Evangélikus Élet, 1959 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1959-02-08 / 6. szám

Békés megye

(Folytatás az 1. oldalról.)

tolásának sikere érdekében nagy gyülekezeteinkben feltétlenül érvényre kell juttatnunk az „egymás terhét hordozzátok” keresztyén kötelezését!

Szétszórt gyülekezetek — tanyák népe

Tévedés volna azonban azt hinni, hogy Békés megyében csupa nagy gyülekezet van. 12 kisebb gyülekezet is van, köztük jelentős szórványterülettel rendelkező gyülekezetek (Battonya, Békés, Magyarbánhegyes, Szeghalom). Az öreg törzsön friss hajtások is fakadtak: a 200—250 éves nagygyűlekezetekből elkerülő evangélikus családok elsősorban a gyülekezet környékén, de azon túl is —• különösen a XIX. század közepétől kezdve, de a XX. században is — számos kisebb, új gyülekezetei alapítottak (pl. Kondoroson, Csaba- csűdön, Szentetornyán, Kardoskúton, Csanád- apácán, Békésen, Gerendáson, Gyomán, Gyulán, Magyarbánhegyesen, Medgyesegyházán, Nagybánhegyesen, Pusztaottlakán). Ezek a gyülekezetek csak néhány évtizedes múltra tekinthetnek vissza. Sőt vannak egészen fiatal gyülekezeteink is. Így például Eleken a felszabadulás utáni években alakult új gyülekezet az odakerült új telepesekből, a szeghalmi szórványegyházközség pedig 1952-ben lett önállóvá.

Szórványainkban sok helyen hálás szívvel érezzük református testvéreink vendégszeretetét. Ugyanígy a mi templomaink is nyitva állanak a szórványsorsban élő református testvéreink előtt.

De nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a fontos körülményt sem, hogy Békés megyében mind a nagygyülekezetekben, mind a kisgyülekezetekben a hívek jelentős (sokszor túlnyomó) része nagy területen szétszórtan, a tanyákon él. A tanyarendszer rendkívüli mértékben megnehezíti a hívek gondozását. A tanyavilág sok pontja ősztől tavaszig a nagy sár miatt csak gyalog közelíthető meg, tavasztól őszig pedig a mezőgazdasági munkák miatt nehézségekbe ütközik a hívekkel való találkozás. Csak egy példa: Békéscsabán a 26 000 lélekből közel 10 000 tanyákon él, a várostól 3—20 km-nyi távolságban. Itt élnek leghűségesebb egyháztagjaink.

Haladó eszmék — haladó papok

Békésmegye népének múltja gazdag az emberibb életért, a szociális reformok megvalósításáért vívott harcban. Dózsa György lelke évszázadokon át benne élt a kizsákmányolt parasztságban. Békés megye túlnyomó részben protestáns népe hosszú időkön keresztül saját bőrén tapasztalta meg a jobbágy sors minden keservét, s ennek nyomán elemi erővel tört fel benne a szabadság és igazság utáni vágy. Ez sokszor véres felkelésekben nyilvánult meg. Csak néhány adat: 1833-ban jobbágyfelkelés volt Gyomán, s Szarvason robotfelemelés miatt, 1845-ben Békéscsabán örökváitságot fizettek a jobbágyok, 1848-ban birtokba vették az uraság rétjét is, 1891-ben volt a földművesegyleti tagok felkelése Békéscsabán, 1897-ben aratósztrájk volt Újkígyóson és Gyulaváriban, 1905-ben építőmunkások bérharca több községben stb. Nem véletlen, hogy Békéscsabán alakult meg a Magyarországi Parasztpárt Áchim L. András vezetésével, aki a parasztság jogaiért, a nagybirtokok felosztásáért szóban és írásban

evangélikusai

kíméletlen harcot folytatott az akkori uralkodóosztály ellen. Nem véletlen az sem, hogy 1935-ben a Békés megyei Endrődön az ellenzéki gyűlésre a csendőrség sortüzet nyitott, amelynek halálos áldozatai is voltak. A munkás- és parasztmegmozdulások sok dicső lapját írta meg Békésmegye népe saját vérével.

A kiélezett szociális kérdés megoldásának megközelítéséhez békóamegyei gyülekezeteink is hozzá járultak.

Őszinte sajnálattal kell azonban megállapítani, hogy nemcsak békésmegyei, de országos viszonylatban is ezekben az időkben bizony kevés olyan lelkészünk és egyházi vezetőnk volt, akik bátran kiálltak, és küzdöttek volna az elnyomottak igazságáért, elsősorban a parasztság jogaiért. E tekinteten méltán érheti vád általában egyházunk egészét. Szolgáljon ez okulásul a mai lelkésznemzedék és minden felelős egyházi vezető számára, és indítson bennünket arra, hogy szóban és írásban, becsületes munkánkkal, szívvel-lélekkel támogassuk szocializmust építő hazánknak minden törekvését, amely népünk jólétének fokozására irányul. Végezzük ezt az egyházi szolgálatunkat is népünk iránti szeretetünk készségével, és Isten iránti hálaadásunk örömével.

Harc a jobb jövőért!

A Nagyalföld egyik legjobban termő vidéke, megyénk határa, kifejezetten mezőgazda- sági jellegű. Így a lakosság s közte evangélikus hiveink nagy része dolgozó paraszt. Ezért az egyház vezetőinek, elsősorban a lelkészeknek szívügye kell, hogy legyen ennek a néprétegnek a sorsa, jobb élete. E tekintetben a XVIII. század második felében élő szarvasi Tessedik Sámuel lelkész a mező- gazdaság terén korszakalkotó tevékenységet fejtett ki. A már említett paraszt-megmozdulásoknak nem lehetett maradandó eredménye, mert azokat mindig vérbe fojtotta az uralkodó osztály. Döntő változást csak a második világháború után bekövetkezett események hoztak e téren.

A felszabadulás utáni években a földreform során igen sok földnélküli paraszt jutott emberhez méltó megélhetési viszonyok közé. A termelőszövetkezeti mozgalom hamar gyökeret vert megyénk területén. Már 1945-ben kezdtek alakulni közös gazdálkodási csoportok. Megyénk 226 termelőszövetkezete közül a legtöbb példamutatóan gazdálkodik s zárszámadási eredményei világosan mutatják a szocialista mezőgazdasági rend előnyeit és kimagasló eredményeit. Ennek tudatában évről évre erősödik a termelőszövetkezeti mozgalom. Az elmúlt gazdasági évben megyénkben 31 új termelőszövetkezet alakult 514 családdal és 6627 holddal.

Üj élet szele lengedez a békési mezőkön, amely lényegesen megváltoztatja mező- gazdasági gyülekezeteink arculatát. A hagyományos, régi gyülekezeti keretek recseg- nek-ropognak, de hisszük, hogy a vajúdás után új élet születik a gyülekezeteken belül is. Ezekben az években parasztgyülekezeteink tagjai új útra léptek, 'vagy készülnek rálépni. Bűnös mulasztást követnénk el, ha „páholyból” akarnánk szemlélni ezt a hatalmas folyamatot, mert világosan látnunk kell, hogy az egyház földi jövője sok tekintetben attól függ, milyen hűséggel és engedelmességgel segíti, ahol szükséges: vezeti a reábízottakat ezen az úton!

Mekis Ádám esperes Békéscsaba

BÖJTI ÁHÍTAT RENDJE

Ezt az istentiszteleti rendet az egyik németországi egyházkerület liturgiái bizottsága állította össze. Fordításban közöljük azzal a szándékkal, hogy böjti istentiszteletek tartásában segítséget nyújtsunk gyülekezeteinknek s jóként szórványhíveinknek, Alkalmas ez a rend arra is, hogy szórványban, lelkész szolgálata nélküli családi közösség használja. Ebben az esetben a lelkészt szolgálat részeit a családfő olvassa fel.

Kezdő imádság és ének:

Lelkész:

Kísérjük el a mi Urunkat keresztjéhez vezető útján, a Názáreti Jézust, Istennek Bár- rányát, aki elhordozza a világ bűneit.

Imádkozzunk: Mennynek

és földnek Ura, áldd meg számunkra az előkészületnek ezt az idejét, hogy a keresztről szóló beszédet meghalljuk és megértsük, mindenben a Te segítségedet kérjük és keressük és így nyerjünk megerősödést életünk útjára, — a mi Urunk Jézus Krisztus által. Ámen.

Gyülekezet éneke: Kér. Énekeskönyv, 185. é.

Zsoltárimádság:

Böjt 1. vasárnap ja előtt: Uram, ne feddj meg engem haragodban és ne ostorozz engem búsúlásodban. Könyörülj rajtam Uram, mert ellankadtam, gyógyíts meg engem Uram, mert megháborodtak csontjaim, lelkem is igen megháborodott és Te, ó Uram, miglen? Térj vissza Uram, mentsd ki lelkemet, segíts meg engem kegyelmedért. (6. Zsolt. 2—5.)

Böjt 1. vasárnapja után: Boldog az, akinek hamissága megbocsáttatott, vétke elfedeztetett. Boldog az, akinek az Űr bűnt nem tulajdonít és lelkében csalárdság nincsen. Vétkemet be- vallám neked, bűnömet el nem fedeztem — és te elvetted rólam bűneimnek terhét. Te vagy oltalmam, Te mentesz meg veszedelemtől, végy körül engem a szabadulás örömével. (32. Zsolt. 1—7.)

Böjt 2. vasárnapja u t án : Uram haragodban ne fény its meg engem, felgerje- désedben ne ostorozz meg engem. Mert nyilaid belém akadtak és kezed rám nehezült. Nincs épség testemben a te haragodtól, nincs békesség csontjaimban vétkeim miatt. Mert bűneim elborítják fejemet, súlyos teherként erőm felett. Téged vártalak Uram, te hallgass meg, siess segítségemre én szabadítom. (38. Zsolt.)

Böjt 3. vasárnapja

után: Könyörülj rajtam én Istenem a te irgalmasságod szerint, kegyelmességed sokasága szerint töröld el az én bűneimet. Egészen moss ki engemet az én álnokságomból és az én vétkeimből tisztíts ki engemet. Mert ismerem az én bűneimet és az én vétkem szüntelenül előttem forog. Egyedül Te ellened vétkeztem és cselekedtem azt, ami gonosz a Te szemed előtt. Hogy igaz légy beszédedben és tiszta ítéletedben. Rejtsd el orcádat az én vétkeimtől és töröld el minden álnokságomat. Tiszta szívet teremts bennem ó Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem. Ne vess el engem a Te orcád elől és a Te Szentlelkedet ne vedd el tőlem. Add vissza nekem a te szabadításod örömét és engedelmesség leikével támogass engem. (51. Zsolt. 3—6., 11—14.)

Böjt 4. vasárnapja után: Uram hallgasd meg az én imádságomat és kiáltásom jusson el hozzád. Ne rejtsd el a te orcádat tőlem mikor kiáltok, hamar hallgass meg engem. Te Uram örökké megmaradsz és a Te emlékezeted nemzetségről nemzetségre; kelj fel, könyörülj a Sionon. Hogy hirdessék az Űrnak nevét és az ő dicséretét. (Zsolt. 102.).

Böjt 5. vasárnapja után: Uram hallgasd meg könyörgésemet, figyelj imádságomra, hűséged és igazságod szerint hallgass meg engem. Ne szállj perbe a te szolgáddal, mert egy élő sem igaz előtted. Taníts meg engem a te akaratodat teljesíteni, mert te vagy Istenem, a Te jó lelked* vezessen engem az egyenes úton. (143. Zsolt.)

Gyülekezet éneke: Kér. Énekeskönyv, 183. é.

Igeolvasás:

Böjt 1. v. előtt: Mt. 26,1— 16.

Böjt 1. v. u.: Mt. 26,17—30.

A nők lelkész! ssülgálatát ellenző különböző irányzatok a svéd evangélikus egyházban novemberben egyesültek „Gyülekezés a biblia és a hitvallások körül” néven. A mozgalom vezetői Bo Giertz püspök és Gustav Adolf Danell dómprépost. Az ülés részvevői nyilatkozatot adtak ki, amelyben kijelentik, hogy a nők lelkésszé avatása érvénytelen. A zsinat ebben a kérdésben szerintünk túllépte a hatáskörét.

A mozgalom vezetői és az egyház többi püspökei között heves sajtóvita alakult ki. Borgenstierna püspök cikkében felhívta a nők lelkészi

Böjt 2. v. u.: Mt. 26,31—56.

Böjt 3. v. u.: Mt. 26,-57—75.

Böjt 4. v. u.: Mt. 27,1—14.

Böjt 5. V. u.: Mt. 27,15—30.

Esetleges igehirdetés:

Gyülekezet éneke: Kér.

Énekeskönyv, 174. é.

•Lelkész: A mi Urunk Jézus Krisztus amikor Istennek formájában volt, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő, hanem önmagát megüresítette, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett és amikor olyan állapotban volt, mint ember, megalázta magát és engedelmes volt haláláig, mégpedig a keresztfának haláláig. Azért az Isten is fel- magasztalta őt és adott neki oly nevet, amely minden név fölött való. Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Ür, az Atya Isten dicsőségére. (Fii. 2,6—11.)

Imádság: Urunk te szenvedtél érettünk és példát adtál, hogy kövessünk téged. Arra kérünk: erősíts meg minket a hitben, növeld bennünk a szeretet erejét és szenteld meg reménységünket, hogy téged követve béketűrést tanuljunk és a szentek bölcsességét, hívek maradjunk el- hivatásunkhoz, megálljunk a kísértésben és így elnyerhessük az . életnek koronáját.

Gyülekezet: Ámen.

Lelkész: Urunk könyörülj.

Gyülekezet: Krisztusunk könyörülj, Urunk irgalmazz.

Miatyánk.

Záróének: Kér. Énekeskönyv, 175. é.

Áldás: Áldjon meg és őrizzen meg minket a mindenható és irgalmas Isten Atya Fiú és Szentlélek.

Gyülekezet: Ámen.

szolgálatának ellenzőit, hogy „hagyjanak fel a színpadi hatásokra törekvő hitvallásosko- dással és a magukcsinálta vértanúskodással”. Giertz püspök és Danell prépost válaszukban a Szentírásra és — jellemző módon — az egyházi hagyományokra hivatkoznak. * i

A Zeneművészeti Főiskola f. hó 10-én, kedden délután V26 órai kezdettel növendék- hangversenyt rendez, melyen Peskó György és Trajtler Gábor orgonái. Egyházunk híveit

i ezúton szeretettel meghívják. I A belépés díjtalan.

A nők lelkészi szolgálatának ellenzése Svédországban

JEevelek SVémefo

eo

Izgatottan vártam

az első találkozást — hosszú évek után — ismét a német katonával. S amikor Schandau- nál — a határállomáson — találkoztunk: fürkészve vizsgáltam arcát: vajon ráismerek-e benne azokra a németekre, akik 1944—45 fordulóján annyi kárt és fájdalmat okoztak nekünk Budapesten. Akik után felrobbantott hidak, kiégett házak, lerombolt utcák, özvegyek, árvák és halottak maradtak.

Megrohantak az emlékek ott, azon a festőién szép helyen és én azóta is keresem azokat a németeket, akiket annak idején megismertem. Nem személyeket keresek, hiszen személyesen senkit sem ismertem, hanem egy eszmét keresek emberekbe ágyazva, egy szörnyű gondolatot, melyet valamikor emberek hirdettek, amiért éltek, lelkesedtek — és meghaltak. Így keresem az embereket, akik kemény arccal, hangosan, ellentmondást nem túróén parancsolgattak. Akik urai voltak egykor a budapesti utcáknak is. Embereket, akik akkor fanatikusan hittek a győzelemben, akiknek ez volt egyetlen céljuk. Embereket, akik nemcsak a mi városainkon rohantak végig dübörgő tankjaikkal és gépkocsijaikkal, hanem egész Európán, számtalan városon és falun, s akik nyomában mindenütt tengersok nyomorúság maradt.

Embereket keresek, aggódó figyelemmel, akik egykor felmagasztalták magukat. Embereket, akik akkor egy gondolat, egy hazug,

megtévesztő eszme fanatikusai voltak. Akiket arra tanítottak, hogy a német faj a legkiválóbb, ők valamennyien „Vbermenschek” — és csak nekik van joguk az élethez.

Ezt a felsőbbrendű embert — iskoláséveim olyan nyomasztó emlékét — keresem.

De nem találom sehol! A schandaui határőr kék, mosolygós szeme nem ezt a gondolatot tükrözte: jóindulatról, barátságról, békességről beszélt. Nem a gőgösen hangos, mindenkit lenéző embert ismertem meg benne — pedig alig váltottunk egy-két szót.

Dehát hol vannak? — kérdeztem magamban, s tovább figyeltem izgatottan az embereket. 15 év nyomtalanul elmosta volna ezt a rossz emléket? Kicserélte, megváltoztatta volna az emberek millióit?

Egy asszony ül velem szemben. Halkan beszélgetünk, Ű is emlékszik: négy fiára, akik életükkel fizettek egy őrült eszméért. Négy fiút szült és nevelt, hosszú évek nehéz, áldozatos munkájával és szeretetével — s ma itt áll egymagában. Szinte senkije nincsen. 15 év után is peregnek a könnyei, s én miközben megrendültén nézem az emberi fájdalom kiáradását, arra gondolok: ez az asszony nem „Übermensch”! Neki is ugyanúgy fáj a fájdalom, mint nekem. Ügy sír, mint mi, s úgy szerette gyermekeit, ahogyan mi szeretjük a mieinket. S úgy szeretné, ha élnének, mint ahogyan mi kívánjuk az életet szeretteinknek. Nem! — ez az asszony nem különb, nem több, nem más, mint mi. Fájdalommal szült — s most szívében végtelen fájdalommal él.

Kérdeznem sem kell, magától mondja': „Hát megérte ez a tenger sok fájdalom? S mindez miért?” A hangja keserű és fátyolos*S közben az ő gondolatai is visszahúzódnak azokba az évekbe, amikor hangos szótól zengett az utca, amikor mosolygó fiatalemberek masíroztak, fegyverrel a kezükben, keresztül a városokon egész magatartásukban hordozva egy hamis eszme hazug gőgösségét és erőszakosságát.

Vagy talán az a féllábú fiatalember, akivel a borbélynál futottam össze, talán ő lenne az, akit keresek? Az ő számára a háború nemcsak nyomasztó emlék, hanem naponként és óránként tapasztalt valóság, amikor esetlenül és tehetetlenül tengeti életét. S amikor kérdezem: nem is válaszol, csak legyint, de arcáról az elkeseredés és fájdalom olvasható le. Nem! — ez sem „Übermensch”!

De ki hát? Talán azok a fiatalemberek — itt az egyetemen, akik az ország különböző részeiből kerültek ide? Talán ezek lennének? De ők sem! ük is csak arra emlékeznek, hogy pusztító légitámadásokat éltek át, hogy menekültek egyik helyről a másikra, hogy „evakuálták” őket, amikor a hadvezetés „maga- sabbrendű céljai” így kívánták.

Vagy nézem az utca forgalmát. Férfiakat kutyákat sétáltatva, asszonyokat gyermek- kocsit tologatva — ezek lennének? És még mennyit sorolhatnék. Olyanokat is, akik nem őrzik halottak emlékét (bizony, ilyen kevés van!), olyanokat is, akiket csak anyagi kár ért. De hiába keresgélek, hiába próbálom felidézni magamban a régi arcokat, benyomásokat, emlékeket: nem illenek sehogysem az itteni emberekre, a mostani körülményekre.

Szétfoszlott, semmivé vált egy hazugság, amely éveken keresztül hatalmában tartott, megszédített egy népet, s amely ugyanakkor félelemben tartott milliókat, sokakat letaszítva még az emberi méltóság fokáról is. És amelynek milliók váltak áldozataivá.

De azért mégis találkoztam az „Uber- mensch”-sel, illetve eme esztelen gondolat emlékével.

Két ízben is!

Először (s azóta de sokszor!), amikor berlini szobám ablakából az első reggelen behavazott romokra esett tekintetem. Amikor később tereken jártam, ahol azelőtt házak álltak, emberek éltek. Amikor a berlini Dóm lerombolt kupoláját láttam, vagy az ormótlan és csúnya félházakat Lipcsében. S amikor férfiak és asszonyok könnyes szemmel emlékeztek.

Hát ennyi maradt az Übermensch eszméből. Bizony sok és nagyon drága ár egy ilyen hazugságért.

Másodszor karácsony éjszakáján találkoztunk, amikor hallottam az evangéliumot, hogy Isten: emberré lett! Megalázta magát, emberi formába öltözött.

Azon a nyelven hallgattam az evangéliumot, amelyen évekkel ezelőtt azt hirdették, hogy az ember istenné lehet. De csak a német ember! Amikor szó sem volt alázatról — csak megalázásról, mások, más emberek, más népek megalázásáról.

Lám: az ember Übermensch akart lenni: rom, pusztulás és halál lett az eredménye.

Isten pedig emberré lett — megalázta magát —, hogy az ember soha ne akarjon „Übermensch” lenni, a másikon uralkodni, a másikat megalázni, hanem szeretetben és békességben éljen.

Íme, így tanít a történelem is: „Mindenki, aki magát felmagasztalja, megaláztatik, és aki magát megalázza, felmagasztaltatik” (Lk. 14, 11.).

Hálle/S. 1959. január 20. ,

Fekete István I