Evangélikus Élet, 1958 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1958-12-14 / 50. szám
KP. BERM. BF. 72. fíáldy Zoltán: Szabadság és szolgálat „Mert ti szabadságra hivattatok, atyámfiai, de ne legyen a szabadság ürügy a test számára, sőt szeretettel szolgáljatok egymásnak,“ Gál. 5, 13. 'y ízesztendős az Egyezmény, melyet evangélikus egyházunk és Magyar Népköztársaságunk kötött, hogy egymáshoz való viszonyukat rendezzék. A mai napon hálával emlékezünk meg Istennek az Egyezményen keresztül gyakorolt gondoskodó szeretetéről, államunk minden irányú segítségéről és arról a jó viszonyról, amely evangélikus egyházunk és magyar államunk között fennáll. Az Egyezményt a szabadság és szolgálat jegyében szeretnénk ünnepelni. Az egyház részéről szabadság és szolgálat kellett az Egyezmény megkötéséhez, az abban foglaltak eddigi gyakorlásához és kell most is annak további megtartásához. T7 vangélikus egyházunk a szabadság egyháza. Istennek a ■*“' Galáciai levélben közölt igéjét: „Krisztus megszabadított minket, hogy szabadok legyünk” — továbbá: „Ti szabadságra hivattatok, atyámfiai”, Luther hatalmas erővel ragadta meg és joggal mondotta ki: „A keresztyén ember mindeneknek szabad ura és nincsen senkinek alávetve”. Ez a szabadság Isten ingyen ajándéka az ö népe számára. Jézus Krisztus az egyház Ura, az Ö ártatlan szenvedésével és halálával legyőzte a bűnnek, ördögnek és halálnak hatalmát és ezáltal szabaddá tette az Ő népét. Ez a szabadság azonban valójában csak akkor lesz a jniénk, ha azt hittel megragadjuk és élünk belőle. Ha hisszük azt, hogy Isten nekünk Jézus Krisztusban szerető mennvei Atyánk, aki Jézusban minden bűnünket valóban megbocsátja és éppen ezáltal állít bele bennünket az istenfiak boldog szabadságába. Ez a szabadság azonban nemcsak ajándék, hanem egyben feladat is. Az elnyert kegyelem mindig munkára szólít. Jól mondja Luther: „Nem adatik a kegyelem önmagunkon való munkálkodás nélkül”. A mi időnkben egyházunk szolgálatát csak úgy tudja Isten szerint való módon betölteni, ha tagjai naponként hitben megragadják a Krisztusban nekik nyújtott szabadságot és Krisztus ereje által újra és újra felszabadulnak minden megkötözöttségünkbőL ilyen mcgkötözöttségekböl kell az egyház tagjainak fel- szabadulniok? Elsősorban a hitetlenségből, amely nem mer ráállni minden vonatkozásban teljes gyermeki bizalommal az Isten igéjére. Fel kell szabadulni abból a magatartásból, amely állandóan az egyház igazságát keresi a mi világunkban Jézus Krisztus igazsága helyett. Fel kell szabadulni abból a világgal szembeni ingerültségből és érzékenységből, amely elfogta Jézus tanítványait, amikor a samaritánusok faluja nem fogadta be Urukat és amely a mi egyházunk több tagját is sokszor különböző helyzetekben megkísérti. Fel kell szabadulni mindenfajta félelemtől, amely az egyház egyes tagjait megkötözi, amikor az egyháznak a szocializmusban való jövőjére gondolnak. Fel kell szabadulni abból a szeretetlen magatartásból, amely a Jézus Krisztusban nem hivő embereket lebecsüli és elfeledkezik arról, hogy egy Atyának gyermekei vagyunk. Fel kell szabadulni abból a konzervatív gondolkodásból, amely azt vallja, hogy az egyháznak ma ugyanolyan eszközökkel és módon kell szolgálni, mint évtizedekkel ezelőtt. Fel kell szabadulni abból a látásból, amely azt hiszi, hogy az egyház valamelyik társadalmi rendhez hozzá van kötve. Fel kell szabadulni abból az egyházi idealizmusból, mintha az egyház valami semleges területről nézhetné a körülötte épülő új magyar világot anélkül, hogy annak építésében maga is résztvenne. Fel kell szabadulni abból a hamis finomkodásból és egyben rossz teológiából, amely azt igényli, hogy a szószéken csak ilyenféle szavak hangozzanak: hit. kegyelem, bűnbocsánat, üdvösség, de ne szóljanak ott békéről, háborúról, jólétéről, faji kérdésről, népek barátságáról stb. Meg kell szabadulnunk a politikai reakció magatartásából is. Ugyanakkor, amikor az egyház népének fel kell szabadulnia mindenféle megkötözöttségétől, másfelől nem pusztán általában kell felszabadulnia, hanem valamire kell felszabadulnia. Ti. a szolgálatra. Az egyház tagjai szabadságukban is oda vannak kötve a keresztrefeszített és feltámadott Jézus Krisztushoz, aki nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem azért, hogy ö szolgáljon másoknak. A Jézus Krisztushoz való kötöttségben az egyház tagjai felszabadultan szolgálnak a világban és cselekszik mindazt a jót, amit Isten parancsol nékik. Ez azt jelenti, hogy az evangélikus egyház nemcsak a szabadság egyháza, hanem a szolgálat egyháza is. A mi egyházunkban nemcsak a hitet hangsúlyozzuk, amellyel a Krisztusban nyert szabadságot megragadjuk, hanem ebből a hitből fakadó szeretetet is, amely bennünket szolgálatra lend't. így lesz a hit szabadsága egyben szeretetben való kötöttség is. Az Egyezmény ünnepén az evangélium által nyert szabad- Ságunkban fel kell hát szabadulnunk egyházunkban és népünk között végzendő örvendező és reményteljes szolgálatra. Fel kell szabadulnunk az evangélium hálás és örvendező szívvel való hirdetésére. Fel kell szabadulnunk magyar népünk jólétének, erkölcsi és anyagi javainak munkálására. Fel kell szabadulnunk az egész emberiség nagy céljainak előbbre- segítésére, a béke munkájára, a népek barátságának előmozdítására. Fel kell szabadulnunk más világnézetű és látású emberekkel való együttmunkálkodásra népünk és az egész emberiség javára. Általában fel kell szabadulnunk a hitből élésre, a reménységben járásra, a szeretet minden irányban való áldozatos gyakorlására, a hálaadásra és az örömre. Akkor ünnepelünk helyesen az Egyezmény tízéves évfordulóján, ha felszabadultan adunk hálát Istennek az Egyezmény eddigi szolgálatáért és ugyancsak felszabadultan, a szeretettől hajtva szolgálunk evangélikus egyházunkban és magyar népünk között. Tíz éves as Egyezmény E napokban lesz tíz éve annak, hogy az akkori Magyar Köztársaság és evangélikus egyházunk között létrejött az Egyezmény. Ennek a nagyjelentőségű eseménynek megünneplésére gyűlt össze az évforduló alkalmából az Egyetemes Egyház Üllői úti székházának imatermébe egyházunk vezetősége, esperesi kara, az egyetemes presbitérium, a két egyházkerület presbitériumának tagjai, a pesti, budai és a pestmegyei lelkészek serege. „ A református testvéregyházat dr. Esze Tamás főgondnok, és dr. Czeglédy István teológiai akadémiai dekáin, a baptista egyházat Szabó László elnök, a methodista egyházat Hecker Ádám szuperintendens képviselte. A Művelődésügyi Minisztérium Állami Egyházügyi Hivatala képviseletében megjelent Horváth János elnök, Miklós Imre elnökhelyettes, Grnák Károly főelőadó, az Országos Béketanács képviseletében Herling Jakab főtitkár) Az ünnepség istentisztelettel kezdődött, amelyen Káldy Zoltán püspök hirdette Isten igéjét. Az igehirdetést lapunk első oldalán találják olvasóink. Az istentisztelet után kezdetét vette az ünnepi ülés. Az elnöki asztalnál helyet foglalt Mihályfi Ernő egyetemes felügyelő, D. dr. Vető Lajos püspök, Káldy Zoltán püspök és dr. Vetsey Aladár egyházkerületi főjegyző. Megnyitó Az ülést Mihályfi Ernő egyetemes felügyelő nyitotta meg. „Tíz évre azt szokták mondani, hogy az csak egy pillanat a történelem fejlődésében. Szerintem ez a tíz esztendő elegendő idő ahhoz, hogy egy szerződés próbája legyen. A mi Egyezményünk, kiállta ezt a történelmi próbát. Biztosította és biztosítja egyházunk életét a szocializmust építő társadalomban. Ezzel világraszóló példát mutatott. És ezt a példát érthetően nagy figyelemmel kísérik a nyugati országok egyházai, azoknak vezetői és tagjai. Népi demokráciánk tíz esztendő alatt megtartotta ezt az Egyezményt, sőt állandóan többet is adott egyházunknak, mint amire az Egyezményben kötelezve volt. Az Egyezmény lehetővé tette, hogy részt vegyünk egy új, igazságos társadalom építésében” — mondotta az egyetemes felügyelő megnyitójában. Ünnepi beszéd D. dr. Vető Lajos püspök nagyszabású ünnepi előadásában többek között a következőket mondotta: „December 14-én lesz tíz esztendeje annak, hogy egyházunk és az akkori Magyar Köztársaság megkötötte azt az Egyezményt, amely hivatva volt az állam és egyház közötti viszony „mindkét részről óhajtott” békességes és helyes rendezését megvalósítani. Állami tényezők és egyházunk vezetősége azóta is ismételten hangsúlyozzák s most is én is hangsúlyozom, hogy az Egyezmény ma is érvényben van. Neki megfelelően keli államunknak és egyházunknak minden közös kérdését megoldani.” Ezután felvázolta az előadó az Egyezmény létrejöttének történeti körülményeit, azt az egyházpolitikai hátteret, a „keresztyén állam” képzetét, amely az akkori egyházi vezetőség szeme előtt lebegett. Rámutatott arra, hogy az Egyezményt „a mai evangélikus embernek, mint szocialista Népköztársaságunk állampolgárának a szemével kell olvasnia és értenie”. „Az Egyezménynek tulajdoníthatjuk főként, hogy ma egyházunk sokkal közelebb van államunkhoz a maga egészében, mint 1948 végén volt. Ennek a közeledésnek a lényegét abban határozhatjuk meg, hogy az evangélikus hivő és lelkész egyre természetesebbnek találja, hogy mint egyházi ember is a szocialista népköztársaság állampolgára. Tehát, hogy evangélikus mivolta és állampolgársága között konfliktus nincs és nem lehet. Ebben sokat haladtunk előre.” Ezután az Űjtestamantum államról szóló tanítását fejtegette Vető Lajos püspök és rámutatott arra, hogy Pál apostol tanítása szerint az állam Isten szolgája az ember javára. Ehhez tartozik az is, hogy Jézus Krisztus megváltói műve kiterjed az egész történelemre és teremtettség- re. A bibliai államszemlélet értelmében „az egyház emberei és vezetői mint állampolgárok azonosítják magukat' hazájukkal, egyházuk ügyei rendezésében éppúgy érvényesül hazaszeretetük. mint a haza építésében és állam- polgári kötelességeik teljesítésében. A püspök a következőkben történeti áttekintést adott az Egyezmény tíz esztendejéről. Megállapította, hogy „az ellenforradalmi kártevés nagy volt egyházunkban is. Az Egyezmény tíz éves jubileumán azonban annyira rendbejöttünk, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház lelkészt karának, népének, vezetőségének az egyházpolitikai felfogása és magatartása egységesebb mint valaha. Ezért ez az évforduló korsza- 1kot zár le, a kibontakozásnak és az öntudatosodásnak sokszor súlyos harcokkal terhes korszakát”. Szólt a továbbiakban az Egyezmény megkötésének egyházi hátteréről és arról, hogyan állta meg az Egyezmény a próbát az ellenforradalom viharai között. Megállapította, hogy az Egyezmény értelmében az állam és az egyház viszonya nem statikus, hanem dialektikus, ami azt jelenti, hogy a felbukkanó vitás kérdéseket tárgyalások és megbeszélések során tisztázza egyházunk vezetősége és államunk erre hivató ;t szerve: az Egyházügyi Hivatal. „A kölcsönös bizalom erősödése és a jó viszony mélyülése ezen a téren is még nagyobb reményekre jogosít. Amikor 1958-ra és 1959-re egyházunk az Egyezményben előírt államsegélynek tulajdonképpen a kétszeresét kapta és kapja, kormányunk ezt azzal indokolja, hogy egyházunk és államunk jóviszonyából következően történt ez a komoly segítség.” Ezek után az Egyezmény szelleméről szólt a püspök. Ez a felelős hazaszeretetei jelenti.. Ez készteti a híveket és a lelkészeket is arra, hogy kivegyék részüket a közügyekből, elsősorban a békéért való küzdelemből. „Az Egyezmény szelleméből következett az is, hogy lelké- szi karunk nagyobb mértékben fordult dolgozó népünk felé, mint korábban. Fontos keresztyén erkölcsi tanítási feladatként jelentkezett lelkesei karunk előtt a munka értékelése is. A valóság megismerése, jó irányban való átalakítása új világunk fontos követelménye.” Ezek a felismerések fontosak a lelkészi munka és a lelkészképzés szempontjából is. Szükségessé vált az is, hogy az Egyezmény szellemében vegyük szemügyre a külföldi egyházakhoz és egyházi világszervezetekhez való viszonyunkat. „Nagy élménye az elmúlt tíz esztendőnek az a szívélyes jó viszony, amely egyházunk és a baráti országok egyházai között alakult ki (Csehszlovákia, Lengyelország, Románia, Szovjetunió, Kína) s ami igen nagy reménységre jogosít. Beszédének befejező részében a 90. zsoltár egyik versére utalt a püspök és Máté evangéliumiénak befejező soraira: „És legyen az Úrnak, a mi Istenünknek jó kedve mirajtunk és a mi kezünknek munkáját tegye állandóvá.. „íme én tiveletek vagyok ninden napon a világ végezetéig.” r „Átmeneti korszakban, világtörténelmi korszakok határterületein élünk. Az új korszak a szocializmus győzelmét hozza magával. Mi magyar evangélikusok már ebben az új szocialista korszakban halljuk. Isten igéjét. Szeretnénk, ha a mai haladó emberiség kezemunkája állandót alkotna s nem pusztítaná el az atomvilágháború azt, ami olyan nagy erővel bontakozik ki a sokat szenvedett emberiség előtt és magyar hazánkban is: a szocializmus világa. Hisszük és valljuk, hogy Jézus Krisztus nemcsak letűnt I történelmi korszakok titka, csodája, ereje és Ura volt, hanem az lesz és marad az új korszakban is. Ötőle, őáltala és Őrá nézve vannak mindenek, övé a dicsőség mindörökké” —1 fejezte be nagyhatású előadását D. dr. Vető Lajos püspök. Felszólalások Az ünnepi beszéd után Horváth János, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke emelkedett szólásra és többek között a következőket mondotta: Az állam és az evangélikus egyház között 1948-ban megkötött Egyezmény új fejezetet nyitott az állam és az evangélikus egyház viszonyában. Az Egyezmény előtt az állóm és az evangélikus egyház viszonyát nem lehetett rendezettnek mondani. Az Egyezmény megkötésével az állam és az evangélikus egyház Iközött egészséges, jó viszonyt lehetett teremteni. Olyan állapotok alakultak ki, amelyek között a felmerült vitás kérdéseket tárgyalások útján el lehetett rendezni. Az evangélikus egyház vezetői 1948 után — helyesen — az Egyezmény szellemének megfelelően irányították az egyházat, ezért vált fokról-fokra jobbá, normáli- sabbá a viszony az állam és az egyház között. Még az ellenforradalom és az ellenforradalom következtében az egyház új vezetése sem volt képes arra, hogy alapvetően és lényegesen megrontsa az állam és az egyház viszonyát. Az egyház érdekeinek megfelelő munka erősebbnek, szi(Folytatás a 2. oldalon) Keresztelő lános Az ádventi időszakban min* den évben legalább egyszer felfigyelünk Keresztelő Já* nos alakjára. A mostani egy* házi esztendőre kiszabott ige* hirdetési rend szerint nem* csak egy, hanem mind a négy ádventi vasárnap evangéliu* mi igéje vele kapcsolatos. Az első vasárnapon születésének! örvendező édesapja, Zaka* riás hálaénekét hallottuk, a második, harmadik és negye* dik vasárnapon pedig Kérész* telő János igehirdetésének egy-egy részlete szólal meg közöttünk. Méltó hát, hogy egyszer foglalkozzunk szemé* lyével külön Is; vele, ezzel az igazi ádventi prófétával, aki Jézus szavai szerint a legnagyobb az emberek között. Lukács evangélista ponto* san határozza meg fellépésé* nek időpontját, amikor azt mondja, hogy Tibérius császár uralkodásának 15. évé* ben szólt hozzá az Ür szava, a Jordán völgyében a júdeai hegységtől a Jordánig terjedő pusztában. Ettől kezdve úgy figyeltek rá, mint az Ür köve* téré. Valósággal megrázkódtatta az akkori zsidóságot határozott igehirdetése és mindenkitől független személye* Akkori pogány történetírók is így írnak róla. Hatására jellemző, hogy írástudók éppenúgy, mint egyszerű emberek tömegesen keresték fel, hallgatták prédikációját és megkeresz- telkedtek a bűnbánat kereszt* ségéveL Külseje és életmódja szerint a puszta fia, eledele állati színvonalon van, ruhája primitív, otthona a puszta, hangja olyan lehetett, mint siva* tagi vad üvöltése; érdes és riasztó. Külsejének minden vonása régi prófétákra emlékeztet. Benseje is különös. Szavaiból úgy ismerjük, mint komor szinte mogorva, szigorú, szinte rideg erkölcsprediká- tort, hiszen csupa szidás, feddés, ostorozás, fenyegetőzés és ítélethirdetés miniden szava, Tevékenységét három pont körül lehet kristályosítani: Megtérésre hívás. Szinte kíméletlenül fordul mindenki felé ezzel az igénynyel; „Térjetek meg!” Szól ez a felhívás kegyesekhez éppenúgy, mint Istennel nem törő- dőkhöz. Az élet és gondolkozásmód teljes megváltozását, Istenhez igazodását követeik A keresztelés. Ez a tisztulási szertartás abból állott, hogy a bűnvallást tett hallgatókat alámerítette a Jordán vizében, hogy ezzel is kifejezze: a megtérő emberben vízbe fojtatik a régi ember és új támad a nyomán. Űtegyengetés. A Messiás előfutára bejelenti, hogy megérkezett a Várvavárt. Keresztelő János működésé* ben ez a szolgálat volt a legfontosabb. Nem önmagát hirdette, nem is nemes elveket, eszményeket prédikált, hanem a Krisztust, akinek növekednie kellett s neki, a követnek alábbszállania. A Krisztus első és második eljövetelét egyszerre látta, éppúgy, hirdette az Isten Bárányát, mint az ítélő Bírót. Mivel pontosan ismerte küldetését, tudott alázatos maradni és hajlíthatatlanul hűséges az isteni igazsághoz. Keresztelő János feladatát Krisztus egyháza vette át. Valóban ez a dolgunk; Megtérésére hívás, az új élet hirdetése, és űtegyengetés emberi szívekben a Krisztusban megismert Isten számára. Hafenscher Káról?
