Evangélikus Élet, 1959 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1959-03-08 / 10. szám

Hogyan hallgassuk az ígehirdelésl? A világért, vagy a világ ellen...? Egyre többet hallani a ke- resztyénség elvilágiasodásáról. Ebben a kifejezésben az ér­zékeny fül valami világelle- nességet érezhet. Mintha az egyháznak nem a világban és világért, hanem a világtól el­különülve és a világ ellen kel­lene egyháznak lennie. Én azt hiszem, itt nem annyira elvi- lágiasodásról, mint inkább el- egyháziatlanodásról van szó. Nem a világgal van itt baj, hanem a keresztyénséggel, amelyik azonnal duzzog, ha nem kapja meg az igényelt tiszteletet és a „haragszom rád” sértődöttségével „a lelki élet” belső állásaira vonul vissza. Valamikor Jézus azt mondta a tanítványainak, hogy „ti vagytok a földnek sója” (olvasd el Máté 5,13—16-at). Ez azt jelenti, hogy amilyen természetes, hogy a sónak' nem a sótartóban, hanem az ételben, úgy a keresztyén em­bernek sem az elzárkózottság- ban, hanem a világban, a vi­lágért kell hivatását betölte­nie. Vajon hogyan hallgatja az az igehallgató az igét, aki­nek ez a jelszava: „térdre az egyház előtt!” Hogyan tekint arra a Jézusra, aki azt mond­ta, hogy Ö nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy Ü szolgáljon és adja az ő éle­tét váltságul sokakért. Ilyen­kor, böjt idején különöskép­pen is erőteljesen mutat az igehirdetés arra a Jézusra, aki az élete odaáldozásáig szol- g 1 az emberért, a világért, és sohasem az ember, a világ el­len. Ha bibliaolvasó és ige­hallgató ember vagy, akkor jól tudod, hogy Jézus ha néha- néha visszavonult is a világ­tól (negyven nap a pusztában, a getsemánei éjszaka), csak azért tette, hogy az Istennel való legbensőségesebb együtt- lotben felkészüljön a világért és az emberért odaadó szolgá­latra. Erre való ina is a templom, az igehirdetés és az igehallgatás. A „megdicsőülés“ hegyéről vissza a világba! Egyszer Jézus néhány tanít­ványával felment egy hegyre és felragyogtatta előttük tel­jes isteni dicsőségét. A hegy alatt körös-körül közben nem állt meg az élet, hanem tovább lüktetett örömeivel, bánatai­val,- eredményeivel és kudar­caival. A Jézus dicsőségét elra­gadtatva szemlélő tanítványok ielülemelkedve minden embe­ri örömön, gondon, bajon, nyo­morúságon, „kegyes” javasla­tot tesznek. „Jó nékünk itt lennünk... építsünk itt... hajlékot”. Idáig nem ér fel a világ zaja, így és itt érezzük magunkat igazán jól, Teveled. A történet három evangélium­ban is olvasható (Mt. 17., Mk. 9., Lk. 9.). Mindhárom evan­gélium elmondja azt is, hogy Jézus ebbe a világtól elkülö­nülésbe nem egyezik bele. Nem azt tekinti a maga és a tanítványai hivatásának, hogy tanítványai szinte a világ fe­lett lebegve szemléljék az ő dicsőségét, hanem a dicsőség hegyéről visszaviszi őket az életbe. És már a hegy lábánál a megsegítést sóvárgó emberi nyomorúsággal találkoznak. A most már megint nagyon hét­köznapi külsejű Jézus pedig lehajol az emberi nyomorúság­hoz és segít. Minden igehirdetésnek meg kell mutatnia Krisztus dicső­ségét. Böjt, nagypéntek, hús­vét hirdetett igéiben ragyog­nia kell a megdicsőült Krisz­tusnak! A Krisztus dicsőségét megtapasztalt tanítványokat azonban Krisztus ma is vissza akarja vezetni a világba! Már a szószék alatt és szerte a vi­lágban a templomok körül is ezer, a krisztusi szeretet segít­ségére váró feladat kiált Jé­zus és az ő tanítványai után. „Hétköznapi istentisztelet“ Nem akarok ünneprontó lenni. Nem akarom lebecsülni a vasárnapi, vagy nagyünnepi istentiszteleteid „áldott” óráit. Mégis azt mondom, hiába volt minden nagyszerű vallásos él­ményed egy-egy igehallgatás alkalmával, hiába voltál a templomban, még ha úgy érez­ted volna is ott magad, mint a tanítványok a megdicsőülés hegyén, ha ezeket az ünnepi igehallgatásokat nem követi a hétköznapi istentisztelet. Mert a hétköznapi istentisztelet mu­tatja meg, áldott volt-e igazam az ünnepnapi igehallgatásod. Nem! Nem gondolok arra, hogy hétköznap is gyere va­lami újabban „beállított” is­tentiszteletre. Hanem arra gondolok: azzal mutasd meg, hogy tiszteled, szereted az Istent, hogy a hétköznapokon igéje szerint élsz. A hétköznapi istentiszteletnek is lehetnek ál­landó és különleges (alkalmi) formái. Állandó formái éle­tünknek különböző, de min­dennapos keretébe tartoznak. Vizsgáld csak meg: Istent tisz­teli-e a házaséleted, a mun­kához, a feletteseidhez és a beosztottjaidhoz való viszo­nyod? Istent tisztelő voltál-e, amikor azt a kis anyagot a munkahelyedről hazavitted? Istentiszteletet végeztéi-e, mi­kor alaptalanul vádaskodtál (mai szóval: fúrtad a munka­társadat)? 'Amikor több órát akartál elszámolni, mint amennyi járt? Amikor silány (selejt) munkáért, vagy telje­sítményért még prémiumot is kiügyeskedtél? És lehetne so­rolni vég nélkül. Az ilyen „hí­vők” vannak gyalázatára és nem tiszteletére az Istennek es az ő ügyének. Ez már túl hétköznapi! Mondjuk, mindebben nincs nálad spmmi hiba! Hadd idéz­zek egy mondatot a Szentírás­ból: „Tiszta és szeplő nélkül való istentisztelet az Isten és az Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és az özvegyeket az ő nyomorúságukban .. Ugyan, rá is érek én ilyesmire! Csinálják ezt a gyülekezet ön­kéntes munkásai, azok az öregasszonyok, akik mindig a paplakot bújják, hiszen nincs is más dolguk! Elhiszem, hogy nem érsz rá erre a különleges szolgálatra, amiről pedig azt mondja az Írás, hogy ez az igazi istentisztelet. Aztán meg asszonynak való az ilyesmi, nem férfiembernek. Mégis, nézzük csak meg jobban, így van-e valóban? Miről van itt szó? Bizony hétköznapi dol­gokról. Árvák és özvegyek nyomorúságáról. Amikor Isten ezt az ügyet akarja szív­ügyünkké tenni, nem egyszerű látogatásról, „vizit”-röl beszél. Mégcsak nem is arról, hogy egy kis ebédmaradékot, el­nyűtt ruhát (amit úgyis kidob­nál) adj a rászorulóknak. Ar­ról van itt szó, hogy tégy meg mindent az árvaság és özvegy­ség nyomorúsága ellen. Sőt azt hiszem arról is, tégy meg min­dent, hogy ne legyen újra és újra ezer meg ezer olyan árva és özvegy, akinek nem kellene árvaságra és özvegységre jut­nia, ha nem lenne édesapák és férjek millióit elragadó há­ború. Én azt hiszem, inkább van Isten tiszteletére, a béké­ért síkraszállva, megóvni az egészséges, életerős emberek életét — mint a háború réme előtt szemethunyva, közada­kozásból, esetleg egyházi ada­kozásból is mankót, tolókocsit venni a rokkantaknak. Inkább van Isten tiszteletére mindent megtenni egy olyan békéért, melyben az alkotó építőmun­ka gyümölcsei biztosítják a jó­létet mindenki számára, mint nemtörődömséggel nézni, ho­gyan készítgetnek elő olyan soha nem látott borzalmat, mint az atomháború. Egy ilyen háború után vajon még lehet- séges-e akár ünnepnapi, akár „hétköznapi istentisztelet”? Politika vagy hitetlenség ? Lapunk legutóbbi számában szó volt az algériai menekül­tek, árvák és özvegyek szenve­déséről és ínségéről. Keresz­tyén dolognak tartom, hogy egy egyházi lap megszólaltas­sa olvasóinak lelkiismeretét a szükségbejutottak megsegíté­sére. Ezért mélyen elszomorí­tott, mikor valaki, látva a cik­ket, ezt mondta: ez már poli­tika. Valóban, semmi más, csak politika, hogy a nem ke­resztyének, jelen esetben az al­gériaiak, ne csak a keresztyé­nek atombombáiból és a gyar­matféltés véres háborúiból ítélhessék meg a „szeretet val­lását”, hanem a hit jócseleke­deteiből is? Valóban csak po­litika, ha azt mondjuk, hogy a keresztyén lelkésznek nem az a dolga, hogy a Hiroshima fölé borzalmas terhével fel­szálló repülőgépet kísérje imádságával, hanem az, hogy híveivel együtt imádkozzék az emberiség igazságos békéjéért? Hogyan hallgatja az a kereszt- tyén az igehirdetést, aki a második világháború sok nyomorúságát saját bőrén ta­pasztalta meg és most, mikor a háború áldozatai még annál is nagyobb nyomorúságból kiáltanak felé, mégis azt mondja: ez már politika. Nem! Ez már hitetlenség! Mert ha ez politika, akkor politika Jé­zus számtalan felhívása, mint pl. szeresd felebarátodat, mint önmagadat, politika az irgal­mas samaritánus története és politika, önmagának odaáldo- zása miértünk, és minden em­berért, azpkért az algériai me­nekültekért is, akik Krisztus­ban testvéreink. De döntsd el te magad, politika vagy hitet­lenség nem hallgatni az ige intésére: „a jótéteményben pe­dig meg ne restüljünk, mert a maga idejében aratunk, ha el nem lankadunk, annakokáért, amíg időnk van, cselekedjünk jót mindenekkel..(Gál. 6,9. 10.) így kell naponta alá- szállnunk Urunkkal a „meg­dicsőülés hegyéről”, hogy vé­gezzük szünet nélkül a „hét­köznapok istentiszteletét”! Ügy hallgassuk azért az ige­hirdetést, hogy maga az Ige Ura mondja el felőlünk: bol­dogok vagytok ti, mert nem­csak hallgatjátok, de meg is tartjátok az Isten beszédét. Gádor András Gviilekezeti híreit — Böjt 4. vasárnapján az oltárterítő színe: lila. A va­sárnapi oltárt igéje: 2 Kor 5, 14—21; szószéki igéje: Jn 11, 32—16. — A hemádbüdi szórvány- gyülekeztben —• mely temp­lomszentelésének egyéves év­fordulójára két acélharangot öntetett — böjtelö időszaká­ban „Újjászületés“ címen há­romnapos szolgálatot végzett Tarjáni Gyula tokaji lelkész. — Az angyalföldi gyüleke­zet Váci úti istentiszteleti he­lyisége számára Michtyán Ka­talin művészi keresztelőken­dőt készített. Isten áldása le­gyen az adakozón és adomá­nyán. * — A borsod—hevesi egyház­megye lelkészi munkaközössé­ge február 26-án ülést tartott, amelyen többen előadást tar­tottak a tanítás és az igehir­detés problémáiról. — A büki gyülekezet már­cius 1-én böjti vallásos estet rendezett amelyen előadást tartott Fliegenschnee Frigyes kőszegi lelkész. Szavaltak: Ke­lemen Zsuzsanna, Nemes Irén és Iványi József. — A rákospalotai gyüleke­zetben február 15-én a pres­biter-családok részére szere- tetvendégséget tartottak, ame­lyen Koren Emil esperes tar­tott előadást Káldy Zoltán püspöki székfoglalójában fel­vetett kérdésekről. CSALÁDI HÍR: Boros Mik­lóst, az ecsenyi gyülekezet fel­iig velőjét és feleségét február 9-én Isten harmadik gyermek­kel áldotta-meg. Neve: Kata­lin. — Németh Béla, a nagyka­nizsai gyülekezet felügyelője, a somogy—zalai egyházmegye tanácsának és a Déli Egyház- kerület számvevőszékének tagja, 67 éves korában, febru­ár 18-án meghalt. Az elhunyt­ban Németh- Zoltán zalaszent- gróti lelkész édesapját gyá­szolja. — özv. Kovács Andomé, szül. Zboray Mária, Kovács Andor orosházi lelkész özve­gye, 87 éves korában február 23-án Aszódon e'hunyt. Teme­tése február 25-én volt Oros­házán. Bádogfedésű tornyok, tetők új vitelezését, javítását, villámhárí- k készítését, fentemlítettek má- lását, valamint homlokzatok ké- ítését, restaurálását speciális áll- nyomról vállalom. Horváth Bors zula építész, Budapest, VII., Hu- ár u. 8. Tel.: 224-499. Villamos orgonafúvó eladó.. Cím kiadóban. Nyugdíjas mérnök korrepetálást illái, ha bútorozott szobához jút­it. Lakbért fizetne. Cím a kiadó­in.- Magányos értelmiségi férfi hú­rozott vagy üres albérleti szó* t keres március 15-re. Cím a ki­lóban. BŰNBÁNÓ EQYHAZ BÖJTBEN VAGYUNK! Az egyházi esztendő böjti idősza­ka — többek között — a bűn­bánat ideje. Ez a bűnbánat nem egyszerűen befelé nézés­ből, életünk leméréséből ered. Az ilyen önvizsgálatnak is megvan a helye és szerepe az emberi életben. De a böjti bűnbánat abból fakad, hogy Krisztus keresztjével nézünk szembe. Isten egyszülött Fiá­nak értünk való szenvedése és halála új képet ad rólunk, a bűnös emberről. Azt a képet, amelyet egyik böjti énekünk olyan megragadóan fejez ki: Én vagyok oka e nagy büntetésnek, hogy a latrok közt keresztre feszítnek; amit, Uram, te szenvedtél helyettem, én érdemeltem. Nem indokolatlanul idéz­tünk éppen egy éneket. Mert ez a bűnbánat végigvonul böjti énekeink gazdag során. Böjti istentiszteleteinknek hangulatát, sajátos ízét, az egész böjti időszak jellegét nagyon meghatározza az az énekkincs, amelyet az egyház örökségképpen vett át az elő­döktől. Ilyenkor templomaink­ban az orgonaszóból és az énekekből megérint valami csendes böjti varázs, mely az esztendő más időszakaiban nem fog el bennünket. A meg­feszített Krisztus bűnbánatra indító alakjából árad ez fe­lénk. A KERESZTYÉN EMBER azonban nem torpanhat meg a bűnbánatnál. Tovább kell lépnie a bűnbocsánat örö­méig. Hiányos az a kegyes­ség, amely állandóan bűnbá­nati harangok kongatásába fe­ledkezik bele és nem tud túl­jutni a kétségbeesett lelki- ismereten. A hívő ember a böj­ti időben átéli azt az örömöt is, amit a zsoltáríró tapasz­talt meg: „Boldog ember az, akinek bűne megbocsáttatott, vétke elfedeztetett”. Sőt már­is előrevetíti fényét húsvét hajnala: a feltámadott, élő Jézus új, megváltozott élet erőforrása. A bűnbocsánat bi­zonyosságában és a szeretet, a jóság cselekedeteiben lesz tel­jessé a bűnbánat. Ebben éri el azt a célt, amiért Isten szívünkben felébreszti. MINDEZZEL még csak egy­házi életünket érintettük. Tu­dunk azonban közösségi bűn­bánatról is. A háború után he­lyesen hangzott el a prófétai szó az egyház bűnbánatáról. Bizony, volt mit megbánnunk, úgyis mint egyháznak. A két világháború között egyházunk társadalmi és közjogi helyzete több felelős szó kimondását követelte volna a társadalmi igazságtalanságok, a keresz- tyénség nacionalista elfajulása és a zsidóüldözés kérdésében. S ez nem csupán az egyházi vezetők dolga lett volna, ha­nem egyszerű lelkészeké és a gyülekezeteké is. Azt hiszem, hogy a szívekben érik is ez a bűnbánat. Ma már többekben él a bűnbánó visszatekintés a második világháború előt­ti időkre, mint közvetlenül a háború utáni években. HA PEDIG előre tekintünk, szem előtt kell tartanunk azt a döntő felismerést: egyhá­zunk útja, amelyre lényegileg í 1948-ban lépett, alapvető irá­nyában helyes volt. Ezt az el­határozásunkat nem bánjuk meg, mint ahogyan néhányan téves módon 1956-ban bűnbá­natot hirdettek éppen erre az útra vonatkozólag. Sőt tovább szeretnénk menni az 1948-ban megkezdett úton. Szeretnénk jobban csinálni, amit Isten az évek folyamán meglátta­tott velünk, — azt, hogy egy­házunk igazi útja az evangé­liumi szolgálatában itt és most vezet. Tehát vállaljuk jó szív­vel helyzetünket és felada­tainkat a körülöttünk épülő világban. Veöreös Imre Feltámadunk Mária tehát, amint odaért, ahol Jézus volt, meglátva őt, leborult a lába elé és így szólt hozzá: Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. Jézus azért, amint látta, hogy sír és sírnak a vele jött zsidók is, felindult lelkében és igen meg­rendült. És azt mondta: Hova he­lyeztétek őt? Szóltak neki; Uram, jer és lásd meg! Jézus könnye­zett. így szóltak azért a zsidók: íme, mennyire szerette őt. Néme­lyek pedig ezt mondták közülük: Ez, aki a vak szemét megnyitotta, nem tehette volna-e meg, hogy ez meg ne haljon? Jézus pedig újra felindulva magában, odament a sírhoz. Az pedig egy üreg volt és kő feküdt rajta. Szólt Jézus: Ve­gyétek el a követ. A halott nő­testvére, Márta, azt mondta neki: Uram, már szaga van, hiszen ne­gyednapja. Szólt neki Jézus; Nem megmondtam-e neked, hogy ha hi­szel, meglátod majd az Isten dicsőségét? Elvették azért a követ onnan, Jézus pedig felemelte sze­meit az égre és így szólt: Atyám, hálát adok neked, hogy meghall­gattál. Én jól tudtam, hogy te mindenkor meghallgatsz engem: csak a körülálló sokaságért mond­tam, hogy elhiggyék, hogy te küld- tél engem. És mikor ezeket mond­ta, hangosan kiáltott: Lázár, jöjj ki! És kijött a halott, kezén-lábán pólyákkal megkötözve és arca kendővel leborítva. Szólt nekik Jézus: Oldozzátok fel, hadd men­jen el. Sokan ama zsidók közül, akik Máriához mentek és látták, ami­ket cselekedett, hittek benne. De némelyek közülük elmentek a farizeusokhoz és elbeszélték ne­kik, amiket Jézus cselekedett. (Jn 11,32—46.) Minden keresztyén ember hálás lehet János apostolnak, amiért a Lázár feltámasztásáról szóló történetet ilyen részle­tesen örökítette meg az evangéliumban. Ezzel a történettel a keresztyén élet legnehezebb kérdését: a halál és feltámadás tényét egészen közel hozta számunkra. Lázár halála igen megdöbbentette a két nőtestvért. Szá­mukra nagy hitpróba volt testvérük elvesztése. Hiába kérték Jézust, nem jött segítségével. És amikor eljött az Utolsó óra, amikor Lázár sírja elé kellett gördíteni a lezáró követ, nem volt ott, akit szerettek, akiben hittek, aki, ha itt lett volna, nem halt volna meg az ő testvérük. Komoly hitpróba ma is valakinek az elvesztése, akit nagyon szerettünk. Temetések alkalmával, emberi szívekből önkénte­lenül kifakadó tört mondatokból mindenki megállapíthatja ezt a tényt. A megszokott és megtanult mondat: tudom, hogy fel­támadunk az utolsó napon, nem segít. Mi lesz addig? Ki gon­doskodik rólam, ki szeret engem, amíg én is elmegyek a min­den halandó földi útján? Miért nem segített Jézus, akiben én hiszek? Egyáltalán van-e a halál után feltámadás? Aki hisz Jézusban, az ő ígéreteiben, szeretetében, az mindig megtapasztalja az ő segítségét. Bizonysága ennek ez a törté­net. Lázár halála után négy nappal megérkezik Jézus és üzen Máriáért: a Mester itt van és hív téged, mondja Márta test­vérének. Mária könnyes szemekkel, tele szomorúsággal, de bizakodó hittel elindul a temetőbe és ott találkozik szeretett Urával. A térdreboruló, zokogó Mária láttára sírva fakad Jé­zus, nagyon fájt neki, hogy sírban van, akit ő is szeretett. Minden emberi nyomorúság és fájdalom fáj neki is. És Jézus segíteni akar. Azért jött el a világra, hogy minél kevesebb nyomorúság, szenvedés, könny, fájdalom legyen a mi életünk­ben. Azért jött, hogy megváltson bűntől, haláltól. Jézus feltámasztotta Lázárt és visszaadta testvéreinek. Há­rom boldog testvér összeölelkezve ment haza. Egészen más­képpen, mint amikor kijöttek a temetőbe. Valamit otthagy­tak a temetőben és valamit vittek haza Jézustól. Otthagytál; a szomorúságot, fájdalmat, könnyeket, kétségeiket és vissza­kapták testvérüket, hitüket, bizalmukat, örömüket és boldog­ságukat. A természetes emberi elgondolás szerint az lett volna a he­lyes cselekedet, ha Jézus rögtön enged a hívásnak. Jézusnak azonban nem lehet előírni, hogy mikor, hol és mit cseleked­jék. Ma is sokan ilyen módon szeretnék megtapasztalni a fel­támadás tényét. Ma is sokan hinnének, ha Krisztus előttük támasztaná fel elhúnyt kedvesüket és mutatná meg győzelme, a halálon. Jézusnak azonban érdekkeresztyénekre nincs szük­sége. Amióta meghalt és feltámadott, azóta a benne igazán hívők tudják, hogy erőt vett a halálon és az utolsó napon minden benne hívőt feltámaszt. Sülé Károly ll!llllllllinilll!lllllill>lll!llllllllllll>lllll!l!!ll!l>íllll!!li!l!l!>!l>lll!IIIIII!llllllllllll!l!ll!lllllllllllllllll!l!llllir!llllllllllllll!!ll!!llllllil< NAPRÓL-NAPRA HÉTFŐ: — Hős 6,3. — A keresztyén ember bizonyossággá' hiszi annak a Krisztusnak eljövetelét, aki váltság-haláláva gyümölcstermővé tette életünket. KEDD: — Zsolt 119, 25. — A bűntől lesújtott embert egye­dül Krisztus elevenítheti meg. SZERDA: — Zsolt 100, 4—5. — Az Isten hűsége örökkévaló; ezt nyilvánvalóvá tette Fia keresztjében. CSÜTÖRTÖK: — Ez 37, 26. — Az üdvösség Ígérete — mely Jézus Krisztus által a miénk — az örökkévalóságban való la­kozást adja nékünk. PÉNTEK: — Jer, 1,12. — Isten minden ígéretet, mely az • igéjében elhangzik, beteljesíti. SZOMBAT: — Péld 3, 11—12. — A szenvedést azért adja a Ür, hogy általa neveljen és közelebb vigyen magához bér nünket. ISTENTISZTELETI REND Budapesten, március 8-án Deák tér de 9 (úrv.) Hafenscher Károly, de. 11 (úrv.) Káldy Zoltán. Utána közgyűlés, du. fél 6 Kékén András dr., du. 6 szeretetvendég- ség. Fasor: de. fél 10 (gyerm.) Rácz Mikiás, de 11 (úrv.) Sülé Károly, du. 6. Sülé Károly, Dó­zsa Gy. u. 7. de. fél 10 Sülé Ká­roly. Üllői u. 24. de. fél 10, de. 11. Rákóczi út 57/b. de. 10 (szlovák) Szilády Jenő dr., de. háromnegyed 12. Karácsony S. u. 31. de. 10. Thaly K. u. 28. de. 11 Bonnyai Sándor, du. 6 Bácskai Gusztávné. Kőbánya de. 10 Takács József, du: 5 szeretetveridégség. Utász u. 7. de. 9 Veöreös Imre. Vajda P. u. 33. de. fél 12 Veöreös Imre. Zugló de. 11 (úrv.) Scholz László, du. 4 szeretetvendégség, du. 6 Scholz László. Gyarmat u. 14. de. fél 10 Karner Ágoston. Rákosfalva de. fél 12 Karner Ágoston. Fóti u. 22. de. 11 (úrv.) Gádor András. Váci u. 129. de. 8 Gádor András. Üjpest de. 10 Blázy Lajos. Pest­erzsébet de. 10 (úrv.) Szabó Ist­ván. Soroksár-újtelep de. fél 9 Szabó István. Rákospalota MÁV- telep de. fél 9. Rákospalota de. 10. Rp. Kistemplom du. 3. Pestújhely de. 10 Kürtösi Kálmán. Rákosszent­mihály de. fél ll Tóth-Szőllős Mihály. Bécsikapu tér de. 9. Benes Miklós dr., de. 11 Várady Lajos, du. 7 Benes Miklós dr. Toroczkó tér de. fél 9 Várady Lajos. Óbuda de. 9 (gyerm.) Komjáthy Lajos, de. 10 (úrv.) Komjáthy Lajos, du. 5 Komjáthy Lajos. XII., Tar-4 csay V. u. 11. de. 9 Jánossy Lajos dr., de. ll Jánossy Lajos dr., du. fél 7 Ruttkay Elemér. Diana u. 17. de. fél 9 Csonka Albert. Pesíhidcg-* kút de. fél 11 Danhauser László. Keleníöld de 8 (úrv.) Rezessy Zol­tán dr., de. 11 (úrv.) Rezessy Zol­tán dr., du. 6 Kendeh György. Németvölgyi u. 138. de. 9 Kendeh György. Kelenvölgy de. 9 Schrei­ner Vilmos, Budafok, de. 11 Schrei­ner Vilmos, Nagytétény, de. 8. Vi- sontai Róbert. Csillaghegy de. fél 10 Kaposvári Vilmos. Csillaghegy de. fél 10 Kaposvári Vilmos. Csepel de. 11, du. 6. EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: Groó Gyula Felelős kiadó- Juhász Géza Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII., Üllői út 24. Telefon. 142—074. Előfizetési ára egy évre 60,— Ft, félévre 30,— Ft. Csekkszámla: 2J4i2—Vin. Árusítja a Magyar Posta 10 000 példányban nyomatott. ZRÍNYI nyomda Felelős: Bolgár Imre.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom