Evangélikus Élet, 1957 (22. évfolyam, 1-41. szám)

1957-08-04 / 20. szám

tagi naplóbóL Indulás előtt régi naplómban la­pozgatok ... Egy kis család Arnesvilleben: a férfi erős, tele energiával, tengerész volt két és fél évig a háborúban. Júliusban lesz nyolc éve, hogy nő­sült. — Az asszony nyomorék. Szép volt és friss, belerokkant a gyer­mekszülésbe. Borzasztó nézni, nem tud kiegyenesedni, elsorvad egészen. Élő halott. Roncs. — A kisfiú hat­éves. Nem sokat tud minderről. Ne­vetve, vidáman játszik. Csintalan, mint a többi gyermek, nagy, szép szemei vannak. Három ember. Talán nem sokat tudnak Krisztusról, talán nem is na­gyon hisznek, mégis olyan „Krisztus­szaguk” van. Itt van valami a meg­váltásból. Egyik a másiknak az éle­tét felvette magába. Valami olyan kapocs keletkezett közöttük, amit nem lehet egykönnyen felbontani. Az asszony szereti a gyermekét, mint minden anya, — szereti azt, aki miatt megrokkant. Aki miatt hiába fiatal, öregebb minden vénasszony- nál, nem tud úgy élni, mint a többi ilyen korú asszony. Házaséletet sem tud úgy élni... Mindenkitől csak sajnálkozó pillantást kap, talán né­mi gyanakvást is, mi van vele, csak AUGUSTINUS, akit az egyház- történet Szent Ágoston néven is­mer és tisztel, azt mondja: „Ami a lélek a test számára, az a Szent­lélek Krisztus teste számára. Es amit a lélek a test összes tagjaival mivel, azt míveli a Szentlélek az egész Keresztyén Anyaszentegyház- zal. w Imádkoztunk-e gyermekeink meg­téréséért? Milyen ktészeresen ked­ves, ha ők azért boldogok, mivel bennük imádságunk meghallgatását láthatjuk. Nagyobb az öröm afölött, hogy ők a mi imádságunk gyümöl­csei, mint az, hogy bennük életünk Barjadékaiit látjuk.“ „Esedeztünk-e áldásért az Ülthöz munka közben? Milyen felséges a munka menete, ha az imádság szár­nyain siet előre.“ „Az imádság a hivő gyermek gü­gyögése, a küzdő hithős diadalkiál­tása és a haldokló szent hattyúdala.“ (Spurgeon) EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja. Szerkeszti a szerkesztőbizottsága Főszerkesztő: D. Ordass Lajos, Szerkesztésért és kiadásért felel: Dr. Kékén András szerkesztő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Vili., Puskin u. 12; Telefon: 142—074. Előfizetési árak: Egy hóra 5,— Ft, negyedévre 15,— Ft, félévre 30,— Ft, egész évre 60,— Ft. Csekkszámla: 20412—VIII. 10 000 példányban nyomatott. ZRÍNYI NYOMDA Felelős: Bolgár Imre. nem vérbajos? — Nem, ez nem baj, hanem szokatlanul nehéz kereszt. És a férj nem hagyta ott a feleségét. Ez nem is olyan természetes, ez meg­hökkentő. Egy bikaerős, hatalmas ember, egy nyomorék nő mellett és szeretik egymást. Nagyon. A férfi felvette az ő életébe a nőt. Nem hagyta ott, továbbra is szereti. Nem szégyell vele menni, babusgató szeretettel fogja karon, segíti föl a lépcsőn, vagy be az autóba. Ilyen erős ember, nem is művelt, nem is szent, nem tud testileg há­zaséletet élni, hogy bírja szeretni ezt az asszonyt, jobban, mint saját erős önmagát ? ! ? És az asszony nagyon hálás. Hálá­san szereti, a rajongásig szereti az urát, — nem is tehet másképpen. A házasélet több, mint nemi együttélés. Sorsközösség. Ez a szó ma már nem fakó előttem. Szipor- kázóan ragyogóvá tette ez a család. Tudom mit jelent. Láttam. Egy tragédia — egy borzalmasan súlyos kereszt — egy örökös miért? De a szeretet mindennél nagyobbnak bizonyult, fölébe hatalmasodott a bajoknak. Krisztus-szaguk van, valami van a megváltásból körülöttük, — ezt ír­tam, igádat írtam. Itt két ember va­lamiképpen egymásnak a Krisztusa lett. Itt ketten megszabadultak ön- maguktól. Szenvedéssel és kínosan, de mindennél nagyobb szeretettel. Még csak kettőt róluk: mindig na­gyon szerettek volna sok gyermeket. Mindketten erre vágytak. De leg­alább kettőt, mondta az asszony. Egy fiút, meg egy kislányt szeret­tünk volna. Megszületett a fiú s vele meghaltak a tervek... Nekem sír­nom kell. mikc^r hallgatom az asz- szonyt, ők mindketten tudnak mo­solyogni; mert szeretik egymást. A kisfiú pedig csak él és nem tud semmiről. Arról sem, hogy a halál mesgyéjén született az élete, arról sem, hogy tragédiát okozott azzal, hogy született, akaratlanul, a pusz­ta jövetelével. Hálás? Nem, olyan, mint a többi gyerek. Minden olyan természetes a számára. Az is, hogy az anyja nyomorék. Mindig ilyen­nek látta, megszokta. Ilyen vagyok én is. Hálás? Nem. Hálátlan? Nem. Egyszerűen termé­szetesnek veszem, hogy Valaki szen­vedett értem. Meghalt, hogy nekem életem legyen. Megszoktam, hogy mindig ezt mondiák: Krisztus értem áldozta magát. Mikor döbbenek rá, hogy ez nem is olvan természetes? — Ezért a családért imádkoznom kell. Többre tanítottak, mint egy egész prédikációs kötet: a szeretet hosszútűrő, mindent elfedez, min­dent eltűr. Hit, remény, szeretet, s ezek közül legnagyobb a szeretet. Ez igaz. Láttam. Gettysburg, 1949. május 8. Hafenscher Károly Éva és Pali ugyanabban az évben konfirmáltak. 1948-ban. Éva a Deák-téren, Pali Angyalföldön szólt az oltár előtt a konfirmandusok nevében. — 1948 őszén Isten gazdagon megáldotta a Deák-téri ifjúság életét, igéje élő kis közösséggé formálta az ifjúságot. Itt talált otthont Éva és Pali is, akinek családja közben a Deák téri gyüle­kezet területére költözött. Itt ismer­kedtek meg. Sok örömön és megpróbáltatáson keresztül vezette Isten tovább a kis ifjúságot, külön regény lenne elme­sélni, Éva és Pali mindig a „törzs- tagok” közé tartoztak. Együtt voltak a szolgálatban is. Vasárnap délelőt­tönként gyermekeknek beszéltek Jé­zus Krisztusról. Az érettségi idején — Éva a Deák téri, Pali a Fasori gimnáziumban vizsgázott kitűnően — kezdett útjuk egészen párhuzamossá válni. Az új­ságíró, de a jóbarát tolla sem me­részkedett két ember nagyszerű tit­kainak a területére, elégedjünk meg azzal, hogy 1955 tavaszán két kis csillogó gyűrű jelezte, immár az em­berek számára is, egymásratalálásu- kat. 1957 egyik júliusi vasárnapján a Deák téri templomban felzendüiő orgonaszó Évát és Palit kísérte az oltárhoz, ahol örök hűséget fogadtak egymásnak és ahol közös életük alapjául a tanítványoknak szóló evangéliumot hirdette az őket ma­gukat, útjukat, terveiket jól ismerő lelkipásztor: „íme én tiveletek va­gyok minden napon a világ végeze­téig.” Mikor jön már az izgalom? Miért kell erről írni? Mi ebben a tipikus? Embereknek akarunk reklámot csi­nálni? — kérdezhetné valaki. Nem, nem jön törés, izgalom, bár biztos, hogy az ő útjuk sem volt oly sima, mint azt valaki hihetne Pl. Éva fő­iskolát végzett, vidékre helyezték, Palit Pesthez kötötte az egyetem, így jegyességük két évét bizony nagy­részt nem tölthettek együtt. Igen, minden útnak megvannak a terhei, mégis épp a „drámai” motívumok, „nagy” kérdések hiánya miatt írunk rójuk. Azért, mert életük egyes mér­földkövei a maguk világos, józan egyszerűségében az Isten megváltó, megőrző és megáldó szeretetét hir­detik. Ha valaminek, ennek a sze­retetnek csinálnak reklámot. És írunk róluk azért is, mert jó látni a sóik kisiklott, csalódott, re- ménytvesztett élet után olyan mai fiatalokat, akik utat találtak Krisz­tusban, életcélt hivatásukban és partnert egymásban. Igen, van ilyen. Talán valóban nem ez a „tipikus”, de az ő útjuk és mások élete is ar­ról tanúskodik, hogy nem szükség- szerű a kudarc, vezet út a mai élet­ben kereső fiatalok számára, érde­mes helytállni, várni tudni, ha kell, hűségesnek, becsületesnek lenni. Jó lenne, ha ez a kis írás örömhír len­ne azok számára is, akik nem isme­rik Évát és Palit és ei'őt adna mind­nyájunknak a saját életünkben való helytálláshoz.. POSTALÁDA Kovács József fóti olvasónk írja: „ ... nagyon örültem, amikor kezem­be vettem az Ev. Élet legújabb számát s megláttam azt a címet: „Ifjúság és Boldogság”. Ügy vártam, úgy óhajtottam, hogy a „mi újsá­gunkban” egy izgalmas, bennünket, ifjúságot nagyon is érdeklő vítasoro- zat induljon; ... a legfásultabb. ieg- cinikusabb ember is, aki mindenből gúnyt űz, akit semmi sem érdekel: az is szeretne boldog lenni, szeretné a boldogságot tapasztalni”. — K. J. leírja, hogy teljesen árván nőtt fel, a boldogsággal, ahogy ezt általában értik, ritkán találkozott. Majd így folytatja: „Az adja meg a boldogsá­gom igazi mély értelmét, hogy Isten tanácsot adott mindig, hogy mit le­het és mit nem, megőrzött rossz tár­saságtól. megmaradtam hű szolgájá­nak ... az én esetem tanúság arra, hogy minden embernek van boldog­sága: mélvebbértelmű boldogsága. Mert nem boldogság-e az is a ke­resztyén ember számára, hogy Isten szeret bennünket, minket bűnös em­bereket, s az Ő egyszülött fiat fel­áldozta bűneinkért, csakhogy elnyer­jük az örök életet?! S nem boldog­ság-e az, hogy az ember lehet ke­resztyén, ismerheti Jézus Krisztust? Sorolhatnám ezt is a végtelenségig, — A 15 éves, életből kiábrándult, minden iránt elfásult diáklánynak azt üzenem, hogyha másért nem, Istennek ezért a szeretetéért érde­mes élnie, mert azt én is tapasztal­tam, hogy az emberek rosszak, de az nem mentség arra, hogy nem szeret élni. Élni szeretni kell! A házasélet Isten kegyelmi ajándéka a bűnös ember számára és nem szabad meg­vetni. S nem szabad nagy kijelenté­seket tenni kedves Ismeretlen, mert én hiszem, hogy meg fogja találni egyszer az Igazit, a szeretett férfit. Bodrog Miklós lelkész írja Mis­kolcról: „Mi a boldogság?” Erre a kérdésre keres választ R. P. Sok figyelemreméltó és hasznos megálla­pítása van, de cikke valamelyest azt a benyomást keltette bennem, hogy a boldogság után elég egyoldalúan emberi lehetőségek terén kutat. „Légy az, aki vagv!” — idézi a gö­rög bölcset s „jobbik énünk” érvény- rejuttatását szorgalmazza. A Szent­írás viszont arról beszél, hogy légy olyanná, amilyenné Isten akar tenni, „önmagád” csak Isten ítéletét érde­melheted ki, „jobbik éneddel” együtt. Nincsen testemben (azaz egész emberi valómban!) semmi jó — vallja Pál, aki megtérésétől fogva nem „jobbik énjét” követte, hanem Jézus Krisztust. Jaj nekünk, ha „jobbik énünket” akarjuk követni. Testünk, lelkünk, szellemünk, tehát emberi valónk egésze Isten ítélete alatt van, ezt kell megtagadnunk, megfeszítenünk, hogy Istennek enge­delmeskedjünk. Az úi ember egé­szen más, mint „jobbik énünk” — csak Isten teremtheti meg bennünk. Erre van szükségünk, hogy a bol- dogságot, azaz magát Istent elnyer­jük. * Néhány, az elmúlt hetekben érke­zett levélbe! közöltünk részleteket. Továbbra is szeretettel várjuk a leve­leket mind a megjelent írásokkal, mind a gyülekezeti élettel, vagy bár­milyen egyéb kérdéssel kapcsolatban. A könnyebb adminisztrálás miatt kérjük, hogy a leveleket így címez­zétek: Evangélikus Sajtóosztály. Bp. VIII., Puskin u. 12. — A borítékra írjátok rá' „Ifjúság Oldala”. Sze- mélyszerint valamelyik cikk írójá­nak is lehet írni; ekkor a megjelölt címzés mellett az illető nevét is ír­játok a borítékra, (A szerk.) Jól clöntött-e a bíróság? A moziban, ahol a ,.Megosztott szív“ c. angol filmet vetítik, nem talál a szó meg­szokott értelmében vett szórakozásra a néző A történet annak ellenére, hogy nem egyedülálló, mégsem hétköznapi. Kié le­gyen .a tíz esztendős Toni? — ez a köz­ponti kérdés. Az édesanyáé, aki szülte, vagy a nevelőanyáé, aki szíve minden sze­retetét a gyermeknek adta? Az előadás után a nézőben ott marad a kérdés: jól döntött-e a bíróság? Megoldódott-e a prob­léma? Van egy ehhez hasonló helyzet a Szent­írásban is. A salamoni ítélet. De itt nem alkalmazható, hiszen mindkét asszonyt a szeretet fűti. Egyik sem hagyná kettévágni a gyermeket. Mindkettő inkább lemond róla. A szeretet, vagy talán az önzés harcolnak itt egymással? Feltétlenül a szeretet. A film egyik legmegrázóbb jelenete győz meg min­ket erről. A két anya találkozása, néhány nappal az utolsó tárgyalás előtt. Rádöbben­nek arra, hogy nem dönthetik el maguk a kérdést. Kívülállóknak kell a végső szót kimondani. Meg kell várni a bírósági dön­tést. Tulajdonképpen három vívódó emberlélek útja tárul fel előttünk. Az édesanyáé, aki mindent elveszített a háború viharában. Férjet és három gyermeket. A legkisebbet, a fiút, még pólyáskorában ragadták ki kar­jából durva katonakezek. Nem csodálkozunk tehát, hogy a közben eltelt tíz esztendő ellenére kisbabáját követeli vissza. A másik anyát is megilleti az édesanya elnevezés. Szeretete, szava és minden moz­dulata avatják édesanyává. Hiszen amikor örökbefogadja a kis, egyenruhától irtózó, megfélemlített, ideges gyereket, minden szeretetére szükség van. hogy emberré ne­velhesse. így válik érthetővé: ideges rette­géssel fél. hogy elveszik tőle a gyermeket. De a gyereket sem hagyja érintetlenül a személye körüli harc. Olvassa az újságot, mely részletesen számol be az ügyről és természetesen nevelőszüleihez vonzódik, akikkel közösen élte le gyermekéveit, akik­től sok szeretetet kapott. Jóformán nem is érdeklődik valódi anyja iránt. A kérdés lát­hatóan foglalkoztatja, amikor az ablakból meglátja, hogy játszópajtásai gyermeki ke­gyetlenséggel üldözik a városban iuegen asszonyt, édesanyját, hógolyóikkal. Az asz- szonynak védelemre van szüksége és a fiú nem késlekedik, ügy érezzük, itt dől el a kérdés. Itt döbben rá a gyerek is, hogy anyjának szüksége van az ő szeretetére. Nem tudatos gondolatsor ez. csupán a gyer­mekszemek híradásából értjük meg a sze­retet üzenetét. Le kell mondania a szere- tetröl, a nagyszerű családi légkörről, hogy á szeretet parancsára anyjával menjen. Mégegyszer feltör a gyerekből az emberi ön­zés, amikor a bíráknak zokogva mondja, hogy maradni szeretne. A bíróság mégis az anyának ítéli a gyermeket. A történet arra figyelmeztet, hogy a há­ború következményei még 10 esztendő múlva is éreztetik hatásukat emberi életek­ben, Emberi felelősségünk, hogy mindent megtegyünk azért, hogy ne legyenek többé szüleiktől és hazájuktól messze kallódó gyermekek. F. T. NEHEZ JÓNAK LENNI... „Óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből?” Hóm. 7,24. anyit nem lehetett a legjobb fiúnak mondani a bibliakörben. Vasárnapon­ként csúzlival, vízipuskával és hasonlókkal rémisztgette a lányokat. Még csak kilenc éves volt, de rengeteget haszontalankodott, a bib­liakörvezetők réme volt, mert nem lehetett vele bírni. Egyik alkalommal éppen akkor léptem be a terembe, mikor Sanyi javában csúzlizta a sikoltozva menekülő lányokat. — Sanyi! Azonnal idejössz! — kiáltottam. Ijedten engedelmeskedett. Kimentünk a folyosóra és beszélgetni kezdtem vele. El­mondtam neki, hogy a bibliakört komolyan kell venni, hiszen az istentisztelet és ott Jézus is jelen van. Belátta, hogy nagyon haszontala­nul viselkedett és megígérte, hogy többé soha nem lesz rossz a bibliakörben. Ettől kezdve hétről hétre csodákat mesél­tek a bibliakörvezetők Sanyiról. Nem volt nála csendesebb, jobb gyermek a bibliakörben. Nagyon örültem ezeknek a jó híreknek. Egyszer aztán valami szomorú dolog tör­tént. Egyik vasárnap reggel odaértem a te­rem elé, ahol a gyermekbibliakört szoktuk tartani. Nagy lárma, szaladgálás és sikolto­zás hallatszott belülről. Amint beléptem, kü­lönös kép tárult a szemem elé. A felfordí­tott asztal és székek tetejében az én Sanyikám trónolt és onnan célozgatta csúzlijával a me­nekülőket. — Sanyi! Gyere ide! — kiáltottam nekii Nyomban csend lett a teremben. Sanyi megszeppenve jött hozzám. Félrevontam és csendesen megkérdeztem tőle: — Sanyikám, mit ígértél nekem? £s akkor — soha életemben nem fogom ezt elfelejteni — Sanyi felnézett rám, a szeme tele volt könnyel és ezt mondta: — Bandi bácsi! Olyan nehéz jónak lenni! Lám, mennyit szenvedünk a bűn miatt. Jézus közelében érezzük meg igazán, milyen nagy baj a bűn és milyen nehéz megszaba­dulni tőle. Kicsoda szabadít meg? Ezt kér­dezzük, mint Pál apostol Róma 7, 24-ben. Sanyinak akkor ezt mondtam: — Jézus segít rajtad, és segít neked ő azért jött. hogy megszabadítson a bűntől és az ördögtől, aki nem engedi, hogy jók legyünk. Muiita- Andor bácsi OOOOOOOOOOOOOOOOOOCXDOOOOOOOOOOOOOOCOOOOOOOCOOOOOCXXOOC E3ső aranymondásom Az eget rötszínűre festve, tűz volt falunkban akkor este. S amikor másnap reggel jártam ott, láthattam az üszkös romot, s azt olvashattam a kormos falon: „Látod, a tűz micsoda hatalom!“ Öt éves koromban történhetett. Este édesanyám lefektetett. Az imádságot elmondtam hibátlan, szemem álomra zártam, de szívem elfogta a félelem. Ha újból tűz támadna hirtelen! Rekedten kongna a harang megint, és ami szép, kedves, elégne mind! Édesanyám odajött: mért nem alszom? Aggódva simogatta meg az arcom. Elpanaszoltam, miért remegek: a sötétben talán rossz emberek lopódzkodnak, és meggyullad a ház, amikor senki sem vigyáz! S édesanyám — most is emlékezem — akkor összekulcsolta a kezem, és az első aranymondásra engem • akkor tanított életemben: ..Hogyha Isten velünk, ki ellenünk.“ Mi az ö oltalmában pihenünk, Ö vigyáz reánk minden pillanatban. „Ha Isten velünk“ . . . Mondtam, mondogattam . •, s nem ijesztett a romok képe sem . . t Nemsokára aludtam édesen. Azóta már a félvilág is égett. Édesanyám, most is áldalak téged, hogy kezem akkor este összetetted, hogy ezt a hitet szívembe vetetted. Azóta annyi minden porbahullt. Sok emléket eltemetett a múlt. De átkísér ezernyi változáson ez az én legelső aranymondásom. Kinyílna,k, elhervadnak a virágok, de ez a virág nem hervad el, látod. Édes vigaszával járunk-kelünk: „Ki ellenünk, ha az Isten velünk!“ S mit akkor meg se köszöntem talán, most köszönöm neked, Édesanyám. Turmezel Erzsébet APRÓ LECKÉK KICSINYEKNEK A legszebb könyv Milyen sok könyv van a világon. Ha mind egymásra raknánk, akkora lenne, mint a leg­magasabb hegy. De melvik a sok közül a legszebb? A legszebb könyv a Biblia. Mit gondoltok, miért? Megmondom. Azért, mert Isten szeré­té tárol szól. Mi a legszebb a mezőn? A nyiló kis virág. Mi a legszebb az, égen? A hunyorgó csillag. Mi a legszebb otthon? Anyuka és apuka sze­retete. Mi a legszebb az életben? Isten atyai sze­retete. Erről olvashattok a Bibliában. M. Endre bácsi VÁLASZOLJ! (Kérdések az egyház tanításából) IV. 1. Az Ágostai Hitvallásnak hányadik cikke szól a gyónásról? (1 pont) 2. Hány része van a gyónásnak (a Kis Káté szerint)? (1 pont) 3. Egyházunkban hányféle gyónás van? (2 pont) 4. Mi a „kulcsok hatalma”? (4 pont) 5. Milyen szavakkal bízta Jézus a tanítvá­nyokra a „kulcsok hatalmát”? (2 pont) 6. Hogyan hangzanak a gyónó kérdések az úrvacsorái istentiszteleten? (3 pont) 7. Milyen bűnöket kell meggyónnunk? (2 pont) 8. Mi a gyónás ajándéka? (4 pont) 9. Hogyan lehet az enyém Krisztus bocsá­nata? (4 pont) 10. Mikor menjünk magángyónásra? (2 pont)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom