Evangélikus Élet, 1959 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1959-10-18 / 42. szám

MŰEMLÉKEINK

Az ország legdélibb evangélikus temploma

Műemlék-templomaink között aránylag késői alkotás a magyarbólyi templom, mely a múlt esztendőben érte meg fennállásának 100-ik évfordulóját. Patinás külseje mégis, mintha nagyobb időkről beszélne. Vagy talán az elmúlt évszázad körötte elzúgó történelmi viharai öregítették meg ennyire külsejét? Az 1848— 49-es szabadságharcot követő elnyomatás éveiben épülnek falai, melyekre a 67-es kiegyezés után viszonylagos csend borul. De aztán jönnek a viharok: az első világháború véráldozata, szerb megszállás évei, a falut rom- badöntő árvíz pusztítása és a második világháború. E történelmi ítéletidők viharzásai közben a természet erői és az elemek is koptatták, marták kívül-belül a templom falait, egész az idei nyáron lesújtó .villámcsapásig.

Az öreg templom fiatal lelkésze írt a múlt évben e lap hasábjain a 100 éves templomról. Az elmúlt nyáron kicserélték az egész toronysüveg gerendázatát és pléhburkola- tát. A kopott, nagy oromfalból felszökkenő, egyik oldalán zsalu nélkül ásítozó ablakú, omladozó vakolatú tornyot most már az őszi napsütésben fényesen csillogó toronysüveg koronázza.

A magyarbólyi templom műemlék jellegét mégsem a hatalmas, vakolással mezőkre tagolt, felül cirádás homlokfal, nem is a templom két oldalán elhelyezett román stílű, félköríves ablakok nyújtják. Kívülről egyébként is oly igénytelen ez az egyszerűségéből is nemes vonalú templom. De belépve a templomajtón, úgy érezzük egyszeriben, mintha Kelet valamely mesés szép templomában járnánk. Neoklasszikus elemek, keresztyén szimbólumok és szinte törökösen gazdag minták élénk színeit látjuk a falakon mindenütt, pazar és mégis művészi összeolvasztásban. Különösen megkapó a tágas oltártér és a felette magasodó szószék két oldalán iehulló, falra festett drapéria, jelképezve, hogy a templom kárpitját mint re- peszti ketté és nyit utat Istenhez az a Megváltás, melyet az oltárról az úrvacsora, a szószékről az Ige közvetít.

A fakuló színeiben is élénk, ritka szép falfestés, valamint az oltárt és szószéket magában foglaló térség remek kiképzése, két oldalt a felemelt és szép rácsozató presbiteri emelvény-széksorokkal, rendkívül nemes és meleg veretet ád a templom belsejének. Valóban műemlékké mégis a ritka művészi ízléssel kikép- j zett templombelsőn kívül az, oltárkép teszi a magyarbólyi templomot. E festmény múlt- századbeli világhírű festőnknek, Madarász Viktornak ifjúkori alkotása. A kép az úrvacsorái jelenetet ábrázolja. A meleg, komoly alapszínből kiemelkedik középen a kép főalakja, Jézus. Fehér ruhája és a tanítványok reá szegzett tekintete félreérthetetlenné teszi, hogy ő az esemény középpontja s ez az esemény, mely a képen lejátszódik, váltságmű vének csúcspontja. Áldásra emelt keze épp a kenyéren nyugszik.

Jézussal csaknem szemben ül Júdás, de nyugtalan lelkiismeretet eláruló tekintete nem a Mesterre, hanem kifelé néz. Jézus mellett talán az ő alakja emelkedik ki legjobban a képből, sejtve mintegy azt a nagy szerepet, mely ezen az utolsó éjszakán neki jutott. A többi tanítvány kutató, fürkésző tekintete vagy a Mesterre tekint, tőle várva sok, még érthetetlen titokra a választ, vagy faggatólag egymás felé irányúi. Mesterük szemei ugyanekkor tiszta fénnyel felfelé néznek s bennük a szentség, az Atyával való egység és az iránta való határtalan bizalom és engedelmeskedni kész szeretet fényei tükröződnek. A kép hátterében nyitott árkádokat ábrázol a művész, melyeken át a már lenyugodott nap csodálatosan szép alkonyati tükröződését látni, mintha csak jelképezné: „Közel az óra, melyben az Embernek Fia a bűnösök kezébe adatik.”

Ormos Elek

Angelus Silesius:

Az „Arkangyali vándorából

Nincs más, csak te meg én; s ha nem lennénk mi sem, Az Űr se lenne Űr s beomlanék a menny.

Mondjuk: tér és idő, öröklét s pillanat:

De mi hát tér, idő, öröklét s pillanat?

Örökös fény vagyok, szünetlen égek én;

Szent olajam az Űr és lelkem az edény.

Ő a búzavető, örök szava a mag.

Szelleme az eke s szívemen szánt, arat.

Mint Ö, oly nagy vagyok s Ö, mint én, oly csekély, Fölöttem nem lehet, sem Öalatta én.

Azt mondod, az egen egyetlen nap ragyog —

S én azt hiszem, ezer és ezer nap van ott.

Süllyed a menny, leszáll s föld lesz belőle egyszer: Mikor száll föl a föld s forr egybe az egekkel?

Krisztus születhetik ezerszer Betlehemben,

Ha benned sohasem, elvesztél akkor, ember,

Tebenned van az ég s a pokol kínjai,

Amire vágysz s mi vagy, lelked azt hordja ki.

Szent dolog a halál: mennél hatalmasabb.

Annál dicsőbb az élet, mely méhéből fakad.

Ha Isten láng, szívem a tűzhely s benne ég Pattogva, mint a fa, a hív büszkeség.

A rózsát, melyet itt megpillant két szemed,

Az öröklétbe’ már Isten álmodta meg.

VIDOR MIKLÓS fordítása

Esteledett. A szürkület árnyai lassan telepedtek rá a városra. A félhomályban lámpák fénye villant. Autók suhantok halkan a lelkészlak előtt.

A lelkész asztalán is égett már a kis asztali lámpa. Nyitott Biblia, könyvek felett nézett ki Mester József lelkész az ablakon. Szeme önkéntelenül is a hatalmas, új épületeken nézelődött. Szépül, épül a kedves város. Nagy emeletes házak állanak a semmik és a nagyon is kicsik helyén. Igen, sok minden történt itt az utóbbi években.

Gondolataiban csengő hangja riasztja Már jön is valaki, kisfiával beszélget, majd belép az iroda ajtaján.

— Isten hozott. Tamás — fogadja örömmel és beszélgetni kezdenek.

A MÚLTKORI PRÉDIKÁCIÓD miatt jöttem hozzád. Emlékszel még az élő kövekre?

— Hogyne, Tamás!

— Látod, arról szeretnék beszélgetni. Valahogy nem értettem azt a prédikációdat. Sokat beszéltél építésről, de magasan, vagy távol voltál mitőlünk, hallgatóktól.

— Magam is éreztem valamit, de nem tudtam, hogy mi is hiányzik?

— Épp ezért jöttem. Szeretném megkérdezni tőled, Jóska, miért nem beszéltél akkor az életről? Hiszen olyan sok példa van előtted. Építkezünk. Itt van a szemed előtt a sok épület: új, nagy, emeletes házak. Nem gondoltál arra, hogy legalább példának felhozzad? Sokkal közelebb jött volna hozzánk igehirdetésed.

— Igazad van. Tamás — nézett barátjára, presbiterére Mester nagytiszteletű úr. — Ez hiányzott akkor a beszédemből. Ez a valami: az élet példája, képe.

— Látod, kedves lelkészem, ez csak egy példa. De még sok hasonló esetet tudnék mondani. Sokszor szerettem volna már kérni, ne menj olyan messze tőlünk az Isten Országával. A múltkor például olyan közel jöttél, hogy majdnem megöleltelek, aztán megint elmentól a messzeségekbe.

— Mire gondolsz. Tamás? Talán arra, amikor az a fiúcska beleszólt a prédikációmba?

— Igen, arra. Nagyon jól kezdted akkor. Ahogy megkérdezted, hogy látta-e már valaki Isten Országát a térképen? Szinte olyan természetes voltál, hogy én magam is majdnem válaszoltam.

— Örültem is neki. A kisfiún mosolyogtak, én meg örültem, hogy válaszolt. Hiszen azt szeretném elérni, erre törekszem hónapok óta. Nem szónokolni, hanem beszélgetni szeretnék hallgatóimmal. Lekötni a figyelmet, felkelteni az érdeklődést: élethez közel hozni az igehirdetést.

— Nagyszerű, papom! Hát te is ezen gondolkozol? Én is épp ezt akartam neked elmondani.

*

— TUDOD, TAMAS, én

még többön is gondolkozom. Szeretnék hazámnak, népemnek jobban is a hasznára lenni. Nemrég olvastam püspökünk beszámolóját a kínai egyházi életről. Nagyon elgondolkoztatott az, hogy a kínai lelkészek mennyire egyek népükkel.

— Igen, ezt én is olvastam — helyeselt Tamás.

— Na látod, ezért örülök, hogy eljöttéi és beszéltél: „Az élő kövekről” mondott prédikációmról. Megtanultam most tőled valamit. Két lábon járni. Szemeimet kinyitni. Sok minden jó történik ebben az országban; sok, jó mai példa van, ón is hasznára lehetek népemnek, ha beszélek róla.

— Sőt. kedves Jóskám, hadd mondjak el valamit. A múltkor egy faluban voltam vasárnap. Ott vettem részt az istentiszteleten. A hallgatók

közt mindenféle emberek voltak. Elsősorban földdel foglalkozók. — Állami gazdaság dolgozói, tsz-esek, egyéniek. És e lelkész a lopásról beszélt. Azt mondotta: „Bűn minden lopás. Nemcsak az, ami az enyém, hanem ami a mienk, a köztulajdon is védett a VI. parancsolat alapján.” Istentisztelet után aztán erről beszélgettek a hívek, mindenki helyeselt, azt mondták, hogy jó volt ez, kejlett ez! Igazg volt a lelkésznek.

— Látod, Tamás! így vagyunk. Igyekezzünk Istennek és népünknek szolgálni. Olyan jó, ha segítetek nekünk így^ ha hozzászóltok az igehirdetéshez.

*

Teljesen sötét volt, amikor a vendég eltávozott. Mester nagytiszteletű úr a neonvilágítást nézte; az új emeletes házak fényei hullottak feléje, miközben leült Bibliája mellé készülni a másnapi igehirdetésre.

Fábry István

LUCFA LVA

Lucfalváról \ nagyon keveset lehet hallani. A Mátra és Cserhát nyúlványainak kies völgyében fekvő kis község. A hagyomány szerint a szomszédos sámsonházi rabló-lo- vagvár egykori tulajdonosának, Sámsonnak leányáról, Luciáról kapta a nevét. Régi neve Lucin volt. (Lucina magyarul azt jelenti Luciáé.) Századunk elején változtatták nevét Lucfalvára.

A régi községet, mely a „Kostolik” hegyen épült, a tatárok 1241-ben kifosztották, feldúlták és felperzselték. A tatárjárás után a község jelenlegi helyén építkeztek. Később szlovák telepeseket hoztak a Felvidékről. Ezek evangélikusok voltak és a szomszédos sámsonházi anyaegyházközséghez tartoztak. Először fatemplomuk volt. Az ellenreformáció idején igen sokat szenvedtek. Az öregek elbeszélése szerint volt eset, hogy fatemplomukat úgy menthették csak meg a jezsuitáktól, hogy szénát raktak bele és azt mondották, hogy községi csűr.

1783-ban váltak el a sámsonházi anyaegyházközségtől és kezdtek önálló egyházi életet. Fatemplomuk helyett 1794-ben építették meg jelenleg is meglevő, kőfalú templomukat. II. József császár azonban nekik is csak torony nélkül engedélyezte az építést és a templom ajtaja az utca felé nem nyílhatott. A templomnak ma is csak oldalbejáratai vannak. Haranglábat pedig csak a falun kívül emelhettek elég távol templomtól. A templomnak ma sincs tornya és a később emelt kicsiny harang-torony

ma is á régi harangláb he* lyén áll. — 1865-ben az egész község tűzvész martaléka lett, csupán a templom maradt meg. 1873-ban a kolera tizedelte meg erősen a gyülekezetét. A második világháború után pedig a Szlovákiába történt éttelepülés következtében csappant meg nagyon érzékenyen az egyházközség tagjainak száma úgy, hogy ma csak 582 a lélekszám.

Ez a kicsiny gyülekezet, melynek tagjai igen dolgosak és szorgalmasak, s emellett áldozatkészségükről és arról ismertek, hogy lelkesen és nagyon szépen énekelnek, most renováltatta kivül-belül 38 000 Ft költséggel ősi templomát a 35 éve közöttük munkálkodó, közszeretetben álló, hűséges pásztora, Szende Miklós lelkész vezetése mellett. Ehhez a munkához 10 000 Ft segélyt kaptak, a többit pedig egyházszereletük juttatta.

A megújított, építésének

165 éves jubileumához érkezett templomban a hálaadó istentisztelet szolgálatára Szabó József nyug. püspököt, az Északi Evangélikus Egyház- kerület püspökhelyettesét kérte fel a gyülekezet, aki f. év október 4-én végezte ezt a szolgálatot. A délelőtti istentisztelet után díszközgyűlés volt, melyen a helyi lelkész ismertette a renoválás munkálatait. A délutáni istentiszteleten Csákó Gyula püspöki titkár hirdette az igét. Mindkét istentiszteleten egészen megtöltötték a templomot a valamikor sok üldöztetést szenvedett ősök utódai.

Cs. Gy,

JI III 11 111 111 III 1:1.111.111111111I I1111I III I111111111 iy 111 1111 i 1111II1111:1111H I lii í 11 I lii II

Bornemisza Péter nyomában

Csodálatos a szellem ereje, örökkétig tart élete. Bornemisza Pétert behavazták a századok, akár utolsó lakhelyét, Detrekő büszke várát, ott a Morva völgyében, fönn a hegyen, ahonnan messze ellát a szem, egészen Becsig. Nagy író és nagy szellem volt Bornemisza Péter s úgy tűnt el, hogy szelleme maradt velünk. Nemeskürty István, egy fiatal irodalomtörténész érdekfeszítő, jól megírt könyvben idézi most ezt a páratlan szellemet és rendkívüli életet. Nemeskürty István roppant feladatra vállalkozott: elolvasta nagy prédikátorunk tízezeroldalnyi szövegét s bejárta Bornemisza életének ösz- szes elérhető stációit. Könyve kettős fonálból szövődött: a regényes élet adataiból és a napfényre teregetett szövegből.

Elsőnek 1867-ben Eötvös Lajos fordult Bornemisza Péter felé, az ő érdeme a felfedezés. Igazi jelentőségét azonban akkor ismertük fel, midőn Ferenczi Zoltán hasonmás-kiadásban megjelentette drámáját, az Elektrát, melynek egyetlen példánya egy németországi könyvtárból került elő, véletlenül. Móricz Zsigmondot tűzbe hozta Bornemisza Elektrája, ragyogó tanulmányt irt róla a Nyugatba, végigvándorolt vele olvasói előtt, idézeti belőle, mámorosán, nem győzvén betelni stílusával. Utóbb színre vitte az Elektrát. Dr. Schulek Tibor e téren végzett munkája is ismeretes. Eckhardt Sándor nemrég. 1955-ben, kiadta gondos jegyzetekkel kísérve Bornemisza híres könyvét, az ördögi kísérleteket. Nemeskürty István előbb egy kisebb válogatással rámutatott Bornemisza írói hitelére, most pedig Bornemisza Péter, az ember és az író” című művében (Akadémiai Kiadó, 558 oldal) az embert és az írót állítja elénk. Izgató jelenség mindkettő s éppen együtt az. Könyve függelékében ösz- szegyűjtötte Bornemisza önnön vallomásait, személyes élményeit, idegen forrásokból merített históriáit: ezekből a szöveg-idézetekből áll össze az igazi Bomemisza-arckép.

Milyen volt a magyar reformáció elvi és világszemléleti ereje? Ez Bornemisza Péterrel is megmérhető. Hatalmas vihart támasztott az országban, roppant politikai és gazdasági bajok közepette. Két végén égette a gyertyát: korán dőlt sírba. Jelleme gyötrődések között alakult. Pesti polgárok fia volt, szüleit a törökök ölték meg, attól fogva a diák vándorolni kénytelen. Elesett Buda s a fiatal vándor magával viszi a nemzeti műveltség lángját, az anyanyelvet. Amerre fordul, mindenütt evvel a tűzzel világít. Ungvár, Huszt, Kassa melengetik a diákot, a Felvidék reformátorai buzdítják, tőlük kapja a nagy tanácsot: szeresd és védd a népet s állj ki „az község” érdekében a hatalom előtt! A serdülő lélek fogékonyan fordul a tanácsok felé. Tinódi, a kassai lakos, is biztatja. 1557-ben elindul külföldre, tanulni: „Legyön Isten hozzád, áldott Magyarország!”

Járt Itáliában, Wittenbergben, tanítványa volt Melanchtonnak, de leginkább Bécsben időzött, az egyetemen. Bécsben írta az Elektrát. Nemeskürty helyesen állítja, hogy ezt a Sophokles-fordítást tulajdonképpen eredeti alkotásnak kell tekinteni, Magyar Elektrának, ahogy Móricz Zsigmond is annak vette s szerepeit korabeli magyar ruhákban játszatta. Azért fontos ez, mert a drámai alakítás, mely a javából való, jóval Shakespeare előtt jött létre. Alighanem feleségének és gyermekeinek halála irányítja Bornemiszát a lelkészi pályára, örömét lelte benne, hisz a lelkipásztorságot egyesíthette az írói hivatással. 1564.-ben Zólyom várában Balassi János főpaitány papja és fiának, Balassi Bálintnak, nevelője. Ragyogó szónok, de a hitvalló és meggyőző típusokból, alkalmas arra, hogy a reformált hitet megkedveltesse. Tudja a titkot: a stílus szépségét és erejét, az írói előadásmódot.

Az ítéletről költött énekével Bornemisza megteremtette protestáns vallásos költészetünk egyik legszebb művét — írja Nemeskürty. Később teljesen a prózának szenteli magát. Zólyom után Gaigóc az állomáshelye, onnan Semptére kerül, az is a Vág partján van, mindig ott jár, ahol sűrű az élet. Most már evangélikus püspök és nyomdatulajdonos. Kezében a bűvös találmány, amellyel a meggyőzést magyar szóval a legsikeresebben szolgálhatja. Az (ró nem szélkelep, hanem alakító, sorsváltoztató. Bornemisza sorsváltoztató munkásságát rossz néven veszik a katolikus főpapok. Félnek tőle, mert nemcsak támadhatatlan jellem, hanem okos és agyafúrt is. Ünnepiesen kiátkozzák az egyházból Telegdiék. Bérgyilkosokkal veszik körül. Akkor már meghódítja Nagyszombatot és Pozsonyt is. Prédikációiban, mintegy betétként, beleszövi a társadalom bírálatát. Mindig a kor eseményeiből indul ki, olvasmányokból, hírekből, amelyekről nem mindenki tud. Prédikációi nem célzások, hanem korba helyezett s a kor problémáiból sodort állítások és vallomások. Ugyanilyen írott prédikációi, a Postillák.

Nemeskürty kiemeli Bornemisza hasonlatainak gazdagságát. Minden szépprózára nézve a hasonlatok a jellemzők. „Immár az mi magyar nyelvünk is megszenteltetett az

Szentlélek által az Isten dolgainak szólására” — írja Bornemisza, de ezt nem úgy képzeli el, hogy akadozzunk és tudatlankod- junk ezen a nyelven, hanem a legnagyobb erővel fejtsük ki vele érzéseinket és gondolatainkat. Modern prédikátor tehát, aki ismeri és megbecsüli hallgatóit. Teológiai fejtegetés közben ezekkel a hasonlatokkal sikerül a valóság talaján mai adnia s hnll- gatóit-olvasóit szüntelen összeköttetésben tudja tartani saját korukkal. Nemeskürty megállapítja, hogy Bornemiszánál van az eredete a Pázmány Péter hasonlatai egész sorának. Így hatott már félszázaddal később, fejlesztette a nyelvet, amelyet az élő forrásból: a nép ajkáról vett és saját leleményeivel színezett. Bornemisza megmutatta, hogy a prédikáció élő irodalmi művelet, nem kopott szavak ismételgetése. S hogy lelkipásztornak lenni: hivatás és hűség, korszerűség s alkotó munka.

1577-ben keletkezik irodalmi szempontból legszámottevőbb műve, az ördögi kísértetek. Ez a bűnöket elmondó s önnön lelki tusáir ról iá leplezetlenül beszámoló könyv duplán jelentős mű. Jelentős, mert ragyogó nyelvi alkotás, s mert a feudális társadalom bátor, sőt vakmerő bírálata. Hiába üldözték, mint a vadat, mindig talált búvóhelyet Magyarországon.

Az utolsót a Kis Kárpátokban, Detrekő várában s a hozzá tartozó faluban lelte meg. Itt halt meg 1584-ben, negyvenkilenc éves korában. Nemeskürty elment s megkereste Széleskúton valószínű sírját, védelmezőinek, Balassiéknak templomi sírhelyei között. De korai vége már nem fáj, mert szelleme győzelmesen lobog. Nemeskürty István könyvének legfőbb értéke az, hogy ezt a lobogást, az ember és író erejét meggyőzően érzékelteti. Mai éledre kelti, hoz- zánk társítja Bornemisza Pétert.

Szalatnai Rezső