Evangélikus Élet, 1957 (22. évfolyam, 1-41. szám)

1957-04-21 / 5. szám

Jézus nagypénteki bemutatása

lódó senkik s a tömeg dühödt szen- ®S«#?!Í&írNlI I 2% J nsp vedély Vak eszköze, úgy áll Pilátus

.f bemutatásában előttünk egész páratlan értelemben az ember. Jézus utólérhetetlenül nagy az alázatos odaadásban, méltóságba öltözik a szenvedés néma vállalásában, az elkeseredés-, a bosszúvágy-, a gyűlöletmentes megaláztatásban.

Íme, az ember! A második Ádáml Aki engedelmes marad Isten leg- terhesebb akaratának a cselekvésében is. Benne kiábrázolva láthatjuk az embert a legtisztább eszményében.

Előbb azt mondtuk, hogy a nagypénteki bemutatás elénk tárja, milyen mélyre elment Jézus a mi emberségünk felvállalásában; most hadd lássuk meg azt is, milyen magasságokig felvitte a mai emberségünket. Ilyen is lehet az ember: egészen a mások javát néző, és egészen az Isten alkaratát cselekvő!

Végül az se véletlen, hogy ___Jézus a nagypénteki bemutatáskor gúnyból királyi palástot és koronát viselt. Hiszen a nagy per legterhelőbb vádja ellene, hogy királynak vallotta magát.

De ha a római császár bíborába öltöztették volna, ha drága gyöngyökkel ékes korona érintette volna a homlokát, és ha arany pálcát tartó keze alatt ezrek hódoltak volna meghunyászkodva, akkor se érezte volna magát különben Jézus. Az ő országa nem ebből a világból való. Ő nem úgy király, mint a többiek. Öt az igazság teszi királlyá, amit képvisel: a szeretet, amit az ellenséggel szemben is gyakorol; a szolgálat, amit mindenek felé végez; az áldozat, amit az egész világért hoz. Csepregi Béla

ÉRTÜNK

Jézusnak volt karácsonyi bemutatása is. A törvényszabta időben felették a jeruzsálemi templomba, »•hogy bemutassák az Úrnak“ (Lukács 2,22) Akkor a szülők mutatták be Istennek.

Jézus nyilvános munkája azzal kezdődött, hogy Keresztelő János rámutatott: „íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét!“

Nagypéntek _ reggelén Pilátus állítja oda zsidók és pogányok elé palotája erkélyére: „íme, az ember!“ Ez a nagypénteki bemutatás. Jézus bemutatása az egész világnak.

Ml VAN EBBEN A NAGYPÉNTEKI BEMUTATÁSBAN?

í 4 I Megkínzott, összevert, kigú- L_Ll nyolt ember áll a tömeg előtt. Egészen védtelenül és egészen kiszolgáltatottan. „íme az ember!“ — mondja felőle Pilátus. Lehet-e bárkinek kétsége afelől, hogy Jézusban az Isten egészen emberré lett. Ki- csúfolhatóan, megkínozhatóan emberré. Pellengérre állított emberré.

Pilátus mentő szándékkal rendezte ezt a bemutatást. Meg volt győződve Jézus ártatlanságáról. Nem akarta igaz vérrel terhelni a lelkiismeretét. Szerette volna a tömegben is felkelteni az emberiességet. Lássátok, ez csak egy ember, szánalomra méltó, veszélytelen ember! Ha valamit esztelenül a fejébe vett volna, azért már megbűnhödött. Bánjatok vele ti is emberiesen! Legyen elég a büntetésből!

0 Persze Pilátus maga sem tudta, hogy pogány ajka most Istennek szolgál eszközül, hogy akaratlanul is próféciát, kinyilatkoztatást mond, s hogy az „Ecce homo!“ be fogja járni az egész világot. Ö talán csak azt akarta mondani: Lássátok, ez csak egy ember! A szava mégis így hangzott: íme, az ember!

Ahogyan Munkácsy képén a megkötözött és kigúnyoít Názáreti túlnő mindenkin, és mellette a törvénytevő tehetetlen báb, a főpapok áskáKRISZTUS EMMÁUSBAH

A misszió számokban

Ausztráliában, Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában összesen 46 országban 63 evangélikus missziói társulatnak és szervezetnek 3379 missziói munkása dolgozik. E számban nincsenek benne az ottani, belföldi missziói munkások.

Németországnak 15, az Egyesült Államoknak és Kanadának 14, Dániának 9, Norvégiának 7, Svédországnak 6, Finnországnak és Franciaországnak 2—2, Ausztráliának,

Izlandnak, Indiának, Indonéziának és Hollandiának 1—1 missziói társulata, illetve szervezete szerepelt ezekben a számokban. E missziói munkásoknak mintegy harmadrésze felavatott lelkész. A többiek tanítók, orvosok, betegápolók, adminisztratív munkaerők stb. Többen közülük egyidejűleg többfajta munkakört is betöltenek.

O Jézus tágabb tanítvány! köréhez (vö. Lk 10,1) tartozó két férfiú igyekezett Húsvét napjának délutánján, — vagyis a Jézus halálát követő harmadnapon — Emmaus felé. E falu csak félnapi járóföldre feküdt Jeruzsálemtől; a férfiak nyilván odavalósiak voltak. Mindketten levertek, arcuk sötét, szavuk csüg- geteg. Csalódtak Jézusban, mert nem váltotta valóra reménységeiket. Nem lett belőle olyan Messiás, mint amilyent ők maguknak szerettek volna. Nem állította helyre Izrael országát. Vagyis: nem „váltotta meg“ őket a földi életnek azoktól a terheitől, amiktől pedig annyira meg szerettek volna szabadulni. Ez a csalódás tette Júdást árulóvá; őket reménytvesztetté.

VTTTTVTTVTTTTTTTTTTWTTVTTTVWVTeVTVTy,

► 4

: Jézus lábainál 2

►

► Ügy járulok szent színed elé,

► Uram, mini egykor Mária.

► Boldog a bűnös, mert lábadnál íSzabad könnyét kisírnia.

► Bűnbánatomnak olajával í Kiöntöm tiszteletemet,

► Hálaadásom illatával ► Árasztom el szent fejedet.

►

'A bűnök mélységéből jöttem, ^Szennyes lett a fehér ruhám,

1 Egy veszteit élet áll mögöttem, t Vétkek hínárja tapadt rám. 'Tudatlanul már régen várlak, t Téged várt néma sírásom, jMost itt vagy s én cl nem bocsátlak,

í Kezedben van gyógyulásom.

►

► Szétszórtam Ifjúságom kincset,

► Ártatlanságom porba hullt.

► Most hordom a szégyen bilincsét,

► Mindenből kifosztott a múlt.

► De ezt a nárdust átmentettem,

► S vele most lábadat mosom ,, Bűneimért és minden tettem £ Bocsánatáért, Jézusom.

j>Uram, tudod, hogy a vétkesnek ;Míly nehéz az útja Hozzád jVad vágyai a rút vétkeknek ► Félútról Is visszavonják.

► S farizeusi kevélységgel ► Simonok állnak utamba,

►Csúf kárörömmel, gúnyos kéjjel ►Vajkéinak utált múltamba*.

Az Evangélikus Egyetemes Sajtóosztály irat terjesztése konfirmandusok számára ajánlja ajándékozásra Jávor Pál: Imakönyv gyermekek részére, ára 20,— Ft,

Raffay Sándor: Imakönyv,

ára 25,— Ftj

:Oh, Jézusom, nagyon szeretlek, l Hisz' f-< Uat bocsátottál meg.

► Melegétől e szeretednek ►Szivem boldogan megremeg.

Lábaidnál nyugtot találtam, ÍPihcgve pihenek meg itt.

► Teljes szívemből megutáltam ÍÁtkos életem vétkeit.

O

E férfiak tanítványai voltak.

Hónapokat, talán éveket töltöttek Jézus társaságában. A lábainál ültek, beszédét hallgatták, tetteit csodálták, megosztották kenyerét és sorsát. Mégsem ismerték meg őt. Ismerték az „Írásokat“, az Otestamentum könyveit, szorgos érdeklődéssel kutattak bennök, mégsem találták meg a könyvekben a Krisztust. Látták Jézust, de nem ismerték fel. Sem azelőtt, sem most, útban Emmaus felé. S olvasták az Írást, de nem hallották meg annak üzenetét. Szemüket s szívüket az kötötte le, ami Jézus körül történt: a főpapi ármány s a pilátusi erőszak. A róla szóló jövendölés s beteljesedett ígéret számára süket volt fülük

Jézus irgalmas szeretete nélkül nem juthattak volna ezért 3 húsvéti hitre. S figyeljük csak: ho- 3 gyan cselekszik velük Jézus. Hoz- 3 rájuk csatlakozik először is s egy 3 darabig velük megy az úton, az ő út- 3 jokon, falujuk, Emmaus felé. Meg- 3 osztja velük az út fáradalmait s 3 gondjaikat. De örömüket s várako- 3 zásukat is, midőn az útkanyarban feltűnik az ismert hajlék, melynek felfelé szálló kéményfüstje vacsora illatával serkenti az e3t vándorát s aminek kilincsére mindnyájan oly örök emberi örömmel tesszük kezünket: hazaérkeztem, itthon vagyok. Unszolásukra belép otthonuk küszöbén s letelepszik asztalukhoz. Ügy, amint a végső búcsúkor nekik s mindnyájuknak megígérte: Én ti- veletek vagyok, minden napon, a világ végezetéig.

Az emmausj tanítványoknak a hite körül volt baj. Ezt maga Jézus állapítja meg. Elméjök értetlen s szívok hideg. S mily bölcs jósággal közeledik feléjük Jézus! Mennyi nevelő szeretet és serkentő bíztatás van szavaiban. Hitet akar bennök gerjeszteni, türelmes fáradozással, mint amikor valaki nedves és hideg gallyakból rak tüzet s a kojtolgó pisla lángot lelke leheletével ébresztgeti. Ám a hit ébresztésének csak egy útja van: a ^ meghallott ige. Jézus is erre az útra * vezeti tanítványait. Megmagyarázza 3 nekik az írásokat. Feltárja a nagy 3 titkot: hogy az egész Szentírásnak 3 egy tartalma van: a Krisztus. A 3 Biblia a „jászol s a pólya, amibe ^ az Üdvözítő van elrejtve s beta- 3 karva“, mondotta Luther. S a má- 3sik nagy titok: az írások kulcsa a 3 Krisztus kezében van. Akinek Ö ^megnyitja szívét s a Szentírás ér- 3 telmét, az hall és hisz. Mert a hit 3 „hallásból van“, a prédikált ige 3 meghallásából. Milyen egyszerű és 3 miyen felséges és bíztató: Krisztus 3 az emmausi út vándorainak — pré- 3 dikál. Azt teszi, amit azután reá- -juk is bíz majd: „Elmenvén... tanítsatok minden népeket“, s amire minket Is elkötelez s amihez szá- 3munkra is minden drága Ígéretet «fűz. A prédikációban kívánja ma is «ugyanazt a húsvéti hitet ajándékozni j nekünk, amivel egykor e két csüg- j gedt s félénk férfiú szívét'megdobogtatta.

!©

t Áldott Uram, óh hála Neked, j Bűnösnek is van üdve itt. ►Feloldozott már szereteted: Megbocsáttattak bűneid!

►A te hited megtartott téged, jCsak szeress tovább hűséggel!

^ így érheted el boldog véged;

►Menj utadra békességgel!" 3

j (Énekelhető: „Mily nagy az Űr ke- 3

► gyelmessége ...“ dallamára.) 3

► ■«

*• Ruttkay-Miklián Géza

föLtámaböít

ÉRTŐNK

©

Krisztus kezében van hát a Biblia s nem a mi kezünkben, hála Istennek! Mi mit is kezdhetnénk vele? Nélküle, kezünkben a Bibliával is,# csak tévelyegnénk s magunkra maradva mindent elrontanánk.

Az a reménységünk és ez Húsvét nagy boldogsága, hogy az élő Krisztus lép hozzánk, kezében a Bibliával, mely Róla szól, s hitet ajándékoz nekünk.

De nemcsak a Biblia van a kézé* ben, hanem a kenyér is. Egy egyszerű s mégis felséges mozdulatról ismertek reá tanítványai: megszegte a kenyeret s megosztotta velük. Amint Rembrandt csodálatos rézkarcán megjelenítette: arcán egy atyai mosoly isteni derűjével nyújtja kétfelé a megtört kenyeret, mintha mondaná: hát nem látjátok, hogy itt én vagyok a gazda. Bár ti vagytok otthon, mégis az én vendégeim vagytok. Mint egykor a mezőn az ötezrekkel, s azután is annyiszor s végül az utolsó együtt töltött estén* Gecsemáné előtt. Megáldom ezt a kenyeret és minden kenyeret, e házat és minden emberi hajlékot. Húsvét fénye és dicsősége leszáll most ide közétek; a hajnali ragyogás estétek és éjszakátok világossága is, Húsvétra emlékeztet majd minden vasárnap és Húsvét öröméből éled újra minden hétköznap békessége és bizodalma.

©

Ezt a prédikációt mondja Krisztus Emmausban tanítványainak. S mert meghallják, a meg- nyílt fül és szív után látásra tárul a szemük is. Megismerik a Mestert, a kedves utitársat, akinek szavái'a úgy felengedett a szívük.

A meglátott Krisztus eltűnik, de

a hitben megnyert Ur megmarad, elvehctetlenül, örökre.

Ezzel a kinccsel indulnak útra, Jeruzsálembe, hírt vinni a többieknek. Mert ezzel a kinccsel az ember nem bírja ki egyedül. Ezt az örömet szét kell szórni, mint a kenyér magvait* hogy gazdag gyümölcsöt teremjen, százszor annyit. Groó Gyula

A borostás állú, ragyás kis pedellus kán nyitotta a kollégium kapuját.

■— Ni, a tanyasiak ma az elsők! — morogta barátságosan.

— Jó reggelt, Hefaisztosz bácsi! — köszöntek kórusban a fiúk, mert a pedellus nemcsak csúnya volt, hanem sánta is, mint a görög isten.

Az első diákok, ahogy ott állongtak a kapunál, egyszerre tódultak be, a későbbiek egyenként érkeztek. Csípett a márciusi szél. mely felveri a homokot s függönyként viszi maga előtt. Kipirul attól mindenki. A formás kis csizmák vígan kopogtak a százforma, lapos, túrószín kövön, amivel a folyosó ki van rakva.

— Aztán takarékoskodjanak avval a fával, mert fogytán van már! — kiáltott a pedellus, s felhúzta gubancos szemöldökét.

— Csakis, csakis! — hangzott válaszképpen kórusban.

— Aztán miféle kálomista szent napja van máma, hogy mind feketében gyünnek? — morgott tovább őgyelegve a kapu körül.

— Szent Hefaisztosz napja! — csengett a kórus, majd szaporább csizmakopogás hallatszott, végül baloldalt éles csattanással bezárult a szélső tanteremajtó.

— Az ötödik osztály, na persze! — dör- mögte a pedellus s már inait volna utánuk, de eszébe jutott, hogy posztját nem hagyhatja el, hát továbbra is ott álldigált a kapunál. Majd leragadt a szeme, olyan álmos volt. Hajnalban kelt a kakasokkal, végigtakarított, befűtött a nyolc terembe, az igazgatói irodába és a tanári szobába, aztán odadőlt a kapufához s félnyolcra rájött az álmosság, a jóég tudja, miért. Keserű szókat motyogott maga elé, akár a szembejövő tanár urak, akiknek harsányan köszönt s akik ugyanarra gondoltak, mint a szegény szolga. Hogy a kenyér ára három forint s tizennégy forintos fával tüzelnek. Gebedjen meg az osztrák miniszter, aki ezt a világot kitalálta. A kollégium tanácsa havonta ötven forintot fizet a tiz tanárnak fejenként, s neki, a pedellusnak. huszonhármat. Uram Isten, hogyan lehet ebből megélni családostul, ebben a drágaságban. S ezek a diákok még tetejébe csúfolják is az embert, kínozzák, amikor aludni akar. Aá... — ásított s önkéntelen a kis harang fanyeléhez nyúlt, meg kell húzni, nemsokára nyolc óra. De még egyszer kinézett az utcára. Szürke port kavart a szél, a gallyakon már ott csillogott a tavasz fénye, olyan bátran, mint egy könnycsepp.

Tavasz Nagykőrösön

A szomszéd házból éppen akkor lépett ki Arany tanár úr, az ötödik osztály főnöke. Milyen takaros kis ember, gondosan • fésült bajusz, mindig tiszta ruha. Ennek a tanárnak van a legnagyobb tekintélye. Mellette két diák lépked. Hajnal Ábel, a kosz- tos fiú, aki hetedikes, meg a tanár úr fia, a negyedikes, akit csak úgy hívnak a kollégiumban, hogy „Laci te, jer ide”. S ennek a megszólításnak nagy története van.

— Jó reggelt, adjon Isten!

•— Jó reggelt. Gergely! — mondja csöndesen Arany János.

Egy perc s Gergely meghúzza a harangot. Bezárja a kaput. Zöröghet, aki késik. Ez az Arany tanár úr. Azt mondják, Petőfi barátja volt s a szabadságharc alatt Kossuth néplapját csinálta. Tiszta ember, akár a lakása. Nincs olyan rend senkinél Nagykőrösön, mint ennél a kis embernél. Az almáriumon a napsugár úgy folyik szét, hogy porszemet se talál. A tanár úr meg, ahogy hazajő, hosszú kabátba bújik, kék bojtos veres török sipkát nyom a fejére, meggyújtja selmeci kőpipáját s odaül az asztalhoz, ölvas-ír napestig. A diákok lábujjhegyen járnak az ablaka alatt. Dehogy cserdltené meg a karikását egy is a kis vadak közül ezen a tájon. De jó csend van ma, de jó, puha és mély, milyen mély csend.

Js'zalatt az ötödik osztályban Arany János tanár úr szeme végigfutott az osztályon. Szeretett a szemekbe nézni, szótlanul. Otthon van a világ legszebb szompárja, azt nézi a költő áhítattal, kis lányának, Juliskának, kék szemét. Olyan, mint a nyíló fenséges ég ilyenkor, kora tavasszal. S milyen okos ez a kis lány, úgy elbeszélgethet vele irodalmi dolgokról, akár egy íróval. De mi ez? Mit fészkelődnek a fiúk? Beírja az osztálynaplóba a dátumot: 1857. március 15. Most meg a fiúkon a sor, hogy csodálkozzanak. Arany tanár úr elpirult. Most már tudják egymás titkát. Mind tudják, mire gondol a magyar irodalom tanára s mire gondolnak diákjai ezen a szent napon, Petőfiék napján. Harmincöt forró szem szegeződik a tanárra. Arany János nem igen vet nagy szókat. Most is csak ezt mondta:

— Ha szívvel is érzik, hogy ma leckét ne kérdezzek, akkor tovább megyünk.

— Éljen a tanár úr! — hangzott a válasz ildomosán.

— A költészetről beszéltünk legutóbb — mondotta Arany János. — Van költészetünk, mely megállja a helyét Európa bármely népének költészete mellett. Nemcsak az, amit költőink írtak, hanem amit maga a nép költött, az a kevéssé ismert. S a ritmus, mely népdalainkban érezhető: az igazi magyar ritmus. a népileg nemzeti ritmus, melyet költészetünkben tovább fejteni tartozunk...

Tfint a folyosón e pillanatban a deres arcú,

11 bolygó szemű Fitos tanár úr futott végig, szinte berontott az igazgatóhoz:

— Itt a pesti tanhatóság, direktor uramt itt a Mikulás! — lihegte a jó öreg vészes szemforgatással — ott állok az ablaknál, félszemmel kinézek s hát látom, a kollégium előtt kocsi áll meg s már jő is Mikulás Dániel, a pesti tanfelügyelő. Az a szűkeszű Gergely álltában elaludt a csengő mellett.

S Mikulás, a Bach-huszár, bécsi ruhájában, divatos és csikorgó új cipőjében máris ott lejt a folyosón.

Mi történt? Vizsgálat? Feljelentés? A behódolt tanfelügyelő udvariasan mosolyog, kéreti Arany János tanár urat. Gergely bácsi már egész hivatali súlyával fut az V. osztályba. Aztán tanár és diák mind lesi, mi lesz Arannyal? Percek múlva szétszalad a hír a kollégiumban: az ifjú császár jő Magyarországra s Mikulás Dániel a hatóság nevében felkérte Arany Jánost, írjon üdvözlő költeményt Ferenc Józsefhez, köszöntse az ország nevében az uralkodót, aki eljő, hogy megnézze a magyar tartományt. De Arany János udvariasan visszautasította a kérést. Hivatkozott betegségére, hogy zúg a feje. vízkúrát is tart otthon, mindenki tudja, gyengélkedő ember. As iskolafelügyelő dolgavégezetlan, mérgesen, kipirulva távozik.

ílMásnap ebéd után Arany János ódon an- goi krónikát forgat, majd kiballag a ház körül elterülő csöpp kertbe, ahol Juliska a napsugarak zöld-arany glóriájában ujjal hegyével simogatja a fakadó rügyeket az eperfún. Az apa szótlan nézi a lány-kezet. Mikor a házba vezető három lépcsőhöz ér. a koltywqim falához fordulva szinte elkiáltja magát:

— Űe egy se bírta mondani, hogy éljen Eduárd!

Juliska még nem látta ily felhevülve ax

apját.

él hét múlva Arany Szász Károlyhoz ment vizitbe feleségestül, Juliska is velük tart. A kis Laci és Hajnal Ábel ekkor megtalálja a költeményt, amelyet tegnap harmadszor tisztázott le gyöngybetűivel a költő. Senki nem merte faggatni a versről. Most itt fekszik a kézirat az asztalon. „A walesi bárdok" — olvassa visszafojtott lélegzettel a két diák. Hajnal Ábel járatos szemmel végigfut az első strófán:

Edvvárd király, angol király Léptet fakó lován:

Hadd látom, úgymond, mennyit ér A welszi tartomány.

— írjuk le, Laci. ezt le kell írni, Ferenc József megkapta a köszöntőt, jöhet Magyar- országra, ezt ismernie kell minden kollégistának!

Két nap alatt lemásolta a verset minden nagykörösi gimnazista. Fél árkus papíron izgatott hangon olvasták este a szüleiknek:

Elhullt csatában a derék —

No halld meg Eduárd:

Neved ki diccsel ejtené,

Nem él oly welszi bárd.

Inkább halálba mennek az énekesek, de a nemzet gyilkosának senki nem dalol.

AAásnap este felé a nagykörösi diákok csöndesen gyülekeztek a kollégium előtt. Gergely még a feleségét is odahívta, nézzék ketten, mi lesz most. Mikor mind együtt voltak a legjobb énekesek, odavonultak Arany János lakóházához s elénekelték a „Müller Gyula Nagy Naptára” kezdetű bohö szöveget, mely tudvalévőén a Kossuth-nóta dallamára m.ent s az együgyü szók mögött mindenki az eredeti lángoló szókat érezte. Tüntetni nem volt szabad, ezt a kollégium rendje is tiltotta. az ártatlan daliás azonban nem számított tüntetésnek. Arany János szépszemű lánya beinvitálta a diákokat az apjához. Arányúé vörös bort töltött minden előkeríthető pohárba. A lámpa sárga fénye aranyba vonta a piros fiú-arcokat. Ünneplés csönd támadt, S ekkor Arany János poharát szerényen felemelve ezt mondta:

— Igyekezzenek, mert emberre van szükség Magyarországon!

Szalatnai Rezső