Evangélikus Élet, 1959 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1959-08-16 / 33. szám

A harang hármas üzenete

»Csendül, kondul új

harangszó,

Hozzád szálló, mennybe

hangzó.”

Ez az ősd harangszentelő ének hangzott fel a Szentháromság ünnepe utáni 9. vasárnapon a 185 éves irsai templomban. A gyülekezet új harangját szentelte fel Káldy Zoltán püspök. A harangot a háború vitte el és most sok áldozat vállalás árán került ismét helyébe a harmadik —

legnagyobb harang. Ezenkívül a templom minden padját is új paddal cserélték ki a templomban.

Turcsányi Károly kerületi i lelkész oltárt szolgálata után Káldy Zoltán püspök a 95. Zsoltár 1—8 verse alapján hirdette az igét:

»Ennek a mi drága irsai gyülekezetünknek nagy ünnep ez a nap. Helyére kerül ez a szépen elkészült harmadik harang és beülhettek testvéreim ezekbe az új templompadokba. A harang és a padok között szoros kapcsolat van. Azért szól majd a harang, hogy a padok ne legyenek üresen. Harang és pad így lesznek szimbólumává Isten hívásának. Isten a harangon ‘keresztül hív és azt fogja kongatni a szívetekbe: „jöjjetek!“ Nemcsupán ide a megszentelt fajak közé, — a templomba hív, hanem hív a harang a világ teremtő, kormányzó és életet megtartó szent Isten elé. — Nem ámulatra, — nem csodálkozásra, hanem a Vele való igazi közösségre. Nem a világból hív ki megpihenni és a szürke hétköznapokból elszakadni, hanem arra hív* hogy megtapasztaljátok azt a szeretetek amellyel ő szereti a világot s benne minket bűnös gyermekeit.

I. „Essünk térdre”, ez az irsai harang első üzenete, örvendező szívvel láttam, hogy ebben a templomban az isten- tisztelet azzal kezdődik, hogy a lelkész letérdel az oltár előtt. Ez jelkép csupán. Az az istentisztelet nem ér semmit,

ahol a szívben nem gyullad ki a vágy: térdre hullani az Isten előtt. Tudjatok térdre hullva bűnbánó gyülekezet lenni, mert csak az tudja átélni és megtapasztalni az Istennek azt a szeretetét, amellyel lehajolt hozzánk az Ö Fiában, Jézus Krisztusban.

II. „Örvendezzünk az Urnák.” A térdre hulló embernek új életet ád az Isten ás csak ujjongani lehet azon, hogy nem bűnei szerint bánik vele, hanem kegyelmesen, kegyelmesen, kegyelmesen. Ezt tapasztalhatta meg az irsai gyülekezet is, amelyhez lehajolt az Ö atyai szeretetével. Legyen hát a ti szívetekben is sok, nagyon sok öröm, hogy ilyen bűnbocsátó, magához ölelő Istenünk van nékünk. Örvendeztek ennek a harangnak és örvendeztek az új padoknak. Ez természetes is. De én mégis azt mondom: jöjjetek együtt örvendezzünk az Úrnak. Azután amikor elöhti az embert a harangnak a második üzenete, hogy örvendezhetünk az Ürnak, akkor jön a harmadik hívés:

III. „Jöjjetek eléje hálaadással.” Sokszor hagyja el az ember ajkát nehezebb vagy könnyebb munka sikeres bevégzése után ez a mondat: „hála Istennek”. Szép dolog így is kifejezésre juttatni a hálaérzését az embernek az Isten iránt. Én azonban azt mondom Néktek, nem lehet

A 75 éves budapesti Keleti pályaudvar előcsarnokában augusztus 6-án leplezték le Rochlitz Gyula államvasúti főfelügyelő emléktábláját. Ö tervezte a pályaudvart. Az új emléktábla felállításával kapcsolatban méltó megemlítenünk azt a márványtáblát, amelyet az eperjesi kollégiumban helyeztek el emlékezetére 1886-ban, halála évében.

Rochlitz Gyula, az 1848/49- es szabdságharc honvédszázadosa, akiknek a Keleti pályaudvaron kívül az egyik budapesti összekötő vasúti híd is nevezetes alkotása volt, tanulóéveinek nagy részét az eperjesi kollégiumban töltötte. Tanítványi hálából tekintélyes öszeget hagyott iskolájácsupán két szóval hálát adni az Isten szeretetéért. A szivemet, lelkemet, — az egész életemet várja tőlem az Isten, mint hálaáldozatot. Ezért mondja a Zsoltár író: jöjjetek eléje életetek egész odaadásával. Ott van boldog gyülekezet, ahol zeng a szívek mélyéig a harang három szava.

Az előttünk álló harangra felírt szöveg egyik mondata így hangzik: „Az élőket hívogatom”. Igen, — Isten az élőket hívogatja magához, hogy előtte mindig örvendező és hálaadó gyülekezet legyen.

Nem hiszem, hogy volna közöttetek egy is, akinek a szívében olyan vágy lenne, hogy megint leszakítsák háborúk borzalmaiban ezt a harangot. Hirdesse közöttetek a megbékélés hangját, hogy lehessetek Istennel valóban megbékélt és békét akaró keresztyén emberek.

Ez a harang lassan elindul rendeltetési helyére és szivemben máris hallom, hogy milyen szépen fog zengeni ez a három üzenet: „Essünk térdre, — örvendezzünk az Ürnak, — jöjjünk Eléje 'hálaadással.”

*

Az ünnepi istentisztelet után rövid díszközgyűlésen ismertették azt az áldozatot, melynek révén lehetővé vált a harangnak és a templompadoknak az elkészítése.

fc k.

ra, mégpedig avégett, hogy „az új kor követeléseinek“, „a nemzeti haladás igényeinek ezzel is jobban megfelelhessen“.

Végrendeletének abban a szakaszában, amellyel harmincezer forintnyi alapítványt tett az eperjesi „ősrégi s az ország s protestantizmus történetében tiszteletreméltó szerepet vitt" kollégium javára, így indokolta rendelkezését: „Teszem ezt hálaérzetből, amennyiben ezen tanintézet szelleme költötte fel először bennem a munkásságra és haladásra való egészséges ambíciót, melynek, ha nagyobb körben elterjed, ember és haza hasznát látja, s mely nemzeti megmaradásunk főbiztositéka.“

May bécsi püspök levele Vető püspökhöz

Az ausztriai evangélikus egyház püspöke, D. Gerhard May az Evangélikus Élet híradásából értesült D. dr. Vető Lajos püspökünk betegségében előállott kedvező változásról. Július 29-én levelet intézett hozzá Bécsből. Levelében többek között ezt írja:

őszinte részvéttel olvastam már régebben súlyos megbetegedésének hírét. Az Evangélikus Életből most arról értesültem, hogy a krízisen túljutott. Engedje meg, hogy gyógyulásához kifejezzem szívbeli jókívánságaimat. Kérem Istent, ajándékozza meg ismét jó erővel és egészséggel, erősítse meg naponta hitben és a jövőben is tartsa oltalmában.

Rochlitz Gyula emlékezetére

„A gyülekezet fanatikusa vagyok“!

Hírt adtunk arról, hogy feleségestül hazánkban, Balatonszárszón tölti szabadságát Dr. Kurt Wiesner, a lipcsei hittudományi kar rendszeres tanszékének professzora és Hans Georg Rausch, a lipcsei Immanuel egyházközség lelkésze. Legutóbbi, „Hirosima-számunk- ban” közöltük Wiesner professzornak lapunk számára írt elmélkedését. Jelen számunkban Balatonszárszón augusztus 2-án elmondott igehirdetését olvashatjuk. Beszélgetést folytattunk Kausch lelkésszel is. Az alábbiakban ebből a beszélgetésből közlünk részleteket.

Hans Georg Rausch

TÍZEZER LELKES GYÜLEKEZET LELKIPÁSZTORA

Rausch lelkész. Aki ezzel a magas, feketehajú, markáns arcú férfiúval az egyházról kezd beszélgetést, már az első mondatokban hitvalláserejű vallomást hall: „A gyülekezet fanatikusa vagyok!” Rausch lelkész arról tesz bizonyságot, hogy az egyház, mint élő és ható szervezet (organizmus), a gyülekezetben valóságos, ahol Isten igéjét tisztán hirdetik és a szentségeket az evangélium szerint szolgáltatják ki. A maga hivatásának a gyülekezeti szolgálatot, a gyülekezet hivatásának a világért és a másik emberért való szolgálatot vallja.

Járt-e már Magyarországon? Hogyan értékeli a német és magyar lelkészek kölcsönös látogatását?

Először van Magyarországon. A kölcsönös látogatásokat a legjobbnak tartja a népek közötti találkozás jelenlegi formái között. Egyházaink részéről pedig az az ökumenikus karakter érvényesül, hogy kölcsönösen örvendező szívvel vágyakozunk egymást megismerni.

„Gyülekezeteink követel vagyunk Magyarországon a magyar lelkészek és gyülekezetek körében.”

Kívánatosnak tartja, hogy a jövőben egymás hazájába látogató egyház: emberek nagy többsége gyülekezeti lelki- pásztor legyen.

A gyülekezeti lelkészek a legilletékesebb bizonyság- tevői élő gyülekezeteik

elevenségének, annak, hogy a szocialista Magyarországon Isten igéjét

hirdetik és Isten igéjéből élnek a gyülekezetek.

Reméli és várja, hogy a Németországba ellátogató magyar evangélikus lelkészek felkeresik majd az ő gyülekeze- ! teiket is. A magyarországi evangélikus gyülekezetek eleven életének és szolgálatának megismerése jelentős erősítést adhatna a német lelkészek és német gyülekezetek számára. Ezt a testvéri erősítést kérik és igénylik.

Milyen benyomásokat szerzett rövid itt-tartózkodása alatt a szocializmusban szolgáló magyar evangélikus lelkészekről és egyházról?

Leglényegesebb benyomásait Balatonszárszón szerezte. Azt tapasztalta, hogy

a magyarországi evangélikus egyházban püspök, professzor, lelkész, teológus Jézus Krisztus szere- tetében egy nagy család.

A „szolgálók nagy családjáról” szerzett benyomások felejthetetlenek maradnak saját maga és a vele itt tartózkodó honfitársai számára. Nagy nyereségnek tartja, hogy együtt lehetett — mint családtag — ezzel a nagy családdal játékban, sportban, vidámságban. Együtt lehetett vele istentiszteleten. „Ki- beszélhetetlen nagy öröm, hogy együtt énekelhettük reformáció-korabeli koráljainkat.” Szeretné hinni, hogy ezt a barátságot semmi a világon nem nyomhatja el, sőt a jövőben még jobban megismerjük és megszeretjük egymást.

„Ehhez a Jézus Krisztusban megalapozott benyomáshoz járul az önök országának természeti szépsége, mely még csak elmélyíti az önök iránti szeretetünket.”

„ígérjük, hogy erőnkhöz képest hiteles tanúi leszünk gyülekezeteinkben és azokon kívül is a magyar evangélikus keresztyénekkel átélt testvéri közösségnek.”

Hogyan tudnak ebben a Jézus Krisztus és egymás iránti kölcsönös szeretetben szolgálni?

Legeredményesebben úgy szolgálhatunk, hogy Isten igéjét „aprópénzre” váltjuk.

A Hegyi Beszédben Jézus Krisztus a szeretet parancsát adta nekünk. Lássuk a másik emberben a testvért és Így töltsük be a

Krisztus törvényét. A szeretetben „legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok tökéletes.”

Az a feladatunk, hogy Krisztus szeretetét gyakoroljuk. „Ha a szeretetben vagytok, istenben vagytok.”

Bizonyára tudja, hogy augusztus 9-én Magyarországon bűnbánati és könyörgő istentiszteletet tartottak gyülekezeteink Hirosima miatt.

Igen, tudja. Kell is bűnbánat, mert Hirosima azt jelenti, hogy az a szeretet, melyről fentebb szó volt, nem érte el a világot. „Keresztyén falak” között maradt. Hirosima a keresztyénségünk csődje.

A lipcsei evangélikus Immánuel templom

ján jön Isten áldása az egyházra.

Miben látja a bűnbánat gyümölcsözését?

Isten kínálja ezt az áldását. Ha el tudjuk fogadni* lesznek gyümölcsei. Ez a gyű' mölcs mindenkelőtt: Isten gyermekei lehetünk. Azaz: egyik a másik terhét hordozza, odaadja magát egyik a másikért. Nagybetűs lesz a „Te” és kisbetűs az „én”. Ezt Isten lelke művelheti csak. Naponként és óránként ezért a Lélekért kell imádkoznunk. A Szentlélek gyümölcse: békesség, öröm ... de mindenekelőtt testvériség.

Csak akkor lehetünk testvérek, ha közös Atyánk van, akinek igéjét komolyan vesszük. És ez jelenti a világ békéjét is. A mi gyümölcsünk így lesz (Folytatás a 3. oldalon)

Fáradhatatlanul tanúságot kell tenni gyülekezeteinkben a htrosimai megrendítő katasztrófáról, mindaddig, míg a világ keresz- tyénsége bűnbánatot nem tart és meg nem tér.

Isten teljes áldása csak akkor tér vissza az egyházra, ha a keresztyénség minden feleke- zete eljut odáig, hogy ezt a szégyenletes tettet meg kell bánnia. Csak a bűnbánat útMOCSÄRY LAJOS válogatott írásait adta ki Kemény G. Gábor, a régi Magyarország nemzetiségi kérdésének avatott kutatója. Mocsáry Lajos: van-e, ki e nevet nem ismeri? Csak a história búvárai tudják, ki volt e név viselője? Holott 1906-ban azt írták róla... „a késő magyar nemzedék a legnagyobb tisztelettel emlékezik majd Rád és csodálkozik majd azon, hogy volt magyar, aki Téged, igaz magyar hazafit, nem tudott megérteni”. A csodálkozásban ma mindnyájan egyek vagyunk. Mocsáry Lajos (1826— 1916) ugyanis nem akart se többet, se kevesebbet, mint azt, adassák meg Magyar- országon a fennálló alkotmány-törvények közt a nemzetiségeknek is az a társadalmi, politikai és nyelvi jog, amely a magyar nemzetiségé, Mocsáry a parlamenti ellenzék vezére, a függetlenségi párt elnöke és országos hatású publicista. Nem forradalmár, hanem azzal újít, hogy a régi igazságot, emberséget, egyértelműséget és becsületességet hangsúlyozza Magyarország függetlensége érdekében. Ahogyan fokozatosan egyedül marad ezzel a magatartásával, az már tragikus hősre vall. Faképnél hagyja a párt is, melyet megalapít, kikopik a sajtó hasábjairól, végül már csak a Házban tud szóhoz jutni, de gondoskodnak róla, ne kapjon szava visszhangot az újságokban.

Természetesen ettől a szólás-lehetőségtől is meg akarják fosztani. Ekkor történik a páratlan eset, hogy az erdélyi románok választják meg Mocsáryt a budapesti országgyűlés tagjává. Aztán ezt is lehetetlenné teszik neki. Visszavonult földbirtokára, Andornakra. Egyedül volt? Kemény G. Gábor bizonyítja nem volt egyedül, különböző pártállású politikusok, az értelmiségi fiatalság s főként a nép ragaszkodott hozzá, Bátran és magyarán harcolt az igazságért. Két évvel halála után az egész ország tudta, hogy hazájáért harcolt, meg akarta védeni és megtartani ezt a keretet az egyenlő jogú, de több nyelvű lakosságnak, amely lakta Magyarországot. A liberális kor igazi nagy alakja volt Mocsáry Lajos. Ha most végiglapozzuk ezt a hatalmas könyvet, majdnem nyolcszáz oldalas, tisztelettel hajtjuk meg az élő nemzedék zászlaját a régen halott Mocsáry Lajos előtt.

Az osztrák—magyar kiegyezés után egy fikció támadt a magyar uralkodó osztály szemléletében: a nemzetállam képzelete. Mocsáry egy emberi életen át magyarázta, hogy ez a rögeszme megvalósíthatatlan nálunk, hogy mi a Nyugatnak ezzel az utánzásával elkéstünk s minél inkább ragaszkodunk a fikcióhoz, annál inkább tápot adunk a velünk együtt élő népek országbontó nacionalizmusának.

Hiába magyarázott, hiába harcolt. Most a naplójából az is kiderül, hogy élete vége felé megtudta: Bécs, a császári udvar akadályozta a magyarság és a nemzetiségek megbékülését, kiegyezését. „Az udvar retteg attól, hogy a magyarok a nemzetiségekkel kibéküljenek” — írja 1909-ben. S az udvar tett róla, hogy ne béküljön ki a nemzet a társlakó nemzetekkel. Vele bukott a fikcióval. De Mocsáry Lajos igaza megmaradt. Ragyog, mint a gyémánt.

PETŐFI SÁNDOR rövid életének és egy évszázada egyenletesen növekvő költői hírnevének dokumentumait állította ki Budapesten a költő nevét viselő irodalmi múzeum, mely nemrég telepedett le véglegesen az Egyetem utcában, a Károlyi-palotában. Ünneplés érzéssel néztük meg az emeleti helyiségekben hónapokkal ezelőtt Arany János, majd József Attila és Ady Endre emlékeinek kinllítöMt, Nagy költőink velünk élnek» toad

olvassuk műveiket s így önkéntelenül is emlékszünk rájuk, foglalkozunk emberi személyükkel is. Az ember elválaszthatatlan a művétől, az életmű sugaraiban megfürdik egy-egy tárgyi emlék s máris érdekfeszítő mindnyájunk szemében. Mert hozzátartozott a költőhöz, aki ruháját és cipőjét, asztalát és tollát is magához hajlította, ízlésének megfelelően válogatta ki. Az Irodalmi Múzeumnak nálunk, ahol az irodalom azonos a nemzettel (s azonosodik a néppel) olyan hatalmas és országos jellegű formáló munkát kell elvállalnia, mint egyetlen más ilyen intézetünknek sem. Az Irodalmi Múzeumnak központi szerepet kell játszania múzeumi gyűjteményeink közt, nevelő hatása — minthogy a legfontosabb iskolai tantárgyhoz és közvéleményt témához csatlakozik — a legnagyobb sugárzású.

Petőfi Sándor használati tárgyait, korának jellegzetes képeit és adatait a múzeum ugyanolyan gonddal és szeretettel állította össze, mint Ady, Arany vagy József Attila esetében. Már a múzeum lépcsőházában, ahonnan az első magyar felelős miniszter- elnököt vezették el a vesztőhelyre I. Ferenc József pribékjei, Petőfi miskolci szobrának próba-mása fogadja a belépőt. S ettől fogva, ami látható itt, mind róla szól, a legnagyobb magyar költőről. A falon olajkompozíció: Petőfi-legenda, ahogy Révész Imre az alföldi csárdában elképzelte. Szemben a Petőfi-ki- ádások, az elsőtől a legújabbig, majd a róla szóló irodalom válogatása, s a külföldi visszhang: fordításai a világ számtalan nyelvén, de elsősorban a legközelebb eső nemzetek nyelvén. Aztán egy szoba tele a korszak, a reformkor dokumentumaival. Hadd lássa előbb a látogató, milyen volt a kor, hogyan s miről Írtak kortársai, mit csinált Petőfivel Kossuth és Széchényi és mit mívelt az egész nemzet.

Ezután lépünk be életének termeibe. Itt terül el a kiskőrösi hajlék s néhány emléke,

ahol született (bár Kiskunfélegyháza most újból s nagy bizonyíték-anyag mozgósításával magyarázza, hogy Kiskunfélegyházán született a költő, Kiskőrösön csak megkeresztelték. Aztán önkéntelen és önkéntes vándorlásainak egyes államásait kapjuk a szekrények és képek anyagában. Megnagyított verskéziratai, híres idézetek verseiből hívogatják szemünket a falon, eltűnődünk Szendrey Júlia hatalmas arcképén; megannyi egykorú metszet, levelei, kéziratai, pipája, kardja, újabb szobrok és képek róla üdvözlik a látogatót. Ügy érezzük, itthon vagyunk. Petőfi mindnyájunké, összeforrt velünk, magánélete is közügy lett.

Azért érezzük hiányosnak ezt a kiállítást, mert annyira szeretjük ezt az anyagot. Hiányzik belőle a költő egyes stációinak a többihez arányosított anyaga. Hiányzik a Petöfi-mü világraszóló hatásának teljes dokumentálása. Tiszteletre méltó, ami van, de hol van ez a teljességtől, a Petőfi-élet és a Petőfi-mű abszolút feltárásától? Mennyi ötlet rejlik az anyagban, hogy például egy Petnfi- glóbusszal érzékeltessük a félszáz fordítás világhódító erejét és érdekfeszítő részleteit. Hol a térkép, mely nemcsak ifjúkori vám aorlasait foglalná össze képstatisztikai módszerrel térképen, hanem egész életének térképét készítené el, minden állomással, a segesvári utolsó stációig. S úgy érezzük, hogy amit dokumentum híján, képben rajzolt meg mai művész, annak ugyanolyan realisztikus stílusúnak kellene lennie, mint a korabeli metszetek és rajzok s az egész Petőfi életmű. Ami eltér ettől a stílustól, sőt ellentétes vele formában és színben, ellentétes Petőfivel is. S nem meggyőző, ha rikító is.

Petőfi múzeumának kiállítására felhívjuk a figyelmet mi is, hisz országos szellemi érdek, hogy mindenki megnézze, erőt merítsen belőle és sürgesse fejlődését, gazdago- ddsát, Szalatnal Rezső