Evangélikus Élet, 1959 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1959-05-10 / 19. szám

1959. MAJUS 10. XXIV. ÉVFOLYAM, 19. SZÁM ARA: 1.40 FORINT KP. BÉRM. BP. 72. i * CVANoeuxUf HÍVEKNEK LELKÉSZEKRŐL Nem könnyű beszélni arról, amit híveinknek lelkészeink­ről el akarok mondani. A hívek miatt sem könnyű, de a lel­készek miatt sem. Valamelyik nap találkoztam egy budapesti evangélikus férfival, aki beszélgetésünk során a következő megjegyzést tette: „A mi lelkészünk nagyon szeretetlen, mert prédikációi­ban állandóan politizál, mennyire más a szomszéd gyülekezet lelkésze, az csak a tiszta igét hirdeti.” Amikor megkérdeztem, hogy lelkészük miről „politizál” igehirdetésében, ezt felelte: „mindig beleveszi prédikációjába a békét, az atomháborút, a hidegháborút, emlegeti magyar népünket, a társadalmi kö­telezettségeinket és állandóan visszatér ahhoz, hogy az egy­háznak ma járásképpen kell szolgálnia mint a múltban”. Tudom, hogy szerte az országban, városokban és falvak­ban nem egy gyülekezeti tag van hasonló állásponton, mint az említett budapesti férfi és „szeretetlennek, politizálónak, béke-papnak” minősíti azt a lelkészt, aki igehirdetésében fel­szabadultan meri elővenni az adott textusokból folyóan a mai aktuális etikai kérdéseket és ugyanakkor ezekkel a jelzőkkel: „rendes”, „jó”, „hivő”, „tiszta igehirdető”, azokat a lelkészeket jelöli meg, akik még csak véletlenül sem szólnak a szószéke­ken a mai élet valóságos nagy kérdéseiről, hanem azon az állásponton vannak, hogy az „egyetlen nagy kérdés, az üdvös­ség kérdése” és ennek nyomán nem is szólnak másról mint bűnről, megtérésről, üdvösségről. De a mi budapesti férfi-hívünk — sok mással együtt — rosszul látja a kérdéseket, mert ott beszél szeretetlenségről, ahol meggyőződésem szerint éppen szeretettől van szó és ott beszél „tiszta igehirdetésről”, ahol a „kegyelem és üdvösség” gyakori emlegetése ellenére sincs tiszta igehirdetés. Először is — minden félreértés elkerülése végett! — szö­gezzük le, hogy mi nem azért beszélünk az igehirdetésekben békéről, atomról, múltbeli társadalmi igazságtalanságok jóvá­tételéről, mert államunk illetékesei ezt igénylik tőlünk. Ige­hirdetéseink mondanivalójába államunk képviselői egyáltalán nem szólnak bele. Tehát amikor lelkészeink közül sokan mai aktuális etikai kérdésekről beszélnek, azt csak azért teszik, mert tisztában vannak velev hogy csak addig igehirdetés az igehirdetés, amíg Isten törvényét és evangéliumát aktuálisan, a valóságos problémákba beleszólóan és fennálló kérdésekben eligazítóan nyújtja. Tisztában vannak vele, hogy azok a szó­székről elhangzó beszédek, amelyek valami éteri magasságok­ban, a mai élettől elvonatkozva, a mai .kérdéseket megkerülve hangzanak el, nem igehirdetések, hanem filozófiai értekezések, még akkor is, ha minden mondatban előfordul Jézus neve és a „megtérés” követelése. Ahhoz, hogy az igehirdetés valóban „tiszta” legyen, nem az szükséges, hogy ne forduljon elő benne a „béke, a jólét, a társadalom” stb. fogalma, hanem az, hogy a Biblia teljes üzenetét adja, tehát az emberi életre, a ke­nyérre, a kultúrára vonatkozó mondanivalóját is és ne csak az emberi élet belső körére vonatkozót. Az az igehirdető, aki ezekkel a kérdésekkel prédikációjában nem foglalkozik, az ugyanazt teszi, mint az iskolában a rossz diák, aki sohasem arra a kérdésre felel, amit feltesznek neki, hanem arról igyek­szik beszélni, amit egy másik kérdés kapcsán tud. Pl. amikor a Balatonról kellene beszélnie, helyette Somogy megye váro­sairól beszél. Vagyis mellébeszél. Minden igehirdetés ilyen mellébeszélés, amely nem foglalkozik a mai kérdésekkel. Ami viszont azt illeti, hogy „szeretetlen” az az igehirdető, aki meri a mai aktuális etikai kérdéseket is tárgyalni — azt kell mondanunk, hogy éppen fordítva van. Ugyanis az a lel­kész él szeretetben híveivel szemben, aki tudja és meri Isten teljes üzenetét hirdetni a gyülekezetnek, és még azokért sem hajlandó azt megcsonkítani, akiknek ilyen vagy olyan oknál fogva „viszket a fülük” valami „más” tanításra. Hát nem abban van a szeretet, hogy hirdetjük Isten szabadítását éle­tünk minden nehézségére, háborús fenyegetettségére, anyagi és lelki tetmészetfi problémáira? Vagy talán abban van a sze­retet, hogy néma szfinksz módjára hallgatunk akkor, amikor az egész emberiséget egy minden életet elpusztító atomháború lehetősége fenyegeti? Vagy talán abban van a szeretet, ha azt hazudjuk magunknak, hogy ez mind nem tartozik az egyházra, hanem a politikusokra. Kain módjára eltolva magunktól a felelősséget? Vagy talán az a szeretet, ha azt mondjuk, hogy „nekünk csak az üdvösségünk fontos, a földi élet nem gzámít, népünk sem számít”? Végül még fel kell tennem néhány kényes kérdést: Vajon több lelkészünk — akik egyébként egyházunkért és népünkért komoly felelősséget hordoznak szívükben — nem azért bizonytalanodik-e el a szószéken, amikor az ige kapcsán az emberiség mai nagy kérdéseiről is beszélnie kellene, mert tudja, hogy a szószéke alatt olyan emberek is ülnek, akik azonnal idegesen mozgolódni kezdenek, mihelyt mai kérdése­ket mer elővenni? De szükséges-e erre a „mozgolódásra” figyelni, amikor a lelkészeknek tudniuk kell, hogy ők a szó­széken nem a gyülekezet hangadói, hanem az Isten harso- násai? Ött ahol a lelkészek igehirdetéseikben nem foglalkoznak a mai élet égető nagy kérdéseivel, nem maguknak a gyüleke­zeti tagoknak kellene-e a lelkészüket arra kérni, hogy hir­desse nekik Isten teljes akaratát ezekre a kérdésekre nézve is? Vagy csak nem az a jobb a gyülekezet tagjainak, ha a prédi­káció nemlétező álomvilágba ringatja őket és kiszakítja őket a mindennapi életből? Nem jobb inkább az, ha beleállítja őket a valóságos életbe és a valóságos kérdésekre ad feleletet? A' nagy „óckodás” mögött, hogy „nem kell a szószéken ato­mot, békét és ehhez hasonlót emlegetni”, vajon nem egy egész világos politikai magatartás rejlik-e? És akkor nem az derül-e ki, hogy végeredményben nem is az a lelkész „politizál", aki a békét emlegeti, hanem az a gyülekezeti tag, aki ezt nem akarja hallgatni? Lelkészeknek és híveknek egyaránt fel kell ismerniük azokat a feladatokat, amelyeket Isten adott elénk és az Ö Lelkének erejével kell azokat megoldanunk. Exaudi vasár­napján együtt kiáltsunk jelkészek és gyülekezetek ezért a Lélekért. Káldy Zoltán iről volt szó Prágában ? Amikor egy évvel ezelőtt a Prágái Keresztyén Békekonfe­rencia első ülését tartotta es munkájának célját egy, az egesz Keresztyenseget a világ békéjének megvédése ügyében összenívando, ökumenikus konferencia előkészítéseden jelölte meg, sokakban élt az a gyanú, mintha itt valami kon- aurrens vállalkozásról, sót „ellenökumenérol“, a Kele­ten eló egyházak egyéni, el­különülő útjáról lenne szó. Ezzel a kérdéssel behatóan foglalkozott Hromadka pro­fesszor a múlt évi ülésszak alkalmával és világos nyilat­kozatot tett etekintetben dr. Hajek az idei II. ülésszak el­nöki megnyitójában. A kon­ferencián résztvevő nyugati egyházi emberek, közöttük több tekintélyes teológus, az­zal a benyomással és meg­győződéssel távozott Prágából, hogy itt nem az elkülönülés szelleme uralkodott, hanem az egység Lelke, aki közös fele­lősségre, hatékony valiastétel- re akarja vezetni a keresz­tyén egyházakat mind Kele­ten, mind Nyugaton a világ mai válságos helyzetében. ..Elige vitam! — V alaszd az életet!“ ez a Mózes V. könyvének 30. részé 19. verséből ismert mon­dat volt a konferencia jel­mondata. Ez a bibliai feiní- vás tűnt először szemünkbe, mikor a konferencia targyaló- térmebe léptünk. Az einöki asztalnak a résztvevők felé eső oldalán szembetűnő be­tűkkel ez a két szó állott. A két szó között a világ-egyhá­zat, az ökumenét jelképező hajó emblémája. Egész világ keresztyénsége: válaszd az életet! A jelmondatnak egye­temes felhívását még csak hangsúlyozta, hogy az elnöki asztal mögött az egész falat egy hatalmas, drámai erejű falfestmény díszítette. A kép címe: ezt cselekedj étek az én emlékezetemre! Az utolsó va­csorának azt a pillanatát áb­rázolja a festmény, mikor Megváltónk az úrvacsora szer­zésekor kezébe veszi a kely- het. Jézus Krisztus a világ élete mellett döntött — és nem megsemmisítése mellett — mikor vérét adta értünk. Ebben az Ö döntésében kell megerősödnünk, hinnünk. A keresztyén békekonferencia létrehozásának ez a belső célja. Miért szükséges egy külön keresztyén békevilágkonferen­cia létrehozása? Nem elég-e, hogy a római katolikus egy­intézett a többi atomhatalom­hoz is. Egy valódi szükség felismeréséből indult el tehát a Prágai Keresztyén Békekon­ferencia munkája, de nem az Egyházak Világtanácsa ellen. Ezt valószínűleg a genfi köz­pont is felismerte, s ha egy­előre tartózkodó álláspontot is képvisel a konferencia iránt, a II. ülésszakon az Egyház­közi Segélyosztály titkára, az angol Williams személyében (H. Schomer utóda a genfi központban) meghívott meg­figyelővel képviseltette magát. Voltak a konferencia részt­vevői között olyanok — kü­lönösen a quékerek képvisele­tében megjelent egy amerikai és egy angol résztvevő —, akik a háború kérdésében bi­zonyos erkölcsi radikalizmust képviseltek, de a következő lépés megtételét könnyen figyelmen kívül hagyták. Sokak száma­ra az összehívandó keresztyén békevilágkonferencia jelent ilyen celt. Eszmecserék, sze­mélyes beszélgetések közben, majd a konferencia bezárása után tartott sajtókonferencia alkalmával is többször hasz­nált egy találó képet Vogel professzor. Ügy vagyunk ez­zel — mondotta —, mint a turista, mikor hegycsúcs fele tart. Tudnia kell, hogy mifelé tart, de tudnia kell azt is, hogy mi a soron következő lépés. A most soron következő lépés a konferencia munkájá-' ban, hogy előkészítse az egy­házaknál a Hirosimával kap­csolatos bűnbánati és könyör­gő istentiszteletek megtartá­sát és hogy behatóan foglal­kozzék a hidegháború kérdé­séivel. A II. ülésszak előadá­sai főleg ezzel a két témával álltak kapcsolatban. A négynapos konferencia első két napján a „plenum előtt”, vagyis teljes ülésben hangzottak el az előadások. Második nap délután megala­kultak már a bizottságok és munkába kezdtek. Harmadik nap délelőtt’ bevégződött a bi­zottságokban folytatott munka és ismét a teljes ülés foglal­kozott munkájuk eredményé­nek meghallgatásával és meg­vitatásával. A résztvevőket 3 bizottságba osztották be. Az első a Hirosima bűnbánati nap, a második a hideghábo­rú, a harmadik az összehívan­dó keresztyén békevilágkonfe­rencia kérdéseivel foglalko­zott. A konferencia elé tárt és megvitatott rendkívül gazdag anyagba e három té­makör szerint próbálok bete­kintést nyújtani. 1. Aktív bűnbánat Az első előadást Heinrich Vogel, a berlini Humboldt Egyetem professzora tartotta „Hirosima kiáltása” címen. Nagy erpvel mutatott rá arra, hogy mikor Jézus Krisztus a kereszten a pokol hatalmát megtörte, pokolraszállása Hi­rosima poklára is érvényes. Istennek pokloknál is mé­lyebbre ható erflberszeretete teszi lehetővé aktív bűnbána­tunkat. A hirosimai pokol ér­zékeltetésére arról a rombo­lásról is beszámolt, melyet az első ledobott atombomba a parancsot végrehajtó pilóták­ban idézett elő. Közülük az egyiket nemrégen betörés megkísérlése miatt bíróság elé állították. Kihallgatás során derült ki, hogy értelme meg­háborodott. A most 40 éves férfi rémképeket lát, állan­dóan azt képzeli, hogy japá­nok üldözik. Kihallgatása óta volt parancsnokát is állan­dóan bűntudat gyötri. Ki mondja meg ezeknek az em­bereknek, hogy Jézus értük is imádkozott a kereszten? A gyűlölet hatalmába esett em­bert Isten, mikor bűnbánatra hívja, szeretetének hatalmába hívja, hogy megrettenve a gonosztól teljes reménységben munkálkodjék az emberiség jövőjén. Ez az aktív bűnbá­nat. Ha Hirosima kiáltását valóban meghalljuk, akkor önmágunkban is fel kell is­mernünk a gonosznak azt a gyökerét, amelyből az atom­bombarobbanás felhőgombája kinőtt. A bűnbánatban nem egymást ültetjük szégyenpad- ra, hanem mindnyájan Isten kegyelmes ítélete alá állunk. Előadása után Ruzsickij professzor, a moszkvai orto­dox teológiai akadémia rek­tora tartott előadást. A fel­támadás diadalmas, életet ádó nagy tényéből ■ indult ki és úgy mutatott rá az egész vi­lágot fenyegető veszedelemre. Ami Hirosimában történt, azért az egész keresztyén ci­vilizáció felelős, de azért is, hogy most az atomhaláltól való félelem üli meg a lelke­ket. Hangoztatta egyházának békeakaratát, melyről Alexij pátriárka is számtalan eset­ben tett bizonyságot. Számba vette azokat az erőfeszítése­ket, amelyek a béke érdeké­ben a keresztyén egyházak részéről történtek. Reményke­(Folytatás a 2. oldalon) HALLD MEG URAM HANGOMAT HÍVLAK IRGALMÄZZ NEKEM ÉS HALLGASS MEG ENGEM á&j £*YYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYY A prágai keresztyén békekonferencia távirata a nagyhatalmak külügyminisztereinek genfi értekezletéhez ház feje több ízben békeszó- £ zatot intézett híveihez? Hogyj maga is „ökuménikus zsinat”* egybehívására készül? És az Egyházak Világtanácsa, mely 163 tagegyházat tart nyilván, közöttük a mi magyarországi evangélikus egyházunkat is, nem foglalkozott-e különböző szintű gyűlésein a béke kér- ^ désével, az atomveszedelem-► „Az ortodox, ó-katolikus és protestáns egyházak több mel? A római pápa törekvé- ► mint száz delegátusa, akik ezekben a napokban a Prágai Ke-■ seivel most nem foglalkozunk, t resztyén Békekonferencia második ülésén Prágában össze-1 Az Egyházak Világtanácsa* gyülekeztek, kérik az államok képviselőit, akik a közeljövő- valóban többször tárgyalta az ► Jen Géniben tartják értekezletüket, vizsgáljanak meg mindent atom veszedelemmel kapcsola- £ annak érdekében, hogy a pusztításnak 193S-ban elkezdődött tos kérdéseket, sőt 19ö7-ben, £időszaka lezáruljon és a közép-európai népek előtt megnyíljon New Havenben az a tömböm- f a békés együttélés útja. ba robbantási kísérletek be-£ A magunk részéről minden tőlünk telhetőt meg akarunk szüntetése tekintetében jelen- £ tenni, hogy az államfők béketörekvéseinek lelki és szellemi tős szót is mondott. Szavá-Í feltételeit előmozdítsuk, a háborút megfékezzük és a népeink nak azonban éppen a tagegy- ► közötti ellentétek mélyrenyúló gyökereit eltávolítsuk. házak legtöbbjében nem si-£ Az élet tisztelete és az ember megbecsülése ma határo- került érvényt szerezni és kő-► zott és őszinte tetteket követel a tartós béke szellemében.” vetkező évi, ryborgi ülésén 8 ► A táviratot a Prágai Keresztyén Békekonferencia második Központi Bizottság előző év: ► ülésszakának elnöksége írta alá. Az elnökségben helyet fog­szavát bizonytalanná tette.fialnak: dr. H. Vogel professzor (Német Szövetségi Köztársa- Pedig időközben a Szovjet-► ság), Pityirim metropolita (Szovjetunió), dr. V. Hájek, a Ke- unió bejelentette, hogy egy- ► resztyén Békekonferencia elnöke (Csehszlovákia), dr. W. oldalúan beszünteti bizonyos ÉNiemczyk professzor (Lengyelország), dr. Bartha Tibor püspök időre a robbantási kísérlete- ► (Magyarország) és B. Pospisil, a Keresztyén Békekonferencia két és ilyen irányú felhívást ►főtitkára. PÜNKÖSD KAPUJÁBAN Krisztus Urunk mennybe­menetele után a tanítvá­nyok elhagyva az Olaj- fák-hegyét, örvendezve visz- szatértek Jeruzsálembe. El kellett válniuk Mesterüktől és mégis örvendeztek. Jézus Krisztus eltávozása előtt meg­ígérte nekik, hogy elküldi a Szentlelket. Ezért örvendez­tek. Bizonyosságuk volt arról, hogy nem maradnak árvaság­ban. Nem a veszteségre gon­doltak Uruk eltávozásakor, hanem arra, hogy nagy aján­dékot kapnak, Isten Szentlel- két. Szívüket az öröm mellett a várakozás töltötte be. Nem széledtek szét, hanem együtt maradtak, pedig már testben nem volt közöttük Krisztusuk. Várakozásuk nem tétlen sem­mittevés volt. Buzgón könyö­rögtek azért, hogy Jézus Krisztus váltsa be ígéretét s küldje el a Szentlelket. Az egyházi esztendő mai vasárnapjával az egyházi év harmadik ünnepkörébe, a pün­kösdi ünnepkörbe lépünk. Mindegyik ünnepkör előké­születi idővel kezdődik. Kará­csony megünneplésére ádvent- kor készülünk fel. A húsvéti ünnepeket a böjti vasárnapok előzik meg. A mennybemene­tel ünnepét követő vasárna­pon fordítjuk tekintetünket a pünkösdi esemény felé. Ez a vasárnap nevét az istentiszte­let bevezető zsoltárigéjétöl kapta: Exaudi vasárnap. „Halld meg Uram (Exaudi Domine) hangomat, hívlak” — így szól a 27. zsoltár 7. vei*Se, istentiszteletünk beve­zető igéje. Ez az Isten felé hangzó könyörgő szó mutatja, hogy nekünk is azt kell ten­nünk pünkösd ünnepének ka­pujában, amit Krisztus Urunk tanítványai tettek Uruk menny- bemenetele után. Könyörög­nünk kell azért, hogy Isten forduljon hozzánk is ajándé­kozó szeretetével, küldje el Szentlelkét. Csak imádkozó gyülekezet számíthat arra, hogy Jézus Krisztus most is beváltja ígéretét. Bátran szá­molhatunk azzal, hogy az Űr közel van azokhoz, akik Hoz­zá kiáltanak. Lépjünk be örvendező szív­vel pünkösd kapuján! Készül­jünk fel a most következő hé­ten pünkösd megünneplésére. A vasárnap evangéliumában Krisztus Urunk szól hozzánk. A Szentlelket ígéri nekünk. Zárjuk a szívünkbe Jézu­sunk szavát, mert ezek az ígéretek ébresztik fel bennünk a Szentlélek után való vágya­kozást. A tanítványok azért várták örömmel Uruk ígéreté­nek valóra válását, mert tud­ták, hogy milyen ajándékok­ban részesülnek akkor, ami­kor a Szentlelket kapják. Forr­junk egybe a könyörgésben: „Jövel Szentlélek Isten!“. Ferenczy Zoltán.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom