Evangélikus Élet, 1960 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1960-07-31 / 31. szám
• Rt*. Ä». BP. «b Olaftfáíiy. Bizonyára sokan vannak evangélikus testvéreink közül, akik észrevették, hogy Szent- háromság ünnepe után az első vasárnapon minden esztendőben kicserélik az oltárterí- tőt. Szentháromság vasárnapján még a fehér színű térítőn illatoznak az oltár ünnepi virágai, de azután hosszú vasárnapokon át zöld terítő borítja le az oltárt. Szép, selymes, zöld ez a terítő, olyan, mint a növekedésnek induló puha pázsit a tavaszi földeken. Bizonyára sokan vannak evangélikus testvéreink közül, akik azt is tudják, hogy ez szép zöld színű oltárterítő tulajdonképpen a Szentháromság ünnepe utáni vasárnapok belső tartalmáról beszél. Ez az idő ugyanis a keresztyén ember életében a belső növekedésnek az ideje. A hitben való erősödésről, a Krisztusban megszentelt ember gazdag gyümölcseiről szólnak ebben az időben a prédikációk. Vagyis arról, hogy mennyi napfényt és mennyi gyümölcsöt tud nyújtani maga körül mindenkinek a hitben megerősödött és megszentelt, megáldott keresztyén élet. Szentháromság ünnepe után az első vasárnapon L János 4, 16—21 verseiben a szere- tetről beszél az Isten igéje. Mi emberek már olyan sokat mondtuk ki ezt a szót, hogy „szeretet” és annyi mindent értettünk alatta. Most az egyszer engedjük meg, hogy Isten beszéljen róla. Hiszen ö tudja ezt a legjobban. Maga az Írás is így mondja: i,az Isten szeretet!” — Az Ige egészen másképpen fogalmazza meg ezt a szót, mint ahogyan mi emberek ezt már megszoktuk. Az Ige azt mondja, hogy a szeretet nem délibáb, amelyik csak egy bizonyos helyen és csak néha-néha látszik. A szeretet nem gyertyafény, amit előbb meg kell gyújtani, amit el is lehet fújni, vagy egy másik helyre elvinni. A szeretet napfény! Megvan és egyszerre mindenkire rámosolyog. El lehet takarni néha felhővel és függönnyel, de a nap akkor is ott van. Minden melegével, minden fényével és minden életet nőttető áldásával. Isten szeretete ilyen napfény! Isten szeretet! Ez nekünk hívőknek annyit jelent, hogy mi az életünk útját minden pillanatban Isten napfényében járjuk. A szeretet mindig életközösséggel kezdődik. Egymást szerető boldog életek sokszor mondják el ezt a vallomást: — ma már el sem tudom képzelni, hogy volt olyan idő az életemben, amikor te nem voltál velem. Van egy olyan állapota a szeretetnek, amikor egy másik szív annyira kell az embernek, mint a levegő, a kenyér, vagy a napfény. Van az emberi életnek egy olyan pontja, amikor ilyen elemi erővel kapcsolódik bele az Istenbe. Amikor hallja megszólító szavát, amikor átmelegíti szívét a megtapasztalt szeretet, amikor a Krisztus közelében új szakasza kezdődik a szeretetnek az életében. Amikor magán, a maga életén látja, érzi és boldogan tapasztalja meg, hogy az Isten szeretet! A szeretet életközösséggel kezdődik és engedelmességgel folytatódik. — Ne felejtsük el, hogy az ember mindig és igazán második személyben szeret. Amíg az ember egyedül van, addig csak magát szereti. Mindent magának akar. Első személyben éli az életét. Ebben az állapotában csak ilyen szavak vannak a szótárában: — csak nekem sikerüljön minden! Csak én örüljek! Csak én legyek vidám és boldog! Minden munkáját, gondolatát, imádságát ez az önző szó irányítja: — Én... én... én... Az igazi ezeretet megváltoztatja ezt a szót és mindent azzal kezd és azzal végez: Te! Csak te örülj! Csak te légy vidám! Csak te légy boldog! Minden úgy legyen, ahogy te akarod, ahogy te örülsz neki! Istennel való életünknek ide kell eljutni. A Krisztussal való találkozás után így kell az imádságainkat átformálni: „Legyen meg a Te akaratod!” Szeretlek Uram Téged ás úgy szeretnék élni, hogy Neked legyen örömöd énbennem. Nem kívánok többet és mást, csak hogy Te szeress és akkor én tudom, hogy minden jó lesz az életemben! A szeretet mindig valami nagy örömszerzéssel végződik! — Akit szeretnek, aki boldog, az nem tud többé hallgatni, hanem ajándékozó mozdulatokkal kibeszéli a boldogságát. Ügy szokták mondani, hogy a boldog ember mindenkit szeget: boldogot és boldogtalant. A Krisztust megtalált ember, az Isten sze- retetében élő ember is ilyen. Szeret! Az Istentől kapott napfény tovább ragyog az életéről. Ezért van az, hogy Istent igazán szerető emberek nem tudnak gyűlölni, haragudni, irigykedni. Nem tudnak önzőek lenni. Nem tudnak és nem is akarnak tudni csak egyféle lelket. Csak egyféle életet. Bárhová mennek, vagy bárki közelít feléjük, mindig ezzel a fénnyel találkozik. Mint ahogy jó kutakból mindig tiszta és friss víz jön elő, bárki Is merít belőlük. A kút nem kérdezi meg, hogy ki iszik belőle, a napsugár sem leselkedik, hogy kicsoda az, aki sápadt arcát odatartja a csókja elé. Vajon tudunk-e mi, Isten kegyelméből és végtelen sze- retetéből élő emberek így szeretni?!! Pedig tőlünk, sok szeretetet kapott emberektől, ezt a szeretetet várja minden helyen és minden időben — a szeretetnek az Istene. Friedrich Lajos Az atomháború bűn, az Apostoli Hitvallás mindhárom áyazatának gyakorlati tagadása Püspökeink felhívása Hirosima-bünbánati és könyörgő istentisztelet tartására Augusztus 6-án 15 esztendeje annak, hogy az első atombombát ledobták Hirosimára. Mint az elmúlt évben, ügy ez idén is püspökeink körlevélben hívják fel a gyülekezeteket, hogy ez alkalomból bűnbánó és könyörgő istentiszteletet tartsanak. A közös püspöki körlevélből közöljük az alábbiakat: „Az első atombomba Hirosimára történt ledobásának évfordulója alkalmából ebben az évben is bűnbánó és könyörgő istentiszteletet tartunk. Az egész emberiséget elgondolkodásra, a halál helyett az élet választására intő nap (1945. augusztus 6.) idei évfordulója közvetlenül vasárnapot előz. Megemlékezésünket tehát az augusztus 7-re eső, Szentháromság ünnepe utáni 8. vasárnap délelőtti főistentiszteleten tartjuk... A Hirosima-napi főistentisztelet offertóriumát a Magyar- országi Egyházak Ökumenikus Tanácsa javaslatának megfelelően ebben az évben a Prágai Keresztyén Békekonferencia támogatására fordítjuk... A Hirosima-bünbánati és könyörgő istentisztelet megtartásával egy — a keresztyén egyházakban világszerte mindjobban kiszélesedő gyakorlatba kapcsolódunk. Amikor a II. Prágai Keresztyén Béke- konferencia a Hirosima-nap megtartását javasolta valamennyi egyháznak, az a felismerés vezette, hogy az atomháború nemcsak esztelenség, nemcsak az élet ellen elkövetett merénylet, hanem bűn, aktív hitetlenség, az Apostoli Hitvallás mindhárom ágazatának gyakorlati tagadása. Vogel professzor az említett konferencián nagyhatású előadásban hívta fel figyelmünket arra, hogy az első atombomba ledobásával kapcsolatos bűnbánat — az újszövetségi „megtérés” szó értelme szerint — aktív bűnbánat nak kell lennie. Hirosimára gondolva tehát nemcsak visszafelé nézünk, hanem előre is, a történelem Urától nemzedékünk számára kiszabott feladatokra és arra az engedelmességre, amelyet ő vár el tőlünk. Forduljon Hirosima-napi igehirdetésünk Isten színe elé állító, új engedelmesség gyakorlására hívó, térítő szóval a gyülekezetekhez egy olyan időben, mikor a nemzetközi jog durva megsértésének és a hidegháború feléledésének akadályaival kell megütköznie a béke erőinek az egész világot fenyegető atomhalál elleni küzdelmében ... Tartsuk szem előtt mindnyájan az ige figyelmeztetését: „Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveteket.” (Zsid. 4,7.) A Prágai Keresztyén Békekonferencia főtitkára, Ondra lelkész Németországban Dr. Schmauch greifswaldi professzor meghívására Ondra lelkész, a Prágai Keresztyén Békekonferencia főtitkára és D. Lochmann professzor, a Prágai Comenius-fakultás tanára néhány napot a Német Demokratikus Köztársaságban töltött. Ondra lelkész feltett kérdésekre válaszolva, szólott arról, hogy ebben az esztendőben is kéri a Prágai Keresztyén Békekonferencia az egyházakat és gyülekezeteket a bűnbánó és könyörgő istentiszteletek megtartására. A Prágai Keresztyén Békekonferencia múlt évi felhívása nem pusztán az 1959. évre vonatkozott, — mondotta. A konferencia második időszakának résztvevői felismerték a világ- helyzetért való együttes felős- ségüket. Ezért minden egyházhoz azzal a felhívással fordultak, tartsanak könyörgő istentiszteleteket. A Prágai Keresztyén Béke- konferencia ezekben a napokban minden egyházvezetőséghez egy levelet küldött, amelyben még egyszer reámutat augusztus 6-ra. „Reméljük, hogy felhívásunk... jó visszhangra talál”. A keresztyének szerte a világon részesek a második világháborúért való felelősségben. Nem tettek meg mindent, hogy olyan légkört teremtsenek, amelyben a háború lehetetlen. Az atomkorszakban egy háború az egyetemes emberiség katasztrófáját jelentené. Ha a keresztyének hozzá akarnak járulni, hogy ezt a katasztrófát elhárítsák, ezt csak a bűnbánat leikével tehetik. Itt mi elsősorban nem másokat akarunk bűnbánatra hívni, hanem önmagunkat akarjuk felhívni megtérésre. Az egyháztörténelem azt mutatja, hogy minden gyümölcsöt hozó munkálkodásnak elején a bűnbánat állott. Az első atombomba ledobásának 15. évfordulóján azonban nemcsak visszafelé akarunk tekinteni. Mindent meg akarunk tenni, hogy ilyesmi még egyszer ne történhessék. Ezért kell, hogy ez az isten- tisztelet a világ minden részén necsak bűnbánati, hanem mindenekelőtt könyörgő isten- tisztelet legyen. A jelenlegi helyzetben ez konkrét könyörgést jelent azért, hogy a politikusokat a valódi békevágy hassa át. Meghalt Peter Dagadu lelkész Nagy veszteség érte az afrikai keresztyénséget, mert meghalt Peter Kwei Dagadu (Ghana) lelkész, az afrikai ke- resztyénség egyik vezető személyisége és az Egyházak Világtanácsa Végrehajtó és Központi Bizottságának tagja. Peter Dagadu július 8-án hunyt el Akkrában 52 éves korában. 1955-ben mint első afrikai lelkész, vezetőszerepet kapott a metodista egyház ifjúsági munkájában. 1952-ben átvette a ghanai keresztyén tanács vezetését. Ilyen minőségben működött egészen a múlt esztendeig. Múlt évtől kezdve Akkrában, mint a metodista egyház szuperintendense szolgált. Az Egyházak Világtanácsában Dagadu lelkész különleges érdeklődést tanúsított a tájékoztatási osztály munkája iránt, ennek munkaközösségéhez is tartozott. Szász Edit f Peter Dagadu egyike volt azoknak az első afrikai keresztyéneknek, akik vezetőszerepet töltöttek be az ökumenikus mozgalomban. Neve már 1954- ben ismertté lett, amikor az Egyházak Világtanácsa második teljes ülésén, Evanston- ban felszólalt „Afrika válaszol az égető kérdésekre” címen. Az Egyházak Világtanácsa későbbi konferenciáin is mély hatást gyakorolt a hallgatóságra világos és nyílt megnyilatkozásaival. Nemcsak az afrikai, de a világkeresztyénsé- get is veszteség érte Peter Dagadu halálával. Dagadu lelkész Akkrában született és ott tanult, majd a kumasi teológián folytatta tanulmányait. Felszentelése után 1910-ben gyülekezeti lelkész lett és ez is maradt 1945-ig. Ezután mint docens és Wesley-kollégium egyetemi lelkésze működött Kumasiban. Így ismerték egyházunkban Szász Miklósáé, Dobó Editet, akit nemrégiben hívott haza az Ür. Hamvait kis fülke zárja magába a farkasréti temetőben, de életének bizonyság- tétele e néhány soron keresztül is tovább világít. Számára a szolgálat belső kényszer volt. Nem tudott csak magának élni. A megértő és mentő szeretet jellemezte. Szóval és tollal, sőt a nyilas időkben élete kockáztatásával is segített rászoruló embereken. Azok közé a keresztyének közé tartozott, akik keresik és megtalálják helyüket a mai világban. Egyidőben a MÉH- nél dolgozott s olyan ragyogva tudott beszélni ■ennek a munkának jelentőségéről. Több mint tíz éve halálos kórral küzdött. Isten hqrom- szor-négyszer is „prolongálta” az életét, amit ő mély hálával újra meg újra megvallott. Az utolsó percig tervezgetett, s ez az életigenlés beletartozott józan, derűs keresztyén szemléletébe. Akik ismerték, azok számára éppen ebben példa: milyen egy mo- dern-gondolkozású keresztyén, akinél a hétköznapi szolgálat, r a cselekvő szeretet és a szó- j beli bizonyságtevés összhang- ’ ba olvad. Lába nyomát elfújja a tovatűnő idő, de emlékét sokak szíve őrzi egyházunkban. Es maradandóan őrzi nevét Isten emlékezete a feltámadás napjáig. A kenyér Az egész évi verejtékes munka gyümölcsét gyűjti most az ország. Hatalmas gépek erős ujjai nyúlnak a kalászok után s ömlik a mag. Megbar- nult hátak hajlanak a kalászok fölé s ütemes suhintások nyomán dől a rend. ömlik a veríték, ömlik a mag. Zászló- és virágdíszes kocsik viszik az első magot a malomba. Milyen nagy dolog, hogy itt az új kenyér! Biztonságot, reménységet és új kedvet ad a munkához. Lehetetlen nem gondolni mindezekre, ha a mai vasárnap igéit olvassuk. Jézus Urunk tanít újra és azt mondja magáról, hogy ő az emberek életében — akik benne hisznek — olyan, mint a kenyér. Táplál, erősít, megtart. Eledellé akar válni! ö nem valami felszínes, külsőségekre épülő kapcsolatot keres velünk, hanem sokkal többet. A kenyér sem ér semmit, akármilyen szép is és jóízű, — ha csak nézem. így még nyugodtan éhen halhatok. Krisztus sem dísz, vagy védjegy, melyet úgy valahol az életünkön kívül hordunk, hanem belülről tápláló hatalmas erő. Azt ígéri, hogy Ö nemcsak egyik napról a másikra akar bennünket táplálni* hanem örök élettel ajándékozza meg azokat, akik élnek vele. Megment a haláltól. Nem úgy, hogy a földi életünket a végtelenségig meghosszabbítja. Amit ő ad: megszakíthatatlan közösség Vele. Jézusból kifogyhatatlan gazdagsággá) árad az élet, ezért élő kenyér Ö. Gondoljunk ma hálával az úrvacsorára is, ahol ezt a közösséget a legszemélyesebben és legbensőségesebben adja nekünk Jézus Krisztus. Sok gyülekezetben terül meg mostanában az új kenyér ünnepére az úrvacsora asztala. Vajon hányán készülnek rá és hányán lesznek méltó vendégel? Mert ki is eszi ezt a kenyeret? Az, aki hisz Benne! Ma az őskeresztyének egyik személyisége, az első keresztyén vértanú, István áll elénk. István, aki olyan sokat kapott ebből a közösségből, hogy számára valóban az életnek kenyerévé lett Jézus. Még a földi életét is oda tudta adni az „élet”-ért. Lássuk Jézus szavának igazságát: aki hisz Benne, annak örök élete van. Milyen csodálatos erő és biztonság sugárzik belőle. „Higgy az Űr Jézus Krisztusban és üdvözülsz, mint te, mint a te házadnépe.” Kökény Elek
