Evangélikus Élet, 1958 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1958-02-16 / 7. szám

Szokatlan, váratlan nyereség

1. Tim. 6, 6—10,

Van egy szó ebben az igében, amit ha másutt — plakátok, újságok sorai között — alvásunk és nem a Biblia lapjain, rögtön megakad rajta a szemünk. Ez a feltűnő szó: nyereség. Izgató ez a szó! Sportfogadási irodák előtt hullámzó embersorok bizonyítják ezt. Csalogató ez a szó! Egyetemre jelentkezők százait csalogatja — sokszor nem a hivatás, hanem a jó jövedelem, a nyereség ígérete. Keresik az emberek mindenütt, amit az szó kifejez. Keresik jó állásokban, sokszor azzal sem törődve, hogy a másik embert félreállítják az útból. Keresik üzletekben a több pénz ígéretében, néha engedve még a becsületből is. Keresik a nyereményjátékok szerencsét Ígérő húzásaiban. Keresik a szerelemben, a házasságban, s még ki tudná megmondani, hányféle úton. Legtöbbször egyről feledkeznek meg, hogy Istennél, az istenfélő, kegyes életben keressék. Pál apostol ebben a szakaszban nem a jó üzlet, állás, stb. és a nyereség közé húz egyenlőségjelet, hanem — nekünk talán szokatlan módon — a nyereség és az istenfélelem közé. Ezt a merész tételt mondja ki: az istenfélelem nyereség.

Miért nyereség? Nemcsak veszteni lehet, ha félem az Istent? Elveszteni örömöket, sikert, előnyöket, mindazt, ami az életben többletet, nyereséget jelent? Valóban nyereség az istenfélelem? Igen! Istenfélő emberek hosszú sora tesz erről bizonyságot: az istenfélelem nyereség. így tapasztalták ezt az életűikben.

Nyereség az ístenfélelem, mert megszabadít a „káros, esztelen kívánságoktól“. Pál jól tudja, hová, visz más nyereség utáni vágy. Hogyan lehet ezen az úton, a mindig több utáni vágyban elveszteni a becsületet, a józan gondolkodást. Hová ragad magával a több nyereség ígérete. Elindul az ember egy úton, amin nincs megállás. Az előnyöknek, a nyereségnek ettől a démonian lenyűgöző vonzásiától szabadít meg az istenfélelem.

Pál jól tudja azt is, hogy a nyereség utáni hajszában hogyan lehet az ember keményszívűvé, önzővé. Amikor már nem érdekli a másik ember élete. Amikor csak a saját érdeke fontos. Igen, keményszívűvé, önzővé az emberek igazán a nyereség utáni bajszában érlelődnek. Az istenfélelem megszabadít ez önzés karmai közül. Ezért nagy nyereség.

Nyereség az istenfélelem, mert megőriz attól, hogy bálvánnyá tegyük, ami csak eszköz lehet. Pál nem a pénz és az anyagiak használatától akar megszabadítani, hanem az uralmától. A keresztyén ember életéiben eldőlt az, hogy ki az úr. Jézus Krisztus az úr. Mégis újra meg újra elfogja a keresztyén embert is az a kísértés, hogy úrrá tegye az életében azt, ami csak eszköz lehet. Az isitemfélelem megőriz attól, hogy az anyagiak uralják, irányítsák, szolgaságban tartsák a keresztyén ember életét. Ezért nyereség az istenfélelem, mert ettől a szolgaságtól szabadít meg.

Nyereség az istenfélelem, mert megelégedést ad. Csak Jézus mellett lehet ezt a bűvös szót kimondani: elég. Amikor valaki sem soknak, sem kevésnek nem tartja, amije van*

egyszerűen elég. Jézius kérdezi meg egyszer visszatérő tanítványait: Volt-e valamiben fogyatkozástok? S a tanítványok így felelnek: Semmiben Uram. A keresztyén ember ezt tapasztalja meg az életében ismételten, amit Isten ad, mindig elég.

Sárkány Tiborné.

A JELENÉSEK KÖNYVE

Babilon bukása

A technikai fejlődés miként alakítja ki az emberiség jövőjét? — ez a kérdés mindig megmozgatta a képzelet szárnyait: Jókait „A jövő század regénye“ megírására késztette, Vernének pedig szinte témájává vált. Egyik külföldi egyházi folyóirat — a Zeit-Wende — most széljegyzetei között próbált meg a jövőbe kitekinteni. „Szabadidőszervezés Utópiában“ címmel felvázolja, milyen is lesz az atomenergia közérdekű felhasználásának és az automata-gyárak működésbe lépésének kora. Az időpontot nem helyezi messzire, a 2009-ik évre gondol. Ügy látja, hogy ennek a korszaknak fő kérdése a szabadidőszervezés lesz. Az emberek ugyanis naponta összesen egy órát dolgoznak. A riporter képzeletbeli látogatást tesz a Meier-családnál egy felhőkarcoló 77. emeletén. Az épület az „Örök Biztonság'‘ terén áll. A teret középen elhelyezett emlékmű díszíti — Kolumbus tojásának márvány szobra. A Meier- család: apa, anya és leányuk. Tágabb keretet nem engedélyez a családügyi minisztérium. Reggel van. Az állami atom-napokat kioltják és a régi öreg nap világítja meg a földet. Meierék hálószobájában megszólal a zenegép és a nemzetközi ébresztőt játssza. A szoba egyik fala a televíziós vetítést szolgálja. Honoluluból a nemzetközi reggeli tornát közvetítik. Amíg Meier úr az adást nézi, felesége megnyom egy gombot s a két ágy között terülj-terülj asztalka emelkedik ki a padlóból, lukulluszi reggelit szolgáltatva. Reggeli után Meier úr munkahelyére siet, ahol egy órai megfeszített munka várja. Az újonnan létesített rágógumigyárban könyvelő. /Ez a gyár 65 milliárdos termelésével valamennyi plánéta szükségletéről gondoskodik. A bonyolult könyvelést egymaga végzi elektromos agy segítségével. 33 színes gomb kezelésével irányítja az egész műveletet, be. 9 órakor véget ér a munka. Helikopterén hazatér. Közben kisleánya is elvégezte napi iskolai leckéjét. Nem kell iskolába járnia. Hipnotikus eljárással, televíziós adás segítségével rögzítik az agytekervényekbe az anyagot^ Az ebéddel sincs különösebb gond, mert az épületkolosszus konyhájáról étlap szerint rendelhetnek. Hogyan űzi el unalmát a szabadon maradt időben ezután a Meier-család? Kívánságaik kielégítésére korlátlan lehetőség nyílik. A közérdek szempontjából káros kívánságokat távliipnotikus pszichoanalízis útján küszöbölik ki az emberi tudatból. A világ szinte, perfektté vált. Mit csinál tehát a Meier-család? A televíziót nézi? Vagy a bélyegalbumot rendezi? Résztvehet valamelyik tarkaesten. Nincs akadálya, hogy tízóraiját a OFokföidön, ötórai teáját Bomfaayban fogyassza el. Természetesen a szabadidő- szervezés elektromos agy segítségével úgy irányítja a dolgokat, hogy ne egy helyre özönöljenek az emberek. A rakétajárművek beindítása óta nem jelent problémát semmi távolság. És így tovább ... A világtörténelem elveszíti eddigi véres komolyságát és szabadidőszervezéssé válik az egész. Az egyórai munkaidőt rövidesen napi egy percre lehet redukálni. — A cikkíró végül megjegyzi, hogy vajon a régmúlt idők nagy eseményei, mint Prometheüsz tűzszer- zése az Olimposzról, a trójai háború, a technikai felfedezések, az iparosodás stb. alapjában véve nem ,aszabadidőszerve>- zés” voit-e? Vajon az unalom nem fogja-e ezt a jövő század emberét rávezetni arra a felfedezésre, hogy a szabadidő kérdésének megoldásában milyen jelentős szerepe van a munkának?

Az egész utópisztikus rajzhoz magunk részéről még azt a megjegyzést fűzzük, hogy a fantasztikus elemek mellőzésével tulajdonképen nem a jövő század emberét, hanem egy ma élő embertípust ismerünk meg. Azt az embert, aki se dolgozni, se pihenni igazán nem tud, mert egyikben sem találja meg önmagát. mert talán egy harmadik elrendező tényező hiányzik életében — az ünnep.

Ülést tartott az egyetemes segélyosztó bizottság

Az egyetemes segélyeszrtó bizottság, Mihályi! Ernő egyetemes felügyelő és D. dr. Vető Lajos püspök elnöklése mellett február 11-én értekezletet tartott Budapesten, amelyre az elnökség szakértőket is meghívott; A bizottsági ülésnek tárgya annak a segélynek felosztása volt, amelyet a Német Demokratikus Köztársaság evangélikus egyházai a kormány mellett működő s a Magyarországot megsegítő társadalmi és kormánybizottság támogatásával gyűjtőitek össze és juttattak el a magyar protestáns egyházaikhoz. A segélygyűjtés lelke Gröber berlini prépost volt. A gyűjtött ősiszeg 400 000 DM., amelyek fele-felerészben kaptak a magyar evangélikus és református egyházak. Így mindkét egyháznak külön-kü- lörí 1 374 669'forint jutott. A bizottság javaslatait tett az egyetemes elnökségnek a rendelkezésre álló ösz- szeg felosztására nézve. Az evangélikus egyház segélykiosztásáról következő számunkban külön tájékoztatást adunk;

A Magyarországi ökumenikus Tanács Végrehajtó Bizottsága üléséről

0. Bereczky Albert és D. dr. Vető

Lajos püspök aláírásával elment a köszönő levél a segélynyújtó német egyházaknak.

A 14. FEJEZET VÉGE bejelentette az ítéletet és értelmét aratásnak és szüretnek mondotta. Az ítéletet a következő fejezetek írják le nem tanszerűen, dogmatikusan, hanem egymást váltó apokaliptikus képekkel. A képek ismét beleilleszkednek a mennyei istentisztelet keretébe. Ebben az istentiszteletben — mint az Újszövetség értelmében vett minden igazi istentiszteletben — nem az ember keresi imádságával és áldozatával Isten kegyelmét, ha- ’ nem Isten emeli fel az embert ma- ;; gához és vonja őt közösségébe. Ez 2 történik itt is, ezért kezdődik az ítéletet szemléltető képek sorozata a megdicsőült gyülekezet hálaénekével, mely Istent dicsőíti csodálatos szabadításáért és igazságos ítéleteiért. {15,1—4).

EZUTÁN új látomásban tárul fel a mennyei templom és szolgálattevő a papok öltözékében kilép belőle hét angyal, hogy a négy élőlény egyikétől átvegyen egy-egy aranycsészét. Így vitték a jeruzsálemi templomban is a papok aranycsészéikben a bort az áldozati oltárhoz, hogy ott a heti zsoltár éneklése közben ki- töltsék. A szolgálattevő angyalok aranycsészéi telve vannak ;,az élő j Isten haragjával”, s amint azokat az angyalok kiöntik, csapások támadnak a földön. A látomás a hét trombitaszóval kapcsolatos látomásra emlékeztet és azzal párhuzamos is, de csapásai élesebbek és keményebbek. Amíg azonban a hét trombitaszó kapcsán a csapások megtérésre hívtak, addig itt azok Isten ítéletének jelképei. Megrajzolásuknál az egyiptomi csapások szolgáltatták az anyagot, de belejátszanak más •— részben az ószövetségi történetből származó —• események is. így pl. Armageddon (vagy helyesebben Har- mageddán, a. m. a Megiddó-i hegy; 16,16) emlékeztet arra, hogy egykor Megiddó mellett, a Kármel alatti síkságon veszített csatát Nékó fáraóval szemben Jósiás király (2. Kir 23,20). A megiddói csatavesztés nemzeti katasztrófát jelentett Izráel számára, emléke pedig apokaliptikus jelképpé lett: a napkelet felől felvonuló királyok seregeikkel a kiszáradt Eufrátesen keresztül a Megiddó melletti síkságon, a Kármel tövénél gyűlnek össze az utolsó apokaliptikus küzdelemre. Természeti csapások, felgyülekező apokoliptikus hadseregek és háborúk jelképei Isten ítéletének.

MINDENNÉL DÖNTŐBB MÓDON

mutatja be azonban János Isten ítéletét Babilon pusztulásában. Babilon népeket leigázó világbirodalma az Újszövetség korában már régen elpusztult. De élt zsarnokságának emléke és neve az erkölcstelenség és a népeket Isten akarata ellenére leigázó zsarnokság jelképévé vált. Ennek a hagyománynak a fogalomkinI csévél írja le látomását János; de úgy, hogy az egyes színeket hozzá legalább részben saját kora gyűlölt zsarnokának, Rómának alakjáról

mintázza. Mint ahogyan több po-' gány istenséget állaton ülve ábrázoltak, úgy mondja János, hogy Babilon, a „nagy parázna” (Ezs 1,21* Kós 4,12; 5,3; Ez 16,15; 23,1—21) a 13, fejezetben leírt vadállaton ül: a gonoszság apokaliptikus hatalma a Sátán szolgálatában áll. Paráznasá- ga nemcsak erkölcstelen feslettsége, bujálkodó gonoszsága, hanem Istennel szembeforduló pogánysága _ és bálványimádása is. Mert Isten úgy alkotta az embert, hogy mint teremtmény őhozzá legyen viszonyban: ha az ember ebből a viszonyból kilép és bálványokat imád, akkor — a Hóseás próféciájában használt kép szerint, — „paráználkodik”. Babilon így válik János látomásában jelképpé. Ez a jelkép a gazdagság, szépség és hatalom ragyogásában jelenik meg: a hatalom bíborpalástjába öltözik, drága ékszerekkel büszkélkedik és szépségével megigéz. „Hét feje és tíz szarva” számos magyarázónak a legkülönfélébb találgatásokra adott alkalmat, hogy valamelyik római császárral azonosítsák. De ezek az azonosítások mind kudarcra vannak kárhoztatva: Babilon éppen úgy, mint a vadállat „volt és nincs, és mégis itt lesz”, mert „fel fog jönni a mélységből és pusztulásra megy” (17,8). A „vadállaton” ülő asszony és a „Napba öltözött asszony”, a „nagy parázna” és a Bárány „menyasszonya” (Jel 21,9), a „nagy Babilon” és a „mennyei Jeruzsálem” (Jel 21, lOkk) egymásra vonatkoztatott képek: ellentétek, de mégis nem úgy, mintha egyik a földi, másik a mennyei világot reprezentálná Mert Babilon „királyai” harcolnak ugyan a Bárány ellen, de ugyanakkor Babilon hatalma, gazdagsága és szépsége állandó kísértést, csábítást és csapdát is jelent a gyülekezetnek. A gyülekezetét az rontja meg és téríti el küldetésétől, ha engedve a kísértésnek, a saját kebelében támad életre „Babilon”. Ezt a veszedelmet látva ismerte fel Luther és a reformáció a vadállat által jelképezett Antikrisztust a pápaságban, mint az egyház elvilágiasodásának jelképéi ben.

JÁNOS LÁTOMÁSÁBAN azonban

ez a kísértés háttérbe szorul Babilon pusztulásának meghirdetése és leírása mögött. Maguk a népek és nemzetek támadnak fel Babilon ellen (17,15—18). Pusztulása minden földi hatalom, gazdagság, és szépség múlandóságát is jelenti. Királyok, kereskedők és hajósok megrázó szavakkal siratják „a hatalmas várost”, amelyben „mindenki... meggazdagodott az ő drágaságaiból” (18,19). De többről van itt szó, mint a múlandóság siratásáróL „A te bűvölé- sed által tévelyedtek el mind a népek” — olvassuk (18,23). Ez pedig arra mutat, hogy Isten ítélete azért hárítja el az útból, ami „megbűvölj” a népeket, hogy újat teremtsen. A következő fejezetek látomásai éppen erről szólnak, dr. Karner Károly.

AZ ÉGŐ CSIPKE BOKOR

Kodolányi János Mózes-könyve - Magvető kiadás

„Vége a nyárnak, fiam ... Nappal a világoskék égen kiáltozó vadludák vonulnak ... s eltűnnek a tó felé. Este meg, ha a csillagok kihunyorognak a tépett felhők közül, úgy kiáltoznak a láthatatlan vadludak, hogy megfájdul a szíyürik ... Pihenjünk meg egy kicsit, fiam és tanítványom, gyújtsuk meg a lámpát, tegyünk be ajtót-ablakot.”

így vezet át a személyes hang, a Rabbi Jochanan ben Geula mögé rejtőző író a legdöntőbb fordulón, az égő csipkebokor jelenetén.

A/íég nem volt vége a nyárnak, a Nap izzón tüzelt a világoskék égen, a vadludak még a parti susogó nádasokba rejtőztek s a tó felől fürdőzők gondtalan boldog kiáltásait hozta az enyhe szél, amikor először olvastam ■— akkor még kéziratban — ezt a mindvégig izgalmas, lenyűgöző könyvet. Két hétig olvastam — reggeltől estig egyvégtében. Nagyon kevés volt hozzá ennyi idő. Szinte csak átlapoztam, bár néhol kénytelen voltam sorokat, oldalakat kétszer olvasni, mint amikor igen szép tárgyakat áhítattal megsímogat az ember. Az élmény úgy zuhant rám, hogy már az első percekben eltűnt a tó nádasaival és vadlúdjai- val együtt. Fölöttem a hatalmas platán levelei úgy susogták, mint a góseni fák lombjai, amikor alatta a nép vénei tanítottak sokezer évvel ezelőtt.

Ha két hét kevés volt akkor az olvasáshoz, hogyan lehetne most elég néhány sor ahhoz, hogy írjak erről az élményről! Noha azóta még kétszer átolvastam. Nem tudom ismertetni, méltatni, még kevésbé tudnék vitába szállni vele. Ezt majd megteszik az arra hivatottak. Figyelni fogok rájuk: vajon hogyan váltanak szót azzal, aki tovább tanulta csak a mózesi kérdést és kortörténetet, mielőtt Írni kezdte volna, mint mi az egyetemen a teológiai stúdiumok egész skáláját.

J Jlök előtte, „fia és tanítványa” s hallga- tóm a tanítást, Rabbi Jochanan ben Geula szavát. Ezt tudom csak tenni. De ha

mégis kell róla szólnom, hadd tegyek négy rövid bizonyságot.

ITadd mondom el, hogy élménnyé lett maga a történet. Az események pergése s imaga a kor. Újszerű megoldások és ismert események költői feldolgozása egyaránt. Nem csupán úgy, ahogyan egy regény meseszövése válik, izgalmassá, hanem úgy, hogy a bibliai ódon szavak klasszikus vértezetébe zárt alakokra eleven hús rakódik, emberekként mozdulnak s kinyílik mögöttük a kor oly színgazdagsággal és mélységgel, amihez foghatót csak egészen nagy íróknál kapunk. Az anya vajúdó kínjában leírt megrendítően szép költői soroktól — melyek végigkísérik Mózest — az egyiptomi be- avatottság leírásáig, mely újszerűén döntő egész alakjára és szerepére; — hercegi történelmi szerepétől a Jethro házában töltött időig; — az udvari orvos alakjától Dathanig, a héberig, akinek ütlegelése miatt egyiptomit ölt, lenyűgözően emberi, élettel teli, kort nyitogató írás. Ügy belefeledkezik az ember, hogy ő kell figyelmeztessen: pihenjünk meg egy kicsit, fiam és tanítványom. Pihenés közben pedig arra gondol az ember, hogy mennyivel többet látnánk és értenénk, ha a Biblia alakjait a maguk korában látnánk és értenénk. Mennyivel világosabbá válna az üzenet a mi korunkban.

ITadd mondom el, hogy a könyv üggyé tette a meditációt. Ha úgy tetszik: elcsendese- dést az igében. És egyáltalán a csendet. Esztendőkkel ezelőtt — ő akkor tanult Mózes megírásához — írta többször egy levélváltásunk során: légy többször csendben ... naponta fél órát légy egészen magadban ... Mózesét látva, most értem, hogy mi ez. Naponta ott járt Mózes a táboron kívül, ligetes tájon, vagy sziklás hegyoldalban, hátul összefogott kézzel, hóna alatt a bottal. Amott morajlik a tábor, az élet, de őkörülötte megszűnik a világ s hallja a Hangot, vitázik vele, vagy könyörög hozzá. Elmerül az Egyben, a Teljesben. Ezt a csendet az egyiptomi beavatás alapozza ugyan

meg, de az égő csiplcebokor Hangja tölti be Az élet, a lét, a nép, a mindenség, az Isten — érthető-e valami is ezekből enélkül a esem nélkül! Es lehet-e tolmácsolni a Szót, a Hang Szavát, az Igét enélkül a csend nélkül?

1\/livel üggyé lett a csend, üggyé lett a: Isten. Ja), máris vétkeztem, hiszen ho gyan törpíthető Ö, a Minden, az Egy, a Telje: »üggyé"? Hiszen ő „sem érzékkel, sem érte lemmel meg nem közelíthető, csak megélhető’ •— s erről tanúskodik a könyv is. Mózes egész, hatalmas belső és külső küzdelme Érte ét Vele folyik. És végül Benne nyugszik. Az ab- rahámi örökségű botra vésett négy betű értelmének megnyílásától a nép bálványimádásé közben a Kiábrázolhatatlan ügyében vívót, harcig az ügy ez. (Mind a bot szerepe, mind t Jahve szó értelmének kifejtése rendkívül dönti és nagy a könyvben.) Amit Róla szüntelenü mond a könyv, az előtt valóban csak ülni ét hallgatni lehet.

T^s üggyé lett a nép. A nép Szinaj bányái- nak kényszermunkájában és Gósen téglavető kizsákmányoltságában épp úgy, mint pusztai vándorlásának nagy zúgolódásaiban, vetélkedéseiben és megpróbáltatásaiban. A nép „mely sötétségben jár vala ...” A nép, mely Mózes személyén, Istennel vívott harcán túl, történelmi események erjedésében egyre inkább a könyv tárgyává, Mózesnek pedig feladatává válik. Minél mélyebbre ás, annál inkább népéért és népében mélyül. Hősiessége benne van s tragikuma is. Halálának oka, nagy bűne ez: kételkedett a népben.

Most csak ennyit. Bocsásd meg Rabbi Jocha- nan ben Geula mélyenszántó, halk bölcsességed előtt az élményeknek ezt futó, gyors felvillanását. A nép, melyről szóltál, évezredek óta tanulja, amit Mózestől tanulhat. Mi ehhez képest az én néhány évem! És mi az a három alkalom, amikor előttem forgott elbeszélésed róla. Róla, kit sírja előtt ülve végül is így beszéltetsz: „Így kell lennie. Hogy eljöjjön a Megváltó s éljen az ember.” Koren Einil

(Vltka fill tanai

foEs tőn, amikor a Sinai hegyről le*

szállá, Mózes nem tudta, hogy az S orcájának bőre sugárzik, mivelhogy Ővele szólott!n

2. Mózes 34,29

; Csak csont és bőr ; s a lépte roskatag ..,

• de lelke tűz és megfeszült erő!

; Negyven napig járt étien, szomjasan ;a pusztaságban s így készült elő : a pillanatra, melyre várt...

■ — ha szólna hozzá népe Istene —>

: s a böjt leteltén, felcsendült a Hang és reszketett a teste, mindene míg itta, itta, mint a részegek : a bort, a Hangot: „Mózes, kőbe vésd két táblára a törvényt, ím adom a régen ígért szövetség-kötést."

És Mózes írt ... majd elnémult a Hang! És hallgatott a Sinai hegye, pedig a tájék, zuzmók és hegyek igével voltak mindenütt tele.

Es nem csicsergett ekkor már madár, és áhítatban ízzott fenn a nap, és nem suttogott ekkor már a lomb, és nem csobbant fel ekkor már patak,

— a teremtettség feszülten figyelt, ó, ritkán látott ekkora csodát s most hódolattal nézte, ami él a Mózesen ült égi glóriát, mi úgy sugárzott ekkor Mózes arcán, mint napfényben a hegycsúcson a hó, s fény ringott a mindenség szívén, mint eget ringat szélcsendben a tó.

S Mózes nem tudta... mit se sejthetett... gyarlónak látta most is önmagát, ámbár az Isten — ritka pillanat —»

Mózes arcával akkor — prédikált.

Jakus Imre