Evangélikus Élet, 1959 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1959-02-15 / 7. szám

III.

A harmadik évezredben 'Kr. e. megnjö Palesztina—Szíria „nemzetközi forgalma“. Eddig inkább a kisebb-nagyobb városfejedelemségek kiismerhetetlen összevisszaságban kavargó szövetkezései, alkudozásai, agyarkodásai jelentették itt a történelmet, ebben az időben azonban két nagyhatalom is igyekszik kiterjeszteni uralmát erre a területre: keletről Babilónia, délnyugatról Egyiptom, mindehhez pedig az évezred második .felében ellepik az ún. kananeus („kánaáni”) néptörzsek: ezek az első sze- miták ezen a vidéken. (Fajilag a zsidók rokonai.)

A SZÉPIRODALOM KEZDETÉT Egyiptomban erre az időre lehet tenni, ha írásos emlékekre támaszkodunk — legalábbis a próza területén. A világ egyik legrégibb elbeszélése a Színűbe története; érdekes fényt vet a Palesztinái viszonyokra. • Szinuhe, az előkelő egyiptomi kénytelen elmenekülni hazájából, mert új király került a trónra, s ilyenkor akárhányszor sor került az előző uralkodó híveinek teljes kiirtására. (Nagyszerűen jellemzi az akkori állapotokat Kodolányi János regénye, Az égő csipkebokor.) Évtizedeket tölt el Palesztinában, hol itt, hol ott. .„Egyik ország a másiknaks adott tovább” — írja magáról, a városfejedelemségekre célozva. A gazdasági körülményeket így írja le: „Füge, szőlő bőven akadt, több volt a bor, mint a viz, méz és olaj: amennyi kell, a fák gyümölcstől roskadoznak, itt is, ott is árpa- és búzatáblák, a réteken számtalan jószág.” Mintha csak a tizenkét kém jelentését hallanánk, fél évezreddel későbbről. S meg kell adni: sem az egyiptomi, sem a babiloni királynak nem volt rossz az ízlése, a stratégiai meggondolásokról nem is beszélve. Különösen az egyiptomiak buzgólkodtak hatalmuk, vagy legalábbis befolyásuk inegszilárdításán.

„JÓL MEGY ITT A SOROD és egyiptomi beszédet is hallasz” — mondotta Szinuhénak palesztina-szíriai sógora. S valóban: leletek bizonyítják á különféle történeti forrásokon kívül, hogy az egyiptomi hódítók nem egyszer fordultak meg ezen a tájon. Az észak-szíriai Qatna francia ásatások színhelye volt, s többek között egy szfinx-szobrot is találtak, amelyen Ita egyiptomi hercegnő jele árulta el a kort: a Kr. e.-i 20. század vége. Pár évtizeddel későbbi az a följegyzés, amely ÍII. Sesostris fáraó diadalát adja hírül: elfoglalta a Palesztinái Sidhem-et. Még jellemzőbbek Egyiptom és Palesztina viszonyára az ún. szám- pző-szövegek. Ezek tulajdonképpen átokformulák; csészék

belső oldalán maradtak meg, vagy az Egyiptom ellenségeit ábrázoló agyagszobrocskákra írva. Ezek az átokszövegek Palesztina—Szíria számos helyét említik, nyilván a legkevésbé sem barátságos értelemben. Az egyiptomiak gyűlölték a szemita kananeusokat, hiszen terjeszkedésüknek útjába állottak.

EBBŐL A KORBÓL származhat és igen jellemző egy hosszában átfúrt s így zsinóron nyakban viselhető pecsételő henger. Tulajdonosának neve Atanach-ili, cnagyarul „Istenhez könyörgök”. (Az akkori nevek igen nagy része vallásos vonatkozású.) A teljes felírása: „Atanach-ili, Chabsu fia, Nergal isten szolgája," A pecséthengert az északnyugat- palesztinai Taanakoan találták, s rajta a legérdekesebb az, hogy babiloni eredetre utal a készítmény stílusa s a tulajdonos neve babiloni ókírással, mellette azonban egyiptomi hieroglifák is láthatók. Ilyet sem az egyik, sem a másik birodalomban nem lehetett elképzelni, csak Palesztina— Szíriában. Ez a \keverék-kul- túra. Ilyen környezet várta Izráelt.

Bodrog Miklós

THOMAS MANN: A TÖRVÉNY

Érdeklődéssel és várakozással vettük kezünkbe a világ egyik legolvasottabb író jártak Mózesről szóló kisregényét, amelyet nemrégen jelentetett meg gyönyörű fametszetekkel, '»ízléses zsebíiormáiban az egyre gazdagodó hazai* könyvkiadás. Jelentősége megérdemli, hogy keresztyén szempontból is foglalkozzunk wie.

Az, ami benne regényes — tehát nem bibliai forrásra megy vissza — főleg Mózes származása. A könyvben leírt eseménynek nincs semmi hitelessége, de különben sem lenne döntő Mózes személyének megítélésében. Isten választott eszköze — ez az uralkodó vonás alakján a Szentírás és Thomas Mann szerint egyaránt.

A kisregénynek nagy szolgálata, hogy Mózes életének csodás elemeit természetes úton magyarázza, s ezzel egy csomó akadályt elhárít a mai ember elől Mózes igazi nagyságának megértésében. Így terelődik a figyelem a lényegtelenről a lényegesre.

Mózes küldetésében valóban nem az a fontos, hogy természetes vagy természetfeletti módon mentek végbe a csodák, ahogyan az egész Bibliában nem ezen van a hangsúly. A könyvecske ott emelkedik a legmagasabbra, amikor Mózest mint a 10 parancsolat közvetítőjét mutatja be. Megkapó szavakat ad Mózes szájába a kőtáblák átadásakor:

„Vedd ezt, atyámnak vére, és őrizd szentül Isten sátrában, amit pedig mond, tartsd meg cselekedeteidben és viselkedésedben. A hegynek kövébe véstem az emberi viselkedés ábécéjét, de legyen bevésve a te húsodba és véredbe, Izrael, úgyhogy mindenki, aki a tízparancsolat egy szavát megtöri, titokban megrémüljön önmagától és Istentől, és váljon a szíve hideggé, mert kilépett Isten korlátái közül. Jól tudom, és Isten is tudja előre, hogy az ő parancsait nem fogják megtartani; és az ö szavai ellen mindenkor és mindenütt vétkeznek majd. De mindenesetre jéghidegség fogja körül annak a szívét, aki ezt megtöri, mert az ő húsába és vérébe is be van írva, és jól tudja, hogy a szavak érvényesek. De átok az emberre, aki felkel és így szól: Nem érvényesek.”

Ezekből a szavakból hatalmas erővel tör elő, hogy a tízparancsolat bele van vésve az élet rendjébe és az emberbe. Az utolsó mondat átka a szép utószó írója szerint Nietzschére vonatkozik, aki először hirdette írással, hogy az embernek túl kell magát tennie jón és rosszon, mert jó és rossz csak a gyengék babonája.

Tovább Thomas Mann nem juthat. Az irgalmas, szerető Isten, aki Mózesnek kinyilatkoztatta magát, már felfoghatatlan számára. De eljutott az Isten törvénye megtartásának csődjéig. Nemcsak a nép életében, amelyen sokszor hiába dolgozott vésőjével. Önmagán is megtapasztalta az ember erőtlenségét a tízparancsolat teljesítésében. Az író fantáziája szerint egy mór nővel való kapcsolata volt a jele ennek. „Mózest hatalmasan magához láncolta a feloldódás, melyet általa nyert, és nem bírta elhagyni, noha háborúságba keveredett miatta egész házával.”

így válik az egész könyvecske megrázó keresztyén olvasmánnyá, Krisztushoz vezérlő kalauzzá — mert Isten törvényének rendíthetetlensége és betölthetetlensége odakénysze- rít Krisztushoz aki bűníoocsá- natot szerzett és újjá alkar formálni,

Veöreös Imre

A háromszázhetven éves

vizsolyibiblia

A reformáció egyik nagy vívmánya az volt, hogy minden népnek saját nyelvén hirdette az igét. Nagyon fontos volt, hogy az „öröik életnek beszédé"-!, a bibliát az igehirdetők a hívek kezébe tudják adni. Hadd olvassák a katonák, 'kereákedők, diákok, polgárok, főurak a Maguk nyelvén — magyarul!

A törekvés már a reformáció előtt is megvolt, hogy a bibliát magyar nyelvre lefordítsák, azonban ezek a próbálkozások többnyire befejezetlenek maradtak. Zsigmond király idejében két •huszita pap, Pécsi Tamás és Üjláki Bálint fordította le az Újszövetséget. Ebből a fordításból csak töredékek maradtak fenn. Azután Mátyás király idejében Báthory László pálosrendi szerzetes fordította le szintén az Újszövetséget, a hagyomány szerint egy budai barlangban.

A reformáció elterjedésével egyre több bibliai részt fordítottak magyarra. Komjáthy Benedek 1533-ban Pál apostol leveleit adta ki Krakkóban. Harcim év múlva Pesthy Gábor Újszövetség-fordítása jelent meg Bécsben. 154í-ben Nádasdy Tamás újszigeti nyomdájában adtaik ki Erdősi János fordításában az Újszövetséget. Heltai Gáspár majdnem az egész bibliát lefordította, Méliusz Juhász Péter 1567-ben, és később Félegyházi Tamás pedig az Újszövetséget.

Ezek azonban csak részletfordításai a bibliának. A teljes bibliát még nem fordították le. Erre a nagy munkára vállalkozott Károlyi Gáspár i gönci református lelkész és kassavölgyi esperes. Fordításának előszavában így ír: „meggondolván azért az anyaszent- egyháznak az mi nemzetségünk között való fogyatkozását és jövendő épülését, Másfelől az mi tisztünket, az Istennék nevét segítségül híván, minek utánna hozzá kezdettem volna egynéhány jámbor, tudós atyafiakkal, kik nekem az fordításban segítséggel voltak, meg nem szűntem addig, mígnem véghöz vittem az bibliának egészben való megfordítását, melyben Munkálódtam közel három esztendeig„A capu- toknak (részeknek) summát (tartalmi összefoglalást) csináltam szép értelemmel, hogy az, mit keres az olvasó, az summát megtekintvén, ha!ma- rább megtalálja azt.“ „Az fordításban éltünk, aZ mennyire lehetett, tiszta, igaz magyar szóval, idegen szólásnak módját nem követtük."

Munkatársai közül csak Pelei János nevét tudjuk megemlíteni. A bibliafordítás befejeztével nyomdáról kellett gondoskodni. Pártfogói voltak: Rákóczi Zsigmond, Mágocsy

Gáspár Homonnai Vrugeth István, Báthory István. Nyöm- dász is akadt, Mantskovit Bálint. Galgócról hívta Báthory István Vizsolyba. Itt 158S körül szerelte fel nyomdáját;K a templomhoz épített kis szobában. 1589. február 18- &n, 370 évvel ezelőtt indult el a vizsolyi nyomda munkája. Bizonyára, a többi magyar reformátorhoz hasonlóan, Károlyi is értett a nyomdatechnikához. A házánál levő kis Szenczi Molnár Albertet sokszor küldte utasításokkal és korrektúra-ívekkel Vizsolyba. A hosszú munkában ellankadva sókszor fohászkodott így Károlyi: „csak az Isten addig éltessen, míg e bibliát kibocsáthatom“. Isten meghallgatta kérését: 1590. július 20-án kiszedték az utolsó betűt is, és augusztus 10-én megláthatta fordításában az első, teljes, ínagyar nyelvű bibliát. Címe ez: „Szent Biblia, azaz Istennek ó- és újtestámentomának próféták és apostolok által megiratott szent könyvei. Magyar nyelvre fordíttatott egészben és újonnan Károlyi Gáspár által az Istennek Magyarországban váló anyaszent- egyházáruúk épülésére. Vizsolyban nyomtattatott Mantskovit Bálint által MDXC. Boldog- asszony havának 10-ik napján".

A bibliafordítás 3 részből áll, ív alakban előszóval és tájékoztatóval együtt, 2412 lapja van. Ennél csak egy nagyobb magyar könyvet ismerünk, az „öreg graduál" c. énekeskönyvet. „Szabad mindennek (mindenkinek) az Isten házába ajándékot vinni. Egyesek vigyenek aranyat, ezüstöt, drága köveket, én azt viszem, amit vihetek, tudniillik magyar nyelven az egész bibliát.“ „Ha valói (valahol) az fordításban tévelyegtem, és az célt nem találtam, azt ne tulajdonítsák vakmerőségnek, hanem í az én gyarlóságomnak" — ezt olvassuk „Az olvasónak" írt részben. Válójában: Károlyi nagy ajándékot adott, amely többet ér aranynál és ezüstnél.

A „vizsolyi biblia“ majdnem 300 kiadásban jelent meg 370 év alatt. A legtöbb bibliafordító azután az ő fordítását is

— Felhívjuk a Lelkészi Hivatalok és az iratterjesztések figyelmét, hogy iratterjesztési folyószámlájuk 1958. december 31-i egyenlegének egyeztetése céljából értesítést küldtünk címükre. A közölt összeg (tartozás) az 1957. évről esetleg még fennálló tartozással vagy követeléssel együtt csak azoknak az 195 8. évben

figyelembe vette. A vizsolyi nyomdában 1600 körül jelent jelent meg 2. kiadása. Harmadszor F-írtfán adták ki 1607-ben. Ezután a hálás tanítvány, Szenczi Molnár Albert rendezte sajtó alá. Nagyobb javításokat tettek Károlyi fordításán az 1660. nagyvárad— kblozsvári biblia sajtó alá rendezői. Hazánkban még Lőcsén, Debrecenben és Pozsonyban jelent Meg néhányszor Károlyi Gáspár fordításában a biblia, külföldön pedig a majnai Frankfurtban, Amsterdamban, Utrechtben, Lipcsében, Boroszlóban, Báselben. Már 1813- ban felvetődött az a gondolat, hogy Károlyi fordítását át kellene dolgozni, mert a fordítás óta eltelt időszak alatt sokat fejődött nyelvünk. Ez az átdolgozás csak 1905—1908. között történt meg. Most ez a szöveg van használatban. Napjainkban új fordítás van készülőben.

A kisebb-nagyobb javításokkal kiadott Károlyi-féle fordítás általánosan elterjedt a hazai protestáns egyházakban, nálunk is, evangélikusoknál. Ez a fordítás sokban felülmúlja másokét: zamatos magyar nyelve, közérthető kifejezése, az eredeti nyelvékhez való ragaszkodása lehetővé tette, hogy az istentiszteleti használat mellett mindennapos olvasmány legyen. Ezen a biblián tanult a magyar nép írni és olvasni. Sok szólásmondás, metafora (hasonlat) is Károlyi fordításából ered. A Magvető könyvkiadó, méltatva Károlyi irodalmi Munkásságát, sok szemelvénnyel kiadta a „vizsolyi biblia“ szövegét.

A katolikusok támadták Károlyi fordítását. „Patvaros nyelvénék ostorozásával" fordult ellene Pázmány Péter és Káldy György. Káldy György azt akarta, hogy a protestán- I sok is az ő, 1626-ban kiadott biblafordítását olvassák. Íme, az eredménye: Az első két évszázadban Károlyi fordítása 34 kiadást ért meg, Káldy Györgyé csalk 3-at.

Köszönjük Meg Istennek, hogy Károlyi Gáspárt egyházának és nemzeténék adta.

Barcza Béla

teljesített megrendeléseknek és befizetéseknek egyenlegét mutatja, amelyeket múlt év december 31-ig postára adtunk és múlt évi kelettel leszámláztunk, illetve amely befizetések az év végéig könyvelés égünk- höz a bankon keresztül is beérkeztek. Utóbbiak ideje a feladástól számított 4—5 munkanap.

A Sajtóosztály UítcC

JÁKOB

És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek!

Neve azt jelenti: csaló. Valóban csaló volt. Megcsalta testvérét, édesapját és — Istent. Testvére, Ezsau volt az idősebb és mint elsőszülött az apai áldás örököse. Az édesapa halála után őt illette meg a családfői tiszt és Izsák apai áldásában őt gondolta az ígéret örökösének is.

Jákob azonban csalással Ezsau elé állt és mindezt megszerezte magának. Ezsau szorult helyzetét kihasználva, kivette bátyja ígéretét, hogy neki adja az elsőszülöttségi jogot. Amikor erre alkalom adódott, ezt gyorsan biztosította is a maga számára: Ezsau távollétében bement vak atyjához és Ezsaunak adva ki magát, megszerezte Izsáktól a visszavonhatatlan apai áldást.

A csaló lett az ígéret örököse.

Megfigyeltétek-e már, hogy a fény a sötétben ragyogóbb, sötét háttéren jobban láthatók a világos vonalak? Jákob története számunkra elsősorban nem a bűnös emberről, hanem az Isten szeretetéről és hatalmáról beszél, ami Jákob árnyékos emberi alakján át kettőzött fénnyel ragyog felénk.

A csaló lett az ígéret, az áldás örököse és Isten nem vonta meg tőle a neki adott kincset. Elfogadta, felhasználta a bűnös Jákóbot is a maga tervében: magának alkalmas eszközt csinált belőle. A Biblia első lapjai arról az Istenről beszélnek, aki a semmiből teremt, aki a bűnösökkel is tud mit kezdeni, a bűnösöket is fel tudja használni a maga szolgálatában. Jákob története számunkra evangé Huhn: Istennél a bűnös embernek is van élete. Ha Jákóbot Isten elvetette volna, akkor nekünk, modern Jákoboknak — akik a kegyesség látszatában sokszor megcsaljuk embertársainkat és Istent — semmi keresnivalónk nem lenne ömellette!

Jákóbot azonban Isten azzal, hogy elfogadta, nem hagyta bűnében, hanem más embert formált■ belőle. Ez nem volt könnyű Jákob számára. Nem könnyű dolog Isten kezébe kerülni, Isten munkatársának lenni. Ez sokszor fájdalmas szenvedéssel jár. Jákób Ezsau elől nagybátyjához, Lábánhoz menekült, ahol 20 évig szolgált. Ezalatt, az otthontól távol eltöltött idő alatt Jákób megismerte, hogy ki az Úr. Megtanulta azt, hogy az az Isten, akinek az ajándékát könnyűszerrel akarta magának megszerezni, szent Isten, aki nem engedi magát megcsúfolni! A csaló Jákóbot Lábán tízszeresen játszotta ki és csalta meg. Megtanulta azt, hogy Isten olyan Úr, aki a bűnt számonkéri, aki előtt csak alázattal, félelemmel és bűnét megvallva állhat meg az ember, akinek a haragjától csak a kegyelem által szabadulhat meg a bűnös.

Jákób egy éjjel a Jabbók révénél találkozott ezzel az Istennel. 20 évig bujkálhatott előle, de 20 év múlva eléje állt Isten és szá- monkérte tőle eddigi életét. Jákób addig nem menekülhetett Isten kezéből, amíg meg nem vallotta bűnét és ki nem mondta maga fölött az ítéletet: csaló vagyok. Jákobnak szörnyű tusakodásába került mindér.. hiszen ezzel bevallotta azt is, hogy méltó az Isten ítéletére. Jákób azonban nem engedte el Isten kezét. Nem tágított attól, hogy Istennek ígé-tte szerint meg kell bocsátania a megtérő bűnösnek, meg kell hogy bocsásson neki is.

Isten engedte magát Jákób által legyőzetni és megáldotta őt. Most kapta meg Jákób igazában azt az áldást, amit igaztalan úton akart megszerezni 20 évvel előbb. Neve ezután ’ Izrael lett, ami azt jelenti: Istennel küzdött. I

K. L I

A Miatyánk ötödik kérése ismét a nehezebbek közé tartozik. Nem megtanulni, vagy elmondani nehéz, hanem megtenni azt, amit ebben a kérésben naponta elmondunk. Ha a többi kérést meggondolatlanul felsoroljuk, anélkül, hogy komolyan venflénk mindazt, amit a kérések magukban foglalnak, akkor legfeljebb kárbaveszett az imádságunk, hiábavaló volt az imádsággal való Időtöltésünk. Ha azonban ezt a kérést mondjuk el köny- nyelműen, akkor magunkat juttatjuk nagyon veszélyes helyzetbe. Mert azt kérjük, hogy Isten úgy bocsássa meg a mi vétkeinket, amiképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.

Nagyon nehéz bocsánatot kérni. Már a legkisebbek is tudják ezt. Amikor az édesanyánk, vagy édesapánk megszid, mert valami rosszat tettünk, akkor nem jut eszünkba azonnal bocsánatot kérni tőlük. Lehet, hogy az első pillanatbah nem is gondolunk a bocsánatkérésre, hanem csak arra, hogy minél messzebb meneküljünk haragvó szüléink elől. Nem akarjuk látni haragos tekintetüket. Az is előfordul, hogy eleinte azt gondoljuk, nekünk van igazunk, nem a szüléinknek. Talán még igazságtalannak is tartjuk viselkedésüket. Ilyen állapotban nem tudunk bocsánatot kérni. Dacosan összeszorítjuk az ajkunkat éa hallgatunk. Amikor már belátjuk, hogy jogos volt a haragjuk, mert valóban rosszak, engedetlenek voltunk velük szemben, akkor sem jön még mindjárt ajkunkra a bocsánatkérő szó. Lehet, hogy már rosszul esik édesapánk haragos tekintetét látni, vagy a miattunk síró édesanyánkat, de bocsánatot csak akkor tudunk kérni igazán, amikor már bánjuk azt a rosszat, amit elkövettünk és szeretnénk, ha ismét helyreállna a szüléinkkel való jóviszony.

így vagyunk az Istennel is. Ennek a kérésnek az első részét csak az mondhat'a el igazán, aki már bánja elkövetett bűneit és szeretné, ha Jézus nem haragosan, hanem szelíden tekintene ismét rá. Amint egyik új éner künk utolsó két sorában olvashatjuk: „Csak várom, hogy majd rám tekint Szelíd szemed Ür Jézus!” (772. ének 4. verse.)

A bocsánatkérésnél is nehezebb megbocsátani. Hogy ez így van, arra maga Jézus mutatott rá az adós szolgáról szóló példázatban. Akkor mondta el ezt a példázatot, amikor Péter apostol megkérdezte tőle, hogy hányszor kell a mi embertársainknak megbocsátani. (Máté 18, 21—35.) Mi is olyanok vagyunk sokszor, mint az a példázatbeli szolga, aki megfizethetetlenül nagy adósságára, újabb halasztást kér urától, de ugyanakkor szolgatársának a legcsekélyebb adósságot sem hajlandó elengedni. Ilyen lelkülettel nem lenne szabad elmondani az ötödik kérést. Benne van ugyanis ebben a kérésben az a gondolat, hogy ha mi nem bocsátunk meg embertársainknak, akkor nekünk se bocsásson meg a mi mennyei Atyánk. Nekünk azonban szükségünk van Isten bocsánatára, mert ha meg nem bocsát, akkor elkárhozunk. Ezért kell nekünk is őszinte szívvel megbocsátani azt, amit mások vétettek ellenünk. — Ne halogassuk a megbocsátást, hanem igyekezzünk hamar megbékélni embertársainkkal, amint arra Jézus a Hegyi Beszédben is figyelmeztet minket (Máté 5, 23—26.), hogy helyreálljon az Istennel való békességünk is.

Luther Márton éneke:

És bocsásd meg bűneinket, Hogy ne terheljék lelkünket; Miként mi is megbocsátunk, Ha vétett felebarátunk. Szelídség és jóindulat így egyesíti nyájadat, (37. ének 6. verse.)

Jávor PáJ

4

I

1