Evangélikus Élet, 1956 (21. évfolyam, 1-44. szám)

1956-03-18 / 12. szám

Jézus élte életemnek

te

•T'»' *"

Jé- zus, él -te é- le-temnek,Halálomnak Lelked értem Te le- tetted,Mély ínségbe

mm

?•’*** **■ A leg- ret-ten- több kí-nok-ra, le-száll- va,

Hegyén ne jus- sak poklok- ra. So-ha én ezt

______

ppi

£~"—e) nem tu-dóm Meg-há- Iái-ni. Jé* zu• som:

Egyházi énekeink alaphangját rendesen már az ének első sora üti meg. Néhány éneknél mégis nem az első sor, hanem a versről versre ismétlődő refrén vésődik emlékezetünkbe és szívünkbe, mert ez foglalja össze magvasán az egész ének mondanivalóját. Gerhardt Pál énekeskönyvünkben 7. számmal közölt híres éneke így kezdődik:

»Hogy ne dicsérném az Istent zengedező énekkel...«, mégis •refrénje vált legkifejezőbb sorává: »Minden elhagy, elfeled, Isten vég nélkül szeret«. Az énekes könyvünk új részében szereplő 734-es számú ének is ebbe a csoportba tartozik. Aki egyszer végigénekelte, a valamennyi verset lezáró utolsó sort nem tudja elfelejteni: »Soha én ezt nem tudom, meghálálni, Jézusom!«

Az Üj Rész böjti énekei között ez az egy ének szerepel csupán. Ez nem azt jelenti, hogy az uj Részben nincs más böjti gondolatokkal foglalkozó ének, csak ez az egy. Jó néhány böjtben is énekelhető énekkel találkozunk a «Jézus szeretete és dicsérete« c. csoportban. Ilyen pl. a 765., 766., 767., 769., 774., 775. számú ének. Ezeket az énekeskönyvet szerkesztő munkaközösség azért nem sorolta a böjti énekek közé, hogy ne csak böjtben énekeljék. Természetesen böjti énekeinket nemcsak böjtben lehet énekelni, hanem bármikor. A legszebb nagypénteki énekeket pl. nem a »nagypénteki énekek« címszó alatt találjuk meg, hanem a böjti énekek között.

A 734-es számú ének a teológusok nyelvén kifejezve »Krisztus helyettes elégtételéről« szól. Jézus Krisztus odalép, ahol mi vagyunk, magára veszi azt, amitől mi szabadulni nem tudunk. Mind az, ami Istennek az ítélete, a bűn következménye, az emberi élet megoldhatatlan kérdése és terhe, az ö vállára került. Amikor ezt a hit felismeri és elfogadja, akkor egy különös csere történik. Jézus Krisztusé lesz az, ami a miénk volt: halálunk, életünk ínségei, pokla, gyalázata, irtózatos sebei, csúfsága és szégyene, egyszóval mind az, ami életünket és emberségünket az igazi élettel és az igazi emberséggel szemben idegenné teszi; — és a miénk lesz, ami az övé: az ő Istennek kedves élete, bűn láncaitól való szabadsága, az ördög ártó hatalma fölötti győzelme, Istentől áldott embersége, vidámsága, egyszóval mind az, ami öt Isten fiává, igazi emberré teszi, ez az, amit soha Jézusnak meghálálni nem tudunk!

Erre a felszabadult böjti örömre és hálaadásra nem jut el töretlenül az ember. Megpróbáltatások, terhek alatt, miközben Isten kérdésessé teszi sole önhittségünket, juttat el a nagy felismerésre. Az ilyen felismerés költői hálaadásra, magasztalásra .nyitja annak az ajkát, aki erre Istentől adományokat kapott. Homburg Ernő Kristóf, a 734. sz. ének szerzője (1605—1681) ilyen felismerések között vált énekköltővé. Naumburgi jogtanácsos volt és több verses kötetben jelentette meg világi verseit. Idősebb korában adott ki egy egyházi énekeket tartalmazó könyvecskét. Sokan meglepődtek az új termésen. Maga ezt írja: »Ha azt kérdezné valaki, hogyan került Saul a próféták közé, akkor azt kell válaszolnom, hogy a reám nehezedő házi-kereszt késztetett lelki énekek írására«. Homburg Ernő Kristóf és felesége ui. nehéz betegségek próbáját élte át és a betegség ínségei között vált egyházi ének-költővé, felismerve azt, amit mi Jézusnak soha-soha meghálálni nem tudunk.

A böjti vasárnapok során egymás utón következik Laetare és Judica, a hálaadó öröm és ítélet vasárnapja. A hálaadó, magasztaló öröm és Isten kegyelmes ítéletének felismerése szorosan összetartozik. Amikor Jézus Krisztus keresztjében ismerjük fel, hogy a kegyelmes Isten tartja ítélete alatt az emberi életet, akkor válunk szabaddá arra, hogy terheket vállaljunk az életben, zúgolódás helyett hálával legyen tele a szívünk és magunkat megtagadva kövessük Mesterünket. Az örvendező hálaadás és Isten ítélete, Laetare és Judica, felbonthatatlan egységet képez ebben az énekben, ezért igazi böjti ének, Benczúr László

A szellemi hagyatékokról

Dibelius püspök úgy vette át Wurm püspöktől a Németországi Evangéliumi Egyház (evangélikusok, reformátusok és egyesültek közös egyháza) elnöklő püspöki székét, hogy munkássága vezérelvének tekinti a kettészakított Németország mindkét területén élő evangéliumi egyház egységének fenntartását. Ez az 6 szent öröksége s egyházpolitikájának alapja. Ez az örökség valóban szent és ez az egyházpolitika valóban megfelelő volna abban a helyzetben, amelyben a német evangéliumi ke- resztyénség él. Az egyház részéről az egyházi egység fenntartása a két ország határai felett határozott segítség lehet a német népnek, amely nemzeti egységéért harcol, de az emberiségnek is, amelynek békéjét veszélyezteti a kettéosztott Németországgal kapcsolatos ezernyi probléma.

Dibelius püspök azonban az Egyházak Világtanácsa Végrehajtó Bizottsága ausztráliai ülésére utazva előbb a Német Demokratikus Köztársasággal súlyosan kiélezte az egyház viszonyát különböző politikai kérdésekben tett meggondolatlan kijelentéseivel, majd egy kis kitérőt tett — meglátogatta a római pápát. Ez a kirándulás egyben letérést jelent Wurm püspök szellemi hagyatékának útjáról is. Dibelius püspök hozzájárult ahhoz, hogy sajtója, első- torban a nyugatnémet sajtó és a *Szabad Európa« rádió úgy magyarázza római útját, hogy a pápai kihallgatáson a katolicizmus és a protestantizmus cselekvő egységét kereste az »istentelen rendszerekkel« szemben. Ahogy Dibelius püspök elhagyta a pápai tróntermet, ez a sajtó elhallgatott. Talán valaki Rómában figyelmeztette Dibelius püspököt Wurm püspök hagyatékára.

Dibelius püspök azután elutazott Ausztráliába az Egyházak Világta: nácsa vezetőségi értekezletére. Ö az Egyházak Világtanácsa egyik elnöke is. Ott bizonyára találkozott olyanokkal, akik azért dolgoznak, hogy az Egyházak Világtanácsa az egyházaknak valóban a világot átölelő tanácsává lehessen. Ismét találkozhatott olyanokkal, akik emlékeznek arra, hogy az evanstoni nagygyűlés idején a pápa és a chicagói római katolikus püspök minden közösséget megtagadtak az evangéliumi keresztyénség egységmozgalmával azon az egy lehetőségen kívül, hogy mindannyian visszatérjünk a római egyház egy aklába. Ausztráliából hazaérkezvén, Dibelius püspök több újabb nyilatkozatot tett. A berlini Tagesspiegel szerint azt mondotta, hogy őt »fájdalmasan érinti« az a feszültség, amely a Német Demokratikus Köztársaság szervei és az evangélikus egyház között utóbbi időben kiéleződött. »Ez nem volt szükséges« — tette hozzá. Grüber prépost azonban, Dibelius püspökre célozva, azt írta a Basler Nachrichtenben, hogy voltak olyan egyházi körök, amelyeknek »fontos volt, hogy az egyház és állam közötti feszültség dramatizálás folytán kiéleződjék«. Lilje püspök lapja, a Sonntagsblatt március 11-i száma szerint azután Dibelius püspök a Marienkir- che-ben kijelentette, hogy »az egyház (?) kész elfogadni a rendreutasítást, ha túllépte az Isten által részére megszabott határvonalat«. A továbbiakban Dibelius püspök a Német Demokratikus Köztársaság jóindulatáról beszélt az egyház iránt, majd kijelentette, hogy »az ilyen kétoldali bizalom kell hogy alapja legyen az állam és egyház közötti egyezménynek«. A kötendő egyezményről a püspök azt nyilatkozta, hogy ez »nincs ugyan még előkészítve, de teljességgel lehetséges«.

Nehéz tudni, hogy Dibelius püspöknél meddig tartanak a megfontoltság időszakai. De kétségtelen, hogy Németország békéjéért és egységéért dolgozva Dibelius püspök sokkal méltóbb örököse volna Wurm püspöknek. Dibelius püspök egyébként éppúgy részt vevője volt a hitleri uralom alatt a Német Hitvallók Egyházának, mint Wurm püspök és mint például Niemöller egyházi elnök, aki Dibelius püspök római zarándoklata után kilépett a Német Evangéliumi Egyháznak (EKID) abból a tanácsából, amelynek Dibelius az elnöke.

D,

EVANGÉLIKUS ÉLET

mmrnmrnm

m

»

Újszövetségnek közbenjárója Ö

Az ószövetségi istentisztelet helye a jeruzsálemi szenthely volt, az is- tentiszteleti élet közepe meg a szenthelyen bemutatott áldozat. A nép csak a szenthely pitvarait taposhatta, de a templom legbelsejé- be, a szentek szentjébe, amely az Isten jelenlétének a helye volt, nem juthatott be. Ide csak a főpap léphetett be évenként egyszer a nagy engesztelő áldozat bemutatására. Így járt közbe Istennél a népért, hogy az bűnbocsánatot nyerjen.

Krisztus eljövetelével elavult az ószövetségi istentisztelet. A jeruzsá- lemi szenthely és az áldozat elvesztette jelentőségét. Krisztus egyszeri áldozatéval egyszer s mindenkorra örök váltságot szerzett mindenkinek (Zsid 3, 12). Nem a szentek szentjébe ment be, amely csak másolata az igazinak, hanem magába a mennybe, hogy most Isten színe előtt megjelenjen érettünk (Zsid 9, 24). Azóta Ö az egyetlen közbenjáró Isten és emberek között. Ö, aki az Atya jobbján ül. Halálakor meghasadt a templom . kárpitja, amely elválasztotta a szentek szentjét a szenthely többi részétől, a »külvilágtól«, és amely visszatartotta a népet az Isten közvetlen jelenlététől. Krisztus halála, feltámadása és mennybemenetele óta nincs szükség áldozatra és nincs szükség közbenjáróra. Szabad az út minden Istent kereső, minden bűnbocsánat után vágyakozó ember számára egyenesen Isten színe elé.

Milyen felszabadult helyzet ez az ószövetségi kultusszal szemben. A keresztyén igehirdetés nagy örömüzenete ez: Istent kereső ember, bűnbocsánatra, életre vágyait ózó ember, fordulj közvetlenül Jézushoz, aki az Atyánál van. Legalábbis ezt kellene hirdetnie minden igehirdetőnek; A reformáció egyháza Krisztusban való örömmé] hirdeti is ezt.

A reformációban Luthert Isten annak meglátására is elvezette, hogy a pápás egyház Krisztus egyszeri áldozatának a misében való ismételgetésével visszakanyarodott az ószövetség istentiszteletéhez. Az Isten és a nép közé odahelyezte az egész papi klérust, a főpappal — a pápával —■ az élen. Majd közbenjáróként a Krisztus helyett felsorakoztatta a szerinte jócselekedet-feles- leggel rendelkező szentek egész hadát Máriával a csúcson; Eközben Krisztus egyszeri áldozatának és egyetlen közbenjáró voltának jelentősége elhomályosul.

Mi, az Újszövetség alapján, ezt azóta is helytelenítjük és nem tudjuk megérteni, hogy miért kellene ,visszakanyarodni az ószövetséghez, miért kellene az Istent kereső embernek ezt a kacskaringós utat járnia papokon, pápán, szenteken, Márián keresztül, hogy Istenével érint- kezhessék? Amellett, hogy világosan látjuk, hogy ez a Szentírással ellenkezik, mindig egy más szándékot is sejtünk emögötí az »istentiszteleti« gyakorlat mögött. Nekünk úgy tűnik, ez az egész csak arra jó, hogy az »egyetlen szenthely«: Róma jelentőségét és hataknát növelje és ezen az egyetlenségen keresztül lelki uralmat és diktatúrát gyakoroljon az emberek és a népek felett.

Ezen a vasárnapon, amikor az oltár előtt felhangzik a boldogító örömhír Krisztusról, egyetlen közbenjárónkról, akkor hálatel-t szívvel és teljes reménységgel fordulunk őhozzá közvetlenül bűneink bocsánatéért és testi-lelki békességünkért. Mert Ő az egyetlen közbenjáró és a Békesség Fejedelme; Mezősi György

Készülj az ige hallgatására !

Judica (Böjt 5, vasárnapja) — Jn 8, 46—59.

m

A farizeusokkal, Izrael egyik szigorú vallásos irányzatának képviselőivel vitázik Jézus. A vita mindkét részről Isten nevében folyik arról, hogy »honnan való« Jézus és kinek a nevében szól. Ha az első kér* désben megegyeznek, akkor már minden megoldódik. Nekünk már nem vitás, hogy ő nem vádolható bűnnel. Élete, halála s feltámadása az Isten nagy igenje erre, amivel az ö Fiát megdicsőítette. (54. v.) Másképp nem is lehetett, mert mint maga Jézus mondja: »Én az Atyától származtam* nem is magamtól jöttem, hanem Ö küldött engem.«

S így menekülnek meg az ítélő Istentől s válnak megkegyelmezett bűnösökké, ő benne és ö általa mindazok, akik az Istentől vannak; De hát nem ó tőle vagyunk-e mindnyájan? Ö teremtett minket! Mint teremtményeknek Atyánk ö. Igen. De a bűn az embert saját ellentétjévé tette s a világot is megrontja. így mi, kik Isten gyermekeként teremtettünk, lettünk »az ördög atyától valók«. Ez pedig »emberölő« s így halottak vagyunk bűneinkben. Képtelenek az éltető és boldogító cselekedetre. Ezért hangzik felénk: »szükség néktek újonnan születnetek«, hogy élhessünk, mint új teremtések Krisztusban. Ez az új ember Isten előtt igazságban és tisztaságban él.

S

Ez lehetséges mindazoknak, akik »az Istentől vannak, hallgatják Isten beszédét« és — megtartják azt. Megtartják! Tehát el nem eresztik s így maga az Ige, Jézus Krisztus fogva tart s lesz az ö élete az enyém, az én életem az övé. Az ö sorsa az én sorsom s végül az O dicsősége az én dicsőségem. így érthető Pál vallomása: »Élek többé nem én, de él bennem a Krisztus.« Ez az új ember természetesen éli azt az életet, amely megelevenítette őt úgy, mint ahogy pl. az almaía almát terem. Hiszen felszabadult a bűn kényszerétől, megszabadult az ezzel járó rettegéstől s a kárhozattól, mert Isten a Krisztusért megbocsátja az ember bűnét s elengedi a büntetést. Nincs oka többé a kétségbeesésre, hiszen a fiúság lelkét kapta. így boldog örvendezéssel clhet azzal a bizonyossággal, hogy most már nem cselekszik hiábavalóságokat, de teremheti az új élet gyümölcseit.

m

Ez nem más, mint Isten akaratának cselekvése. Erre is Jézus tanít.

Hol cselekedte ö az Atya akaratát? Ott ahol élt. Kedvező és kedvezőtlen körülmények között, de mindig az Atya akaratát cselekedte. Ezt is mindig az ember felé irányította s az emberért tette úgy, hogy bárki került eléje, mindig tudott vele mit kezdeni s Tőle sofha nem ment el senki üres kézzel. Szavai, cselekedetei életrevalók, konkrétek voltak. Használhatóak és mindig a jövőbe nézők. Végtelen emberszeretete késztette erre, mely egy az Atya szeretetével;

Aki hallgatja Isten igéjét és megtartja azt, vagyis Krisztusban engedelmeskedő életet él, annak 6rök élete van. »Ha valaki megtartja az cn beszédemet, nem lát halált soha, örökké.« (51. v.) Az Istentől való ember így nemcsak a bűn cselekvésének kényszerétől, a bűn terhétől és kárhoz- latásától szabadul meg, de a halál sem az számára, ami addig volt. Túllát rajta s amit ott lát, az reménységgel tölti el. Jézus sorsa az övé s így tudja, hogy aki a Jézus Krisztust feltámasztotta a halálból, őt is előhozza onnan a Jézusért hogy örökké éljen, romol'hatatlan életben; Boroe Károly

A MOSZKVAI Patriarkátus folyóirata 1956. januári számában közli Oszipov leningrádi teológiai tanár cikkét abból az alkalomból, hogy Montgomery angol tábornok a közelmúltban beszédet tartott s abban többek közt kijelentette, hogy meggyőződése szerint a béke fennmaradásának legerősebb biztosítéka az atomfegyverektől való félelem. Oszipov cikkében rámutat arra, hogy az atomfegyver gyártása és a tőle való félelem nem hogy távolítaná, hanem inkább közelebb sodorja az emberiséget a háború veszélyéhez. »Mi keresztyének hisszük, hogy a háború veszélyétől nem az atomfegyverektől való félelem, hanem egy másik, az istenfélelem menti meg az emberiséget« — írja cikkében a leningrádi professzor.

A LUTHERÄNIA ÉNEK- ÉS ZENEKAR március 25-én, virágvasárnap este 6 órakor a Deák téri templomban előadja:

Bach: János Passióját

Közreműködnek: Farkas Ilonka, Máté Jolán, dr. Sikolya István, Littasy György és Melis György. Vezényel: Weltler Jenő, orgonái; Zalánfy Aladár

Közös imádságunk

Hétfő — Isten eljövendő országa és országának terjedése

HÉTFŐ DÉLBEN

Imádom uralkodásod csodáját, örök dicsőség Királya, Jézusom! Csodálatosan uralkodói a teremtett világon. Csodálatosan uralkodói az embereken. Csodálatosan uralkodói, mert mindenkinek szolgálsz.

Uralkodjál az én szívemen is, örök dicsőség Királya, Jézusom! Hadd kövesselek Téged mindennapi munkámban, hogy igazságban, szeretetben és csendben, Hozzád hasonlóan tudjak szolgálni ebben a véreddel megváltott világban;

Add meg e világnak a földi békességet, és hozd el örök országod örök békességét, Ámen,

HÉTFŐ ESTE

Hálát adok Neked, Ur Jézus, hogy még nem jött el országod, mert türelemmel várod sokak megtérését. Hálát adok Neked, Ur Jézus, hogy türelemmel hordozol engem is, hogy igéddel hívogatsz országodba, hogy vesz- sződdel és botoddal észretérítesz.

Bocsásd meg irgalmasan, Ur Jézus, hogy türelmeddel visszaéltem* hogy hívásodra nem hallgattam, hogy fenyítésedre zúgolódtam.

Szánd meg, Ur Jézus, az elveszett világot, és tégy tanítványoddá minden népet. Küldd el Szentlelkedet, hogy életre keljenek a megszáradt csontok. Küldd a Szentlelkedet, hogy követeid erővel tegyenek bizonyságot. Küldd el Szentlelkedet, hogy ébredjen a hit minden népnél. Küldd el Szentlelkedet, hogy terjedjen országod az egész világon.

Halld meg, Ur Jézus, a teremtett világ sóhajtozását. Feléd sóvárog a világ és várja megváltását, Feléd sóvárog a szívem is, Jöjj el hamar, Ur Jézus! Amen;

Bibliaolvasó

HETI IGE: És én ő érettük od as zen telem magamat, hogy ők is megszenteltekké legyenek az igazságban. — Jn 17, 19.

Máricus 18. Vasárnap. — Zsid 7, 13; 16—17.

A Zsidókhoz írt levél szerzője azt akarja, hogy olvasói minél jobban megismerjék Jézust és az emberek között végzett szolgálatát. Ezért idézi fel a régi idők egyik alakját: Melkisédeket, hogy életén, cselekedetein keresztül Jézusról, mint az igazság és békesség királyáról prédikáljon;

Március 19. Hétfő, — Zsid 7, 23—27.

Ez az ige Jézus Krisztus nagyságáról, örökkévaló szolgálatáról tesz bizonyságot. Nagyobb ő — mondja — minden ótestámentumi papnál, mert saját magát adta tiszta áldozatként Istennek az embervilág üdvösségéért;

Március 20. Kedd. — Jn 7, 13.

Jézust igen sokszor saját környezete, legközelebbi hozzátartozói sem értették meg. Nem csodálható, tehát az, hogy azok, akik kevésbé ismerték, még inkább értetlenül, sokszor gyűlölettel álltak vele szemben. Jézus azonban mindezek ellenére bátran járta azt az életutat, amit Isten számára kijelölt.

Március 21. Szerda. — Jn 13, 31—35.

Ott ahol emberek igazán élik keres ztyénségüket, szeretetből fakadó békesség van, mert a Krisztushoz való tartozásnak ez az egyik látható bizonyítéka. Krisztus elvárja tőlünk ezt a magatartást, hiszen ő volt az, aki előbb szeretett minket;

Március 22. Csütörtök. — Zsid 10, 1—10.

Az ószövetségi áldozati ceremóniák magukon viselték a múlandóság képét. Évenként egyszer, vagy többször meg kellett őket ismételni, mert nem hoztak örök időre szóló bűnibocsánatot. Jézus Krisztus áldozata ezzel szemben örök időre szól és az időik végéig bűnbocsánatot ad mindazoknak, akik hisznek őbenne;

Március 23. Péntek. — Jn 11, 47—55.

A nagypénteki szomorú esemény előzményeit mondják el ezek a versek. Jézus halála már eldöntött tény, csak alkalom kell, hogy megöljék; Ilyen körülmények között szinte prófétainak mondható Kajafás kijelentése: »jobb ha egy ember hal meg a népért, hogy az egész nép el ne vesz- szén«,

Március 24. Szombat. — Zsid 10, 19—23.

Mivel Jézus Krisztus értünk élt és halt meg, mivel megszerezte számunkra az örök üdvösséget, mi bármikor hozzá fordulhatunk kérdéseinkkel, abban a reményben, hogy azokat meghallgatja és be is teljesíti; V- J«