Evangélikus Élet, 1958 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1958-12-21 / 51-52. szám

(Folytatás az 1. oldalról) ban képmutatásban, önzésben élő emberek közé. Nem irtó­zott az embervilágtól. Elvál­lalta az embereket úgy, aho­gyan voltak. Emberek között lakozott, hogy végigélje, meg­ismerje belülről az emberi életet. Testvérünkké lett, hogy senki ne mondhassa „nincsen testvérem, nem ért meg sen­ki." Lakozott mi köztünk, hogy megszentelje az emberi éle­tet, hogy megmutassa ‘hogyan kell l ön nélkül élni, szentül ugyur •( az emberi .életet,, amit rti élünk. S azóta -nin­csen : mini ar emberi lélaibon, ami p-> lehetne szent, vagyis ami -ne ' ' "íné m. 'Értené. *40-' zöltünk ír' ozott, hogy segít­sen rajtunk. Jézus Krisztus < egész élete és halála az irgal-' másság cselekedete volt. Kegyelmét kegye­lemre vettük... Nagysze­rű élmény egyszer igazán megérteni karácsony örömhí­rét, de nem «lég. Ez még csak' félkereszstyénség. Tovább kell mondani ezt az örömhírt, s él­ni kell a karácsonyi örömöt. Karácsony ma sem maradhat' csak szép gondolat, testet kell öltenie bennünk. Istennek mindig a testetöltés a, célja. Ma is. Istennek a karácsonyi örömhírrel a karácsonyi em­ber a célja. Azt akarja, hogy lakozzunk mi is az emberek között, ne szégyeljük bajain­kat. elesettségünrket. ne irtóz­zunk semmitől, ami az em­beri élethez tartozik. 6ee.re.s- sük a másikat, alhagyán Isten szerel minket és legyünk ir­galmának. hiszen irgalmassá­géi nyertünk irgal másságra. NeätÄnk mindig van monda­nivalónk — mert van kará­csony. Nekünk mindig van erőnk a segítésre — mert van kará­csony. Nekünk senki sem remény­telen eset — mert van kará­csony. loten azt akarja, hogy az jw^-máeió csodáiét ne csak Ic'^assuk, de éljünk is be­lőle. Hafenscher Károly BETLEHEMES Csillag-szőrű bárány, fényes fehér bárány, jöjj az én kapumba, -n sétálj udvaromba. Ha cipómból ennél, mindig megölelnél, ha kutamból innál, mindig megcsókolnál. Nem eszel, nem iszol, arany felhőn alszol, mennyei lángok közt szépségesen játszol. Weöres Sándor A gyóni evangélikusok jubileuma 175 éve vált önálló gyülekezetté a gyóni egyházközség. Ek­kor kapták meg az engedélyt most belülről is mégújított temp­lomuk építésére. Ekkor iktatták be első lelkészüket Klein Pált. Erre emlékezett visi-za az idei első ádventi vasárnapon a gyóni gyülekezet. A gyülekezet eredete tulaj­donképpen még régebbre nyú­lik vissza. 1733-ban Dabasi Halász Péter és neje. Bottyán Katalin Nógrád és Bars me­gyéből mintegy 30 család szlo­vák nj'eivű evangélikust tele­pített le a már ittlevő refor­mátus telepesek mellé. A kis gyülekezet -nagy múltját idé­zik emlékezetbe azok az em­léktáblák, melyeket különböző időkben állítottak. Közülük az 1 egyik a paplakot díszíti és arról emlékezik, hogy itt szü­letett Achim Mihály evangé­likus lelkész fia, aki Gyóni Géza néven az első világhá­ború idején vált ismert költő­vé. A legújabb emléktáblát a mostani jubileumi vasárnapon leplezte le Káldy Zoltán püs­pök. Ez a tábla a templomtól nem messze levő egyszerű fa­lusi ház oldalát díszíti. Itt állt a gyóni evangélikusok imahá­za, amelyben 1760-ban tartot­tak először istentiszteletet. Ek­kor még csak lévita tanítója volt a gyóni evangélikusok­nak. Az épület, bármilyen sze­rény hajlék volt, a közeli sári plébánosnak mégis szemet szúrt. A váci püspök segítsé­gével elérte a helytartótanács­nál, bogy a gyóni evangéliku­sok tanítója! elűzték. A tanító nélkül/maradt híveket időről időre az irsai lelkész látogatta meg. 1765-ben Szikoray Miklós kecskeméti katolikus esperes közbenjárására, a helytartóta­nács az irsai lelkész látogatá­sát is megtiltotta, az imaházat pedig bezáratta. A hívek a be­zárt imaházat öhhataímülag kinyitottak és magukban, lel­kivezető nélkül énekeltek, imádkoztak benne. Erre a sári plébános 1767-ben az imaházat újra bezáratta, majd az ajtót befalaztatta. S mikor az evan­gélikusok a bezárt imaház kö­rül jöttek össze imádkozásra, végül le is romboltatta. Ettől kezdve a gyóni evangélikusok a sári plébános szolgálatát kényszerültek igénybevenni, keresztelésért 8 garast, esketé- sért 10 garast fizettek. Hirös Sámuel tanító összegyűjtötte az evangélikusokat. Mivel egyszerű felszólításra nem volt hajlandó helyét elhagyni pandúrok erőszakkal tették ki a' falu szélére s még a Bibliá­ját is elvettek tőle. Végre II. Józsefnek, a kala­pos királynak, 1781. október 13-án kiadott „Türelmi Ren­deleté” a gyóni evangélikusok számára is meghozta a hajnal­hasadást. A hívek egyenesen hozzá fordultak kérésükkel. II. József intézkedésére a hely­tartótanács végre 1783. június 30-án kénytelen volt kiadni az építkezési és lelkésztartási en­gedélyt. 1783. november 30-án, Advent első vasárnapján vá­lasztották meg első lelkészü­ket. A jubileumi istentisztelet után, melyen Káldy Zoltán püspök hirdette az Igét és a hozzákapcsolódó ünnepi köz­gyűlés után, idesereglett az egész templomi gyülekezet. A püspök a Zsidókhoz írt levél 12. része első verséből olvasta •isten Igéjét az emléktábla le­leplezésekor. „A gyülekezet múltja a bizonyságok jellege, — mondotta —-, arra ihleti a ma élőket, hogy lékiizdve a bűn visszahúzó erejét remény­séggel nézzenek előre és úgü mgezzék el szolgálatukat a gyülekezetben és népünk kö­zött egyaránt A délelőtti közgyűléssel kapcsolatban, amelyen Rutt- kay-Miklián Géza lelkész és Balázs M. Ferenc felügyelő elnökölt, a helybeli reformá­tus és katolikus gyülekeze­tek képviselői is köszöntötték a jubiláló'egyházközséget, bi­zonyságot téve arról a feleke­zeti békességről, amely ma­gában a népben Gyónón a rég­múlt időkben is megvolt és most is eleven. Nem szabad elfelejteni, hogy a sári plé­bános által bezáratott gyóni imaházat az egyik helybéli ró-’ mai katolikus földesúr aján­dékozta a gyülekezetnek an­nakidején. A közgyűlés emelkedett pil­lanata, volt,' mikor a gyüleke­zet asszonyai' a jubileumi ün­nep alkalmából új bársony ol- tárterítőt, az ifjúság ezüst os­tyatartót és a gyermekek ezüstből készült úrvacsorái serleget tettek le ajándékkép­pen a közgyűlés asztalára. Káldy Zoltán püspök az egész napot együtt töltötte az örvendező gyülekezettel. A közgyűlésen az egyházkerü­let üdvözletét tolmácsolta, a délutáni templomi ünnepsé­gen is prédikált, sokat be­szélgetett a presbiterekkel és a környékből Gyónra érkezett lelkészekkel. Délután érkezett meg a LuDheránia Énekkar kiskóru- sa Weltler Jenő karnagy ve­zetésével. Ádventi és kará­csonyi énekek előadásával gyönyörködtették a gyüleke­zetei a délutáni templomi ün­nepségen. Az esti szeretet- vendégségen is fáradhatat­lan örömmel szolgált a lelkes kis énekkar. Többek között Händel Hallelujáját is előad­ták. Mikor helyükre tértek, mindegyikük egy szál rózsát tartott már kezében, annak a csokornak a rózsaszálait, ame­lyet a délelőtti közgyűlésen egy kislányka nyújtott át a püspöknek. A püspök, mikor megkö­szönte a gyülekezet szeretetét, Ruttkay-Miklián Géza lel­késznek és egész családjának odaadó fáradozását és mind­azoknak a szolgálatát, akik a gyóni gyülekezet nevezetes évfordulójának napját öröm­nappá tették, megemlítette, hogy Händel Hallelujáját leg­utóbb egy évvel ezelőtt a Szovjetunióban hallotta egy egyházi énekkartól, Tallinban. Azért jön hozzánk Krisztus, azért van az egyháznak min­denütt ádventje, hogy min­denütt várjunk rá, hogy min­denütt az egész világon. Kele­ten és Nyugaton, Tallinban, Berliniben, Moszkvában és Washingtonban és Gyónón is zengjen a Halleluja. . A rózsák arra emlékeztes­sék a gyülekezetét, hogy tag­jainak mindenüvé „Krisztus jóillatát” örömet, békességet, segítőkészséget kell vinniök. A gyóni gyülekezet szívébe valószínű mélyen belevésődött a 95. Zsoltár 6. és 7. verse, melyet a jubeliumi év jelmon­datául választottak: „mi pedig az ö legelőjének népei és az ő kezénék juhai va­gyunk,” Benczúr László Az új szövetség Persze a Gonoszság Fejedel­me más véleményen van. Ő nem változott meg az újszö­vetség idejére sem. Sokszor kétségessé teszi Isten hűségét előttünk, de minket is hűtlen­ségre csalogat. Elkeni a szent­ségtörés következményeit és ködössé teszi az utolsó ítéletet. Hatására maradnak el azok a cselekedetek, amelyek bizony- sí gtevések lennének s a jó cselekvése helyébe kerülnek az üres szavak, hamis jócse­lekedetek és a látszat-élet... Pedig az új szövetség Isten gazdag szeretetének teljessége. AZ ÜRVACSORAl ISTEN­TISZTELETEN állandóan hall­juk, hogy Jézus vére az új szövetség vére, amely sokakért kiontatik bűnöknek bocsánat- jára (Máté 26.28). Amikor Jé­zus meghalt a kereszten, ak-’ kor lépett életbe ez a szövet­ség. Semmi érdemünk sincs benne, de — minden áldása a miénk, a bűnbocsánatban. Aki hisz Isten hűségében (89. zs. 35), az elnyeri, újból és újból átéli a bűnbocsánatot. (Vajon nem azért maradnak el sokan az úrvacsorától, mert ez a szentség új életre kötelez?) Az új szövetség — a békes­ség szövetsége. (Ézs. 54,10.) Minden megrendülés közepet­te bizonyossággal megáll, mert Isten így ígérte évezredekkel ezelőtt és megpecsételte Jé­zusban. Ezt a szövetséget erő­síti mindenki, aki az Ürnak nevében tesz bizonyságot s imádkozik azért a békességért, amelyet az angyalok az első karácsony éjszakáján hirdet­tek. Az új szövetség — a szolgá­lat szövetsége. (Lk. 1, 72—75.) Benne Isten szolgál nekünk - — mi pedig szolgáljunk az em­berek között félelem nélkül* szentségben és igazságban. Fé­lelem nélkül a bűnnel, halál­lal, sátánnal és azok erőivel szemben — szent és igaz élet­ben Istennel szemben. Az Atya szüntelenül munkálkodik s erre hívja népét is. A szolgá­latban megelevenedik a szö­vetség szövege és csakis így van értelme. Az új szövetség — a szeretet szövetsége. (5. Mózes 1, 7—8.) Isten nem teremtő hatalmával kötötte, hanem megváltó ke­gyelmével. Az ember is hiába akarja megtartani, hiába fe­szíti erejét, ha nincs szíve hozzá, hitből született szere- tete. Isten nem kierőszakolni akarja engedelmességünket, hanem szívcserét ajánl fel, hogy a miénk megteljék öröm­mel és hálaadással. Ö éret­tünk — mi Érette: szeretettel. Karácsony küszöbén jó hal­lani az új szövetségről szóló Igét. Ne hiányozzunk onnan, ahol ezt hirdetik. Még jobb hinni benne és élni általa. Ne hiányozzunk onnan, ahol ez az élet kezdődik, a bűnbocsánat - szentségének vételéről, az úr­vacsoráról. Várady Lajos A NÉV IS FIGYELMEZ­IET arra, hogy az új szövet­ség létrejöttével a régi szö­vetség véget ért. Nem azért, mert az nem volt jó, hiszen áldást, megtartást, csodák so­rozatát jelentette Noé, Ábra- iám, Mózes és általában Iz- ráel népe számára. Jó volt az ó is, de nem volt elég. Isten az új szövetséggel többet akart adni népének, a legtöbbet, a tökéleteset, a befejezést. Az új szövetség azért több, mert már nemcsak Izráel népe szá­mára, a zsidóság számára adta Isten, hanem az egész világ számára. Azért több. mert a szövetség megkötése Jézus Krisztus által történt. élő is­teni személy által, aki jogosan képviselte az Urat, mert egy volt vele. Azért több, mert Isten benne a maga teljessé­gében mutatkozott be, nem­csak mint haragos, ítélő Ür, hanem mint kegyelmes Atya. Az ÜJ SZÖVETSÉG a má­sik oldalról, a nép oldaláról is újat követelt, az újjászületést. Nem volt elég a törvény is­merete, a betöltésre esett a hangsúly. Nem volt elég a kül- sőséges szertartás, a belső­lelki élet vált döntővé. Nem volt elég az áldozat ünnepé­lyes bemutatása, az állatok vére és a termés — élő áldozat kellett, az élet áldozata s az áldozó ember-főpap helyét is elfoglalta az örökkévaló Fő­pap, Jézus. Az új szövetség tehát életre- halálra szól. Isten mindent adott, s ezért mindent követel. A bűnös ember nem ülhet le alkudni a szent Istennel. Nem kötheti ki magának azt, hogy csak öreg korától vállalja a maga részéről a szövetséget, de azt sem, hogy csak ünnep­napok idején, vagy csak Isten házában él annak alapján. Ahogyan Isten vállalta a szö­vetséget minden időre az utol­só ítéleten is túl, úgy kell a keresztyénnek is vállalni azt. Evangélikus Figyelő SCHWEITZER ALBERT éle­téről dokumentumfilm ké­szült. Nem kétséges, hogy a mai világ egyik legnagyobb és legőszintébb emberéről ké­jszült; .filmet mindenütt Íkíván- csian várják az emberek, s nem utolsó sorban éppen az evangélikusok. Hisz Schweit­zer Albert nemcsak nafey orvos, egyedülálló nagy orgona­művész, hanem evangélikus lelkipásztor is egy személy­ben. A film felvételei abban a kórhában készültek, melyet az afrikai őserdőben Schweit­zer épített fel s melyet máig is ő vezet önkéntes orvostár­saival és ápolónőivel együtt. Az őserdőben nincs villany­áram, a felvételeknél ez volt a legfőbb akadály. Mágis si­került leküzdeni. A Nobel­békedíjas tudós feltételül kö­tötte ki, hogy a filmben ne említsék a neki adományozott díjakat és kitüntetéseket, to­vábbá nem egyezett bele, hogy a kórházban tartott istentisz­teleteket filmre vegyék. Vál­lalta viszont, hogy a film kísérőszövegét maga írja meg és maga olvassa fel, mind a francia, mind a német válto­zatban, mert a filmet ezen a két nyelven készítik. A film Schweitzer Albert egész életét bemutatja, gyermekkorától máig. A gyermek Schweitzert a nagy tudós unokája alakítja a film elején. Hogy kik alakít­ják majd életének további szakaszában, arról nem szól a krónika. Reméljük, mi is lát­hatjuk majd ezt a filmet. ^Mátyás oroszlánjai Néhány napot töltöttem Visegrádon, az írók házában laktam, dolgoztam, jönt a szik­lafalnak dűlő toronyszobában, pár lépésnyire Mátyás király palotájától, ahol az ásatások szakadatlanul folynak, ilyenkor is. Ez a palota, magyarázzák, ma Európa leg­nagyobb ilynemű műemlékfeltárása. Viseg­rádi most csendes, az iidül&ket bezárták, a hajóállomás egyetlen forgalmát a sárguló fa­levelek képezik, a hajóhidákat felhúzták a partra, néha egy tehergépkocsi fut végig az utcán. Fent a magasban megvillan a vár, amint rásüt a nap, lent hangtalan folyik a Duna, mint az élet jelképe, amely élet tudni­illik akkor sem áll meg, amikor mi megál­lunk benne és eltűnődünk azon, ami elmúlt. Néha Nagymaroson átszáguld büszkén egy vonat, annak mindig sietnie kell. Itt azonban akár a halastó méiyén, nem moccan semmi. Mátyás palotája óriás tetemként fekszik a föld alatt, ami már látható belőle, csak egy- harmada a nagy épületnek. Csodálatos élmény, ahogy ásó, kapa. csá­kány megnyitja a földet s élőtárúl az elteme­tett múlt. Oláh Miklós, az író és esztergomi hercegprímás, tíz évvel Mohács után itt járt és látta még a palotát, akkor még nem ju­tott el ide a török. Amit látott, azt leírta. Elmondja, hogy háromszázötven terme és r-szobája vani Amint belép az ember, zölddel és mezei virágokkal ékes mezőt pillant meg, melyről négyszögű kövekkel kirákott széles lépcső vezet egy négyszögű függőkertbe. A ' függőkertben hársfák díszlenek, közepén mű­vészettel készített kút emelkedik a múzsák képeivel, a kút tetején Cupido szobra már­ványtömlőből szorítja ki a vizet. A palota háta mögül a hegyoldalból csatornákon át vizet vezetnek a kút vörösmárvány tálaiba, onnan egy kerek medencébe folyik a víz. Ebből a kútból győzelmi ünnepeken hol ve­res, hol fehér bort folyatott a 'király. Tavasz- szal s nyáron Mátyás ezen a helyen reggeli­zett. Néha itt fogadta a külföldi követeket is. Soká azt hitték történetíróink, hogy Oláh ■ Miklós mesét mondott. Mátyás palotáját senki sem hitte. Hol is volt itt Visegrádon a palotai, mU-.ben Schulék János kezdett (Ét, ásni, ahol néhány oszlopfej kandikált elő a földből. A falusiak ismerték a palota helyét, évtizedek óta közmegelégedésre jártak oda s hordták el építkezésekhez Mátyás palotájá­nak darabjait. Ma szakmunkások csínján mozgatva az ásót, vájják ki a földből a világ­szép palotát. Vigyázni kell, mert minden kő­nek ott kell maradnia a helyén. Azért oko­san lehámozzák róla a földet, 'kavicsot, ami ötszáz év óta rárakodott, megtisztogatják jobbról-balról, berajzolják a föltárást térkép­be. Így haladnak előre, vigyázatosan, mint a fogorvos a szájban, ne sérüljön meg semmi, ami még megmaradt. Jaj, mi volt itt s jaj mit borított el itt háborúk árja s a gyűlölet mozdulata! A palo­tát Róbert Károly kezdte építeni, 1335-ben itt játszódott le a Visegrádi Kongresszus, mely Kelet-Európa békéjét kívánta biztosíta­ni. Itt szövődött első ízben szoros politikai kapcsolat a három szomszéd, Magyarország, Csehország és Lengyelország közt. hogy Becs­esei szemben biztosítsák gazdasági önállósá­gúkat. Zsigmond folytatta a palota építését és végül Mátyás fejezte be. gótikus és rene­szánsz stílben. Ez volt Visegrád fénykora. A fenséges Duna-kanyarban, a hegyek közt, ezen a fontos útvonalon, melyet a rómaiak tapogattak ki s építettek oda maguknak erő­döket, e jó levegőben, a széltől védett helyen, ahol a napsugár oly cirógatva játszik a fák­kal s érleli a zamatos almát s körtét, itt ál­lott a palota, Magyarország jelképe. A mai Fő utca 7. számú házától a 19. számúig húzó­dott, hatszáz méter hosszúságban s kétszáz­százötven méter szélességben. 1542-ben elfog­lalta Visegrádot a török s felgyújtotta a palo­tát, miután előbb kirabolta. Az ember, ahogy itt áll, kissé lehunyja a szemét s látja a török szpáhikat, ahogy nyargalnak az égő fáklyá­val s meggyújtják a küszöbre hányt szalmát é&.Jái, Attól kezdve pusztult a palota. De még mindig sók ép része állott s fönn a magasban, a Duna fölé ágaskodva, állott a vár. A kurucóktől rettegő Lipát császár aztán levegőbe repítette a fellegvárat s széthányat­ta a palota maradványait is. A tető nélküli termeket a hegyről lezúduló víztömegek feltöl- tötték iszappal és falevéllel. S ez a rárakódó hordalék megőrizte az elpusztított palotát. Most csak ásni, ásni kell s kifundálni, mi hová való, kipróbálni, valóban odaillik-e s összeragasztani, szépen, fejeket a törzshöz. Előbukkan így majd az egész palota templo­mával, udvaraival, kútjaival, a még földben alvó szárnyaival. Vannak részei, amelyeket szinte teljesen helyreállítottak az eredeti darabokból. Áll a gótikus hálóboltozatos ke­rengő, áll a díszudvar egy része, a látogatók megcsodálják az udvar közepén a vörösmar- vány-kút kávalapjait, melyeket címerpajzsok ékesítenek. Kéttányéros szökőkút volt ez, darabokban került elő, úgy kell összeragasz­tani, de már készül. Odafenn az emeleti ter- rasz reneszánsz báboskorlátja is áll már, már megvannak a rajzók, tudjuk hogyan festett a hegy oldalába épített, valóban csodálatos, öt terraszból álló épület. A szem nyugtalanul jár ide-oda, nem tud betelni a látvánnyal, a fül hallgatja a magya­rázatot s nem tud betelni a szókkal. Mit bá- Tnuljon meg: a gőzfürdőt-e, a címerekei-e, ott sétáljon-e, ahol Mátyás sétált s leheve- redett borvörös ruhájában a fűre s olvasta Horatiust? A helyreállított lépcsőn feljuthatunk a negyedik terraszra. Itt ötméteres földréteg alól egy gyönyörű oroszlános falikút darabjai kerültek elő. A kút talpazatát öt fekvő orosz­lán képezte. Most mind az öt ott fekszik a Mátyás Múzeumban, a szomszéd házban, lent, az utcai fronton, ahol annyi szép szobor, dombormű, edény állott mór össze, hogy ér* zékeltesse a dicső múltat. Csak Mátyás ki­rály hiányzik innen. Elnézem a pírban égő öt fekvő oroszlánt, az erő és hatalom szimbólumait. Itt kushad- nak sebesülten a fehérfalú, csöndes mú­zeumban, egy-egy kis talapzaton várják az új szobrász kezét, félig nyitott szemmel, ko­moran, lefésült sörénnyel. A kőállat nem forral dühöt, nem indul el, nem ugrik sen­kire. A kőoroszlán itt fékszik és mesél. Azt mondja csendes morgással: — Ember, mi volt ez a palota a te viskóid­hoz képest! Kiástál minket, ahogy kiásod a palotát, de nem tudod újraépíteni. Egri vi­lág kerül ki a romók alól s te nem tudod újraépíteni: Nézd, hogy füstölögnek a kis csip-csup házaid, hogy elállják a kilátást Mátyás palotája elöl, holott ezt el kéne sö­pörni mind, hogy szabad legyen a szem útja a folyóig és a hegyekig. Hallgattam az oroszlánokat s lassan visz- szamorogtam nekik: — Ne morogjatok királyi vadak, hallgassa­tok rám. Jó volna visszavarázsolni mindazt, ami itt volt, Mátyás fényét s fényes udvarát, ahogy az ég biztosítja a hold udvarát, szaba­don, bőkezűen, rendületlenül. Mi már más­hoz értünk és mást akarunk. Nem egy palo­tát, hanem százat és ezret, embereknek, száz­nak és százezernek, millióknak, azok utódai­nak, akik ötszáz évvel ezelőtt Mátyást itt a pesti Duna jegén, lóháton, derme­dezve királlyá kiáltották 'ki. Akkor még ti se voltatok Mátyás körül. Hunyadi fia egye­dül volt s fogoly volt távol hazájától. Lát­játok, a nép szerette őt, mert igazságos volt s felemelte a népet. Így tudott, megmaradni jó emlékezetünkben itt a Kárpátók alatt min­denütt. — Mert hatalmas volt s erős, mint mi! — felelték az oroszlánok. — Mert ember volt. akinek szíve volt ah­hoz, hogy fenséges legyen gyűlölködés nél­kül. Szerette oz élete4, azért volt harmónia körülötte. Mi is azt akarjuk, nézzetek min­két békességgel! Lassan távoztam, a múltból, a Dunán tül­költ egy vontatóhajó. Szalatnai Rezső

Next

/
Oldalképek
Tartalom