Evangélikus Élet, 1959 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1959-03-29 / 13. szám

KP. BERM. BP, 72.

Húsvét fényében

Egyik szép énekünkben olvasható ez a sor: „Húsvét fénye kél”. Az énekköltő arra a fényre, gondol, amely az első húsvét reggelén ragyogott fel, amikor a megfeszített és eltemetett Krisztus megdicsőült testben kilépett Arimáthiai József sírjából és amely fény majd ezerszeresen ragyog fel az utolsó hús- véton, a feltámadás napján „túl síron, gyászon, éjjelen”.

Ez a húsvéti fény utat mutat, biztat, és reménységet ad. És bizony múlhatatlanul szükség van arra, hogy ez a húsvéti fény valóban felragyogjon szíveinkben, gyülekezeteinkben és egész egyházunkban. Miért kell ezt ennyire hangsúlyozni?

Elsősorban azért, mert a mi evangélikus egyházunkban nagy a kísértés, hogy mindent csupán Nagypéntek felől nézzünk. Szokták mondogatni, hogy a „nagypéntek evangélikus egyházunknak legnagyobb ünnepe”. Ebben a megállapításban több van, mint Jézus Krisztus áldozati halálának életünk és üdvösségünk szempontjából döntő jelentőségű felismerése. Sajnos, az is benne van, hogy az evangélikus kegyesség igen sokszor lecövekelődött a golgotái keresztnél és nem lépett tovább az üres húsvéti sírhoz. Így lettünk „a nagypéntek népe”. Pedig a golgotái kereszt a húsvéti fény nélkül a kudarcok fája. És az evangélikus kegyesség húsvét nélkül a ».bánatosok kegyessége”. A kereszt csak húsvét után lett a ki- engesztelődésnek és az életnek a fája. Az evangélikus kegyesség pedig húsvétból élve lesz az életnek a kegyessége.

Az Evangélikus Élet szerkesztői munkaközössége áldott húsvéti ünnepeket kíván minden olvasónknak. „Feltámadott az Űr bizonnyal! .. .V Az emmausi tanítványoknak ezzel a jó hírével köszpntjük az olvasót. Jézus Krisztus feltámadásával Isten megmutatta, hogy mi a terve az emberrel: élet és üdvösség! Ez az élet, örökké éltető élet, az élő, halált, bűnt meggyőző Urunkból árad. Beleárad mindennapi életünkbe, hétköznapjainkba. Ennek az életnek a fényében valóban az örökkévalóság színe előtt élhetjük életünket.

Abban a reménységben, amit Urunk húsvéti győzelme ajándékoz és abban a felelősségben, amit Isten életet akaró szándéka kíván. Feltámadott Urunk erejével látunk jó kedvvel feladatainkhoz és benne bizakodva tekintünk reménységgel a jövendőbe.

Ragyogja be a húsvéti üres sírból kiáradó fényesség gyülekezeteink, családjaink életét. Járja át a húsvéti öröm és békesség szíveinket s tegyen minket a Jézus Krisztus „jó illatának’’ hordozóivá mindenütt, ahová Isten keze állít. A húsvéti evangéliumból fakadó örvendező reménységgel szolgáljunk népünk között. Ez a lélek szentelje meg az anya- szentegyház szolgálatát szerte a világon, minden népek életében. „Krisztus feltámadott, bizonnyal feltámadott!"

„Keresztfa lilka lündököl

ff

„Nagypéntek népe” mivoltunk sokszor ‘egész különleges módon jut kifejezésre. Vannak olyan evangélikusok, akik az árnyék megszállottjai. Akkor érzik magukat jól, ha egész keresztyén életükre és evangélikus egyházuk életére valahonnan ráesik valami árnyék és ők szén vei éghetnék az árnyék alatt Egyenesen keresik az árnyékokat, sőt akkor érzik igazán jól magukat, ha felfedezhetnek árnyékokat. Néha az az ember érzése, hogy annak örülnek, ha egyházunknak az új magyar világban nyilvánvalóan nem problémamentes útján is észre- vehetik a döccenőket és felnagyíthatják az egyház szekerének kereke alá került vakondtúrásokat Himalájává. Nekik nem jól jön, ha valami jól megy az egyház útján.

Meggyőződésünk szerint az evangélikus népnek, húsvét népének kell lennie. A nagypéntek csodálatos ajándékán túl állandóan látnia kell húsvét győzelmes urát. Ennek nyomán húsvéti alapállásból kell néznie bűnre, halálra, sátánra, nehézségekre, problémákra. Az evangélikus nép nem felejtheti megbűvölten szemét a döccenőkön, hanem látnia kell húsvét fényében mindig a kiutakat és megoldásokat bűnökből és kísértésekből.

Húsvét fényében kell néznünk elsősorban a halálra. Nem tagadhatjuk a halál még mindig nagy hatalmát, de tudnunk kell, hogy Jézus ténylegesen győzött a halál felett. Krisztust a halál éppen úgy előfogta, mint más földi halandót, de a nagy tusában nem a halál, hanem Krisztus lett a győztes. A Krisztusban hivő emberek számára a halál nem az élet végét, hanem az igazi élet kezdetét jelenti. Ezért kell húsvét fényében nézni szeretteink sírhantjára.

Húsvét fényében kell látnunk a bűnt is. Az ártatlan Krisztus magára vette a mi bűneinket és így lett „bűnössé”. De az idegen bűn alatt tisztaság és szentség ragyogott. Ezt a szentséget ajándékozza azoknak, akik hittel elfogadják nagypéntek és húsvét drága evangéliumát. Azért, akik bűneikben vergődnek, kísértésekkel küszködnek, vagy bűneik miatt összeroppannak, hallják meg a húsvéti evangéliumot: Jézus Krisztus győzelme által győzelmet ad a bűn felett azoknak, akik szívükbe fogadják győzelméről szóló evangéliumát. Éppen ezért nincs igaza azoknak, akik a keresztyén életben csak vereségekről tudnak. Van győzedelmes keresztyén élet, mert van győzedelmes Krisztus.

Húsvéti fényben kell látnunk a Sátán hatalmát is. Kétségtelen, a Sátán rettenetes kísértésekbe tud sodorni, tud elbuktatni és mindent összekavarni. Sokszor azzal, hogy a keskeny utat tünteti fel az egyesek és az egyház előtt széles útnak, máskor a széles utat keskeny útnak. De a Sátán is legyőzetett a golgotái kereszten és a húsvéti sírban.

Húsvét fényében kell látnunk egyházunk valamennyi mai problémáját. Ígéretünk van arra, hogy Krisztus az egyházat majd egyszer teljes dicsőségében maga elé állítja és akkor az egyház testén már nem lesz „szeplő és sömörgözés”. De Krisztus nemcsak a végső nagy kimenetelt tudja megadni, hanem a földön élő egyháznak is jó megoldásokat tud adni, ha ez az egyház engedelmesen figyel szavára. Azok a problémák, amelyek egyházunkban adódnak, mind megoldhatók, ha hitetlenkedés és idegeskedés nélkül tudunk húsvét fényében járni és húsvét erejében élni.

Húsvét fényében kell látnunk a világ valamennyi problémáját is. A népek jólétének, békéjének és előrehaladásának valamennyi kérdését is. Azok a keresztyén emberek, akik húsvét fényében járnak, sohasem lehetnek a pesszimizmus rabjai, hanem csak reménységgel nézhetnek minden olyan emberi törekvésre és erőfeszítésre, amelyek egy szebb és boldogabb életet akarnak munkálni már itt a földön is. Hiszen a győzelmes Isten ereje beleáramlik ebbe a világba is, elsősorban az evangéliumon keresztül és ezek az erők nagyobbak, mint a gonoszság erői.

Egyházunk népe! Tanuljatok meg húsvét fényében járni, húsvéti erővel munkálkodni és húsvéti hittel élni.

Káldy Zoltán

}C80K9CEjdKgCgaK§<2Sa<^Cg<3<^CgcK§0gC>K§<&^

KIÁLTÁS

Pásztor, a farkast, verd le a farkast, engem, a farkast! Pásztor, a bárányt, mentsd meg a bárányt, engem a bárányt!

BODROG MIKLÓS

ÉNEKESKÖNYVÜNK új részében van egy húsvéti ének, a 735-ös számú, az 530—609 között élő Vénántius Fortunatus himnusza, amely első strófájától az utolsóig a golgotái keresztről szól. „Keresztfa titka tündököl...” — ezzel a kiragadott verssorral lehet leginkább jellemezni és kifejezni az egész ének tartalmát.

Nincs itt valami tévedés? Nem kellett volna az énekeskönyvet szerkesztő munkaközösségnek inkább a böjti, vagy nagypénteki énekek sorába felvenni ezt az éneket? Húsvéti énekek közé sorolható egy olyan középkori himnusz, amelyben említés sem történik az üres sírról, a feltámadást hirdető angyalokról, az elHengeredett kőről, amelyben újra a nagypénteki esemény egy-egy mozzanata elevenedik fel: a kereszt, a „kegyetlen lándzsa”, mely „gonosz vasával” átverte a Megváltó oldalát, Jézusnak ki omló vére, a megtört teste?

Semmi kétség. Csak el kell énekelni ezt az éneket és nyilvánvaló, hogy erőteljes, diadalmas húsvéti himnusz. Húsvét lényegére irányítja figyelmünket. Húsvét azért olyan nagy ünnep, mert világosságra hozza, félreérthetetlenné teszi, ami nagypénteken, a Golgotán történt. A keresztfa titka csak húsvét fényében kezd el tündökölni és húsvétkor éppen az a lényeges, hogy a keresztfa titka kezd tündökölni. Csak feltámadott és élő Jézus Krisztus képes megértetni velünk, hogy mi történt a kereszten, számára viszont nincs szürgő- sebb és fontosabb feladat, minthogy ezt a golgotái eseményt, az ő kereszthalálát megértesse velünk.

HA VALAKI azt mondja: nagypénteket, Golgotát, Jézus kereszthalálát meg tudom érteni, mély hatást gyakorol rám, de húsvéttal, az üres sírral, az angyalok szavával, Jézus feltámadásával nem tudok mit kezdeni, kicsit távoleső, megfoghatatlan, legendaszerű mesének tetszik — az csak' arról tesz bizonyságot, hogy egyáltalán nem érti nagypénteket, hogy végzetes félreértésben van, számára még nem tündököl a keresztfa titka. Amit igazán nehéz megérteni, az nem a húsvéti feltámadás- hanem a golgotái kereszt. Mi az, ami a kereszten elvégeztetett? Aki ezt megértette, szívére vette, érti húsvétot is, szükségszerűnek — így is mondhatjuk — természetesnek találja. A döntő nagy ütközet, a diadalmas csatanyerés nagypénteken, a keresztfán történt. Húsvét úgy viszonylik nagypéntekhez, mint a győztes hadvezér diadalmenete a megnyert csatához — mondja egy mai nagy igehirdető. Fortunatus himnusza tehát helyesen, a reformáció és Luther tanításának megfelelően vall húsvét lényegéről, mikor boldogan, a bizonyosság erejével énekel a keresztfa titkának tündökléséről, mikor a keresztet előttünk járó „királyi zászlónak”, „trónszéknek”, „drága fának”, „boldog ágnak” nevezi.

MI TEHÁT a húsvétkor felragyogó „keresztnek titka”?

Kapcsolódjunk az ének egy- egy kifejezéséhez.

1, Meghalt a halál. Ezek Luther húsvéti szavai. Fortunatus szerint azért királyi zászló a kereszt, mert rajta „az élet halni szállt, S megtörte holta a halált.” „Mert Iáin, egyszer találkozott Valaki — örök hála érte Istennek — akit a halál épp úgy előfogott és megfojtott, mint más halandót, ámde a nagy tusában maga a halál kénytelen meghalni; a megölt Krisztus pedig győz örök életre” — mondja Luther. Húsvét fényében lesz reménységünk záloga a kereszt. Meg kell egyszer halnunk — ez csak az utolsó előtti szó. Feltámadunk! — ez az utolsó szó. A keresztyén reménység szava nemi valami túlvilági létről, lélekvándorlásról, vagy nirvánáról beszél, hanem így szól: „Ezért, szeretett atyámfiai, erősen álljatok, rendíthetetlenül, buzgólkodja- tok mindenkor az Ür dolgában, mint akik tudjátok, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Ürban”. (1. Kor. 15,58.). Nem hiábavaló, annak ellenére, hogy „életünkben szüntelen halál lesi léptünk.”

2. Meghalt a bűn. Ez is Luther fogalmazása. Fortunatus arról énekel, hogy a Jézus dárdavas sebezte oldalából kiömlő víz és vér szennyünket és vétkünket törölte el. A keresztfa titka bűneink bocsánata. Lehet újra kezdeni! Lehet újat kezdeni! Húsvét fényében lesz hitünk fundamen- tomává a kereszt. Nagy dolog embernek lenni, végtelen felelősség. Nem semmi „vacak” az emberi élet. Az enyém-se, a másik emberé se. Valaki megfizetett értünk! Drágák vagyunk! S mikor a feltámadott Jézus ezt a titkot újra és újra meg akarja értetni velünk, ő tudja, hogy mit jelent ez számára. Tapasztalatból tudja.

3. Pokol! Hol a te diadal- mad? Ezek már Pál apostol szavai. Fortunatus költőileg megszemélyesítve a keresztet így szólítja meg: „Az ellenség gonosz fejét Megváltónk rajtad zúzta szét.” Az „ellenség” — ó hányszor engedjük be falaink közé! — azt prédikálja, hogy az embert nem érdemes szeretni, úgyse lehet rajta segíteni, nem is igényli. Reménytelen eset. „Szállj le a keresztről” — kellett Jézusnak is hallani. Ott maradt. Ügy szerette Isten a világot... Húsvét fényében lesz szeretetünk forrása a kereszt. A félelem, a bizalmatlanság, a reménytelenség tömlöcét kellett felnyitni ahhoz, hogy szabaddá váljunk a másik ember megértésére, szolgálatára, szerelésére. Az irgalmas felebarát, Jézus, nekem Uram, aki magáévá tett, hogy az ő országában, őalatta éljek. „Az Űr, halljátok nemzetek, Kereszten trónol köztetek.” — énekli Fortunatus.

MELYIK NAGYOBB tehát: húsvét? vagy nagypéntek? Balga kérdés. Egyik se érthető a másik nélkül.

Benczúr László

■ ■ I

A lelkészi munkaközösségek életéből

A budai egyházmegye lelkészi munkaközössége március

16-án ülést tartott, amely Vá- rady Lajos esperes áhítatával kezdődött. A húsvéti igehirdetésekről Szita István, Mado- csai Miklós és Sárkány Tibor tartottak bevezetőt s azt megbeszélés követte. Niemöller Márton küzdelme és mai helyzete címen Csonka Albert tartott előadást, melynek elhangzása után a lelkészi munkr közösség Niemöller egyházelnökhöz levelet intézett, amelyben többek között ezt írják:

„Mélyen tisztelt Egyházelnök Űr!

A Budai Egyházmegye lelkészei feszült gonddal és örömmel figyelik az ön harcát, amelyet az életért folytat a szervezett halál ellen.

Gonddal tölt el bennünket az, hogy még mindig sokan vannak, akik nem veszik észre, hogy az emberiség a teljes pusztulás szélére jutott. De örömmel látjuk azt is, hogy növekszik azoknak száma is, akik az élet Urához könyörögnek, akik a népek fülébe figyelmeztetően kiáltanak s akik a drága életet és mindenki jövendőjét védelmezik.

Szívünknek az a kívánsága, hogy adjon az Űr önnek szellemi és testi erőt a további küzdelmekhez.

Biztosítjuk Önt, hogy lélekben és imádságban önnel egyek vagyunk és hiszünk abban, hogy ezt a közösséget áldás koronázza.”

A levelet minden jelen volt lelkész aláírta.

FEDCÄMÄDWT

Krisztus feltámadott!

• :s .; '

Husvét ünnepét az első keresztyének az ünnepek ünnepének nevezték. Ez volt az első Krisztus ünnep, amit megünnepelt az egyház. Jézus Krisztus földi élete során tanításai és csodái által megéreztetett valamit az emberekkel isteni fenségéből, mennyei hatalmából. Amikor azonban a kereszten befejeződött az élete, és a halál vele is végzett, megrendültek azok, akik hittek benne. Minden azt mutatta, hogy ő is csak ember, közülünk való, hiszen az ember ős ellensége, a halál, erősebb volt nála. Krisztus feltámadása egy csapásra megsemmisített minden kételkedést. bizonytalanságot, hitetlenséget. A húsvéti esemény annak bizonyítéka volt, hogy Krisztus igazat mondott, valóban Isten Fia, a megígért Messiás, a világ Üdvözítője. Ebből a felismerésből született meg húsvét megünneplése.

Húsvét a feltámadás ünnepe. Krisztus Urunk üres sírja mellett az angyal ajkáról hangzott a bizonyságtétel: Feltámadott! Győzelmi híradás ez. Tanuságtétel arról, hogy földi élete során nem hiába szállt szembe bűnnel, ördöggel és halállal. Földi élete során meg kellett elégednie kisebb győzelmekkel A bűnbocsánat szavával megszabadította a bűn terhétől a hozzá eljutó bűnösöket. Az emberek nagy többsége tovább hurcolta a bűn terhét. Szavának erejével támasztott halottakat. De csak azokat, akik vándorlása során útjába kerültek. A halál tovább szedte áldozatait. Uúsvétkor azonban végleges, döntő győzelmet aratott bűn, sátán és halál felett. E győzelmével nyitotta meg számunkra az örökkévalóság ajtaját. A halál ténye kikerülhetetlen Isten megváltott gyermekei számára is. De a halál ereje, félelmes volta elvétetett.

Húsvét az élet ünnepe. Isten megváltott gyermekei már régtől fogva fölfigyeltek arra, hogy akkor ünnepeljük húsvétot, amikor körülöttünk a természet világa is megújul. A dermesztő hideg tél után tavasz köszönt ránk. Élet pezsdül a győztes nap fénye és melege nyomán. Krisztus Urunk feltámadásával élet- újulást szerzett megváltottjai számára. Húsvét után nem távozott el a földről azonnal, hanem sorba járta tanítványait. Szavával elűzte szívükből a hitetlenséget, kételkedést, megújította az életüket. Húsvét ma is az élet- újulás forrása Aki Istentől megkapta az örökkévalóság ajándékát, az mennyei erővel vetheti neki magát földi élete minden feladatának. A feltámadás fénye beragyogja Isten megváltottainak életét.

Ferenczy Zoltán

í

I

k