Evangélikus Élet, 1958 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1958-06-01 / 22. szám

Neveden szólítottalak... Nem ti választottatok engem, ha­nem én választottalak titeket — mondta Jézus tanítványainak. A ta- nítvámysáighoz tehát az első lépést sohasem az ember teszi meg, hanem Isten, aki néven szólít, elhív. Nincs kollektív kegyelem és nincs kollek­tív elhívás sem. Az evangélium névre szóló, mint ahogyan a Jó Pásztor is az egy juhocskát keresi s ahogyan a mennyben is az egy megtérő bűnösnek örülnek. — Mi­előtt az anyaméhben megalkottalak, már ismertelek — szólt az Űr Jere­miásnak s ezzel a szeretettel, amely mindig megelőzi a mi szeretetün- ket, ma is gyűjti a tanítványokat, a kiválasztottakat. Ezzel a szeretettel konfirmál Isten, megerősít az elhí- yásra. Nem vasárnapokra. — A tanítvámyság a hétköznapokban való élet, Krisztus-követés, tehát meg nem szakadó folyamat. Sokan élik a vasárnapok és ünnepek ke- resztyénségét, ez pedig azt jelenti, hogy Isten cselekvő akarata a ta- nítványság első lépésénél, az elhí­vásnál elakadt. Akik csak az ünne­pek alatt keresztyének, azok nem kötöttek szövetséget Istennel, nem vállalj'ák a neki való engedelmessé­get, a szolgálatában való cselekvést. Ennek a kísértésnek Ti is ki vagy­tok téve. Hallottam olyan konfir­mandusról, aki délelőtt részt vett a templomi ünnepségen, de már dél­után nem jelent meg a konfirmál­tak szeretetvendégségén és nem vette ét a gyülekezet ajándékát, egy emlékbe nyújtott könyvet. Majd csak akkor jelentkezik, ha szüksé- I Az EGYHÁZAT az első pün­kösdtől az utolsó ítéletig a poklok kapui sem dönthetik meg. A gyüle­kezet tagjai, az egyes hívek azon­ban állandóan váltakoznak. Az egy-- ház életéhez képest a hívek élete nagyon rövid. A nemzedékek állan­dóan váltják egymást. Az öregek el­költöznek, az ifjak új seregei vo­nulnak be helyükbe. Az egyház ál­landósága mellett minden generáció új emberi szint képvisel. Ugyan­azért a szent célért más-más anyagi körülmények közt élő, más eszkö­zökkel dolgozó, más emberi célokért harcoló hívek küzdenek a nemzedé­kek váltakozása folyamán. Az a vi­lág, amelyben az üdvösségre vezető utat keresik, állandóan változik. Ez a változás azonban nem egyen­letes. Egyszer robbanásszerűen meg­változik minden, máskor évtizede­kig, sőt évszázadokig alig vehető észre. Ma egy robbanásszerű válto­zásban élünk. A gyülekezet felnőtt tagjait egy másik világ nevelte, ala­kította ki felnőtt emberré. Mentői idősebbek, mentői közelebb állnak a sírhoz, annál kevésbé képesek megérteni az új idők szavát, annál kevésbé tudnak beleilleszkedni a megváltozott életkörülményekbe. Van valami igazság abban is, hogy a gyülekezetre annyira rányomja a bélyegét az egyház állandósága, hogy bizonyos konzervatizmussal fogodja a kedvező változásokat is. Sok mindent ellenállásai fogad, amit az ifjak már természetesnek tartanak. A FELNŐTTEK GYÜLEKEZETE emberi vonalon azt várja a gyüle­kezet felnőtt tagjai közé belépő if- jaktól, hogy találják meg azt a he­lyes utat, amelyen járva az új viszo­segitheti. Várunk sokan... Az a tény, hogy a konfirmáció ál­tal a gyülekezet felnőtt tagja leszel, magában hordja azt, hogy felelős­séggel tartozol a 'gyülekezetedért. Szolgálatba kell állanod az ifjúság gyülekezetében. A kátéban tanultál a sáfárságról és sáfárokról. Gyüleke­zetünk több konfirmandusa állan­dóan segít a szeretet vendégségeken, amikor újjászentelték templomun­kat, nagy buzgalommal részt vettek a takarításban. Mások elvégzik az iratterjesztés ‘szép munkáját, vagy tagjai az énekkarnak, és így lehet­ne példákat sorolni, hogyan vállal­ják az elhívást, a szolgálatot, ho­gyan lesznek csipetnyi sóvá, hogyan viszik az első szeretet tüzét. De nemcsak a gyülekezetben kell helytállani. Mindenütt... Egy édesanya panaszkodott a fiá­ra, hogy engedetlen, de hozzátette, hogy valahányszor a konfirmációi oktatásról ment haza, mindig lát­ható volt rajta a hatás. Akik a gyü­lekezetben élnek, azokon láthatóvá válik Isten Lelkének munkája ott­hon, iskolában, szórakozásban, sport­pályán, villamoson, barátai között és idegenek között egyformán. A keresztyén ifjú közeledik minden embertársához azáltal, hogy először Istenhez közeledik. Ezért várunk benneteket! Szere­tettel és reménységgel várunk! Tud­juk, hogy nem könnyű beleillesz­kedni a gyülekezetbe, de ennek a próbának vannak áldásai, amelyek mindenütt megmutatkoznak. Szelényi Iván nyolc közt a legeredményesebb mun­kát tudja az egyház az új világban elvégezni. Akik már beleszülettek és belenevelődtek az új viszonyok­ba, megértik mindennek a célját és rendeltetését, sőt el sem tudják képzelni a múltat. A múlt megszo- kottságával és az ifjúkor örömeihez kapcsolódásával állandóan kísérti az öregeket, de nagyrészt hatástalan a fiatalokra. Krisztus és az ő egyháza a múltban, jelenben és jövőben ugyanaz. A gyülekezet tagjainak tehát legfőbb kötelessége, hogy min­den időben munkálkodjanak a vi­lágban és terjesszék az evangéliu­mot. Ha az idősebbek nem képesek a megváltozott élet minden körül­ményei között helytállni, segítségül kell hívni ebből a célból a fiatalo­kat, akiknek nevelése és szeníélete alkalmakat teremt a munkára. Soha olyan nagy szükség nincsen a megkonfirmált fiatalok munkájá­ra, mint az ilyen hatalmas változá­sok közben, amikor bennük az új élet új embereit szólítjuk munkára. Ez azonban csak az érem emberi oldala. A másik az, hogy' az ifjak nehezen értik meg, milyen nagy szükségük van az evangéliumra, a megváltásra és magára a testvéri segítséget nyújtó gyülekezeti kö­zösségre. Ha pedig nehezebben ér­tik mieg, hogy milyen nagy szük­ségük van Krisztusra, iákkor azt is nehezen értik meg, hogy milyen nagy szolgálata van az egyháznak a világban. A fiatalok tehát nem mindig használják ki azokat a mun­kalehetőségeket, melyeket az Űr felkínál nekik. Pedig az idő itt van. A konfirmá­ciói előkészítés összefoglalta mind­azt, ami a gyülekezetben és e vi­Erre a kérdésre válaszoltak kéré­semre a múlt héten idei konfirman­dusaink néhány sorban. — Bizony nem kis izgalommal vettem kezem­be a kockás, vonalas lapokat, amely­re rárótták az őszinte válaszokat. (A neveket nem kellett aláírni, így semmi sem befolyásolta őket, hogy valóban azt írják, amit gondolnak.) — Vájjon megértették-e azt, amiről szó volt együttléteinken? — Érzik-e, hogy milyen döntő esemény előtt állanak? — Amit tanultak, nem ma­radt- e számukra élettelen „tan­anyag”? — Most, ahogyan a soro­kat olvasom, úgy érzem, nagy hálá­val tartozunk Istennek, mert nem­csak mi dolgoztunk: lelkészek és konfirmandusok, hanem az Ö Szent­lelke is itt volt közöttünk és mun­kálkodott mibennü-nlk, hogy valóiban felkészülve állhassunk oltára elé. E néhány sor bevezetés után hadd adjam át a szót azoknak, akiknek sorai itt vannal? előttem, — konfir­mandusaimnak. Remélem, hogy nem haragusztök, hogy amit magatoknak, meg nékem írtatok, most átadom az újság fiatal és idősebb olvasóinak, hogy ezáltal is épüljünk egymás hite által. Persze, csak néhány levél­ből néhány mondatot tudunk e cikk­be belevenni. Íme a válaszok! ,,Először is el kell mondanóm, hogy { alig várom• már a konfirmációt. Mint kis gyerekek, ujjaimon számo­lom ki a napokat, amikor először lé­pek az Űr asztalához. — Olyan jó érzés arra gondolni, hogy egy olyan •pillanat következik, melyet soha életemben nem fogok elfelejteni.“ „Izgalommal készülök a konfirmá­ciói vizsgára és örömmel az első űr- vacsoravételre. Igyekszem megta­nulni, amit az előkészítőn hallottam lágban való munkálkodáshoz szük­séges. Az ifjak vallástétele és foga­dalma meggyőzte a gyülekezetét, hogy egyházi munkára alkalmas» felnőtt tagokkal gyarapodott a gyü­lekezet, akik önállóan tudnak élni a kegyelmi eszközökkel és részt kí­vánnak kérni a munkából. Egyhá­zunknak ez a legnépszerűbb aktusa már a maga ünnepélyességével is nagy hatást tett az ifjakban. De még nagyobb a hatása annak, hogy, először vehették magukhoz az úr­vacsora szentségét és taién ekkor érezték át először igazán bűneik bocsánatát és Krisztus testének és vérének felemelő közösségét. A gyü­lekezet és az egyház áldó imádsága rádöbbentette az ifjakat a gyüleke­zeti közösség áldott, segítő és védő erejére. Minden amellett szól, hogy fölvehetik az egyetemes papság elve folytán rájuk háruló munkát. Csak kellő készségre van szükség, hogy szent feladatukban valóban helyt álljanak. A felnőttek gyülekezete sokat vár az ifjaktól, de még többet vár maga az Isten, ő igényt tart arra a ke­resztyén ifjúságra is, aki legjobban megérti az idők szavát és legköny- nyebben képes társai leikéhez közel férkőzni. Igényt tart az új élet új építőire, akik az evangélium öröm­üzenetével, melegével, szeretetével és meghittségével irtják a bűnt és ópitik iái békét, testvériességet és jólétet ezen a világon. Mind Isten, mind a gyülekezet nagy várakozással néz a konfirman­dusokra és Isten erőt is ad nekik, ha kérik, hogy e várakozásoknak megfelelhessenek. Dr. Fekete Zoltán egyházkerületi felügyelő és szeretnék lélekben is kellőképpen felkészülni.” „A protestáns ember életében igen nagy jelentősége van a konfirmá­ciónak. Ezért odaadással figyeltem az elmondottakat, hogy azt meg is tanuljam. Tudom, hogy 'mennyire fontos jártasnak lenni hitünk dolgai­ban. Hiszen az ember csak úgy tud a Sátán közeledésének ellenállni, ha lelkileg képzett és hite erős.” „Szorgalmasan jártam az előké­szítő alkalmaikra, mert szeretném Jézus Krisztus valamennyi igéjét (megismerni, megszeretni és megérte­ni. Mindent elkövetek, hogy olyan legyek mint gyülekezetünk hitben járó felnőtt tagjai.” „Minden este imádkozom• és na­gyon várom az első Űrvacsoravételt. Imáimban és. cselekedeteimben is igyekszem hálát adni Istennek, hogy én is konfir'mandus lehetek.” „Megdobban a szívem, anjikor ar­ra gondolok, hogy én is a gyüleke­zet felnőtt tagjai közé tartozom nemsokára. Igyekszem ezekben a napokban lélekben elcsendesedni és kérem az Ür Jézust, hogy világosít­sa meg előttem fogadalmam komoly­ságát és adjon erőt, hogy azt meg is tarthassam.” „Az első Úrvacsorára átismétlem., amit a konfirmációi előkészítőkön tanultam. Bocsánatot kérek szüleim­től, testvéreimtől és mindenkitől, aki a közelémben él, hegy tiszta szívvel léphessek az Ür oltára elé. Az is­tentisztelet előtt imádlcozom, hogy legyen erőm ebben a hitben megma­radni és eljuthassak az örök életre.” „Erre a nagy eseményre lelkileg is fel kell készülnöm, ezért sokszor imádkozom és énekelek. Arra kérem Istent hogy a gyülekezetnek hasznos tagja lelhessek. A konfirmációi elő­készítőn sokat tanultam arról, ho­gyan kell a gyülekezetben élni.” „A konfirmáció reggelén kedves szüleimnek megköszönöm hozzám való szeretetüket és igaz bűnbánat­tal 'kérem, hogy bocsássák meg bű­neimet és tartsanak meg továbbra is szeretetekben. — A konfirmáció keresztelésem. megerősítése is és ezért keresztszülőimnek is köszönet­tel tartozom.” „A konfirmációi előkészítés szá­momra a Jézus Krisztussal való megismerkedés alkalma volt. örü­lök, hogy a konfirmáció napján bi­zonyságot tehetek benne való hitem­ről.” Végül még egy utolsó idézet: „Azt szeretném, ha ez a konfir­máció nem a befejezést, hanem a kezdetet jelentené az én életemben.” M. GY. Ki konfirmál ? Egyházi szóhasználatunkban el­terjedt fordulat: „a gyermek kon­firmál”. Pedig ez a szóhasználat teljesen helytelen. A konfirmáció szó ugyanis megerősítést jelent, igei alakja konfirmál, tehát azt jelenti: megerősít. Már most nyilvánvaló, hogy a konfirmációban nem a gyer­mek erősít meg valamit, hanem Is­ten erősíti meg a gyermeket. Nem a gyermek újítja, erősíti meg „a ke- resztségben Istennel kötött szövetsé­get”, amint azt sokszor helytelenül mondani vagy gondolni szokták. Hi­szen a keresztség Isten munkája és az teljes és tökéletes, nem szorul megerősítésre. Ellenben a konfirmá­cióban Isten erősíti meg a gyerme­ket a hitben. Erre a megerősítésre mindnyájunknak szükségünk van. Nem mondjuk tehát: a gyermek konfirmál, hanem inkább: konfir­mációban részesül. Ha kissé hosz- szabb is, de legalább helyes ez a ki­fejezés. Schmidt János Hűséget, helytállást! Nemcsak a konfirmandusok tekin­tenek nagy izgalommal és várako­zással a konfirmáció napjára, hanem az egész gyülekezet. Első fontos ta­lálkozás ez az egyház új építőmun­kásaival. Mert a megkonfirmáltak! most már odasorakoznak azok sorá­ba. akik építik a gyülekezetei* for­málják annak arcát és igazolják életrevalóságát. — Vajon mennyit fognak beváltani a hozzájuk fűzött reménységekből? — Mit vár a gyü­lekezet a konfirmandusoktól? ELŐSZÖR is az ige iránti szere- tetet. Egész egyházi életünk szíve,- motorja az ige. Evangélikus egyhá­zunk az Isten igéjének szeretetéből született. Története során is mindig akkor volt erős és nagy, akkor tu­dott sokat tenni az egyház életében és akkor szolgált legjobban népének és az egész világnak, amikor hűség­gel ragaszkodott Isten igéjéhez. Ezért gyülekezeteink azt remélik* hogy az igehirdetések, istentisztele­tek és bibliaórák alkalmával sosem marad üresen a most konfirmáltak helye; bibliájuk nem válik porosodó „szobadísszé“, hanem mindennap megnyílik előttük az élet kenyeré­nek vételére. MÁSODSZOR a gyülekezet iránti szeretetet várjuk a megkonfirmál- taktól. Igaz, Isten maga építi egy­házát, — de ezt mindig embereken keresztül végzi el. Ebben az építő szolgálatban nemcsak a gyülekezet vezetőinek van feladata és munka- területe, hanem minden evangélikus hívőnek. A templom építésétől és rendbentartásától kezdve az öregek és betegek gondozásáig sok-sok szol­gálat vár a gyülekezet élő, Isten igé­jétől mozgatott tagjaira. Azt várja a gyülekezet' népe az újonnan kon- firmáltaktól, hogy fiatalos lendület­tel és nagy szeretettel beállnak az egyházépítők soraiba. A HARMADIK, amit várunk tő­lük: keresztyén helytállás az élet minden területén. —- A mi hitünk nem magának való hit. Az egyház belső építése mellett egész életünk­kel Istennek szolgálunk. Egész éle­tünk istentisztelet. „A nagy temp­lom”, az egész világ, istentisztele­tünk helye. Akár otthon vagyunk* ■akár az iskolában, akár a munka­helyünkön, vagy bárhol másutt, sza­vaink és cselekedeteink Isteniben való hitünk bizonyságai. Ezért a leg­jobbat és a legtöbbéit, a legszebbet és legigazabbat kell tennünk mindenütt. — . Jó munka, jó tanulás,- engedel­messég, igazságosság és tisztaság olyan bizonyságtétel hitünkről, amellyel nemcsak Urunk nevének szerzünk dicsőséget, de ezzel a helytállással töltjük be legjobban az Ö parancsát is: „Szeresd felebará­todat!”. Amikor konfirmáció napján a gyü­lekezet imádságával körülöleli az Űr asztala köré sereglő kicsiny csapatot* azt kéri az egyház Urától, hogy tart­sa meg a most konfirmáltakat az ige iránti szeretetben, késztesse őket egyházépítő szolgálatra és adjon nékik erőt a mindennapi életben a hivő helytállásra. Mezősi György evangélikus elet A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: Groó Gyula Felelős kiadó: Juhász Géza Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII., Puskin u. 12* Előfizetési ára egy évre 60,— Ft. félévre 30,— Ft. Telefon: 142—074. Csekkszámla: 20412—vni; 10 000 példányban nyomatott. ZRÍNYI NYOMDA Felelős: Bolgár Imre. Várunk benneteket! ge lesz valamire, amiben az egyház VÁRAKOZÁSSAL NÉZÜNK RÁTOK! é Mit jelentett nekem a konfirmáció KEDVES GYEREKEK! Ezen a vasárnapon van egyházunk legtöbb gyülekezetében a konfirmáció. Hosszú hóna­pok konfirmációi előkészítése után járulnak az idei konfirmandusok az Űr oltárához, hogy először vegyék magukhoz Jézus Krisztus tes­tét és vérét. Ezt megelőzően a konfirmációi előkészítőn tanultak alapján vallást tesznek a Jézus Krisztusba vetett hitükről, Mi most nem akarjuk a magunk gondolatait megírni. Inkább titeket szólaltatunk meg, a tavaly és még azelőtt konfirmáltakat, hogy ti maga­tok mondjátok el az idei konfirmandusok­nak: mit jelentett néktek a konfirmáció? A hozzánk beérkezett levelekből közlünk most részleteket. Olvassátok úgy, mint a közületek valók bizonyságtételeit. * Egy hetedikes kislány ezt írja: A konfir­máció idején értettem meg sok mindent az életemben. A konfirmációnak köszönhetem, hogy az Ür Jézus Krisztus igéjében és szere- tetében elmélyültem és hiszem, hogy Jézus szeret engem. Az Űr asztalánál minden bűnö­met bevallhattam és Jézus Krisztus megbo­csátott nékem. Egy nyolcadikos fiú írja a következőket: A konfirmációban Isten a keresztségben ka­pott kegyeimet-erősítette meg. A konfirmá­ció azért is döntő volt számomra, mert elő­ször vehettem úrvacsorát, ettől kezdve min­den hónap első vasárnapján elnyerhettem Isten megbocsátó kegyelmét. Döntő volt azért is, mert az evangélikus egyház felnőtt tagjai sorába léphettem, A konfirmáció kötelez, hogy a keresztyén életet necsak hangoztassuk hanem éljük is. Egy nyolcadikos kislány írja: A konfirmá­cióban Jézus megerősít hitemben és azzal ör­vendeztet meg, hogy örökéletet ad. Egy másik nyolcadikos kislány ezt írja: A konfirmáció és az első úrvacsoravétel után Isten minden úrvacsora vételkor megbocsátja vétkeinket és bűneinket. Nagy áldás, hogy bármikor vehetünk úrvacsorát. Egy másik nyolcadikos fiú többek között ezt írja: Életemben nagy esemény volt a kon­firmáció napja. Először ismerkedtünk meg az Isten és a Fia, Jézus Krisztus dolgaival. Eljött a vizsga napja, ahol bizonyságot tet­tünk mindarról, amit tanultunk. Majd a kon­firmációban, életem legszebb napján Jézus Krisztus megerősített a benne váló hitben. A konfirmáció napjának reggelén szüléinktől és rokonainktól bocsánatot kértünk mindazért, amivel megszomoritottuk őket. Az úrvacsora vétele előtt magától Jézus Krisztustól kér■•* tűk bűneink bocsánatát. így a konfirmáció, illetve az első úrvacsoravétel a bűnbocsána­tot, a bűntől való szabadulást ajándékozta 7lékünk. * Ezekhez a levélrészletekhez a magunk ré- részéről ennyit teszünk hozzá: Isten áldását kérjük rátok konfirmációtok napján és imád­kozunk azért, hogy egyházatok szerető, hit­ben élő egyháztagok legyetek mindig, és kér­jük Istent arra is, hogy igéjével és az úrva­csorával mindig erősítsen benneteket. Juhász Géza Jézus Krisztus tanítványai TAMÁS Mint a tanítványok mindnyájan, ő is na­gyon szerette Jézust. Egy alkalommal, amikor Jézust halálveszedelemben látta ellenségei miatt, vele akart maradni, hogy ő is meghal­jon Mesterével. Hitt Jézus Krisztusban, de csaik addig, amíg látta, amíg hallotta beszédét és érintette ru­háját. Mikor Jézus meghalt, meghalt Tamás hite is. Hiába beszéltek neki arról, hogy Jé­zus feltámadt, hogy él: Tamás nem hitt, mert nem látta Jézust. Az ő mértéke az esze, a szemei, fülei és kezei voltak: amit ezekkel érinthetett, csak azt tartotta valóságnak. A feltámadott Jézus segített egyedül ezen a hitetlen tanítványán és adott Tamásnak igazi hitet. Jézus megmutatta Tamásnak, hogy Ö, aki értünk emberré lett Isten és Űr* Olyan Űr, aki él, velünk van akkor is, ha nem látjuk. Mert Ö felette van a mi eszünk­nek, szemünknek, fülünknek és kezünknek,- Öt mi emberek meg nem foghatjuk. Ö a mi szívünket keresi és csak szívünkkel • tudjuk elérni. Tamás hitt Jézus szavára. Többé nem látta Mesterét és nem is várta, hogy jelenjen meg neki. Enéikül is bizonyosan tudta és örömmel hitte, hogy Jézus él. Szorgalmasan prédikált Jézusról, őróla is mondják, hogy Indiába is eljutott és az ottani Tamás-egyházat az ő ne­véről nevezték el. Kinczler Irénke néni Jézus vére megtisztít Molnár Mária misszionáriusnő egyszer Pitilu szigeten körútra ment és magával vitt egy 14 éves pápua leányt, aki még csak há­rom hónapja volt tanítványa. Egy faluban ünnepélyesen fogadták és a törzsfőnök össze­hívta alattvalóit a misszionáriusnő meghall­gatására. Az igehirdetés közben a pápua leányt valaki éles kővel megdobta, mire az felsíkoltott. A törzsfőnök azonnal elővezet­tette a tettest. Igen bántotta, hogy ez az ő falujában előfordult. Megkérdezte a leányt, hogy milyen büntetéssel sújtsa azt aki kővel megdobta. A pápua leány így szól: „Semmi­vel! Jézus vére le tudja mosni ezt a bűnt isi*

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom