Evangélikus Élet, 1956 (21. évfolyam, 1-44. szám)

1956-04-01 / 20. szám (14. szám)

6 EVANGÉLIKUS ÉLET Világ megváltója — földi példaképünk Káldy Zoltán előadása az Országos Tanulmányi Héten (■— Folytatás —> a Feladatom az is, hogy beszéljek a Világ Megváltójáról, mint »földi példaképünkről«. Ne ijedjünk meg a »példakép« kifejezéstől, a továb­biakban majd kitűnik, hogy ezt ho­gyant értjük. A világ Megváltója úgy végezte el a váltság munkáját, hogy | »önmagát megüresíté, szolgai formát vévén fel, emberekhez ha­sonlóvá lévén és mikor olyan álla­potban találtatott, mint ember, meg­alázta magát, engedelmes lévén ha­lálig, még pedig a keresztfának haláláig« (Fii 2, 7—8). »Az ige testté lett és lakozzék mi közöttünk« (Jn 1, 14). Valóságos emberré lett, aki magára vette az emberi élet min­den nyomorúságát, korlátok közé szorítottságát. Ez jutott valamikép­pen kifejezésre Pilátus szavaiban is: »íme az ember!« (Jn 19, 5). Az Ige annyira »testté«, emberré lett, hogy az emberi létet teljesen felvette ma­gába. Hangsúlyoznunk kell, hogy egész élete olyan feltételek mellett ment végbe, mint amilyenek kö­zött a többi ember vívja életharcát ebben a világban. »Megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt« (Zsid 4, 15). »Ameny- nyiben szenvedett, ő maga is megkí­sértetvén, segíthet azokon, akik megkísértetnek« (Zsid 2, 18). A teo­lógusok egy része mindig arra töre­kedett, hogy a Zsidókhoz írt levél e világos kijelentéseit Jézus dicsősé­gének növelése érdekében megszű­kítve értelmezze. Effélét mondottak: Jézus megkísérlése a Getsemáné kertben és még korábban, nem ab­ban állt, mint nálunk, tehát, hogy akaratát befolyásoló »csábító kép« szökkent a szeme elé. Öt nem izgat­ta és »nem csábította a romlott kí­vánság«, mint minket. Tehát egész megkísértetése valami módon a »bűntől távol« ment végbe. Ha ez igaz volna, akkor Krisztus nem lett volna azzá a testvérünkké, aki ugyanazt az utat járta, mint mi, de kisiklás nélkül. Ezzel szemben az igazság az, hogy az ő megkísérteté- sénél is minden kockán forgott. Jézus valóságos ember volt, aki tes­tünket öltötte magára vagyis azt a létformát, amelyben mi élünk. Tiszta­sága és megállása, nem a küzdő­téren túli tisztaság és megállás, ha­nem a harc közepetti tisztaság. Hogyan viselkedett Jézus a harc közepette a különböző élethelyzetek­ben? Ügy mint valóságos ember. Nem akart mindenáron kiríni az emberek közül. Éppen úgy benneélt az emberi élet minden vonatkozásá­ban, mint a többi ember: a család­ban, népének közösségében, a társa­dalomban, az államban, a munká­ban. A jeruzsálemi templomból mint gyermek hazamegy és engedelmes szüleinek. Elmegy a kánai menyeg­zőre tanítványaival együtt. Bár a farizeusokkal szembén keményen meghirdeti ítéletét, mégis éjnek idején leül csendes beszélgetésre Niködémussal. Az úttól elfáradva leül és elbeszélget a samáráai asz- szonnyal. Amikor meggyógyítja a bélpoklost, tiszteletben tartva a fenn­álló rendeletet, elküldi, hogy mutas­sa meg magát a papoknak és vigyen fel ajándékot. Amikor Kapernaum- ban találkozik a templomadó-sze- dőkkel, nem vonja ki magát a köte­lezés alól, Péterrel megfizetteti azt, mert nem akar botránkoztatni. Neki is fáj Jeruzsálem pusztulása egész a könnyekig. De nemcsak úgy viselkedett Jézus ebben a világban, mint valóságos ember, hanem sokkal inkább úgy, mint igaz ember. Az igazi emberies­ség példaképe, ö a második Adám, az új emberiség elindítója, akinek igazi emberiessége az Isten és az emberek iránt való szeretetben nyi­latkozott meg. Ö volt az, aki nem­csak hirdette, hanem élte is: »Szeres­sed azért az Urat, a te Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből és teljes erődből.« Ez az első parancsolat. A második pe­dig, hasonlatos ehhez: »Szeresd fele­barátodat, mint magadat« (Mk 12, 30—31). Egész életét az Atya iránti szeretet határozta meg. Ebből folyt az emberek iránt való szeretet. Az emberek iránt való szeretetet abban mutatta meg legjobban, hogy oda­adta magát értük, betegségeiket hordozta, magára vette fájdalmaikat. Megfeszített lett, hogy sebei által meggyógyuljanak. Az egész emberi­ség egész nyomorúságát magára vet­te a halálban. Lehajolt a bűnös asz- szonyhoz, felemelte a házasságtörő nőt, bűnbocsánatot adott a latornak. Igazi lakóhelye az utca volt, ahol a szembejövőkön, a rászorultakon sze­retetét gyakorolta. Amikor a világra nézett, nem csapta össze jajongva feje felett a kezét, nem fedte el két­ségbeesetten az arcát és nem is for­dult el attól megvetéssel. A segítségre szorulókat nem küldte el néhány 'Ores‘kijelentéssel, hogy csak legye­nek türelemmel és még csak nem is vigasztalta őket a túlvilággal és még csak azt sem mondta nekik, hogy hiszen ők a hibásak, hanem mint az ige mondja »könyörületes- ségre indult és kinyújtotta kezét« (Mk 1, 41): a bénát lábra állította, a poklost megtisztította. A bűnösök egész seregével egy asztalhoz ült. Nem mondott nekik nagy korholó beszédeket, hanem úgy viselkedett velük szemben, mint a bűnösök ba­rátja. A magából kivetkőzött embe­rek arcán meglátta az Isten bélyegét. Ezért hívta magához valamennyit. Mindnyájan hivatalosak a nagy la­komára. Nem a világ ellen, hanem a világért küzdött. Nem az emberek ellen, hanem az emberekért. Nem állított fel frontot a világ ellen, ha­nem behatolt a világba agapéja tel­jességével. m Ha most azt vizsgáljuk, hogy hol ad az Újszövetség konkréten is in­dítást Jézus példájának követésére, arra, hogy Jézus példájának, maga­tartásának meg kell ismétlődnie a tanítványok életében, akkor sok ige között különösen a következő igékre kell figyelnünk: Ján 13, 14—15: »Azért ha én az Ur és a Mester meg­mostam a ti lábaitokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábait. Mert példát adtam néktek, hogy amiképpen én cselekedtem veletek, ti is akképpen cselekedjetek.« Te­hát a tanítványok egymás iránt ugyanarra az önmagukat megtagadó és egymás javát célzó szolgálatra kötelesek, melyet Jézustól maguk tapasztaltak. Éspedig a tanítványt azért kötelezi Jézus példája, mivel ő maga is önmagán tapasztalta meg Jézus szolgálatát. Jézus így indítja el a tanítványok között az egymást megsegítő szeretetet szolgálatát. Te­hát nem elég tudni ezt a szeretetet, hanem azt cselekedni is kell. Jn 13, 34-ben ezt találjuk: »Új pa­rancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek, amint én szerettelek titeket, úgy szeressé­tek ti is egymást.« Itt is Jézus ugyanarra a szeretetre utasítja a ta­nítványokat, mint amely szeretettel ő szereti a tanítványt. Fii 2, 5-ben azt írja Pál a filippibeli gyülekezet­nek: »Annak okáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisz­tus Jézusban is.« Ebben az igében az apostol int Jézus példája nyomán az' alázatos szolgálatra való készség­re és arra az »indulatra«, amellyel közöttük volt. Végül még csak ezt az igét: »Aki azt mondja, hogy őbenne marad, annak úgy kell jár­nia, amint ő jáft« fi. Jn 2, 6). Jézus parancsa mellé, az apostol odateszi Jézus példáját is. Ö nemcsak beszélt, hanem cselekedte is a szeretetet. Ha ezeknek az igéknek az értel­mét jól fogjuk fel és különösen fi­gyelünk az utoljára idézettre, akkor fogjuk meglátni, hogy amikor Jézus példájának megismétléséről van szó, akkor nem pusztán egyszerű utazás­ról van szó. »Aki Őbenne marad« mondja János apostol, »annak úgy kell járnia, amint ő járt«. A lábmo­sásnál is azoknak a tanítványoknak mondja Jézus, hogy ismételjék meg állandóan az ő példáját, akiket előbb megtisztított. Mind ez arra fi­gyelmeztet, hogy amikor Jézusról, mint az igazi emberiesség példaké­péről beszélünk, akkor nem rövid úton, direkt módon való utánzásról van szó. Nem egyszerűen rajta való tájékozódásról, mint ahogy szeretné utánozni valaki az ideálját. Ez az egész keresztyénség hamis eletizá- lása volna, amibe bele esett többek között pl. Ritschl. De nincs itt szó a középkori miszticizmus útján való járásról, amely bizonyos aszketikus, önkínzó cselekedetek végrehajtásá­val akart valamiképpen Jézushoz hasonlítani. Es nincs szó arról sem, hogy Jézus valamiképpen nova lex-é legyen, mint a római katolicizmus­ban. Ha Jézusról, mint földi példaké­pünkről beszélünk, aki példázza szá­munkra az igazi emberiességet Is­ten- és emberszeretetével, akkor ar­ról beszélünk, hogy Krisztussal való életközösségben valósuljop meg raj­tunk keresztül az ő cselekedete. Ar­ról van szó, hogy a vele való élet- közösségben ő maga valósítja meg bennünk az Ö példáját. Az, hogy a Krisztusban vagyunk és ő miben- nünk, indít bennünket a szolgáló szeretetre. Jézus tehát nem egysze­rűen példa számunkra az Isten és emberszeretetben, akit utánzunk, hanem ennek az Isten- és embersze­retetnek a forrása. Mivel Jézus ben­nünket a vele való közösségben megajándékoz az ő szeretetével, ez az ajándék ad erőt nekünk a szere­tet cselekedetére. Közelebbről úgy teszi lehetővé Jézus, hogy az ő pél­dáját kövessük, hogy váltsághalála által bűneinket megbocsátja és eb­ből fakadóan teszi lehetővé a vele való életközösséget, a vele való belső egybehangoltságot, akaratunknak rés szeretetünknek az övéivel való ösz- szekapcsolódását a hétköznapokon. Szándékosan hagytam a rgjére, hogy Jézusra, mint földi példaképre tekinteni, tulajdonképpen azonos av­val, amit Jézus ismételten így mon­dott: kövess engem. Ebben a vonat­kozásban a »követni« szó a rabbi is­kolások életéből származik. A tanít­ványok magatartása rabbijukhoz, nem volt olyan könnyű, mint ma a tanítókhoz. A tanítványok Mesterük­kel nemcsak egy meghatározott órá­ban jöttek össze. Hanem szinte ál­landóan velük voltak. Egy teljes életközösség alakult ki közöttük. Mivel az írástudók sokszor vándorol­tak, ez az életközösség csali úgy áll­hatott fenn, ha a tanítvány az ő ta­nítóját követte. Követni azért anyá­nyit jelent, hogy mozgósítani az em­bernek magát, vezettetni hagyni ma­gát, a sorsot megosztani. Követni azt jelenti, hogy mozgathatónak len­ni, nem tartani magunkat meghatá­rozott életmódhoz, esetleg bizonyos hagyományok kereteihez. Állandóan mozgásban lenni. Mindig ott lenni, ahol a Mester van. Ott tartani vele, ahol egy dolgot a kezébe vesz, hogy azt végrehajtsa. Követni azt jelenti, hogy saját választásunkról és néze­tünkről lemondani és az Ö választá­sát elfogadni. Megtagadni azt, hogy saját magam ura legyek. Vállalni a keresztet. Követni azt jelenti, hogy ma is Jézus Krisztus személyes ve­zetése alatt maradni. Ma is tanuló­nak maradni. Ez a tanulóság nem azt jelenti, mintha tanulás és na­ponkénti elmélyedés által megpró­báljuk utánacsinálni Jézusnak azt, amit ő egyszer mondott és cseleke­dett, hanem azt, hogy a feltámadott, valóban élő Jézus vezetése alatt lenni, mint aki ma is tanít és előt­tünk megy. Ez a követés jelenti, hogy mindennap keresni, kutatni, imádságban kikérni aggódva, re­ménykedve az ő vezetését és aztán egy bizonyos úton járni. A mi időnkben is. Felismerni az ő útját és járni azon bizonyossággal, re­ménységgel, állandó könyörgéssel, így példaképünk a Világ Megvál­tója. A Világ Megváltójában való hi­tünk szabadítson meg minden szűk­látókörűségből, elvontságtól, bigot­tizmustól és adjon nekünk tág hori­zontot, élő reménységet a világ és a magunk dolgainak megítélésében, munkánk végzésében, és bátorságot a felismert úton való járásban. Együtt — egymásért Március 13-án a kiskőrösi mega­fon hangja versenyre kelt a télies metsző hideg széllel és önkéntes munkaerőket toborzott az árvíz ál­tal veszélyeztetett szomszédos köz­ségek megsegítésére. Aznap este 300 férfi ásóval, lapáttal felfegyverkezve, küzdelemre készen sorakozott a ta­nácsháza körül. Mi, kiskőrösi lelké­szek is ott voltunk valamennyien számos egyháztagunkkal együtt. Ott a gáton megtapasztaltuk, hogy mennyire egy a hazafias érzés a hitbeli magatartással. Az ilyen na­pokban, mint ezek voltak, a haza többet kíván fiaitól, mint ünnep­lést. Ilyenkor a hazaszeretet igénybe veszi az embernek minden cselekvő erejét, áldozatos önmegtagadást kö­vetel s olykor az emberi életet is áldozatul kérheti mások javára, Tő­lünk, Iceresztyénektől, Isten is töb­bet kíván kegyes érzéseknél, áhita- tos vallási hangulatnál, azt kívánja, hogy önzetlen, testvéri, közösségi viszonyban legyünk embertársaink­kal. Jézus a legkeményebben harcolt a meddő, önző élet ellen. Gondol­junk az irgalmas samaritánusrói szóló példázatra. A pap és ä üevita nem cselekedett gonoszságot, de Jé­zus ítéletei mondott felettük, mert nem tettek semmit sem. A Duna gátján most mindennapi életünkben tapasztaltuk meg és él­tük ezt a két szót, ami keresztyén új életünknek alapvető motívuma: együtt — egymásért. Illyés Gyula írja: »Az emberek egy szóra meg­értették az igazi értékrendszert és még természetesnek látszó önzésü­ket is rögtön a közösség érdekének rendelték alá. Fegyelmet tartottak és az együttműködés megindító pél­dáit nyújtották. Ez az erő a nép s a nemzet közösségi életerejének jó működése volt«. Az árvíz védelmi frontjának min­den harcosára s két hősihalottjára úgy tekintünk, mint akik hisszük: az emberszeretel cselekvése igaz is­tentisztelet. »Nincsen senkiben na­gyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért« (Jn 15, 13). Ezt a cselekvő emberszeretet akar­juk tovább is élni minden napon. Pirni esán-Imre , A KERESZTFÁHOZ MEGYEK.. lennek az éneknek a szövege egyesszám -első személyben szól. Ezért válik hangsúlyossá ben­ne ez a rövid szócska: én. A 3. vers így, kezdődik: Én voltam az elve­szett, Aki halált érdemelt... Bár az »én«-re erős hangsúly kerül benne, mégsem mondható én-központú éneknek. Jézus Krisztus keresztha­lála áll a középpontban, de úgy, hogy az a szempont érvényesül: mit je­lent ez számomra? A tapasztalat, amelyre az egyes ember hitben el­juthat, amit én hitben felismerhe­tek, arra minden ember eljuthat, azt minden ember felismerheti. Az ének kulcs-szavát így ebben a szó­ban kereshetjük: értőm. Ez az énekeskónyvüHkben 774-es számmal jelölt és a »Jézus szere- tete és dicsérete« c. csoportban so­rolt ének méltán nevezhető nagyhe­ti éneknek is, használata természe­tesen nem korlátozható az egyházi esztendőnek csak erre az időszaká­ra. Dallama először a római kato­likus egyházban váll használatossá. Vácott, 1797-ben jelent meg először az ún. Bazóky-féle énekeskönyv anyagában. Az evangélikus egyház­ban használt szöveg — a három első sort kivéve — teljesen eltér a ró­mai katolikustól. Az énekeskönyvet szerjfcztő munkaközösség sokáig nemWudta kideríteni, ki írta a gyü­lekezetekben már több éve használt és elterjedt verseket. Azok az ének­füzetek, amelyek eddig közölték, nem jelölték meg a szerzőt. Ezért az Evangélikus Élet hirdetésben kér­te, hogy aki pontos adattal tud szol­gálni az ének keletkezéséről írja meg a szerkesztőségnek. Egy na­pon, egyszerre két levél is ér­kezett a hirdetés nyomán. Az egyik levelet Elefánty Sándor ny. igazgató írta Debrecenből. Levelé­ben azt a felvilágosítást adta, hogy »A keresztfához megyek« szövegét átdolgozta Vietorisz József Tarka­nyi Béla katolikus szövege után. A másik levél így szólt: »Nagy- tiszteletű Szerkesztőség! Ke­ressük — A keresztfához megyek — című ének szövegszerzőjének a ne­vét. Én hamar megtaláltam nagy meglepődéssel, mert magam vagyok az. Nevem és állásom: Ilauszky Sá­muel ny. betűöntő-korrektor. Szü­lettem Nyíregyházán, 1871. február 9-én. Vallásom: evangélikus. Szak­mámat tanultam a Jókay nyomdá­ban és ott működtem 10 évig. A vár­beli ősi Egyetemi Nyomdában mű­ködtem négy évtizedig Isten sege­delmével. Időnkint írogattam egy- egy verset is.« Ezt a versét 1941-ben a Harangszó közölte. Mindkét, látszatra ellentmondó, levélnek igaza volt. Két különböző, bár egyezően kezdődő énekről lévén szó. A munkaközösség a felvételre kiválasztott Iiauszky-féle szöveg szerzőjét kereste. Jla énekünket a római kato­likus szöveggel vetjük egybe, az első három sor egyezése után minden strófában fájdalmasan és világosan érvényesül az az ellentét, amely nemcsak a katolikus népi ke­gyesség, hanem a két egyház kö­zötti döntő hitbeli és tanításbeli kü­lönbség. A római katolikus kegyes­ség a keresztfánál is a fájdalom közt bágyadozó, tőrrel átvert szívű Mária érdemeihez folyamodik; el­megy a kereszthez, de tovább megy mellette. Milyen félreértése, elho- mályosítása mindannak, ami nagy­pénteken azon az egyetlen kereszt­fán »elvégeztetett«, ha valaki ott nem föltekint, hanem Máriára, ha ott, éppen ott, ahol minden arról beszél, hogy kicsoda Isten és kik vagyunk mi, így tud énekelni: »S ezt, ó fájdalmas anya. Mind értem tűrted vala.« Még szomorúbb, hogy mindez nem költői túlzás, hanem a római egyház hivatalos álláspont­ja, amely nem régen pápai encikli- kában végső és egyben végzetes megfogalmazását kapta azzal, hogy Mária »tánsmegváltónak« nyilvánít­tatott ki. Ez a tanítás lényegében forgatja ki mind azt, amit a Biblia a bűnről és a kegyelemről tanít, és éppen ezért a legveszedelmesebb faj­tájú önteltségnek, a vallásos ön­teltségnek a forrása. Aki Isten igé­jéhez tartja magát, nem tudja leki­csinyelni azt a tényt, hogy a kétféle ének három sora egyezik csupán és 27 sorban mély ellentét mutatkozik. A három egyező sor jelentőségét mégis örömmel és reménységgel kell elfogadnunk. Benczúr László v Nyikoláj metropolita üzenete az északi országokban élő evangélikusokhoz A moszkvai patriarkátus folyó­irata januári számában közli D. Nyikoláj metropolitának az északi országokban élő evangélikusokhoz a karácsonyi ünnep alkalmából inté­zett rádióüzenetét. A metropolita melegen emlékezik a finn, svéd, norvég és dán egyházakhoz és azok­nak vezetőihez való kapcsolatairól, majd .kifejezésre juttatja az orosz ortodox egyház testvéri megbecsülé- 'sét a többi keresztyén egyházak iránt. Később így folytatódik az üzenet: »A megszületett Krisztus békét hozott a földre, ledöntötte az embereket elkülönítő válaszfa­lakat, megújította az emberi ter­mészet törvényeit, ajándékul adta az O békességét, amely fölötte van minden emberi értelemnek, amint Pál apostol mondotta . . . Krisztus megbékítette magával az emberiséget, nem szá­mítva be az embereknek bűneiket és mindnyájuknak a békéltető szol­gálatát adta (2 Kor 5, 17) megnyitva a lelki békesség örökké áradó for­rását.« A metropolita üzenete ezután ki­fejti, hogy Krisztus békéjének gyü­mölcseként minden ember lelke mélyén ott él a többi' emberrel való lelki egység tudata, a keresztyéneknek pedig a Krisztus szeretetével kötelessé­gük keresni a békét. A keresztyén szeretet nemcsak sza­vakban, hanem valóságosan mutat­kozik _ az egymáson segítésben, az egymásnak örömöt szerzésben és mindenekelőtt lelki öröm Istenben és egység a mi Üdvözítőnkben — fejtegeti D. Nyikoláj metropolita, majd karácsonyi jókívánságainak megismétlése után így fejezi be üzenetét: '►Őrizzük együtt mint keresztyén testvérek a népek közötti békét, hogy a háború rémségei örökre eltűnjenek a föld színéről. Ezt várja, ezt követeli tőlünk a meg­született Krisztus.« ISTENTISZTELETI REND Budapesten, Húsvétvasámapon, április 1-én Deák tér de. 9 (úrv.) Haíenscher Károly, de. 11 (úrv.) D. Dezséry László, du. 6 Dóka Zoltán. — Fasor de. fél 10 Dulcz Pál. de. 11 (úrv.) Gyöngyösi Vilmos, du. 7 Gyöngyösi Vilmos. — Dózsa Gy. út 7. de. fél 10 Sülé Károly. — Rákóczi út 57/b. de. 10 (szlovák) Szilády Jenő dr. — Thaly K. u. 28. de. 11 (úrv.) Bonnyai Sándor, du. G Bonnyai Sán­dor. — Kőbánya de. 10 (úrv.) Koren Emil. —■ Utász u. 7. de. 9 (úrv.) Korén Emil. — Vajda Péter u. 33. de. fél 12 (úrv.) Koren Emil. — Zugló de. 9 (gyerm.) Scholz László, de. 11 (úrv.) Scholz László, du. 6 Muntag Andor. — Gyarmat u. 14. de. fél 10 (úrv.) Muntag Andor, — Rákosfalva du. $. (úrv.) Scholz László. — Fóti út 22. de. 11 (úrv.) Gádor András, du. 7 Rimár Jenő. — Váci út 129. de. 8 (úrv.) Gádor András. — Újpest de. 10 (úrv.) Blázy Lajos. — Dunakeszi de. 9 Matuz László. — Pesterzsébet de. 10 (úrv.) Bencze Imre. — Soroksár-Újtelep de. fél 9 (úrv.) Bencze Imre. — Rákospalota MÁV- teiep de. 8 Kökény Elek. — Rákospalota de. 10 Kökény Elek. — Rp. Kistemplom du._ 3 Schreiner Vilmos. — Pestújhely de. 1(3 Kür­tösi Kálmán. — Rákoscsaba de. 9 Békés Jó­zsef, du. fél 7 Békés József. — Rákosszent­mihály de. fél 11 (úrv.) Tóth-Szöllős Mihály, du. 5 Tóth-Szöllős Mihály. Bécsikapu tér de. 9 Juhász Géza, de. 11 Várady Lajos. du. 7 Benes Miklós dr. — Toroczkó tér de. 8 (úrv.) Várady Lajos. de. fél 9 Vára.dy Lajos. — Óbuda de. 10 (úrv.) Komjáthy Lajos, du. 5 Komjáthy Lajos. — XII., Tarosay V. u. 11. de. 9 (gyerm.) Rutt- kay Elemér, de. 9 Danha.user László, de. 11 Danhauser László, du. 7 Ruttkay Elemér. — Pesthidegkut de. fél 11 (úrv.) Groó Gyula. — Nagykovácsi du. 3 (úrv.) Groó Gyula. — Kelenföld de. 8 (úrv.) Muncz Frigyes, de. 11 (úrv.) Muncz Frigyes, du. 6 Bottá István. — Németvölgyi út 138. de. fél 9 (úrv.) Bottá István, de. 9 Bottá, István. — Budafok de. 11 Visontai Róbert. — Nagytétény de. 8 Vison- tai Róbert. — Kelen völgy de. 9 Bodrog Mik­lós. — Albertfalva de. 11 Bodrog Miklós. — -Csillaghegy-de.- fél 10 Kaposvári .Vilmos. Húsvéthétfőn, április 2-án Deák tér de. 9 (német, úrv.) Tessényi Kor­nél, de. 11 (úrv.) Dóka, Zoltán, du. 6 Cse- lovszky Ferenc. — Fasor de. fél 10 Gyön­gyösi Vilmos, de. 11 (úrv.) Dulcz Pál. du 7 Dulcz Pál. — Rákóczi út 57/b. du. G (szlo­vák) Szilády Jenő dr. — Thaly K. u. 28. de. 11, (úrv.) Bonnyai Sándor, du. 6 Bonnyai Sándor. — Kőbánya de. 10 (úrv.) Bolla Ár­pád, du. 7 (úrv.) Bolla Árpád. — Utász u. 7. de. 9 Bolla Árpád. — Vajda Péter u. 33. de. léi 12 Bolla Árpád. - Zugló de 11 (úrv.) Muntag Andor, dü. 7 Muntag Andor — Gyarmat u. 14. de. fél 10 Scholz László — Fóti út 22. de. 11 (úrv.) Rimár Jenő, du 7 Gádor András. — Váci út 129. de. 8 Rimár Jenő, — Újpest de. 10 (úrv.) Blázy Lajos, du. 7 (úrv.) Blázy Lajos. — Pesterzsébet de. 10 (úrv.) Bencze Imre, du. 7 (úrv.) Bencze ’■Imre. — Rákosszesítmiliály de fél 11 Tóth- Szöllős Mihály, du. fél 7 Tóth-Szöllős Mihály Bécsikapu tér de. 11 Benes Miklós dr., dű. 7 Juhász Géza. — Toroczkó tér du 7 Benes Miklós dr. — Óbuda de. 10 (úrv.) Sárkány Tibor. du. 7 (úrv.) párkány Tibor — XII.', Tarcsay V. u. 11. de. 11 Ruttkay Elemér, du 7 Ruttkay Elemér. — Pesthidegkut du fél 7 Groó Gyula. — Kelenföld de. 11 Rezessy Zoltán dr., du. 6 Bottá István — Német­völgyi út 13S. du. fél 6 Muncz Frigves. — Budafok de. 11 Bodrog Miklós. — Nagy­tétény de. 8 Bodrog Miklós. — Kelenvölgv de. -9 Visontai Róbert. — Albertfalva de l’l Visontai Róbert. EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Vili.. Puskin-u. 12. Telelőn: 142—074. Szerkesztésért és kiadásért felel: D. Dezséry László szerkesztő. Előfizetési árak: Ezy hóra 8.— Ft. negyedévre 15.— Ft. félévre 30.— Ft. egész évre 60.— Ft. Csekkszámla: 20.412—Vili. _______10 000 példányban nyomatott_____-2-561462. Athenaeum. tF. v. Soproni.Béla)--

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom