Evangélikus Élet, 1959 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1959-10-11 / 41. szám

As egyháztörténetből i 100 éves egyházunk pátens elleni küzdelme A magyarországi protestan­tizmus háromszáz éves vágya teljesült, amikor Kossuth La­jos az országgyűlés elé ter­jesztette az 1848. 20. tc.-et, a vgllásegyenlőséa kimondását. Egyházunk azonban nemcsak ezért támogatta a szabadság- harcot és forradalmat, hanem azért is, amiért megdőlt a Habsburg császári rendszer, kiszélesülhettek az emberi szabadságjogok, mindenek­előtt pedig felszabadulhatott a jobbágyság. Egyházunk hazafias maga­tartásának tulajdonítható, hogy a forradalom és szabad­ságharc leverésével Haubner Máté dunántúli, Szeberényi János bányakerületi, Pákh Mihály tiszakerületi püspö­keinket börtönbüntetéssel súj­tották, Stromszky Sámuel du- náninneni püspököt pedig hi­vatalától elmozdították. Rázga Pál pozsonyi lelkész pedig bátran állt a Haynau-rendelte akasztófa alá, tudva, hogy vele együttérez egész evangé­likus egyháza és a magyar nép minden hű fia. A levert forradalom és sza­badságharc után Haynau tá­borszernagy, az önkényuralom magyarországi teljhatalmú ka­tonai parancsnoka 1850. feb­ruár 10-én felfüggesztette egy­házunk önkormányzatát és rendeletéivel egy császárilag kormányzott kényszer-állam- egyházi rendszer felé tört utat. A HÍRHEDT BACH-KOR- SZAK felelevenítette az összes régi Habsburg-törekvéselcet az egységes császári birodalom németesítését, hazánk gyar­matosítását illetően. Az ál­landó forradalmi veszéllyel szemben biztos barátra volt szüksége, s ezt régi, kipróbált szövetségesében, a katolikus egyházban vélte megtalálni. 1855-ben Ferenc József kon­kordátumot (egyezséget) kö­tött Rómával. Ebben messze­menő jogokat biztosít a kato­likus főpapságnak az alsópap­sággal szemben. Átadja a köz- oktatásügyet a katolikus egy­ház kezébe, illetve ellenőrzése alá. Minden tekintetben kielé­gített szövetségest akart nyer­ni a magas klérusban, hogy azután az hűségesen támogas­sa Bécs céljait. A protestantizmust is be akarta fogni Bécs a maga sze­kerébe. A porosz királyság protestáns államegyházában látta Ferenc József azt a pél­dát, hogy a protestantizmusból is lehet trónhoz hű egyházat faragni. Igaz ugyan, hogy a katolicizmus volt évszázadok óta a Habsburgok államegy­háza, de Bécs arra számított. hogy a protestantizmusból amolyan „másodosztályú” ál­lamegyházat lehet kihozni. Ebben az időben az egyházak általában hű támaszai voltak a trónoknak. Az orosz cárok a pravoszláv egyházat, az an­gol királyok az anglikán egy­házat, a skandináv királyok az evangélikus egyházat, a spanyol és olasz királyok a katolikus egyházat építették be rendszerükbe államegy nézi formában. E szerint a sablon szerint akarták a Habsburgok a protestantizmust is állam­egyházzá tenni, természetesen a katolicizmus elsőbbsége mel­lett. FERENC JÓZSEF porosz mintára akarta átszervezni a magyarországi protestáns egy­házakat. A porosz király 1835- ben rendelettel tette kötelező­vé az Alsó-Rajnavidék és Westfália számára azt a „rhei­nisch-westfälische Kirchen- ordnung”-ot, amely az 1817- ben elrendelt porosz állam­egyházi unió mintájára ké­szült. Ennek az a lényege, hogy a porosz államegyháznak egyre jobban hozzá kellett si­mulnia az abszolutisztikus po­rosz királyi hatalomhoz. A Bach-korszak ellenforradalrfti helyzetében Bécs a porosz ki­rályok szélsőreakciós egyház- politikáját tekintette minta­képnek. Miht ahogy általában a porosz militarista rendszer volt Ferenc József eszménye. 1859. SZEPTEMBER 1-ÉN császári pátens, azaz nyílt parancs jelent meg s az azt követő nap pedig a végre­hajtást szabályozó miniszteri utasítás. A pátens a legbrutá- lisabb beavatkozás volt a ma­gyarországi protestáns egyhá­zak törvényalkotó és szerve­zeti ügyeibe, amennyiben tel­jes egyházalkotmányt akart császári paranccsal a protes­táns egyházakra kényszeríteni. Méltán indult meg országos felháborodás a pátens ellen. Az első nagyobb szabású meg­nyilvánulás a késmárki tisza­kerületi közgyűlés 1859. szep­tember 29-iki határozata volt. Zsedértyi Ede felügyelő és Máday Károly lelkész voltak a kerületi közgyűlés vezérszó­nokai. A közgyűlés írásban kérte az uralkodótól intézke­dései visszavonását és egyhá­zunk ősi jogának elismerését. A válasz az volt, hogy Zsedé- nyit és Mádayt perbe fogták, börtönre ítélték. £vov ~ ZKijw - SYloszüva A pátens elleni tiltakozás azonban nem volt osztatlan egyházunkban. A magyar föld­birtokos-dzsentri réteg egy­házvezetése elleni tiltakozásul a nemzetiségi vidékek lelké­szei inkább a Habsburg ab­szolutizmusra akartak támasz­kodni. Elfogadták a császári pátenst s annak alapján szer­vezték át a gyülekezeteket. Ilyen módon egyházszakadás következett be, amennyiben megalakult a pozsonyi paten- tális egyházkerület és pár hó­napig működött az újverbászi szuperintendencia is. A gyüle­kezetek között meghasonlás jött létre. így például a bu­dapesti magyar és német egy­házközség az autonóm egyház­hoz tartozott, a szlovák egy­házközség ellenben, a paten- tális pozsonyi egyházkerület­hez. Pozsonyban ugyanakkor fennállott az autonóm egyház- kerület is. A HELYZETET némileg enyhítette a közfelháborodás hatására kiadott 1860. május 15-iki császári rendelet, amely részben visszavonta az intéz­kedéseket. de a pozsonyi pa- tentális egyházkerület az auto­nóm egyház mellett egészen az 1867-es kiegyezésig fennállott. Egyházunk pátens körüli küzdelme még egyszer, de most már utoljára szította fel a Habsburg-önkény elleni har­cot. Ezzel le is zárult az a há­romszáz éves korszak, amely­ben egyházunk együttműkö­dött sorsközösségben a haladó mozgalmakkal. 1859-ben jó szolgálatot tet­tek egyházunknak és hazánk­nak mindazok, akik részt vet­tek a császári önkény által felszított veszedelem elhárítá­sában. Dr. Ottlyk Ernő ISTEN BETŰI Á beszéd és az írás között az a különbség, hogy az egyik a múlandóság gyermeke, a má­sik az örökkévalóság hangjegye. A szavak színes üveggyöngyök, egyszer lehullanak, vagy összetörnek. A betűk parányi piros kis téglák: otthonná, vagy templommá simulnak, hogy boldogan tovább mondják az elhangzott szót és oltáruk, vagy tűzhelyük megőrizze minden megérkezőnek a beszélő szív melegét. Sokan vagyunk, akik így hordozzuk a szí­vünk felett az édesanyánk, a gyermekünk, vagy messze ment kedvesünk megáldott le­velét A szó, amit mondott, vagy amivel meg­simogatott, már régen elszállt, vagy a felejtés csendjébe hullt, de az a néhány sor megőrizte nekünk az arcát a csókját és az imádságát. Őszinte és igaz pillanatainkban, az örömeink mosolyos mámorában, vagy n^gy sírásaink könnyes keresztje alatt e csöndes sorok kü­szöbén újra elibénk lépnek. Élnek és meg­szólítanak. Megsimogatnak, megáldanak és lassan tovább indítanak. Isten is így van velünk. Milyen sokszor ta­lálkozunk Vele, amikor hozzánk érkezik egy- egy leírott szava, áldott levele a Bibliánkból, a Róla szóló könyvlapokból, a Tőle érkező újságunkból. Zúgó nagyvárosok fáradt estéin és messze kicsiny tanyák téli csendjében de sokan hall­hatják így a betűk kicsi szószékéről Istent és szerte az országban de sok evangélikus ol­vassa és tanulja így az igét... az Életet. „ Ha vasárnap elmégy a templomba, hallani fogod, hogy Isten betűiről beszél majd a pré­dikáció. Isten szaváról, amelyik könyvben és újságban, érkezik meg hozzánk. Ha valaki azt kérdezné, miért olvasok egy­házi újságot, miért olvasom Isten könyveit, akkor minden bizonnyal azt felelném neki: miért nézek az édesapám, vagy az édesanyám szemébe? Ha nem azért, mert a szemük ra­gyogásában benne van az én boldog menny­országom, utam, sorsom, családom és ottho­nom. Szemükből mindig kiolvashatom, hogy szeretnek, hogy a javamat akarják, hogy ne­kem a legjobb utat mutatják. Hogy ezen az úton mindig velem vannak és soha el nem hagynak. Miért olvasok egyházi újságot, miért olva­som Isten betűit — mert Isten betűsoraiban mindig az evangélium tükrei csillognak fe­lém. Ezekben a tükrökben Isten atyai arca biztatóan mosolyog felém és ezt mondja: — te bűnben botorkáló, halálba haladó tékozló fiú, Egy langyos szeptemberi éjszakán a várakozás izgalmá­val szálltunk át a csapi ha­tárállomáson a széles nyom­távú kényelmes szovjet háló­kocsiba, hogy reggelre meg­érkezzünk társasutazásunk el­ső állomáshelyére, Ukrajna egyik legősibb városába, Lvovba. Szikrázó reggeli napsütés­ben indult el velünk az autó­busz az 1250 körül alapított Lvov (Lemberg) városának megtekintésére. Orosz ide­genvezetőnk részletekbe me­nő, alapos tájékoztatóját kár­pátaljai * magyar tolmács for­dította nyelvünkre. Csakha­mar a _ város ősi erődítmé­nyeinek maradványai és az öreg Nyikoláj-templom mel­lett vezetett el utunk. Ezek a XIII. századra tekintenek vissza. Elhaladtunk a város magasfokú kultúrájáról tanús­kodó egyeteme, főiskolái, mú­zeumai, színházai, pravoszláv és katolikus templomai, szé­kesegyházai és sok patinás re­neszánsz és barokk stílusban emelt épület előtt. A Szent Mária-templomba — ahol ép­pen misét celebrált a lelkész — be is tértünk és megille- tődött lelkünk a város kato­likus híveinek bensőséges áhítatától. A „dicsőség hegyén”, há­romezer katona gonddal ápolt, művészi szobrokkal ékesített temetőkertjében, ahonnan szép kilátás nyílik a városra, ismertette vezetőnk Lvov vár^pa dicsőséges és tragikus indulatokban bővel­kedő történelmét. Innen a köztemetőbe zarán­dokoltunk. Itt nyugszik Sas- kievics, a nagy orosz triumvi­rátus egyike, aki a cári el­nyomatás idején külföldön — Magyarországon is — volt kénytelen kinyomatni műveit. Itt alussza síri álmát Gabriel­la Zapolszka, a lengyel bur­zsoázia ostorozója, realista író, akinek „Dulszka asszony erkölcse” című darabját ná­lunk is nagy sikerrel adták elő. Itt nyugszik Ukrajna nagy fia, a Petőfi-f ordító költő és forradalmár Ivan Franko is. Es elkerülhettük-e a város parkjainak legszebbjét, amely­ben Amerika, Ázsia, Afrika fái s az árnyas tavon- méltó- ... ságtéljesen úszkáló két fekete 1 hattyú idillikus látványa ra- í gadták meg figyelmünket. De - időnk lejárt. Megköszönjük derék idegenvezetőnk fárado­zásait s már sietünk is a pá­lyaudvarra, hogy vonatunk tovább robogjon velünk Kijev felé. A bővizű Dnyeper partján több mint ezer éve ékeske­dik az Ukrán Szovjet Szocia­lista Köztársaság milliós fő­városa, Kijev. Ez Moszkva és Leningrád után a Szovjet­unió harmadik nagyvárosa. Dombra épült kiemelkedő építészeti remekművének a XI. századbeli Kijevi-—Pa- cserszki főkolostomalc (Láv- rák) aranyozott kupolái mesz- sze sugározzák vakító fényü­ket. Megilletődött lélekkel álltunk meg a kolostor bejá­rata előtt, melynek küszöbén egykoron a rettegett cárok is csak térdencsúszva haladhat­tak át. Majd ceruzavékony­ságú gyertyaszállal kezünk­ben, keskeny lépcsőkön óva­tosan lépegetve, templomi csendben mentünk le a ko­lostor katakombáiba, hogy a megszentelt falak között a régmúlt pravoszláv kegyessé­gének áhítatát idézze a lel­künk. Itt századokon át önsa­nyargató szerzetesek éltek és haltak. Picinyke örökmécse­sek, apró réztáblák őrzik az itt pihenő szent emberek em­lékezetét. Üveg alatt ma is látható összeaszott, bebalzsa­mozott holttestük. Pislákoló gyertyánk sárga fénye a ka­takomba sötét benyílóiban itt is, ott is egy-egy szent ko­porsója előtt buzgó ájtatos- ságba merült pravoszláv hí­vők feketeruhás térdelő alak­jára hullott. Ugyancsak a XI. század al­kotása a remekbeszabott Szó­fia székesegyház. Itt létesült Oroszország első iskolája és könyvtára. Gyönyörű mozaik­ja és freskói is nevezetessé teszik. A második világhábo­rú megrongálta, de a szovjet állam 6 millió rubel költség­gel helyreállította. A hagyma- kupolák aranyozása nem ke­vesebb, mint 7 kg aranyat emésztett fel. __^ (U tij egyzete í mből) A mi szent Gellértünkre emlékeztetett bennünket szent Vlagyimir szobra, aki 988-ban honosította meg Oroszország­ban a keresztyénséget. Róla nevezteétk a város kápráza­tos pompájú pravoszláv szé­kesegyháza, a Szent Vlagyi- mir-templom, ahová szemünk és szívünk nagy gyönyörűsé­gére ugyancsak betértünk. A második világháború után a város nagy része romokban hevert, de ma már csak az elesett hősök égreszökő im­pozáns emlékműve s az előtte lobogó, örökláng emlékeztet a háborúra. A város központi és legszebb utcáját, a Kres- csátiJcot 7—14 emeletes mo­dern lakóházak ékesítik, me­lyeken a falak egyhangúságát fehér kerámiaborítás oldja fel. Ez pompás ünnepi külsőt kölcsönöz az épületeknek. A város 24 főiskolája, 800 könyvtára, 12 múzeuma hir­detik, hogy Kijev nemcsak közigazgatási, politikai és gazdasági központ, hanem az ukrán köztársaság kulturális és tudományos centruma is. Amikor az ablakon kite­kintve szemünkbe ötlött a Lomonoszov-egyetem büszke tornya, tudtuk, hogy közel járunk a Szovjetunió főváro­sához, Moszkvához. A pályaudvaron ünnepélyes fogadtatásban részesültünk. Katonazenével, virágcsokrok­kal, mosollyal, szeretettel vár­ták vonatunkat s szívélyes üdvözlő beszédek hangzottak felénk. így valósul a népek barátságának humanitárius elve és az lntourist utazási irodájának munkája így tesz a világbéke ügyének felbe- csülhetetetlen szolgálatot — suhant át agyamon a gondo­lat. De néhány perc múlva már maga a hatalmas város bilincselte le figyelmünket. Néhány órás városnézés még ízelítőnek is kevés egy ekkora metropolis életéből. De így is lenyűgözte lelkün­ket Moszkva múltak emlé­keit idéző sok-sok történelmi nevezetessége, tömérdek mű­emléke és múzeuma. Végte­lennek tetsző széles utakon monumentális középületek, 8—10 emeletes lakóházak kö­zött száguldott autóbuszunk a Lomonoszov-egyetem és az Ukrajna-szálló felhőkarcolói­nak, az épülő új városnegyed gigantikus arányainak, a, luzsnyiki nagy stadionnak, a világhírű Metrónak és sok­sok egyéb nagyszerű látni-* valóinak megtekintésére. A Szovjetunió népei rohamos gazdasági, kulturális és tech­nikai fejlődésének vívmányai­ról és távlatairól a „Szovjet­unió eredményeinek kiállítá­sa” nyújtott összefoglaló ké­pet. # Másnap az ősi Kreml tárta fel előttünk kapuit, hogy megmutassa régi történelmi és építészeti műemlékeit, szé­kesegyházait, •palotáit és fegy­vertárának káprázatos feje­delmi kincseit. Majd a Tre- tyakov-képtár orosz történel­met, tájat és lelkiséget tük­röző remekművei nyújtottak felejthetetlen élményt. Mind­ezt kiegészítette a szokatla­nul nagy vásznú Panoráma filmszínház Moszkva és a Szovjetunió életének sok sa­játosságát különleges hang­hatásokkal megelevenítő más­félórás előadása. Mély benyomást gyakorolt rám szovjetunióbeli barango­lásom egy igen kedves epi­zódja is: Alekszandrov Vla­gyimir Petrovics barátommal való megismerkedésem. A Gorkij utcán találkoztam ve­le, amikor egy délután egy­magámban vágtam neki a városnak. Egy pillanatra meg­állva az öngyújtómmal kísér­leteztem, mely most sehogyan sem akart gyújtani. Ö látva bajlódásomat, mosolyogva lé­pett hozzám és utánozhatat­lan szívélyességgel nyújtott, felém egy doboz gyufát. Az­tán mellém szegődött, leg­alább egy órán keresztül ki- sérgetett, melegen érdeklődött munkám, sorsom és hazám felől, majd amikor útközben egy csinos képeslap-tömböt akartam megvásárolni, nem engedett fizetni, ö vásárolta meg, szíves szavakat jegy­zett rá s barátságunk emlé­kére nekem ajándékozta. Egy igazi baráttal lettem gazda­gabb! Utunk végén mások tapasz­talatait is meghallgatva tud­tam meg, hogy Petrovics ba­rátomban típust ismertem meg: az orosz lélek jellegze­tes megtestesítőjét. Mert hosszú útunk legbecsesebb él­ménye kétségtelenül az orosz nép kedves, meleg szívének, barátságos és vendégszerető lelkületének megtapasztalása volt. Dr. Szilády Jenő BUDAI (sJAQY ANTAL Kós Károly drámája a Nemzeti Színházban Ötszáz év távolságából vett témát Kós Károly, amikor színpadra vitte Budai Nagy Antalt, az első magyar pa- I rasztfelkelés vezérét- Budai Nagy Antal azok közé tarto- j zik, akik keresztyénségüket ] össze tudták kapcsolni a hala- dással. Mi, protestánsok pedig ! kettős figyelemmel nézzük, hiszen a reformáció idején a kelyhes-mozgalom (huszitiz­mus) sok célkitűzése elevene­dett fel újból. A nagyszerű kezdőjelenet bemutatja a felbolydult Er­délyt: az adóterhek elviselhe­tetlenek, a pórnépet a vég­sőkig kizsákmányolják Erdély urai s a kelyhes-mozgalom terjedésének a legnagyobb inkvizíeiós erőszak sem szeg­heti útját. A kezdődő mozgoló­dás, amelynek Budai Nagy I Antal lesz vezére, küzd a nép elviselhető, emberi sorsáért: hogy igazság, egyenlőség, bé­kesség legyen az emberek kö­zött; de küzd hitbeli célokért is: hangozzék magyar nyelven az igehirdetés és osszák két szín alatt az úrvacsorát. I De az emberi és keresztyén oldal csak bennünk, nézők- , ben válik kétfelé, Budai Nagy Antalban szétválaszthatatla- nul összeforr a keresztyén , ember és a nép fia. Éppen ez az egyik nagyszerűsége a da- I rabnak. A mozgalom győzel­meket vív ki, Erdély urai tár­gyalásra és megegyezésre kényszerülnek. Az egyezséget később rútul fölrúgják, a Ko­lozsvárra beszorított kelyhe- sek kiéheztetve kényszerülnek harcuk föladására. Ez a rövid tartalom. Mégis, hadd álljon itt egy-kettő a sok benyomásból: j A magyar biblia. Egész Er- * délyben csak egy van belőle. Szinte jelképpé magasodik. Kézről kézre jár s majdnem csodaszerűen formálja át, aki­nek kezébe kerül. Budai Nagy Antal még bizonytalankodik, de amikor Bálint pap kezébe nyomja a Bibliát, elindul azon az úton, amely a nép élére vezet. Ugyanígy változik meg a kolozsvármenti apát is, amikor a magyar biblia igéit meghallja, felhagy a koiyhe- sek üldözésével, ha maga nem is lesz kelyhes, végig köz­vetítő szerepet vállal. A való­ságban nincsenek ilyen csoda­szerű átalakulások, színpadon azonban megengedhető, hiszen itt küzdelmes órák nehéz ese­ményei sűrűsödnek bele egy- egy mondatba. Antal megtöri a kenyeret, iszik a pohárból s közben a szereztetési igéket mondja. Mennyi harc, mennyi vívódás, mennyi küzdelem eredménye robban ki ebben az egyszerű­ségéért szép jelenetben! S mindez nagyszerű, a kort idéző erdélyi nyelven cseng a fülünkbe! Kell ez a szép nyelv. Amikor jó két évtizede keletkezett ez a dráma, a ter­jedő fasizmus árnyéka már egész Európára ráborult. A szerző a színpad deszkáit hasz­nálja föl figyelmeztetése szó­székéül: a terjedő nacionaliz­mussal szemben magát a né­pet mutatja be, hogy eszmél- kedésre serkentse korát. A fi­gyelmes hallgató ma is bátor­ságot tanulhat belőle, hogy a haladás ügyét szolgálhassa. A Budai Nagy Antal a Nem­zeti Színház műsorán szerepel. Nagyszerű színészi alakítás­ban, szemléletesen pergő ren­dezésben láthatjuk. Érdemes megnézni, érdemes tanulni belőle! Drenyovszky János r mégis az enyém vagy! Én még mindig szeret­lek, hívlak és várlak. Ezért küldtem érted a keresztre a Fiamat, a Megváltó Jézus Krisz­tust, ezért nyitottam meg a húsvéti sírt. hogy Öt egyszer megtaláld és Benne rámtalálj! Isten betűiben mindig lámpást lobogtat ne­kem, Isten a világ felé is. Azt mondja: erre menj, ez a te utad! Isten betűiben mindig lámpást lobogtat felém az Isten és amíg eb­ben a fényben arcát keresem, arcom Krisztus arcává szépülve néz vissza szelíden a világra. Megértem titkait és parancsait. Megértem, hogy hol a helyem és hol a műhelyem. Hol a harcom és hol a pihenésem. Hol a munkám és hol az imádságom. Megértem, hogy mind­nyájan egyek vagyunk emberek munkában, sorsban és üdvösségben. Isten békés és boldog családja vagyunk. Én sem szakadok ki a sor­ból, hanem az én életem is mutatni kezdi a nagy csodát, hogy megváltott engedelmes éle­tem Istennel gazdagítja a világot. Evangélikus sajtónk így mutatja nekünk a ma útját a ke­gyelem hitében ... Ez a fény azonban csak addig világít ne­künk, amíg vigyázunk reá. Amíg fontosnak és magunkénak valljuk. Amíg áldozunk érte. Amíg írjuk és amíg olvassuk. Egy templom addig meleg otthon, amíg padjai megtelnek hivő emberekkel. Egy megüresedett és elha­gyott templom hideg kőépület, amire a 'halál takarta rá fekete palástját. A szószék csak addig Isten ajka, amíg belőle Isten szava száll hozzánk erőnek, vigasztalásnak, léleknek és üdvösségnek. Különben csak egy furcsa alkot­mány. Levélhez, szeretethez és üdvösséghez mindig kettő kell: aki adja és aki elfogadja. Jaj, ha nem adják és jaj, ha el nem fogadják. Isten betűi addig világítanak, amíg lelkipász­torok írják és amíg a hívek elolvassák. Amíg fenn az őrtoronyban és hazatartó hajókban Istenért égő szívek másoknak világító fénnyé forrósodnak át... Isten betűi nálad is sokszor bekopogtatnak. Drága és aranyos posta! Isten valamit üzen benne néked, valamit mondani akar neked! Hidd el, nincs olyan prédikáció és nincs olyan egyházi újság, amelyikben ne lenne a te szá­modra is valami fontos és sorsdöntő mon­danivaló, Istennek téged kereső kegyelmes mondata. Milyen jó, hogy ma újra üzen és ír nekünk az Isten. Legyen áldott a kéz, amelyik leírja: és legyen áldott a szem, amelyik elolvassa: az Isten betűit! Friedrich Lajos

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom