Evangélikus Élet, 1956 (21. évfolyam, 1-44. szám)

1956-09-30 / 40. szám

A TANULÁSRÓL

Evangélikus EGYHAZUNK a reformáció kezdete óta az iskola pártján álló egyház volt. Csodálatos világossággal látták meg a magyar reformátorok a vallási reformáció és a nép műveltségbeli felemelése közötti összefüggéseket. Felismerték, hogy a Szentírás üzenetét megértő, a Szentírásra öntudatosan alapozó evangéliumi hit, a Bibliát olvasni tudó, emberi öntudatukban fejlett emberek vallása lesz. A humanizmus és a reformáció együtt haladt az egész nyugaton és nálunk is. A reformáció későbbi nemzedékei rendkívüli nyíltsággal és megalkuvás nélkül harcoltak a nép felemeléséért. Egyházunk erején felül tartott fenn iskolákat és támogatott minden kezdeményezést, amely a nép műveltségének emelését szolgálta. Amikor legújabban átadtuk iskoláinkat az államnak, ezt azzal az öntudattal tettük, hogy a nemzetnek szolgáltunk velük addig is és hogy tanáraink, tanítóink, iskoláink nem hoztak szégyent az evangélikus egyház iskolafenntartó múltjára, a legújabb nemzedékben sem. Olyan evangélikus ember ma sincs, aki ne tudná mindezt és ne hivatkoznék errre öntudatosan, és hálával Istennek mindazért, amit a reformáció kezdete óta egyházunk a magyar nép tanulásáért áldozhatott és tehetett.

így néztük hazánk fejlődését az elmúlt tizenegy esztendő alatt. Az evangélikus egyház papjai és hívei népünk életének különböző területei között talán legnagyobb megelégedéssel azt nézték, ami a tanulás területén történt. Az általános iskola népi demokráciánk legnagyobb vívmánya. A nyolcosztályos osztott iskola, a szaktanárok vidéken, sőt a tanyákon is, ma még fel nem becsülhető lendületet adott és fog adni a nemzeti műveltségnek. Örültünk annak, hogy a középiskolások és az egyetemek tanulóinak és hallgatóinak . létszáma ugrásszerűen emelkedett és ma többszöröse a két háború közötti létszámnak. Űj iskolák, új egyetemek alakultak és emelkedett a tudományos kutatóintézetek száma. Még jobban örültünk annak, hogy a már dolgozó rétegeket is magával ragadta a tanulási kedv. Tízezrek végeztek az elmúlt években szakiskolákat, tanfolyamokat, mert ma már mindenki előtt' nyilvánvaló, hogy a gyárimunkás és parasztember is csak rendszeres továbbtanulással tudja megállni helyét szakmájában. Megtanulták a »fizikai munkát« és annak természetét nem értő emberek is, hogy abban a szellemi erőfeszítés mennyire előtérbe került a termelési, technikai országfejlesztési követelmények óriási .növekedése miatt. Mindez örömmel tölti el az evangélikus embereket. Mi a műveltség oldalán állunk. Vallásunkat nem féltjük a műveltségtől és tiidjuk, hogy egy fejlettebb és boldogabb Magyarország alapvető követelménye a nép műveltségbeli emelkedése.

Ez ÉV ŐSZÉN bizonyos nyugtalanság fogta el a fiatalok ezreinek szívét és velük együtt a szülőkét. Ez mutatkozik a középiskolai továbbtanulás lehetőségeinek a mostani igények •szerint szűk volta miatt és mutatkozik különösen az egyetemekkel és főiskolákkal kapcsolatban. /Észre kell vennünk, hogy az egyetemi és főiskolai továbbtanulásra olyan mértékű igény fejlődött ki a szülőkben és a fiatalságban, amellyel hazánk még nem találkozott. Senki sem tagadhatja, hogy ezek az igények nem tudnak jelenleg mind kielégülni. Senki sem gondolja viszont, hogy ezeket az igényeket a mi hazai lehetőségeink mellett valóban ki is lehet elégíteni. Itt valóságos probléma van. Az igények, a teljesítőképesség, a nevelésbeli egyensúly hiányának feszültségéből származó probléma.

Hazánk az ifjú értelmiség felkészítése terén is tervező munkát végez. Az emberekkel, az emberek teljesítőképességével való nemzeti gazdálkodás szükséges dolog, helyes folyamat és következik abból a követelményből, hogy lehetőségeinket most is és előre- nézve is számbavegyük.

Ä TANULNIVAGYÓ FIATALSÁG azonban és ezek szülei mindig nyíltabban kérdezik, hogy nem túl . óvatos-e az a tervezés, amely az egyetemi és főiskolai' ifjúság továbbtanulására vonatkozik. Nem lehetne-e. több ifjút odasegíteni az egyetemi és főiskolai tanulás, lehetőségeihez?

Ehhez a nagyon szövevényes és nehéz kérdéshez mi csak néhány szempontot szeretnénk hozzátenni.

Megnyugtatóan eldől-e a középiskolában az, hogy ki való egyetemre és főiskolára? Egyetemen és főiskolán megnyugtatóan eldől-e az a kérdés, hogy ki állja meg a helyét az értelmiségi pályákon? Akik egyetemet vagy főiskolát végeztek, tudják, hogy nagyon kedvezőtlen és nagyon kedvező tapasztalatok igazolták, hogy az ifjúságnak nincs olyan biztosan előrelátható, direkt-fejlődése, amely az idetartozó döntéseket megnyugtatóvá tenné. Egyetemen kibontakoztak olyanok, akik a középiskolában irnmel-ámmal tanultak és se^e- gestül elbuktak olyanok, akiket csak a szorgalom lendített a középiskolában. »Kint az életben« pedig jó! érvényesültek rosszabb diplomával rendelkező fiatalemberek és használhatatlanok voltak kitűnő diplomások.

Nagy jelentőségű szociális intézkedés az és nagy általánosságban megnyugtató, hogy azok, akik egyetemre vagy főiskolára kerülnek, nagyjából biztosítottnak láthatják a jövőjüket, az elhelyezkedésüket. De az élet ma sem kevésbé változatos, mint azelőtt és igen sok olyan egyéni körülmény veendő ma is figyelembe, amely az egyetemről, főiskolákról kikerülteket később másfelé viszi, a szakmájukból elirányítja. És meg kell kérdeznünk, hogy nem1 az elhelyezkedésnek ez az áránylag nagyfokú biztosítottsága neveli-e éppen rossz irányba a főiskolás fiatalságot. Helyes-e, ha egészen kiküszöböljük azt a lehetőséget, hogy valaki saját kedvére és »saját felelősségére« tanuljon? És helyes-e, ha egy sereg fiatalnak a gyakorlati tapasztalat most azt mutatja, hogy négy-öt-hat év múlva sem lesz szükség őrá abban az értelmiségi szakmában, amelyhez tanulási kedve van? Nem gépies-e a továbbtanulással kapcsolatban kialakult gyakorlat éppen ilyen vonatkozásban? Nem úgy van-e, hogy ma is igen sok értelmiségi nem dolgozik a saját szakmájában, de mégsem bánta meg, hogy egyetemi vagy főiskolai tanulmányokat végzett. Nincs-e ellentétben a tervezésnek ez a némileg gépiessége azzal a nagyon helyes célkitűzéssel, amelyre a mai fiatalságot helyesen nevelik, hogy értelmiségi képesítéssel is vállaljanak »fizikai munkát«, hiszen nyilvánvaló, hogy a fizikainak tartott munka is mindig több és több képzettséget, az önálló gondolkodásra képességet és szélesebb látókört igényel. Ezek a kérdések mind meg- gondolandók.

Bizonyosnak látszik az is, hogy az ifjúság egyetemre és főiskolára tódulásának nem általános oka az, hogy az ifjúság az értelmiségi pályákon magasabb keresetet remél. Ellenben tény az, hogy az ifjúság igen széles rétegei tudják és helyeslik azt, hogy fizikai munkások sokszor jobban keresnek, mint értelmiségiek. Az ifjúság egyetemre és főiskolára tódulásának általában az sem oka, hogy kényelmesebb pályát keresnek, mint a gyárimunkásoké, technikai vagy mezőgazdasági dolgozóké. Mert jól tudják, hogy az értelmiségi pályákon a mostani követeimények alapján milyen óriási az ember igénybevétele.

Ez a tanulási vágy, eltekintve bizonyos, a fentiekkel ellenkező, de inkább a kisebbséget jellemző jelenségektől, nem egyéb, mint valódi tanulási kedv, az ambíció, a becsvágy kérdése.

ÄNNAK A MOVELTSÉGBELI FELSZABADULÁSNAK a jelensége, amelyet a demokrácia hozott a magyar ifjúság széles rétegei számára. Át kell ereznünk azt, hogy értelmiségi, ipari munkás és dolgozó paraszt származású ifjaink egyenlőképpen átélték a társadalmi felszabadulásnak azt az élményét, amely a két világháború közötti magyar ifjúságnak csak az álma volt, hogy ti. mindenki előrejuthat a műveltségi, a társadalmi, a gazdasági felemelkedés útján és nemcsak azok, akiket a társadalmi előjogok a felemelkedéshez juttattak akkor is, ha arra .nem voltak érdemesek.

A mi ifjúságunk hisz és hinni akar abban, hogy teljés lehetőség nyílott előtte saját képességei kifejtésére. Ezt a hitet nagyon sajnálatos volna letörni. Az egyetemi és főiskolai továbbtanulásra olyan igény van ma, amely kétségtelenül szétfeszíti a rendelkezésre álló intézmények falait és szétfeszíti az elhelyezkedési biztosítottság előrelátott kereteit is. Ezt józanul tudjuk. Nem kell-e azonban annak is örülni, ha az ifjúság most nem túl óvatos és netm túlságosan ráncolja a homlokát afelől, hogy vajon akkor, amikor diplomája kezében lesz, hová és hogyan fog elhelyezkedni. Ifjúságunknak ehhez a tanulási kedvéhez és a vállalkozási kedvhez, amely bennük van, nem lehet csak az ész- szerűség oldaláról hozzászólni. Jó szóval és intézkedésekkel kell erősítenünk ifjúságunk reménységét a továbbtanulásra.

A mi egyházunk a hit, a remény és a szeretet hármas követelését alkalmazásra méltó szempontnak tartja az ésszerűség szempontja mellett ifjúságunknak ebben a nagy mai kérdésében is.

___________ D.

A halandó az Űr előtt

(A Holt-tengeri zsoltárokból.)

Ugyan mi is hát az ember?

Föld, porból formálta Isten, s a vége is por.

Ilyen csodákra tanítasz engem •

nagyságod titkait adván tudtomra, s pedig csak por vagyok és hamu.

Mit gondolhatnék ki tetszésed nélkül, mit tervezhetnék el akaratod nélkül?

Hogy lehetnék erős, ha te meg nem adod?

Mit is beszélhetnék oktatásod nélkül, hogy adhatnék választ, ha te nem tanítasz? íme, az églek fejedelme vagy te, királya vagy a magasztosaknak, minden léleknek Ura te vagy, aki uralkodói minden mű fölött.

Nélküled semmi sem történhetik, kívüled nincsen semmi sem, mit sem ismerünk, ha te nem akarod — erődhöz semmi sem lehet hasonló.

Fenséged előtt semmi meg nem állhat, hatalmadra nincs méltó magasztalás.

Ki lehet oly erős, hogy fenséged előtt megálljon? — hiszen te cselekszel megannyi csodát!

Mi is hát ő, a föld pora, hogy is tarthatná erejét?

Egyedül a te dicsőségedre cselekedted mindezt!

Fordította: Bodrog Miklós

D. dr. VETŐ LAJOS:

A Keresztyén Demokrata Unió gyűlése Weimarban

MEGHATVA érkeztem Weimarba, ebbe a Német Demokratikus Köztársaságban levő városkába, ahol Goethe és Schiller, a világirodalomnak ez a két óriása élt. De más szellemóriások emlékét is őrzi ez a város. A főtemplomban, amelyet a XV. században kezdtek építeni, Goethe kedvenc papja és barátja, Herder állt sok éven át és hirdette az igét azon a szószéken, amelyről Luther Márton is prédikált, s állt az előtt az oltár előtt, melynek híres oltárképét Cranach Lukács festette. Weimar azonban kedves városa volt Liszt Ferencnek, Wagner Richard- nak és Bachnak is, a klasszikus zeneművészet nagyjainak.

A kis város hozzá van szokva az idegenforgalomhoz. Évente százezer számra keresik fel »zarándokok« a klasszikus kultúra e nagyhírű gócpontját. A második világháború pusztításait teljesen eltüntették, s a súlyosan megrongálódott főtemplomot (a »Herder-templom«-ot) is újjáépítették az állam, az egyház és Thomas Mann író lelkes anyagi támogatásával. Szeptember második hetében azonban a szokottnál nagyobb volt Weimarban az idegen- forgalom. A Német Demokratikus Köztársaság Keresztyén Demokrata Uniója tartotta benne négynapos gyűlését.

A GYŰLÉS istentiszteletekkel kezdődött. Evangélikus résztvevői a Herder-templomban gyülekeztek ösz- sze és meghallgatták Mitzenheim Moritz thüringiai püspök prédikációját. Hangsúlyozta, hogy a keresztyének más világnézetű emberekkel olyan házban élnek együtt, mely a legnagyobb Ínség idején épült. »készele vagyunk ezen a házon népünk javára együttmunkálkodni. Készek vagyunk arra, hogy megadjuk az államnak azt, amit a keresztyének az j államnak megadhatnak«.

A többszáz főnyi delegátus nagygyűlésén Nuschke Otto miniszterei- ' nökhelyettes, a párt elnöke különösen meleg szavakkal köszöntötte a Német Evangélikus Egyháztanács megbízott jánVJc helyettesét, Grau- heding egyházfőtanácsost, és a thüringiai evangélikus országos egyház püspökének megbízottját, Schanze egyházfőtanácsost, valamint a thüringiai országos zsinat elnökét, dr. Lotz-ot, továbbá a több mint negyven külföldi vendéget, köztük Mihály szmolenszki orosz orthodox érseket, Cseng C. Y. A. kínai teológiai dékánt, Herrmann romániai püspökhelyettest, dr. Wantula varsói teológiai professzort, Stanley Evans és Charles Edward angol, Endicott James kanadai, van Dalén holland lelkészeket és a magyar delegációt.

A nagygyűlés főelőadója Nuschke Otto pártelnök és Götting Gerald főtitkár volt. Három-három órás hatalmas referátumban számoltak be a párt elmúlt két évének munkájáról és jövendő feladatairól. Az állam és az egyház viszonyáról szólva Nuschke hangsúlyozta, hogy a ke- resztyénség és a marxizmus két egymástól világosan elkülönülő világnézet, amelyek között szintézis és kompromisszum lehetetlen. Mégis, mivel a keresztyének és a marxisták együtt hozták meg áldozataikat a fasizmus elleni harcban, azért együtt kell küzdeniök a Nyugat-Német- országban végzetesen újjáéledő fasizmus ellen és a békéért.

Götting főtitkár kijelentette:

»A mi új demokratikus rendszerünkben nem utolsó sorban a keresz- tyénség nagy ügyei is jobb méltánylást nyernek, mint a megelőző társadalmi rendszerekben. Gondoljunk csak a felebaráti szeretet és a béke szeretetének nagy kérdéseire. A felebaráti szeretet gyakorlása többé nem nyugtalan társadalmi lelkiismeretűnk elaltatása. Nem is érzelmes kísérlet az igazságtalanságok eltüntetésére. Hanem felebaráti szerete- tünket valóságos és hathatós tettekben lehet megélnünk. Ugyanez áll a béke szeretetére is. Hiába szerette a keresztyén ember azelőtt a békét, ez nem akadályozhatta meg

a háborúkat. Ma a béke szeretete olyan lelki légkört teremt, amely valóban a békét munkálja.«

A sok külföldi felszólalás között különösen jelenitős volt Mihály szmolenszki érsek beszéde. Hangsúlyozta: a keresztyénségtől nagymértékben függ az, hogy az élet új formáit a szeretet lelke hassa át. »Mi keresztyének hisszük, hogy a keresztyén vallásosság különösen a béke védelme szempontjából hasznos. Az orosz orthodox egyház mindent elkövet a szellemi klíma meg- javuiásáért és azért, hogy az emberek közti bizalom erősödjön.«

Endicott kanadai lelkész szerint az atomfegyver használatát Isten és ember elleni bűnnek kell minősíteni. Cseng dékán hangsúlyozta, hogy a keresztyéneket az azonos küldetés, az azonos bizonyságtevés és az azonos cél az egész világon összekapcsolja. Istennek az a szándéka, hogy a népek békében és szeretekben éljenek együtt. Ebből adódik a kínai, a német és az egész világ keresztyénéinek közös politikai felelőssége közeli és távoli testvérei jóléte iránt.

A MAGYAR DELEGÁCIÓ részéről Péter János református püspök köszöntötte a pártgyűlést. Beszédében rámutatott arra, hogy a német- országi keresztyénség jövőjét valójában Adenauer politikája és a vele tartó egyházi vezetők veszélyeztetik. Rámutatott arra is, hogy az utóbbi hónapok ökumenikus gyűlései fölhívták a nyugati világ egyházainak figyelmét a szocialista világban élő sokmillió testvérükre, akik tudatában vannak felelősségüknek.

Az elhangzott sok értékes beszédből kiemeljük ‘még Fuchs Emil lipcsei teológiai professzor szavait: »Mi ma olyan világmegmozdulásban élünk, mely hatalmas követelményeket állít a keresztyének elé is. Ezek a feladatok a népek nagy nyomorúságából és megmozdulásából származnak, s mindannyian arra vagyunk hivatva, hogy megoldjuk azokat a feladatokat, melyeket a népek szabadságigénye állít az emberiség elé. Egykor kevés volt, ma már sok olyan bátor keresztyén van, aki felismerte, mi a teendő.«

Valóban korunk döntő kérdéseivel foglalkozott a Keresztyén Demokrata Unió weimari pártgyűlése. Bízvást remélhetjük, hogy igazaknak fognak bizonyulni Nuschke Otto záíószavai, melyek szerint ebből a gyűlésből megújult erők sugároznak ki a német nép, a béke és az emberiség javára.

A gyűlés szombaton ért véget. Utána Nuschke Otto fogadást adott, amelyen Mitzenheim püspökkel az élén megjelent a thüringiai egyház több vezető személyisége.

VASÁRNAP délelőtt a Herder- templomban prédikáltam a gyülekezet lelkészeinek felkérésére, majd úrvacsorát osztottam Braeklin helybeli szuperintendens és a segédlelkész együttműködésével.

Az istentiszteleten és az úrvacsorán igen nagy gyülekezet vett részt, köztük a Keresztyén Demokrata Unió négy kínai vendége is.

Nagy megtiszteltetés és öröm volt számomra, hogy arról a szószékről prédikálhattam, amelyen egykor Luther Márton hirdette a reformáció igéit, s az előtt az oltár előtt szolgálhattam, amelyet Cranach Lukács egyik leghíresebb festménye ékesít.

»... aki a békéért töri magát, téged keres, az egyetlen békességet, amelyben a legzaklatottabb szívek is megnyugvást találhatnak.

Várunk téged. Téged fogunk várni minden áldott nap, bármily méltatlanak vagyunk is reá, bármenynyi lehetetlenség tornyosul is elénk. És minden szeretet, amit ki tudunk facsarni kiégett szíveinkből, érted fog égni, Keresztrefeszített, ki meggyötörtettél a mi szeretetünkért, s aki most minket gyStörsz engesztelhetetlen szereteted minden hatalmával.« (Papini)

(Zsolt 143, 10.)

„Taníts meg engem a te akaratodat teljesítenem...