Evangélikus Élet, 1956 (21. évfolyam, 1-44. szám)
1956-08-26 / 35. szám
XXI. ÉVFOLYAM, 35. SZÁM 1956. AUGUSZTUS 26. ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ÁRA: 1,40 FORINT ELEGEDETTSEG — ELÉGEDETLENSÉG Ezek a protestánsok hűségesek atyáik hitéhez PÁL APOSTOL a Filippibeliekhez írt levél 4. fejezetének 6. versében különös módon kapcsol egymáshoz két látszólag eltérő dolgot. Azt mondja: hálaadással tárjátok jel kívánságaitokat Isten előtt. B kettő mintha ellentétes lenne: a kérés és kívánság annyit jelent, hogy valami többre vágyunk, valamire szükségünk van, valami még hiányzik, míg a hálaadás megelégedettséget tételez fel, számbavételét éspedig jóleső számbavételét mindannak, amink van. Ez a vers vezessen bennünket bele egy fontos emberi kérdésünk jó megértésébe. Elégedettségünknek és elégedetlenségünknek a kapcsolata életünk komoly kérdése. Keresztyén szempontból is jelentős, mert meghatározza keresztyén magatartásunkat. Az emberek általában e kettő közül csak az egyiket ismerik és fogadják el. Az egyik típus — és a közfelfogás szerint ez áll közelebb a keresz- tyénséghez — az elégedettséget vallja az élet nélkülözhetetlen alapjának. Ezek az emberek valóban számbaveszik, (hogy mijük van és örömmel állapítják meg, hogy többjük van, mint amit érdemelnek. Visszatekintenek a bejárt útra és fáradsággal felkeresnek minden apró bizonyítékot amellett, hegy reményen félül jutottak előre. Még akkor is ezt teszik, ha valamiben mégis szertefoszlott a reményük, mert ilyenkor azzal vigasztalják magukat, ami kétségkívül eredmény és megvan. Némelyek ezt az embertípust tartják az igazinak és boldognak, vannak akik még irigylik is őket, mert mindig tudnak elégedettek lenni. AZ ELÉGEDETLEN embert általában nem szokták jó keresztyénnek tartani. Mintha megfeledkezne Isten ajándékairól és a hálaadásról. Azt szokták mondani, hogy lehetetlen az ilyen embert megelégíteni, ha kisujjat nyújtanak feléje, a kéz után kap. Mindig többet és többet akar. Ha az elért eredményekre emlékeztetik, legyint, és a még el nem értékkel érvel. Természetesen az életben sokkal gazdagabb mindkét embertípus, hogy- sem néhány egyszerű szóval leírhatnánk őket. Nem egy emberben ezek a tulajdonságok a keresztyén élet jellemvonásaival tarkulnak. Így pl. az elégedett keresztyén ember a folytonosan hálát adó, a szerény és visszavonuló, gyakran érzéketlen más emberek kívánságaival szemben. Amint mondani szokás: szinte bocsánatot kér, hogy él. Nem tolakszik, de nem is igyekszik. Az elégedetlen keresztyén ezzel szemben problémákkal küszködik, keres, minduntalan szolgálatra vagy segítésre törekszik. A KETTŐT nem szabad ennyire élesen szembe állítanunk egymással. Sem Istennek, sem az embereknek nem kedvesek az ilyen szélső típusok. Talán azt is mondhatnánk, hogy egyikkel sem tud önmagában mit kezdeni. Isten nem akar rabszolgákat nevelni a keresztyénekből, lélek és érzések nélküli bábokat. Ezért nem lehet a keresztyén ember sohasem csők megelégedett, csak hálaadó. Az a keresztyén, aki mindig és mindenért csak hálát adni tud, aki mindennel, amit addig kapott, meg van elégedve, aki soha sem száll vitába az Istennel, az a keresztyén eltunyul és megfeledkezik arról a kötelességéről,- hogy meg kell harcolnia a hitnek a szép harcát és arról is, hogy felebarátját szeretnie, éspedig cselekvő szeretettel szeretnie kell. A mindig csak kérő keresztyén viszont arról feledkezik meg, hogy nincs kérkedni valója Isten és emberek előtt. Megfeledkezik arról, hogy semmink sincs, amit ne kaptunk volna (1. Kor 4,7), hogy Isten kegyelméből vagyunk, amik vagyunk és hogy naponként valóságos ajándékokat kapunk életünkben. AZ EMBERISÉG számára a szélsőséges magatartás éppen ennyire idegen és haszontalan. Az örökké megelégedett emberek nem viszik előbbre az emberiséget. Hol tartanánk még ma is, ha az emberek nem akartak volna többet tudni? Hol lennénk, ha lázadó elmék nem kerestek volna új utakat, megoldásokat az élet ezer problémájában? Valóban, a megelégedettség tunyaságra és hanyatlásra vezetett volna. Az örökké elégedetlen ember viszont bizonytalanná lett volna a fejlődésben. Ha nem tekint valaki visszafelé is, elvéti az irányt, amerre előre haladnia kell. Nem is rokonszenves ez a két típus, ilyen szélsőségesen. A mindig elégedettről úgy gondolkozunk, mint akinek nincsen csontja, puha és megalkuvó. Neki mindig minden jó. Ember az ilyen egyáltalában? — kérdezzük. A másikról viszont úgy vélekedünk, mint aki nyugtalan, túlvérmes, izgé- kony ember, akik mellett soha nem érezheti jól magát az ember. EGYÜTT kell járnia e kettőnek ahhoz, hogy Isten és ember előtt kedves magatartássá formálódjék. Ahogy az ige mondja: hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat. Amikor hálás szívvel számbaveszitek, amit kaptatok, lássátok meg, hogy mindez iránymutató: előre mutat, továbbhaladásra késztet. Ezért kérjetek is mindjárt, a hálaadással együtt, egy lélegzettel. Kérjetek, mert az ajándékok haszonra adattak, azért hogy újabb ajándékok forrásaivá legyenek. Ahogyan az Ábrahámnak adott isteni szó mondja: Megáldalak téged és áldás leszel (1. Móz 12, 2.). Amikor pedig kértek valamit, mindig adjatok hálát azért, amit már megkaptatok. Az emberiséget nem a csak elégedetlen, hanem az elégedett és elégedetlen emberek viszik előbbre. Azok, akik tudják és ismerik a már elért eredményeket, akik tudják, hogy mi a jó, de azt is tudják, hogy mi az, ami még előbbre vezet, amiben még hiba van, amin még változtatni kell. Ilyen emberekre van ma szüksége egyházunknak és népünknek is. Mi nem vagyunk megelégedettek mindazzal, amire eddig jutottunk. Tudjuk, hogy még sok a tennivaló. Egyházunkban is tudjuk, hogy sok út van még előttünk, amit meg kell tennünk. Azt is számbavesszük, hogy egyszer-más- szor hibáztunk is. Elégedetlenek vagyunk, bűntudattal és bűnbánattal. De elégedettek is egyben, mert felismerjük és hálaadással valljuk az eredmé- nj'eket, amiket elértünk. Tudjuk, hogy jó utat választottunk, amikor egyházunk építésébe, szolgálatának megújításába fogtunk. Tudjuk, hogy az igehirdetésben értünk el eredményeket. Tudjuk, hogy helyesek voltak zsinati döntéseink, igazak egyházi törvényeink. Mi a helyes úton akarunk tovább haladni, mert ezt érezzük és hisszük az elégedett-elégedetlenségnek, kéréseink hálaadással feltárásának. Népünk is ilyen keresztyénséget vár tőlünk. A mi népünk útja ma éppen ilyen. Az örökké elégedetlenekkel és az örökké elégedettekkel szemben a magyar nép nagy tömegei ma büszkén tekintenek vissza az elért eredményekre és egyben vállalják a továbbhaladást, gyakran hibák kijavításának az útján, de mindenképpen a megkezdett úton. Az a feladatunk, hogy Pál apostol igéjét az életben éljük is. Hogy legyünk hálásak és a magunk helyén vigyük véghez, ami híja van a szolgálatunknak, az életünknek. Ha egyszerre vagyunk megelégedettek és elégedetlenek, akkor egészségesen tudunk előre haladni és akkor célhoz is érünk. Zay László — Dibelius püspök nyilatkozata a galyatetői ülésről Günter Wirth német újságíró, a Neue Zeit-ben »Az Egyházak Világ- tanácsa bátor nyilatkozatot tett-« — címmel beszélgetést közöl Dibelius püspökkel, a Németországi Evangéliumi Egyház tanácsának elnökével és az Egyházak Világtanácsa egyik elnökével a központi bizottság magyarországi ülése alkalmából. Dibelius püspök a következő kérdésekre adott választ: 1. Miképpen ítéli meg az Egyházak Világtanácsa központi bizottsága által (a nemzetközi helyzetről) elfogadott nyilatkozatot? Tartózkodóan kell szólnom egy olyan nyilatkozatról, amelynek megszövegezésénél magam is végeztem némi munkát és amelyet a központi bizottság többi tagjával együtt magam is elfogadtam. Bátor nyilatkozatnak tartom. Az egyházak megkísérelték, hogy függetlenül minden politikai érdektől és szemponttól az egyház módjára szóljanak az eddig függő helyzetben levő népek előrehaladásáról, az atomfegyverekkel folytatott kísérletek kérdéséről és a felelőssége tudatára ébredt emberi társadalom látomásáról. Ez a látomás sohasem fog tisztán megvalósulni, de jó, hogyha állandóan ott lebeg az emberiség szeme előtt. 2. Milyen benyomásokat szerzett Magyarországról, mindenekelőtt a magyarországi evangélikus gyülekezetek életéről? Az olyan konferenciákat, mint amilyen a központi bizottság ülése is volt, teljesen lefoglalja a munka. Nem adódik sok idő arra, hogy körülnézhessünk a konferenciát vendégül látó országban. A magyarországi evangélikus gyülekezetek életéről mégis némi benyomást szerezhettem azon prédikációim alkalmával, amelyeket Nyíregyházán több mint kétezer lelket számláló templomi gyülekezetben és egy szabadtéri istentiszteleten nyertem, amelyet a várostól nem messze tartottak. Ha arra gondolunk, hogy Magyarországon a protestantizmus kisebbség, az itteni istentisztelet látogatottságát egészen kiválónak kell mondanom. A gyülekezet éneke lassú volt, akárcsak a mi vidéki gyülekezeteinkben, lassú, de erőteljes, szinte azt lehetne mondani, hogy győzelmi tudattól áthatott. Sok beszélgetésből merítettem azt a benyomásomat, hogy ezek a protestánsok hűségesek atyáik hitéhez. A szabad ég alatt tartott istentisztelet különösen kedves alkalom volt. Az emberek nagyon egyszerűen találtak egymásra. Az egyik hegedűt hozott magával, de a hegedű szavát csakhamar túlharsogta a gyülekezet éneke. Semmi más szándékuk nem volt, mint vasárnapjuk megszentelése, a vasárnap délutáni istentiszteleti együttlét által. 3. Ismeretes, hogy a központi bizottság Davosban tartott múlt évi ülésén püspök úr, mint az ökumé- nikus Tanács egyik elnöke az Oroszországi Ortodox Egyház pat- riarchájához levelet írt. Mi az ön felfogása az Oroszországi Ortodox Egyház és az Egyházak Világtanácsa kapcsolatairól az ez idő óta beáb lőtt fejlemények után? Nagy örömömre szolgált, hogy a Világtanács mostani ülése némi elő- haladást tett az Oroszországi Ortodox Egyházhoz való viszony tekintetében. Bizottságot fognak létrehozni az Egyházak Világtanácsa tagjai és a Moszkvai Pátriárkátus képviselőiből. Lehetséges, hogy ez nem eredményezi azonnal az Oroszországi Ortodox Egyháznak az Egyházak Világtanácsához való csatlakozását; A holtpont azonban, mely a két egyházi testület viszonyában mutatkozott, leküzdöttnek látszik: 4. A központi bizottság tárgyalásaiban fontos szerepet vitt a spanyol protestánsok helyzete. Vajon új megvilágításba kerül-e a mostani eszmecserék után az ön Frings kardinálissal történt levélváltása? Sajnos, mind ez ideig nem sikerült előbbre vinni a protestáns egyházak ügyét Spanyolországban. Bízom azonban abban, amiről Frings kardinális biztosított, nevezetesen, hogy a római katolikus egyház Spanyolországban sem fogja megtagadni a máshitűektől azt, hogy hitük szerint éljenek olyan módon, ahogy azt az egész protestáns világ elvárja. Hogyha nem sikerül Spanyol- országban megegyezésre jutni, akkor valószínűleg a Vatikánnak kell kimondania az utolsó szót. Most még azonban az a reménységünk, hogy egy olyan megállapodásra juthatunk, amely mindkét felet megnyugtatja. KIRAK AT-ÉLET S okan, amikor elérkeznek Mt 23, 5—12 jelenetéhez, ah4ft Jézus kemény beszédekkel illeti korának papjait, és az írástudókat, akkor nyugodt szívvel továbblapoznak a Bibliában. Azt mondják ilyenkor: ez az ügy nem reám tartozik. Itt Jézusnak a papokkal van beszélni való ja. Pedig a valóság az, hogy a Bibliában mindig rólam van szó. Minden név mögött ott van az én nevem és minden sorában engem szólít maga elé az Ür! Amikor papokról beszél, tulajdonképpen engem vesz elő. Hiszen én is pap vagyok. Lutheri evangélikus keresztyénségünk büszkén és boldogan vallja, hogy az egyetemes papság gyönyörű tanítása szerint mindenki papi szolgálatot végez valahol. De papok vagyunk mindnyájan az Isten tervei szerint is, aki úgy akarta, hogy ezen a földön mindenki őt prédikálja, hogy ezen a földön minden emberi élet istentisztelet legyen. Hatalmas és gyönyörű prédikáció arról, hogy nekünk gondviselő és szerető Istenünk van és egyetlen jogcíműnk az élethez az, hogy ő a maga számára teremtett minket. P apok vagyunk a gyülekezetben, ahol jelenlétünk, vagy távol- maradásunk. hitünk, imádságunk és szolgálatunk mind arról prédikál, hogy mi az élő Isten fiai vagyunk. Forgolódásunk, viselkedésünk ég magatartásunk mindenki számára érthető és letagadhatatlan prédikáció arról, hogy mi Isten békés ésj boldog gyermekei akarunk-e lennij vagy pedig a sátán kóborló, síró csapata. Papok vagyunk otthon a családban, ahol az életünk, a magavise- letünk. a szavaink és a mozdula-j taink a mennyországot vagy a poklot prédikálják és egyszer talán a gyermekünk, vagy az unokánk maid sírva fogja számonkérni egy fájdalmas, gyötrő sóhajában, hogy miért csak kenyeret adtunk neki és miért nem mutattuk meg neki Isten gyönyörű útját és világát, ahol ő magára maradtan is, viharban is, könnyezve is, de otthont talált volna a gondviselő Isten szerető szívén. — Amikor egy árvát bűnbe és borzalomba sodor bele az élet, olyankor azt szokták mondani: ►»sirassátok meg szegényt, mert nem volt édesanyja!« Hány otthontalan, Istéfc csodálatos erejét és szeretetét nem érző árva sírhat sokszor átkozódva ebben a világban, mert nem találta meg benned azt a papot, aki Istenhez elvezette volna. ézus ma engem vádol. Vádol a kirákat-keresztyénség- gel. — Válságos világháborús időkben sokszor megtörtént, hogy valaki megállt egy kirakat előtt. Meg kellett állnia, mert a díszes kirakatban valami igen ritka áru mutogatta magát, Az illető bement az üzletbe és venni kívánt a ritka áruból. Sajnos, azonban azt a feleletet kapta, hogy az az áru nem kapható. Ami ott kint van, az csak kirakati áru. Az csak mintadarab. Azt nem lehet megvásárolni. Volt úgy, (hogy azt felelték: ó, az nem is igazi, az csak papírból van, csak mása annak, amit ábrázol. Jézus azt mondja ma nekünk: ti is sokszor ilyen kirakatkeresztyének vagytok! Kívülről úgy látszik, mintha az én népem lennétek a templom áhítatában vagy az ige hallgató csendjében. Kívülről úgy látszik, mintha az én közelemben lenne igazi otthonotok és közben kiderül, hogy ez csak felém mutatott kirakat, mert van egy másik otthonotok, ahol valaki hiába is keresne engem, sohasem találna meg. Kívülről úgy lát-' szik, hogy békében éltek velem és az emberekkel, hogy az én országom szép anyanyelvét beszélitek és közben kiderül, hogy milyen sokszor a hitetlenség, a gyűlölet idegen nyelvén szóltok hozzám és szólítjátok meg egymást. • ‘ Lladd mondjam el ma neked, mi1 1 lyen nagy várakozással várnak téged akkor, amikor kilépsz a templomod kapuján. Mi, gyermekek így vártuk egyszer haza az édesanyánkat és az édesapánkat a messzi fővárosból. Tudtuk, hogy egy gyönyörű és gazdag városban járt és izgalommal vártuk, hogy mit hozott nekünk a szeretetük abból a gazdag világból. Te a templomban igét hallgattál, Istennel találkoztál, Isten gazdag világában jártál, mit hoztál onnan nekünk?! A hited, amelyik olyan csodálatosan megszépítette az arcodat, milyen szépségeket hozott a mi szürke hétköznapjainkba? Te biztosan meggazdagodtál, mássá let« tél. Te biztosan tele vagy igazsággal, jósággal, szeretettel... Te biztosan tele vagy megértéssel és megbocsátással. Tele vagy vidám munkakedvvel. Te biztosan megértesz minkét, gondjainkat és nehézségeinket, betegségeinket és bűneinket, kísértéseinket és küzdelmeinket. Te biztosan segíteni fogsz nekünk. Te biztosan szeretni fogsz minket. Milyen jó lesz veled találkozni. Hiszen te erős vagy, te gazdag vagy, te hivő vagy..; Ahova te belépsz, ahova te megérkezel, ott szebb, gazdagabb és boldogabb lesz a föld az égtől. ; ! p hadd mondjam el neked ma azt is, hogy milyen nagy reménységgel néz utánad az Isten, amikor kilépsz a templomikapun. Hiszen Ö minden igehirdetésben papi palástot ad a váltadra és te ezzel a gyönyörű palásttal köreteként lépsz ki a küszöbön . .. Arcodat Krisztus arcára szépítette, lelkedbe lelkét öntötte és te boldogan érkezhetsz meg tőle a mindennapok világába..; Papja lettél az Istennek. Ugye így fogsz megérkezni hozzánk?! Ugye benned lehet majd bízni, szavadra lehet építeni, szívedre rá lehet borulni: u Ugye Krisztus papja leszel, ha megérkezel hozzánk, otthon, a műhelyben, a mezőn, az irodában .. . Ugye a hited, amit Istentől ajándékba kaptál, nem kirakat lesz, hanem gazdag terített asztal, ahol a szeretet szolgálja ki mindazokat, akik hozzád szegényen, vagy szomorúan megérkeznek .. = Milyen jó belépni a templomba: ott mindig Isten ismerős szerető szava vár... Milyen jő kinyitni a Bibliát: ott mindig Krisztus ereje, lelke és élete ölel át... Milyen jó édesanyánk kezére borulni: ott mindig simogatás és mindig áldás vár.:. Milyen jó lenne veled, a hivővei úgy találkozni, hogy nálad mindig öröm vár ..: terített asztal... mosolygó házigazda ... igazi keresztyén testvér ... Krisztus megváltott, boldogan ajándékozó, gazdag gyermeke .;. Ne felejtsd el, hogy ha kijössz a templomból, így szeretnénk mindnyájan találkozni veled és így szeretne találkozni veled — az Isten! Friedrich Lajos ».«.hálaadással tárlátok fel kívánságaitokat as Isten előtt" (FÜ4+&.)
