Evangélikus Élet, 1956 (21. évfolyam, 1-44. szám)
1956-06-24 / 26. szám
0 R S ZÁG OS EVANGf L I KÜS HIT I LAP XXI. ÉVFOLYAM, 26. SZÁM 1956. JÚNIUS 24. ÁR A : 1,40 FOR I NT As érett ifjúság kérdéseiről Az ige és az imádság építő ereje a mohácsi gyülekezetben A Pesti Egyházmegye lelkészi munkaközösségének legutóbbi ülésén érdekes beszámoló hangzott el. Hafenscher Károly lelkész tartott előadást "Brett ifjúság és a nemi kérdés« címen. Beszámolt arról, hogyan vetődött fel ez a kérdés az ifjúság bibliaóráin s hogyan látták ezt egyetemista fiúk, leányok, dolgozó fiatal nők, középiskolás diák és egyetemi tanársegéd. Alapul figyelembe vették és tanulmányozták azt, hogy mit mond erről a kérdésről a Biblia. Hét pontban foglalták ezt össze. Lényege, hogy a nemi kérdés teremtettségünikhöz tartozik, de a bűn rontásában lett problémává. A partner-kérdés az ember számára ma is létkérdés s van Istennek útmutatása ebben. A házasságban van a megoldás, amely egész életre szóló szeretet- és sorsközösség, s Isten akaratán alapul. Mit lát a keresztyén fiatal ma a mi társadalmunkban? Ez volt a következő kérdés, amellyel szembenéztek. A házasság előtt álló fiataloknak valamilyen módon a szexuális kérdés hivatásuk mellett szinte a második legfontosabb kérdésük. A legnagyobb nehézség ezen a téren az, hogy rendszerint teljesen magukra vannak utalva, maguknak kell dönteniük. Bár döntésüket kívülről befolyásolják a társadalom szokásai, tradíciói, családjuk kialakult rendje, vagy éppen rendetlensége, barátok felfogása és életgyakorlata s természetesen belülről saját követelő ösztöneik s az új izgalmak titokzatossága. Hol vezet itt a krisztuskövető tanítvány útja ma? Tud-e valami használhatót, képmutatásnélkülit mondani a keresztyénség a mai érett ifjúságnak? Ezek voltak a kérdéseik. A keresztyénség három, ma is érvényes mondanivalójában állapodtak meg, ami segítséget jelenthet. 1. Hisszük, hogy amióta Isten emberré lett, semmi sincs ebben az életben, ami ne lehetne szent, vagyis amit ne lehetne Isten elé vinni. 2. Hisszük, hogy a hit harcát nekünk is meg kell harcolni, ami nem elméleti, hanem gyakorlati küzdelem s nemcsak győzelmes részletei vannak. De Krisztus győzött s ezzel szabaddá tette az embert a győzelemre. 3. Hisszük, hogy van bűnbocsánat! Aki erről tud és él vele, azt nem kell félteni végleges elszakadástól, értve ezen azt, hogy szexuális bűnök miatt nem fordít hátat Istennel?;. Ügy látjuk, hogy nem a szexuális bűn az igazi, »-a bűn«, hanem az a büszkeségünk a bűn, hogy «-megy ez a magunk feje szerint is«. Büszkén pedig nem lehet bűnbocsánatot kérni. Ehhez alázat kell. Azt tapasztalták, hogy ma az ifjúságban ezekben a kérdésekben nyílt, józan hang alakult ki. Nem romantikus a mai ifjúság, hanem bátran és tárgyszerűen beszél a kérdésekről. Közösségeiben az etikus, jó erkölcsi- ségre igyekvő hang az uralkodó. Az ifjúsági szervezetek, a rádió, az ifjúság lapjai ebben a kérdésben tiszteletre méltó magas mércét állítanak fel. Viszont súlyossá teszi a kérdést, hogy mindez a fiatalok számára sajátosan ígyéni kérdésnek maradt meg. Felmérték a veszedelmeket is: egy bizonyos idegesség a mielőbbi férjhezmenetelben, felelőtlen gondtalanság, jampecek életgyakorlatának káros hatása, közömbös nemtörődömség s aztán nagyot esés, stb. Ügy látják, hogy a szervezett ifjúság és a keresztyének véleménye, de különösen magatartása közel van egymáshoz. Elítélik a léhaságot és komolyan veszik az életet. A házasságban élők rossz példamutatását igen fájlalják. Ez külön nagy kérdéskör, amivel szembe kell nézni. Mindez nem értékítélet volt az ifjúság ajkán, hanem a felelősség felismerése abban, hogy árasztanunk kell magunk körül a tisztaságot. Nem szabad képmutató módon felülről ítélkezni, hanem a keresztyénség helye itt: örülni az örülőkikel és sírni a sírókkal. De úgy, hogy mindig segíteni akar. Együtt szeretni másokkal a tisztát, örülni az olyan daraboknak, mint a »-Tékozló fiatalok« s olyan rádióközvetítésnek, mint az erről tartott ankét. A bibliakörben ennek a kérdésnek a felvetéséhez az indítást egy folyóirat-szám adta. Az angol nyelvű »The Student World«, a Keresztyén Diák- Világszövetség folyóirata egyik számát teljes egészében ennek a kérdésnek szenteli s a világ legkülönbözőbb pontjairól szólaltatja meg az ifjúság vezetőit erről a kérdésről. Az előadás a lelkészi munkaközösségben ezt a lapszámot is bőven ismertette. Megdöbbentően alakult ki a kép, hogy világszerte más-más jelenségekben, de ugyanazzal a gyökérrel hogyan ütközik ki a szexuális kérdés súlyossága. Az egyes fejezetcímek is igen sokat mondanak. Szexuális élet és Krisztusban való élet — férfiak és nők a gyülekezetben — teljes-e a nem házasságban élők élete — párválasztás — meddig mehetünk el — homoszexualitás — a modern szexuális nézetek kísértései Nyugaton — keresztyének és nem-keresztyének házassága — társadalmi és családi rendszerváltozás Japánban — a keresztyén fiatal nem-keresztyén világban Nyugat-Afrikában — tengerentúli diákok szexuális problémái — dél-amerikai ifjúság és a szexuális kérdés — afrikai néger diák és a szexuális kérdés stb. Diákok arca elevenedik meg előttünk az előadás nyomán, akik szerte a világon tanulnak, készülnek az életre s akár fehérek, akár sárgák, barnák, vagy feketék, mind ugyanazon egyetemes ifjúi kérdés súlya alatt gyötrődnek. Felcsillan a megértés és evangélium levegője, amely bűnnek nevezi a bűnt, de mutat kiutat, beszél bűnbocsánatról és tiszta életről. Andre Dumas francia lelkész arról ír, hogy visszatérve Kínából s a Kaukázusi Köztársaságból, erkölcsi tiszta levegőről keli bizonyságot tennie. A nyugati vendég Moszkvában is inkább a pornográfia hiányán csodálkozik, mint az épületeken és kombájnokon. Sok helyen a nemi felvilágosítás is csődbe jut. Svédországban, Dániában, Franciaországban orvosi filmek futnak nemi aktusról, gyermekkihordásról, vérbajról stb. — de Franciaországban annyi az illegális vetélések száma, mint az élveszületettek száma. Ügy látják, hogy nem lehet ezt egyszerűen biológiai, vagy orvosi kérdéssé egyszerűsíteni, mert ez mélyen erkölcsi kérdés. Az ember több, mint természeti lény és így igazi problémái sem oldhatók meg ilyen vonalon. A nemiség olyan összetett, mint maga az ember s nem fejezhető ki olyan egyszerűen, mint azt sokan gondolják. Érdekesnek találja Dumas, hogy míg nyugaton hiper- szexualilás dúl film, regény, színház, hirdetések útján, addig a keleti lapok bírálják az olyan írásokat és írókat, akik nem veszik komolyan a házasságot. Ma az a helyzet, hogy az 1920-as évek szabadszerelmi eszméi inkább Párizsban kellenek, mint Keleten. Szóról szóra így ír: »A szexuális szabadosság ott jelentkezik, ahol szociális elnyomottság érzete van az emberekben.« — Japánban az amerikaiak által hozott individuális, egyénivé különülő élet, nők egyenjogúsítása stb. után a visszahatás állapotában vannak: vissza a régi japán öntudathoz és élethez, amely családban gondolkozik és nem egyénekben. Ezek a kérdések cseppek a tengerben, az egész világra kiterjedő szexuális problémák tengeréből. De megmutatják, milyen sok ágú jelenség ez világszerte s mégis milyen egyforma mindenütt. Vigasztaló abban is, hogy a keresztyének világszerte mindenütt az élet ütőerén tartják a kezüket és keresik, munkálják a megoldást az evangélium üzenetével. Az előadást hallgató lelkészek élénk eszmecserét folytattak a kérdésről. Ä hozzászólásokból kitűnt, hogy mindenütt kérdés ez. Egyikük az ifjúság elszigeteltségét észlelte ebben a kérdésben, másik a homoszexualitás titkosan terjedő veszedelmére hívta fel a figyelmet, harmadik a házasságokban felmerülő szexuális kérdéseket vetette fel s mind egyetértettek abban, hogy ezt a kérdéskört fel kell venni a következő munkaévben a tüzetesen megtárgyalandó és tisztázandó kérdések közé. Javaslatot tettek arra nézve, hogy a lelkészi munkaközösségek országos vezetősége vegye fel a következő munkaév kötelező témái közé az érett ifjúság szexuális kérdéseinek témáját. A VÉN DUNA szelíden és méltósággal hömpölyög át az ország kapujánál. Hajókat hordoz, árut szállít, halat ont a halászhálókba, közel ezer éve élteti ezt a régi magyar települést, »Mohás«-1. Időnként azonban hatalmas kamatokat szed azoktól, kik belőle élnek. Szennyes hullámai átcsapnak a partokon, elöntik a vetéseket, leroskasztják a feliérre meszelt otthonokat és borzalmas adóként vízbefult embereket sodornak lefelé. Így volt az idén is. A vizek letakarodtak a földekről, a homokzsákokat felszedték, a ledőlt házak tégláit felrakosgatták az új házhelyekhez, a szétázott vályogot elterítették a földeken De mi van a lelkekkel? — Beforr- nak-e a szenvedés okozta hajszál- finom repedések? Helyreáll-e a megingott lelki egyensúly? A LELKIPÁSZTOR jó reménységgel mondja az igen-t erre a kérdésre. Szól a szenvedés napjairól, az árvíz pusztító erejéről, de elmondja az emberi mentő szeretet hőstetteit is. Meghatódva említi fel az ország és a vidék evangélikusainak test- vérszíwel küldött természetbeni adományát. És elmond néhány esetet arról is, hogy miként egyenesednek fel a meggörnyedt hátú és lelkű emberek Isten igéjének vigasztaló és erősítő üzenete előtt. A GYÜLEKEZET milyen múltra tekinthet vissza? — kérdem. — Sztáray Mihály magyar reformátor-püspök gyülekezete volt a mohácsi is. A század vége felé Heidel- berget járt kálvinista prédikátorok hirdetik erre az igét és átterelik az evangélikusokat a kálvini keresz- tyénséghez. A reformáció korából egy kelyhet őriz a református gyülekezet. — És a közelmúlt? — Mintegy száz éve tartozik Mohács a magyarbolyi gyülekezethez. E század második negyedében erős kívánság nyilvánul meg a külön gyülekezeti élet iránt. — Mikor kerültél ide? — 1937-ben szervező lelkész lettem, mintegy 20 község bekapcsolásával megalakítottuk a Mohács és környéke missziói gyülekezetei. Mi, akik a szomszédjában vagyunk ennek a gyülekezetnek, tudjuk, hogy milyen hűséges odaadással szolgált kezdettől fogva lelkésztestvérünk ebben a 40 kilométeres körzetben szétszórt 600 evangélikus hívő között. Ha szórvány útjait összeadnánk, körülérné a Földet. Pásztori szeretete pedig eléri az egész gyülekezetei. Áldassék szolgálatáért az erőt adó Isten! A TEMPLOMBA is átmegyünk, ízléses, modern és egyszerű. Kovácsolt vas a díszítőeleme. A fehér szószéken az egyházi esztendő jelképei, a kő-oltáron pedig víztartóból szórójukat oltó galambok kiábrázolása juttatják eszünkbe azt a sok ajándékot, amit Isten nekünk Krisztus" evangéliumában készített. Hatalmas diófakereszt függ az oldalról rejtett ablakón megvilágított oltár felett, felemeli szívünket és tekintetünket az oltár íve feletti igére: — Elég néked az én kegyelmem! — Elég volt nekem is — mondja csendesen a lelkész — ahhoz, hogy megmaradjak a sokszor kilátástalannak látszó szórványmunkában. És a továbbiakban megtudom még, hogy mihez volt »elég« Isten kegyelme. Ahhoz is, hogy 15 évvel ezelőtt, a második világháború kellős közepén, hivő vakmerőséggel nekifogtak a templomépítésnek. 1942 végére a felhúzott, befedett templom tornyára feltették a keresztet. Neveket, dátumokat sorol, az emlékezéstől megkönnyesedik a szeme. — Hogy mertétek? — Hitből. Itt minden hitre épült. A GYÜLEKEZETNEK nem hibátlan a lelki arca. Itt is vannak jócskán közönyösek, hálátlanok. Azelőtt- ről ismerem a gyülekezetei. De a lelkészi jelentés száraz számadatainál meghajtom fejemet. A felvidékről idetelepített buzgó evangélikusok felemlítésénél is örömmel dobban meg szívem. A gyülekezet él! A számadatok nyomán kirajzolódik előttem a templomos gyülekezet arca. Kell nekik az ige. A( mohácsi igeszolgálat nem pusztába kiáltó szó! Szentlélekkel megerősített végvára ez egyházunknak. MÉG EGY UTUNK VAN — Mohácsszigetre. Kerékpáron megyünk. A szép mór stílusú városházánál — Kelet kapujában vagyunk — megnézzük a kiállított szemléltető két makettet arról, ami volt a Szigeten az árvíz előtt és ami valósulóban van. Rengeteg rendszertelenül szétdobált tanya teteje piroslik a volt 10 000 lakosú sziget zöld makettjén. Az új terven 4 rendezett falu fogja össze a házakat középületekkel együtt. Komppal kelünk át a vizen. Nagy a forgalom, kevés a komp. De jó lenne ide egy híd. Autók téglával megrakottan, piaci kocsik üresen, sok kerékpáros, gyalogos és majdnem minden komphoz jut egy hivatali személygépkocsi. Átérünk. Párszáz méter után meglátjuk az első összedőlt házat. Sok százat láttam Tolnában is, mégsem lehet megszokni azt a látványt. Egy összedőlt háznál letérünk az útról. Lelkész barátom bekiált, van-e itthon valaki? Hátul az épen maradt tyúkházból kilép, akit keresünk. Erős várunk-kal köszön. Ö Étus néni, a kis templom oltárának sokszori gondviselője, Felül van már ötvenen. Mosolyog kedvesen, örül a papjának, az ige emberének. Bemutatkozom, szeretettel invitál befelé. Jön már Pista bácsi is, a férje. A megmaradt kis vályog-tyúkházból jön ki. Benézek utána, egy fekhely és egy kis szék. Ez a lakás? Alig akar rom elhinni. — Csak nappalra, éjszakára a városban vagyunk. Megmutatják, ami maradt. Szívet facsaró látvány. Félig összetört bútorok, de ezeknek is nagyobb része a romok széle alól kihúzkodva. A többi a vastag falak alatt van betemetve. Két öregedő, gyengülő ember, Mi lesz velük? Egyszerre magyarázzák. Egyelőre nagyobbá teszik a tyúkházat. Nappal és meleg nyári éjszakákon megfelel ez is. Itt a föld, néhány hol- dacska, megtermesztik rajta, ami kell. — Aztán? Csönd. Pista bácsi hallgat. Etus néni hallgat. Aztán egyszerre kezdik, megint ugyanazt. A papjuk rámutat a közelben épülő Üjmohács falura. — Ott házat kapnának. Miért nem kell? — Mert hátha nem tudjuk fizetni a törlesztést. Meg aztán a mi telkünk ott nem jó helyen lenne, Mélyedésben. — Majd feltöltik ők. — Nem töltik. Mi meg nem bírjuk: így folyik tovább a diskurálás. Néha közbeszólok én is, néha velük együtt hallgatok. Hátrább megyek, megnézem a süldőket. Visszanézek. A papjuk velük együtt tusakodik. Rámutat az egyik közeli csoport gazdasági épületeire. — Hívtak már oda is — mondja Pista bácsi — de mi hasznunkat vehetnék nekünk, öregeknek? Pedig öreg koruk csak még inkább amellett szól, hogy a közös munkában könnyebb lenne a dolguk. Mégis tétováznak, még nem mondanak se igent, se nemet. Aztán elbúcsúzunk. Szíves szeretettel rázzák meg kezünket. Etus néni megmutatja még az új házhelyet. Gondolkodik, töpreng, nézi az épülő házakat a szomszédban. Búcsúzásnál teleszalad a szeme köny- nyel. Igével búcsúzunk. Könnyes mosolygással köszöni meg. Hazafelé tapossuk a pedált. A kanyarban felsóhajt a társam: — Hogyan bírják egymagukban? ORMOS ELEK, jó lelkésztestvérem, tudom, hogy ez a sóhajtás szívből jövő pásztori imádságban folytatódott... H. Németh István Elhelyezték a Deák téri Kossuth emléktáblát Hírt adtunk arról, hogy a Deák téri egyházközség tanácsa régebben határozatot hozott, hogy megörökíti nagy fiai emlékét. A már meglevő Petőfi emléktábla mellé, amely arról emlékezik meg, hogy Petőfi ott tanult az evangélikus iskolában, emléktáblát állítanak Kossuth Lajosnak, aki a gyülekezet tagja volt és a Deák téren kereszteltette fiait, Ferencet és Lajos Tivadart. Emléktáblát készülnek állítani a Deák téri templomot építő Molnár Lajos lelkésznek, az ország papjának: Székács Józsefnek és a híres műfordítónak: Győry Vilmos lelkésznek. A Kossuth emléktáblát június 17-én áldotta meg a gyülekezet lelkésze: D. Dezséry László püspök. Igehirdetésében többek között a következőket mondta: »A mai napra készült el az a Kossuth Lajos emlékét hirdető márványtábla, amelynek felállítását presbitériumunk már régebben elhatározta. Most ko- szorúzzuk meg az istentisztelet után. Most áldjuk meg és a gyülekezet figyelmébe ajánljuk ezt az emlékeztetőt, hogy legyen a Deák téri evangélikus gyülekezet és más evangélikusok számára is felemelő tudat hogy Kossuth Lajos a mi egyházunk tagja volt. Legyen ez egyházunk számára a nemzet szolgálatában erősítő és hálára indító alkalom. Adjunk hálát, hogy egyházunkat, amely a történelem folyamán Isten kegyelméből gyümölcstermőén tudta szolgálni népünket, Isten megtartotta. Legyen ez az emlékeztető tábla egyházunk további ihletése hűséges és becsületes . szolgálatra a magyar nép között. Legyen ez elhívás egyházunkban a buzgó hazaszeretetre.« Az istentisztelet után a gyülekezet a templom elé vonult, ahol Dr; Mesterházy László felügyelő helyezte el a gyülekezet koszorúját az emléktáblán. Hangsúlyozta, hogy az evangélikusok hazaszeretete most is jellemzi az evangélikus egyházat; A nagy nemzeti hagyományok méltó örököseiként kell élnie valamennyi evangélikus gyülekezetünknek. A gyülekezet a nemzeti érzés felemelő hangulatában énekelte együtt a Himnuszt. ________ A K OLUMBIAI PROTESTÁNSOK ÜLDÖZÉSE most új formát öltött. A kolumbiai kormány ugyanis elrendelte, hogy az evangélikusoknak »megfelelő tisztelettel kell viselkedniük a római katolikus egyház iránt.« Ez az ártatlan felszólítás azonban tág teret nyitott az evangélikusok legkörmönfontabb üldözésére. A délamerikai Kolumbia egyébként is hírhedt ország, mert 1954-ben — a kolumbiai államelnök nemrég tett nyilatkozata szerint •— több, mint kétezer embert öltek meg Kolumbiában. Sőt az utóbbi hat esztendőben a polgárháborúk és csetepaték során 150 ezer kolumbiai vesztette el életét. Ilyen körülmények közt vígan lehet bosszút állni azokon is, akik »nem megfelelő tisztelettel« viseltetnek az államegyház iránt. (2. Pét 1, 5.) «A ti hitetek mellé ragasszatok jócselekedetet, a jócselekedet mellé tudományt”
