Evangélikus Élet, 1960 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1960-01-03 / 1. szám

I Ez esztendőt megáldjad... Porosán hevernek mögöttünk az elmúlt évek garmadái. Gyűlnek, halmozódnak, némelyikőnknek már oly sok van be­lőle, hogy felét szívesen átadnánk másnak. De az éveknek is az a sorsa, gmi az embereknek, együtt kell járniok. Gyűjteni kell őket és magunkkal cipelni, mint a szívünket, mely segít az órának az időt mérni, amikor percenként 70-80-at ver. Le­zártunk egy évet, az elhasznált naptárt a sarokba dobjuk és újat kezdünk. Izgalmasak számunkra ezek a napok, az első napok. Agyunk, szemünk és kezünk még nehezen barátkozik az új évszámmal: I960. Fürkésző szemünk keresi a rést, hol pillant­hatunk a holnapba, vágyaink, reményeink bölcsőjénél térde­lünk és lélekzetvisszafojtva lessük: növekszik-e akaratunk zsenge hajtása. Tervek kovácsolódnak a lélek műhelyében, cé­lok formálódnak a gondolat és akarat pörölycsapásai a’att. Fáradozunk a jóért, verejtékezünk a holnap szépségéért, sike­réért. Mindez így van jól, mindezt így rendelte számunkra az Isten. (I. Móz. 1. 28—30.) Űjesztendö első napjain a keresztyén ember is régi, jó szo­kás szerint köszönti rokonait, barátait: boldog újévet adjon Isten. Sok minden van ebben a köszöntésben. A földi élet ko­molyan vétele, idő és tér, az élet egészének egy évre eső sza­kaszát kívánja boldognak. Az ember érzi, hogy aki ezt kívánja, mindig igen konkrét életre, napokra és hónapokra, egy évre gondol és erre kíván boldogságot. Jót kíván vele, jó szívvel kí­vánja. A keresztyén ember azt is tudja, hogy ezt a jó kíván­ságot Isten áldása kíséri. Amikor az elmúlt évet Isten iránti hálával lezárja, ujjongva fakad ajkán az ének: „Ez esztendőt megáldjad, kegyelmeddel Űristen!” 1. Áldd meg egyházadat. Isten egyházát térbe és időbe, ebbe a világba helyezte. Mindenütt és mindenkor feladatokat, szolgálatokat és munkát bízott rá. A megváltó Isten az egyház­ban és az egyházon keresztül hirdeti a bűnbocsánat evangéliu­mát és ae új élet lehetőségét. Az övéi kezébe adta az Igét, em­berek épülhetnek belőle. Emberek felé nyúl emberek által. Az egyház a Jézus Krisztusban hívők közössége. Élnek Jézus bűnbocsátó kegyelméből és Néki engedelmes eszközei. Ezek az emberek ugyanakkor a társadalom, a nép tagjai. Arcukra, ru­hájukra nincs ráírva, hogy az egyház tagjai, de: „gyümölcseik­ről ismeritek meg őket”. És amikor mi azt kérjük, hogy Isten áldja meg egyházát, akkor ebben azt kérjük, hogy áldja meg az igét, amely hangozni fog ebben az esztendőben. Legyen az igehirdetés jó magvetés az ő népe között, hogy teremjen „száz annyit”. Legyenek a szentségek az ő kegyelmének áldott esz­közei. Hogy akik élnek vele, új, jobb életet kezdhessenek és folytathassanak. Élő és ható legyen a jó szó, az evangélium szava De legyen az egyház szava a szeretet szava. A Jézus Krisztusban kapott szeretet hangozzék szószéken és szívben egyaránt. Legyen a hit és reménység szava, amely a bűn, féle­lem és rettegés rabságából kiemeli a hívő embert. A „jó szó”, az ige hassa át a híveket. A hívek újesztendei életét, hogy merjenek felszabadultan élni. Bátran kezdemé­nyezni a jót, szeretni az embereket, törődni az apró és nagy dolgokkal. Sokat segíteni a másiknak. Szívvel és lélekkel ott állni az emberek mellett. A holnap terveinek minden ember végrehajtója lesz. A keresztyén ember is! Nem fog és nem is akar kimaradni a ke­resztyén hivő a nagy célok megvalósításakor. A „jó szó”, az ige ad türelmet és megértést, jóakaratot és megbocsátást az emberi botladozásból származó zűrzauar idején. Biztat és elöl- jár, kedve van és felemelt a feje, őszinte és tiszta a tekintete. Ez esztendőt megáldja az Isten. Az egyház számít rá és hisz Isten áldásában. 2. Áldd meg magyar népünket. A hivő ember mindenkor tagja valamely társadalomnak, népnek, nemzetnek. Sorsa ösz- sze van kapcsolva a nemzet sorsával. Ezért is tudunk őszinte könyörgéssel fordulni az egek Urához népünkért, nemzetünk­ért. Egy népnek a célkitűzése minden időben, de még inkább ma más, mint az egyház célkitűzése. Ezt látjuk, tudjuk. Ebben a környezetben, ebben a hazában él egyházunk népe, ezzel a néppel fonódott össze a lélekzetvétele, megélhetése, a „jó s balsorsa”. Ez a nép, a mi magyar népünk ezekben az években építi a jövőjét. Még szinte az alapok lerakásánál tart. De máris sok munka, törődés a szebbért, jobbért és sok siker van mögötte. A holnapért is minden energiára, erőre szükség van. Mi hívek is ott állunk az országépítés állványai között mun­kánkkal és imánkkal. Isten segítségét és áldását kérjük a nép erőfeszítésére és sikerére. Az Űrtói tanult ima szavai mindig, de különösen az év első napjain sajátos csengést, értelmet kapnak: „a mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma"... A mindennapi kenyeret, a meleg, biztonságos otthont, az iskolát, a kórházat, a munka feltételeit, a megélhetés javu­lását add meg nekünk. Áldd meg, Isten, magyar népünket eb­ben az évben is! 3. Áldd meg a világ népeit. Földünk az utóbbi időben ki­csi lett, összezsugorodott. Kezdjük tapasztalni, hogy a világ­mindenségben egy kicsinyke porszem a Földünk. Kezdjük úgy látni felülről, mint a holdat látjuk. Ha felülről nézzük, sokkal egységesebb, összefüggőbb, mint gondolnánk. Noha tengerek kékje, vagy hómezők fehérsége mély barázdát húz a földré­szek közé, mégis összefüggő, egybetartozó az öt világrész. Ki­csik vagyunk és összetartozunk és ezt abból is érezzük, hogy közel jöttek hozzánk a távoli világrészek. Korea, Japán vagy Mexiko, mintha csak a szomszédban lenne. Szinte csak a karun­kat kell kinyújtani és a pekingi pagoda csipkecirádáit tapint­hatjuk. vagy egy lépést tenni és a New-York-i felhőkarcolók alatt szédülünk. Az eddig ismeretlen országok lakói, népei ba­rátokként mosolyognak ránk. Négerek, kínaiak, fehérek, feke­ték, sárgák egy „kis Földnek” egymásrautalt népei. Ezen a földön, ezen a világon élünk és egyre inkább van szükségünk egymásra. Üjesztendö napján mi egymásra utalt, egymás mellett élő emberek, a világ népeiért is könyörgünk. A milliók Isten megváltásra kijelölt teremtményei. Ezek az egyszerű dolgos emberek reménykedve néznek a holnapra. A népek a mi időnkben halálos ájulásból térnek magukhoz. Még Induljunk el Jézus nevében... A két egyházkerület püspöke az újesztendő küszö­bén körlevelet bocsátott ki a gyülekezetek lelkészeihez és a gyülekezetekhez. Alábbiakban közöljük püspö­keink körleveléből a gyülekezeteknek szóló részt. „A MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIKUS EGYHÁZ VALAMENNYI GYÜLEKE­ZETÉNEK. Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Ür Jézus Krisztustól. Kedves Hittestvéreink! Karácsony után 8 nappal — amikor naptárunk az új­esztendőt jelzi — az egyház igehirdetése egy drága és szent nevet mutat fel a gyü­lekezeteknek: Jézus nevét. A naptári esztendő kezdete ugyanis egyben Jézus nevé­nek ünnepe is. Ez a név ön­magában is igehirdetés. An­gyalok által közvetített pa­rancsra kapta Jézus ezt a ne­vet, azzal a megokolással, hogy „ő szabadítja meg az ő népét annak bűneiből.” így rámutat ez a név arra a szol­gálatra, amit Isten Jézusra bízott, hogy tudniillik szaba­dítsa meg az embert a bűn­nek hatalmából és a bűn szo­morú következményeinek: a boldogtalanságnak, a békét­lenségnek, a halálnak az ín­ségéből. Isten azt kívánja az egy­ház népétől, hogy zárja szívébe Jézus szent nevét és éljen általa új életet. Kell, hogy az újesztendő­ben Jézus neve és igéje világoljon minden evan­gélikus keresztyén házban és szentelje meg a hét­köznapokat és a vasárna­pokat. Hangozzék az Ö evangéliuma tiszta csen­géssel templomainkban és a Beléje vetett hit által legyen gyülekezeteink­nek ebben az esztendő­ben is békessége, öröme és reménysége. De Jézus neve arra is fi­gyelmezteti az egyházat, hogy maga az egyház sohasem le­het öncélú és az újesztendőre sem készíthet öncélú egyházi programot magának. Jézus neve utal arra a szolgálatra, amelynek elvégzésére Isten Öt erre a világra küldte és ezzel összefüggésben arra a munkára is, amit a i szolgá­latra jött Jézus Krisztus né­pének az egész emberiség ja­vára el kell végeznie. Bár Jézus Krisztus népe első sorban az evangé­liummal tartozik a világ­nak, mégis szolgálatába tartozik azoknak a nagy ügyeknek a felkarolása és segítése, amelyeknek a megoldásáért a jóakaratú emberiség fáradozik. Éppen az evangéliumból fo- lyólag felelősséggel kell hor­doznia azokat a nagy ügye­ket, amelyek a háború vagy béke, atomhalál vagy élet, fegyverkezés vagy leszerelés, gyarmati elnyomás vagy sza­badság, szegénység vagy jó­lét kérdéseiben állnak az egész emberiség előtt. A Sza­badító Jézus Krisztus népe — ha csak nem akar képmutató lenni vagy nem akar a jeri- kói országúton bajbajutott embert elhagyó pap és levita bűnébe esni — nem hallgat­hat ezekben a kérdésekben. Cselekednie kell éppen Jé­zus Krisztus nevében. Istennek, legyen hála, hogy a nemzetközi feszültségek az elmúlt esztendőben enyhül­tek és reménységünk szerint még tovább fognak enyhülni. Ennek következtében a világ­béke, az általános leszerelés és a népek békés együttélésé­nek lehetősége — emberi szá­mítás szerint — közelebb ke­rült hozzánk. És mi most örüljünk annak, hogy Is­ten a békét nemcsak a templomi szószékekről munkálja, hanem a nem­zetközi tárgyalóasztalok mellett is. Örüljünk annak, hogy felelős államférfiak fáradoznak a né­pek békéjén, örüljünk an­nak, hogy a világ egyik leg­hatalmasabb országának, a Szovjetuniónak vezetője egye­temes leszerelési javaslatot tett le az Egyesült Nemzetek asztalára. Örüljünk annak, hogy az atomerő békés fel- használásáról tárgyaló bizott­ságok munkája eredményesen halad előre, örüljünk annak, hogy a béke biztosításáért fáradozó világszervezetek munkája nem volt: hiábavaló. Örüljünk, hogy amit az ószö­vetségi próféták ellenséges elemek — farkas, bárány, párduc — együttlakozásáról, helyes látással a végső kitel­jesedés korszakába helyeztek — annak ígéretes jegyeit szemlélhetjük a békés egy­másmelleit élés gondolatának erőteljes terjedésében. Világosan meg kell monda­nunk, hogy a mi magyaror­szági evangélikus egyházunk a háború vagy béke kérdésé­ben, a béke, fegyverkezés vagy leszerelés kérdésében, az általános leszerelés, a gyarmati elnyomás vagy sza­badság kérdésében, a szabad­ság, az atomhalál vagy élet kérdésében, az élet, a sze­génység vagy jólét kérdésé­ben a jólét mellett vagyunk, ezekért imádkozunk és mun­kálkodunk. Tudjuk és vall­juk, hogy Isten ügye a béke, a békesség keresése, a béké­nek minden áldása, minden jóság, minden gyarapodás, minden másik javára való munkálkodás. Valljuk, hogy Isten béké­re teremtette ezt a vilá­got, tehát arra, hogy bé­kességben dolgozzék, gya­rapodjék és békével di­csőítse Teremtő Urát. Az atomkorszak küszöbén, az atomfegyverek felhalmozódá­sa idején jobban át kell érez­nie az egyháznak ezt az is­teni akaratot és rendelést és az eddigieknél is hathatósab­ban kell a békéért és az álta­lános leszerelésért imádkoz­nunk és munkálkodnunk. Ne felejtsék el a gyüle­kezetek, hogy a béke Is­tennek olyan ajándéka, amely a gyülekezetek szá­mára feladat, amelyért fáradozniuk kell. Evangélikus Egyházunk drága magyar hazánk föld­jén is megtalálta azokat a feladatokat, amelyekkel segít­hetjük népünk építő munká­ját. Sajátos egyházi szolgála­taink végzésén keresztül, meggyőződésünk szerint, egész népünk javát is előmozdítjuk. Munkálkodjunk azért, hogy evangélikus gyüle­kezeti tagjaink hűséges, becsületes hazafiak is le­gyenek. Bizalommal állni egymás mellett, jót akar­ni egymásnak s ezzel a jóakarattal munkálkodni együtt egymás javán, ez az a biztatás, amit hí­veinknek mondunk. Különös hangsúllyal szól ez ma falusi népünk, a paraszt­ságunk felé. Népünknek e széles és fontos rétege most fordul át olyan termelési rendbe, amelyben az „enyém” fogalma fölé azt kell odaten­nünk, hogy „miénk”. Mindnyájunk kenyere és földművelő testvéreink egyéni boldogulása is azon fordul meg, hogy mennyire tudják legyőzni az egyéni önzést s a kö­zösségi munka készségé­ben megszilárdulva mek­kora összefogó jóakarat­tal tudják az összesség javát szolgálni. Isten eb­ben akar minket megerő­síteni és ennek örömei­ben részesíteni. Nem kétséges, hogy a közös gazdálkodás a jövendő útja és átmeneti nehézségek után falusi népünk meg fogja ta­pasztalni ennek a termelési rendnek előnyeit és örömöt fog találni ebben a közös munkában. Ezért bátran lép­jenek gyülekezeti tagjaink a közös gazdálkodás útjára és Isten iránti bizalommal vé­gezzék munkájukat az új ter­melési rendben. így induljunk el, Jézus ne­vében, az 1960. év előttünk álló napjai felé. Reménység­gel nézzünk előre és legyünk engedelmes gyermekei a mennyei Atyának. Isten éppen abban akar magának dicsőséget venni, hogy megáld minket ebben az esztendőben is engedel­mességünk nyomán az egy­más iránti tevékeny jóaka­ratra felbuzdító békesség ál­dásával. Ez a békesség maradjon velünk!”. Budapest, 1959. december 22. Káldy Zoltán s. k. a Déli Egyházkerület püspöke Szabó József s. k. ny. püspök, az Északi Egyházkerület püspökhelyettese ZSIDÓK 10,35-39 Napjaink Isten kezében Ezen a héten határmesgyé- hez ér a gyülekezet. Egy év határához értünk Öév esté­jén. A múlandóság szele érin­ti meg szívünket és arra fi­gyelmeztet, hogy életünk minden napjáért számot kell adnunk. A polgári esztendő ravatalánál Isten magunkba^ szállásra, bűnbánatra késztet, Felelősek vagyunk a reánk bízott időért, napjainkért. Lepereg előttünk ezen az es­tén egy esztendő bűneinkkel, bánatainkkal és örömeinkkel együtt. Visszatekintünk. A múlandó időben változatlanul ragyog felettünk Isten kará­csonyi megtartó kegyelmének a fénye. Lezárul egy év, de Jézus szeretete velünk' ma­rad. Ez az este bűnbánatra, hálaadásra kötelez. A 103. zsoltár szavaival búcsúzunk az esztendőtől: „Áldjad én lelkem az Urat és el ne fe­lejtkezzél semmi jótéteményé­ről.” E héten Üjév küszöbét lép­jük át. Üjév kapuja fölött egy drága név ragyog: Jézus neve. Ez a nap Jézus bemu­tatásának és névadásának a napja. Kiskarácsonynak is szokták nevezni. Újra átka­rol a megmentő szeretet, ami­kor előretekintünk a kifür­készhetetlen jövendőbe. Jézus velünk van, ezért a szívünk megtelik reménységgel és bi­zalommal. Az esztendő első vasárnap­ján drága útravalót ad ne­künk az ige. (Róm. 14, 7—8.) Az emberi élet és halál ér­telmét világítja meg. A ke­resztyén ember nem élhet önző, elzárkózott életet. Nem lehet közömbös embertársai­val szemben. A világ égető kérdései elől nem menekül­het el. Az önző élet a lelki halált jelenti. Isten népe az Úrnak él. Ez nem azt jelenti, hogy vonuljunk ki a világból, hanem éppen azt, hogy embe­rek között kell meglátszód- nia hitünknek és szeretetünk­nek. Tudjuk azt is, hogy a halál színe elé állít szám­adásra. Az Urnák halunk meg. Jézus ítélőszéke előtt fe­lelünk azért, amit e testben cselekedtünk. Halálunk órá­ján Megváltónk kezébe ajánl­juk magunkat, mert aki hit­tel és áldozatos szeretettel járja végig életútját, arra Jé­zus vár. Isten kezében van a gyülekezet a Jézus Krisztus érdeméért. Esztendeink, napjaink, éle­tünk és halálunk az Ö ke­gyelmes kezébe simul. Ebben az esztendőben is néki szol­gálunk, néki élünk, néki ha­lunk, mert mindenestől az Űréi vagyunk. Garami Lajos a múlt borzalma miatt összeszorítja szívüket a félelem és az aggodalom, de már minden jel megvan a bizakodáshoz. És mi hívek segítünk bizakodni, mert a mi Urunk is így biztat: „ne féljetek, bízzatok!” A népek életében a mi időnkben hatalmas változások mennek végbe. De a változások közepette ma van reménység a biztonságos holnap elérésére. A holnap küszöbét már átlép­tük. Az 1960-as év Isten áldásával a népek békés éve lehet. A pusztulás és háború sötét fellegeit az enyhülés szele lassan szétoszlatja és ragyoghat a népek felett a békés nap. Isten áldd meg a világ népeit! *** Amikor újesztendő napján köszöntjük egymást a régi, szép köszöntéssel: „boldog újévet kívánok”, — jusson eszünkbe egy-két gondolat a fentebb olvasottakból s akkor imádsággá lesz énekünk: Ez esztendőt megáldjad ... Rédey Pál

Next

/
Oldalképek
Tartalom