Evangélikus Élet, 1959 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1959-01-11 / 2. szám

Reménységgel az újesztendőbe

(Folytatás az 1 .oldalról) kijelölt számunkra. Nem valamely elképzelt világban élünk, hanem ebben a valóságos világban és törődnünk kell mindazzal, ami körülöttünk történik. Ez azt jelenti: úgy akarunk egyház lenni a szocializmusban, hogy azzal népünknek javára legyünk. Félreértjük szolgálatunkat, ha azt mondjuk, hogy az egyház szolgálata csupán Isten igéjének hirdetése. Ehhez hozzátartozik a szentségek kiszolgáltatása és a szeretet szolgálata is. Igehirdető szolgálatunknak és igehallgatá- sunlknak jó gyümölcsöket kell teremnie és valóságos cselekedetekben kell megnyilatkoznia. Ez azt is jdenti, hogy részt kell vennünk minden olyan kérdésben, amivel népünket előbbre vihetjük. Ilyen például az emberiség békéje megőrzésének a kérdése. Hiszen mennyei otthonunk mellett drága mindnyájunknak a földi otthonunk is. Ha még nem látjuk ennék a szolgálatnak a jelentőségét, akkor fel kell erre a látásra szabadulnunk.

Ha nem tudunk az egyházban megszabadulni a politikai reakciótól, akkor ne csodálkozzunk azon, ha a politikai reakciót érintő intézkedések miniket is érinthetnek. Azt kell mondanom, hogy ha valahol, akkor elsősorban az egyházban kell megszabadulni a politikai reakciótól.

A presbitereket arra kérem: segítsék lelkészeiket abban, hogy el ne szigetelődje- nek a való élettől, s megtanuljanak úgy prédikálni, hogy prédikációikkal segítséget nyújthassanak az életben való helyes tájékozódásra és magatartásra híveiknek, akik ebben az életben benne élnek. Azt is kérem a presbiteréktől, hogy ne húzzák vissza azokat a lelkészeket, akik bátran előrelépnek, hanem merjenek utánuk lépni. Presbitereinknek is meg kell tanulniuk, hogy ne csupán a maguk gyülekezeteinek ügyes-bajos

dolgaival törődjenek, hanem országos összefüggésekben gondolkozzanak. Vagyis törődjenek a többi gyülekezetekkel egész egyházunk gondjaival, egyházunk központi szerveivel és egyetemes intézményeivel. Ehhez tartozik az is, például, hogy a gyülekezeti lelkészválasztások kérdésében legyünk tekintettel az egyházi közérdekre is. Egyik gyülekezet se érezze idegen beavatkozásnak azt, hogyha lelkészválasztásának kérdésében tanácsoló, ajánló, vagy óvó szavulcat hallatják az egyház püspökei, vezetői, alkik mégis csak magasabbról látják és nézik az egész egyház ügyét. A jövőben azt várom, hogy a gyülekezetek jó szívvel kérjenek ezekben a kérdésékben püspökeiktől tanácsot.

Országos összefüggéseikben kell gondolkoznunk anyagi ügyekben is. A gyülekezetek necsak önmaguk fenntartására gondoljanak, hanem a közegyházi szükségletekre is. Mert mindannyiunk érdeke, hogy diakóniánk, nyugdíjosztályunk, sajtónk stb. ügye jól menjen.

A szeretetben, a szolgálatban s a reménységben kell összefogni a bizalomnak egyre biztatóbban kialakuló légkörében. Isten áldásáért könyör- günk egyházunk népének szolgálatára’’ — felezte be beszédét a püspök.

*

D. dr. Vető Lajos püspököt január 2-án a déli órákban két fontos megbeszélés között köszöntötte a budai egyházmegye gyülekezeteinek és az egyházkerület és egyházegyetem dolgozóinak jelenlétében Vá- rady Lajos lelkész, a püspök budavári parókus társa.

„A reménység jegyében köszöntőm Püspök Urat — mondotta —, amelyről az apostol azt mondja, hogy nem szégye- nít meg. Reménységünk tartalma pedig I. Péter 1, 13. szerint az a kegyelem, amit a Jézus Krisztus adott ne'künk. Amikor reménységről szólok, többek között, most először

(Folytatás az 1. oldalról)

mista, állandóan panaszkodó és siránkozó híveket „csak azért sem” tartom keresztyéneknek. Az egyház, amelyé a Krisztus, Akiben van örömünk, boldogságunk és üdvösségünk, állandóan magasztalja és dicséri az Istent. Addig egyház az egyház, amíg tudja minden helyzetben felszabadultan, boldogan dicsérni Krisztust, az egyház Urát. Családokban, gyülekezetekben felszabadultabban hangozzék hét Istent dicsérő magasztalás.

Azt szeretném mondani a Deák téri gyülekezetnek — amelynek megköszönöm, hogy befogadott a szívébe —, hogy azt a Krisztust szeretném hirdetni, aki felszabadítja az embereket a hálára, az örömre, és a magasztalásra és akin keresztül el tudjuk végezni azt a jó munkát drága magyar népünk között is, melyet az Isten nekünk adott. Nekünk itt kell élnünk és itt kell szolgálnunk. És ha hallottok tőlem olyan prédikációt, hogy ezt a drága magyar népet szeressétek és érte dolgozzatok, szívesen vegyétek azt tőlem.

Adjon nektek Isten a hétköznapokban is örvendező, dicsérő életet. Hétköznapjaitok is legyenek karácsonnyá, boldog, szép. örvendetes napokká.

ökumenikus kapcsolatainkra gondolok. Épp ma este indul a dániai Nyborgba a magyar egyházak küldöttsége. Reméljük, hogy nyugati és keleti külföldi egyházakban élő testvéreink velünk együtt bűnbánattal és örvendezéssel ragadják meg ezt a Jézus Krisztusban felkínált kegyelmet. így lehetünk velük egyek a hitben és a szolgálatban a ma élő emberek életéért és békéjéért.

A reménység jegyében tekintünk az állam és az egyház kapcsolatára is. A helyreálló bizalom légkörében hátsó gondolatok nélkül, őszintén segítünk államunknak népünk javát célzó munkájában s azt reméljük, hogy az állam is megadja támogatását egyházi szolgálatunk elvégzésére.

A reménység jegyében tekintünk egyházunk egységére, ami mindannyiunk szívének hő óhaja. Reméljük, hogy Isten ítélete és kegyelme alatt életté lesz közöttünk a hit és a szeretet.

Tudjuk, hogy Püspök Ür mindezekben a szolgálatokban előttünk jár azzal a széles látókörrel, amit tanulmányai és külföldi útjai állandóan bővítenék. Egyéniségében hordozza és személyében is megvalósítja a békességet. Az újesztendőben szeretettel ajánljuk fel szolgálatunkat, imádságunkat és Isten áldását kérjük minden szolgálatára.”

D. dr. Vető Lajos püspök meghatott szavakkal mondott köszönetét az üdvözlésért. Éppen külföldi útja miatt csak igen röviden tud válaszolni a köszöntő szavakra. Várady Lajos beszédére reflektálva a püspök ezt mondotta: „Külföldi egyházi kapcsolataink alakulása is azon fordul meg, hogy idebent hogyan tudjuk elrendezni dolgainkat és megoldani feladatainkat. Először mindnyájunknak önmagában a saját szívében kell rendet teremteni és megvalósítani a békességet. Így kell azután belülről kifelé egyre szélesedő körben ezt továbbítani. A békének ezt a szolgálatát az biztosítja. Akinek születését a napokban ünnepeltük. így találhatjuk meg az igazig eOV- séget és így oldódnak meg külső életünk problémái is és így leszünk igazán az evangéliumból élő evangélikus emberek.

Az egység munkálása mindig sók önmegtagadással jár. Sokszor háttérbe kell szorítani egyéni érdekeinket vagy elgondolásainkat. A lelkészí munkaközösségekre ebben a tekintetben nagy feladat vár.

Azt kívánom minden munkatársamnak, hogy ebben az esztendőben legyen bennünk erős a reménység Jézus Krisztus által, Aki minden reménységnek alapja” — fejezte be válaszát Vető püspök.

G.

Elutazott Nyborgba egyházunk küldöttsége

Január 2-án az esti gyorsvonattal indult a dániai Nyborgba a Magyar ökumenikus Tanács küldöttsége. Elutazásuk előtt felkerestük püspökeinket s tájékoztatást kértünk tőlük útjuk felől.

mátus püspök. Muraközy

Gyula konventi főtanácsos és Kádár Imre professzor. A konferencia témáival a Magyar ökumenikus Tanulmányi Bizottság behatóan foglalkozott.

Mi készül Nyborgban?

— Nyborgban, ebben a dániai városkában, január 6— 9-ig az Összeurópai Konferencia résztvevői fognak ülésezni. A konferencia előzménye az

1957. nyarán ugyancsak a dániai Liselundban tartott első ilyen összejövetel. Az összeurópai Konferencia célja, hogy egy asztalhoz ültestse Európa egyházait, az ún. keleti és nyugati . egyházakat egyaránt, hogy közös kérdéseiket megbeszélhessék. A kezdeményezés nem az Egyházak Világtanácsától indult ki. Az európai egyházak konferenciája azonban munkáját az Egyházak Világtanácsától függetlenül, de nem arra való tekintet nélkül kívánja elvégezni. Liselund óta a konferenciának állandó bizottsága van, melyhez Kiivlt észtországi evangélikus érsek, H. Lilje, hannoveri evangélikus püspök, dr. Egbert Emmen, a holland református egyház főtitkára és dr. H. Harms (Genf) tartoznak.

A konferencia főtémája: „Az európai keresztyénség a 'mostani elvilágiasodott világban". E téma keretében a következő előadásokat tartják: „A keresztyén hit találkozása a technikával Európában“: EdwSrl Wickham Anglia; „A konstan- tinuszi korszak vége?”: Prof. Pierre Burgelin, Párizs; „Az ortodox egyház és az európai kultúra": Jakab máltai metro- polita; „Keresztyén örökség és keresztyén felelősség közössége Európa egyházaiban“: Prof. Soucek, Prága; és Prof. Soe, Dánia.

Kik lesrnek ott

kérdeztük tovább püspökeinket. — Európa minden nem római katolikus egyháza meghívást nyert a konferenciára, tehát azok is, akik nem tagjai az' Egyházak Világtanácsának. Mintegy 80 résztvevőt várnak Dániából, Csehszlovákiából, Szovjetunióból, Lengyelországból, Svédországból, Németország mindkét részéből, Hollandiából, Nagybritanniából, Jugoszláviából, Finnországból, Itáliából, Svájcból, Ausztriából, Spanyolországiból, Franciaországból, Norvégiából, Belgiumból és Magyarországról. A konferencia házigazdája a Dán ökumenikus Tanács. Hivatalos nyelve az angol, francia és a német lesz. A Magyar ökumenikus Tanács küldöttségét Vető Lajos püspök vezeti s tagjai: Káldy Zoltán püspök, dr. Bartha Tibor reforEgy másik gyűlésen is

részt fogunk venni —• mondotta Vető Lajos püspök, nevezetesen Maina-Frankfurtban rendez konferenciát január

19—13-ig egy német teológusokból álló csoport, amelyhez többek között Niemöller elnök, Wilm westfáliai egyházkerületi elnök, Kloppenburg professzor és mások tartoznak. A konferencia tárgya: A keresztyénség felelőssége a béke megőrzése érdekében. Ez a konferencia nincsen kapcsolatban az ún. prágai békekonferenciával, azonban természetesen azonos célok érdekében azzal szorosan együtt működik.

Mit várhatunk

a nyborgi konferenciától? — kérdeztük tovább. — Keménységgel indulunk erre a találkozóra. Az európai egyházak együttműködése sok közös probléma megoldását elősegítheti, amik különösen Európa népei számára égetőek, mint például Németország kettéosztásának kérdése. Ezzel is szolgálatot végezhetünk a világbéke megőrzésének érdekében, — fejezték be nyilatkozataikat püspökeink.

Egyházunk szeretete és imádsága kíséri a Magyar ökumenikus Tanács kü’diitt- ségének útját. Mi is rcméijük, hogy az európai egyházak képviselőinek találkozása hozzájárulhat a feszültségek csökkentéséhez, a népek közötti megértés és megbékélés előmozdításához. Ehhez az is szükséges, hogy az összeurópai Konferencia bátran és határozottan tudjon a saját lábán járni és a saját, Európa népei javát célzó célkitűzésein fáradozni. Mert voltak kísérletek arra, már Liselund óta, hogy ezt a mozgalmat is az Egyházak Világtanácsának, sokszor Európán kívüli tényezők által irányított, befolyása alá vonják. Az összeurópai Konferencia nem akar valamiféle eile.i- ökumené lenni, mint ahogyan a prágai békekonferencia sem. Mindegyik mozgalomnak az a célja, hogy az ökumenikus kereteket is tekintetbe véve, egy világrész, egy világtáj égető kérdéseiben vállaljon keresztyén felelősséget s ezzel segítse elő az egész világ megbékélését. Ilyen megmozdulásokra már eddig is volt több példa; mint az összafrikai, az össz- ázsiai Keresztyén Konferenciák az elmúlt években. Az a reménységünk, hogy az európai egyházak közös munkája ió gyümölcsöket terem az egész világ keresztyénsége és azon túl a világ minden népének békés együttélése számára.

G.

Egyházi {férfiak az Országos Béketaaűcsnái

Az Országos Béketanács december 30-án baráti találkozón látta vendégül azokat az egyházi férfiakat, akiket még

1957. esztendő ugyanezen napján kiváló békeszolgálataikért kitüntetésben részesítettek. Az évforduló alkalmából

rendezett fogadáson egyházunk részéről D. dr. Vető Lajos püspök és Mekis Ádátn esperes jelentek meg. Darvas József az Országos Béketanács elnökének üdvözlő szavaira a •kitüntetettek nevében Vető Lajos püspök válaszolt.

Pályázati felhívás

A magyarországi Evangélikus Egyházegyetem elnöksége pályázatot hirdet az I—VIII. osztályú általános iskolai evangélikus vallástani könyvekre.

A tankönyveknek az 1959. év elején kibocsátott Tanterv irányelvei szerint kell elkészülni.

A pályázóknak a nyomdai szabályok szerint elkészített kéziratokat folyó évi április 30-ig kell három példányban az Egyetemes Egyház Elnökségének címére (VIII. Üllői út 24) eljuttatni.

A pályázni óhajtókat felszólítja az Egyetemes Egyház elnöksége arra, hogy 1959. február elsejéig írásban jelentsék be a pályázaton való részvételüket annak megjelölésével, hogy melyik, vagy hány osztály tankönyvén készülnek pályamunkát benyújtani. Erre azért van szükség, hogy megbízást lehessen adni pályázók hiányában egyeseknek, vagy munkaközösségeknek.

Budapest, 1959. január.

Az Egyetemes Egyház Elnöksége.

Hőároni kivált/ok

Timmermans után fordította: Groó Gyula

(Folytatás)

Amikor újra elindultak, a jól ismert út zsinóregyenest vitte őket a kocsma felé. A harisnya azonban üres volt és üres a zsák is. Nem maradt egy garasuk s egy falat kenyerük sem.

„Nem tudjátok voltaképpen, miért is adtunk mindent ezeknek a szegény embereknek?” — kérdezte Pitjevogel.

„Nem tudjuk” — mondta a másik kettő.

„Én se tudom” — mondta Pitjevogel.

Egy idő múlva megszólalt a pásztor: „Nekem eszembe jutott valami. Hátha ez a gyermek volt az Isten?”

„Mi jut eszedbe!” — kacagott a halász; .,Isten aranyszegélyű fehér köpenyt visel, szakálla van és korona a fején, mint a templomban.”

„De akkoriban karácsonykor mégis istállóban született” — erősítgette a pásztor.

„Akoriban persze” — mondta Pitjevogel. „De annak már van vagy száz éve, vagy talán annál is több.”

„Csak azt nem értem, miért adtunk oda mindent?”

„Ezen én is hiába töröm a fejem” — mondta a koldus, aikinek már korgoit a gyomra.

Hallgatva mentek el a kocsma mellett, ahol még égett a lámpás s kihangzott az ének s a zene. Nyelvük a szájpadlásukra tapadt s a pálinkára gondoltak, meg a sült húsra.

Pitjevogel visszaadta a pásztornak a csillagot, mert az szokta eltenni s aztán szó nélkül de elégedett szívvel elváltak az utcasarkon s mindegyik hazament. A pásztor a juhaihoz, a koldus egy pajtába s Pitjevogel a padlásszobácskába, ahol a tető résein beesett a hó. *

*

Üjra eljött a karácsony s Suskeviet a pásztor, aki eddig minden esztendőben Pitjevogel- lel meg Schrobberbeckkel betlehemezni járt, betegen s a halállal vívódva feküdt vackán. A sarokban falhoz támasztva ott állt a pózna az aranyozott csillaggal s ott lógott egy pléh- korona is.

Ott feküdt, ahol máskor is a juhakolban.

Kicsiny ablak volt az ágya mellett, azon át messzire kilátott a hófödte vidékre, amire ezüst szőnyeget szőtt a hold.

Először esett meg, hogy eljött a karácsony s nem mehetett a többiekkel. Így azok ketten indultak útnak s közben még mindig így énekeltek: „Mi vagyunk a háromkirály, akik előtt a csillag jár.”

A tavalyi csoda óta, amikor útközben egy mutatványos kocsira bukkantak s benne egy öregembert találtak egy ifjú asszonnyal s újszülött gyermekkel s valami megmagyarázhatatlan kényszernek engedve letérdeltek s mindent amit gyűjtöttek nekik adták, — azóta SuSkeviet más ember lett. Világosan érezte, hogy ez a gyermek az Isten volt, aki esztendőnként karácsonykor eljö egy -napra a földre. Oly élesen emlékezett a különös órára, amikor eltévedtek s fény világított a hó alól, és a levegőben méhek zümmögtek. Emlékezett arra, mennyire féltek s azután édes békesség töltötte el mindhármukat, amikor a gyermeket meglátták. S hogyan adták oda egy hirtelen felindulásban keservesen összeszedett pénzecskéjüket s az ennivalót, amit 'kaptak.

S nem hallották, amint az öregember Pitjevogel kérdésére, aki az utat tudakolta, így felelt: „Itt van az út”? A szent család volt az bizonnyal. El is mondta a falu papjának, de az nem adott hitelt neki s hallotta, amint a sekrestyés megvetően mondta, hogy a pásztor szószátyár, fecsegő és nincs helyén az esze.

Akárkinek beszélt róla, hogy látta a szent családot, kinevették vele s két barátja is hamarosan elfeledkezett az egészről. Ha eszükbe is jutott néha, fejcsóválva mormogták: „Fura egy dolog volt, annyi szent”, egyébként azonban nem törődtek vele s kaphatók voltak mindenre, amivel pénzt és pálinkát lehetett szerezni.

Suskeviet élete azonban megváltozott. A szívében mindig is pislákolt valami kis jámborság s ez most lángrakapott s mennyei örömmel töltötte el, úgy hogy alig gondolt a földi dolgokra.

Letérdelt az útszéli keresztek előtt s órák hosszat imádkozott és kegyes énekeket énekelt.

Régi bűneiért is szeretett volna vezekelni s télen néha mezítláb járt a hóban.

Ahogy nyája után sántikált s közben szóba elegyedett a parasztokkal, nem az időjárásról és az aratásról beszélt velük, hanem az Űr Jézusról és Máriáról, meg a bűn sötétségéről.

Az emberek azelőtt is félkegyelműnek tartották, most azonban azt mondták, hogy egészen megbolondult és kitértek az útidból. Ügy vélték, amiket beszél, az talán jól illik egy pap szájába, de sehogyse váló egy közönséges pásztoremberhez.

Suskeviet alig várta, hogy beköszöntsön a karácsony. Nála volt a csillag s mint minden évben, most is rendbehozta. Beragasztotta ezüst papírral s megtisztogatta a pókhálótól. Cilindert nem akart többé a fejébe nyomni, hanem egy darab bádogból, amit valahol talált, koronát eszkábált magának. Éppen ezen babrált, milcor beállítottak a cimborái. Azzal a hírrel jöttek, hogy időközben konkurencia támadt; másik Háromkirályok is járják a házakat s azoknak a csillagán harangocska is csilingel, amivel biztosan több krajcárt lehet összeszedni.

Suskeviet gyanakodóan pillantott rájuk s így szólt: „Csak akkor megyek veletek a csillaggal, ha megígéritek, hogy minden pénzt és ennivalót, amit csak kapunk, odaadunk a szegényeknek.”

„Elment az eszed?” — förmedt rá Pitjevogel.

„Hát nem vagyunk mi magunk is elég szegények?” — kérdezte Schrobberbeck a szembajos koldus.

„Nem”, — mondta Suskeviet — „mindent amink csak van, Istennek kell adnunk. S ha a szegényeknek adjátok, az annyi, mintha Istennek adnátok”.

„Akkor inkább otthon maradunk” — mondta Schrobberbeck.

„Vagy talán azt hiszed, hogy másokért fogom rekedtre énekelni magamat? Ilyesmit legfeljebb egyszer csinál az ember!”

„Én mást mondok” — mondta a ravasz Pitjevogel, — „csinálunk mi is egy csillagot; vagy azt hiszed, hogy csak te tudsz ilyent csinálni? Maradj magadnak, bolond!”,

„Csináljatok, amit akartok” — kiáltott utánuk a pásztor —, „de ezzel a csillaggal, amivel Istent megtaláltuk nem fogtok pálinkára pénzt gyűjteni!”

Leesett az első hó és Suskeviet boldogan készült az ünnepre. Ügy gondolta, hogy majd egyedül jár házról házra és pénzt kéregét a szegényeknek.

Ebből azonban nem lett semmi, mert megbetegedett és nem tudott többé felkelni.

Eljött karácsony estéje, a hold magasan állt az égen s bevilágította a hófödte tájat.

Könnyek peregtek Suskeviet borostás ké-