Evangélikus Élet, 1957 (22. évfolyam, 1-41. szám)

1957-10-20 / 31. szám

A któber 6-án a Lutheránia Vegyeskar kamara-kórusával Esztergom- ” ban voltam, hogy ott is beszámoljak a világ evangélikusságának harmadik gyűléséről. Érdemes elmenni Esztergomba, az Árpád-házi királyok régi székvá­rosába. Ödön épületei, képtárai, levéltárai, bástyatornyai, kiásott palotái a magyar múlt csodálatos gazdagságát sugározzák, s éppen október 6-án na­gyon jó volt megerősödni ebben a sugárzásban. A várhegyen áll 70 méteres kupolájával a Bazilika, a magyar római katolikus egyház érseki főszékesegyháza. Messziről hirdeti, hogy ez a város a magyar katolicizmus szervezeti és szellemi központja. A város házai között megbújva áll a kicsiny evangélikus templom. Alapterülete nem nagyobb a Bazilika oltárképénél. Ahogy félénk gyerme­kek összebújnak a sötétben, úgy simul a templomhoz a szép gyülekezeti terem és a kedves paróchia. A hívek száma 160, alig egy százaléka a város katolikus lakosságának. Maroknyi nép a Bazilika tövében. —o— •* TVÍem könnyű evangélikusnak lenni ott, ahol roppant Bazilikák uralkod- 1 ’ nak a táj fölött. . A nagyságnak, a tömegnek, a gazdagságnak mindig erős vonzása van. Élő és tudatos hit kell ahhoz, hogy valaki otthont talál­jon dísztelen kis templomban, s ne vágyakozzék oda, ahol tömegekkel együtt énekelhetné a gregorián antifónákat, gazdag pompájú képek és 'méltóságteljes szobrok társaságában.’ Jól tudják ezt Esztergomban, de tud­ják minden magyar, .osztrák, francia, olasz, ■ spanyol vagy délamerikai faluban és varosban, ahol kisebbségi evangélikus gyülekezetek élnek a Bazilikák tövében. ÍVT ebéz sors ez azért is, mert a Bazilikák természetes vonzását sok- helyt megsokszorozza a természetellenes emberi erőszak. Alkal­mam volt beszélgetni Latin-Amerikában szolgáló evangélikus kollégákkal. Bizonyos vagyok benne, hogy mindazok,' akik igazán keresztyének a ró­mai katolikus egyházban, velünk együtt elítélik a félig pogány s félig középkori módon fanatikus tömegek szenvedélyének csúf kitöréseit: ki­csiny evangélikus templomok megrongálását s az evangélikus hívek és papok bántalmazását. A skandináv államokban szabadon végzi szolgála­tát a kisebbségi római katolikus egyház, jó lenne ilyen helyzetet terem­teni azokban az országokban is, ahol a Bazilikák nyomasztó fensége ül nemcsak az emberek, hanem sokszor a kormányok lelkén is. —o— (1 któber 6-án azért mentünk el Esztergomba, hogy a Bazilika tövé­” ben élő maroknyi népnek — e. közvetlen élmények elmondásával — ablakot nyissunk a világba. A világba, ahol 70 millió evangélikus él és szolgál. Mi, akik részt vehettünk a harmadik világgyűlésen, azt nem tudjuk megtenni, hogy átadjuk annak az élménynek az erejét, mikor tíz­ezrekkel együtt énekeltük az „Erős várunk“-at, de mindenfelé elmondjuk a kisebbségi magyar evangélikusoknak, hogy nincs olyan országa a világ­nak, ahol ne lenne evangélikus egyház és sok olyan ország van, ahol mi vagyunk a többségi egyház. Híveink számát tekintve második helyen állunk a keresztyén felekezetek között, de egyházunk súlyát tekintve talán elsőknek tudhatjuk magunkat. Nem politikai súly ez, nem is gazda­sági fölény. Erkölcsi súlyról van szó, s ez nem függ a számok nagyságától. Azon a szolgálaton alapul ez, melyet egyházunk végez a világban az evan­gélium hirdetésével, a szeretet cselekedeteivel és azokkal az őszinte tö­rekvésekkel, melyek a világ nagy kérdéseinek megoldását célozzák. Esz­tergomban is, egyházunk más szórványaiban is, arra kell gondolnunk, míg a kisebbségi sors nehézségeivel küzdünk, hogy nem mindenütt élünk a Bazilikák tövében. —o— isebbségi sorsunkban nemcsak a világ felé kell ablakot nyitnunk, hanem múltunk felé is. Rosszhiszemű vád vagy jóhiszemű tévedés arról beszélni, hogy egyházunknak „400 éves“ múltja van. Ami akkor tör­tént, nem emberektől kezdeményezett „egyházalapítás“ volt, hanem Isten hatalmas műve az egyház megtisztítására. Nem új egyház alakult tehát a reformáció korában hanem az egy és egyetemes, vagyis „katolikus“ anyaszentegyház kezdte meg történelmének új útját, olyan utat, melynek iránytűjévé az Ige vált. Ebből kettő következik. Az egyik az, hogy az a múlt, melyet a Bazilikák sugároznák, a mi múltunk. Szépségei és értékei élő hagyományok a mi életünkben, tévedé­seit pedig megítéljük, nem a „haladás“, hanem az Ige mértékével. A reformáció helyes értékelésének másik következménye az, amit Lilje püspök mondott a harmadik világgyűlés megnyitó előadásában: „Mi nem azt kérdezzük, mi az, ami lutheri, hanem azt, mi az, ami krisztusi?“ Az életnek és tanításnak ez a szempontja biztosítja egyházunk egyetemes­ségét, az igazi „katolicitást”. Evangélikusnak lenni tehát nem azt jelenti, hogy valaki egy olyan keresztyén felekezet tagja, mely néhol többségben, néhol ■ kisebbségben van, hanem azt, hogy abba a keresztyén anyaszentegyházba tartozik, mely — elhárítva minden emberi vélekedést — nemzedékről-nemzedékre az Ige mértéke alá helyezi magát. —o— , E z természetesen arra kötelez minket, hogy a Bazilikák tövéből szüntelenül felfelé nézzünk. Arra az Istenre, aki nagyobb minden emberi nagyságnál, — akivel együtt a magános ember is mindig több­ségben van, — akinek a Szentlelke egyedül képes megtartani minket evangélikus hitünkben. Or. Kékén András Hozzászólás a Béke Világtanács párizsi határozataihoz Az Egyház Urának az ajkáról hangzott el ez a mondat: „Aki fegyvert fog, fegyver által vész el”. Igazságát talán sohasem éreztük annyira élőnek, mint ma. A tömegpusztító fegyverek a megtámadottat, a támadót, sőt az egész világot elpusztíthatják. Az egy­háznak ma Jézus Krisztus megállapítását parancs for­májában kell hirdetnie: „Ne nyúlj fegyveredhez!” Mindezt abból az alkalomból írjuk, hogy megjelent a Béke Világtanács Végrehajtó Bizottságának közle­ménye a legutolsó párizsi határozatokról. Ez a határo­zat elítéli az atomfegyver mindenféle használatát; el­ítéli az ún. korlátolt területű atomháborút is. Újból felhívja a kormányok figyelmét az atomfegyver-kísér­letek megszüntetésére. A világ összes evangélikus egyházaival együtt ma­gyar evangélikus egyházunk is ismételten felemeli hangját a fegyverkezés és a háború minden lelki vagy anyagi előkészítése ellen. Az evangélikus egyház vi­lágszerte ennél többet is tesz. Szolgálatával hozzá akar járulni ahhoz, hogy megszűnjenek a háború rémével fenyegető feszültségek és igazságtalanságok. Ez a mi pozitív békeszolgálatunk. DCúhe. épített imúdiág ... a festőecsetet. De jönnek a férfiak* asszonyok is a gyülekezetből és kö­zös munkával átfestik a jubileumra a templomot. Üj futószönyeg is akad a padok közé, kinyúlnak az oltári gyertyák villanyfényei és az oltá­ron megjelenik az oltárkép helyett újonnan felállított gyönyörű fából való oltári kereszt. Újra kész ünnepi köntösében a kőbe épített imádság, Isten háza, 100 evangélikus testvér otthona. Egyik jóbarátom egyszer össze­állította a boldogság szótárát össze­szedte azokat a szavakat, amelyeket átérezni, átélni és kimondani a leg­nagyobb emberi boldogság. A bol­dogság szótárának egyik legszebb szava így hangzik: „hazamegyek!” — Ha visszagondolunk szép ottho­nunkra, édesanyánk csókjára, az ott­hon kapott kenyérre, vagy egy szép karácsonvestére, akkor mi is azt mondjuk: igen, földi örömeink kö­zött az volt egyik legszebb percünk és leggyönyörűbb, helyünk, ahol minkét hazavártak", ahol minket be­takartak és szerettek. Ahol örültek nekünk, ahol sírtak értünk, áttol bol­dogan otthon voltunk együtt felejt­hetetlen, szép szer etet ben. Egy imádkozó lelkipásztor kerül 30 évvel ezelőtt a kis battonyai gyülekezetbe. Benkóczy Dánielnek hívják. Ma a szegedi paróchián em­lékezik az ö egykori népére és itt imádkozik azért a maroknyi gyüle­kezetért, amelyiknek ő volt első pásztora.. Sokszor találkoztam vele és arra a fényképre, amit róla a szívemben hordok, ezt írtam: — az imádkozó lelkipásztor! Mert van lel­kipásztor, aki szónok, aki tudós, aki szervező, — ő imádkozó lelkipásztor. Azok, akik nem ismerik az imádság erejét, nézzék meg, hogyan imád­kozta 30 évvel ezelőtt Benkóczy Dá­niel gyülekezetté a battonyai szét­szórt híveket. újításához. Imádkozó testvérek jön­nek segíteni az imádkozva építő népnek. Adományt és offertóriumot ad Nagyszénás, Tótkomlós, Geren­dás, Mezőberény . II és Medgyesegy- háza. A régi példára az új lelkész is kezébe veszi a kőmíveskanalat és Szeptember 29-én D. Ordass La­jos püspök is meglátogatta a hatto- hyai gyülekezet megújított templo­mát. Az ünneplő és emlékező temp­lomban ő hirdette a jubileum Igé­jét 100 boldog evangélikus testvér­nek. Amikor róluk hallunk, olvasunk* örüljünk velük és imádkozzunk ér­tük! Friedrich Lajos Eleven templomok ... Motorkerékpáron siettem a sok gonddal, de nagy lelkesedéssel ima- házat és lelkészlakást építő kicsi lét­számú szórvány gyülekezetbe: Bócsá- ra. Amíg el nem értem az építkezés színhelyéhez, állandóan azon gon­dolkoztam, vajon mennyi munka­erőt tudtak „mozgósítani”, lesz-e leg­alább 10 férfi, aki vállalkozik ily nagy munkaidőben önzetlenül dol­gozni a gyülekezetért. Megszégyenül­tem, mert 61 férfi gyűlt össze. Húsz kocsi végezte az anyagszállítás nehéz munkáját. Pál apostol írja: „Nem tudjátok-e, hogy ti Isten temploma vagytok és az Isten Lelke lakozik tibennetek?“ (I. Kor. 3:16.) A test az Isten temp­lelkiismerete készítette elő ezt az „általános mozgósítást“, a nagy épít­kezésre. Ott dolgoztak a legszegé­nyebb napszámosok és a jómódú gazdák, a Tsz-tagok és a vasutas egyenruhában megjelent hittestvé­rek. Nemcsak evangélikusok építet­tek, hanem más felekezetekhez tar­tozók is. így készítették el együtt a több mint 23 000 db vályogot, az alapok kiásását, a betonkeverést, a falak felhúzását, a tetőszerkezet megépítését és a padlás lesarazását. Mindez bizony izzasztó, kemény munkát igényelt. Ezek az imaházu­kat építő és pásztoruk részére hajlé­kot készítő emberek Isten lelkének eleven templomai voltak. így kellett Apa és fia kőmíves kanállal Két év sem telik el és máris kőbe épül a lelkész imádsága. 1929-ben a 100 lelket sem számláló gyülekezet ingatlant vásárol és felépíti a lel- készlakást és a kántor otthonát. Persze, hogy hiányzik a legfőbb épí­tőanyag: a pénz, de ezt pótolja az imádság, az építő hit és a szolgáló szeretet. Meg van írva a króniká­ban, hogy ezt az építkezést a lelkész édesapja vezette, de amikor elfo­gyott a pénz, akkor odaállt a temp­lomfalak elé apa és fia és kezükben kőmíves kanállal maguk készítették a gyülekezet pásztorának és kánto­rának az otthonát. így készült el a templom is 1938- ban kétkezi munkából, szeretetből és sok-sok imádságból. Hogy ottho­na legyen Isten egy maroknyi evan­gélikus népének. A tovább mondott imádság Ma már új lelkész van a gyüle­kezetben. Keveházy Ottmár, akinek az ajkán, a szívében és a kezében tovább hangzik az elkezdett építő imádság. A 30 éve fennálló kis egyház ér­dekesen ünnepli jubileumát. Har­minc • gyümölcsfát ültetnek a ta- vasiszal, minden fán az ajándékozó . táblácskájával. — Augusztusban hozzáfognak a templom belső meg­lorna. A templom jelentőségét, templomvoltát nem az adja meg, hogy különleges kőből, miás vasból, vagy rendkívüli faanyagból épül, hanem hogy benne lakozást vesz Isten Szentlelke. Így az ember teste sem önmagában, hanem a benne la­kozó Szentlélek által lesz Istennek eleven templomává. És amint a kő­templomban csak Ige, ének és ima hangozhatik, másnak nincs ott he­lye, így kell az újonnan született, templom-életű embernek is csak e háromnak helyet adni. Az eleven templomnak is vannak ablakai, ame­lyeken át bepillanthatunk a belső élet titkaiba, s ezek az ablakok: a cselekedetek. Minden gyülekezet templomának van templomszolgája, így a testünkben is, mint eleven templomban kell hogy legyen temp­lom-szolga, s ez a lelkismeret. Az volt a boldog megtapasztalá­som, hogy a bócsai szórvány-hívek reájuk néznem. De amit róluk em­beri szavakkal én nem tudtam el­mondani, mondja el a mellékelt fénykép. Most a bócsai kis gyülekezet ott tart, hogy kimerült a bel- és kül­földi segélyek összege, valamint a helyi pénzforrások lehetősége. Ere­jükön felül adakoztak. Állnak a fa­lak. de padlóra, padokra, ajtókra nem telik. A lelkészcsalád eddigi otthona már annyira düledező, hogy a tél beállta előtt onnan ki kell köl­tözniük az új lakásba. De hogyan* amikor befejezetlen és nincs anyagi erő tovább építeni. Abban bíznak mégis, hogy szerte az országban vannak olyan evangé­likus testvérek, akik imádságra és adakozásra indulnak azért, hogy egy gyülekezetnek és egy lelkészcsa­ládnak otthona legyen. Ponicsán Imre A BAZILIKA ! TÖVÉBEN

Next

/
Oldalképek
Tartalom