Evangélikus Élet, 1958 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1958-07-13 / 28. szám

Betelt a föld a Te gazdagságoddal (Zsolt, 104,24/b.) Robognak a vonatok keletre, dél­re, északra, nyugatra. És ahol meg­állnak a Balaton homokos partján, a Börzsöny vadregényes tájain, a Hanság lápjának szélén, vagy a Mátra kapaszkodói alatt, vidám ifjú csapatok nevetésétől, hahotázásától, énekeitől és tréfáitól lesz hangos a vidék. Itt sátrat "vernek fürge kezek, amott a kondérban fortyog a rö- zsénfőtt leves, a hegyoldal zeng-zúg a csúcshódítók csatakiáltásától, a hullámok tovább ringatják az átdo­bott labdát, másutt meg szorgos ke­zek nyomán termővé válik a mocsár. S míg ifjúságunk egyrésze az is­kolapadból kiszabadulva megszállja hazánk egy-egy szép vagy jellegzetes vidékét, hogy testileg-lelkileg fel­üdüljön vagy hasznos közösségi épí­tőmunkában cserélje fel könyveit szerszámra, — iközben másik része most áll benn a munka dandárjaiban. Á széles rendet vágó legények nyo­mában fürge leánykezek kötik ké­vébe a learatott gabonát s míg évőd- ve kiáltanak oda egymásnak <egy- egy biztató vagy csípős mondatot, egyre nőnek a gabonaleeresztek és itt is ott is felzúg a cséplőgépek mo­raja. Nyár van és körülvesz bennünket a természet teljes szépsége és gaz­dagsága. A csobogó patakok, az üde zöld erdők, a fák közt bujkáló nap­sugár, a tovasodródó hullámok, az érett búzatenger, az ég csillagokkal teleszórt sátora, a zúgó szél, az át­futó zápor mind-mind arról beszél, hogy szép és gazdag a világ körü­löttünk és ez a világ így mindenes­tül a miénk, hogy használjuk, élvez­zük és örvendezzünk benne. S ezt az örömet nem tudja letörni a né­ha-néha feltámadó szélvész, a csat­togó villám s a pusztító jégeső sem, mert a nap kisüt újra és a föld ter­mőereje új kalászt terem. Nyár van és a természet szépsége, gazdasága arról énekel, prédikál, Akinek mérhetetlen gazdagságából és szeretetéből származik mindez, öt dicséri az ég és a föld, a hegyek és folyók, az éjszaka és a nappal, a színek és az illatok, aki jókedvéből teremtette a viláigot és ajándékba adta azt legkedvesebb teremtményé­nek, a maga hasonlatosságára terem­tett embernek, hogy uralkodjék raj­ta, hogy művelje azt és élvezze an­nak minden jó gyümölcsét. „Betelt a föld a Te gazdagságod­dal” — így énekelt valamikor régen egy zsoltáros, míg szeme végigfutott a természet csodálatos világán a föl­dön nyüzsgő apró bogártól a csil- lagmilliárdok befoghatatlan világáig és szíve megtelt a hála érzésével és ajka magasztaló énekkel. Évszáza­dok telte után ugyanígy énekelnek hálás szívvel azok a keresztyén fiatalok, akik szerte ebben a szép hazában gyönyörködnek a természet csodálatos szépségében és gazdagsár­gában pihenésük idején vagy szór- ' galmas munkával gyűjtik egybe a termőföld áldott gyümölcsét. TALAIKO ZA A gyűrű és szeretet jogán... Autóbusszal utaztam. Előttem ül­tél. Nem szoktam különösen figyelni az utasokat, de éppen akkor néztem oda, amikor ujjaiddal, mint fésűvel megigazítottad a hajadat. Gyűrű volt az ujjadon. Azt láttam meg. Nem is akármilyen. Nem jegygyűrű, de még csak drágaköves gyűrű se volt. Ne­kem mégis 'nagyon drága. A Luther rózsa volt a gyűrűben. Amikor aztán szomszédod, leszállt egyik állomáson, előbbre ültem. Melléd. Csaik annyit mondtam: „Ugye szabad, a gyűrű jo­gán?1' Mosolyogva néztél reám és akkor már tudtam, hogy testvérek vagyunk. Testvéri szóval beszélget­tünk, szeretettel — a gyűrű jogán. Ismeretlen ismerősként a várakozás­ról, az utazásról, a lekésésről, a meg­érkezésről. Egy utas miről is beszél­gethetne az időjáráson kívül. Aztán a szíved is kinyílt. Magad mondtad: reád is várt sokat az Isten, nem en­gedett lekésni. Tudod, hogy meg ! fogsz étkezni Hozzá. Csak a közbeeső út sok terhe, nyomorúsága keserít el sokszor. Én a gyűrűdre néztem. Né­zésemben ez volt: te ezt hordod és így beszélsz? Megértetted néma kér­désemet. Kifakadt ajkadon a sok el- lentvetés: . „De ..És már soroltál volna sok mindent, emberek közö­nyét, életgondokat, ha engedtem vol­na. Belevágtam: „De ... kinek szívé­ben a Krisztus keresztje, tövisek kö­zött is rózsás lesz az élte.” Igen, ró­zsás. Nézz körül. Isten sok rózsát tartogat számunkra. Ne a töviseket lásd — a rózsákat. Mi úgy járunk, mint bánkódok, noha mindig örven­dezők.'1 Igazat adtál nekem. Csak nem jöttél reá eddig. Meg se próbál­tad ezt élni. Pedig a gyűrűd prédiká­ciója ez. Mosolyogva szálltál le. „Ke­resem a rózsákat” — csak ennyit ki­áltottál vissza még nekem búcsúzá­sul. Kívánom neked, találj velem együtt sok rózsát... * Nem tudom hol szálltál fel, me­lyik állomáson. Mellém ültél, mert az ablakon szerettél volna kinézni. »9 Fel-fel fiúk, csak semmi félelem“ Az elmúlt hetekben minden isko­lánkban megtartották a tanévzáró ünnepélyt! Válasszunk ki egyet a sok-sok ünnepély közül és ha utó­lag is, de örvendezzünkj! Június hó 23-án délelőtt ünnepi ruhába öltözött szülők érkeztek a szombathelyi Nagy Lajos Gimná­zium dísztermébe. Éppen kilencet ütött a nagytemplom harangja és ebben a pillanatban megszólalt az iskola villanycsengője, az 1957—58-as tanévben utoljára! Az éles csengő­szó 360 fiút sorakoztatott a tanter­mekben. Az osztályfőnökök vezeté­sével rendben, fegyelmezetten fog­lalták el kijelölt helyüket. Majd az iskola igazgatója és a tanári kar je­lenik meg a művészi faragású ajtó­ban. A himnusz zeng a hatalmas te­remben. Pódiumra lép az egyik fiú KÖNYÖRQÉS Gondolataim vak ólomhasábok: emelném, szakadok a súly alatt* s elbukom bennük, ha fölébük hágok. Mester! Csinálj belőlük aranyat! Bodrog Miklós és mély átérzéssel szavalja Ady is­merős versét, a vers egyik sorát most is tisztán hallom: „Fel-fel fiúk, csak semmi félelem”. Az asztalt díszes terítővei takar­ták le és a térítőn sorakoztak a ju­talom-könyvek. Ünnepi csendben kezdi el visszafelé és előre tekintő beszédét az iskola igazgatója. Min­den szava tanít és minden mondatát az ifjúságot szerető szíve dobogása húzza alá: „Az iskolai élet robogó vonata megáll és kiszállnak néhá- nyan... .. .a megtett útszakaszról visszatekintünk...” Az ünnepi be­széd részletezi 1. a tanulmányi ered­ményeket: 360 tanuló közül 32 ki­tűnő és 35 jelesrendű. Az általános tanulmányi eredmény tantárgyi szempontból 3,60 és rendiségi szem­pontból 3,65. (Országos viszonylat­ban is kiváló eredmény, a tanári kar fáradhatatlan munkájának eredmé­nye), 2. a fegyelmezésről mély lélek­tani ismeretekkel szól: ... kulturált emberek legyetek necsak az iskola padjaiban, hanem a villamos meg­állónál, a pénztárak élőit és min­denütt az életben.” Külön részletezi a heti egy napos mulasztásokat, „mert a tanári kar tud a leökebeteg- ségekről, amikor a hét ugyanazon napjára esik a mulasztás és az nagy baj, amikor ez szülői asszisztencia mellett történik". 3. A szervezeti élet beszámolójából örömmel hal­lunk arról, hogy milyen sok fiú je­lentkezett fizikai munkára és milyen sokan jelentkeztek önként a Hanság lecsapolásának mindnyájunkat ér­deklő munkálataira! A szülői mun­kaközösség kitűnő munkáját dicséri a sok virágos folyosó, a kerékpár­szín, színdarabok rendezése! Majd ünnepi csendben tűzik a ki­tűnően érettségizett fiúk mellére az Oktatásügyi Minisztérium arany­jelvényét. Tapsvihar csattan a ta­nulmányi versenyben kitűnt tanulók jutalmazásakor, vagy amikor a ju­talomkönyveket kapják meg a fiúk. Sok kifogást hallottunk, mondtunk el és írtunk le az utóbbi időben a mi ifjúságunkról. Folyóiratok és új­ságok száz és száz cikkére gondo­lok. Minden követelnek van egy tar­tozik oldala is, azért most csende­sen és boldogan örvendezzünk. Tisz­telettel és hálával adózzunk a peda­gógusoknak, akik gyermekeinket nevelik és tanítják! Fiainkra. leányainkra pedig te­kintsünk imádkozó szeretettel, aíkik pallérozott aggyal, kemény kézzel hivatva lesznek, hogy dolgozzanak drága hazánk jólétéért és a világ békéjéért! öleljük meg gyermekeinket és mondjuk mi is velük: „Fel-fel fiúk, csak semmi félelem”, Fülöp Dezső Át is engedtem a helyemet. Robogott velünk a gyorsvonat. Te csak fél­szemmel nézegethetted a gyönyörű balatoni tájat. A másik szemed he­lyén üresség tátongott. Nem tudom, így születtél-e, vagy az elmúlt há­ború véresen prédikáló maradványa­képpen valami itt maradt „rossz já­ték” közben veszítetted el a szemed világát. Mint ahogy sókan veszítet­ték el nemcsak szemük világát, ha­nem az életüket. Nagyon megsajnál­talak. Nem kérdeztem meg tőled mi­ért vagy félszemedre vak. Tudom, hogy a testi fogyatkozás iránti ér­deklődés keményen marcangol és fáj. Csak néztél félszemmel. 12 éves lehettél. Én szeretettel néztem reád. Kérdést is intéztél hozzám: „Bácsi, mik azok ott a messzeségben?1’ „Ke­resztek” — volt a felelet, „aratás után így rakják össze a learatott ga­bonát.” Aztán jöttek a miértek, a hogyanok. Azt éreztem, hogy keve­set beszélgettek veled felnőttek, mert örültél, hogy beszélhetsz ve­lem. Legfőbb kérdésed végül is az" volt, miért keresztekbe rakják? Én aztán beszéltem neked a keresztről. Már nem néztél ki az ablakon. En­gem néztél. Még nem hallottál erről. Nagyon keveset csak. Szóltam arról az élet kenyeréről, aki kereszten halt meg, aki sokat szenvedett, aki !kö­nyörült a szenvedőkön, meggyógyí­totta a betegeiket és szeret mindenkit. Mikor ideértem, gyorsan közbevág­tad: „De engem nem szeret senki, mert hibás a szemem.” És felsorol­tad azokat, akik nem szeretnek. Szo­morúan hallgattam. Bennem forrott valami „megvetés” szüleid és szeret­teid iránt. Lehet valakit azért nem szeretni, mert hibás a szeme? Nem 'kérdeztem meg most sem, miért hi­bás a szemed, csak megnyugtattalak, hogy így is, ilyeneket is szeret Jézus, aki a keresztre ment. Ahhoz a né­nihez ugrottái oda, akivel együtt szálltál fel, akiről nem tudtam édes­anyád-e vagy rokonod, aki jó mesz- sze ült tőled és nem törődött véled. Boldogan mondtad neki: „Engem is szeret! Van aki szeret. Ez a bácsi mondta” — és odamutattál reám. A néni közönyösen bólintott, jó visel­kedésre intett. Nemsokára leszállta­tok. A néni feltűnően szólt: „Lacika, gyere gyorsan a Lonci nénivel.” Így tudtam meg, hogy nem az édesanyád volt, így tudtam meg, kedves Laci­ka, a nevedet, így tudtam meg —• sajnos —, hogy ez a Lonci néni se szeret téged, mert mikor elmondtad kik nem szeretnek, őt is mondtad. Mégis örültem, mert te kedves, isme­retlen Lacikám tudod, hogy szeret — VALAKI. H. J. Francis Jammes: Imádság egyszerűségért A pillangó minden kis fuvalomnak enged, mint a virágszirmok, miket a gyerekek a körmeneteken elibéd hintenek. Istenem, itt a reggel és már az ima szárnyal s libeg feléd ezzel a szirmos pillerajjal, kakasricsajjal és a kőtörők zajával. Július van, a föld érettem fölhasad, és — zöld lombjuk ragyog — a platánok alatt a zirrenő tücsök — nem látni őt, de halld csak! — kitartóan dalolja mindenható hatalmad. A nyugtalan rigó a sötét vizű lombban füttyre hangol sokáig, de rákezdeni nem mer. Nem tudja, mi lehet, mi bántja. Megpihen s elröppen hirtelen földet súrolva s nyomban messze nyilaivá már, hol nem lel rá az ember. Istenem, lám az élet most újra kezdi szépen, mint tegnap s azelőtt és annyiszor már. Mint ez a pilleraj, mint ezek a munkások és mint ez a napot habzsoló víg tücsök, vagy a rigó a lomb fekete hűvösében, hadd folytassam, Uram, én is életemst, olyan egyszerűen, ahogyan csak lehet. Fardította: Rónay György Jézus példázatai 1. A tt*ustácteiag. Ä Karmel hegyének keleti oldalán, lent a termékeny síkságon terült el egy kis falu, melyet „Szelek alatt“-nak hívtak. Egy na­gyobb mélyedésben feküdt a falu, magas he­gyek védelmezték viharok idején. Fent a hegytetőn a szél csavargatta a nagy fákat, amikor nagy vihar . volt. Lent a völgyben azonban csend volt. Ezért kapta ez a kis falu a „Szelek alatt“ nevet. Mindenkinek tetszett e név, aki ebben a faluban lakott. Apró kőházakból állt a Szelek alatt. Pász­tor emberek voltak a kis házak lakói. A há­zak végén, hegybevájt nagy barlangokban pihenték éjszakánként a juhok. A falu szé­lén szőlőskertek, olajligetek, fügefaerdők voltak. Ebben a faluban lakott egy Melki nevű ember. Volt egy kis földje, melyet az édes­apjától örökölt. Neki is voltak juhai. Pász­tor '/olt és földművelő. Melkinek három fia volt: Jákob, Lévi és Simon. ■ Az egyik nap, vacsora után, Melki egy kis kecskebőr-zacskót vett elő és ezt mondta fiainak: — Három fajta mag van ebben a zacskó­ban. Mindegyik válasszon belőle és vesse el a földünkbe. Jákob, te vagy a legidősebb, te válassz először. Melki belenyúlt a zacskóba és merített a magokból. Ott feküdt a tenyerén égy nagy babszem, egy búzaszem és egy kis mag, amelyik alig volt nagyobb, mint egy homok­szem. — Én a legnagyobbat választom — mon­dotta Jákob és elvette a babot. — Álékor én a sárga búzát választom — mondotta Lévi. Sírnom rápillantott ezután idősebb testvé­reire, majd elvette édesapja tenyeréről az igen kicsi magocskát, mely neki jutott. — Édesapám! Lesz ebből valami, ebből a kis magocskából? — kérdezte Simon. — Csak várj türelemmel! — mondotta az édesapja. — Teneked egy mustármag jutott. — No majd meglátjuk, kinek lesz legna­gyobb a növénye — kiáltott Jákob vidáman. Következő nap, kora reggel, a három fiú édesapjával kiment a szántóföldre. Mind­egyik kapott egy kis helyet, ahová magját elültethette. — Legjobb lesz, ha az én magomat a föld szélére ültetem. Bizonyosan az én növényem nő meg legnagyobbra — mondotta Jákob. Lévi is, Simon is elültette a magot, amit kapott. A várakozás ideje következett ezután. Mindennap kiszaladtak a testvérek a szántó­földre, azért, hogy megnézzék miképpen nö­vekszik az, amit elültették. Kigyomlálták a gazt, szorgalmasan öntöztek és vártak. Já­kob növényének hamarosan nagy indája lett, egy karóval meg kellett támasztani. Lévi gabonája nagy kalászokat hozott. Simon nö­vénye lett valamennyi között a legnagyobb. Egy kisebb fához hasonlított. Árnyékot ve­tett Jákob és Lévi növényeire. Egy szép na­pon madár pár érkezett és fészket rakott Simon növényeinek ágai között. Az aratás előtti napon Melki fiaival együtt ment ki a szántóföldre. — Édesapám! Miért lett kisebb a mi nö­vényünk, mint a Simoné? Talán nem volt jó a mag, amit kaptunk? — kérdezte Jákob és Lévi. — A mag jó volt, amit kaptatok — mon­dotta az édesapa. Nagyon szép lett a ti nö­vényetek is. De nézzétek azt a mustárbok- rot. Abból a kicsiny, jelentéktelen magocs­kából lett, melyet ti megvetettetek és a leg­kisebb testvéreteknek hagytatok. Krisztus Urunk is beszélt egyszer a mus­tármagról. Példázatot mondott Isten orszá­gáról,. a „mustármaghoz hasonlította azt.- Is­ten országa is kezdetben olyan kicsiny volt, mint a mustármag, de mindig növekedik. Krisztus Urunk szavát Máté evangélista könyvének 13. részében a 31. és 32. versek­ben jegyezte fel. Keresd ki a Bibliából ezt a részt és olvasd el. (Svédből F. Z.) Prédikáló madarak, rovarok, állatok A gyermekkor kedves élményeihez tartóz- najc az állajmesék, a póruljárt rókukomáról, a dörmögő medvéről, a fázós cinkéről. Mit mondanának el a Biblia egyes madarai, ál­latai, rovarai, ha tudnának beszélni? Ha kí­váncsi vagy rá, vedd elő a Bibliádat, keresd ki azokat az igéket, amelyek itt meg vannak jelölve, aztán olvasd el ezeket az igehelyeket is, meg az itt következő kis „prédikáció­kat“, melyeket neked akarnak, elmondani a madarak, rovarok, állatok. Hallgasd meg először az egyik legkedvesebb madárkánk­nak, a fecskének a beszédét. FECSKE (Péld. 26,2. — 84. Zsoltár 4. v.) Jól tudom, kedves gyermekek, hogy na­gyon kedves madaratok vagyok. Tavasszal alig vártok már, hogy jöjjek, mert költöző­madár vagyok. Gyorsan repülök, merészen cikkázva, mint az emberi gondolat. Sokszór előbb beszéltek, előbb zúgolódtak, mint gon­dolkodtok, ok nélkül egymásra átkot és rosszat mondotok. Olyan gyorsan teszitek ezt, mint amilyen gyorsan én repülni tudok. Szeretek az otthonotok közelében lenni mün­den rosszaságotok ellenére is. Szeretem a magam kis otthonát, a fészket. Szeretem az Isten szerelmetes hajlékát, a templomot. A templom a csend, a békesség háza és helye, ahova ti is, én is mindig bátran mehetünk. Sokszor ijesztenek meg $ rossz, madarakat,• fészkeket bántó gyermekek. Ilyenkor a templom csendje és békessége befogad. Csendet találok ott. Te is csendet, békessé­get, megnyugvást találhatsz a templomban. Ezért szeresd hát a templomot,# Isten szerel­metes hajlékát, a csendet, békességei adó Istent. Szeresd a fészkedet, az otthonodat! „örül mi szívünk, mikor ezt halljuk, a templomba megyünk, Elöl Úristennek szent igéjét halljuk.“ Énekeskönyv 289. é. Hegyháti János báesi KEDVES GYEREKEK! Tovább folytatjuk a bibliai képrejtvény- versenyt. Találjátok ki, hogy melyik bibliai történetet ábrázolja ez a rajz, és azt is írjá­tok meg, hogy a Bibliában hol találhatjuk meg. A megfejtéseket a szokott címre (Juhász Géza, Evangélikus Sajtóosztály, Budapest, VIII., Üllői út 24. I.) küldjétek. Amint sza­badságomról visszaérkezem a már régóta el­maradt jutalmak is elkészülnek (sajnos, elég soká húzódik elkészítésük) és mindegyik nyer­tesnek ki fogom küldeni. Addig is szeretettel köszönt benneteket Juhász Géza bácsi

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom