Evangélikus Élet, 1958 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1958-11-23 / 47. szám
\ Debrecenben történt... Akik új eget és úf iHIiiel váreak Az egyházi esztendő utolsó vasárnapja új ég és új föld felé mutat. Ez a szemléletünk ősi keresztyén örökség. Idejében sok évszázados • szokás, tartalmában pedig sarkalatos bibliai üzenet. II. Péter 3:I3-ban olvassuk: „új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint...” A Jelenések könyve pedig a maga sajátos nyelvén és képeivel megrajzolja az új eget és új földet. (Jel. 21.) Ez az üzenet tartalmában és lényegében nem földrajzi, nem gazdasági, nem politikai — távol van tőle minden politikai messianizmus is — hanem sajátosan teológiai, hitbeli üzenet. Nem misztikus angyalvilág lebegő árnyakkal, hanem reális embervilág. Nem földi nyomort túlvilága kárpótlásokkal kendőzgető hazug képzet, hanem Isten üzenete az övéinek megtérésre, reménységre s a jobb élet igaz harcára. Elterjedt gondolat, hogy Isten népe. az egyházi esztendő végén, őszi borongó hangulatban a halálról elmélkedik, elhunyt szerettei emlékének áldoz s az elmúlás szomorú gondolatának adózva várja ádvemtet, amikor majd örömmel fordítja tekintetét az érkező újszülött, a betlehemi jászol, az élet születése felé. A halál gondolatába merülő elmélkedés s a születő élet felé forduló reménykedés ilyen periodikus váltakozásában van valami a pogány vallásokból átörökölt misztikából, amit ma már nem veszünk észre. Az Ige üzenete más. Az Ige új égről és új földről beszél. Nem a halálról tud, mint végsőről, sőt inkább arról, hogy mint utolsó ellenség, eltöröltetik a halál. Őszi elmúlásban mi az örök élet ragyogó reménységéről szólunk. Arról, hogy az örök élet kerete és világa, az új ég és új föld milyen lesz, nemhogy az Írás tudósainak, a teológia hivatott művelőinek kellene szólniok, hanem ahhoz egyenesen prófétai szó szükséges. A Bibliában is részletesebben egyetlen helyen van szó róla: a Jelenések könyvében, — az is prófétai könyv. Az elmúlás árnyékában a reménység napja és üzenete ez. Tartalma szerint Isten és az ember viszonyának végső rendezését tárja elénk. Az ótestaméntom világának „elrejtőzködő Istene” s az újtestamentom világának Jézus Krisztusban megnyilatkozó Istene ott szemtől szembe lép elénk, velünk lakozik. Az időtlen távlatú nagy kérdés, Isten és az ember megbékélése tehát gyümölccsé érett. Ennek a vágyában élt Fiilöp is, amikor ezt kérte Jézustól: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát és ez elég nékünk!” (János 14:8.). De rendeződik az ember és ember viszonya is. Azok a keretek, formák és tartalom, amit az új ég és új földről János elmond, mind azt mutatják, hogy nem lesz feszültség ember és ember között. A minap krematóriumban hamvasztott hívünk porait temettem. Amikor az urnával lementünk a mély folyosóra, ahol a falon sűrűn egymás mellett kicsiny márvány táblák hirdetik a mögéjük zárt. urnákban nyugvó porokat, csodálkozva sóhajtottam fel: milyen sokan elférnek itt! Az urnát vivő ember csendesen rámtekintett:: „itt igen, — csak ott fent nem férünk meg egymástól!” — mondta. Az új ég és új föld üzenete, hogy eljövendő az a világ, ahol sokkal többen — mindnyájan megférünk egymás mellett! Bár ez az üzenet nem földrajzi, nem gazdasági, nem politikai, hanem hitbeli üzenet, semmiképpen sem jelentheti azt, hogy aiki ezt várja, az összeteheti a kezét, nem kell törődnie semmivel, mert úgyis eljön. Volt, aki ilyet is mondott: ám jöjjön akár az atombomba, legalább hamarább itt lesz az új ég és új föld. Hamis teológia és hamis hit az ilyen! Ebből a gondolkodásból embernek alig nevezhető korcsok és torzók lehetnek, de nem új ég és új föld! Aki a péterlevél hitbeli várakozásában él, az az új ég és új föld idevetített fényében él. Ez annyit is jelent, hogy magában hordoz valamit abból, ami az új ég és új föld világában lesz teljessé. Szolgál az új élet erejével. Harcol azért, amit a nagy mártír evangélikus lelkész, Bomhoefer így jelölt meg: az utolsó előtti célok. Ezen az emberi élet jobbá és szebbé tevésének körülöttünk sűrűsödő ezernyi mai feladatát értette. Jézus tudta, nálunk sokkal jobban tudta, hogy eljövendő az új ég és új föld. De amikor elébe hoztak egy beteget, nem azt mondta, hogy tűrd a fájdalmakat és szenvedést, hiszen úgyis jön az új ég és új föld, hanem meggyógyította. Éppen azért gyógyította meg, mert tudta, hogy jön az új ég és új föld. Lázárra nézve nem azt mondta, hogy hagyjátok pihenni a sír csendes ölén, hiszen úgyis jön az új ég és új föld. Ezt Márta magától is tudta s mondta is: „tudom... majd az utolsó napon...” (János 11). Jézus keményen ránézett Mártára... odalépett a sírhoz.. . s mivel tudta, hogy jön az új ég és új föld, sőt annak hírnöke és ura volt, szava nyomán ott és akkor élet, öröm, visszanyert fény és derű fakadt. Ezt mondotta: „Én vagyok...* Koren Emil EGYHÁZ A VILÁGBAN Az ausztriai római katolikus, evangélikus és ókatolikus egyházak képviselői kihallgatáson jelentek meg dr. Raab szövetségi kancellár előtt és kérték a nemzeti szocializmus által az egyházaknak okozott károk jóvátételét. A nemzeti szocialista kormány ugyanis 1939-ben, a hatalom átvételekor, megszüntette az egyházak államsegélyét, amit még az 1861_ben kiadott császári rendelet biztosított. Az egyházak most azt remélik, hogy az osztrák kormány kárpótolni fogja őket a nemzeti szocializmus által elszenvedett sérelmekért. * Október 19-én a brüsszeli protestáns pavilont is bezárták, mert a kiállítás végétért. November 30-áig az épületet le kell bontani és el kell szállítani. Egyelőre azonban hiányzik az ehhez szükséges pénzösszeg, pedig ha nem sikerül az összeget időben előteremteni, nem lehet biztosítani az épület további egyházi íelhasználását. Egy amszterdami állat- kert máris vevőként jelentkezett; majomházat szeretne az egykori pavilonból építeni. A gyűjtés megindult az egyházi célokra való megmentése érdekében. * A hollandiai református egyház zsinata október 10-én és 11-én nagy vitát folytatott az atomfegyverek kérdésében. A vitát a holland hadseregnek tervbevett atomfeifegyver- zése váltotta ki. A zsinat nem tudott egyértelmű határozatot hozni, mert az atomfegyvereket feltétlenül elvetők s másfelől azokat feltételesen megengedők között nem jött létre megegyezés. * Toyohiko Kagawa, az ismert japán keresztyén személyiség 70 éves. Ebből az alkalomból számosán köszöntötték. Most jelent meg legújabb műve, amely az utolsó másfél évtizedben megjelent tanulmányait foglalja össze. II. A Prágai Keresztyén Békekonferencia Állandó Bizottságának debreceni ülésén tizenkét nemzet fiai vettek részt s közel ugyanannyi különböző felekezet, egyházszervezet kiküldöttei tanácskoztak. Az ökumenikus konferenciák izgalmas, érdekes levegője izzította fel a szíveket és elméket. E három napban magasabb hőfokon éltünk s égtünk, mint oxigénbe tartott gyertyaszál, mely fehér lánggal lobban fel a tömény élenyben. Kik voltak ott ? Jó volt találkozni s együtt lenni testvérk'ónit és fáradozni egy nagy és világraszóló ügyben: az emberiség jövője érdekében. S mintha e jövőből: emberek s népek békés együttéléséből itt a konferencián máris megvalósult volna valami. Az idősebb nemzedékhez tartozónak, ki még visszaemlékezik néhány évtizedre s kinek ifjúsága a két világháború között telt el, e különös és meddő mesgyén két özönvíz között, ebben a félemberöltőnyi hosszú lélegzetvételben, melyben Európa népei semmit sem intéztek el — semmit sem tanultak és semmit sem felejtettek, csak konokul készültek az új iszonyatra és velük — óh mi vétkünk, igen nagy vétkünk! — az egyházak is — mondom e két világégés jegyével megjegyzett nemzedék fiának külön is élmény volt e konferencia. Mert ime kik voltak itt együtt: csehek és szlovákok, németek és lengyelek, oroszok és észtek, bolgárok, romániai románok, szászok és magyarok, — s persze legnagyobb számmal magyarok, mint vendéglátó házigazdák. Népek, nemzetek fiai Európának ebből a feléből, ahol évszázadokon áit módszeresen és előre megfontolt szándékkal hajszolta idegen érdek egymás ellen ugyanezeket a népeiket s tette őket elnyomó, gyarmati tervek tudatlan eszközévé s züllesztette gyarmati sorba. S megint — óh jaj — mit tettek ez ellen akkor az egyházak? Oltották-e vagy fűtötték az álnokul szított mesterséges tüzet? Pap volt-e, aki elkiáltotta, hogy „Dunának, Oltnak egy a hangija!” — vagy talár nélküli „világi” próféta s egyházi lapban olvastam-e akkoriban az azidőiben forradalminak tűnő felismerést, hogy e három szó: most, punte, silta, magyarul mindenképpen hidat jelent, hidat, mely összekötheti e több nyelven beszélő, de közös sorsú s egymásrautait népek szívét. A híd, járható s biztonságos módon csak most készült el, az épülő szocializmus világában. Talán e konferencia is segített rajta lefektetni egy pallót. Mindnyájunk érdeke, hogy nacionalista rövidlátás, soviniszta gyűlölködés áradata soha többé el ne sodorhassa. Az ülések szüneteiben féltucatnyi nyelv hangzavara töltötte be a termet. Bábel, gondoltam, s azután gyorsan kijavítottam magamat: nem, inkább Pünkösd. Mert megértettük egymást. Egyek voltunk a fődologban, abban, , amiről a múlt héten számoltam be, az emberiség jövőjéért való felelősségiben. S ebben a tudatban ismerkedtünk, tanultuk egymás sorsát, dolgait. S közben szívmelegítő meglepetéssel tapasztaltuk gyakran mi magyarok, hogy vendlégeink közül milyen sokan szólítanak meg miniket kedves mosollyal — magyarul. Bizonnyal nem volt ebben a jóleső meglepődésben semmi nemzeti önzés; inkább kicsi megszégyenülés, hogy mi kevésbé tudjuk hasonlóval viszonozni ugyanazt. Meg kell tanulnunk a szomszédok nyelvét, inkább, mint eddig tettük, — talán ez is egyik tanulsága ennek a konferenciának. S most szeretnék néhány arcot felvillantani a konferenciáról, csak úgy mutatóba, pár vonóssal felvázolva, amint szokták is az efféle összejöveteleken számbavenni: ki kicsoda? Dr. VIKTOR HAJEK, a cseh test- véregyház zsinati tanácsának, elnöke, a konferencia elnöke. Elnöknek valóbb elnököt keresve se találhattunk volna. Nyugodt, derűs egyénisége belső, titkos erőkből táplálkozik. Mosolygó arca azt sugározza, ami a szívében van. Ügy vezeti a konferenciát, hogy észre se vesszük e vezetést; a viták hullámain mindig biztos parti célhoz irányítja a beszélgetést. S hogy kitűnő teológus azt, — iha előbb nem — a nagytemplomi reformációi ünnepélyen észre kellett vennünk. A konferencia nevében Jel. 1,4 igéjével köszöntötte a hatalmas gyülekezetei s ez a köszöntés — meggyőző prédikáció volt a jelenvaló Krisztusról. „Nem adhatunk eléggé hálát, Isteninek azért, hogy Jézus Krisztus „volt”, hogy eljött közénk, emberi testet öltött, élte az életünket, megosztotta sorsunkat. Karácsony és Nagypéntek a határkövei ennek az egyszeri életnek. Mindez azonban éppen nem azt jelenti, hogy Ű a múlté mindenestül, életével és művével együtt. Ellenkezőleg! Igénk nem ok nélkül szól Róla ebben a sorrendben: Aki van, aki volt és aki eljövendő! Ű elsősorban és legfőképpen az, Aki van, aki jelen van számiunkra, velünk, közöttünk igéjében és szentségeiben. Ez nem elmélet, hanem tény és kimondhatatlan öröm forrása. — De nagy felelősség is: már ma, itt felelősek vagyunk neki. Korunk roppant veszedelme, az atomveszély, kiirtással fenyegeti az emberiséget. Mit teszünk mi keresztyének ez ellen? Mi, akik hisszük és valljuk, hogy Krisztus Urunk az eljöveendő is, aki számon kér bennünket? Elvégezzük-e eljöveteléig aat a feladatot, amit reánk bízott?” D. HEINRICH VOGEL, a berlini Humboldt-egyetem teológiai profesz- szora. öt már bemutattuk legutóbb, nagy alapvető előadásán keresztül. Ennél különb névkártya, úgy véljük, nem is kell róla. Csak még annyit, hogy a híres dogmatikus, a rendszeres teológia kiváló művelője, sok nagyszerű könyv írója — Krisztusról szóló műve világhíres — mindezek mellett kiváló költő, muzsikus és zeneszerző is. Számos költeménye mint egyházi ének belekerült az énekeskönyvekibe s a Vogel- ónekeket Néimetorsziág-szerte éneklik a gyülekezetek. — Igazi professzor, a szó legnemesebb értelmében: aki tanításával vallást is tesz egyben. Csupa tűz ez az ember, minden, csak nem száraz professzor. Vállára hulló őszes tonzura-hajával, előadás közben repdeső kezeivel, kígyóit arcával van benne valami kedvesen angyali; az is, a szó eredeti értelmében: angelos, követ, az isteni igazság s a béke követe. A Művelődésügyi Miniszter estjén elhangzott felszólalását, akik hallották, nem felejtik el; japáni élményeiről beszélt a prof esz- szór, a Hiroshima rbmmezői felett felkelt holdfényben látott csonka koldus borzongató énekéről, a várost átszelő folyón útnak indított lampio-' nők ezreiről, miket az áldozatok emlékére gyújtott meg a gyászoló kegyelet, a múlt borzalmáról s a jövő rettenetéről s felelősségünkről, akik ma élünk s még cselekedhetünk a jövendőért. Dr. JOSEF HROMADKA profeszszor hazánk régi ismerőse és barátja. A prágai Camenius fakultás dékánja otthon érzi magát közöttünk. Öt igazán nem kell bemutatni. Ó volt a konferencia mozgató motorja. Mindenütt ott volt, üléseken, bizottságokban, felszólalt, tárgyalt, fáradhatatlanul. Lukács 10, 7—20. alapján tartott reggeli áhítata mindnyájunkat mélyen megragadott. A tanítványait kiküldő Jézusról beszélt s arról, hogy a Mester ígéretei ma is, számunkra is érvényesek. Ha Ö alkarja, új kezdetté válhat ez a konferencia s nagy dolgok kiindulópontjává. Dr. WERNER SCHMAUCH professzor, halkszavú, csendes ember. Törékeny testét látva s beszédét hallgatva arra gondoltam: egy kicsit ilyen lehetett Pál apostol, akiről kortársai azit mondották, hogy a megjelenése ugyan erőtelen, de az igehirdetése hatalmas. Teológiai Akadémiánkon Budapesten „Prófétai szolgádat a gyülekezetben” címmel megtartott előadását reménységünk szerint teljes terjedelmében közkinccsé tehetjük majd. Schmauch professzor szeméből nagy szeretet sugárzik s e szeretet sok szenvedés beérett gyümölcse. A Hitvalló Egyház harca annak idején első vonalban találta ezt a talpig férfit, aki — Vogel professzorral együtt — belülről is megismerte Hitler börtöneit. A háború kétszer tette földönfutóvá; mélységes meggyőződés, személyes tapasztalat tette a béke ügyének harcosává. ♦ JAAN KIIVIT. Szovjetésztország evangélikus érseke. Magas, szőke északi ember. Bölcs egyházfő, világ- látott nagylátókörű szellem, kitűnő teológus, melegszívű papi ember. Olyan szívből tud nevetni, ahogyan csak — egy demokratikus érsek tudhat. (Általában ezek a békekon- ferenciások. mind csupa derűs, mosolygó emberek. Véletlen ez?) A nyíregyházi nagytemplom szószékén együtt állhattam vele, mint tolmácsa; Máté 4, 35—41. alapján a tengert lecsillapító Jézusról beszélt. A tanítványoknak meg kellett tapasz- talnioik a viharzó Genezáret taván, hogy tehetetlenek. A jólismert víz most ellenükbe támadt s ők elérkeztek tudományuk végéhez. S akkor meg,tapasztalhatták azt is, hogy van velük valaki a hajóban, aki hatalmasabb, mint a vihar. Jézus volt az utitársuk s ez egy csapásra megváltoztatta az életüket. Reformáció Hetében Isten azt kérdezi tőlünk: van-e hitetek? Jézus most is mellénk lép és hatalmasan cselekszik velünk. Kifogynék az időből és a helyből, ha a konferencia minden résztvevőjéről csak egy mondatat is akar- né kími. Pedig lehetne többet is. A tudós Parijszkij professzorról, aiki Leningródból jött el Debrecenbe, Zsitkovról, az orosz baptisták elnökéről, Sezán romániai orthodox teológiád tanárról, a lipcsei Emil Fuchs professzorról, a konferencia 84 éves nesztoráról, a fáradhatatlan és agilis Bohuszláv Pospisil prágai ökumenikus főtitkárról, a konferencia szervezőjéről, Stefán Tumszki- ról, az ízes magyar beszédű prágai teológiai professzorról, s — végül de nem utolsó soriban — dr. Bartha Tibor debreceni református püspökről, konferenciánk nagyszerű, nagyvonalú 'házig'az dájárói. Ha1 rájuk gondolok, szeretetreméltó személyük mögött mindenütt az ügy tűnik föl, amit mindnyájan képviseltek, ami összehozott és eggyéforrasztott bennünket: az emberért való felelősség, a beke ügye. Legközelebb arról számolok be: Mit végeztünk? Groó Gyula Külföldi egyházi hírek Az ortodox egyház moszkvai patri- arkátusa terjedelmes könyvet adott ki. Az előszóban Alexej pátriárka annak a reménységének ad kifejezést, hogy a könyv, mely az egyház szervezetéről, munkásságáról és az államhoz való viszonyáról szól, alkalmas lesz arra, hogy a külföldi olvasóknak idevonatkozó téves és elfogult nézeteit kiigazítsa. A könyv eddig orosz, angol, német, francia, olasz, spanyol és arab nyelven jelent meg. augusztus elsején 65 személy ellen * Még 1956 decemberében 156 személyt, közöttük neves egyházi vezetőket, letartóztatott a délafrikai kormányzat azért, mert a kormány faji politikája ellen foglaltak állást. A vád hazaárulás volt. A vádlottak egy részét időközben kezesség ellenében szabadlábra helyezték, ez év elejtették a vádat s október közepén 91 személy ellen ejtették el a vádat. Jól informált körök azonban úgy vélik, csupán arról van szó, hogy más megfogalmazásban akarnak ellenük vádat emelni s az új vádirat már készülőben van.
