Evangélikus Élet, 1958 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1958-08-24 / 34. szám
(Folytatás az 1. oldalról) akasztható miniatűr vevőkészülékkel hallgattunk. Technikailag kitűnően meg volt rendezve a kongresszus. Az Együttműködési Bizottság munkája Majdnem száz. felszólalás hangzott el a kongresszus teljes ülésein. Ezekből is kitűnt, hogy mennyi mindenféle felfogású ember volt együtt a kongresszuson. De különösen tapasztalni lehetett ezt a bizottsági tárgyalásokon. Én az ún. együttműködési bizottság munkájában vettem részt, ahol éppen az volt a fő feladat, hogy megtárgyaljuk, miként lehet a különböző békeerőket összefogni s közös nevezőre juttatni. No, itt aztán volt vita. Sokan elmondták, hogy náluk, pl. Kanadában, Argentínában, Olaszországban, Angliában, Ausztráliában, vagy Japánban milyen a békemunka. Megtudtuk, hogy a békeszerető emberek a legkülönfélébb szervezetekben és egyesületekben foglalkoznak a háború és béke cgetö kérdéseivel. Egy újzélandi asszony például azt kívánta, hogy ott, ahol most az amerikai és angol hidrogénbombákat robbantják, tehát a Csendes-óceánon, létesítsenek a tóműmén tes övezetet, a Rapaczki-terv lényegének megfelelően. A japánoktól megtudtuk, hogy az egész nagy nép mint egy ember követeli a szomszédságukban folytatott s nekik máris nagy károkat okozó kísérleti robbantások beszüntetését. Egy amerikai delegátus elmondta, ne gondoljuk, hogy ők nem akarják a békét, csak sajnos, ott nagy nehézségek tornyosulnak a békemozgalom megszervezése előtt. Egy indiai asszony, nemzeti viseletben, arról beszélt, hogy az indiaiak vallásuknak megfelelően hogyan küzdenek az imperializmus, a gyarmatosítás és a háború ellen. Ez az asszony nem volt más, mint Nehru miniszterelnök unokahúga. Utána én kaptam szol az elnöktől, aki régi ismerősöm, Endicott kanadai lelkész volt. Nagv figyelemmel hallgatták felszólalásomat, amelyben javaslatot tettem arra, hogy az egyházi erőket hogyan kellene még jobban bekapcsolni a békemunkába, s hogy a Béke Világtanács vegye fel a kapcsolatot az Egyházait Világtanácsával. Felszólalásom lényege belekerült a bizottság jelentésébe is. A végén hosszas vita után az összes felszólalásokat egy jelentésben foglaltuk össze, amely azután a kongresszus teljes ülése elé került. Ugyanilyen erős munka folyt a többi bizottságban is, ahol a magyar delegáció többi tagjai is felszólaltak. Á MUNKA - SZOLGÁLAT Tikkasztó nyári forróságban verejtéktörlés közben sokszor éreztük már a munka terhét és fáradságát. Különösen érzi ezt mezei munkában hajnaltól késő estig tartó fáradozásban a falu népe. A munka fárasztó, nehéz voltában a hivő ember Isten igéjének beteljesedését látja: arcod verejtékével egyed a te kenyeredet. (1 Móz 3, 17—18.) Azonban éppen a hivő ember tudja azt, hogy bármennyire megronlja az egész életünket átható bűn életünknek ezt a területét, a munkát is, abban mégis Isten egyik legnagyobb áldását kapjuk. Hiszen Isten már az első emberpárnak megparancsolta, hogy műveljék és őrizzék Éden kertjét. Tehát Isten teremtő terveiben ott van a munka. S minél engedelmesebben hajtja végre az ember Isten teremtő akaratát, annál többet tapasztalhat meg ennek a munkának az áldásából és öröméből is. A munkát mindig kiegészíti a pihenés. Igazán pihenni csakis az tud, aki előbb dolgozott. Á munkában elfáradt ember tudja igazán élvezni a pihenést. A legnehezebb munkát is elviselhetővé teszi, sót megszépíti az a reménység, hogy utára pihenés következik. — isten teremtő akarata együtt rendelte a munkát és a pihenést. Lehet, hogy munkánkban sok a hiábavalóság, csalódás. Még:s láthatunk sokszor eredményt is. Talán az egyik legnagyobb öröm, ha rámutathatunk valamire: íme a munkám gyümölcse. Elfelejtjük utána a munka minden terhét. Nem is teher az többé, mert nagyobb a beteljesülés öröme, mint az éne való küzdelem volt. — Isten jónak látja, hogy adjon győzelmeket munkánkban, hogy lássuk: áldásnak adta. Sokszor rádöbbent bennünket Isten arra is, hogy a munka drága lehetőség. A beteg, vagy a börtönbe zárt rab tud bizonyságot tenni arról, hogy milyen szörnyű a semmittevés. Az ilyen ember megtapasztalja, hogy Isten ajándéka a munka — Isten sokszor vezet nehéz utakon is a munka megbecsülésére, azért, hogy áldásnak lássuk. Önzésünk által megkeserített munkánkban is tapasztalunk közben örömöt. Rádöbbenünk arra, hogy akarva vagy akaratlanul, másokért is dolgozunk. Meglátjuk, hogy kötelességünk a munka. A ránkbí- zottakért dolgoznunk kell. Sok embernek adott már nemcsak örömöt, de erőt is a munkára az, hogy észrevette: mások is rászorulnak az ő segítségére, másokért dolgozhat. — így válik a munkánk nemcsak saját magunknak, hanem másoknak is áldássá. Isten ezeknél az örömöknél sokkal nagyobb áldást akar adni munkánkban és munkánk nyomán. Jézus Krisztus mutatja meg a munka igazi értelmét és célját. Ö teszi a leghétköznapibb munkát is valóban áldássá. Aki tőle tanul, annak a munkája szolgálat lesz: szolgálat Istennek és embertársaknak. Isten teremtő rendje szerint munkánkkal az ő munkatársai vagyunk. Világot fenntartó, emberekről gondot viselő akaratát emberek munkája által valósítja. Aki ezzel a hittel dolgozik, az nem a fáradságba remeg bele, hanem abba a kitüntetésbe, hogy szerszám lehet Isten kezében. Így dolgozva, a legnagyobb fáradságban is felmagaszto- sul a munka értéke: Istennek való szolgálattá. A hivő ember megtanulja azt, hogy nincsen hiábavaló munka. Akkor sem, ha a mi bűnös emberi szemünk annak látja. Talán 'éppen kudarcok áltál akar Isten megtanítani nemcsak az eredményeket észrevenni, hanem őreá hagyatkozni, imádkozni, áldást tőle várni. A keresztyén eijiber tudja, hogy az c feladata a munka, az áldást Isten adja. Ezért nem tud meglenni, jól végzett munka közben sem, a mindennapi kenyérért való imádkozás nélkül. A keresztyén embernek nem lehet kényszer sem a munka. De nem tartja csupán időtöltési lehetőségnek sem. Amikor dolgozik, Isten A kongresszus légköre A kongresszus tehát higgadtan folytatta munkáját. Pedig a világ- politikai hangulat és helyzet meglehetősen nyugtalanító volt. Éppen akkor, amikor a kongresszus összeült, kezdődtek el Irakban és Libanonban a közismert események. Amennyire örültünk annak, hogy az iraki nép lerázta magáról a feudális gyarmati igát, éppen olyan felháborító volt az, hogy az Amerikai Egyesült Államok csapatokat tett parira Libanonban. Kongresszusunkon sok közép-keleti, arab delegátus volt, s ezek szenvedélyesen szólaltak fel az amerikai beavatkozás ellen. Pártjukra álltak a többi ázsiai, s afrikai küldöttek is. Ugyanakkor a kongresz- j szus többi tagjai úgy látták, hogy az Amerikai Egyesült Államok lépésé háborúra vezethet, hiszen az Egyesült Arab Köztársaság nevében Nasszer kijelentette, hogy harc árán is megakadályozzák az amerikai agresz- sziót, s Hruscsov, a Szovjetunió minisztertanácsának elnöke, nagyon erélyesen lépett fel az amerikai agresszió ellen. Híre jött annak is, hogy Moszkvában, Pekingben százezrek tüntetnek az amerikai követség előtt. így természetes volt, hogy a kongresszus egy emberként hozott határozatot az Amerikai Egyesült Államok lépése ellen s azt illetékes fórumokhoz juttatta. A közép-keleti kérdés azonban továbbra is a kongresszus tagjainak az érdeklődése középpontjában állt, s a kongresszus vezetősége külön sokszorosított lapokon tájékoztatta naponként néha kétszer is, a legfontosabb külpolitikai eseményekről a kongresszus tagjait. Ilyen hangulatban folyt tehát a kongresszus, s mindnyájan éreztük, hogy mert a világbéke veszélyben van, a kongresszusnak nagyon erélyesen síkra kell szállnia a béke védelmében. Egy más körülmény is megpróbálta megzavarni munkánkat. A disszidált ellenforradalmárok ui. Nagy Imre és társai elítéltetését próbálták a kongresszus tagjai előtt úgy feltüntetni, mint amellyel foglalkoznia kell. A magyar delegáció már korábban a nyugati sajtóból is értesült, hogy erre sor kerülhet, s mi fel is készültünk arra, hogy az ilyen provokációkra megfeleljünk. Erre azonban részünkről nem volt szükség, mert a kongresszus tagjai maguk verték vissza az ilyen provokációkat, ha egyáltalán jelentkeztek. ,Az én bizottságomban egy svájci francia delegátus hozta szóba Nagy Imre dolgát, de rögtön felszólalt egy indiai, s a bizottság tetszésnyilvánítása mellett jelentette ki, hogy ez a kérdés nem veszélyezteti a világbékét, mint pl. a közép-keleti amerikai—angol agresszió, ezzel tehát a kongresszus és a bizottság ne foglalkozzék. Ezek a provokációk csakhamar teljesen el is ültek, s a kongresszus a feszült világ- politikai helyzetben és hangulatban is megmaradt hivatása magaslatán s valóban az emberiség nagy és közös ügyeivel tudott foglalkozni. parancsának engedelmeskedik. Kényszerűség helyett ajándékként fogadja Istentől. És zúgolódás helyett megtanul a munkáért is hálát adni; hálát adni azért, hogy szolgálhat. Végül akkor válik igazán Krisztus szerint valóvá a keresztyén ember munkája, ha meglátja, hogy Isten alkalomnak adta a szeretet, gyakorlására. Nem tud tovább önzőén dolgozni, mert nem marad reá ideje, oly sok a segítésre szoruló, akiért dolgoznia kell. De ez már nem hideg kötelességteljesítés csupán. Átíorrósítja a szeretet. Az a szeretet, amelyet Istentől kaptunk, s amelyet munkánkban tovább sugárzunk embertársaink felé. Ez a szeretet már nemcsak a földi segítést tartja fontosnak, hanem az örökkévalót. így lesz a keresztyén ember munkája szolgálattá. — Isten dicsőségére. A keresztyén élet minden területén állandóan van a kegyelmet nyert bűnös emberben feszültség. Egyszerre tapasztalja bűnét is és az Isten kegyelmét is. így van ez a keresztyén ember munkájával kapcsolatban is. Érzi a munkának minden terhét, de tapasztalja Isten áldását is. így van ez jól. így őriz bennünket Isten attól, hogy géppé váljunk, de attól is, hogy a munka legyen megváltónkká. így tartja bennünk ébren a tenni-vágyást, de azt is, hogy — mint egész életünk — minden munkánk is bűnbocsánatra szorul. — Aratási hálaünnepen Isten népe hálát ad az ember munkájáért és az Isten áldásáért. Imádsága pedig oda irányul, hogy lehessen minden munkája szolgálat az emberi munkát megáldó Isten kezében. Bárány Gyula ÚJ ÉRSEK A SVÉD EGYHÁZ ÉLÉN Dr. Yngve Brilioth, a svédországi evangélikus egyház érseke 67 éves, s ez év október elsejével nyugalomba vonul. Helyébe Hultgren püspököt nevezte ki a svéd király érsekké. Magyar protestáns lelkészek üdülnek Kelet-Németországban 3o3ioí-Cu(ie referátuma Különösen nagy figyelemmel fordult a kongresszus a Béke Világtanács elnökének, a már akkor nagybeteg Joliot-Curie-nek, a világhírű Nobel-díjas atomfizikusnak írásban megküldött referátuma felé. Most vettük a megrendítő hírt, hogy Frédéric Joliot-Curie elhunyt. A rádió- és újságközlemények úgy parentálják el, mint a XX. század egyik legnagyobb tudós szakemberét a radioaktivitás terén, s mint a béke egyik legnagyobb hívét. Én, személyes benyomásaim alapján ezeken felül úgy emlékezem reá vissza, mint korunk egyi-k legnagyobb és legembersóge- sebb emberére. Életét a tudománynak és a békének szentelte, s az volt a fő törekvése, hogy a tudást a békés élet szolgálatába állítsa. Olyan életcél ez, amely minden tudóshoz és minden tiszta szívű emberhez méltó, akármilyen világnézet vagy vallás híve. Visszatekintve a békemozgalom eddigi erőfeszítéseire s a jelenlegi politikai helyzetet elemezve, Joliot-Curie megállapította, hogy eddig még nem sikerült megakadályozni a hidegháború folytatását s a katonai blokkok közti feszültség éleződését. „Ezt a helyzetet egy döntő és erőteljes harcnak kell megváltoztatnia” — jelentette ki. „Mindezt olyan emberek tegyék meg közösen — folytatta —, akiknek a béke különösen szívügyük, még akkor is, ha gyakran különböző véleményeket képviselnek.” Majd sürgeti az általános és tényleges leszerelést, mivel a nukleáris kísérletek békeidőben is fenyegetik az egész emberiséget. „Rendkívül érzékeny, különleges készülékek segítségével e sugárzó ele-- mek jelenlétét meg lehet állapítani még az olyan emberek testében is, akik nagyon távol laknak a robbanások színhelyétől... Ha bizonyos tudományos érvelések kétségbe is vonják a már most megállapítható sugárzásmennyiségek veszélyességét, azt azonban mégis meg lehet állapítani, hogy e mennyiség rendkívül gyorsan veszélyessé válhat, ha folytatják a kísérleti robbantásokat.” Ezért rámutat a nukleáris fegyverekkel történő kísérleti robbantások betiltásának abszolút szükségességére. Mert ezek a kísérletek alkotják ma a bizalmatlanság és a hidegháború fő indokait egy olyan túlfegyverzett világban, melynek első vonalaiban már az atom- és hidrogénbombák tízezreit tartalékolják. Joliot- Curie utolsó békeszózatában kétszer is hivatkozik Schweitzer Albertre, a protestáns hittudósra, orvosra és orgonaművészre, aki tudvalevőleg Afrikában él s pár éve béke Nobel-díjat kapott, s aki szerint az atomfegyverekkel folytatott kísérletek és az atomfegyver használata az emberi jogok hallatlan megsértését jelentik. Hiszen a kísérleti robbantások már békeidőben fenyegetik az emberek egészségét és életét, még azokét is, akik nem az atomihatalmaik területén élnek. Ezt a döntő fontosságú kérdést nem szabad semmilyen előfeltételhez kötni. Foglalkozik azzal a kérdéssel is Joliot-Curie, hogy hg létrejönne a leszerelés, mi lenne azzal a 100 millió emberrel, aki ma részben fegyverben áll, részben pedig hadianyagot állít elő, s rámutat arra, hogy az egész világon kevés az Iskola, kevés a lakás, hidakra, erőművekre s hatalmas meg nem művelt területek munkába vételére lenne szükség. Lenne tehát elég békés munka is. De már az első világháború is annyiba került, hogy az akkor mozgósított 74 millió katona mindegyike rendes házat vehetett volna magának a háború költségeiből. Nem helyes szerinte az a felfogás, hogy a háborús veszélyt a két különböző társadalmi és politikai rendszer fennállása idézi elő, mivel a világ akkor is telve volt fegyverkezéssel és háborúkkal, amikor csak egyetlen rendszer volt a földön. Akármilyen rendszerben is élnek a népek, a fegyverkezés leállítása mindenütt az életszínvonal emelését vonná maga után. De akármilyen súlyos is a helyzet, Joliot-Curie szerint mégis nagyon nagy az ok a bizalomra, s éppen a stockholmi kongresszus létrejötte is erősíti őt ebben a bizalmában. (Folytaltjuk a következő számban) IV. A külföldön járó idegeneket mindig a főváros vonzza legjobban. Néha csak a fővárost látja meg az ember egy-egy országból, de a főváros képet nyújt az egész országról. Bennünket magyarokat Budapestről ismernek, az osztrákokat Becsről. És van abban valami, hogy külföldiek izgatottan várják a pillanatot, amikor egy-egy fővárosba érkezhetnek. Berlin. Rajtunk is egy különös izgalom vett erőt. Csak a fantáziánkban élt az a különös helyzet, állapot, amit ezzel a szóval fejezünk ki: Berlin. Ebben a szóban politika, világnézet és minden benne van, ami 1945 óta jellemzi a világot. Berlin az NDK testében van és a 4 milliós város háromnegyed részét az ún. nyugati zónák képezik. Ha az ember Berlinből jön, mindenkinek az a kérdése: jártál-e a „nyugati” övezetben? Itt mindjárt megemlítem, nem jártunk. De próbáljunk képet kapni Berlinről. A náci Németország temetőjének nevezhetjük. Talán a legtöbbet szenvedett város. A hitleri őrületnek utolsó fellegvárát a szovjet csapatok épületről épületre való küzdelem során szabadították fel. Elképesztő a pusztulás. Házsorok, majdnem kerületek romhalmazzá váltak. Szinte arra sem volt remény, hogy az élet ott újra megindulhat. Húsz évre kellett tervezni a romok eltakarítását. (Az NDK-zónában már eltakarították!) És harminc esztendőre az újjáépítést. De a németek maguk sem remélik, hogy az eredeti formáját vissza tudják adni a városnak. Ezért kezdtek a teljes város átrendezéséhez. Kísérőnkkel a Brandenburger Torhoz mentünk. A híres diadalkaput állványok veszik körül, folyik az újjáépítés. A kapunál íehérkatoá- tos rendőrök igazoltatják a gépkocsikat. Nyugati rendszámú kocsik állnak meg egy pillanatra és a rend- őrposzt elvégzi feladatát. Még néhány lépés a kapun túl és angol zónához érünk. Megszemléljük a Reichstag (parlament) romjait és fel- idéződik előttünk a nácizmus kezdete, 1933. Itt kezdődött és itt lett vége. De mennyi szenvedés, mennyi vér. mennyi halál fűződik nevéhez! Csak valamivel több mint egy évtized és mit jelentett a világ számára! Gyűlöletessé tett egy népet, amely sohasem volt azonos a fasizmussal — az egész világ előtt. És ma a megbocsátó szeretettel veszik körül ezt a népet a népi demokráciák, a Szovjetunió é® Kína népe, és barátságot, jó viszonyt teremt velük. Ma tízezrek és tízezrek fognak kezet ezzel a néppel, segítik és megbecsülik őket. Az NDK népe tudja, mit okozott a német nép a világnak és rátért a józan útra, a munkás, békés életre. Amilyen lecke volt az elveszített háború a számukra, olyan mély most a vágy minden generációban a béke után. És azt nagyon jól tudják, hogy csak a béke tudja őket megmenteni a revans, a bosszú veszedelmétől. Csak ez a megbocsátó béke nem kéri számon Sztálingrádtól Londonig milliók halálát és mérhetetlen pusztításait. Ezért borús a becsületes emberek ábrázata a bonni politika miatt. Végigmentünk a zónahatáron. Hogy fogalmunk legyen róla: képzeljük el Budapesten a Rákóczi utat, vagy Körutat. Az egyik oldal az NDK- hoz tartozik, a másik amerikai. Természetesen nem olyan szépen tatarozott épületsorra kell gondolni, mint nálunk, hanem romos utcasorokra. Emberek jönnek-mennek, hiszen ideát és odaát laknak a rokonok, vagy ismerősök. Esteledik és az amerikai zóna fényújságja küldi át a propagandaanyagot. Milyen nehéz helyzet! A túlsó oldalon — nem véletlenül — mozik sora „válogatott” filmekkel. Innen átjárnak moziba. A DM 4:1 érvényes odaát is. És odaát „segítenék” nevelni az ifjúságot. Legalább harminc nyilvántartott szervezet gondoskodik a lelkek mérgezéséről és folytat kémtevékenységet, aknamunkát. Ebben a nehéz helyzetben sok türelemmel és megértéssel dolgozik a' Német Demokratikus Köztársaság kormánya. A volt náci minisztériumokból csak a falak állnak. Göring, Göbbels és Hitler rezidenciája megszűnt létezni és mint rossz emlék maradt meg egy-két rom belőle. De épül az új város. Több, mint egy km hosszú Stalin Alle ragyogó palotái fehérségükben már egy új világot hirdetnek. És ez a világ akkor is más, ha itt alacsonyabb az életszínvonal, mint a Szövetségi Köztársaságban. Itt a munkásosztály vállalta azt a feladatot, hogy ismét megbecsülést szerezzen a német népnek. Ezt pedig csak egy esetben teheti meg: ha nem ragad fegyvert a népek ellen és nem szegődik zsoldjába idegen érdekeknek. Az újjáépítésben, a gyárakban és üzemekben, de az iskolákban is, formálódik az új német ember. Nem az „Übermensch”, hanem az ember, aki egyenlő teremtménye Istennek, színes vagy fehér és aki nem törekszik leigázni a másikat, aki egyenlő joggal él és dolgozik. Milyen nehéz lesz mindezt megértetni egy nyugatnémettel, akit úgy nevelnek, hogy a Szovjetunió pl. ellensége. De mit tud itt tenni az egyház? Az NDK lelkészkara előtt megvan a lehetősége annak, hogy egy olyan ügyért szálljon síkra, amelyet Istentől való elhivatásának és népének szeretete diktál. És ez mindenekelőtt a béke szolgálata. Egyre többen és többen lesznek a béketanácsoik tagjai. A német egyesítést is csak ezen a módon tudják elképzelni. Ezt a munkát végzik a közös parlamentben: a zsinaton is. A haza- szeretet, a népszeretet a békeszere- tetben találkozik. És elhihetjük, ebben a szolgálatban végzik el azt a munkát igazán, amelyet Isten rájuk bízott a népek között még akkor is, ha más-más világnézeti alapon állnak. Az újjáépített Rathaus, Opera még üres tereken állnak, de jelei annak, hogy az NDK újra fényt ad Berlinnek. Berlin világváros, nem fekszik olyan szép helyen, mint a mi Budapestünk — nincsenek olyan szép középületei, mint nekünk, de a német nép szimbóluma, most még inkább, mint Nagy Frigyes idejében. És hogy Berlin újra az egységes Németország fővárosa legyen, azért majdnem 900 millió ember fáradozik a német népen kívül. Egy külföldi út mindig tanulságos. Sok evangélikus és református lelkész mond köszönetét azért, hogy vendége lehetett az NDK-nak. Olyan odaadással és szeretettel végezték a házigazdái szolgálatot, hogy azt eléggé nem lehet meghálálni. Hálának vagyunk Istennek, hogy olyan új történelmi helyzetben, mint a mienk, két nép fiai találkozhatnak. Utoljára ugyanis 1944—45-ben találkoztunk. Az egy véres, ellenséges találkozás volt, fegyver, pusztulás volt a találkozásban. Most a kezünket — a barátságunk jelét — nyújtottuk. Megbocsátás volt a kézfogásban. Isten adja, hogy megbonthatatlan legyen a kézfogás a békességben. Rédey Pál : Megjelent az IMÁDSAGOS j 3 KÖNYV az Ifjúság számára j 3 GROÖ GYULA fordításában. 3 j Ara: 12,— Ft. 3 • * : Kapható a Sajtóosztály irattér-! 3 jesztésében, Bp., MII. Üllői út 24. • ® m> • m MttMMIIMMHMHItMttMMMHMMCHCMM«*
