több oldalról vizsgálják meg a problémát és új felismeréseiket küldjék el a jövő évben tartandó nagygyűlésre. (Egyébként a többi témát is további tanulmányozásra ajánlották az albizottságok).

A népesedés kérdésében a magyar delegáció előzőleg írásban eljuttatta véleményét az illetékesekhez.

Az a véleményünk, hogy lehet foglalkozni a „népesedés” kérdésével több

oldalról, de a közvetlen veszély ma nem a ..túlnépesedés”, hanem az atomveszély, amely az egész emberiség létét fenyegeti. Ebben kell egységes állásfoglalásra jutnunk és mindent megtennünk az élet megoltalmazó sara.

Emellett még igen nagy területei vannak a földnek, amelyek gazdaságilag kihasználhatók és hasznosíthatók, csak meg kell keresni a módját.

A NEMZETKÖZI KÉRDÉSEK

A Központi Bizottság ülésein mindig hangsúlyos szokott lenni az „Egyházak Nemzetközi Ügyekkel Foglalkozó Bizottságának (CCIA) jelentése. A CCIA igazgatója Dr. Frederic Nolde a jelentés beterjesztésénél foglalkozott a „jelenlegi nemzetközi helyzet egyes kérdéseivel,, kapcsolatos CCIA állásfoglalással. A nemzetközi helyzetet „fe- szült”-nek mondotta. A közvetlen előttünk álló időszakra nézve a következő megfontolásokat ajánlotta:

A nukleáris korszakban az embereknek együtt kell élniük, vagy a megsemmisüléssel néznek szembe.

A fegyverkezés csökkentésének és szabályozásának szüksége — nemzetközi ellenőrzés mellett — feltétlenül fennáll. Meg kell egyezni az odavezető lépésekben. A holtpontról el kell mozdítani a leszerelési tárgyalásokat.

„A nukleáris fegyverkísérletek szüneteltetését tekintve a helyzet bíztatónak látszik. A kísérletek meszüntetéséről való megegyezés' bizonyos mértékű bizalmat teremthetne és előkészíthetné a megegyezést más területeken is”. Általában kitartóan és türelmesen kell keresni a megoldásokat. Ahol fennál a veszély, hogy a nagyhatalmak nyíltan összeütköznek, ott igénybe kell venni az Egyesült Nemzetek szolgálatát.

A jelentéshez a magyar delegáció részéről Dr. Bartha Tibor püspök szólt hozzá, aki a többek között ezeket mondotta : Hangsúlyozta, hogy

a magyar protestáns egyházak nagyra értékelnek minden olyan törekvést, amelyek arra -irányulnak, hogy az emberiség békességének ügyét előre vigyék. Egyházaink éppen ezt a kérdést, a béke biztosításának kérdését tekintik az emberiség központi problémájának és egyben a ma élő egyházak számára is feltett döntő fontosságú kérdésnek. E probléma megoldásával vagy meg nem oldásával mélységesen összefügg az emberiség jövője. E két kérdésre adandó feleletet az egyházaknak is úgy kell keresniük, mint akik tudják, hogy ez a kérdés a lét és nem-lét kérdései

A továbbiakban Bartha püspök hivatkozott arra, hogy azért "is tartják a magyar protestáns egyházak olyan jelentős kérdésnek a béke ügyét, mert

a magyar nép a két világháborúban kimondhatatlan szenvedésen ment át. A háborúk szenvedéseiben Isten bűnbánattal ajándékozta meg egy- íFoíytatás « 2. oldaton)

El nem dobott kötelékek

Nem teszem kérdésessé —' mert a magam és a körülöttem levők életéből látom —, hogy egy sereg ember igazán szabadnak tudja magát sok életrontó bűntől, mert a szar* badító Jézust engedte munkálkodni életében, s ahol Öt engedik dolgozni, ott mindig és igazán valósággá lesz a názáreti zsinagógában felolvasott programja: „... felkent engem, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek” (Lukács 4, 18). De látom, hogy az így megszabadítottak mindennapi életében mégis annyi megkötöttség van, amelyet nem akarunk annak látni, de amely bántja Jézus szemét és szeretne attól is megszabadítani

Mennyire kötnek például zen előítéletek. Nem engedjük magunkat szabaddá tenni attól áss előítélettől, hogy csak annak az embernek van igazán értéke, annak a kijelentésére és iránymutatására érdemes figyelni, akinek legalább két diploma van a zsebében.

Diplomás családok otthonából vagy papi házból nem kerülhet ki mesterember: vasesztergályos, aranyműves, autószerelő vagy éppen kereskedősegéd. Milyen nagyon megterheli ez a látás az ilyen családok gyermekeinek vállát Is.

Csak jogi diplomával rendelkező embernek lehet helyes ítélete egy-egy kényes jogi, erkölcsi kérdésben. Nem! Lehet azoknak is, akik jogilag képzetlenek ugyan, de van látó szívük és felelősségük, amely- lyel mögé tudnak nézni egy- egy botlásnak, elítélt bűnnek* s meglátják mögötte az embert, a fuldoklót, a nem akarva is mentő kezet keresőt. Milyen jó; hogy a helyes ítélet nincs diplomához kötve csak szeretettől áthatott szívhez.

Milyen megkötöttségünk a mások látásához való igazodás. Mennyire befolyásol elhatározásainkban, hogy visz- szaránt a helyes útról, hogy zavarja tisztánlátásunkat ítéleteink megfogalmazása közben. Legyünk szabadok ettől a gonosz mondattól: „Mit mondanak mások?” Ha az ember úton-útfélen ezt hallja: érzéketlenek és rosszakaratúak az emberek, akkor végül igaznak fogadja el. De nem igaz. Ha valami rendkívüli esemény történik az ember életében* akkor tapasztalja meg, menynyi melegség, mennyi őszinte együttérzés, mennyi simogató szeretet árad az ember felé.

Végül csak érintem, hogy sok minden van az életünkben, ami könnyebbé is, gazdagabbá is, szebbé is teszi az életünket és nem merjük úgy megköszönni Istennek, mint az ö ajándékát, mert esetleg olyanok által került az életünkbe, akik nincsenek velünk egy nézeten, s nem a mi utunkat járják. '

Jó nekünk újra és újra hallani és odafigyelni Jézus szavára: „Ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek.” (János 8, 36.)

j. Balczó András '