Evangélikus Élet, 1958 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1958-08-10 / 32. szám
XXIII. ÉVFOLYAM, 32. szám 1958. AUGUSZTUS 10. ARA: 1,40 FORINTi MÁTRAI RIGMUSOK A „Christian Century” amerikai lapban George Shepherd, a New York-i Brooklyn College nemzetközi kapcsolatainak professzora, hírt ad azokról az állapotokról, amelyek jelenleg Délnyugat-Afrikéban, az egykori német gyarmatokon uralkodnak. E területet, mint ENSZ-mandá- turnot most a Délafrikai Unió kor- rpJÜnyozza. A jórészt sivatagos vagy sztyeppes vidék területe 250 000 négyzetkilométer, ahol 450 000 jórészt a „Heréro” törzshöz tartozó néger él A Délafrikai Unióból bevándorolt fehérek száma 60 000. Ezek a legtermékenyebb területekről kiszorították a négereket s most itt gazdálkodnak, míg a bennszülöttek a szárazságtól sújtott területekre szorultak. Mivel az ország gazdag ásványkincsekben, urániumban, ólomban, rézben és gyémántokban, szükség van olcsó munkaerőkre. A benszülöttek havi 20—65 shillingért Elek hosszú verse őrzi lírai színekkel, rímek játékával, bökverses humorával. Berky Feriz görögkeleti atyánkfia az első ökumenikus vendég az akkor erős befektetésekét kívánó üdülőben. Nem kis költség volt az elhagyott, düledező parasztházakból lakályos üdülőt teremteni. Ezt tükrözi néhai jó Kemény Lajos bejegyzése: „Még nyílnak a völgyben a kerti virágok — De látod amottan a sok adósságot?“ Kisfaludy ritmusú, öt-strófás versben emlékezik Ruttkay-Miklián Gyula. Íme az utolsó strófa: „Hogy itt voltam itthon, Ne maradjon titkon: Azért e kis írásom. Szép völgyek, szép hegyek £n most már elmegyek: Tiétek a sirásom .. Egyházi nászutasok, kedvelt helye. Iloszik Mihályék az első pár 1950- ben. Örvendezve jegyzi 1956-ban, hogy négy gyermekkel jött vissza. Ezzel a reménnyel indulnak Vető Séláék is 1951-ben. Püspöki konferenciák, egyházi anácskozások és jelentős döntések zínhelye. Zsinatunk több határozatnak szülő-melegágya a sok üdítő iihenés mellett. Külföldi vendégein- cet örömmel viszik fel, akik között íz első Robert Mackie Géniből L951-ben s 1956 nyarán a galyatetői ökumenikus világgyűlés alkalmából íz afrikai Aranyparttól Finnországig és Amerikától Japánig, igen sok vendég fordult meg itt. Akkor már i viszonyokhoz mérten gyönyörűen rendbehozott telep nyitotta meg szívét külföldi hittestvéreink előtt. Nem kis áldozat épült bele egyházi közpénzektől névtelenek adományáig, amit derűsen fejez ki ez a rigmus: „Itt voltunk: Vándor vigy hírt a nyomunkba jövőknek: rvicgcseleketllük, amit megkövetelt az „üzem”! A jó kosztnak is híre van s az emlékkönyv erről is szól 1950-ben: „jöttem, láttam s alig győztem enni!” Kedves órákat jegyez be először családjával 1951-ben Darvas József, akit akkor végleg eljegyzett magának a Mátra. Molnár C. Pál nevét is többször olvassuk. De térjünk vissza, a rigmusokhoz, versekhez. Szentpáli Pál idős lelkészünk több bejegyzéséből kettőt hadd örökítsünk meg: „A barna sik föld messze. Közei felhő s a menny ... Az életút felén túl Bölcs hegycsúcsokra menj. Barátnak is bocsáss meg. Ellenséget szeress, A há’ád minden Jóért Legyen ezerszeres.» Rövid kis epigramma a másik: „Időzz a Mátra e szép vidékén — Az életünk — lásd — csak tenyérnyi, — Feledd a multat, pihenj itt békén. Hogy tudj a mába visszatérni." Nem a térbeli magasságot, de bizonnyal a lélek csendjének magasságát jelzi a fasori gimnázium voú tanára, Cs. J. „A Mátra csúcsán. Istenhez közel nagy csoda és szent titok az Élet.,, Istenéhez visszatalált szívnek Kinyílnak a kéklő messzeségek. A nagy csendben Isten beszél hozzánk, hangját halljuk patakban és szélben . . • Mélyről jöttem: bűnből és setéiből s itt, lebegve, végtelenbe értem." Szinte felel egy fiatal lelkész bizonyságtevése néhány lappal később: „Bizony igaz, hogy csendben közel jön az Isten", Ezzel talán többet is mondottunk a pihenésről, mint egy alapos és hosszú tanító cikkel. Ehhez a mély megtapasztaláshoz keretet, illatot, színt, zamatot adnak a vadvirágok, a mátrai orchidea, a vadrózsabokrok s -a zúgó erdők, amelyek nemcsak ilyenkor, rekke- nő nyárban adnak hűvös enyhet, de az őszi lombhullás pazar színpompájában is magukkal ragadnak, sőt a fehér tél külön gyönyörűsége ennek a tájnak, amit síelők paradicsomi szőnyegének terített el az Isten. Ezt vették észre a kőbányai gyülekezeti fiatalok is, akik évről-évre egyhetes sítúrát tesznek itt. Egyik ilyen telükről tizenhárom strófás versben emlékeznek. Hadd zárjuk tallózásunkat tikkasztó nyárban az utolsó strófa hűsítő levegőjével: „Mi Urunk, áldunk e téli világban! őrt állnak távol a hatalmas szálfák, surranó holdfény jár néma szobánkban, csend őrzi híveid nyugtató álmát.” Koren Emil A bihiiusxolgálat hírei megfigyelő szerint a Dálafrikai Unió célja, hogy minden hatalmat a fehérek kezében tartsanak s a bennszülöttek elől elzárják a földszerzés, a letelepülés és a magasabb ismeretek megszerzésének lehetőségét és biztosítsák, hogy az uralkodó osztálynak mindig rendelkezésére álljon elegendő olcsó munkaerő a bányákban és a falvakban. A bennszülötteknek és a félvéreknek nincsenek politikai jogaik. A kormányzatban a feketéknek nincsen képviselete. A törvényadó testületet teljesen a „Nacionalisták” pártja tartja a kezében. Az Egyesült Nemzetek mindeddig eredménytelenül kísérleteznek felügyeleti joguk érvényesítésére ezzel a rendszerrel szemben. Mindez nerrt véletlen. Hiszen ez a terület egykor német gyarmat volt. Adatók vannak arra, hogy állami ünnepek alkalmából ma is horogkp.rpR7.fpR 7nR7.1.nrin1 o toviiloi LATIN-AMERIKA , SZOMJUHOZZA ISTEN IGÉJÉT 300 esztendővel azután, hogy Cortes és Pizarro aranyra éhes társaikkal patra szálltak e földrészen, a Biblia még mindig ismeretlen könyv volt Latin-Amerikában. Volt ugyan keresztyén egyház, s az emberek tömegeit . hajtották keresztvíz alá, de nem volt Isten igéjéből táplálkozó keresztyén élet. Amint dr. Thomson, a Bibliatársulat fáradhatatlan ügynöke erről beszámolt, 1943-ban egy római katolikus pap ezt mondotta neki: „A mai napig nem láttam spanyolnyelvü Bibliát és nem is hallottam róla, hogy megjelent volna spanyolnyelvű biblia- fordítás”. Valóban 1794-ben megjelent ugyan Madridban egy spanyolnyelvű Biblia, ezt azonban Latin-Amerikában nem terjesztették. Ebben az időben, a XIX, század közepe táján következett el Latin- Amerikában a bibliaterjesztés hősi korszaka. A Bibliatársulat ügynökei gyalog és öszvérháton sok ezer példányban terjesztették a Bibliát, sokszor szinte ismeretlen tájakat járva be, életveszélyes kalandok között. Egyikük, Penzotti, 30 évig végezte ezt a munkát. A munka nehézségeit é- fejlődését néhány adat világít- j hatja meg: I 1901-ig a Bibliatársulat munkásainak nem volt szabad letelepedniük Latin-Amerikában. 1905-ben 250 000 Bibliát osztottak szét, ami azt jelenti, hogy a 83 millió lélekszámot kitevő összlakosság mellett minden 164-re jutott egy Biblia. 1910-ben az Edinburgh-i missziói világkonferencia sajnos olyan határozatot hozott, amely La- tin-Amerikát nem sorolta a missziói területek közé, abból a téves feltevésből kiindulva, hogy ezen a területen már úgyis dolgozik a római katolikus egyház. Ez végzetes tévedés volt s hosszú évtizedekre visz- szavetette az evangélium hirdetését ezen a területen. Ma azonban Latin-Amerikában „megmozdult a föld”, él és növekszik Krisztus egyháza, mert táplálja azt Isten igéje. 1916-ban a protestánsok száma 122 875 lélek volt, ma több mmt 1 millió. Ez negyvenszeres növekedést jelent, míg az össznépes- ség ugyanezen idő alatt csak a kétszeresére növekedett. 1915-ben félmillió Bibliát terjesztettek el, 1955- ben már ez a szám hat és fél millióra emelkedett. A bibliaterjesztés- sel ^ egyenes arányban nő az evangéliumi keresztyének száma. Most már minden 28-ik emberre esik egy eladott Biblia. Ez a szám is végtelenül kevés, mivel így sem tudják kielégíteni az Isten igéje után mutatkozó éhségét, Van aki a vizet szereti, van aki a hegyet — hallom pihenésre indulók íjkáról a szót, amikor azon tanakodnak, hol is töltsék szabadságuk oihenőidejét. A Mátra lanlkás, elnyúlt hegyei, a Galyatető fenséggel megülő orma. a Piszkés zúgó erdeje, az Agasvár magasba szökkenő csúcsa, i szakadó mély völgyek vad rengetegei, a Mátrabérc hullámzó gerince óbb, mint nyaralást válogató téma. Ezek az erdők olyanok, hogy tovább ragnak Kodály mátrai miséjében s az időtlen hegyek időtlenné emelteik rnltni nlknt.nRCtkn.t. n.mp.liip.k. róluk ZPTiaeuek. Ezen a tájon simul bele a Mátra- >érc árnyékába Mátraszentistván s >tt is a falurészt kitevő tíz épület, nelyeket gondozott virágágyások, iehér nyírfából készült ösvényltorlá- :ok kötnek össze üdülőteleppé, a Déli Egyházkerület tulajdonában s a Diakoniai Osztály üzemeltetésében álló Evangélikus Üdülővé. Helyzeti előnye ennek az üdülőnek, hogy tíz különálló, eredetileg egyszerű parasztházból áll s így a pihenőcsaládok úgy érzik a hatvanötös összlétszám ellenére is, hogy magukban nyaralnak. Tiszta, egyszerű, egymástól független szobák, meszelt falakkal, padlósan, egyszerű bútorokkal, lavórral és vizesvödörrel várják protestáns puritánsággal a pihenni vágyókat s amikor végigsétálok csendes léptekkel az idillien kedves összekötő utakon, fenyők, gyümölcsfák és dáliák között, hol egy nyugágyon olvasó idős asszony- testvért látok, hol a fűben múmia- merevséggel napozó fürdőruhás alakot — bronz, mint egy egyiptomi —, itt a pádon csendesen beszélgetve néz el két lelkész a Piszkés felé, amott szapora pattogással táncol a kicsi fehér labda két ping-pongozó gyermek között. Tilda néni birodalma, a gazdasági épület mögött, vidám gyermekkacagás csendül: gyermekek hancúroznak a friss patakvízből táplálkozó fürdőmedencében (amely még erősen tökéletesítésre szónál), a patakon túl már bakancsosán, rövid nadrágban, az erdőn, vágott tu- ristabotpkkal indul egy kisebb társaság, meghódítani a Gályát. Csak ebédre verődik össze a ko- lompszó nyomán a nyaralók serege s itt látni csak, hogy mennyien vannak. Harkányi László gondnok szíves köszöntő szava és Szelényi Ti- bomé ízes főztje várja a hegyi levegőn kiéhezetteket, hogy egy óra múlva újra szétrebbenjenek pihenő magányukba. Nem is illik zavarni őket — érzi az ember magától —, kivel csináljak hát interjút? Belelapozok egy barna bőrkötésű könyvbe. Kusza sorok, itt- ott karikatúrák, hirtelen felfirkált rajzok és versek... versek... No, ezek nem magasztosulnak éppen időtlen értékké, de kedves tükörképei hangulatoknak, érzéseknek, hálának és köszönetnek. Ezt az emlékkönyvet kérem Hát nyilatkozatra. Az első lapokon íme máris rajz: 1949-ből, az üdülő házairól, mögöttük a Mátrabérc. Azóta persze dú- sabb a hegy fája-bokra, gyümölcsfák százai lombosodnak a házak fölötti egykor kopár oldalban s a házak is alig látszanak ki a dús lombok alól, 1949 tavaszán szállt ki az akkori Í bányakerületi presbitérium nyolc tagú küldöttsége s jegyezte be indulásul Zsolt 119, 59-et. Pedig ez nerr az első kiszállás lehetett, hiszen kél héttel előbb már egy papné így jegyez: „szeretek idejönni“. „Nagy lehetőségek telepe“ — olvasom mellette, majd ezeket a mondatokat „Ég és Föld találkozása s Eget, Föl det szeretni tanít“ — „Üj tégla egy házunk épületében“. Nagy álmokka indul. Még olyan is akad, aki piszt ráng-fogásra a Csörgő-patakhoz biz tat. Két egyházfi reszketőbetűs be jegyzése után érdekes mondat „Köszönjük, hogy fontos egyházi kérdések megbeszélésére ilyen csende helyet találtunk. 2. Tim, 1, 8—13" Aláírások: Dezséry, Veörnös, Ben ezur, Koren, Csepregi. Ma is emlék szem, hogyan ültünk ott fent a íe hér nyírfakereszt tövében 1949 má jusában s a két nap megbeszélést I lakmuszpapír biztonságával tártai Í fel a lelkek szándékait és színeil Az egykori Deák téri tanári ka többszöri vidám napjait Rempoi 3Clkaftei&L&(lás E számunkban — s egyik másik megelőzőben is — több cikk, írás a nyaralásról, pihenésről szól. Ütibeszámolók, riportok váltják egymást. Érthető ez: most van ennek az ideje. A nyaralásnak is, a pihenésnek is. Vakációzó gyermekek zsivajától hangos erdő és vízpart. ^ Munkában megfáradt felnőttek csendes elvonulásban keresik az erőgyűjtés alkalmait. t N em mindenki teheti ezt éppen most. Szálljon gondolatunk őhozzájuk is, akik épp most biztosítják 'helytállásukkal, munkájukkal mások pihenését, sőt azon túl • is mindannyiunk kenyerét egy esztendőre: vasutasokra és posztoló rendőrökre, postásokra és nyomdászokra, a falu munkában szorgoskodó népére — s ki tudná felsorolni valamennyiüket. Gondoljunk reájuk s pihenésünk közben is adózzunk tiszteletadással nekik. Az élet naponta példázza a bibliai parancsot: egymás terhét hordozzátok. A másik ember tehervállalása árán jutunk pihenőhöz — és viszont. Az élet nagy törvénye ez és érdemes néha eszünkbe venni. A pihenés napjaiban a legtöbb ember- „kikapcsolódást” keres. Üj- ■ keletű szó s értelme meggondolkoztató. Az ember ki akar kapcsolódni a munka fárasztó. s erőltetett ütemű menetéből, abból a „futószalagból”, ami a modern életet, idestova egy évszázada egyre inkább jellemzi. Walter Lüthinek. a híres svájci igehirdetőnek^ még 1934-ben megjelent könyve van előttem: Dein Sonntag — A te vasárnapod. „Nemzedékünk azzal dicsekedhet, hegy úgy megtanult dolgozni, mint egy másik sem előtte. Most azon a sor, hogy el ne felejtsünk közben pihenni is” — írja. S azután arról beszél, hogy a „holt” tárgyaknak is szükségük van időnként erre a kikapcsolódásra: az asztalos meglazítja fűrészének pengéjét, mielőtt szegre akasztja, a leállított gépek áttételszíjait megeresztik s ugyanezt teszik a hegedűvonóval. S a parasztok tudják, hogy pihentetni kell a földet is, mert a kizsarolt föld nem terem. |\/T it keres az ember a kikapcsolódásban? Ki akar kissé válni a kör- 9 nyezetéből, megszokott s talán meg is unt emberek köréből, család-1 ból és ismerősök közül. Szabadulni szeretne gondjaitól és meg nem oldott kérdéseitől, a múlt árnyaitól és a jövendő félelmétől. E törekvés érthető. Ezért indul ilyenkor sok ember útra, elhagyva ismert hajlékot s megszokott várost, poggyászában a legszükségesebbel, sietve és reménykedve új tájak s idegen arcok felé, amik feledtetik a köznapit s egy kicsit a valót • is. Ilyenkor minden ember egy kissé hajóssá lesz és felfedezővé. Ezért nyúlunk e vakáció» hangulatban —' de máskor is! — oly szívesen úti leírások után, ezért oly kedvelt Verne s ezért van mindig friss varázsa Krúdy Szindbádjának. E könyvek hősei mindig utaznak minden reggel új kalandra indulnak, titokzatos tájak felé s estére talán egy baobabfa árnyékában vernek tanyát, vagy regényes átszeli fogadóban vesznek szállást. J£ell a kikapcsolódás — csak az a kérdés, hogy mit akarunk elérni vele? A bőréből senki nem bújhat ki s nem ugorhat át a saját árnyékán, önmagunk elől nem menekülhetünk — pedig a legszívesebben ezt tennénk bizonyára sokan. Hiába akarjuk a vakációt nagy kalanddá, vagy álommá varázsolni s hiába kívánunk felhőkakukkvárba vagy elefántcsonttoronyba rejtőzni a valóság elől. Az élet és a ma betekint az ablakon s kérdései és felelőssége elől sem a múlt emlékeibe, sem a jövendő ábrándjaiba nem rejtőzhetünk. Az otthon s a haza ügye elkísér Almádiba és — akár Nairobiba is. küthi könyvébe lapozok újra. „Gyermekkorunkban egy versikét énekelgettünk utcaszerte — írja —: »Európa békét akar, Európának béke kell, s mivel Európának béke kell, ezért Európa békét akar.« E vers véres valósággá^ vált"— írja a szerző — ezerkilencszázharmincnégyben! S azóta? E kívánság időszerűbb mint valaha, csakhogy világméretekben. Az egyetemes emberiség vágyik olthatatlan sóvárgással megszabadulni a félelmek és aggodalmak, feszültségek és válságok őrlő malmából. Embermilliók pattanásig feszített idegei áhítoznak az enyhülés után. Egyéni „kikapcsolódásunk" összefügg a válság enyhülésével, sorsunk ezer szállal van nemzetünk s a népek sorsával összefűzve. Az igazi kikapcsolódást, a pihenés enyhét adó nyugalmát a béke biztonsága teremti meg. Ez a reménység és ez a törekvés ott van a mi szívünkben is. S ebben akkor erősödhetünk meg, ha minél jobban belekapcsolódunk abba az erőforrásba, amely hitünk szerint mindig nyitva áll előttünk. Ütra- kelve, vagy az otthon csendjébe húzódva, pihenést s megújulást keresve eiTol ne feledkezzünk meg: „Akik az Ürban bíznak, erejük megújul, kelnek mint a saskeselyük, futnak .és nem lankadnak meg, járnak es nem faradnak el.” (És. 40, 31.) EGYHÁZ A VILÁGBAN
