Evangélikus Élet, 1957 (22. évfolyam, 1-41. szám)
1957-03-24 / 1. szám
I XXII. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM. 1957. MÁRCIUS 24. ,. ÖRS ZÁ G V A N G É L I K U S H E T I LAP ARA: 1,40 FORINTi V Kékén András: Egyházunk kincse Tlyen címmel írtam vezércikket az Evangélikus Élet 1 1956. évi reformációi számába. Mindannyian tudjuk hogy az október 23-án kezdődött események miatt ez a zám nem jelenhetett meg. s azóta is — eltekintve egy oiowka számtól — mindezideig szünetelt egyházunk sajtószolgálata. Jó lenne, ha erre a tényre lapunk írói és olvasói nem panaszkodva és nem zúgolódva, hanem Istennek hálát adva gondolnának. Jó a csend, mert alkalmat ád arra, hogy figyeljünk a lelkiismeretünk hangjára, a testvéri szóra és az Isten igéjére. S azt igazán nem mondhatjuk, hogy e kavargó időkben nem volt szükségünk a csendnek ezekre az áldásaira. Negyedénél hosszabb szünet után most ismét odatesszük papok és hívek asztalára az Evangélikus Életet. Küldjük az igét a betűk köntösében. Eszmék és események sodrában megszólaltatjuk az egyház szavát. Őszinte tájékoztatást nyújtunk arról, ami egyházunkban történik, hogy fény hulljon a suttogások sötét odúira Közvéleményt formálunk nagy és jó egyházi célok érdekében. Szíveket imádságra, kezeket testvéri összefogásra mozgósítunk. 1stci ?ek hálát adva s az ó nevét segítségül híva Indulunk újra. Ámde, hogy bizonyítsuk — amennyire az emberileg lehetséges — álláspontunknak eseményektől független szilárdságát, az új indulás első cikke címében és lényeges tartalmában hadd legyen ugyanaz, amivel hónapokkal ezelőtt lapunk szolgálata megszakadt. s ami nem más, mint Luther egyik reformációi tétele: a gyház igazi kincsé az Isten dicsőségének és kegyeljenek szent evangéliuma. Fz a felismerés megmenthet minket attól hogy, hely- -k-' telenül értékeljük a múltat. Nyíltan és őszintén megmondom, hogy kétféle múltról beszélek most. Arról, melyet a két világháború befejező dátuma határol, s arról, ijmely 1948-tól 1956 októberéig tartott. Lehetnek papok és hívék, akik múltunk első szakaszához menekülnek az emlékek sóhajos hídján, s elpanaszolják, hogy egyházunk sok mindent elvesztett abból, ami iá ijdor. • ,rolt. Nincsenek iskoláink, nincs I kötelező bitók a: i nincs politikai súlyunk, nincs köz- [jjogi méltóságunk, nincs meg az úgynevezett keresz- ltyén világnézet 'kizárólagos uralma. Mindez igaz és (egyházi emberek szamára fájdalmas is lehet, de amit J vesztettünk, nem is hasonlítható az evangélium ama .kincséhez, mely megmaradt nekünk. Olyan papok és [hívek is lehetnek, akik a közelmúlt második említett a kaszára nein tudnak másként gondolni, csak szenvedélyes és elítélő haraggal. Kétségtelenül sok minden történt ezekben az években, amire az ítélet szavát kell kimondanunk: törvénytelenség, szeretetlenség, az egyházi szolgálat egyes ágainak fölösleges megcsonkítása. az egyházi tanítás elvilágiasodása és így tovább, de ebben a viharban is megmaradt az evangélium, és elfogultság lenne nem hinni, hogy sok minden, ami rossznak látszik, azért történt, hogy ez a kincs megmaradjon és hirdettessék. És még egyet. Azzal a tény- myeL, hogy az evangélium megmaradt, ne úgy vigasztaljuk magunkat, mint az az ember, akinek a búzáját elveri a jég és akkor a bő szüret reménységébe kapaszkodik, hanem úgy, mint az, akinek a házára bomba hullott, de megmaradták sértetlenül szerettei. T uther tételének komolyan vétele megment attól a ■*-' kísértéstől, hogy kultúrharcba vagy bármiféle viszályba keveredjünk az államhatalommal. Világosan meg kell látnunk, hogy nekünk az adott történelmi helyzetben kell az evangéliumot hirdetnünk. Olyan helyen, melyre millió és millió jó- vagy rosszindulatú tekintet figyel, s olyan időben, melynek perceit emlékek terhelik, félelmek sápasztjáik, remények színesítik és feladatok gazdagítják. A hely és idő sajátossága módosíthatja szolgálatunk formáit, de lényegét és tartalmát nem. A formákhoz való merev ragaszkodás ellenséges magatartás lenne a hely és idő urával, az állammal szemben, a lényegben véghezvitt változtatás hűtlenség lenne az egyház Urával, Jézus Krisztussal szemben. Szolgálatunk lényege az evangélium hirdetése és mindaz, ami ezzel szorosan és szervesen összefügg: a szentségek kiszolgáltatása, a megkereszteltek keresztyén hitben való nevelése és a szolgáló szeretet gyakorlása. Bizonyosak vagyunk abban, hogy mindezt a magyar alkotmány és az állam és egyház közötti egyezmény alapján továbbra is szabadon végezhetjük. Szolgálatunk formái felől, például a hitoktatás módja, vagy a szeretetszolgálat munkásainak utánpótlása t felől, minden anyagi és jogi természetű kérdés felől | mindig készek vagyunk beszélgetni, s ezeket a beszélgetéseket abban a meggyőződésben kezdjük és folyI tatjuk, hogy a törvényességet biztosítani akaró állam és az evangéliummal szolgálni akaró egyház között minden világnézeti ellentéten túl is ki kell alakulnia és meg kell maradnia a békés viszonynak. Annál inkább reménykedhetünk ebben, mert nem lehet közömbös sem az állam, sem a nép számára az, hogy mi helyesen és hűségesen »áfárkodumlk-e az evangélium kincsével, hiszen azok nélkül az etikai értékeik nélkül, melyek a hirdetett evangélium hallásából fakadó hitnek a gyümölcsei, nem lehet társadalmat építeni. A mi kincsünk fehér és tiszta fénye a hétköznapok prizmáján keresztül a szeretet, hűség, szorgalom, áldozat- készség, felelősség és békesség szivárványszíneire bomlik, e színek nélkül pedig reménytelenül szürke minden társadalom jelene és tragikusan sötét a jövője. Persze, az evangélium kard is lehet, sebet ejthet emberi s éppen ezért gyarló és múlandó eszméinken és cselekedeteinken. Ámde nagyon jó lenne, ha azok, akiknek fáj a seb, egyházon belül és egyházon kívül is elhinnék, hogy a kardot nem az ellenség keze forgatja, hanem a testvér keze tartja, és a sebet nem másért, hanem egyedül a gyógyulásért ejti. Az evangélium fundamentumán állva lájékozódha- tünk helyesen hazánk más hitvallású történelmi egyházai felé is. Egészen egyek lehetünk velük abban az Igyekezetben, mely az igehirdetés lehetőségének biztosítását és szabadságának védelmét célozza, de semmiképpen sem követhetnénk őket olyan úton. melyre sajátos teológiai felfogásuk, jellegzetes egyházszervezetük, a miénktől eltérő történelmi tradícióik vagy esetleges politikai ambícióik folytán kényszerülnének lépni. Ez az éles különbségtétel nem gyáva meghúzó- dás részünkről, hiszen mi a szenvedések árnyékában is ezt mondtuk, s azután elsőnek vállaltuk azt, amit vállalnunk kellett. Nem is testvérietlen magatartás ez, hanem inkább testvéri intő szó: vegyétek észre, hogy az evangélium minden egyház igazi és legfőbb kincse, s egyúttal olyan fundamentuma, mely 1948-ban is, 1957-ben is és mindörökké alkalmas arra, hogy az egyházat megmentse egyfelől a méltatlan alkudozások, másfelől az egyháziatlan hatalmi törekvések kísértéseitől. A lutheri tétel hangoztatása és komolyan vétele sok olyan félreértést is eloszlatott, mely eddig beárnyékolta magyar evangélikus egyházunk és a Lutheránus Világ- szövetség kapcsolatát. Az utolsó esztendő eseményei mindenki számára sok bizonyságot szolgáltattak és sok biztosítékot nyújtottak arra. hogy ez a kapcsolat semmiképpen sem politikai és nem pusztán jogi természetű, hanem az egyetlen evangélium közös birtoklásán, szeretetén és szolgálatán alapul. Lapunk más helyén bővebben szólunk erről, de ennek az eszmél- kedő körültekintésnek a során is megemlítjük, hogy amikor a világszövetség képviselői hozzánk jönnek, semmi más nem érdekli őket, csak az. hogy segítségünkre legyenek, az evangélium hirdetésében — amikor a mi képviselőinket magukhoz hívják, semmi más célt nem tartanak szem előtt, csak azt, hogy a hit és szeretet közösségét ápolják — amikor imádkoznak értünk, akkor imádságaikban hitet, erőt, hűséget és békességet kémek számunkra, — amikor pedig adományaikat küldik, semmi mást nem kérnek, csak azt, hogy a rászorulók között asszuk szét s ne kérjünk mást mi sem, csak hálát az iránt az Isten iránt, akinek Szentlelke megérleli az evangéliumi hit gyümölcseit. Öt világrész félszáz országában hetven milliónál több evangélikus él, — ki tudná felmérni a közöttük lévő emberi különbségeket? — de ki tudná felmérni közös evangéliumi hitüknek, távolságokat átívelő szeretetü-knek és egymásért mondott imádságaiknak roppant erejét és fontosságát abban a küzdelemben, melyet jóakaratú emberek vívnak a népek jólétéért, szabadságáért és békességéért. Magyar evangélikus egyházunk nem felejtheti el, hogy csak addig tartoz- hatik bele tisztán és egészen ebbe a nagy közösségbe, míg tiszta hittel és egész meggyőződéssel vallja, hogy igazi kincse az evangélium. Cz a meggyőződés megment minket attól a vesze■*-' delemtől, hogy túlságos fontosságot tulajdonítsunk szervezeti és személyi kérdéseknek, s hogy ilyen természetű ellentétek miatt áthidalhatatlan és szíveket gyötrő szakadékok mélyüljenek papok vagy hívek egyes csoportjai között. Nézetünk szerint szükség van egyházi alkotmányunk részleges reformjára, hogy megmaradhassunk demokratikus hagyományaink útján. Szükség van arra is, hogy az egyházmegyék elnökségei a bizalom tiszta légkörét teremtsék meg maguk körül a megtörtént vagy tervezett választások útján. Szükség van arra is. hogy a jog, a belátás és a szeretet alapján folytassuk azokat a rehabilitációkat. melyeik 1956 október havának elején kezdődtek meg. Szükség van arra is, hogy a személyi kérdések a szerint az elv szerint imtéztessenek el, melyet egyházunk 1956. november 3-án tett magáévá, hogy tudniillik egzisztenciájában és becsületében senkit sérelem ne érjen. Minden bizonnyal van egyházunkban olyan vélemény is, hogy ezekre az itt felsorolt reformokra, folyamatokra és elvekre nincs szükség, vagy legalább is nem ilyemmódon van szükség. Ezeknek a nézeteknek is készséggel helyet adunk lapunkban. De abban nagyon szeretnénk egyetérteni egyházunk minden papjával és hívével, hogy szervezeti és személyi kérdések miatt nem szabad közöttünk olyan viszálynak támadnia, mely kérdésessé tehetné keresztyén szeretetünk valóságát, s joggal ébreszthetne kételyeket abban a tekintetben, vajon komolyan vesz- szük e, hogy egyházunk igazi kincse az evangélium?! Egyházunkban minden és mindenki azért van, hogy az evangélium hirdettessék. Történjék tehát minden olyan módon, ahogyan Isten akarja; szolgáljon tehát mindenki azon a helyen, ahová Isten állítja. A lutheri tételhez való ragaszkodás végül megment minket az aggodalmaskodástól egyházunk jövendője felől. Jakab 1:5 szerint szabad bölcsességet kérnünk, hogy közgyűlések és presbitériumok, püspökök és papolk az adott körülmények között, minden veszedelmet elkerülve jól kormányozzák magyar evangélikus egyházunk hajóját. Szabad Istentől azt is kérnünk, hogy viharoktól mentes utat és békés szolgálatot engedélyezzen nekünk. Csak egyet nem szabád tennünk. Nem szabad félnünk attól, hogy Isten az evangélium ügyét bármikor is porba ejtené! Egyházunk addig lesz és addig lesz egyház, míg igazi kincse az evangélium marad. Az Evangélikus Élet szerkesztői és írói Isten irgalmából azon fáradoznak, hogy egyházunk tisztán őrizze és szavak s betűk útján mindnyájunk személyes kincsévé tegye az evangéliumot. D. ORDASS LAJOS: DCedaes tundéíjek JANUÁR 31-TÖL FEBRUAR 4-IG látogatáson volt itt ür. Lund-Quist Carl E., az Evangélikus Világszövetség főtitkára. Nem első ízben fordult iheg közöttünk. Az elmúlt nyáron, az Egyházak Világtanácsának Galyatetőn tartott központi gyűlésén is résztvett. Így tehát mint ismerősünk tért vissza hozzánk. A főtitkárral együtt érkezett Zeuthen Mögen,s dán lelkész, az Evangélikus Világszövetség kisebbségi ügyökkel foglalkozó osztályának titkára is. Február 9-ig maradt nálunk. Ö pedig már régen jóbarátumc. A harmincas években soproni teológiai fakultásunkon töltött egy tanévet és nyelvünket is elsajátította és beszéli máig is. 1948-ban járt nálunk utoljára. Kedves ismerőse sok magyar evangélikus embernek Zeuthen lelkész felesége is, aki a második világháború befejezése után Budapesten áldott szolgálatokat végzett a dán gyermekmentő-akcióban való részvételével. Érthető, hogy vendégeink érkezését nagy várakozás előzte meg. Annál is inkább, mert a hazánkban legutóbb lejátszódott nagy események óta ők voltak az elsők, akik egyházi részről hazánkba ellátogattak. Barátaink evangélikus egyházunk vendégei voltak. Egyházegyetemünk Üllői-úti s zékhazában szál lásol tűk el őket egyszerű körülmények között. Ügy, amint azt egyházunk helyzete számunkra lehetővé tette. Mi volt ennek az utazásnak a célja? Mindenekelőtt is az, hogy hozzanak nekünk valamit. Most, hogy már eltávoztak, sokszor elgondolkozom, mi is az, ami nyomukban , itt maradt ? ELŐSZÖR IS hoztak nekünk biztatást, vigasztalást Isten szent Igéjével. Lund-Quist főtitkár február 3-án Deák-téri templomunk nagy gyülekezete előtt hirdette Isten Igéjét. Azt hiszem, amit mondott, azt sokáig nem felejtik el azok, akik igehirdetését hallgatták. A főtitkárt szolgálatának útja szinte a világ minden részébe elvezeti. Felejthetetlenek maradnak számunkra azok a képek, melyeket evangélikus hittestvéreink hitvalló hűségéről mondott el nekünk. Szükségünk is volt arra, hogy meglássuk, milyen áldozatokat követel meg a viliág más részeiben a keresztyén hit megvallása. Mi sokszor megvakulásig meredünk rá életünk nehézségeire. Azt hisszük, a mi életünk a legnehezebb. Most hallottuk, hogy vannak a világnak pontjai, ahol hitükhöz való ragaszkodásuk miatt még életükkel is fizetnek hittestvéreink. Zeuthen lelkész budavári templomunkban prédikált, ugyanakkor. A gyülekezet nagy hálával fogadta biztató igehirdetését és őszintén örült, hogy ennek a végtelenül kedves és rokonszenves lelkésznek az ajkán magyarul is megszólalt az igehirdetés. VENDÉGEINK SZÁVÁBÓL betekintést kaptunk abba a sokszínű és hatalmas szolgálatba is, melyet az Evangélikus Világszövetség végez. Valósággal szédítők a méretek, melyek előadásaik nyomán föltárultak előttünk. Gyülekezeteinkben, Tejlé* giai Akadémiánk tanári karának ősz- szejövetelén, a minneapolisi vilóg- gyűlésre készülő magyar evangélikus küldöttség tagjainak tanácskozásán* a kelenföldi egyházközség tanácstermében összehívott több gyülekezet presbitériumának szeretetvendégsé- gén, a teológus ifjúság néhány Buda-* pesten tartózkodó tagjával folytatott beszélgetésben, valamint a Buda-* pestről és környékéről összehívott lelkészek találkozóján elmondott szavaikból láttunk meg valamit az Evangélikus Világszövetség munkájából. Világméretű missziói munka folyik. Sok megható szeretet-szolgálat. Nemcsak evangélikus egyházakon belül* hanem például az arab-világban beállott sok ínségen olyan méretű segélyakciókkal szolgált az Evangélikus Világszövetség, mely az egész arab világ csodálatát és háláját váltotta ki. ízelítőt kaptunk abból a rendszeres teológiai munkából is, mely az Evangélikus Világszövetség teológiai szakosztályának irányítása mellett folyik Vaj'ta Vilmos magyar lelkészünk vezetésével. Teológiai tanárok és tanulók, más egyházi munkásók cseréjéről is sók szó esett. J§ volt meglátnunk, hogy ez az Evangélikus Világszövetség, mely ebben az esztendőben fönnállásának még csak a tizedik évfordulójáról emlékszik meg majd, máris a munkaeredmények tömegét tudja fölmutatni. TUDOMÁSUNKRA ADTAK vendégeink azt is, hogy az Evangélikus Világszövetség részéről a legmesz- szebbmenő segítőkészség áll fenn magyar egyházunk irányában. Ennek megvalpsítása érdekében vendégeink több tárgyalást is folytattak államhatalmunk képviselőivel, akiknek részéről igen meleg megértésre találtaik. így reménységünk van arra, hogy pénz, ruha, élelmiszer, gyógyszer, papiros, épületanyag és esetleg közlekedési eszköz segélyt is kaphatunk. Kár, hogy olyan gyorsan végetértek az együtt töltött szép napok! Most, hogy vendégeink eltávoztak* elég sokat foglalkoztat az a kérdés is, hogy vajon ők mit vittek magukkal tőlünk? A rövid idő alatt keveset tudtunk nekik megmutatni egyházunk helyzetéből. De azt hiszem, meggyőződést szereztek arról, amit nem szívesen és semmiképpen sem dicsekedve mutattunk és mondottunk el nekik —• meggyőződhettek a megsegítésre való rászorul tságunkról. Látták viszunt gyülekezeteink élénk életét is. Ügy mondották nekünk, hogy ez örömmel töltötte el őket. Igen fontos eredménynek tekintem azt is, hogy vendégeink a barátságos légkörben folytatott tárgyalások alkalmával megtapasztalták államhatalmunk képviselőinek egyházunk irányában tanúsított megértő magatartását. „Viszontlátásra!“ Ezzel a szóval búcsúztak tőlünk. Hisszük, hogy erre alkalmunk is kínálkozik. A távozókra és rájuk váró föladataik további végzésére Idén áldását kérjük. És jó alkalommal — visszavárjuk őket. Lund-Quist főtitkár nyilatkozata egyházunkról Dr. C. E. Lund-Quist az Evangélikus Világszövetség főtitkára február 4-én Bécsben sajtókonferenciát tartott magyarországi útjáról. Közölte, hogy a magyar kormány hozzájárult ahhoz, hogy a magyar evangélikus egyház képviselői részívegye- nsk az Evangélikus Világszövetség 1957. augusztusában Minneapoiisbar, tartandó konferenciáján. Egyházunk képviselői résztvesznek az ausztriai teológiai konferencián is. j Megállapította, hogy a lelkészek szabadon prédikálnak, vallástanítást végeznek, betegeket látogatnak. Megnyugtató tárgyalást folytatott az egyház által szétosztandó segélyek ügyében. Örömmel vette tudomásul. hogy a magyar rádió február 17-től kezdve újra közvetít prédikációkat. (Az Evangélikus Világszövetség kőnyomatosa már közli is D. Ordass Lajos február 17-én a rádióban elmondott igehirdetésének főbb gondolatait.) ! „Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz64 (Zsid 13, s.)
