Evangélikus Élet, 1958 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1958-05-18 / 20. szám
KRISZTUS TANÚI ennybemenetel ünnepén az egyház népe mennybe távozó Urára tekint IVI ée hallja parancsát: „Lesztek nékem tanúim... a földnek mind végső határáig“’ (Csel. 1, 8.). Krisztus Urunk végső földi szavai ezek. Szólnak minden keresztyénnek: Legyetek tanúim ebben a világban hitetek megváltásává! és a szeretet életpéldájával! De vannak, akikre ez a végső parancsa különleges értelemben vonatkozik. Azokra, akik teljes életüket szánták rá, hogy Krisztus tanúi legyenek. Akik a lelkész! hivatásban áll- nak vagy erre a hivatásra készülnek. A lelkészt pálya egyik életpálya a sok közül. Munkakör itt a földi életben, mint annyi más. Egyházunk azt tanítja: személye szerint a lelkész sem valamilyen kiváltságos ember; mindenki mással együtt, szegény bűnösként rászorul Isten megbocsátó kegyelmére. A lelkészi hivatás szentsége és méltósága nem a küldöttekben, hanem a Küldőben és a rájuk bízott kincsben, Isten bűnbocsátó és újjáteremtő evangéliumában van. Onnan hull fény erre az életpályára. A mennybe visszatérő Krisztus emberekre bízta a békéltetés szolgálatát, melyet Ö maga végzett itt a földön (2. Kor. 5, 18 kk). A lelkész munkájának, hivatásának lényege ez: békességet szerezni Isten és az ember között, hogy igazi békesség, szeretet lehessen ember és ember közt is. y'ívűiről nézve, a lelkész munkája fáradságos, sokszor hálátlan és eredménytelennek látszó hivatás. Nincs szabad ünnepnapja. Élete isten- tiszteleti szolgálatok, egyházi cselekmények, pásztori feladatok ismétlődése, talán éppen egy világtól távoleső, nagyterületű szórványban vagy a nagyváros ideges rohanásában. Mindig emberekkel van dolga. Ezek rendesen ez élet nehéz kérdéseit viszik hozzá. Súlyos lelki terhek, bűnök alatt kell együtt szenvednie. Anyagiakban sem számolhat nagy lehetőségekkel. Viszont annál nagyobb szellemi és erkölcsi követelményekkel kell szembenéznie. Egészen otthon kell lennie a Szentírásban és a mai élet kis és nagy problémaiban széles területen, hogy a rábízottaknak valóban lelki segítséget adhasson. És személyes életét, családi életét, a szolgálatban való hűségét a legszigorúbb erkölcsi mértékkel méri még a maga részére kisebb követelményeket állító ember is. Walóban ilyen nehéz dolog a lelkész élethivatása? Amit elmondottunk, ” azzal minden lelkészi pályára készülőnek józanul, komolyan számolnia kell. De ez csak a dolgok egyik oldala. Aki mélyebben néz a lelkipásztori életbe, meglátja annak belső gazdagságát és szépségét is. A lelkész „Isten munkatársa“ (1. Kor. 3, 9.). Ha belsőleg csak valami köze van is hivatásához, az sohasem lesz számára fárasztó robottá. Isten közelében él. Hite megnyitja előtte a lelki élet kimeríthetetlen erőforrásait; onnan naponként új lendületet és örömöt nyer szolgálatához. Emberekért fárad; közben megismeri a másokért élés igazi, mély örömét. Igaz, minden hivatásban szolgálhatjuk, kell is szolgálnunk a másik ember, a társadalom •javát. A lelkész élethivatása azonban a legközvetlenebbül ad alkalmat arra, hogy a lelkek üdvösségéért, elrontott életek újjászületéséért, ezzel egyúttal a család, a társadalom, az emberi közösség igazi javáért is fáradhassunk, és ebben igazi tartalmat és célt találjunk földi életünknek, Isten dicsőségét szolgáljuk. V essünk fel néhány kérdést, amely ott szokott élni azokban, akik a lelkészi pályán szeretnék megtalálni hivatásukat. 1. Alkalmas vagyok-e lelkileg Krisztus szolgálatára? Milyen belső feltételei vannak ennek az élethivatásnak? — Hit nélkül és önmegtagadó szeretet nélkül senki sem lehet igazán lelkipásztorrá. A testi-szellemi épség mellett a fő követelmény a lélek épsége; a belső bizonyosság afelől, hogy Isten őt erre a szolgálatra hívta el. Akit más szándékok vezetnek, jobb, ha nem is Elóbálkozik. De a saját gyarlóságát igazán érző, kereső lélek ne rettenjen vissza. Isten a tanulmányi évek alatt alkalmas eszközévé formálhatja. 2. Megbirkózom-e a szellemi követelményekkel? Bizony, ezek nem csekélyek. Hogy a Szentírást és a hitvallásokat eredeti nyelvükön tanulmányozhassa, a teológusnak héberül, görögül és latinul kell tudnia. A szakirodalomban való tájékozottság elérésére ezenkívül még két élő nyelvet, köztük a német nyelvet, el kell sajátítania. A nyelvek nyitják meg előtte az igazi tudományos studium kapuját. Aki azonban kezdettől fogva komolyan veszi feladatát, annak a fokozatosan felépülő nyelvi és más tanulmányok nem jelenthetnek akadályt. 3. Nem állják-e utamat az anyagi nehézségek? A lelkészi szolgálatra készülés öt éve nem kis anyagi erőfeszítést jelent a teológus családjának. Ez különösen az első tanulmányi esztendőre áll. Ettől kezdve azonban, ha megállja helyét, ott van mellette a gyülekezet, az egyház segítőkészsége, az a nagy áldozat, amelyet — államunk segítsége mellett — gyülekezeteink, egész egyházunk anyagi támogatása jelent a lelkészképzés számára. Az anyagiak gondja tehát ne rettentse vissza azokat, akik egyébként alkalmasak lennének a lelkészi szolgálatra. 4. Van-e helye a nőhallgatóknak is a Teológiai Akadémián? Magyar- országi egyházunkban csak férfiak részesülhetnek lelkésszéavatásban. Természetes ezért, hogy a gyülekezetek anyagi támogatásából is elsősorban a lelkészi pályára készülő férfihalilgatók részesülnek. Kisebb számban azonban nőhallgatók is felvételt nyerhetnek, és teológiai végzettségükkel elhelyezést találhatnak különféle gyülekezeti, egyházi munkakörökben. A mennybement Krisztus tanúkat, igehirdetőket hív az egyház szolgálatába. Akik pályaválasztásuknál a lelkészi szolgálatra gondo.nak, vizsgálják meg elhatározásukat Isten színe előtti imádságban és mérjék le szándékukat az elmondottak mérlegén. így hozzák meg végső döntésüket! A gyülekezetek és pásztoraik pedig ezután is viseljék szivükön az egyház jövendő lelkészeinek ügyét, érezzék át felelősségüket azért, ogy egyházunknak legyenek a szolgálatra készülő, alkalmas teológusai. Olyan nagy felelősség ez, amelyre Mt. 9, 38 szerint maga Krisztus Urunk figy meztet: „Kérjétek azért az aratásnak Urat, hogy küldjön munkasokat az ö aratásába!“ „Avilágkérdések kékes tárgyalások útján oldassanak meg’’ — mondja a Teológiai Akadémia teológiai konferenciájának határozata Május 2-án a Teológiai Akadémia tanári kara és ifjúsága egésznapos teológia| konferenciát tartott a béke és a népeik közötti barátság kérdéséről, az Evangélikus Egyházi Békebizottság május havi munkaprogramja keretében. Egyházunk Sajtóosztályát Groó Gyula ügyvivő-lelkész, az Evangélikus Elet szerkesztője, a budapesti református Teológiai Akadémiát dr. Nagy Barna és dr. Bucsay Mihály professzorok képviselték. Dr. Nagy Gyula Prőhle Károly professzor megnyitó előadásában kiemelte, hogy a népek barátsága jegyében folyó ünnepi hónap kezdetén kellő figyelmet kell fordítani erre az eszmére. Többek közt a következőket mondotta: „Amikor Jézus közismert példázatában éppen egy samaritánuson példázza a zsidók számára a szeretet parancsának betöltését, akkor ezzel a politikai területet is érinti, és a szeretet parancsát világosan szembeállítja a népek közötti gyűlölködéssel és szeretetlenséggel is. Jézus Krisztust tehát csak úgy szolgálhatjuk, ha ugyanúgy szeretjük a népeket, ahogyan ő szereti őket. Szolgálatunknak pedig az a legszebb eredménye, ha Krisztus szeretete ledönti azokat a választó falakat, amelyek a népeket és az embereket egymástól elválasztják. Nagy érdeklődést váltott ki Gadó Pál fizikusnak az atomerő békés és háborús felhasználásáról, valamint dr. Mesterházy László főorvosnak az atomsugárzás káros hatásairól szóló előadása. Dr. Karner Károly Háború és béke az Újszövetség megvilágításában című előadásában tárta fel ide vonatkozó kutatásainak eredményét. Iái 1, 78 magyarázatánál első pillanatra azt lehetne gondolni, hogy a béke útja” csak az Istennel való megbékélésre és a békére, ill. „békességre”, mint Isten üdvösség-áján- dékára vonatkoztatandó. De hogy ez a feltevés így nagyon is egyoldalú, azt már az a körülmény is mutatja, hogy a „béke”, ill. a görög „eiréné” mögött lévő ószövetségi sálóm-fo- galom alapvetően magába öleli földi életünk „jó békéjét” is.” Amikor Pál apostol Krisztus egész küldetését a békéltetésben foglalja össze (2. Kor. 5, 19—2il.), akkor ezzel az egész új- szövetségi kinyilatkoztatás központjába vezet el. „Éppen ennek alapján hangsúlyozták sokszor: Krisztus váltságműve az Isten és az ember egymáshoz való viszonyára vonatkozik és az ember belső élete, a „lelki élet" síkján valósul meg. Sokszor mondották ezt és hangsúlyozták azt, hogy e nélkül a megbékélés nélkül „a béke” nem valósulhat meg, sőt jelentéktelen vagy egyenesen csalóka. Bizonyára óvatosabban nyilatkoztak volna azok, akik ilyesféle nézeteket vallottak, ha gondoltak volna arra, hogy Isten azt a Krisztust, aki a megbékélést szerezte, feltámasztotta és Ürrá tette, neki adott „minden hatalmat mennyen és földön“ (Mt. 28 18). Hatalma az Újszövetség szerint nemcsak „lelki hatalom“ vagy hatalom a „lelkek“ életében, hanem valóban mindent — életünk földi viszonyait is — átfogó hatalom.“ Dr. Nagy Gyula dékán „Az atomkorszak háborúja és a keresztyén etika“ című előadásában a legújabb teológiai kutatások anyagát figyelembe véve fejtette ki a keresztyén álláspontot az atomkorszak háborúja kérdésében. Előadásában hangsúlyozta, hogy a háborúról és békéről vallott eddigi keresztyén álláspont gyökeres átértékeléséhez érkeztünk el. Nem lehet többé szó a háború valamiféle etikai jogosultságáról. Az atomkorszak háborúja nem tekinti másnak az embert, mint milliószámra, válogatás nélkül kiirtandó féregnek. Nincs semmilyen elgondolható cél ezen a világon, amely az atomháború őrületét s ennek előkészítését etikailag igazolhatná. A tömegpusztító fegyverek alkalmazása és ezek előkészítése is lázadás Isten akarata ellen és gonosztett az egész emberiség, az élő és eljövendő nemzedékek ellen. „Itt valóban elérkeztünk ahhoz a végső határhoz — mondotta —. amely előtt már csupán egyetlen etikai feladatunk marad: megálljt kiáltani minden erővel, és tilalomfát állítani a szakadék partjára.“ . Majd Dr. Vető Lajos püspök zárószavai foglalták össze a tanulságokban rendkívül gazdag nap eredményeit. Végül a konferencia határozatot fogadott el, amelynek szövegét teljes egészében közöljük: „Világunkat egyre fokozódó mértékben foglalkoztatja az atomháború veszedelme, a tömegpusztító fegyverek gyártásában folytatott világverseny és a még mindig robbanó kísérleti bombák a világ egy részében. A legilletékcsebbek, az atomtudósok, megrázó figyelmeztetéseket intéztek a népek vezetőihez és rámutattak egy új háború kirobbantásának végzetes következményeire, de az atom- és hidrogénfegyverkísérletek folytatásából előálló veszedelmekre is. A világpolitika terén nagy erőfeszítéseket tesznek a feszültséget okozó kérdések megoldására, meginduló tárgyalások útján. Az emberiség előtt a reménység új sugara csillant meg: az egyik atomnagyhatalom, a Szovjetunió megszüntette a nukleáris fegyverkísérleteket és ugyanerre hívta fel a másik két atomnagyhatalmat is. A világ keresztyénsége is mindenütt megmozdult. Egyházi világszervezetek, egyházi zsinatok, teológiai karok és lelkészgyűlések szava kapcsolódott bele a világszerte hangzó tiltakozásba és megmozdulásba az emberiség életét fenyegető, valaha is ismert legnagyobb veszedelem ellen. Ebben a helyzetben — ez meggyőződésünk — magyar evangélikus egyházunk imádsága, szava és cselekvése is ott kell, hogy legyen a világ és a keresztyénség nagy megmoz- dulásában. Mert az a sokféle, de egy közös cél felé irányuló erő együtt Isten gondviselő akaratának eszköze lehet a veszedelem megállítására. Ezért mi is, a budapesti Evangélikus Teológiai Akadémia tanárai és hallgatói, csatlakozunk egyházunk vezetőinek. békebizottságának és lelkészi munkaközösségeinek állásfoglalásaihoz. a református teológiai tanárok debreceni konferenciájának felhívásához és a keresztyénség nagy megmozdulásához. Isten igéjével és a keresztyén etika legalapvetőbb elveivel semmiképpen össze nem egyeztethető útnak jelentjük ki és elítéljük az atomháborút és annak bármilyen formában való előkészítését, beleértve a további atom- az hidrogénfegyverkísérleteket, az atomfegyverkezési versenyt és a tömegpusztító fegyverek bármilyen fajtájának gyártását is. Isten akaratát nem láthatjuk másban, mint hogy a meglévő összes világkérdések békés tárgyalások útján oldassanak meg. Az atomkorszak háborúja nem hozna semmiféle megoldást, csak elképzelhetetlen pusztulást és nyomorúságot a ma élő éá a jövő nemzedékekre. Keresztyén feladatunknak látjuk, hogy a ránk- bízottak lelkiismeretét erre ráébresz- szük, és kérő szavunkkal fordulunk a világ keresztyén egyházaihoz! folytassák erőfeszítéseiket mindenütt a világon a nagy veszedelem elhárításáért. Legyünk állhatatosak a könyörgésben azért, hogy a szent és kegyelmes Isten adjon erőt az elhangzó szónak, ébressze fel a világ felelő- scinek lelkiismeretét és áldja meg a békességért fáradozókat mindenütt a világon! Ö ajándékozza meg végtelen kegyelméből ezt a világot azzal, hogy az őrület démoni kísértése és a félelem sötét árnyékai eltávozzanak a világ népeitől és az emberiség, benne a mi népünk és egyházunk, békességben végezhesse munkáját és építhesse jövőjét!” O. E. A háború és béke erőviszonyai egyre kedvezőbbek a népek javára, Május 8-ával megkezdődött hazánkban a Népek Barátsági Hónapja. Egy hónapon keresztül ennek jegyében él a magyar nép. Az Országos Béketanács által rendezett népek barátsági hónapjával akar a magyar nép nyomatékot adni igaz békevágyának. Ez alatt az egy hónap alatt különösképpen kifelé,fordul a figyelmünk; azok felé a népek felé, akik körülöttünk élnek. És különösképpen kitárulkozik a szívünk is: meg szeretnénk mutatni azt, hogy bennünk valóban a béke vágya él, és hogy valóban minden vágyunk: barátságban és békében élni szomszédainkkal és a távoli | népekkel. Nagyon nagy dolog ez, hiszen valóban nagy ügyről van szó. Ezért volt helyes, hogy az Országos Béketanács a népek barátsági hónapjának megnyitó napját olyan ünnepélyessé tette. Magának a dátumnak szimbolikus jelentősége volt. 13 esztendőevl ezelőtt, ezen a napon, május 8-án hallgattak el a fegyverek és győzedelmeskedett az emberiesség, á szabadság, a béke vágya a fasizmus felett. Most 13 esztendővel később, népünk úgy emlékezik egy hónapon keresztül erre a napra, hogy ennek a hónapnak minden eseménye igaz vágyként mutatja: soha többé háborút! Az Országos Béketanács május 8-án az Erkel Színházban rendezett díszelőadással nyitotta meg a népek barátsága hónapját. A megnyitó ünnepség elnökségében helyet foglaltak a kormány tagjai, különböző társadalmi szervezetek küldöttei, papok, tudósok, művészek, munkások, parasztok és külföldi vendégeké Darvas József, az Országos Béketanács elnöke megnyitó beszédei után Péter János, a külügyminiszter első helyettese, az Országos Béketanács alelnöke, a Béke-Világ- tanács tagja mondott ünnepi beszédet. Beszédében ismertette azokat az elgondolásokat, amelyek létrehozták a Népek Barátsági Hónapját és beszámolt azokról a betervezett eseményekről, amelyek ebben a' hónapban mélyíteni fogják barátságunkat szomszédainkkal. Beszédében visszaemlékezett a hitleri fasizmus megsemmisítésére, a hidegháború különféle manővereire, a' népek egyre fokozódó béketörekvéseire, majd hosszabban beszélt a béke jelenlegi erőviszonyairól, melyek mindinkább kedvezőek a népek javára. Az egész világon erősödnek a béke erői — mondotta —í s a világ közvéleménye, még a' nyugati emberek közhangulata iS az, hogy a csúcstalálkozó jöjjön létre és eredményesen döntsön az atomfegyverek eltiltása és a béke1 mellett. A harmadik világháború biztosan elkerülhető — mondotta' Péter János —, ha a népek barátságában a béke erői összefognak S erkölcsi és anyagi erejükkel meghátrálásra kényszerítik a háborúsí tervek készítőit s az azokra speku- lálókat. Széles egységfront var»1 kialakulóban a békemozgalom keretein kívül is, akik mind a békét követelik. Az egyházak területén is egyre több hang jelentkezik aH atomháború veszélye ellen.
