Evangélikus Élet, 1957 (22. évfolyam, 1-41. szám)
1957-10-20 / 31. szám
A któber 6-án a Lutheránia Vegyeskar kamara-kórusával Esztergom- ” ban voltam, hogy ott is beszámoljak a világ evangélikusságának harmadik gyűléséről. Érdemes elmenni Esztergomba, az Árpád-házi királyok régi székvárosába. Ödön épületei, képtárai, levéltárai, bástyatornyai, kiásott palotái a magyar múlt csodálatos gazdagságát sugározzák, s éppen október 6-án nagyon jó volt megerősödni ebben a sugárzásban. A várhegyen áll 70 méteres kupolájával a Bazilika, a magyar római katolikus egyház érseki főszékesegyháza. Messziről hirdeti, hogy ez a város a magyar katolicizmus szervezeti és szellemi központja. A város házai között megbújva áll a kicsiny evangélikus templom. Alapterülete nem nagyobb a Bazilika oltárképénél. Ahogy félénk gyermekek összebújnak a sötétben, úgy simul a templomhoz a szép gyülekezeti terem és a kedves paróchia. A hívek száma 160, alig egy százaléka a város katolikus lakosságának. Maroknyi nép a Bazilika tövében. —o— •* TVÍem könnyű evangélikusnak lenni ott, ahol roppant Bazilikák uralkod- 1 ’ nak a táj fölött. . A nagyságnak, a tömegnek, a gazdagságnak mindig erős vonzása van. Élő és tudatos hit kell ahhoz, hogy valaki otthont találjon dísztelen kis templomban, s ne vágyakozzék oda, ahol tömegekkel együtt énekelhetné a gregorián antifónákat, gazdag pompájú képek és 'méltóságteljes szobrok társaságában.’ Jól tudják ezt Esztergomban, de tudják minden magyar, .osztrák, francia, olasz, ■ spanyol vagy délamerikai faluban és varosban, ahol kisebbségi evangélikus gyülekezetek élnek a Bazilikák tövében. ÍVT ebéz sors ez azért is, mert a Bazilikák természetes vonzását sok- helyt megsokszorozza a természetellenes emberi erőszak. Alkalmam volt beszélgetni Latin-Amerikában szolgáló evangélikus kollégákkal. Bizonyos vagyok benne, hogy mindazok,' akik igazán keresztyének a római katolikus egyházban, velünk együtt elítélik a félig pogány s félig középkori módon fanatikus tömegek szenvedélyének csúf kitöréseit: kicsiny evangélikus templomok megrongálását s az evangélikus hívek és papok bántalmazását. A skandináv államokban szabadon végzi szolgálatát a kisebbségi római katolikus egyház, jó lenne ilyen helyzetet teremteni azokban az országokban is, ahol a Bazilikák nyomasztó fensége ül nemcsak az emberek, hanem sokszor a kormányok lelkén is. —o— (1 któber 6-án azért mentünk el Esztergomba, hogy a Bazilika tövé” ben élő maroknyi népnek — e. közvetlen élmények elmondásával — ablakot nyissunk a világba. A világba, ahol 70 millió evangélikus él és szolgál. Mi, akik részt vehettünk a harmadik világgyűlésen, azt nem tudjuk megtenni, hogy átadjuk annak az élménynek az erejét, mikor tízezrekkel együtt énekeltük az „Erős várunk“-at, de mindenfelé elmondjuk a kisebbségi magyar evangélikusoknak, hogy nincs olyan országa a világnak, ahol ne lenne evangélikus egyház és sok olyan ország van, ahol mi vagyunk a többségi egyház. Híveink számát tekintve második helyen állunk a keresztyén felekezetek között, de egyházunk súlyát tekintve talán elsőknek tudhatjuk magunkat. Nem politikai súly ez, nem is gazdasági fölény. Erkölcsi súlyról van szó, s ez nem függ a számok nagyságától. Azon a szolgálaton alapul ez, melyet egyházunk végez a világban az evangélium hirdetésével, a szeretet cselekedeteivel és azokkal az őszinte törekvésekkel, melyek a világ nagy kérdéseinek megoldását célozzák. Esztergomban is, egyházunk más szórványaiban is, arra kell gondolnunk, míg a kisebbségi sors nehézségeivel küzdünk, hogy nem mindenütt élünk a Bazilikák tövében. —o— isebbségi sorsunkban nemcsak a világ felé kell ablakot nyitnunk, hanem múltunk felé is. Rosszhiszemű vád vagy jóhiszemű tévedés arról beszélni, hogy egyházunknak „400 éves“ múltja van. Ami akkor történt, nem emberektől kezdeményezett „egyházalapítás“ volt, hanem Isten hatalmas műve az egyház megtisztítására. Nem új egyház alakult tehát a reformáció korában hanem az egy és egyetemes, vagyis „katolikus“ anyaszentegyház kezdte meg történelmének új útját, olyan utat, melynek iránytűjévé az Ige vált. Ebből kettő következik. Az egyik az, hogy az a múlt, melyet a Bazilikák sugároznák, a mi múltunk. Szépségei és értékei élő hagyományok a mi életünkben, tévedéseit pedig megítéljük, nem a „haladás“, hanem az Ige mértékével. A reformáció helyes értékelésének másik következménye az, amit Lilje püspök mondott a harmadik világgyűlés megnyitó előadásában: „Mi nem azt kérdezzük, mi az, ami lutheri, hanem azt, mi az, ami krisztusi?“ Az életnek és tanításnak ez a szempontja biztosítja egyházunk egyetemességét, az igazi „katolicitást”. Evangélikusnak lenni tehát nem azt jelenti, hogy valaki egy olyan keresztyén felekezet tagja, mely néhol többségben, néhol ■ kisebbségben van, hanem azt, hogy abba a keresztyén anyaszentegyházba tartozik, mely — elhárítva minden emberi vélekedést — nemzedékről-nemzedékre az Ige mértéke alá helyezi magát. —o— , E z természetesen arra kötelez minket, hogy a Bazilikák tövéből szüntelenül felfelé nézzünk. Arra az Istenre, aki nagyobb minden emberi nagyságnál, — akivel együtt a magános ember is mindig többségben van, — akinek a Szentlelke egyedül képes megtartani minket evangélikus hitünkben. Or. Kékén András Hozzászólás a Béke Világtanács párizsi határozataihoz Az Egyház Urának az ajkáról hangzott el ez a mondat: „Aki fegyvert fog, fegyver által vész el”. Igazságát talán sohasem éreztük annyira élőnek, mint ma. A tömegpusztító fegyverek a megtámadottat, a támadót, sőt az egész világot elpusztíthatják. Az egyháznak ma Jézus Krisztus megállapítását parancs formájában kell hirdetnie: „Ne nyúlj fegyveredhez!” Mindezt abból az alkalomból írjuk, hogy megjelent a Béke Világtanács Végrehajtó Bizottságának közleménye a legutolsó párizsi határozatokról. Ez a határozat elítéli az atomfegyver mindenféle használatát; elítéli az ún. korlátolt területű atomháborút is. Újból felhívja a kormányok figyelmét az atomfegyver-kísérletek megszüntetésére. A világ összes evangélikus egyházaival együtt magyar evangélikus egyházunk is ismételten felemeli hangját a fegyverkezés és a háború minden lelki vagy anyagi előkészítése ellen. Az evangélikus egyház világszerte ennél többet is tesz. Szolgálatával hozzá akar járulni ahhoz, hogy megszűnjenek a háború rémével fenyegető feszültségek és igazságtalanságok. Ez a mi pozitív békeszolgálatunk. DCúhe. épített imúdiág ... a festőecsetet. De jönnek a férfiak* asszonyok is a gyülekezetből és közös munkával átfestik a jubileumra a templomot. Üj futószönyeg is akad a padok közé, kinyúlnak az oltári gyertyák villanyfényei és az oltáron megjelenik az oltárkép helyett újonnan felállított gyönyörű fából való oltári kereszt. Újra kész ünnepi köntösében a kőbe épített imádság, Isten háza, 100 evangélikus testvér otthona. Egyik jóbarátom egyszer összeállította a boldogság szótárát összeszedte azokat a szavakat, amelyeket átérezni, átélni és kimondani a legnagyobb emberi boldogság. A boldogság szótárának egyik legszebb szava így hangzik: „hazamegyek!” — Ha visszagondolunk szép otthonunkra, édesanyánk csókjára, az otthon kapott kenyérre, vagy egy szép karácsonvestére, akkor mi is azt mondjuk: igen, földi örömeink között az volt egyik legszebb percünk és leggyönyörűbb, helyünk, ahol minkét hazavártak", ahol minket betakartak és szerettek. Ahol örültek nekünk, ahol sírtak értünk, áttol boldogan otthon voltunk együtt felejthetetlen, szép szer etet ben. Egy imádkozó lelkipásztor kerül 30 évvel ezelőtt a kis battonyai gyülekezetbe. Benkóczy Dánielnek hívják. Ma a szegedi paróchián emlékezik az ö egykori népére és itt imádkozik azért a maroknyi gyülekezetért, amelyiknek ő volt első pásztora.. Sokszor találkoztam vele és arra a fényképre, amit róla a szívemben hordok, ezt írtam: — az imádkozó lelkipásztor! Mert van lelkipásztor, aki szónok, aki tudós, aki szervező, — ő imádkozó lelkipásztor. Azok, akik nem ismerik az imádság erejét, nézzék meg, hogyan imádkozta 30 évvel ezelőtt Benkóczy Dániel gyülekezetté a battonyai szétszórt híveket. újításához. Imádkozó testvérek jönnek segíteni az imádkozva építő népnek. Adományt és offertóriumot ad Nagyszénás, Tótkomlós, Gerendás, Mezőberény . II és Medgyesegy- háza. A régi példára az új lelkész is kezébe veszi a kőmíveskanalat és Szeptember 29-én D. Ordass Lajos püspök is meglátogatta a hatto- hyai gyülekezet megújított templomát. Az ünneplő és emlékező templomban ő hirdette a jubileum Igéjét 100 boldog evangélikus testvérnek. Amikor róluk hallunk, olvasunk* örüljünk velük és imádkozzunk értük! Friedrich Lajos Eleven templomok ... Motorkerékpáron siettem a sok gonddal, de nagy lelkesedéssel ima- házat és lelkészlakást építő kicsi létszámú szórvány gyülekezetbe: Bócsá- ra. Amíg el nem értem az építkezés színhelyéhez, állandóan azon gondolkoztam, vajon mennyi munkaerőt tudtak „mozgósítani”, lesz-e legalább 10 férfi, aki vállalkozik ily nagy munkaidőben önzetlenül dolgozni a gyülekezetért. Megszégyenültem, mert 61 férfi gyűlt össze. Húsz kocsi végezte az anyagszállítás nehéz munkáját. Pál apostol írja: „Nem tudjátok-e, hogy ti Isten temploma vagytok és az Isten Lelke lakozik tibennetek?“ (I. Kor. 3:16.) A test az Isten templelkiismerete készítette elő ezt az „általános mozgósítást“, a nagy építkezésre. Ott dolgoztak a legszegényebb napszámosok és a jómódú gazdák, a Tsz-tagok és a vasutas egyenruhában megjelent hittestvérek. Nemcsak evangélikusok építettek, hanem más felekezetekhez tartozók is. így készítették el együtt a több mint 23 000 db vályogot, az alapok kiásását, a betonkeverést, a falak felhúzását, a tetőszerkezet megépítését és a padlás lesarazását. Mindez bizony izzasztó, kemény munkát igényelt. Ezek az imaházukat építő és pásztoruk részére hajlékot készítő emberek Isten lelkének eleven templomai voltak. így kellett Apa és fia kőmíves kanállal Két év sem telik el és máris kőbe épül a lelkész imádsága. 1929-ben a 100 lelket sem számláló gyülekezet ingatlant vásárol és felépíti a lel- készlakást és a kántor otthonát. Persze, hogy hiányzik a legfőbb építőanyag: a pénz, de ezt pótolja az imádság, az építő hit és a szolgáló szeretet. Meg van írva a krónikában, hogy ezt az építkezést a lelkész édesapja vezette, de amikor elfogyott a pénz, akkor odaállt a templomfalak elé apa és fia és kezükben kőmíves kanállal maguk készítették a gyülekezet pásztorának és kántorának az otthonát. így készült el a templom is 1938- ban kétkezi munkából, szeretetből és sok-sok imádságból. Hogy otthona legyen Isten egy maroknyi evangélikus népének. A tovább mondott imádság Ma már új lelkész van a gyülekezetben. Keveházy Ottmár, akinek az ajkán, a szívében és a kezében tovább hangzik az elkezdett építő imádság. A 30 éve fennálló kis egyház érdekesen ünnepli jubileumát. Harminc • gyümölcsfát ültetnek a ta- vasiszal, minden fán az ajándékozó . táblácskájával. — Augusztusban hozzáfognak a templom belső meglorna. A templom jelentőségét, templomvoltát nem az adja meg, hogy különleges kőből, miás vasból, vagy rendkívüli faanyagból épül, hanem hogy benne lakozást vesz Isten Szentlelke. Így az ember teste sem önmagában, hanem a benne lakozó Szentlélek által lesz Istennek eleven templomává. És amint a kőtemplomban csak Ige, ének és ima hangozhatik, másnak nincs ott helye, így kell az újonnan született, templom-életű embernek is csak e háromnak helyet adni. Az eleven templomnak is vannak ablakai, amelyeken át bepillanthatunk a belső élet titkaiba, s ezek az ablakok: a cselekedetek. Minden gyülekezet templomának van templomszolgája, így a testünkben is, mint eleven templomban kell hogy legyen templom-szolga, s ez a lelkismeret. Az volt a boldog megtapasztalásom, hogy a bócsai szórvány-hívek reájuk néznem. De amit róluk emberi szavakkal én nem tudtam elmondani, mondja el a mellékelt fénykép. Most a bócsai kis gyülekezet ott tart, hogy kimerült a bel- és külföldi segélyek összege, valamint a helyi pénzforrások lehetősége. Erejükön felül adakoztak. Állnak a falak. de padlóra, padokra, ajtókra nem telik. A lelkészcsalád eddigi otthona már annyira düledező, hogy a tél beállta előtt onnan ki kell költözniük az új lakásba. De hogyan* amikor befejezetlen és nincs anyagi erő tovább építeni. Abban bíznak mégis, hogy szerte az országban vannak olyan evangélikus testvérek, akik imádságra és adakozásra indulnak azért, hogy egy gyülekezetnek és egy lelkészcsaládnak otthona legyen. Ponicsán Imre A BAZILIKA ! TÖVÉBEN
