Evangélikus Élet, 1957 (22. évfolyam, 1-41. szám)

1957-04-07 / 3. szám

A rózsahegyi zsinat 250 év távlatából Ézsalás tu.) (Arccal népe felé) KÉT ÉS FÉL ÉVSZÁZADDAL EZELŐTT, 1707. április 3-tól 10-ig ment végbe a rózsahegyi zsinat. Mindazok, akik valamennyire is ismerik egyházunk történetét, talál­koztak már hírével. Nem kell az is­meretlenségből napvilágra hozni. De az évforduló többre kötelez bennün­ket, mint arra, hogy felfrissítsük rá vonatkozó ismeretünket. Elsősorban arra kötelez, hogy Isten iránti hálá­val és kegyelettel emlékezzünk eleinkről, azokról, akik a zsinaton resztvettek. Int azonban arra is, hogy kövessük jó példájukat. Végül pedig arra buzdít, hogy valljuk a hitbeli egységet mindazokkal, akikvelünk együtt a magukénak tudják a rózsa­hegyi zsinat fénylő emlékét. A ZSINAT JEGYZŐKÖNYVÉNEK a bevezetője szerint az összegyüle­kezett lelkészek és világiak azzal a szándékkal jöttek össze Rózsahegy­re, hogy „egyetemes nemzeti zsina­tot“ tartsanak. Valóban nagyszabású volt a vállalkozásuk. Hozzáfogható „országos” zsinatra addigelé még próbálkozás sem történt. Igaz, ez is csak annak bizonyult. A zsinaton a részvételt a Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc szabta meg; hiányoz­tak a dunántúli evangélikusság kép­viselői és olyan felvidékiek is, akik nem csatlakoztak a kurucokhoz. De a szándék máig világító példája az evangélikus egyházi szolidaritásnak, egymás baját-gondját vállaló felelős­ségnek. És ez azzal a szerénységgel párosult, hogy a jelenlevők nem ítélkeztek azok felett, akik távol ma­radtak, és nem rendelkeztek azok­nak a gyülekezeteknek a szerveze­téről és kormányzásáról, amelyek nem képviseltethették magukat. A rózsahegyi zsinat az akkori körülményekhez képest az evan­gélikus egyháznak lehető legna­gyobb erőfeszítése volt az egy­házbeli jó rend érdekében. Ma is tisztelettel és elismeréssel kell gondolnunk azokra, akik a zsinatot összehívták és véghezvitték. MIÉRT VOLT SZÜKSÉGES EZ AZ ÖSSZEFOGÁS? Azért, mert az 1705. évi szécsényi országgyűlés csak a külső kereteket tágította ki a már-már megsemmisülő evangélikus egyház előtt, de természetesen ma­gukra az evangélikusokra maradt az a feladat, hogy elrendezzék az egy­házi életet. Az említett kuruc or­szággyűlés olyan törvényt hozott a vallás ügyében, amely hivatva volt orvosolni mindazokat a sérelmeket, amelyeket az elmúlt évtizedekben a protestáns egyházak elszenvedtek; az arányosság, méltányosság elve alapján rendelkezett a templomok használatáról. Az a templom is, amelyben a rózsahegyi zsinatot megnyitották és bevégezték, a szécsényi rendelkezés alapján volt akkor az evangélikus egyház birto­kában. A feléledő, templomukat visz- szavevő gyülekezetek lelkészt keres­tek maguknak; összezárkóztak espe- rességekbe; az egyházkerületek hely­reállítására törekedtek, ha a leg­utóbbi üldöztetések idején betöltet­len maradt a püspöki szék. Ennek során lett püspök Krman Dániel zsolnai lelkész, a rózsahegyi zsinat egyik nevezetes résztvevője. De még az egyházi kormányzat rendelkezése is azt a célt szolgálta, hogy a leg­égetőbb szükséget megszüntessék, azt a bajt, hogy összevisszaság volt a szertartásokban. Megszakadt a ha­gyomány az istentisztelet és egyéb szertartások rendjében; bizonytalan­ság volt ate'kintetben, hogy mely szertartásokat kell felújítani, illető­leg fenntartani, és melyeket mel­lőzni. Különösen is érdekes az, hogy ez elsősorban a nem-lelkészek gond­ja volt. Legalább is ők kezdeménye­zik az „egyetemes nemzeti zsinatot“ abból az érdekből, hogy egyöntetű­ségre jussanak a szertartásokban. Ennél aztán már csak az a nagyobb dolog, hogy egyedül ez az érdek mozgatta őket, és nem más. Nagy lehetett a kisértésük, hogy a gyűlés­nek politikai tartalmat és jelentősé­get is adjanak. De ők arra szorít­koztak, ami minden idők számára biztosítja a rózsahegyi zsinat egy­házi jóhírét. Erre nézve sok tekintetben tanul­ságos Petrőczy Istvánnak, a szövet­kezett rendek szenátorának és tábor­noknak, az énekköltő Petrőczy Kata Szidónia testvérének elnöki megnyi­tója. Arra kérte a lelkészeket, hogy tegyenek félre minden türelmet­lenséget és bizalmatlanságot, egyedül az egyház javát és hasz­nát tartsák szemük előtt. A világiak örömest fogják elfogadni a lelkészek mindazon javaslatait, amelyek az egyház üdvét célozzák, csak igyekezzenek minden lényege­sebb tárgynál egyetértőén eljárni, az egyházban lehetőleg egyformasá­got, rendet, békességet és tevékeny­séget biztosítani. EZ A TISZTA EGYHÁZIASSÁG persze egyáltalán nem mentette meg a zsinatot attól a vádtól, hogy a ku­rucok ügye volt. Még véget sem ért Rákóczi harca, a királypárti pozso­nyi országgyűlésen a római katoli­kus vallás képviselői máris mindent elkövettek, hogy a rózsahegyi zsina­tot megbélyegezzék, és megújítsák megsemmisítő csapásnak szánt táma­dásukat az evangélikus egyház el­len. Abba kapaszkodtak bele, hogy a zsinat eltörölte a kereszt előlvitelét a temetéseken; ezt úgy tüntették fel, mint a kereszt meggyalázását. Mint­ha bizony e nélkül a szertartásegy­ségesítő rendelkezés nélkül is nem az lett volna törekvésük, hogy vissza­szerezzék az országban a római ka­tolikus vallás egyeduralmát! Az evangélikus követeknek csak nehe­zen sikerült elérniök, hogy az 1714— 15-i országgyűlés megnevezés nélkül ítélje el az 1707. évi zsinatot. Attól fogva évtizedekig még az emlegetésé­től is óvakodni kellett az evangéli­kusoknak, nemhogy végzéseinek vég­rehajtását szorgalmazhatták volna. De az egyház életében, annak sa­játos szolgálatában más a mértéke a kudarcnak és sikerességnek, mint egyebütt a történelemben. A rózsa­hegyi zsinat legyen számunkra ép­pen azért drága emlék egyházunk múltjából, mert „szégyent vallott” a hatalmasok előtt, de hűségesen akar­ta szolgálni a. Krisztus egyházának ügyét. Dr. Sólyom Jenő EGY RÉGI KÉPRE (EDUARD MÖRIKE) Zöld tájban, mit napfény füröszt, víz partján, nád és káka közt A Gyermek, nézd, a bűntelen, A Szűz ölében mint pihen! S ott zöldéi hátul már a fa, min majdan meg kell halnia! Ford.: HÁRS ERNŐ Pályázat Az elhalálozás folytán megüresedett dunaegyházi lelkész! állasra a Bács-Kis- kun Evangélikus Egyházmegye elnöksége pályázatot hirdet. A lelkész! állás javadalma: szolgálati lakás, megfelelő kerttel, 800 négyszögöl háztáji szántó, havi 900 forint készpénz előre fizetve, 20 q tűzifa, 25 q szén és páronként 4 kg háza, vagy annak napi ára, valamint az államsegély. A szolgálat nyelve: magyar; Pályázati határidő a hirdetés megjele­nésétől számított két hét. A pályázati kérvényeket a lelkészválasztási szabály­rendelet 28. §-ának megfelelően felszerel­ve, az Esperesi Hivatalhoz (Soltvadkert) kell elküldeni. Baj a-Soltvadkert, 1957. március 21. Dr. Rajnai Károly s. k. Sikter András s- k. egyházmegyei felügy. esperes. Még Nagyhét előtt megjelenik húsvéti kiadványunk, a HÚSVÉTI EVANGÉLIUM sok képpel, művészi kiállításban Előjegyezhető a Lelkészi Hivatalokban. „Te vagy az az ember“ — mcndta Náthán próféta Dávid királynak (2. Sám, 12). Amikor a két emberiről szóló kedvesnek indult meséjét el­mondta, szemébe mondta a király­nak minden bűnét. Ézsaiás szerint „Izrael háza“ nagyon kövér hegyen ültetett, de Istentől egészen elvadult szőlő. Te vagy az az egészen elva­dult szőlő, mondja Ézsaiás népének, amelyben Istennek nincsen semmi gyönyörűsége! A próféta Isten igazságát szol­gálja. Népe felé még kíméletlenül is meg kell mondania az igazságot. Lás­suk ezt az igazságot három képben megrajzolva. 1 Költői szépségekkel írja le • szerelmes énekét kedvesének szőlőjéről (5.). Lüktető elevenséggel szemlélteti az Isten szőlőskertet te­remtő gondoskodását. Az Isten mun­kájának eredményét várta népe kö­zött: az érett és élvezhető gyümöl­csöt. Jogot, igazságot és irgalmas szeretetet várt. Döbbenetes, hegy helyette jogtalanság, embertelenség és siralom vad szőlője termett. Cso- da-e, ha ugyanolyan költőd szépség­gel írja le Isten szőlőpusztító ítéletét a meg nem metszett és parlaggá pusztított szőlőről, „Izrael házéról és juda férfiéiról?“ Ézsaiás nem „hitszó­nok“ vagy „vallásos előadó“ nem is „valláserkölcsi“ eszmék terjesztője. Isten igazságát megdöbbentő módon prédikálja, mégha az népe ellen ud­variatlan. goromba támadás is. 2 Jelképes cselekedeteivel is • igehirdetését támogatja. Né­pének erkölcsi és szociális bűnökbe süllyedését (5, 8—30) Isten büntetle­nül nem nézheti. Miként mutassa meg azonban népének Isten büntető hatalmát úgy, hogy döntő módon ész­revegye, mint ököllel mellbevágott ember az ütést? Táblát akaszt nya­kába, szemetszúró felirattal: „Zsák- mányratörő — prédáragyors“. Hogy pedig ezt a fura feliratot népe el se felejtse. Isten parancsára újszülött gyermekének is ezt a furcsa kettős nevet adja. Állandó botránfcozóst vált ki ezzel az „élő próféciával“: Asszíria jön és a hadserege mindent zsákmányul fog ejteni. Amikor népe Asszíria ellená- • ben Egyiptom szövetségében és katonai támogatásában bizako­dik, Ézsaiás nagyon merész és ma elképzelhetetlen „igehirdető“ fogás­hoz folyamodik: három évig hiányos öltözékben jár. Isten parancsára ez­zel a jelképes szolgálattal példázza Isten ítéletét, amely Egyiptomot is sújtani fogja, mert Asszíria az ő né­pét is éppen olyan hiányos öltözék­ben fogja fogságba vinni, mint aho­gyan a próféta jár. Lélegzetet el­állító, torkonragadó, valóban eleven igehirdetés a nép felé. A próféta arccal népe felé való­ban Isten igazságát szólja a legke­vésbé tekintettel arra, hogy tetszik-e ez neki, vagy nem?! Ugyanakkor azonban nemcsak ítéletet hirdet, de bocsánatot és békessége« új élet le­hetőségét is, ha „megtérve“ és „csön­dességben“ és „reménységben“ fog élni népe. „Azért az Ür vár, hogy könyörüljön rajtatok és azért felsé­ges ő, hogy megkegyelmezzen nek­tek." (30, 18.) Zászkaliczky Pál MINNEAPOLIS, 1957 „Krisztus megszabadít és egyesít wé e Két esztendeje készülődnek öt világrész evangélikus egyházaiban az 1857-es esztendő nagy eseményé­re, a nyári világtalálkozóra. Az elő­készületek és majd a tanácskozások középpontjában is ez a főtéma áll: „Krisztus megszabadít és egyesít!” Ezt az átfogó témát vitatják meg a delegátusok a világkonferencia két hete alatt. Bizonyosan vannak, akik nem egé­szen értik, miért éppen egy ilyen elvontnak látszó „teológiai tételt” állítottak a tárgyalások gyújtópont­jába. Bizonyosan lennének — gon­dolják — más „fontosabb” és „idő­szerűbb” témái is a világ-evangé- likusság képviselőinek, amikor öt év múltán újra összejönnek egy válsá­gok szakadékos partjain járó, ketté­(1) Az igazi szabadság osztott világban. Valóban „elvont” teológiai problémákról lesz-e majd szó Minneapolisban? Milyen kérdé­sekről is tárgyalhatnak közelebbről egy ilyen nagy világkonferencián? Egyházunk népét bizonyosan ér­deklik ezek a kérdések. Ezért egy cikksorozat keretében megpróbáljuk röviden ismertetni a nyári nagy­gyűlés tárgyalási anyagát, az ott szóbakerülő legfontosabb kérdéseket. Elsősorban a világkonferencia hiva­talos előkészítő iratára támaszko­dunk. Ez a „tanulmányi dokumen­tum” az említett főtémát öt részlet­témára osztja. Ezekről folynak majd a tárgyalások. Most az elsőről szó­lunk. Az előkészítő irat ennek ezt a címet adta: „A szabadság, amely Krisztusiban a miénk.” Hol van a hajolt gyökere ? A szabadság örök emberi problé­ma. Az újkori embert, a mai embert is mindennél jobban foglalkoztatja, hogyan lehetne szabaddá a termé­szet erőivel szemben és hogyan bon­takoztathatná ki életéi; szabadon a különféle emberi közösségekben? A földi élete ilyen szabadságáért vívott küzdelemben sokat elért már a mo­dern emberiség. Legújabban leigázta az atomok rejtett, végtelen ener­giáit. Megszabadult a legtöbb ve­szedelmes betegségtől. A közösségi élet új formáit alakította ki. Sokat elért, és még nagyobb feladatokat lát maga előtt. De amikor mindezt elismerjük, és mint keresztyének Isten olyan aján­dékainak is tartjuk a szabadság em­lített formáit, amelyekért érdemes élni. fáradni, küzdeni — nem feled­kezünk-e meg arról, hogy ennek a hatalmas külső előrehaladásnak ellenére belsőleg mégsem szabad igazán a modem ember? Szabadsá­got vívott ki magának a természet külső erőivel szemben, technikájá­val és tudományával a szolgálatába kényszerítette. De ura lett-e igazán a belső természetének is: szabad-e a saját akaratára nézve? A mély lélektani kutatások csak a legutóbbi fél évszázadban kezdték föltárni a lélek legbelső, rejtett vilá­gát, és a tudatalattiban és tudatta­lanban meghúzódó, velünk született 'veszedelmes, romboló ősösztönöket. Meglepő hátteret adtak ezzel az eredendő bűnről szóló keresztyén tanításnak. De ne menjünk ilyen messze. Nem állít-e maga a minden­napi élet is ezer meg ezer kiáltó példát elénk, hogy ez a mai ember is mennyire foglya a saját önzésé­nek. bűnös indulatainak és szenve­délyeinek? Az emberek idegessége, kíméletlensége, a sok családi tra­gédia, a bűn durva és kifinomult formái mindenütt, amerre csak né­zünk, mind arról beszélnek: az em­beri élet igazi szabadságához elen­gedhetetlenül szükséges, hogy belső­képpen. bűnös önzésének bilincsei- bői is szabaddá legyen. Máskülönben ez a belső rabság külső szabadsága formáit, a tudomány és technika vívmányait és az emberi közössé­geket. is veszélybe dönti. Képes-e erre a belső szabaddá té­telre az ember? Itt válnak el az utak. Sokan igennel felelnek. Két­ségtelen, hogy a társadalom. írott és íratlan törvényei, a nevelés és az önfegyelem sokat tehetnek a bűn visszaszorítására, az élet emberibbé tételére. De a bűnt legyőzni mégsem képesek. A keresztyénség azt vallja, hogy a világ és az emberi élet bajai­nak végső gyökere sokkal mélyeb­ben van. semhogy mi magunk segí­teni tudnánk rajta. Dr. Nagy Gyula rrrjyy yTTT^TrrTTTTTTyTTTTTTTTTTTTTTVTTTTT'fTTTTTTTV'ryTTTTtTTTTVTTTTyTyTTTTTTTTTTTTTyrTTTTTTTTTTTfTTTTfVTTTTTTrTTTTTVTTr GALILEI JKéfuclh (2ászló drámája budapesti Katona József Színházban hó­napok óta Németh László lélekizgató drámáját nézik zsúfolt nézőterek. Ősz óta ez a legnagyobb élmény a magyar színpadon. Történelmi dráma. Egy öreg férfi áll előttiinkj aki ismeri a világ titkát s ezért kínpadra vi­szik. Európai história. Igaz-e, hogy a Föld forog? — kérdi bizalmasan, suttogva egy este rendkívüli foglyától az őrálló zsoldos. S Ga­lilei kezében az égő gyertyatartóval, az inkvizíció börtönében, ahol a falaknak is füle van, sejtelmes kört ír le a levegőben s úgy mondja hozzá csendesen, hogy igaz, a Föld forog! Ez az igazság, amely titok még, s e titok kimondásának bátorsága avatja hőssé Galileit. Ez a mű együtt nőtt a viharba boruló nem­zettel. Színrehozatala maga is dráma. Németh Lászlót, a\ki -most Kossuth-díjat kapott, éve­ken át nem hallhattuk. A magyar irodalom egyik legnagyobb képviselője, a problémaföl­vető író, aki önvizsgálatra készteti olvasóját, nem szólhatott a közönséghez. Utóbb is csak inaskodhatott idegen írók szolgálatában, mint fordító. A Galileit 1956. október 20-án mutat­ták be ebben a színházban. Azóta is őszinte s nagy tanulság mindenkinek ez a dráma. S elégtétel is mindenkinek, alki együtt gondol a világgal, hogy ime egy irodalmi mű lég­kört formálhat. Németh László Galilei maszikjában nemcsak önmagáról beszél, Ga­lilei problémája lecke mindnyájunk számára. z eset anekdótaszerűen ismert. Galileo Galileit, a pisai egyetem tanárát, a modem értelemben vett kutató fizika meg­alapítóját, Dialogo című művének megjelenése után, a pápa bírósága Rómába idézi. Bevádol- jálk Copernicus tanának hirdetése miatt, mint eretneket, A pap-bírák rá akarják bírni, vonja vissza, amit megírt, tagadja meg kutatásainak eredményét egy hamisan értelmezett teológiai elv csorbítatlan tekintélyéért. Galilei ellenáll. Már hajlott korú s gyengélkedő ember, de megmakacsolja magát, midőn egész életének értelmét akarják elvenni tőle. Németh László drámája nem az ismert, ha­nem az ismeretlen Galileit ábrázolja. Galilei ott él egy római villában, vendégként, vé­dence a toszkánai követnek, látszólagos biz­tonságban él. Húzzák-halasztják a perét. Láto­gatók jönnek s tudós párbeszédek hangzanak el, melyek egyre inkább kidomborítják a ku­tatás szabadságának szükségét, mint egyetlen helyes elvet. Akikor kinyújtja kezét az egy­házi bíróság. Lassan próbálja megtörni a tu­dóst. Már a börtönben lakik, de kivételes bá­násmódban van része, mintegy a szenvedé­sek előcsarnokában tartják. Újból megpróbál­ják, hátha beadja a derekát. De Galilein nem fog az ármány. Akkor odahúzzák a rőt bíborban fölparázsló kardinálisok elé. Ez a nagy felvonás, a harmadik, a legdrámaibb. Galilei látszólag elbukik, holott éppen akkor Győzedelmeskedik. A befejező negyedik fel­vonás, találkozás az ifjabb tudóssal, Toricelli- vel, már csak a tanulságos summázás. émeth László lélektani éleslátása és tör­ténelmi sugallata kiaknázta a csöppnyi krónikát. Galilei, az óvatos, tartózkodó, ra­vaszdi olasz kiegyenesedik s szinte meggyul­lad, amikor el akarják venni az igazát. Ettől fogva fényleni kezd. előttünk. Igazságának titka nagyobb az inkvizíció minden szörnyűségé­nél. Ez az igazság fénylik az öreg emberből s végigjárja a nézőtér arcait, hogy kipiru­lunk tőle. Hiába kínozza Galileit a hóhér. Az összecsükló ember teste fölött a kínzók rá­döbbennek aljasságukra s embertelenségükre. Van. aki megrendül és tétovázni kezd. Van, aki falképnél hagyja a „szent gyülékezetet“ s van, aki a pápa nevében megrendezte az egész bírósági eljárást. aláíratja a buzgón szolgáló bíborosakkal, de maga visszautasítja az aláírást s fölényesen legyint a jezsuita szóra. Az igazság győz a Galileiben s a sza­badság, a szellemi szabadság jó ízei rerneg- tetik meg a hőssel együtt gyötrődő idegein­ket. Ez a szabadság az élet értelme, s igénye. Nincs is más hasznunk belőle, minthogy ezt az igényt újból és ünnepiesen tudatosítja velünk. Így szólna.k az igazi nagy írók, akik­nek a mondanivalója nem a szóralkoztatás, ha­nem az élet hitének kitágítása. Németh László jól ismeri a kort. a XVII. századot, amelyben drámája játszik. A kor hitelesítésére nemcsak színpadi külsőségek­kel és szavakkal törekszik, hanem jellemek ábrázolásával. Mennyi világító olcosság s örök emberi hitelesség árad Galilei figurájából. Zsugorodik és hirtelen megnő. Egyezkedik s váratlanul félrelöki az alkut. Gyermekded, sőt gyermekes és bátor s férfi a javó,ból né­hány perc múlva. Színes, teljes, igazi ember, egy európai lélek. Ahogy aggódunk érte, Európáért aggódunk, hazánkért. Mennyi szen­vedély, célirányosság, cselszövés, konokság és rosszaság árad ellenfeleiből, a papokiból. De van köztük együttérző lélek is, s olyan aki átpártol hozzá, előbb lélekben, majd cseleke- dettel is. Ez a drámai, ez az átpártolás, a lélékcserélő pillanatok. Mennyi emberi meleg­ség csap felérik az alamuszi, kis, besúgó ír­nokból, vagy a katonákból. Pár vonással em­beri arcéle támad a hóhérnak is. Németh László élő társadalommá varázsolta elénk egy történeti körkép figuráit. Egy-egy mondat azon frissen megragad emlékezetünkben. Az inkvizíció egyik tagja, egy vén bíboros, büsz­kén hirdetve mondja: ..Nem vagyunk mi pro­testánsaik, hogy a saját fejünkkel gondolkoz­zunk’“ Egy-egy ilyenmondat odavarázsolja az egész korszakot, a sötét Európát, amelyben a protestánsok tanították meg újra az euró­paiakat gondolkodni, szabadságot s embersé­get érezni. A dráma nyelve a magyar nyelv új szín­padi iskolája, akár az Illyés Gyula drámáié, öröm és élvezet hallgatni. színészeik munkája és a rendezés méltó a drámához. Különösen a harmadik felvonás, az inkvizíció termének képe, felejt­hetetlen és hatásos. Galileo Galilei megele­venedő figurája — Bessenyei Ferenc alakítása — jellemábrázolás a javából. Kitűnők az ink- vizítorok, hitelesek a kardinálisok, remek ka- binetalalkítás az Írnoké. Minden párbeszéd után érezzük, hinni kell az emberi lélkiisme- retben, mely az igazságot hordozza s bármely pillanatban lángra l.obbantja. Lehet, hogy az egyes ember megpörkölődik e lángtól, sőt el­pusztul tőle, de ezzel kaput nyit milliók mély lélegzetvételének. A börtönök megsemmisül­nek, az ember eléri az élet fényeit. Megren­dülve s megtisztulva ülünk a nézőtéren. Most tudjuk lemérni a történelem nyomását. Szalatnai Rezső

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom