Evangélikus Élet, 1956 (21. évfolyam, 1-44. szám)

1956-01-22 / 4. szám

► ..■f EGYAZON HITBEN Niemöller Márton előadása az atomkorszakban álö keresztyén emberről KRISZTUS EGYHAZA a választott nemzetség, a királyi papság, a meg­tartásra való nép nemcsak ígéreteket, hanem parancsolatokat is kap az egyház Urától. S mindez azért lehetséges, mert Krisztus egyháza szent nép. Isten mondja ezt és így! Jövevényei és „zsellérei” a megváltottak. Krisztus drága vérén váltotta meg őket minden bűnüktől. Maga Krisztus vitte fel testében bűneinket a fára. Ö térítette Istenhez a tévelygő juhokat. Benne bizonyosodott meg visszavonhatatlanul és mindenki számára láthatóan, megfoghatóan, hihetően, hogy Jsten szereti az embert és szolidáris a terem­tett világgal. A bűnök bocsánata Isten korszakalkotó válasza arra az erkölcsi problémára, amely az embert csak ítéletre és a halálba vezetheti. Ez a bűnbocsánat azonban kezdet. Előre tekintő, jövőbe néző aktus. Nem­csak az ítélet és halál szemléltető fonákja, hanem levegő, amelyet belég- zünk, napfény, amely megvilágítja ösvényünket. Minden nap, minden darab kenyér erről tanúskodik: „Isten megbocsát!” Ezért lesznek Isten paran­csolatai az élet parancsolataivá és azoknak követése az élet útjává. Ezért lesznek parancsolatai egyháza számára evangéliummá. EGYHÁZÁHOZ INTÉZETT PARANCSA így hangzik: „Legyetek egyet­értők, együttérzők, az atyafiakat szeretők, irgalmasok, alázatosak.” (lPét. 3,8. Űj fordítás.) Ezek a parancsolatok a bűnbocsánat Istenének az intel­mei. Aprópénzre váltott magyarázata a szeretet parancsolatának: „Üj pa­rancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek, amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.” (Jn 13,34.) Isten megbocsát, mert szeret és a szeretet parancsolatai arra valók, hogy belenőjjünk abba a hitbe, hogy Isten a bűnbocsánat Istene. Bele kell nőnünk abba a nagy szeretetjje, amely átfogja ■az egész teremtett világot, amely türelmesen és irgalmasan fenntartja mindazt, ami körülvesz bennünket. Ennek a szeretetnek a bizo­nyosságában hangzanak el felénk Isten parancsolatai: „LEGYETEK EGYETÉRTŐK!” Luther Márton figyelmeztet bennünket ennél az igénél, hogy ez nem azt jelenti, hogy mindenkinek ugyanazt kell cselekednie. Az egyház egysége és a hívek egyetértése nem az azonos cse­lekedeteken áll vagy bukik, hanem az egyazon hiten. Nem akkor és az kap­csolja egybe az embereket elválaszthatatlanul, hogy mindenki ugyanazt cselekszi, hanem az, hogy egyetértőén hisznek a megbocsátás Istenében. Nehéz dolog egységről beszélni ott, ahol az emberek azzal kérkednek, hogy az ő cselekedetük jobb és Istennek tetszőbb, mint másoké. Ha valaki kü­lönbnek tartja magát felebarátjánál, akkor „elcsábultak” gondolatai az őszinte és tiszta hűségtől Krisztus iránt (2Kor 11,3). Mindig akkor feled­keztünk meg az egyetértésről, az igazi egységről, a hit egységéről, amikor az egységet a cselekedetekben, a törvény betöltésében, az általános „szere­lés” gyümölcseiben, a humánus cseleicedetekben, az igaz és kegyes embe­rek műveiben, a bizonyságtevő emberek cselekedeteiben kerestük. A gyü­lekezetek és az egyház tagjait a hit köteléke fűzi egybe. Az a hit, amely bizalommal, utat keresően, parancsolatokat várva tekint Krisztusra, a Meg­feszítettre és' Feltámadottra, az Isten szeretetének testbeöltözött, emberré lett bizonyságára, aki bűneinket eíhordozta, újonnan szült minket Isten­nek élő és maradandó beszédével és ezzel az igével naponként kényszerít bennünket arra, hogy egyetértő, egy hitben járó egyház legyünk és ma­radjunk. Ennek a hitnek a cselekedetei tudnak találkozni a szeretet nagy parancsolatával. Ennek a hitnek a gyümölcsei lesznek a jó fa jó gyümöl­cseivé. „LEGYETEK EGYÜTTÉRZŐK!” Ezt az intelmet csak az tudja meg­hallani, aki megértette az egy hitre hívó Pásztor szavát, aki egyetértő a másikkal abban, hogy az egy Űr neve dicsőíttessék a világban. — Ez az együttérzés nem érzelgős hangulat, hanem az emberi hűségnek és szoli­daritásnak, a keresztyén szeretetnek és közös teherhordozásnak a felmuta­tása, ahogyan azt Pál mondja: „És akár szenved egy tag, vele együtt szen­vednek a tagok mind; akár tisztességgel illettetik egy tag, vele együtt örül­nek a tagok mind.” (lKor '12,26.) Együttérzésében tűnik ki az egyház egy­sége. Ez az együttérzés tud csak vigasztalni annak az örökségnek a remény­ségével, amely azoknak lesz osztályrésze, akik szabályosan és kitartóan harcoltak az egy hit fegyverével. „LEGYETEK AZ ATYAFIAKAT SZERETŐK!” Isten nemcsak egy­házával szolidáris, hanem az egész teremtett világgal. Irgalma és türelme hordozza és tartja fenn azt. Egyházának s benne minden keresztyén em­bernek ebben a nagy körben, az emberiség közösségében, a világ legkisebb és legnagyobb kérdéseiben és feladataiban kell megélnie az Isten bűn­bocsánatában kapott szeretetet, mint akik tudják, hogy Isten szeretete és hűsége minden emberen elvégzi a maga munkáját, hogy Isten nevelő­iskolájában mindenki megtermi a maga gyümölcsét. Az egy Űr egyazon szeretettből ‘élünk mindnyájan. Mint ilyen testvérek dicsérjük és magasz­taljuk egyetértőén és együttérzően azt, aki mindeddig megtartotta és ígéretei szerint örökké megtartja hűségét és szeretetét egyháza és annak küldetése iránt a világban. Ebben a testvéri szeretetben igazolódik az egy­ház egysége. „LEGYETEK IRGALMASOK!” Csak az tudja irgalmasan szeretni a másikat, aki hallott Isten irgalmas szeretetéről a Jézus Krisztusban. „Boldogok az irgalmasok, mert Ők irgalmasságot nyernek.” Csak azért tudunk irgalmasok lenni, mert egyek vagyunk abban a hitben, hogy Isten irgalmas Isten. A kölcsönös irgalmasság a hitnek, a megbocsátásnak, a meg­békélésnek, a szeretetnek a fokmérője. Ebben az irgalmasságban tűnik ki, hogy hisz-e az egyház a maga küldetésében, és hisz-e a keresztyén ember Isten irgalmas szeretetében, bűnbocsánatában. „LEGYETEK ALÁZATOSAKF’ A nem alázatos nem hisz, nem érez együtt, nem szereti és nem irgalmas felebarátjához. A nem alázatos ön­magában hisz és nem Istenben. Saját vágyait, örömeit és bánatát dédel­geti. A nem alázatos egyház nem a bűnbocsánat Istenében hisz, hanem valami másban. A nem alázatos 'egyház neqp a teremtett világgal érez együtt, hanem valami mással. A nem alázatos egyház nem a valóságos élet kérdéseivel szolidáris, hanem valami mással. Az alázatosságban tűnik ki, hogy hisz-e, együttérez-e, atyafiszerető-e, irgalmas-e, tehát egyetért-e az egyház és a keresztyén ember Isten parancsolataival. Kemény beszéd ez. De olyan kemény, mint az igazság. Az az igazság, hogy Jézus Krisztus eljött a világba, hogy a bűnösöket boldogokká tegye. Kemény szó ez, de igaz és megáll örökké. Dr. Pálfy Miklós Nagyszabású előadást tartott Niemöller Márton karácsony előtt Nyugat-Berlinben egy nagygyűlésen, amelyet a »Deutsche Friedengesellschaft« rendezett. A gyűlés 1500 részvevője tüntetés-számba menő lelke­sedéssel fogadta az előadót. Niemöllernek ezt az előadását, amelyről a »NEUE ZEIT« című napilap közlése alapján számolunk be, két jelentős esemény előzte meg. A Németországi Evangéliumi Egyház tanácsa néhány nappal a gyűlés előtt teljes elégtételt adott Niemöllernek az őt múlt évben ért támadásokért. Niemöller újra folytatja tevékenységét, amelyet mint az egyház külügyi hi­vatalának vezetője e szolgálatát ért támadások miatt több hónapon át tiltakozásképpen nem gya­korolt. A második esemény azzal kapcsolatos, hogy ez volt Niemöller első nyilvános beszéde amerikai kör­útjáról való visszatérése után. Amerikai benyomásait abban foglalta össze, hogy az egyszerű amerikai em­bereket, köztük különösen a keresztyéneket a béke szeretete tölti be. A genfi szellemet mindenütt lelke» sen üdvözölték, és ma az a kérdés foglalkoztatja aa embereket, hogy vajon az ehhez fűződő reménység geik megvalósulnak-e? Niemöller az előadás bevezetésé­ben azt elemezte, miképpen vált korunk alapvető kérdésévé az em­beri együttélés kérdése. A jelenlegi világhelyzetet úgy tekintette, mint amely sok hasonlóságot mutat a re­formációt megelőző korszak feszült­ségeivel és kríziseivel. Az akkori kérdések jórészt összefüggésben áll­tak a nagy felfedezésekkel, amelyek szélesre tárták a világot az akkori ember számára. Ma a világ szűkké vált. A népek közel kerültek egy­máshoz, súrlódási felületek megnö­vekedtek. Régente így hangzott a kérdés: »Miként találok kegyelmes Is­tenre?« Ma így hangzik: »Mi­ként találok irgalmas fele­barátra?« A felelet azonban mindkét esetben ugyanaz, így hangzik: Jézus Krisz­tus által. Ma erre a kérdésre kell feleletet adnunk: Hogyan élhetünk együtt ezen a földön? Kétszáz éve vált elevenné ez a kér­dés. Se a keresztyénség, se az egy­ház nem ismerte fel ebben az új helyzetben feladatát, nehézségek le­küzdését ráhagyta azokra, akikre a terhek ránehezedtek. A nyomorúsá­got szenvedő embercsoportok és mindazok, akiknek a léte veszélybe került vagy megsemmisült, kétszáz év óta hiába kutattak irgalmas fele­barát után. Az egyház csődöt mondott A keresztyénségnek és az egyház­nak feladata lett volna a felelet­adás. De mindketten csődöt mond­tak. Ezért került szembe a marxiz­mus az egyházzal, azzal az egyház­zal, amelyik a polgárságban és csak ott érezte otthon magát. A világ összeszűkülésével egyidő- ben új formában vetődött fel a há­ború kérdése. Sok ember nem tud­ja belátni, hogy egy újabb világhá­ború esetén mindnyájunkra egy kö­zös sors vár. A háború a legnagyobb őrültséggé vált, mert az emberiség egy olyan egységet képez, amelynek sorsa is egyetlen egy és amelyből senki sem szakíthatja ki magát. Tel­jesen értelmetlen ilyen kérdés: Vajon mibe kerül a háború elkerü­lése? A háború teljes összeomlással egyenlő és nincs olyan ár, amelyet ennek elkerülése érdekében magas­nak tarthatnánk IMÁDSÁG Isten, Jézus Krisztus Urunk Aty­ja! Egyetlen Megváltónk! Békefeje­delem! Kegyelmet adj nekünk, hogy megszívleljük szétszakadozott- ságunk nagy veszélyeit. Söpörj el minden gyűlöletet, minder- előítéle­tet és mindazt, ami akadályoz min­ket az igazi egyetértésben, hogy mi­képpen egy test és egy Lélek van, és elhívásunk egy reménysége, egy Űr, egy hit, egy keresztség, egy Is­ten és mindnyájunk Atyja, úgy mi is ezután egy szív és egy lélek le­gyünk, egybekötve az igazság és a békesség, a hit és a szeretet szent kötelékével, és Téged egy lélekkel és egy ajakkal dicsérjünk Jézus Krisztus Urunk által. Amen. Jakab liturgiája, IV. század A Keresztyén Énekesikönyv Imádságos ré­széből. Ma minden ember, ha nem küzd a háború ellen, az őrület ügy­nöke. Nékünk, keresztyéneknek, ha tényleg keresztyének va­gyunk, a háború ellen folytatott küzdelemben élen kell járnunk. A Biblia semmiféle ígéretet nem fűz az erőszaktétellel való fe­nyegetéshez. Arra van szüksé­,,Genfi szellem“ A mai helyzetben, amelyet a Ke­let és Nyugat közötti ellentét hatá­roz meg, az a kérdés áll az előtér­ben, hogy miképpen lehetne kölcsö­nösen elviselhetővé tenni a viszo­nyokat. A »genfi szellem« világ­szerte nagy fellélegzést idézett elő és új reménységet keltett életre. Nyugaton senki sem hisz az erő po­litikájában. Számunkra. németek számára döntő az újraegyesülés kérdése. Anglia és Amerika Kelettel folyta­tott tárgyalásaikban teljesen figyel­men kívül hagyták a világfeszültsé­get. Ezt pedig elsősorban a nyugat­németeknek nem szabad figyelmen kívül hagyniok. A második genfi értekezlet óta nyilvánvalóvá vált, hogy az erő­szak alkalmazása nem megfelelő eszköz, hanem a megoldás útját a tárgyalásokban, a Németorszá­Niemöller egyházi elnök a mai-vi­lág fő problémájának az ún. gazda­ságilag- elmaradott népek kérdését tekinti. Ez már 1953-ban az Egyhá­zait Világtanácsa Központi Bizottsá­gának Lucknow-i (India) tanácsko­zásán is nyilvánvalóvá vált. Indiá­ban 400 millió ember lakik, mégsem számítják őket a világpolitikát meg­határozó »nagyhatalmak« közé. Kí­nát a maga 600 millió emberével egyesek kérdésessé teszik a nagyha­talmak között. Nehru mondotta Lucknowban: »A világpolitikát úgy csinálják, mintha ez az egymilliárd ember nem is létezne... Elképzel­hető, hogy egészséges politika ez?« Az államok kormányainak a fegyverkezési kiadásokat inkább a gazdaságilag elmaradott or­szágok megsegítésére kellene fordítani. A fegyverkezési költ­ségek csökkentésével a segély­akciók 2000 százalékkal növe­kedhetnének. Ki okozta ezeket az állapotokat? Nyugat-Németországban az embere­ket mesterségesen akadályozzák meg ezeknek a kérdéseknek felvetésé­ben. Ezeknek a fejleményeknek ugyanis nem a »gonosz kommunis­ták«, hanem az ún. »keresztyén nyu­gat« az előidézője. Niemöller előadá­sát ezen a ponton a tetszésnyilvá­nítás szakította meg, amelyre 5 a következőképpen válaszolt: »Ezt nem kell megtapsolni, ezen sírni kell!« A kommunistáiknak igazuk volt, ami­günk, hogy az evangélikus egy­ház ismét belássa, emelt han­gon és világosan megmondja, hogy nem kíséri Isten áldása az erőszakot. Azt kell hirdetnie azonban — és ebben természete­sen hinnie is kell! — hogy a békeszerzők Isten fiainak mon­datnak. új reménység gon kívüli és a Németországon belüli tárgyaló sokban .kell keres­nünk, mert ez vezet ki a jenlegi helyzetből. Nyugat-Német ország­ban nyíltan be kell látnunk: mindenekelőtt mi magunk va­gyunk a vétkesek! Az a fő, hogy ne adjuk át magun­kat a hamis álmoknak és ne irá­nyítsuk figyelmünket hiábavaló dől« gokra. Mindenekelőtt a felfegyverkezéS útját kell tévútnak nyilvánítanunk! A Nyugat-Németországban felállí» tandó hadsereg nem fejlődik »de» mokratikus honvédséggé«, elkerül» hetetlen a militarista szellem feléle» dése. Katonai diktatúra veszedelme fenyeget, mert nem akarunk béké­ben és demokratikusan egyesülni. Őrizzen meg az ég bennünket attól, amit ilyen úton vonunk magunkra; kor éltek azokkal a lehetőségekkel, amelyeket a keresztyének nem hasz­náltak fel. A keresztyén világ 400 éven át aludt, meggondolatlanul! vagy eltökélten vétkezett, Nem elegendő, ha az egyház azt mondja, hogy a háború Isten akaratával ellenkezik. Ebből még nem származik együttélés. Arról van szó, hogy vajon Krisztus valóban a mi Urunk-e, vagy pedig csupán nyelvünkkel valljuk ezt. Mi­kor a szelídek és békességre igyeke- zők boldogoknak mondatnak, az nem valami szép költemény és nem szavalat. A keresztyének ne tetszel legjenek egy »keresztyén világ«» gal önmaguk előtt, ehelyett csele­kedjenek hitben és szeretetből. E megjegyzéseit Niemöller egy­házi elnök befejezésképpen a követ­kező megállapítással egészítette ki: Nyugat csak akkor élhet békében, ha értelmesen rendezi viszonyát Ke­lettel. A »keresztyén Nyugat« olyan jelszó, amely a jelenlegi helyzet el- ködösítését szolgálja. Sokan nem hallgatnak Isten szavára, nem men­nek a templomba, de arra adnak, hogy valamely keresztyén párthoz tartozzanak. A mi kérdésünk ez: vajon keresztyén módra viselke­dünk-e? Meg kell tagadnunk a hi­degháborúban való részvételt. Az ellenségeskedés helyett a megbéké­lésen fáradozzunk! — mondotta Niemöller Márton egyházelnök ; Názáreti műhely Görcsösen markolja a fejszét az öreg ács tíz ujja, Suhan a vas, villanva lecsap, repül a forgács. Nehéz, de gyors lélegzetvétel: újra sújt. Közbecsattan egy szekerce, s keményen, büszkén szaporázza: zuhog a friss erő, sír a fa, sír a szerszám. Nem hallja ezt az asszony, kerek kő fölébe hajlik s zihálását a kézimalom éneke zúgja túl. De ha most mégis odapillant, betölti szemét a hajnali láng, mely bomlott haját arannyal koszorúzza. visszacsillan az izzadságban fürdő férfihomlokokról és csupa tűz lesz Fia kezefején, amelyen az eltévedt balta piros gyöngyöt fakasztott. Bodrog Miklós „Fegyverkezés helyett az éhség ellen folytassunk harcot“ „Emeljük fel szívünket, kezünkkel egyetemben Istenhez" (jer sir. 3,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom