Evangélikus Élet, 1959 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1959-04-05 / 14. szám
Bél Mátyás, a tudós evangélikus lelkész Bä Mátyás 1684-ben, 275 esztendeje született a Zólyolfi megyei Ocsován. Apja egyszerű ember volt, falusi mészá- rosmester. Bél Mátyás korán kitűnt társai közül kiváló szellemi tehetségével. A besztercebányai és rozsnyói egyházközségek támogatásával került ki külföldre, ahol a hallei egyetemen uralkodóvá lett pietizmus hatása alá került Pietizmus és haladás Franke Ágost Hermann hallei egyetemi tanár, a pietiz- musmak azt az irányát képviselte, amely a keresztyén hit gyümölcseit az emberi haladás szolgálatával össze tudta kapcsolni. Bél Halléban való tartózkodása idején Franke intézeteinek volt mezőgazdasági kertje, természetrajzi gyűjteménye, fizikai és vegytani laboratóriuma, boncoló helyisége, esztergályozó és üvegcsiszoló műhelye. A 18. század elején már az emberiség nagyjainak figyelme egyre inkább a természet felé fordul s a tudományos ismereteket kezdik a korlati élet szolgálatába állítani. Például Leibniz, a híres német filozófus ekkor készíti el az első számológépet, tökéletesíti a zsebóra szerkezetét és már olyan hajó megépítésén töri a fejét, amellyel szél ellen és víz alatt is lehetne haladni. A városi polgárok és az értelmiség körében egyre terjedt a természettudományok iránti érdeklődés. Ebben a helyzetben a Franke-féle iskolákban, az előző korok egyoldalú latinos műveltségével szemben, megjelenik a természetrajz, földrajz, fizika, vegytan, történelem tanítása is, vagyis az akkor felfelé törő polgárság számára nyújtott hasznos és gyakorlati ismereteket, ami megfelelt a német polgárság puritánságra, kegyességre és ugyanakkor gyakorlatiasságra igyekvő beállítottságának. Bél Mátyás mentes maradt a pietizmusnak attól az elfajult formájától, amely az élet küzdelmeitől és örömeitől elforduló rideg zárkózottsággá vált s amely mindenben az ördög találmányát látta, ami kívül esett a szűk és zárt pietis ta körön. Bél hatalmas tudományos munkásságával bebizonyította, hogy nem tartozik azok közé a pietisták közé, akik minden világi tudomány és művészet ellen harcot indítanak. Tudományos munkássága Első nyomtatott munkája Halléban jelent meg, ebben az evangélikus egyház tanítását foglalta össze latin nyelven. Külföldről visszatérve Besztercebányán, majd Pozsonyban működött tanárként, később pedig pozsonyi lelkész lett Rendkívül sok irányú tudományos munkásságát bizonyítják a sűrű egymásutánban megjelenő művei. A pietizmus elferdüléseivel oly nagy harcot folytató Krmann Dániel szuperintendenssel együtt végezte el a Szentírás cseh nyelvre fordításának javítását, de foglalkozott a Károlyi-féle magyar fordítás javításával is. Nyelvtanában célja a magyar nyelvnek, anyanyelvének a más nyelven beszélőkkel való megismertetése. 1718-ban Lipcsében jelent meg a magyar rovásírásról és a régi hun— szkíta irodalomról szóló könyve. Bél volt az első, aki Ano- nymussal, a magyar történelem kezdetének névtelen írójával tudományosan foglalkozott. Közben arra is volt energiája, hogy 1721-ben Pozsonyban kiadja az első hazai, rendszeresen megjelenő újságot „Nova Posoniensia” címen, latin nyelven. Gyakorlati egyházi és kulturális munkásságának a bizonyítékai a pozsonyi iskola számára készített tanterve, njód- szeres utasítása és szabályzata, amely mutatja, hogy a haliéi pietizmus haladó vonásait mennyire át tudja ültetni a hazai viszonyok közé. A hittan nála nem száraz dogmatikai ismeretek elsajátításából állt, hanem a keresztyén hit és élet világába való bevezetést jelentette, hogy azután az élő hit megteremje az emberek körében való hűséges szolgálat gyümölcsét. Ugyanakkor Bél iskolájában is megjelennek a reális ismeretek a természet iránt való érdeklődés felkeltésére. Magyarország földrajzának és történelmének megírása Hogy mennyi nehézséget kellett tudományos munkája közben leküzdenie, azt akkor látjuk, ha egy kicsit betekintünk műhelytitkaiba. Amikor megkezdte élete főművének, Magyarország földrajzának és történelmének megírását, akkor úgyszólván alig állott megfelelő forrás rendelkezésére. Először úgy kellett anyagát összegyűjtenie, hogy a nyári szünetre hazamenő tanítványait bízta meg szülőhelyük természetrajzi, földrajzi, néprajza és történelmi adatainak összegyűjtésével, amit azok a helybeli lelkészek segítségével állítottak össze. Ez a módszer azonban nem elégítette ki, megkezdte az egész országra kiterjedő utazásait Csakhogy ez a korabeli nehéz közlekedési viszonyok között igen nagy feladatot jelentett. Rossz utakon, az időjárás szeszélyeinek kitéve rótta az országutakat. Különösen az 1716, 1723, 1725, 1727. években tett nagyobb utakat, Pozsonytól egészen Erdélyig. Közben a főúri családok nem voltak hajlandók levéltáraikat Bél kutatási céljára rendelkezésre bocsátani. Majd pedig utazgatásai miatt a magyar forradalmaktól rettegő bécsi uralom kémnek nézte és ügye még a nádor elé is került. Bécs azzal nehezítette munkáját, hogy amint egy-egy megye földrajzi és történelmi feldolgozásával elkészült, a kéziratot be kellett küldenie az illetékes megyéhez, ahol a nemesi bürokrácia a legtöbb esetben évekig hevertette a kéziratot azzal, hogy a megyei uraknak nincs idejük az átnézésre. Volt olyan megye is, amely a pótolhatatlan kéziratot elvesztette, másik megye pedig hasznavehetetlennek jelentette ki Bél óriási munkáját Voltak azonban, akik munkájának nagy jelentőségét megértették és abban segítették. Sűrű levelezésben állott hazai és külföldi tudósokkal, amint ezt többek között Bayer szentpétervári orosz akadémikussal folytatott levelezése is bizonyítja, akitől nyelvtudományi munkájához finn nyelvtant is kért, a magyar—finn rokonság tanulmányozása céljából. Külföldi „tudós társaságok“ tagja Mikor Bél tudományos hírneve egyre nőtt, a tudósok egész sora csatlakozott kutatása elősegítéséhez, támogatták adatgyűjtésében és tudományos utazásaiban, amelyet legnagyobb részt saját költségén végzett. Élete vége felé a londoni, berlini, olmützi, jénai „tudós társaságok” tagjai közé választották. Tanítványai közül pedig sok tudós és hírneves ember került ki, például Fáy András író is Bél iskolájában tanult. Eredményekben gazdag élete 1749-ben fejeződött be. Bél Mátyás egyike azoknak az ,evangélikus lelkészeknek, akik egyházunk határain túl is nagy megbecsülést vívtak ki maguknak. Bél evangéliumi keresztyénsége egészen nyitott volt hazája és az emberiség kultúrája felé. Mélyen érdekelte kora legújabb tudományos fejlődése s maga is ennek a fejlődésnek az élére állt. Dr. Ottlyk Ernő ■■■■■■■■■■■»■■■■■■■■■■■■■»■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■i fiüüszBmitízmtfS Hyugat-Németországban A „Kirchenblatt’*■ című svájci egyházi lap hosszabb cikkben foglalkozik a Nyugat- Németországban újraéledő antiszemitizmus megdöbbentő jelenségeivel. Több esetről, így Zind badeni tanító bűnügyéről, — aki kijelentette, hogy „túl kevés zsidót gázosí- tottak el” —, a hazai napisajtó is megemlékezett. Külön is visszataszító jelenség az izraelita temetők sírköveinek elcsúfítása horogkereszt és SS- jelekkel. Münchenben az elmúlt esztendőben magyar szerzőtől is (!) jelent meg „A világ urai: az igazi háborús bűnösök” címen gyalázkodó irat, amely a második világháborúért a zsidókat teszi felelőssé és tagadja hat millió zsidónak a nácik által való meggyilkolását. Hasonló tartalmú és jellegű röpiratot jelentetett meg Hamburgban egy F. Nieland nevű kereskedő. A szerző ellen az államügyész eljárást indított, a hamburgi törvényszék azonban megszüntette az eljárást azzal a nevetséges indokolással, hogy a szerző nem a zsidók ellen általában, hanem csak a „nemzetközi zsidóság” ellen izgatott, s erre a német törvénykönyvben nincsen paragrafus. A kirívó esetek felsorolását lehetne folytatni. Mindez nem véletlen. A svájci lap helyesen mutat rá arra, hogy a bajok gyökere abban van, hogy Nyugat-Németországban 1945 után nem következett be igazi fordulat, új kezdet. A múltat legfeljebb a csatatereken verték meg a szövetséges haderők, de az nem szenvedett döntő vereséget igen sok nyugat-németországi ember lelkivilágában. Ez az oka annak, hogy nemcsak az ott élő maroknyi maradék zsidóság foglalkozik a helyzet láttán a kivándorlás gondolatával, hanem egyre többen vannak nem-zsidók is, akik idegenül érzik magukat a „gazdasági csoda” országában, a Nyugatnémet Szövetségi Köztársaságban. Fején találja a szöget az a levélíró, aki a „Die Welt” című német hetilap szerkesztőségéhez intézett levelében megállapítja, hogy „Nyugat- Németországnak teljesen új, szellemében is megújult kormányzatra van szüksége. Ez a megújulás felfelé a legmagasabb hivatalokig esedékes. MEGJELENT! j H. Beintker: Luther életrajza KRISZTUS TANÚJA j címen Dr. Pálfy Miklós fordításában. A képekkel illusztrált j könyv ára: 5,— Ft. Gyülekezeti ! iratterjesztéseknek 10% J kedvezmény j Megrendelhető a Sajtó- t • osztály iratterjesztésében J KRÚDY GYULA „MAGYAR TÁJAK” Magyar Helikon 1959. — Egyre fejlődő könyvkiadásunk nem csupán szép külsejű, hanem felette becses belső tartalommal bíró könyvvel lepte meg az értékes, irodalmi rangú könyvek kedvelőit. Krúdy Gyulának a századelő nagy írójának hírlapokból összegyűjtött és válogatott cikkeit, karcolatait dr. Kozocsa Sándor gondozásában bocsátotta közre a Magyar Helikon. Erről a könyvről — olvastában, vizsgálatában <— nem jut más jelző az eszembe, mint tündéri! Pfannl Egonnak a könyvet díszítő rajzai annyira illenek Krúdy szépséges írásaihoz, hogy egy-egy képnél hosszasabban elidőzik az olvasó. Krúdy Gyulának minden egyes könyve annyira leköti az olvasót, hogy befejezetlenül — holnapra éltévé — talán meg sem tudunk válni tőle. Írásainak hangulata, csodálatosan szép stílusa, láttató ereje sokunk által ismert és magasztalt, de ez a könyve még annyiban is pluszt jelent számunkra, hogy vágy kél bennünk bebarangolni a Nyírséget, a Dunántúlt, a Tiszántúlt és mindazokat a helyeket ahová könyvének soraiban elvezet bennünket. Nem is tudom melyik írását magasztaljam? Szülőföldje — a Nyírség, ebben is méginkább Nyíregyházáról — szóló gyönyörködtető vallomását-e, vagy az „Aranyember” megszületésének körülményeit elmondó, Jókait szívközeibe hozó, Balatonfüredről írott, álomszerű írásképeit-e? A magyar nyelv egyik legnagyobb művésze — Krúdy Gyula könyvben hősei is — erényeikkel, hibáikkal útitársainkká válnak, amidőn a könyv olvasása közben bekalandozzuk hazánk szeretett, szépséges tájait, és mint személyes ismerőssel ott bolyongunk például Vietorisz Józseffel az egykori pocsolyás utcá- jú Nyíregyháza városiassá szépült, kövezett útjain, amelyeket a tirpák jólét és szorgalom olyan palotákkal övez, hogy ezek a pompás épületek elvitatják a régi megyeszékhelytől Nagykállótól az elsőséget. * „PEST-BUDAI SÉTÁK” címmel jelentette meg a Magyar Helikon KRÚDY GYULA hírlapokban, folyóiratokban közölt tollrajzremekeit, illetve azoknak példányát. A sok szeretettel és mégtöbb hozzáértéssel történt válogatás dr. Kozocsa Sándor munkája. A cím nem egészen találó, a belső tartalmat nem fejezi ki, hiszen ebben a könyvben nem utcákat, városrészeket ismerünk meg, hanem a benne élő emberek kisebb-nagyobb örömeit, szenvedéseit — magát az éle* tét! “ Pfannl Egon korabeli képek* metszetek alapján készült rajzai nemcsak díszei a könyvnek, hanem a csodálatos művészettel megírt apró történeteket hűségesen kifejező alkotások. Ha kötetekre menő történelmi tanulmányokat olvasnánk össze, akkor sem nyerhetnénk hűbb, igazabb és legfőbbképpen tanulságosabb ismereteket a pest-budai elsővilághá- borús életről, emberekről s magáról a városról, mint Krúdy remek írásaiból. Krúdy csodálatos művészettel, gyönyörűen, költőien zengő sorokkal hozza elénk a múltból egy örökre letűnt korszak — de mégiscsak a mi mai, szép és szeretett Pest-Budánk elődjének — visszahoz- hatatlan és egyáltalán nem óhajtott, régi életét: svindlereinek, kétes erkölcsű nőinek és hamis illúziókban élő, dolgozó szegényembereinek mindennapjait. Minden, városát szerető pest-budainak, és fővárosára büszke magyarnak figyelmébe, szeretetébe ajánljuk ezt a különös gonddal és hozzáértéssel készült könyvet, amelynek soraiból, képeiből az első világháború utáni és előtti Pest- Buda, Margitsziget és Óbuda emberei, tájai, hangulata jelennek meg előttünk, és visszapillantást nyerhetünk az akkori Pest-Buda nyomorúságából elkívánkozó író jóvoltából a Vörösmarty-korabeli városéletbe és szinte testközelbe kerülünk a Hatvani utcán szónokló Jókaival is, akit kortársai nem görögtüzes megvilágításban láttak, hanem a maga emberi mivoltában, mert hiszen a kortárs sohasem annak látja kora nagy szereplőit* aminek mi, késői utódok. Ennek a „nemcsak szórakoztató, andalító, lelket üdítő, de bölcsességével tanítani is tudó” kötetnek olvasása közben felmerül bennünk a gondolat* hogy Krúdy nagy művészettel megírt, megsárgult napilapok hasábjain rejtőző, közel tízezernyi ilyen apró remekeiből elég-e, amit a „Pest-Budai séták” nekünk megmutatnak? Általában nincs szokásban az előállító nyomdát is dicsérni, de mi meg cseleked jük* és a Kossuth-nyomdát, a könyv létrehozatalánál bábáskodó mindenegyes szakembert* munkást az elismerés szavával illetünk. Sok ilyen könyvet — maiakat is — fővárosunkról, ás szép hazánk más városairól* tájairól, hadd ismerje meg a dolgozó nép minél jobban azt az országot, amely végre teljesen és elvitathatatlanul az övé. Borsi D. József TÉVEDÉS 'történet Jaj, jaj! — Ne ijedjetek meg, nevetéstől jajgat Marosa, nem sírástól. Nevet, hogy a könnyei potyognak, és újra, meg újra az oldalához kap, mert belefájdul a kacagásba. Erzsi néni, a mosóasszony lesi a szót Marosa szájáról, de csak nehezen tudja érteni a sok pukkadozás között. — Mondjad már te, nem értem. Ha-ha-juhűhuj, de megijedt Piroska tegnap este. — Marosa, légy szíves, hozz be zöldséget — szól Piroska anyukája a konyhából. Kuncogva szálad a lány, kuncog akkor is, amikor átadja a fehér, sárga gyökereket jó sok petre- zselyemzöldjével együtt. — Köszönöm. Min nevetsz? Nagy hallgatás a válasz. — Nem árulod el? Istenem, csak valami rosszra ne gondoljon az asszonyom — ijedezik magában Marosa, a kis bejárólány. — Még azt hiszi, őrajta nevetgéltünk itt. — Piroska, tegnap ... Piroska? — ha vele történt, majd ő elmondja nekem. Eredj csak, segíts Erzsi néninek! Marosa odaperdül az almafa alá, a teknő másik oldalára áll, s könyökig pacsmatol a fehér, habos vízben. — Kezétcsókolom anyuka. f— Szervusz Piri. Feleltél? — Nem feleltem semmiből. Mi van ebédre? — Majd meglátod. Este szeretnék beszélni teled. — Igen. Piroska tudja jól, mit fog anyu kérdezni. Ismerte anyját arról az oldaláról, hogy mindenre rájön, mindenről tudomást szerez. Nem baj, mert anyu mindent megért — állapítja meg magában. Este Piroska kérés nélkül is beszélni kezd. Elbeszélésének nyomán gombolyítsuk az időt huszonnégy órával visszafelé és lessük meg, mi történik? * Este van. Csendes a ház. Édesapa édesanyával esküvői vacsorára ment. Anyuka elhívta Marosát vigyázni a gyerekekre. Marosa most ott alszik. Ez nagy szenzáció. — Mutasd meg a szalagjaidat! Marosa falujában sokféle tarka-barka, meg mintás szalagot kötnek a hajukba a lányok. Neki is van vagy húsz darab, szépen összecsavargatva egy dobozban. Nem szereti előszedni, mert nagyon félti. Most mégis sorra bontja, bontogatja a gyerekeknek. Érzi, hogy mint mamahelyettesnek, önfeláldozónak kell lennie. Később kiosztja a vacsorát. Sajátmagának szerényebben kevesebbet oszt. Kérésre sem hajlandó többet ennir Vacsora után játszanak, énekelgetnek, a két kisebb gyereket lefektetik Piroskával. Azután Marcsa csendesen rendezget a konyhában. Piroska bent ágyaz édesanyjáéknak. Egyszerre nyílik a konyhaajtó, Marcsa néz be rajta reszketve, halálrarémült arccal. Mozog a szája, de ki tudja, mit suttog? Piroska is megretten, csak áll földbegyökerezett lábbal. Marcsa az ablak felé mutat. Piroska arra kapja a fejét, nincs ott semmi ijesztő. — Végre felfogja Marcsa dadogó vészjelét: hallod, Piroska? — Mit? j — Figyelj! Hallod? Közelebb mennek az ablakhoz. Csakugyan hallatszik valami furcsa zaj. Mi lehet? Nem vonat, nem motor, vagy autó, nem repülőgép. Mintha távoli földrengés moraja döngene. Óvatosan kimennek a konyhába. Piroska szólal meg először: Ne félj Marcsa, a jó Isten velünk van. — Üjabb dübbenés. Hosz- szan, elnyújtottan hangzik messziről, hangja még sokáig rezeg a levegőben. — Jaj Istenem! — csavargatja Marcsa ösz- szefogott két öklét, Piroska jól látja, hogy magában imádkozik, de szégyenli rendesen összetenni a kezét. Jaj, megint dübörög. Bumm! Zörögnek a,z ablaktáblák, a kilincs is megrezdül. A két leányka olvas egymás tekintetében: lehet, hogy itt az ítélet napja — gondolja mind a kettő. Piroska pár néma pillanat múlva gyöngéden Marcsa vállára teszi a kezét, és vigasztalja: akármi lesz, Isten nem hagy el minket. A jó Isten szeret minket. Karonfogja Marosát, leülteti a konyhai díványra. A Piroskánál két évvel idősebb, tizenhat éves nagylány olyan most, mintegy rémült, ötéves gyermek. Fekete gyapjú vállkendőjét összehúzza a nyakán. Erőtlenül hátradől, a falhoz támaszkodik. A következő hatalmas döndülésnél csak két ijedt szemgolyó látszik a lány fehér arcából. Piroska — maga sem tudja, honnan veszi a bátorságot — kilép az udvarra. Marcsa benn marad, erővel sem lehetne kihúzni az ajtón. Piri körülnéz. A csillagok a helyükön, csend van. De most! Bumm — és aztán újra dörren — kinn még erősebben hallatszik. A kislány ismét felnéz a csillagokra. Érzi, hogy a fényes csillagokkal együtt jó kézben van ő is: Isten kezében. Vigyázva, nehogy Marcsa bentről észrevegye, térdreereszkedik a folyosó betonján. Lelkét egészen betölti egy vallomás. Ezt suttogja a sötétkék, aranyhímes ég fel: Jézus, tiéd vagyok. Bumm — hangzik félelmetesen. — Jézusom, tiéd vagyok. Mikor belép a konyhába, Marcsa már a dunna alatt fekszik. Feje búbja se látszik ki, vajon hol vesz lélegzetet? Piroska becsukja a konyhaajtót, kiveszi a kulcsot a zárból. Eloltja a villanyt, bemegy a szobába. Már nem hallatszanak a messzi dörgések — mégsem jött el az ítélet napja? Testvérkéi ágyához, lép, hosszan nézi őket, hallgatja szuszogásu- kat. — Ha mégis itt lenne az utolsó nap, csak azt kérem Atyám, engedd, hogy együtt lehessek szüleimmel, testvéreimmel abban az órában ... Piroska fekvéshez készülődik. Bekapcsolja a rádiót.' A bemondó bácsi megszokott, nyugodt hangját jólesik hallani. — Híreket mondunk. — És bemondta, hogy tegnap este Budapesten üdvözlő ágyúlövéseket adtak? — szakítja félbe anyuka mosolyogva Piroska elbeszélését. Mivel nincs messze Budapest, az ágyúlövések idehallatszottak. A kisleánynak is nevetésre húzódik a szája, de nagyon szégyelli magátAHogy is nem tudta kitalálni? Milyen könnyen megismerhette volna az ágyúlövéseket. Kár volt úgy megijedni. — Ez különös tévedés volt — folytatta komolyan anyu. Piroska szidást vár. Ám ehelyett azt érzi, hogy édesanyja magához vonja, és fülébe súgja: amit most elmondtál nekem, azért sohase szégyelld magad. Erzsébet néni
