Evangélikus Élet, 1958 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1958-06-01 / 22. szám

ÄRA: 1,40 FORINT« LEQYETEK ERŐSEK! Gyermekeink állanak az oltár előtt.- Tisztán, üdén, fehéren, csinosra fésülten, — a fiúk is ünnepélyesen, mint akik nem is kamaszkorba nőnek éppen bele, hanem valami felelősségteljes önállóságba. Konfirmáció előtt állnak gyermekeink. A templom levegője úgy telik meg feszültséggel, mint a tavaszi rügy, mielőtt levelet bontana a napsugár felé. Duzzad benne valami. Szülői sóhajok, orgonahang és reménység dagasztják. Valami nagycn szé­pet szeretnénk mondani nekik, akik ott állanak — s a végén könnyes szemek, egy apai kézszorítás, egy meghatott anyai csók s az ünnepelt kissé félszeg, kissé büszke mosollyal nézi a nyakláncot, vagy karórát, a Bibliát, vagy énekeskönyvet, amit konfirmációi ajándékul kapott. Ennyi volna az egész? Hiszem, hogy abban az igaz tényben, amit a látszatok nem mindig tükröznek, több van ennél. Az orgona halkan szól s ők térdelve hallgatják a kézrátétel mellett kapott mondatot, egy bibliai idézetet. Jelmondat? Mottó az életre? Ün­nepi jókívánság papi nyelven? Emlékkönyv mondataként zsongó böl­csesség? H iszem, hogy abban az igaz tényben, amit a mondatok; sem tükröznek mindig valóságosan, több van ennél. Nemrégiben temettem egy idős nénikét, aki halálos ágyán szelíd mosollyal, haláltusán győző erővel suttogta azt a mondatot, amit hetven esztendővel ezelőtt hallott, amikor fehéren és sugárzón ott térdelt az oltár előtt. Ismerek fiatalokat és időse­ket, akiknek életútján a becsület, a tisztesség, a reménység, a lanka­datlanság, a hűség, a jóság, szeretet és hit útjelzőtáblája az a mondat. Mert mögötte több van, mint egy boldog ünnepi óra emléke. Az erő rejlik. abban az igaz tényben, amit fehér gyermeksor, szülői sóhajok, ünnepi percek, áhítatos zsongás, elhangzó mondatok és kézrá­tétel takarnak. Esztendőkön át az a két kőarc volt számomra az erő jelképe, amit sok-sok évvel ezelőtt láttam először. A helsinki »pályaudvar lámpát tartó két kőfigurája, Saarinen alkotása. Markáns, szilárd, rendíthetetlen arcok. Amikor az elmúlt évben újra ránéztem a két kőarcra, eszembe jutott egy vers. Arról szól, hogy egy kicsiny gyermek faggatja apját, mondaná meg, mi az erő. A sziklára mutat, amely állja a tenger hullámainak ostromát. Idők és viharok zúgnak el, de az rendíthetetlenül áll. A szikla nem erős, csak makacs <— mondja az apa. Hát a katona, aki mindent kockáztatva veti magát a harcba? A katona hős -—• hangzik a válasz, az erő nem ez még. Hát akkor ki az erős — kérdi a gyermek. Az apa egy törékeny alakra emlékezteti fiát, aki hosszú éjszakákat átvirrasztva ült betegágya mellett s ahogy a gyermek arcán színesedni kezdtek az egész­ség rózsái, úgy színesedtek az ő arcán, a láz rózsái. Amikor a gyermek újra teljes egészséggel indult futkározni a kertbe, őt akkor temették. Az édesanyád volt az erős — fejezi be az apa. G yermekeink valami hasonló, de teljesebb és igazabb erőnek a forrá­sánál térdelnek. Jézus Krisztus ereje ez, aki önmagát adta értünk, hogy nekünk békességünk, üdvösségünk legyen a bűnbocsánatban, hogy „egészségesek” legyünk. Értünk — s ezt most a gyermekeink vallják ott az oltárnál önmagukról. Es az erő az anyaszentegyház egyetlen ereje. Belőle indul és őreá mutat minden, amit a konfirmációi oktatás alatt hallottak és tanultak, bibliaismerettől egyháztörténetig és hittani tételektől keresztyén erkölcs­tanig. Ebből az erőből nő az új élet, amelyre most indulnak. Hogyan ve­zetjük ebben őket tovább? A Jézus Krisztusban megbékélt életből, a Vele vállalt közösségből fakad-e bizodalmasabb, reményteljesebb, bé­kére törekvőbb, szeretettől fűtöttebb élet és holnap? Megtalálják-e helyü­ket ezzel a hittel a mai életben s gyümölcsöznek-e majd hasznosan, táp­lálón, építőn és előre haladón? Erősekké váltak-e vajon erre is? Épül-e bennük a holnap egyháza? Átveszik-e szerepünket, a keresztyén apák és anyák szerepét a hitben, szeretetben, imádkozásban, példamutató élet­ben, áldozatosságban és hűségben? Vagy ítéletté lesz az életünk rajtuk? Amilyen a fa, olyan a gyümölcse! Ó Istenem, ne legyen így, mert mi többet várunk tőlük! Nem magunkat akarjuk tovább gyümölcsöztetni bennük! Hiszen ezért tettük őket a Te kezedbe! Nekik biztosabban kell új útakon járniok, mélyebben kell hinniök, igazabban kell szeretniük és derűsebben kell reménységben járniok. Szeretnénk úgy adni szívükre az ősi úrvacsorái hálaadó imádság szavait, mint fecske eteti csőréből fiókáit: Uram, gyermekeid közé számláltál, hogy én is Fiadból éljék, mint szőlővessző a szőlőtőkéből. Most teszem félre ezt a közmondást: nem esik messze az alma a fájától — és most fogózom nagy reménység­gel ebbe az igébe: Ö a szőlőtő, mi a szőlővesszők. Az erős fürtök remény­ségével teszem ezt. M ost indulnak el az oltártól. Tisztán, üdén, fehéren, csinosra fésülten — a fiúk is ünnepélyesen, mint akik nem is a kamaszkorba nőnek éppen bele, hanem valami felelősségteljes önállóságba. Hiszem, hogy így is van. Elengedjük a kezüket, ezeket a finomJkodóan ápolt és markán­san erősödő kezeket s beletesszük dobogó szívünkkel együtt a Jézus Krisztus kezébe. Most indulnak el az oltártól. Útjukra szeretnék fénylő szavakat írni: „legyetek erősek az Úrban és az ö hatalmas erejében.” Ef. 6,10. Koren Emil Véget ért az össznémet zsinat Weissenseeben A KÉT RÉSZRE SZAKADT Németországnak tulajdonképpen egyet­len, az egész német népet összefogó íközös szervezete van s ez a Német- országi Evangéliumi Egyház, a németországi protestáns egyházak szö­vetsége. Érthető, hogy mindig széleskörű érdeklődés kíséri az évente megtartott zsinat tárgyalásait. Idén ez az érdeklődés fokozott méretűvé vált. A mind keletnémetországi, mind nyugatnémetországi egyháztestek képviseletében összeülő zsinatot április 20 és 30 között egy Kelet-Berlin melletti szeretetintézményben, Weissenseeben tartották. A zsinat napirendjén eredetileg a keresztyén nevelés kérdése szere­pelt főtémaként. De, ahogy ez már több előző zsinat alkalmával is megtörtént, a tárgyalások gyújtó­pontjába mégis mais kérdés került, az, amit a napirendet összeállító elnökség csak a tárgyalás peremére szeretett volna szorítani, nevezete­sen a nyugatnémet hadsereg atom­fegyverekkel való felszerelésének kérdése, A zsinat összeülése előtt az elnökség belátta, hogy az atom-té­mát nem lehet csak az egyik szak- bizottság tárgyalási anyagává tenni és ezért azt az előző témával együtt a zsinat teljes ülésének témájául tűzte ki. Egy beadvány azt kéri a zsinattól, mondja ki. hogy az atom­háború előkészítésében senki sem vehet részt, ha komolyan keresztyén akar lenni. Minden ellentétes, vagy semleges magatartás ebben a kér­désben a keresztyén hit megtagadá­sát jelenti. A határozná javaslatot Dr. Heinrich Vogel berlini teológiai dékán helyezte a zsinat asztalára a Hitvalló Egyház testvértanácsai ne­vében. A beadványban kifejezett döntésre hívás különben egyenes következménye azoknak a nyilatko­zatoknak, amelyek az atomkérdéssel kapcsolatban az Egyházak Világta­nácsa Központi Bizottságának New- Haeven-i ülésén, valamint a Luthe­ránus Világszövetség minneapolisi gyűlésén is, elhangzottak a múlt év­ben, következik az össznémet zsinat 1957. évi határozatából is, amely'ki­mondja, hogy nincs olyan bél,' mely­nek érdekében az atomfegyverek használatát jogosultnak lehetne nyilvánítani. A NEUE ZEIT című kelet-berlini lap két teológiai professzorunktól is közöl cikket a testvértanácsok be­adványával kapcsolatiban. „A bead­vány — írja többek között Karner Károly professzor cikkében — al­kalmas arra, hogy az evangélikus keresztyének lelkiismeretét — de Nemcsak az övékét — felébressze, mind Németországban, mind annak határain túl, mert mindenkit a dön­tő kérdés elé állít.” Pálfy Miklós professzor cikke kifejezi a remény­séget: „Talán még nem késő az atomhatalmak és az atompolitikusok megegyezésében remélni. A Szovjet­unió elhatározása, mellyel egyolda­lúan szüntette be az atomfegyverek­kel folytatott kísérletezést, mind­nyájunkat figyelmeztet és elgondol­koztat. Nem szabad felhagynunk a reménnyel, hogy az egyházak evanstoni, new-haeveni, minneapo­lisi határozata és most a testvérkö­zösségek beadványa világos állás- foglaláshoz segíti a németországi evangéliumi egyházat.” A ZSINAT UTOLSÖ NAPJÄNAK teljes ülésén hangzottak el az atom- kérdéssel kapcsolatos vitabeszédek. A zsinat tagjainak többsége azono­sította magát a testvértanács bead­ványával. A kisebbség azonban any- nylra kiélezte a helyzetet, hogy a javaslat elfogadása esetén a zsinat elhagyását és néhány tartományi egyháznak a Német Evangéliumi Egyház szervezetéből való kiválását Ihelyezte kilátásba. D. Heinrich Vo­gel berlini ‘teológiai dékán nagysza­bású beszédben tette világossá, hogy az atomháború nemcsak merénylet és esztelenség, hanem bűn. . . Bár a testvértanács beadványá­val a zsinat tagjainak] nagy többsé­ge egyetértett, mégsem hoztak ha­tározott hangú, hitValló nyilatkozat tol. Az egység megbontásának el­kerülése érdekében a testvértaná- csok beadványukat visszavonták. A zsinati határozat így beismerte a né­zetek megoszlását: „Az atomfegyver rek megítélése tekintetében —* mondja a nyilatkozat — mély kü­lönbségek állnak fenn közöttünk, Egyesek szerint már bűn Isten Isze­mében maga az atombomba előállt- tása és készenlétben tartása, mások szerint elképzelhető olyan helyzet, amikor Isten színe előtt felelősséget lehet vállalni hasonértékű fegyve­rekkel folytatott védekezés és ellen­állás kötelességéért. Az evangélium hatalmában együtt maradunk és az ellentétek leküzdésére törekszünki Kérjük Istent, vezessen bennünket igéje által közös felismerésre és dön­tésre.” „AZ EGYHÁZ ÉS A NEVELÉS” témájával a befejező napot megelő­ző estén foglalkozott a zsinat. Elha­tározták, hogy mind keleten, mind nyugaton az új körülményeknek megfelelő konfirmációi rend kiala­kítására törekszenek, lehetőleg azo­nos szempontok szerint. Bizottságot küldött ki a zsinat, hogy a fennálló vitás kérdésekkel kapcsolatban tár­gyalásokat kezdjen az NDK kormá-f nyával az ifjúsági munka kérdésé­ben. Dr. Helntz Kloppenburg, a Junge Kirche szerkesztője, a testvértaná­csok által benyújtott nyilatkozat egyik előkészítője, egy a zsinat után tartott előadásában összegezni pró­bálta az össznémet zsinat munká­ját. Nyíltan hangoztatta, hogy az atomikérdésben hozott határozat csa­lódást okozott azoknak, akik vilá­gos, egyértelmű hitvallást vártak a zsinattól. A további feladatokat így jelölte meg: „A hit megváltásáért kezdett küzdelem most érkezett et döntő szakaszába. A testvértanácsok fokozni fogják odaadásukat a konk­rét vallástételre hívás érdekében. Ügy teszik ezt, amint a zsinat is ki­fejezte: Kérjük Istent, vezessen bennünket igéje által közös felisme­résre és döntésre. A döntés nem kerülhető el. A testvértanácsok kér­dését újból csak így lehet feltenni: hogyan nevezheti magát valaki ke­resztyén embernek, ha ezt az atom­fegyverkezéssel összeegyeztethető- nek tartja." B. L. Hogyan folyik a konfirmációi oktatás ? A konfirmáció felelősségteljes feladat a gyülekezet és a család szá­mára egyaránt, mintahogyan áldásait is a gyülekezet és a család nyeri el. A gyülekezetnek meg kell szabadulnia attól a kísértéstől, hogy csak távolról szemlélje a készülődést, az ifjúság döntés elé állítását. Csak helyeselhetjük, ha az oktatás ideje alatt minden istentiszteleten elhang­zik a könyörgés a hitben megerősítésért. De a család sem lehet tétlen és nem tekintheti az alkalmat régi szokás beteljesedésének. Egy édes­anya mondta: amikor leányom, ez a kis vadóc, hazajön az oktatásról, komoly lelki változást tapasztalunk rajta, engedelmes és a tanulásban is odaadóbb. Vajon minden szülő figyeli-e gyermekét? Áldást kívánunk a konfirmációi szolgálatra. Bemutatunk ismét egy gyülekezetei a lelki ház építése közben. BÉKÉSCSABA A 26 000 lelkes békéscsabai gyüle­kezetnek a konfirmációi oktatása is természetszerűleg valóságos nagy­üzemi tevékenység. A konfirman­dusok száma 264, ebből fiú 133, leány 151. A város belterületéről 205 konfirmandus való, külterületről (tanyák és szórványok) 79. Az oktatás hat csoportban törté­nik. Legnagyobb a „tanyai csoport“ 79 taggal. A városi konfirmandu­sok ősztől kezdve vasárnap délutá­nonként családi istentiszteleteken vettek részt, ahol az üdvösségtör­téneti szempontból legfontosabb bib­liai történetekkel ismerkedtek meg. Február eleje óta pedi'g heti két hétköznapi alkalommal járnak a rendes előkészítésre. Különleges feladatot jelent gyüle­kezetünk számára a tanyai konfir­mandusok előkészítése, akik 2—22 ikm távolságra laknak a központtól. Mivel a tanyavilágban sehol sincsen egyházi épületünk, ahol valamelyik körzet konfirmandusait oktathat­nánk, ezért mind a 79 külterületi konfirmandus kénytelen bejárni a városba. Ősz óta minden vasárnap d. e. 9 órára jönnek be, ki gyalog, ki vonaton, ki kerékpáron vagy ko­csin, szánon, amint az idő és a lehe­! tőség engedi. Reggel 9-től mind­nyájan gyermekistentiszteleten vesz­nék részt, majd fél lCL-től fél 1-ig folyik a konfirmációi előkészítés. Mivel ők rendelkeznek a legkeve­sebb hittani ismerettel, ezért ők tóak bibliai történeteket tanulnak és a Kiskátét, különös tekintettel a szentségekre. A 'konfirmandwsoknaik kb. 40%-a semmiféle hitoktatásban nem része­sült, ezért az előkészítést is az alapelemeknél kezdjük. Bibliája most minden konfirmandusnak van, mert a tavalyi ajándék Űjtestámen­tumokait gyülekezetünk későn kap= ván, az idei konfirmandusoknak osztottuk ki, EnélJkül azonban a gyermekeknek csák kb. 30%-a tudna hozni Bibliát, mivel odahaza a szü­lőknek inkább csak szlovák nyelvű Szentírásuk van, amivel azonban > a gyermekék már nem tudnak mit kezdeni. Énekesikönyvvel való ellá­tottságuk is gyenge, mivel a szülők ilyenkor, konfirmandus korban szekták gyermekeiknek ónekesköny- vet venni. Az oktatás vége felé konfirman­dus-teákat rendezünk több csoport­ban, amelyek műsorát a konfirman­dusok szolgáltatják, s ahová hozzá­tartozóikkal együtt jönnek el. — A gyermekek egyébként szívesen jár­nak az előkészítésre s magavisele­tük ellen sincs kifogás. Ügy érez­zük, hogy konfirmandus oktatásunk ilyen körülmények' között is egész életre kiható áldott alkalma gyüle­kezetünk gyermekeinek. Külföldi egyházi hírek D. Günther Jacob cottbusi (Német­ország) szuperintendens sajtónyilat­kozatban üdvözölte a Szovjetunió­nak azt az elhatározását, hogy egy­oldalúan beszünteti az atomkísérle­teket. Kifejtette azt a reménységét; hogy a nyugati kormányok le fog­ják vonni ebből a szükséges követ­keztetéseket. A szuperintendens el­ítélte a Német Szövetségi Köztársa ság parlamentjének határozatát; amely elfogadta a nyugat-német hadsereg atomfegyverekkel való feli szerelését.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom