Evangélikus Élet, 1957 (22. évfolyam, 1-41. szám)

1957-11-03 / 33. szám

ÖRÖKÉLET Zuhannak a rögök a koporsóra... síró emberek körös-körül. Vigasztalhatatlan sötétség az em­berekben — lenn a földben koporsó. Az anyádat temetik. Vége az életé­nek. Élt, szeretett, küszködött és most földbe került. Részvétet kívánnak neked az em­berek és néhányan elmondják, mi­lyen jp teremtés volt anyád. Nagy kár, hogy meghalt, szép volt az éle­te, dehát — a halállal mindennek vége. Nem lehet vége, vallották már régmúlt kórokiban is, elmélkedva a bölcsek, szenvedőn vigaszt keresve a koporsó mellett állók és remény­kedve azok, akik érezték, hogy szá­mukra is közeledik a földi pálya .vége. Nem lehet vége... különböző tanítások születtek, szekták alakul­tak e mondat jegyében, hogy vala­mi támpontot nyújtsanak a kétsé­gek közt vergődő embernek, hogy betöltsék az űrt, amit érez. Hisz annyiszor ránehezedik az emtjerre a halál tudata 'és ennek következ­tében a bénító tehetetlenség érzése: az, hogy hiába minden igyekvés, egyszer abba kell hagyni, esetleg épp valami nagy cél elérése előtt. Nem ér véget az élet a biológiai halállal, nincs vége — valljuk mi keresztyének. — De nem azért, mert „nem lehet vége”, mert „kell valaminek lenni utána”,'mert „olyan borzalmas lenne, ha nem lenne semmi”, hanem inert Istennek az igében adott szavaira támaszkodhatunk. Ügy tetszett Istennek, hogy az örök élet sok kérdése titok legyen, de a lényeget világosan kijelenti igéjében. Kegyelme lehetőséget ad Számunkra, hogy a teremtésben ka­pott tökéletes közösségünk — mely bűneink miatt megszakadt — az Üdvösségben helyreálljon Vele. Ma homályosan látunk, akkor jön el a teljesség, a színről-színre való lá­tás. Nem tudjuk sok minden, hogy s mint lesz, de azt tudjuk, hogy az Isten ott lesz. Ö, aki Krisztusban szerető mennyei Atyánkká lett, bűnbocsánata megnyitja számunkra a lehetőséget, a halálból, amit meg­érdemelnénk, az örök élet felé. Szegényes a mi képzelő erőnk an­nak a nagy szépségnek elgondolá­séira amellyel Isten megajándékoz majd minket. Ezért mondjuk azt, hogy valami olyasmi lesz, mint egy csodálatos dallam. De az a dallam pemcsak a halál után kezdődik; A preludium már a földi életben zenghet Az örök élet boldogságának, szép­légéből valami valósággá válhat már itt a földön. Ehhez azonban Istennel kell járnunk, állandó kap­csolatban élnünk Vele. — Nekünk fiataloknak talán a legfontosabb, hógy már földi látunk kezdetén szembenézzünk a végső kérdésekkel, hogy biztos alapot lendítő erőt je­lentsen számunkra az örök élet re­ménysége, amit sziklaszilárd bizo­TISZTA JÁTÉK nyossággá tesz Isten Ígérete. — Na­gyon sok szenvedés, megpróbáltatás, küszködés lesz még az életedben, össze ne roppanj, kétségbe ne ess! A feltámadott Krisztus biztos hitet ad neked, a te feltámadásodról Győ­zelmes sírja erősít, bátorít, vigasz­tal. Földi léted ünnepelje feltámadt Krisztusunkban az Élet diadalmát a Halál felett, a soha el nem múló Örökélet győzelmét. Az örök életben, a feltámadásban való hited döbbenetesen mutatja neked, hogy kétféle emberiség él itt a földön, egymás mellett, egymás­sal összekeveredve, egymásra utál­tán. Egyformán születünk, élünk, dolgozunk, betegeskedünk, — és egyformán meghalunk; mégis ha­talmas különbség van köztünk. Felénk, akik hiszünk az örök élet­ben, sugározva villan a feltámadt Jézusból a győzelmes élet. Ha te is hiszel, feléd is villan s így, amikor nehéz megállnod, elmondhatod: van örök életem. Ha csapások, szenvedé­sek, bajok érnek, bíztat a szó: van örök élet! Ha húzna a mélybe a bűn, megállít a visszatartó erő: örök életem van! És ezt hirdeti szád, bensőd, egész lényed akkor is, amikor zuhannak a rögök anyád koporsójára. Fojto­gatna a fájdalom, elkeserítene a sír... de te tudod, hogy ez a sír csak híd. Híd a folyón, amely két várost köt össze: a te emberi váro­sodat az Isten városával. Ezen a hídon megy anyád az Isten városá­ba,' hiszen oda kívánkozott, oda igyekezett, Krisztus kegyelmében bizakodva, akivel járt már itt a föl­dön is. Elindult a hídon, s hiába mondják koporsója körül, hogy a „halállal mindenkinek vége” — most ér át az Isten városába, most kez­dődik az ÖRÖKÉLET. a preludium után igazi dallam szárnyalásának kezdetéről zúgnak a hulló rögök. Rónaky Edit Szent Mihály lován Kráteres, kivert, sugaras pofa, Fényében fürdik Szent Mihály lova. Rajta koporsóm feketén pihen, Fekete fénye messziről üzen. Holdas éjszaka, fekete láda, Társtalan lelkem társalgó társa. Temető zaja zörgő zizzenet, Szeretném, lenne hangos üzenet: Üzenet innen, fekete honból, Melyet a halál sötétre kormot„ Üzenet innen, másik világról. Fekete pejről, Mihály lováról. Jaj, de már zárva, zárva a fedél, Nem mehet innen sehova levél. Nem mehet innen féltő híradás, Ládába zárva minden látomás. * Csendes a reggel, hull a friss harmat Szent Mihály lova csendesen ballag. Frenkl Tibor „Ha pedig küzd is valaki, nem koronáztatik meg, ha nem sza­bályszerűen küzd.“ (II. Tim. 2,5.) Izgalmas végküzdelem az 1908-as londoni olimpia marat honi futóver­senyén. Honfitársai üdvrivalgása közben fordul be a stadionba a 42 km-es táv utolsó 400 méterének meg­tételére az olasz Durandó. — De el- szörnyed a közönség, amikor néhány lépés után megtorpan és összeesik. Összeszedve maradék erejét talpra- áll, tovább igyekszik, ez azonban már inkább vánszorgás, mint futás. Közben beér a stadionba az amerikai Hayes és fogcsikorgatva igyekszik behozni vetélytársa előnyét. — Már csak 30 m van hátra Durandó- nak... ^mindössze 30 m-t kellene már csak megtennie, de végképp el­fogyott ereje, ájultan rogy össze. Az olaszok nem bírják tovább nézni, berohannak a pályára, talpraállítják az ájult versenyzőt és valósággal be­viszik a célba, bár ő már mit sem tud erről, csak a kórházban tér ma­gához. — Néhány másodperccel Du- rando „célbaérkezése” után befut Hayes. Az amerikaiak szabálytalan versenyzés címén megóvják Durandó győzelmét. Természetesen helyt ad­nak az óvásnak és Hayest nyilvá­nítják bajnokká. Durandó vesztett. Szabálytalanul küzdött, de nem ez volt a döntő; hisz ő nem is akart idegen segítsé­get igénybe venni, ez csak következ­ménye volt veresége végső okának. Durandó azért vesztett, mert nem volt elég erős, a döntő pillanatban elfogyott az ereje. Számos sportoló használt már meg nem engedett eszközöket, és ha ezek okát keressük, mindig hiányos fel- készültséggel, gyenge erőállapottal találkozunk. Hiába tudja valaki tö­kéletesen egy sportág szabályait, ha nincs elég ereje, nem ér semmit a szabályokkal. Nem véletlenül állítja már Pál apostol párhuzamba a versenyfutót a keresztyén emberrel. (I. Kor. 9: 24—27.) A keresztyén életnek is szá­mos „szabályát“ lehetne felsorolni, az Isten parancsaitól, keresztyén | nemzedékek tapasztalatáig. De ön­magukban a legtökéletesebb szabá­lyok sem vezetnek célhoz. Ami a versenyző számára az erő, az a ke­resztyén ember számára a hit, az Istennel való rendezett viszony. A keresztyén ember szatfályszerü küz­delme mindig a hitért, hitből való életért, hitből való döntésekért való küzdelem. Mindig ükkor nyúl nem szabályszerű eszközökhöz a keresz­tyén ember, ha fogytán van a hite. Írott és Íratlan „szabályok“, tapasz­talatok a mindennapi életben adott esetekben segíthetnek, de a lüktető, eleven keresztyén élet nem szorítható szabályok közé. Minden élethelyzet­ben újra és újra, napról-napra meg kell harcolni a hitből való döntés útját, ahogy a modern sportban is csak azok érhetnek el sikert, akik minden évszakban, lemondások árán is, napról-napra szorgalmasan tartják edzéseiket. — Akkor tud va­laki nem hazudni, nem csalni, nem lopni stb., mégha így könnyebb len­ne helyzete, ha van hite vállalni a | nehezebbnek látszó utat — Isten­nel. Semmiféle erkölcsi vagy egyéb „szabálygyűjtemény” nem tarthat meg, egyedül az Istentől kapott erős hit. De csak a szabályszerű küzdelem eredményes. Nem minden szabály­talanul versenyzőt ér utol olyan ha­mar a kizárás, mint Durandót, de Isten a legfőbb Bíró, számontart mindent és Ö hozza meg a végső ítéletet. A korona, a győzelem: az Isten or­szágában való élet. Ennek az íze ott érződik már a hitből élő ember küz­delmében. Ennek a reménysége itat­ja át. A hit útja az örök élet útja. A szabályszerű küzdelemhez szük­ségünk van. Jézus Krisztusra. 6 éb­reszt hitet a szívünkben, áll mellet­tünk minden küzdelemben, vezet el örök életre. — Durandó a kórházban rendbe jött és később jobban felké­szülve ismét a siker reményében versenyezhetett. Nincs versenyző, aki ne szenvedne vereségeket. A jó versenyző tanul a vereségekből és igyekszik jobban felkészülni. — A mi számunkra ez azt jelenti, hogy több, erősebb hitre van szükségünk. A legnagyobb kudarcok, fáradságok 'után sem szabad feladnunk a harcot. Jézus Krisztus ad új erőt, Általa mindig van újrakezdés. Ha érnek is vereségek, Vele a végső győzelem felé haladhatunk. F. R. S erdülőknek, tíz-tizenhárom éve­seknek írom mintegy levelet ezt az írást. A szereplők két leány és egy fiú. Bibliaórás gyermekeimet látogat­tam. Kezem már éppen kopogtatás­ra lendült N. Éváék ajtaja felé, amikor bentről Éva ismerős hangja hangzott felém, kezem félúton meg­állt, füleltem, Éva hangosan tanult. Európa vízrajzát. Jóleső érzés töl­tött el, milyen lelkiismeretesen ké­szül a holnapi órára. Az egész csa­ládot együtt találtam. A szülők az ebéd készítésével voltak elfoglalva. Mindketten most jöttek meg a mun­kából, s most a házi munkához fogtak. A beszélgetés során kitudó­dott, azért, hogy a két gyermek, Fen és Éva minden idejüket a ta­nulásra fordíthassák. Pedig mindkét gyermek elég nagy már ahhoz, hogy otthon segíthetnének. De nem kell. Az édesapa és az édesanya keze in­kább otthon is elvégzi a munkát. Bizonyára meg is hálálják ezt a nagy szeretetet, mondottam. Ferire nincs panasz, ő jól tanul, ezért már galambokat is kapott, meg egy kis pulit, hogy szabad idejét velük tölt- hesse, mert ezek a kedvencei, mon­dotta az édesapa. Évával azonban baj van. Már nem is egy egyest ho­zott a tanév kezdete óta. „De hiszen Éva tanul, magam hallottam, ahogy jöttem”. — Igen, tanul, néha ami­kor itthon vagyunk, de ha elme­gyünk itthonról, vagy délután dol­gozunk, akkor Éva mindig játszik. S ennek már nem is egy nyoma van az ellenőrző könyvben. „Évi csalód­tam benned, mert tavaly te voltál az egyik legszorgalmasabb és leg- többettudó bibliakört hallgatóm. Azt hittem, hogy nemcsak hallga­tója, de megtartója is leszel az Is­ten igéjének.” Láttam, hogy az elhangzott szavak célba találtak. Könnyes szemmel, szótlanul búcsúzott el tőlem az aj­tóban. Innét J. Kláriékhoz mentem. Az épülő házban dolgozó embere­ket találtam. A szülők maguk épít­keznek. Rokonok és barátok segítsé­gével. Jövőre, ha Isten éltet ben­nünket teljesen kész lesz a ház. Hiába sok pénz kell hozzá, kilenc­ven ezer forintot összehozni nem gyermekjáték, mondja az édesapa. Én autóvezető vagyok, szabad időm­ben tudok csak itthon dolgozni. A feleségem nylon háló készítéssel se­gíti otthonunk építését. Örömmel mutattak meg mindent, s mond­ták el terveiket. Majd a házról Klá­rira terelődött a szó. Igen jó gyer­mek, ötös tanuló. Amikor megjön az iskolából első a tanulás. Amikor kész az iskolai munkájával nem játszani megy, hanem segít az édes­anyjának. Ö készíti a nylon háló füleit. Naponta tíz-húsz párat. Fil­lérek, forintok születnek meg keze munkája nyomán és belefolynak a nagyok keresetébe, s a házépítésbe. Na és mikor játszol, kérdem Klá­rit. Helyette édesapja felel, ritkán; nem sokat, inkább dolgozik. Persze azért a játékról sem szabad egészen elfeledkezni válaszolok a szülők fe- ié, azért nem, mert ahogy az írás mondja, „mindennek rendelt ideje van.” M ind hárman kikísérnek az ut>- cáig. kezet fogunk egymással, Klárin látom, hogy boldog, mosoly­gós az arca. Nem kérdem az okát, tudom. Egy gyermek aki a szülei szeretetét szeretettel; iskolában, oda­haza példás magatartással hálálja meg. Boldog, hogy viszonozhatja amit kap. Két család,... két leány, mind­kettő közületek való, te melyik vagy? Szabó István EVANGÉLIKUS ELET A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Főszerkesztő: D Ordass Lajos. Felelős szerkesztő: Dr. Kékén András Felelős kiadó: Juhász Géza Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Vili., Puskin u. 12. Telefon: 142—074. Előfizetési árak: Egy hóra 5,— Ft, negyedévre 15,— Ft, félévre 30,— Ft, egész évre 60,— Ft. Csekkszámla: 20412—VIII. 10 OOO példányban nyomatott. ZRÍNYI nyomda Felelős: Bolgár Imre A naini ifjú JVl ain városában élt egy gyermek, aki L ’ egyetlen fia volt özvegy édesanyjá­nak. Békességben élték, szerették egymást, boldogok voltak. Ámde jött a baj. A fiú súlyosan megbete­gedett. Láz gyötörte, fájt mindene. Anyu­kája orvost hivatott, borogatást rakott rá, sokat imádkozott érte, mégis meghalt. A mikor a temetése volt ennek a halott ifjúnak, valami történt. Hogy mi, azt én nem mondom el, mert megtaláljátok-Lu­kács evangéliuma 7. fejezetében a 11—17. versig terjedő szakaszban. Ha nem tudnátok megkeresni a bibliában, kérjétek meg édes­apátokat vagy édesanyátokat, hogy segítsen nektek. így tehát a naini ifjú újra élt, továbbra is édesanyjával együtt szeretetben és békességben. Iskoláit elvégezte, dolgozni kezdett s las­san, lassan megfordult a helyzet. Nem anyukája tartotta el őt, hanem ö tartotta el hálás szívvel anyukáját. Egyszer azután egy szomorú napon anyukája meghalt és ő egyedül maradt Fölötte is szállták az évek- Lassan megöregedett, ereje megfogyat­kozott, betegség is meglátogatta. Készülnie kellett a halálra. Máj: alig. volt benne élet. amikor rokonai közül valaki meglátogatta és megkérdezte tőle, vajon nem fél-a a haláltól? Így felelt: „Valamikor, ifjúkoromban, egy­szer már olyan mélyen elaludtam, hogy anyu­kám, mint halottat, a sírba akart tenni. De felébredtem épből a halálból. Amikor kinyi­tottam a szememet, egy szelíd arc hajolt fő­iem. A szemében csupa biztatás, csupa szere­tet ragyogott. Mellette pedig ott állott anyu­kám. Tudom, hogy most megint ncijyon mé­lyen el kell aludnom, de azt is tudom, hogy ebből az álomból is fel fogok ébredni és újból látni fogom azt a szelíd szerető arcot és mel­lette anyukám mosolygó arcát is. Nem, én iga­zán nem félek a haláltól, mert tudom, hogy az Űr Jézus feltámaszt új életre”. így beszélt és utána csendesen meghalt. Ugye hiszitek ti is. hogy az Űr Jézus szava és Ígérete erősebb, mint a ho.lál9 Bandi bácsi A két pók Kedves Gyerekek! Érdekes történetet olvastam egy svájci missziói gyermeklapban. A címán is moso­lyogtam, — mint talán ti is. Kezdetben a tar­talma is furcsa volt. A végén azonban rájöt­tem: bizony mindnyájan tanulhatunk belőle. Ezért most leírom nektek a két pók beszél­getését. Ébresszen benneteket is missziói fe­lelősségre: imádságaitokkal, filléreitekkel, bé­lyegeitekkel és leleményes hitetekkel segítse­tek ti is, hogy minél több gyermek megismer­hesse az Ür Jézust, Volt egyszer két pók. Lakóhelyül egy szép templomot választottak. Egyikük igen kövér volt, a másik szánalmasan sovány. Egy szép napon összetalálkoztak a templom sarkában. — Jónapot! — szólt vidáman a kövér pók. — De rossz bőrben vagy! Mi a bajod?, — Bizony — válaszolt a sovány pók — igen rosszul érzem magam. — Hát mondd el, mi a panaszod? Mielőtt a sovány pók elárulta volna beteg­sége okát, félénken körülnézett, nem hallja-e valaki. — Tudod, a szószék egyik sarkában lakom a feleségemmel és gyermekeimmel. Több na­pon át nagyon boldogan és kényelmesen él­tünk. Ma azonban valaki feljött a szószékre, hangosan beszélt, könyveit rakosgatta, s any- nyit mozgott, hogy idegeim egészen tönkre­mentek. Attól rettegek, hogy otthonom meg­sérül, családom pedig elpusztul. — Szegény pók! — válaszolt a kövér. — Helyzeted valóban veszélyes. El kell költöz­nöd! Lakásomban sok hely van, és ott nem lesz okod a félelemre. Szívesen látlak. — Hol laksz? — kérdezte a sovány pók. — Bizonyára én is jól meghíznék, ha nem lennének ekkora gondjaim! — A missziói perselyben lakom. Biztosítlak hogy januártól januárig teljes a nyugalmunk. Ezért van ekkora hasam..; így is lett. A sovány pók szerencsésebb tár­sához költözködött. A két pókcsalád nagy ké­nyelemben élt a missziói perselyben. Ezalatt pedig az óceánon túl férfiak, asszo­nyok és gyermekek haltak meg anélkül, hogy Jézusról hallottak volna. Fabiny Tiborné Vali néni Kedves Gyerekek! Most érkeztem meg öt hetes kínai utam- ról. Biztosra veszem, hogy türelmetlenül vár­tátok már a jutalomkönyveket. Eddig éppen távollétem miatt nem kerültek postára. Még ezen a héten megkapjátok. A hosszú távoliét után az újságon keresztül majd sokat mesé­lek a kínai keresztyén gyermékékröl. A rejt­vényrovat megfejtéseit legkésőbb november 15-ig küldjétek be. Sók szeretettel 'köszönt benneteket Juhász Géza bácsi VÁLASZOLJ ! • XI/L (Olvasd el hozzá az Apostolok Cselekedeteiről írt könyv 14. fejezetét) 1. Mi a zsinagóga? (3 pont) 2. Hol gyógyította meg Pál apostol a szü­letésétől fogva sánta embert? (1 pont) 3. A csoda láttán a város görög lakossága mit gondolt Pálról és Barnabásról? (2 pont) 4. Jupiter papjai mit áldoztak istenüknek? (2 pont) 5. Pál és Barnabás miért szaggatta meg ruháit? (3 pont) 6. Kivel ment Pál Derbébe? (1 pont) 7. Kiket állított Pál a gyülekezet élére? (2 pont) 8. Mi volt az első missziói útnak nagy örö­me? (4 pont) 9. írd le azoknak a városoknak nevét, ahol Pál első missziói útja alkalmával járt (v. ö. 13—14. fejezetek). (4 pont) 10. Honnan indult e! és hol fejezte be Pál első missziói útját? (3 pont) yX:OOOCXXX)QOOOOOOOCOOCCC>OCCOODOOOCCiOOOOOOOOOOOOOOCOOOOCOOOr Az öf kenyérről Arról a régi öt kenyérről zengek, Arról a most is fénylő öt kenyérről, Nem halványult két ezredév ködétől, Amelyet 0 megáldott s Ö szegett meg! Csak öt kenyér... óh mily parányi kezdet! De amikor átvették az 0 kezéből. És úgy szolgáltak abból a kevésből. Elég lett sok-sok éhező embernek' Uram ... tudod ... nekem még ennyi sincsen, Tálentumokban, szeretetben. hitben. Mégis... tudom, ha^rgalmad megáldja, Bármily kevés az, amit Tőled vettem Ha hit kezével osztogatni kezdem. Megújul majd az ötezrek csodája! . Haluszka M. Rózsa TE HELYIK VAGY?...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom