Evangélikus Élet, 1959 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1959-02-08 / 6. szám

KP. BÉRM. BP, tZ.

XXIV. ÉVFOLYAM, 6. SZÁM. 1959. FEBRUÁR 8.

i

Méhes megye evangéSihusat

Tessedik Sámuel városa:

SZARVAS

Ebben a megyében találjuk hazánk evan- gélikusságának csaknem egynegyed részét, mintegy százezer hittestvérünket. Békés megye valóban hazánk „legevangélikusabb” megyéje.

„Török világ Magyarországon“

Jókainak ez a regénycíme jut eszembe, ha Békés megye 250—300 évvel ezelőtti arculatára gondolok. Az egész megye területe jóformán teljesen kihalt, mocsaras táj volt. Csupán a gyulai várban volt élet, másutt óriási távolságokban itt-ott néhány sárkunyhó jelezte az egykor virágzó falvak és községek megmaradt romjait. Csak a törököknek hazánkból való távozása után lehetett gondolni arra. hogy ezt a lakatlan területet benépesítsék.

Különböző nyelvek, egy lélelt

A XVIII. század első felében báró Harru- ckern György élelmezési tiszt „iószolgálatai’’ fejében olcsó pénzért megvásárolta a kincstártól Békés megyét. Telepeseket hozatott a megyébe az ország különböző tájairól: Dunántúlról, Felvidékről, Erdélyből magyarokat, szlovákokat, németeket, románokat. Telepítési elgondolása az volt, hogy nyelv és vallás szerint külön-külön telepíti a lakosságot. Ennek a telepítési rendszernek nyomai ma is erősen megfigyelhető a legtöbb községben, például: Békéscsabán, Szarvason, Tótkomlóson még ma is evangélikus szlovákok, Orosházán evangélikus magyarok, Békésen református magyarok vannak túlnyomórészben. A legtöbb telepes azzal a reménységgel jött e tájra, hogy hitét szabadon élheti, és anyagi helyzete is talán jobb lesz, mint volt azelőtt. Tény az, hogy a mocsarak lecsapolása után aránylag rövid idő alatt hazánk egyik legtermékenyebb megyéjévé tették Békést. Bölcs lelkipásztorok vezetése mellett (pl. Id. Tessedik Sámuel, a szarvasi Tessedik édesatyja!) a sok helyről érkezett, különböző nyelveken beszélő telepeseket Isten Szentlelke csakhamar egy gyülekezetté kovácsolta össze.

„A Te házadhoz való féltő szeretet“

Az első telepesek igen nehéz vallási, gazdasági és földrajzi viszonyok mellett építették fel az első imaházakat. II. József türelmi rendelete után azonban a megnövekedett gyülekezetek óriási áldozatokkal, hatalmas templomokat építettek. Pedig ekkor őseink még jobbágysorsban éltek a nagy úri birtokokon, s az építéshez szükséges anyagot sokszor 100—200 km távolságról, úttalan utakon, önkéntes felajánlásokkal, szekerek százain és ezrein hordták össze. Így keletkeztek a szép, nagy, műemlékként nyilvántartott Békés megyei templomok: a békéscsabai kis- és nagytemplom, a mezőberényi I. és II. kerületi, a tótkomlósi, a nagybánhegyesi, a szarvasi és az orosházi templom. Égbenyúló hatalmas tornyaik jelképesen is mutatják, hogy a békési evangélikus gyülekezetek hazánk evangéli'kusságának erős része. S hogy mennyire szerették őseink ezeket a templomokat, arra csak egy példát említünk meg: Az 1840-es években Békéscsabáról Ambrózfalvára áttelepült evangélikusok, — amíg fel nem építették saját templomukat — vasárnaponként éjiéi után parasztszekereken indultak 60 km-es távolságról a csabai nagy- templomi istentiszteletre! Az ő számukra valóság volt az ige: „A Te házadhoz való féltő szeretet emészt engem.” (Zsolt. 69,10.)

Jóleső örömmel és hálás szívvel tapasztaljuk Népköztársaságunk megértő támogatását műemléknek nyilvánított Békés megyei templomaink renoválásánál. Az elmúlt évben az orosházi templom renoválásához az állam 20 000 forinttal járult hozzá, s a békéscsabai nagytemplomnak küszöbönálló tatarozásával

kapcsolatban is bírjuk államunk támogatást kilátásba helyező ígéretét.

Éneklő gyülekezetek

„Éneklő egyház vagyunk” — szoktuk mondogatni. Sajnos, ez már sok evangélikus gyülekezetben üres frázisként hat. A Békés megyei szlovákajkú gyülekezetekben azonban ez-még ma is valóság. Csodálatos a Tranoscius énekeskönyvhöz való fanatikus ragaszkodás! Ez az énekeskönyv már 323 éves és eddig több mint 130 kiadást ért meg. Megtalálhatók benne az összes Luther-énekek, továbbá igen sok reformáció előtti és utáni gyönyörű ének. Nehéz időkben sok vigasztalást és erőt merítettek evangélikus őseink a rézveretes, 1200 éneket tartalmazó Tranosciusból, amely nemcsak énekeskönyvük volt, hanem egyben imádságos és hitvallási könyvük is. Ma is élnek olyan öreg egyháztagjaink, akik több száz éneket tudnak könyv nélkül ebből az énekeskönyvből. Istentiszteletek kezdése előtt, halottvirrasztáskor órák hosszat énekelgetnek a Tranosciusból és a Funebrálból (Halotti énekeskönyv).

. hogy istenesen éljünk“

Sajátos kegyességi típus alakult ki elsősorban szlovákajkú gyülekezeteinkben. Talán legjobban ezzel a kifejezéssel jellemezhetnénk: „józan” pietizmus. Annak ellenére, hogy Arndt János iratai, kisebb-nagyobb pietista művek, különböző posztillák még ma is megtalálhatók ezekben a gyülekezetekben, mégsem tudtak bennük a szekták mélyebb gyökeret verni, mert a lutheri tradíció (Kis Káté!), szlovákajkú gyülekezetekben pedig nem utolsó sorban a már említett Tranosciusból áradó tiszta evangéliumi tanítás teljes mértékben kielégítette a lelki igényeket, és minden kisiklástól meg tudta óvni kis és nagy gyülekezeteinket. E kegyességnek igen egészséges tartozékai voltak a szombat esti házi áhitatok, amelyeket a családfő tartott egész háznépének. A jól szerkesztett egyházi lapokat, és naptárakat is szívesen olvasták. Ennek a népi kegyességnek a képviselői és legfőbb terjesztői az ún. „starejsí”-k voltak. A „starejsi“ szó megfelel a bibliai „presbiter* (jelentése: „idősebb”, a gyülekezet „vénei”) kifejezésnek: olyan önkéntes egyházi munkást jelent, aki az egyház megbízása alapján, a család felkérésére elsősorban halálesettel kapcsolatban végzi el az összes teendőket (beleértve a halottvirrasztást ,és a gyászoló családnak az istentiszteletre való vezetését), vagy pedig házasságkötéskor látja el a násznagyi teendőket. (Tréfás népi szójátékkal: násznagy és „gyásznagy”.) Ezek a „starejsí”-k Békéscsabán különösen a XIX. század utolsó negyedében nem csekély anyagi áldozattal, társadalmi összefogással különböző kegyességi könyveket és iratokat adtak ki, de megjelentették biblikus szlovák nyelven hitvallási irataink teljes szövegét is! Evangélikus ősemk így értették és valósították meg a „Miatyánk” második kérésének .lutheri magyarázatát: ,... hogy istenesen éljünk itt ideig, ott örökké*.

„Tömeggyülekezetek“

Itt Békésmegyében találjuk hazánk legtöbb nagylétszámú evangélikus gyülekeze- zetét. Békéscsabán 26 000, Szarvason 18 000, Orosházán 13 000, Mezőberényben 7000, Tótkomlóson 6200, Kondoroson 5500 evangélikus él; de ezenkívül még kilenc 1000-nél több lelket számláló evangélikus gyülekezetei is találunk itt. A Békés megyei 100 000 evangélikus két egyházmegyében él: A kelet-békési (16 egyházközség 50 000 lélekkel, 22 rendes lelkészi állással) és a nyugat-békési (13 egyházközség 50 000 lélekkel, 18 rendes lelkészi állással) egyházmegyében.

A nagy gyülekezeti életnek vannak előnyei és hátrányai is. Kétségtelenül felemelő érzés, a több ezres templomi hivősereg éneklése és igehallgatása, de tény az is, hogy szinte megoldhatatlan lelkipásztori feladatot jelent az egyháztagok felkutatása, számbavétele, és rendszeres lelkigondozása. Sok nagy gyülekezet jellemzője a lelki ellanyhulás, közömbösség az egyház élete és dolgai iránt. Igen komoly feladatot jelent a lelkész vagy lelkészek számára a nagy gyülekezet felrázása, a kisebbek, a gyengébbek irányában való felelősségének tudatosítása. A Központi Alap elgon(Folytatás a 2. oldalon.)

Az egyház szolgálatának egybefonódása a nép életével

A Nagyalföld déli részén, a szeszélyesen kanyargó Kőrös partján ahol egykoron nagy kiterjedésű kiöntéses nádas jellemezte a tájat, épült a mai Szarvas. Ez a hely a hagyomány szerint a pákászok vadonja volt és ma az Alföld egyik legbájosabb városkája, amely az emberi munkás-élni- akarás tájátalakító eredményeinek beszédes gyűjteménye. Már a XV. századból vannak történelmi feljegyzéseink

Szarvasról. Arról is tudunk, hogy egykor palánkvár volt, ez azonban a törökveszedelem idején elpusztult.

1722-től 1945-ig

A mai Szarvas alakulása 1722-ben indul meg. Ekkor a felvidékről szlovák evangélikusok jöttek le a Hernád— Tisza—Kőrös víziútvonalon, főleg tutajokkal és ezzel indul meg a település. Nyilván lelkészt is hoztak magukkal, mert már 1724-ből anyakönyvi feljegyzéseink is vannak. Ugyancsak ezt bizonyítja az is, hogy letelepedésüket a vallásuk szabad gyakorlásához kötötték és politikai és gazdasági kedvezményeket biztosítottak maguknak, tehát volt olyan értelmes vallásos vezető, aki nagyobb történelmi perspektívában nézte ezt a települést. Ettől kezdve hithű, evangélikus telepesek verejtékével termékenyül a föld és a hitből fakadó munka ritmusával épül és terjeszkedik az új lakótelep. 1767-től az agrártudós evangélikus lelkész Tessedik Sámuel életmunkájával oly fejlődési iramot kap, hogy az azóta eltelt két évszázad alatt a mai virágzó kertté lett és az agrárkutatás fellegvárává emelkedett. Az egykori kiöntéses nádtenger helyén, nehéz földnemesítő munkával, ma zsíros, fekete föld ringat kalásztengert, tarkítva öntözéses rizsföldekkel. Nemes here és lucernatáblák, akácos ligetek, egy európai hírnévre méltó közel 100 holdas Arborétum, az egész világ ritka fa- és cserjegyűjteményével nőtt ki az azelőtt terméketlen sziken. Hosszú és küzdelmes az út, amely idáig vezetett, mert a verejtékes jószándékkal állt szemben egyrészt a gazdagok önzése, másrészt a maradiság sötétsége. Akik úttörők voltak a nép felemelésében, azok az irigység gáncsoskodásába ütköztek. Bár az új telepesek sohasem éltek kimondottan jobbágysorban, de az akkori hűbérpolitikai rendszer jól értette annak a módját, hogy minden gazdasági és anyagi fellendülésnek szűk határt szabjon.

1945-től napjainkig

A döntő eredmények e téren is az 1945 utáni időre esnek, amikor népgazdaságunk fejlesztése már nemcsak lehetőség, hanem az állam által irányított kötelesség. Most már jutalmazott versenyre hív a Tessedik nyomán indult agrárkutatás. Ennek egyik ékes bizonyságaként ma az elavult grófi kúriák helyén az Országos Öntözési és Rizstermelési Kutatóintézet és az immár nagynevű Tessedik Sámuel Mezőgazdasági Technikum áll. Itt Szarvason ez a lendület evangélikus népünk hitből fakadó munkaszeretete és munkahűsége nyomán indult és ha- tlad. Ezt a haladást pedig egy

evangélikus lelkész, Tessedik Sámuel hozta lendületbe. Keresztyén hitünk igaz munkás életre formáló ereje Szarvas történelmében hatalmas bizonyság minden időkre. A szarvasi telepesek első szervezkedése egyházszervezés, első közösségi megnyilatkozásuk lelkészválasztás és legelső közös munkájuk templomépítés volt. Az igaz evangélikus vallásosság megköveteli a nép oktatását. Már a település első idejében egy a török időkből megmaradt török fürdőt használnak fel tanodának, ahol a fiú- és leánygyermekek közösen nyernek oktatást. Arról nincs feljegyzésünk, hogy milyen és mennyi felszerelést hoznak magukkal a telepesek, de arról van hiteles adatunk, hogy Bibliájukat és Tranoscius énekeskönyvüket magukkal hozták. Így lesz ez a két könyv az iskolák első tankönyve. Tessedik korában már gazdag tananyaggal találkozunk, ahol az írás-olvasás tanulása mellett helyet kapnak a számolás és az általános művelődés tantárgyai, valamint a gazdasági ismeretek is. Mindez beszédes bizonysága annak, hogy egyházunk felelősséggel hordozta haladó hagyományaival népünk művelődését. Ezt a célt szolgálta a népszerető és a fejlődést szolgáló lelkészek egész sora. Ezek sorában ott találjuk Markovitz Mátyást, Tessedik Sámuelt, Hamaliár Márton püspököt, (Szarvas püspöki székhely is volt), Placskó István lelkészt, (a nagy kolerajárvány idején volt áldozatos papja Szarvasnak és maga is a járvány áldozata lett), Haviár Dánielt, az abszolutizmus ellen harcoló esperest. Áchim Ádámot a nagy alapítványozót, Kellő Gusztáv esperest, az egyházszervezőt és Bartos Pált az énekköltőt és a Szarvasi Énekeskönyv létrehozóját. Ugyancsak szép sora van a népnevelés terén kiemelkedő tanítóknak és tanároknak, kik közül a mai napig múlhatatlan emlékű Vajda Péter, Benka Ádám és a ma is élő dr. Nádor Jenő, a neves Tessedik kutató és történész.

Az idegent, ha Szarvason jár, meglepi, hogy minden utcában lát „Országos Műem- lek”-et jelző táblát a házak falán. Az ország egyetlen helye, melynek főterén Luther- kabátos szobor áll, Tessedik szobra. Két gyönyörű evangélikus templom beszél a hithűség áldozatos munkájáról, az 1788-ban felszentelt Tessedik templom és a század fordulóján épült szép stílusú újtemplom. Az Ótemplomban az ország harmadik legjobb orgonája van, melynek tervét Szarvas leghíresebb orgonistája, néhai Borgulya Endre készítette. Ha Szarvas térképét nézzük és a Kőrös vonalát vesszük, attól keletre, egy 25 km-es sugarú félkörben terül el Szarvas tanyavilága. Egymástól 200—500 m-re tanyaházak vannak az egész határban. 17 tanyaközpontunk van, ahol szolgálunk havonta egyszer istentisztelettel és hetenként hitoktatással. „Az aratni való sok, de a munkás kevés”.

Ma felszabadultan, hitből fakadó reménnyel, a boldogabb jövőbe nézünk és a történelmünket formáló Istenünk szeretetében bízva, munkás hűséggel bízunk és remélünk.

Kalavszky Kálmán Szarvas

Fokozottabb Isten felé fordulást

Ötvened vasárnapja a böjt előtti egyházi időszak utolsó vasárnapja. Ezt a vasárnapot másképpen „Esto mihi” vasárnapjának is hívják a vasárnap introitus (kezdő) zsoltárának latin nyelvű kezdő szavairól. (Légy nékem erős kőszálam, erősített házam, hogy megtarts engemet, Zsolt. 31, 3.)

Ez a zsoltárvers üti meg az alaphangját annak, amit Ötvened vasárnapján a böjt előtti időszak utolsó mondanivalójaként írni szeretnénk. E zsoltárvers szerint ezen a vasárnapon az igehallgató gyülekezet könyörgéssel fordul a mennyei Atyához, kérve tőle az oltalmat és a megtartást. Ezen az alapon beszélhetünk és kell is beszélnünk arról, hogy ez az egyházi időszak a fokozottabb Isten felé fordulás ideje is.

Fenti mondatból a fokozottabb szó először is ad jelenti, hogy a keresztyén ember élete az egész egyházi esztendőben Isten felé forduló élet. Valahogyan úgy. mint a napraforgó, amelyik virágjával mindig a nap felé fordul, hiszen onnan kapja életéhez, növekedéséhez, gyümölcsterméséhez az éltető erőt. Életünkben ezernyi különböző helyzet, magatartás lehetséges, de mindezek között csak úgy tudunk Isten hivő gyermekeként megmaradni, ha tőle kapjuk az éltető erőt. Az Isten dicsőségének, kegyelmének és szeretetének sugarai érlelik a keresztyén ember életét gyümölcstermő életté, A fokozottabb szó másodszor azt jelenti, hogy a böjt előtti és böjti időszak, vagyis a nagyhét és húsvét eseményét megelőző időszak kimondottan az Isten felé fordulás ideje. Ügy lesz a mi életünkben valóság — mégpedig kézzelfogható. konkrét valóság — a húsvéti feltámadásban megmutatkozó isteni szeretet, ha előtte Istenre figyelünk, mint akik tudjuk, hogy máshonnan és mástól nem is várhatjuk a megváltásnak és a bűnbocsánatnak, az új élet lehetőségének ezt a nagy ajándékát.

Az a keresztyén ember, aki az egyházi esztendőnek ebben az időszakában a bűnbánat töredelmévei vizsgálja a maga gyöngeségeit (mint ahogyan erről múlt számunkban írtunk), az a bűnnek ebből a tehetetlenségéből feltétlen keres kiutat. Mégpedig azzal a felismeréssel, hogy a maga erejéből erre a kiútra képtelen. A keresésben ezért döntő a húsvét előtti időszak ige- hallgató keresztyénének az, hogy az egyház igehirdetése kereső hitét, vagy hitetlenségét a nekünk Jézus Krisztust adó mennyei Atyára irányítja. Nem kell máshol és másban keresnünk, nem kell mástól várnunk az életet megújító fényt és napsugarat, mert egyedül csak Istenben találjuk azt meg. Abban az Istenben, aki az Ötver ned vasárnapján a fenti zsoltárverssel hozzá könyörgő, felé forduló gyülekezet kérésére igent mond. sőt igent mondott Jézus Krisztusban.

Az Istent kereső és megtaláló embert állítja nagyon szépen elénk Ady Endre „Isten-kereső lárma” című verse. Olvassuk el Énekeskönyvünk 349. énekének 1. és 3. versét is, amelyik az Isten után vágyódó és őt megtaláló ember éneke,

(fu-Vász Géza