Evangélikus Élet, 1956 (21. évfolyam, 1-44. szám)

1956-03-11 / 11. szám

4 EVANGÉLIKUS ÉLET Ahogy a rákoskeresztúri lelkész átélte. „LÉSZEN VETÉS ÉS Ma reggel az abla­kom alatt -megszólalt egy madár. Igaz, hogy a szemközti hegyolda­lon még ffcopáran nyúj­togatják a szürke ég felé csupasz ágaikat a fák, igaz, hogy imitt- amott még hófoltok fe­hérlenek s néha még a havaseső is szemerkél, de tudom, hogy már nincsen messze a ta­vasz ... Ma reggel megénekelte nekem egy csöppnyi madár. Azt mondotta: lehet, hogy a hideg egyszer- kétszer még belemar a bőrünkbe, a szél még néhányszor megtépáz­za hajunkat, kabá­tunkat, de már nem sokáig. A tél ideje le­járt, A hófoltok is el­tűnnek egyszer és a fák is szép zöld ruhát kapnak majd. A szél meg simogatni fog sze­líden, lágyan... A madár csakhamar továbbrepült. Mintha csak sietett , volna, hogy piásöknak is elmondja (1. Móz 8, 22.) a Ikedves hírt: a tavasz közeledtének hírét. Én meg csak tovább né­zegettem a hegyoldalt. Aztán egyszer mintha csak túlléptem volna rajta, mintha csak el­tűnt volna bokraival, f áival együtt... S máris otthon, az Alföl­dön voltam. A faluról nagyvárosba szakadt embert néhanapján meglepik hazai gondo­láitok, (képek. Ott is ta- vaszodik lassan... A szél ugyan még tócsá­kat lúdb&röztet az ár­kok, gödrök, mélyedé­sék alján s még ott sem zöld minden, de a búza már megszaba­dult a hótakaró alól és nem is olyan sokára, laissan nyújtogatja majd szárait az ég felé. Amikor pedig végképp letakarodik a szántóföldekről a víz, a sok kisebb-nagyobb tó­csa, megindul majd a szántás, a vetés. Szor­goskodó emberek, han­gos,szavú gépek lepik A R AT A S" meg a most még csön­des határt, hogy legyen aratás az érlelő, meleg nyárban... Igen: a megmozduló határ, az emberi mun­ka még jobban, hatá­rozottabban hirdetik a tavaszt, mint az éneklő madár, s az emberi munkában nem csak gyönyörködni tud az ember, hanem elsősor­ban a jövőt látja ben­ne. Azt, hogy minden barázda, amit kiforgat az eke, hogy minden szem mag, ami a föld­be kerül, a jövő gyü­mölcseit rejti magában. Mégpedig a reményteli jes jövőét, hiszen ígé­retünk van arra Isten­től, hogy munkánkra megadja az áldást, hogy a vetésre aratás következik, hogy meg­adja a mindennapi ke­nyeret. Erre emlékeztetett ma reggel a csöppnyi madár... (vámos) Cuäfotty svéd püspök Mfitaíktozcda a Matypacbcszátyi ÖUun*euiUu$ Bizottság, iai/astatácót AZ 1848/49-ES SZABADSÁG- HARC, az egész nemzet ügye, mé­lyen megmozgatta és nagyszerű cselekedetekre ösztönözte evangé­likus egyházunk lelkészeit és hí­veit. Melczer János (1802—1864) rákoskeresztúri lelkész példája mu­tatja, hogy egyszerű falusi pap­jaink is milyen hűségesen állták helyt a nép ügye mellett. Már a negyvenes években is so­kat megérthetett Melczer János A szegénység keserveiből, mert a helybeli plébános feljelentette egyik cikke miatt, ami Czelder Márton »Vasárnap«-] ában jelent meg. A cikkben arról volt szó, hogy Mel­czer az 1844-es áttérési törvény alapján felvett az evangélikus egyj házba egy Podhorszky nevű jobbágyot és családját. A cikkben leírta a szertartás szövegét is, kö­zölte azt a verset is, amit erre az alkalomra írt s amelynek egyik so­ra így hangzott: »Sokáig tartanak a vakság papjai...« Ez a vallási elnyomásra és a szegénység elnyo­mására egyaránt vonatkozhatott. A »rebellis« papot lelkészi hűsége és hazaflsága miatt sokan támad­ták a jobbágyfelszabadítás és a nemzeti függetlenség ellenségei kö­zül: A MÁRCIUS 15-1 nagy pesti ese­mények lázba hozták Rákoskeresz­túrt is. Amikor szükség lett rá. a parókiáról indult el a haza védel­mére Melczer János legnagyobb fia. Apja büszkén emlegette, hogy fia ott volt a tüzérek között, akik az akkori Üj téren (mai Engels téren) hallgatták Kossuth Lajos »láng­nyelven« tartott beszédét. A rákoskeresztúri parókia biztos pihenőhelye volt áz átvonuló hon­védtiszteknek, akik közül nem egy evangélikus lelkész volt, vagy pe­dig annak készült. Ilyen volt pl. Brokkeny Lajos tüzérkapiitány, akit a szabadságharc leverése után 12 évig tartottak a császári hadsereg­ben közlegényként, majd azután a domonyi egyházközség választotta meg lelkészéül. Ilyen hőslelkű pa­pokkal volt tele az ország. Rákoskeresztúr népének is ha­mar meg kellett tapasztalnia, hogy nemcsak császáriakkal, hanem a belső ellenséggekkel is harcban kell állniok. Pl. Zsíros Márton nagy­gazda, a falu bírája a hiszékenyek­nek azt mondogatta: »Hogy gondol­játok azt, hogy Kossuthék engedték volna el a robotot? a király adta és most azért harcolnak ellené, de futni is fognak hamarosan.« Csak az állandó harcok miatt kerülhette el megérdemelt sorsát Zsíros gazda. AZ ISASZEGI CSATA idején Rákoskeresztúrnak is bőven jutott a nagy eseményekből. Nap nap után folyt a csatározás a falu előtt. Az volt a terv, hogy a honvédek ki­csalják az osztrákokat Pest-Budá­ról, s akkor Aulich Lajos tábornok Cinkotáról váratlanul bevonul Pest­re. A terv azonban nem sikerült, mert a császáriak óvatosak voltak. A rákoskeresztúri parókián éjjel­nappal kötözték a sebesült honvé­dekéi, Köztük volt pl. Stromszky Károly, pozsonyi teológusból lett kapitány, Stromszky Sámuelnek, a pozsonyi püspöknek a fia. Melczer lelkész háza minden rendelkezésre álló módon segítette a honvédeket. Nagy volt a szomorúságuk, amikor arra kellett felkészülni, hogy átme­netileg a honvédek feladják a falut. Amint megjelentek a császári »lisz­tes-zsákok« — így gúnyolta a nép a fehér egyenruhás császári lovas­ságot, még a gyermekek is segítet­tek az ellenük felvonuló magyar huszároknak. Gyors jelentest ad­tak le az ellenség erőinek tartóz­kodási helyéről. Melczer lelkész két fia pedig a császáriak által már összeharácsolt zsákmány helyét árulta el a huszároknak. Közben Pestet az embertelen Hentzi császári tábornok ágyúval kezdte lövetni. A polgári lakosság áldozatai • között ott volt Melczer lelkész egyik fia is. A Pesten tanuló fiúnak ágyúgolyó roncsolta szét a lábait. Sebeibe belehalt. Melczer lelkész méltó elkeseredésében cik­ket írta »Mártzius tizenötödik$«-he, a forradalom balszárnyának lapjá­ba, kannibáloknak nevezvén azokat, akik ártatlan vért ontanak. AMIKOR KOSSUTH Lajos ki­hirdette az ország függetlenségét, a gyűlölt Habsbui'g császári ház trón­fosztását, országszerte nagy ünnep­séget tartottak, természetesen Rá­koskeresztúron is, ahol a függet­lenségi ünnepen Melczer lelkész lel­kes beszédben emlékezett meg Isten szeretetéről, hogy Kossuth Lajossal ajándékozta meg hazánkat s felvir- rasatotta a függetlenség és szabad­ság reggelét. Mikor aztán általános népfelke­lésre került a sor, Melczer lelkészt felesége Pestről hazajövet nagy munkában találta. A harangozó for­gatta a köszörűkövet, míg Melczer kardot tartott a kőhöz. Tokja sem volt a kardnak, de Melczer nem jött zavarba, a szabóval bőrből csi­náltatott tokot. A kardforgatásra azonban már nem kerülhetett sor, komoly arcú kormánybiztosok sze­kerei vonultak át a falun, körmöci arany-, és ezüstpénz volt a ládáik­ban, Szeged felé mentek, ahová a kormány is menekülni kényszerült. Azután Világosnál letették a fegy­vert, csak Komárom állt még. Mel- na Mihály, a szomszéd pap, Mel­czer komája hozta mindig kitar­tóan a jó híreket. Melczer azzal fogadta: »No, komám uram, tud-e valamit — hazudni?« Melna győzte jó hírrel, nagyokat mondott Kos­suth újabb sikereiről, Klapka ko­máromi tetteiről. Azután Komárom is elesett. A »REBELLIS« PAPRA rossz idő járt. Mögötte is becsukódott a hírhedt »új épület« kapuja. Halál­ra ítélték, amit kegyelemből 6 évi várfogságra és vagyonvesztésre vál­toztattak át. Hosszú évek rabosko- dása után szabadult a börtönből. A raboskodás csak testét törte meg, de hazafiúi becsületességét nem. Visszatérését gyülekezetébe sokan próbálták akadályozni, sokan áskálódtak ellene továbbra is, de győzött a hívek hűsége s újra egy­másra talált a pásztor és a nyáj. Melczer János nem láthatta meg annak az eszmének a diadalát, ame­lyért bátor szíve dobogott, de mind­végig tudta, hogy nekik van igazuk, akik a sokak igazságáért küzde­nek, akik áldozatra is készek a haza függetlenségének és szabadságának szent céljáért! Dr. Ottlyk Ernő ISTENTISZTELETI REND Budapesten, március hó 11-én Deák tér de. 9 (úrv.) Cselovszky Ferenc, de. 11 (úrv.) Hafenscher Károly, du. 6 Dóka Zoltán. — Fasor de. 11 Pálíy Miklós dr., du. 7 Dulcz Pál. — Damjanich u. 28/b. de. fél 10 Dulcz Pál. du. 5 szeretetv.: Pálíy Miklós dr. — Dózsa Gy. út 7. de. fél 10 Gyöngyösi Vilmos. — Rákóczi út 57/b de. 10 (szlovák) Gyimesy Károly dr. — Thaly K. u. 28. de. 11 Bonnyai Sándor, du. 6 Bonnyai Sándor. — Kőbánya de. 10. Koren Emil. — Utász u. 7. <de. 9 Bolla Afpád. —- Vajda Péter u. 03. de. fél 12 Bolla Árpád. — Zugló de. 11 (úrv.) Scholz László, du. 6 Scholz László. — Gyarmat u. 14. de. fél 10 (úrv.) Muntag Andor. -- Rákosfalva de. fél 12 Muntag Andor. — Fóti út 22. de. 11 (úrv.) Gádor András, du. 7 Rimár Jenő. — Váci út 129. de. 8 Gádor András. — Újpest de. 10 Blázy Lajos, du. fél 7 Blázy Lajos. — Duna­keszi de. 9 Matuz László. Pesterzsébet de. 10 Madarász István. — Soroksár-Üjtelep de. fél 9 Bencze Imre. — Rákospalota MÁV- telep de. 8 Kökény Elek. — Rp. Nagytemplom de. 10 Kökény Elek. — Rp. Kistemplotn du. 3 Schreiner Vilmos. — Pestújhely de. 10 Kür­tösi Kálmán. — Rákoscsaba de. 9 Békés Jó­zsef. du. fél 7 Békés József. — Rákosszent­mihály de. fél 11 Tóth-Szöllős Mihály, du. 5 Tóth-Szöllős Mihály. Bécsikapu tér de. 9 Várady Lajos. de. 11 D. dr. Vető Lajos, du. 7 Benes Miklós dr. -- Toroczkó tér de. fél 9 Juhász Géza. — Óbuda de. 9 ígyerm.) Komjáthy Lajos, de. 10 (úrv.) Komjáthy Lajos, du. 5 Sárkány Tibor. — XII., Tarcsay V. u. 11. de. 9 Dan­hauser László, de. 11 Danhauser László, du. 7 Ruttkay Elemér. — Diana u. 17. de. fél 9 Ruttkay Elemér. — Pesthidegkut (Szent István u.) de. fél 11 Groó Gyula. — Kelen­föld de. 8 Muncz Frigyes. H (úrv.) Muncz Frigyes, du. 6 Rezessy Zoltán. — Német­völgyi út 139. de. 9 Rezessy Zoltán. — Budafok de. 11 Visontai Róbert. --- Nagy­tétény de. 8 Visontai Róbert. Kélenvölgy de. 9 Bodrog Miklós. — Albertfalva de. 11 Bodrog Miklós. — Csillaghegy de. fél 10 Kaposvári Vilmos. EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarország! Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. Vili.. Puskin-u. 12. Telefon: 142—074. Szerkesztésért és kiadásért felel: D. Dezséry László szerkesztő. Előfizetési árak: Egv hóra 5.— Ft negyedévre 13.— Ft, félévre 30.— Ft. egész évre 60.— Ft. Csekkszámla: 20.412—Vili. 10 000 példányban nyomatott 2-560972. Athenaeum (F. v. Soproni Béla) A Német Demokratikus Köztársa­ságbeli greifswaldi egyetem tiszte­letbeli doktorává avatta D. dr. John Cullberg svéd püspököt, aki előző­leg a lundi egyetemen a rendszeres teológia professzora volt. A tisztelet­beli doktorrá avatással kapcsolatban Cullberg püspök előadást tartott a teológiai fakultáson, amelyen a teo­lógiai kar professzorán kívül részt vett az egyetem rektora, dr. Katsch orvosprofesszor, valamint D. Krum- macher greifswaldi püspök és a tu­dományos és egyházi élet más sze­mélyiségei is. Nagel professzor, a teológiai kar dékánja ünnepi beszédében kiemel­te, hogy két tényező indítottá az egyetemet a tiszteletbeli doktorátus megadására: Cullberg püspök nagy­hírű tudományos munkássága és ke­resztyén felebaráti szeretetének azon megnyilatkozásai, melyeket az 1945 utáni években tanúsított. Cullberg püspökkel greifswaldi tartózkodása során beszélgetést folytatott a »Neue Zeit« című napi­lap munkatársa. Többek között a kö­vetkező kérdésekre adott választ: Püspök úr miként vélekedik a svédországi és a németországi evan­gélikus egyház kapcsolatairól? Örömmel tölt el, hogy a német- országi evangélikus egyház vallási síkon egységet képez és örömmel ápoljuk Németország mindkét álla­mával a kapcsolatokat. A magunk részéről mindent megkísérlünk, amit csak megtehetünk Németország lelki egysége érdekében. Miként vélekedik Ön az ökumeni­kus mozgalom jelenlegi helyzetéről, más szóval: miként ítéli meg Evan­ston kihatásait? Nagyon szeretném, ha az ökume­nikus kapcsolatok továbbra is növe­kednének és erősödnének és ezzel elősegítenék a megértést a keresz­tyének között. Meg kell maradnunk az egymással folytatott termékeny beszélgetésben. Püspök úr, a magyarországi pro- testáns egyházak javasolták, hogy az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottságának legközelebb Buda­pesten tartandó ülésén »egy újabb háború megelőzése« című témát is napirendbe tűzzék. Mi erről a véle­ménye? Ezt a javaslatot rendkívül fon­tosnak tartom. Az egyháznak arra kell törekednie, hagy békehatalom­má legyen és ezért mindent meg kell lenni az újabb világkatasztrófa elhárítására. Az egyháznak az a fel­adata, hogy minden erőt összefogva szálljon szembe a gonoszsággal; Farkas Géza vasárnap Jakab levele 4. részé­nek 17. verséről prédikált: »Aki azért tudna jót cselekedni, és nem cselekszik, bűne az annak.« Olyan nagyszerű prédikációt mondott, hogy meg is jegyezte ebédnél a felesége: — Te Géza, ma nem horkolt a kurátor. Lopva megfigyeltem, hogy előkapkodja a zseb­kendőjét, mintha az orrát fújná, pedig a sze­mét törölgette titokban. Nem csoda, hiszen még én is majdnem elpityeredtem, mikor arról a két kis szegény, éhező árváról beszéltél, akit a gyermektélen gazdag özvegy meglátott, meg­sajnált és befogadott. Farkas Géza nagytiszteletű úr csendes jó érzéssel állapította meg magában, hogy mégis­csak jó volt megőrizni 1930 óta a leszakítós naptárokat. Ebből a gazdag tárházból használta fel most is azt a hatásos kis történetkét, ami­nek hallatára — megfigyelte — a Gergelyné is felzokogott, pedig ő eddig a káplánt hall­gatta szívesebben. Bezzeg ma odajött hozzá és azt mondta: Isten áldja meg a nagytiszteletű urat, a szép beszédiérl. Talán tovább is színeződött volna az önel­ismerés és a mások elismerése a »nagy prédi­káció« körül, ha be nem nyit a káplán, hogy <— mint az vasárnapi feladataihoz tartozott — jelentse a prédikáció »gyakorlati« eredmé­nyét is: — A mai offertórium 150 forint. Ennyi még nemigen volt, hacsak nem sátoros ünnepen. A másnapi posta meghívót hozott. Lelkész­gyűlésre. Tárgyalásra kerül a Központi Alap. Hát ő majd megmondja ezen a gyűlésen az egész dologról a véleményét! Talán mégis jobb volna, ha nem azt mondaná: ez az én vé­leményem, hanem valahogy így: ez a pres­bitérium, sőt ez az egész gyülekezet vélemé­nye. Ezért összehívta a presbitériumot. Szét- küldte a meghívókat, de M. Tóth Jánossal ő maga beszélt, hogy feltétlenül jöjjön el. El is jött. Pedig ő azóta sem mutatta magát, mióta koraősszel összekülönbözött Lovász Antal meg Hajdú Mihály presbiterekkel. Azért történt, mert azok beléptek a téeszbe, s őt is hívták, de ő nem állt kötélnek. Nagy harag született akkor. A pap, igaz, az ő pártján volt akkor, de M. Tóth János mégis megfogadta, nem jár többé a presbitériumba. Akkor lássa újra Lo­vászt meg Hajdút, mikor a háta közepét. Most mégiscsak eljött. El hát, hiszen azt beszélik, hogy már nem elég, hogy a paraszt bemegy a földjével meg. a jószágával a téeszbe, hanem Mem fre&zéd&m áít az Jóién ató/záaa... most már az egyház is közösbe akarja beadni a gyülekezetek pénzét. Ezért csinálják a veze­tők azt a közös alapot, vagy miafenét. No, hát ő megmondja, ha ilyesmi lesz, az ő pénzére többé ne számítsanak. Nem ad többé a gyüle­kezetnek egy garast sem, de kezeskedik róla, nem fog adni más se, senki se! Ezt mondja meg a nögytiszteletű úr azon a gyűlésen és csak vigyázzon. A gyülekezete érdekében bele ne menjen semmibe! Ez&ket forgatta magában Farkas Géza nagy- tiszteletű úr, mikor hajnalban kiballagott az állomásra. A vonatban találkozott a gyűlésre utazó szomszéd lelkészekkel. Ök is a Központi Alapot vitatták. Farkas nem vett részt a hol derűs, hol szenvedélyes vitában. Ö még min­dig a tegnapi presbiteri ülésen volt. Ez moto­zott benne még akkor is, mikor közös énekkel és imádsággal megkezdődött a gyűlés. Nem, ő nem megy bele semmibe! Nem hallotta a meg­nyitó írásmagyarázatot, s nem is vette észre, hogy már megkezdte az esperes tájékoztató előadását a Központi Alapról. Mindinkább ott hallotta a fülében, ott forgatta magában, amit M. Tóth János mondott: senki... egy garast sem! Arra riadt fel, hogy valaki az ő vasárnapi prédikációját idézi: »Ha valaki tudna jót cse­lekedni -és nem cselekszi, bűne az annak!« Nem idezte senki! Az esperes beszélt lelke­sen, hévvel, kipirultan. Ügy mondta szelíd, majd átforrósodott szavait, mintha prédikálna. Éppen az áttelepítések miatt elnéptelenedett gyülekezetekről beszélt, ahol öt-hat evangé­likus család maradt csupán. Ahol nincs 100— 150 Ft vasárnapi perselypénz, de nincs még 10—15 se. Ahol azért áll a templom, a papiak és azért kerül kenyér a lelkész kisgyermekei­nek kezébe, mert segít az állam azzal az államsegéllyel, amit minden lelkésznek folyó­sít. A szeretet melegével és szigorával szólt a lelkésztestvérek lelkiismeretéhez: Nektek van gyülekezetetek, vagy biztos anyagi forrásotok az államsegélyen felül is, mert vannak áldo­zatkész híveitek. Kell, hogy a tehetősebb gyü­lekezetek segítsenek a gyengébbeken. Farkas Géza már-már közbekiáltott, mikor esperese szájából megint, most már másodszor a vasárnapi prédikációja szabad textusát hal­lotta: »Aki azért tudna jót cselekedni és nem cselekszik, bűne az annak«. Ettől kezdve egyre jobban figyelt az elő­adásra. Valami nyugtalankodni kezdett benne. .Minél tovább beszélt az esperes, annál inkább kezdte szégyellni a szerdai presbiteri ülés eseményeit és hangulatát. Most az esperes a földrengésről beszélt. Arról a borzalmas csü­törtöki hajnalról, mikor megrendült a föld és megmozgatta nemcsak az épületeket, de az em­berek biztonságérzetét is. A jól ismert helység­nevek, Taksony, Soroksár, Dunaharaszti egy­másután kerestek utat a hallgatók szíve felé. Valaki kimondta: megrongálódott a dunáha- rasztiak temploma is. Miből állítják helyre? És ekkor nemcsak az esperes száján, de Far­kas Géza szívében is megmozdult az ige: Ha valaki tudna jót cselekedni és nem cselekszik, bűne az annak! Az előadáshoz többek közt hozzászólt Far­kas Géza is. Mikor felállt, felvillant előtte pres­bitereinek arca. De nem tudta kimondani, sőt megtagadta azokat a szavakat, amiket pedig tulajdonképpen ő adott presbiterei szájába: senki... egy garast sem! Mást mondott! Elmondta, hogy addig va­gyunk egyház, míg egy test, a Krisztus teste vagyunk. Az egyes gyülekezetek egy szerves egésznek a tagjai. Ha fáj a test valamelyik tagja, az egész test érzi a fájdalmat. De nem­csak érzi, hanem megmozdul, munkába kezd az egész szervezet a beteg tag gyógyulása érde­kében. Nem mondhatja az egyház egyik gyü­lekezete sem, hogy nem fáj neki a többi gyü­lekezetek gondja, az öregek, a betegek, az idióta gyemekek sorsa. Nem mondhatja senki, hogy nem mozdul meg a megsegíté­sükre. Nem tudhatjuk, hol és mikor jelentke­zik a baj. A test bármelyik tagja megbeteged­het holnapra, amelyik ma még a legjobb egész­ségnek örvend. Farlcas Géza belemelegedett a mondókájába, szinte már prédikált, s észre sem vette, mikor előtolakodott szívéből a va­sárnapi szabad textus: »Aki azért tudna jót cselekedni, de nem cselekszik, bűne az annak.« Otthon hamarosan összehívta a presbitériu­mot. Még többen jöttek, mint legutóbb. Nem­csak a meghívó, de a kíváncsiság is összehozta őket. Szokásától eltérően imádsággal és igeolva­sással kezdte. Vasárnapi igéjét olvasta fel most is. De most nem a • leszakítós naptár fegyvertárából öltött fegyverzetet, nem a kép­zelt árvák képzelt jóltevőjéről beszélt, hanem elárvult gyülekezetek, a szeretetintézmények és a lelkészképzés gondjairól, és a mindnyá­junkra nehezedő felelősségről beszélt. Aztán hűségesen beszámolt mindenről, ami a lel­készgyűlésen és a szíve legmélyében történt. M. Tóth János egy darabig csak hallgatta, s aztán nem kis keserűséggel hangjában, meg­jegyezte: úgy látszik, mától kezdve mi is »vo­nalasak« vagyunk! Ha visszafojtott volt is a szó, elérte Farkas Géza fülét. M. Tóth Jánosra nézett és csendesen mondotta: nem, mától kezdve mi is keresztyének vagyunk! Aznap este M. Tóth János nagyon későn került haza. Sokáig rótta céltalanul a zeg­zugos utcákat. A párává fagyó lélegzet egye­netlen kilökődései azt mutatták, hogy indu­latok liáborognak benne. Aztán lecsendese­dett. Tűnődve megállt a téesz-elnök kapuja előtt. Rámeredt a kapura, csendesen kinyi­totta és bement. Hogy miről folyt akkor kö­zöttük a szó, mutatja, hogy M. Tóth János va­sárnap nem volt ott szokott helyén a temp­lomban. A másik oldalra ült Lovász Antal és Hajdú Mihály közé. Farkas Géza e vasárnapi prédikációja ott született meg a lelkészgyűlésen a testről és a tagokról. Bátran szólott a Központi Alapról. Szeme megtalálta Lovász és Hajdú között M. Tóth János komoly arcát. Ez az arc most vala­hogy nem idézte fel a nemrégen még szívét ülő mondatot: senki... egy garast sem! Így nzabadon kereste a szó az utat az ünneplő gyü­lekezet szívéhez. A szívről beszélt, amelyik a tagokba a központból eljuttatja az élethez mindig szükséges vért s azt mondta, így akarja a Központi Alap is eljuttatni a gyenge gyü­lekezetekbe és intézményekbe a keresztyének szeretetét és áldozatát. Prédikáció után nem a máskor megszokott egykedvűséggel hirdette: a mai offertórium a gyülekezet céljait szolgálja, hanem zengő, me­leg hangon kérte a hívek áldozatát az egyik, sok nehézséggel küzdő gyülekezet megsegíté­sére. Néhány nap múlva egy távoli kis gyüleke­zet lelkipásztora számolt be presbitereinek arról, hogy Farkas Géza gyülekezetéből 500 Ft offertórium érkezett testvéri támogatásként. Beszámolójának ez volt az utolsó mondata: Isten áldja meg azokat, akiknek nem beszéd­ben áll az Istennek országa. .. Gádor András

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom