Evangélikus Élet, 1955 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1955-06-12 / 24. szám

/ EVANGÉLIKUS ELET D. dr.Vető Lajos püspök látogatása Gyurátz Ferenc püspök szülőfalujában, a vasi egyházmegye esperesének székhelyén, Bükön A lelkész! szolgálat legszemélye­sebb része a gyülekezet tagjainak otthonukba való felkeresése, élet- körülményeik, örömeik, gondjaik, bajaik, terveik, szükségleteik meg­ismerése. Ilyenkor nyer a lelkész nem csupán képet gyülekezetéről, de egyben itt nyer indíttatást abban a tekintetben, hogy hol kell az ige útmutatásával és erősítésével szol­gálnia. Az egyház vezetésének fele­lősségteljes feladata sikeresen csak úgy oldható meg, hogyha eleven kapcsolatban vannak püspök, mun­katársak és gyülekezetek és ez a kapcsolat nem egyoldalú vezető­vezetett viszony, hanem a hit és szeretet állandó kölcsönös hatásá­ban újul meg szüntelenül. D. Dr. Vető Lajos püspök Szent- háromság vasárnapján megláto­gatta a vasi egyházmegye esperesé­nek gyülekezetét, Büköt. Bük köz­ség lakosságából 900 az evangélikus. Idetartoznak még Alsóleste, Gór, Lécs szórványai, úgyhogy a büki gyülekezet lélekszárna megközelíti az 1200-at. A gyülekezet története a reformáció korába nyúlik vissza, és keletkezése abban az időben tör­tént, amikor a »reformáció, mint futó villám tört magának utat a minden szabadságért, úgy a vallá­sért is lángoló Magyarországon, és Magyarhon lakóinak nagy több­sége a megjavított vallásnak lett híve«. (Idézet Zongor Béla: »A büki egyház története« c. művéből.) En­nek a régi büki gyülekezetnek életé­ről már nem áll rendelkezésre hi­teles írásos bizonyíték, mert a tör­ténelem viszontagságai során elpusz­tult. A XVII. századra vonatkozóan azonban már sok adat bizonyítja, hogy a dunántúli evangélikus gyü­lekezetek között jelentős szerepet töltött be. Többször volt patrikulá- ris, sőt volt generális zsinat is Bükön és sok dunántúli evangélikus lel­kész itt írta alá ünnepélyes nyi­latkozat kíséretében a Formula Concordiaet (Form. Coneordiae, az Egyesscgi Irat, 1557-ben ke­letkezett és az Ágostai Hitvallás »alapos ismétlését és magyará­zatát tartalmazza.) Tudniillik, hogy a dunántúli, egy­házikerület keretében az volt a gya­korlat, hogy a lelkészek felavatá­suk alkalmával, egyházukhoz való elkötelezésük deklarálásaképpen, aláírták a Formula Concordiae kö­tetet. A többi egyházkerületekben a Nyilvántartási Kötetbe minden fel­avatott lelkész önéletrajzát írta meg, rendszerint latin nyelven s ebben az őszinte nyilatkozatban nemcsak életrajzi adatait közölte, hanem arra is alkalmat talált, hogy a lelkószi szolgálatra való elhívásának okát indokolja. A fentemhtett dunántúli gyakorlat nyilván azért volt ebben a formában szükséges, mert a XVII. században a református és evangé­likus egyházi tanok közötti megkü­lönböztetés Beythe István püspök ingadozó magatartása miatt ez szük­ségessé vált, másfelől ezzel a hit­vallást aláíró elkötelezésükkel bi­zonyították meg az evangélikus egy­házukhoz való hűségüket és ragasz­kodásukat. De azért is szükség volt erre, mert a dunántúli egyházkerü­let számos gyülekezete ebben az időben szenvedte végig az ellenre­formáció drámai hatású pusztítá­sait s a hitvallás eme cselekedet el­len való tiltakozást is jelentette. A XVII. század közepén Bükről mentek át a 7 km távolságban lévő Csepreg községbe küldöttek, hogy az ottani szorongatott helyzetben lévő gyülekezetben saját tapasztala­taik alapján tehessenek írásos jelen­tést Musay Gergely dunántúli püspök útján a Becsben tartózkodó nádorhoz, Pálffy Pálhoz. Bük is­mételten volt esperesi székhely. Ne­vezetessé teszi még az a körülmény is, hogy itt született Gyurátz Fe­renc, a neves dunántúli püspök. Egyszerű, szalmafedeles szülőháza ma is látható. Emléktábla jelzi. Ebben az ősi gyülekezetben tett látogatást D. Dr. Vető Lajos püspök. Érkezésekor Dr. Szabó Imre egy­házközségi felügyelő köszöntötte a püspököt. A köszöntés szemergő esőben, az idén 170. évfordulójának megünneplésére készülő templom virággal díszített bejárata előtt tör­tént. Egyházközségi felügyelő és püspök személyén és szavain ke­resztül testvéri kézfogás történt egy gyülekezet és egy egyházkerület között, melynek szívélyességét a szoros gyűrűben körülálló ifjú és felnőtt gyülekezeti tagok szemének tiszteletet, szeretetet és érdeklődést tükröző csillogása tette csak még emlékezetesebbé. Kedves jelenet volt az, amikor a gyülekezet lelkésze bemutatta a püspöknek Balogh Károlynét, a gyü­lekezet buzgó nőtagját, aki ez al­kalomból fáradhatalan munkával elkészített szép fehér oltár- és szó­székterítőt ajándékozott a gyüleke­zetnek. A gyülekezet a kedves régi temp­lomába vonult. Mindenki elfoglalta a megszokott helyét. Igazi evangé­likus templomi levegő veszi körül az embert. Itt mintha az idő érint­kezne az örökkévalósággal. Mert, ha követik is egymást mindig újabb és újabb nemzedékek, ez az őrvál­tás szinte észrevétlenül megy végbe, hiszen a templom ugyanaz és ugyan­az az Isten szólítja meg igéjén ke­resztül a nagy kérdésekkel viaskodó embert. D. Dr. Vető Lajos püspök a Szent- háromság vasárnapjára kitűzött ótestamentumi igehely alapján szólt a gyülekezethez. Arról beszélt, hogy Szentháromság ünnepén az egyház bizonyságot tesz Isten kinyilatkoz­tatásának egész gazdagságáról. Is­ten, mint Teremtő, oly hatalmasan szólt és szól, hogy ámulatba ejti a mai embert is. A régieket is csodá­lat töltötte el a csillagos ég láttán, mennyivel inkább minket, akik már jobban ismerjük a világegyetemet és ezért annak szépségét, erejét és rendjét, annak törvényszerűségeit még sokkal inkább megdöbbentőek- nek találjuk. Joggal kiáltja a zsol­táríró is: »Az egek beszélik Isten dicsőségét és kezeinek munkáját hirdeti a kiterjesztett erősség!« »Ha hittel nézzük a világegye­temet, akkor végtelen, hatalmas templomnak látjuk, melyben a nap, hold és csillagok a csillár és a gyertyafény, s melyben vi­harok és tengerzúgás orgonái­nak« — mondotta a püspök. Akit a mindenség dicsőit, attól van minden, Ö az Isten. Öt kell, mint a vasárnapi ige mondja, szeretnünk. Isten azonban nem­csak hatalmát, bölcsességét és örökkévalóságát nyilatkoztatta ki, hanem szereíetét is, Jézus Krisztus által. Amikor az ember a világmindenség nagyságát vég­telenségét látja, önkéntelenül is felmerül benne a kérdés: »Mi­csoda az ember, hogy megem­lékezel róla, és az embernek fia, hogy gondod van reá?!« Is­ten ugyan végtelen hatalmú és örök, de mindennel törődik, s különös szeretettel van az em­ber iránt, akit a Szentírás is a teremtés koronájának mond. Mai tudásunk szerint is a legma- gasabbrendű teremtmény az ember, mert akármilyen nagy és erős a mindenség, minőségileg nagyobb és erősebb az ember. Az ember tud ön­magáról és a világról. Ennek az em­bernek a történelmében is megmu­tatta Isten szeretetét. Erről a sze­re tétről Jézus Krisztus által szól hozzánk. Jézus tanít, gyógyítva jár szerte Genezáret környékén, meg­tisztogatja a jeruzsálemi templomot, meghal a golgotái kereszten. Ez Isten szeretete. Még erőteljesebb te­hát hozzánk Isten parancsa, mint volt Izraelhez, hogy »Szeresd az Urat, a te Istenedet!« Az istentisztelet befejezése után Fülöp Dezső a vasi egyházmegye, lelkészei és gyülekezetei nevében üd­vözölte D. Dr. Vető Lajos püspököt. Hálásan megköszönte azokat a ta­nításokat, melyek irányító elvekként szolgálnak a gyülekezetnek gyakor­lati életében. Kifejezésre juttatta, hogy Isten igéje ma nagyon sokszor úgy je­lentkezik, mint kétélű kés, amely lemetsz száraz és termő ágakat, de Jézus Krisztus adja az erőt, hogy a megmaradt tö- vön, éppen a vasárnapi ige tanítása alapján, a szeretet és békesség gyümölcsei teremhes­senek. Utalt Gyurátz Ferenc püspökre, aki a büki gyülekezet szülötte, aki pásztorfiúnak indult és a dunántúli egyházkerület nagynevű püspökévé lett, aki mint Luther nagy tanítvá­nya arra az áldott bölcsességre ta­nított. amely Jézus Krisztus által gyümölcsöt terem egyházunk és né­pünk javára. D. Dr. Vető Lajos püspök válaszában hangsúlyozta örömét, hogy a vasi egyházmegye területén tartózkadhat és többi kö­zött felhívta a figyelmet a békesség szolgálatára, melyet hűséggel kell elvégeznünk, melynek cselekedetek­ben kell megmutatkoznia munkánk­ban. A templom belső falán elhelye­zett hősök táblája, melynek tanú­sága szerint a büki gyülekezet aránylag a legtöbbet veszítette az első világháború viharában, arról beszél, hogy a büki gyülekezet a ki­hullott vér árán megtanulta, hogy mát jelent nekünk a békesség. A püspök a gyülekezet presbite­reivel és férfitagjaival még kis kon­ferenciát tartott, melyen ismertette az egyháznak és az evangélikus em­bernek helyzetét az ökumenikus munkában, annak célkitűzéseit és az azokkal kapcsolatban a gyüleke­zetekre, az Egyházak Világtaná­csára a béke munkálásában váró feladatokat. A presbiterek közül többen kérdéseket tettek fel a püspöknek, aki azután útmutatást jelentő válaszokkal felelt. Büki tartózkodása során D. Dr. Vető Lajos püspöknek alkalma nyílott arra is, hogy a békemozgalom kérdéseiről és feladatairól a helyi tanács el­nökével, Németh Istvánnal be­szélgessen. Délután D. Dr. Vető Lajos püspök és a kíséretében lévő Tessényi Kornél püspöki titkár és Turcsányi Károly kerületi lelkész felkereste Gyurátz Ferenc püspök emléktáb­lával ellátott szülőházát. A püspök látogatásából is ki­tűnt, hogy a büki gyülekezetnek nemcsak szép története van, hanem ma is olyan élő gyüle­kezet, mely a múlt tanulságait Isten igéjének fényébe helyezve, kész Istennek a jövő felé veze­tő, az ősi parancsot ma is meg­valósító és továbbadó szolgála­tát vállalni. Erről szól talán akaratlanul is a régi templom körüli szép kert. Megszok­tuk, hogy az evangélikus parókiák környéke ápolt és jó redben van, mégis követendő példaképül emel­hető ki a büki parókia és a temp­lom körüli kert, melynek minden egyes fája és virága a gyülekezetben már huszonnégy év óta szolgáló lel­kész, Fülöp Dezső esperes gondos munkáját dicséri. Tessényi Kornél SÁMUEL KÉT KÖNYVE A BÍRÁK KÖNYVE azzal zá­rul, hogy a letelepedett nép az új hazában még mindig zűrzavaros állapotok között él. Szinte minden­napos a kisebb nagyobb háború és szinte rendszeres a törzsek egymás közötti viszálykodása. Sámuel köny­ve itt folytatja a zsidó nép történe­tének elbeszélését. A helyzet ugyan­az, mint az előző könyvben: a zűr­zavar általános, hol a filiszteusok, hol meg más idegen törzsek indíta­nak háborút a nép ellen. A helyze­tet súlyosbítja az, hogy a fiatal népnek nincsenek hivatott vezetői sem vallási, sem pedig politikai téren és így nincsen senki, aki irányítaná, tanácsolná őket ezekben a zavaros időkben. E HARCOK ZŰRZAVARÁBÓL emelkedik ki — a könyvek elbeszé­lése szerint — Sámuel alakja, aki erős kézzel lát neki a rendcsinálás­nak úgy a vallás, mint a nemzeti élet területén. A róla szóló tudósí­tások felváltva mondják prófétá­nak, papnak, bírónak, amivel bizo­nyára azt akarták a könyv szerz-i jelezni, hogy munkálkodása átfogó jellegű. Amikor pedig — véleménye és akarata ellenére — a nép királyt követel, ő választja azt ki Saul sze­mélyében. (8—10.) Saul rövid, sike­rekkel és kudarcokkal váltakozó uralkodása után Dávid lett a nép királya, öt is Sámuel választja ki (még Saul életében) és keni fel ki­rálynak. (16.) HA A KÖNYV TARTALMÁT nézzük, akkor egészen változatos és különböző korokból származó elbe­széléseket olvashatunk a három ki­emelkedő személyiség köré fonódva. Nem egy úgy bele van vésődve agyunkba, hogy onnan nem is tud­juk kitörölni soha. Nem is csoda, hiszen első hittankönyveinkben, bibliaórákon, templomi igehirdeté­sekben gyakran szerepel valamelyi­kük. így ki ne emlékeznék Annára, aki olyan hűségesen, kitartóan tu­dott gyermeket kérni Istentől. (1—2.) Sámuel életének főbb esemé­nyeire: gyermekségére, annak az éjszakának történetére, amikor elő­ször hallja meg az Ür hangját, hogy aztán e hang parancsoljon neki élete végéig és hogy e szó irányí­tása mellett munkálkodjék népe és gyülekezete érdekében. Vagy kinek ne jutna eszébe a fiatal Dávid har­ca Góliát ellen, uralkodásának fé­nyes napjai, amikor Izráel népének nemzeti nagysága ismert volt az akkori világ előtt. Zsoltárait ma is énekeljük, imádkozzuk, életének példája ma is int Isten szerinti ke­gyességre, életre. A hagyomány úgy tudja, hogy a két könyv szerzője maga Sámuel. Az, hogy ez nem vonatkozik az egész anyagra, nyilvánvaló a fi­gyelmes bibliaolvasó előtt is, mert az első könyv 25. fejezetének 1. verse arról tudósít bennünket, hogy Sámuel késő öregségében meghalt és így nem írhatta meg a következő idők történetét. A Biblia rajta kí­vül még két nevet említ, mint akik Izrael történetének e korszakát írásba foglalták: Náthán és Gád prófétákat. (1. Krón 29, 29—3.) így az látszik valószínűnek, hogy az ak­kor már szokásban lévő krónika­írásnak egy írásbeli dokumentumá­val állunk szembe. (Náthán és Gád is a királyi udvarban éltek.) A köny­vek írói természetesen felhasználták a nép száján élő tudósításokat is. E történetírás jellegzetessége az a hit, hogy Isten a történelem Ura, irányítója. ÉRDEKESSÉGE még a könyvnek az, hogy a Septuaginta (a héber nyelvű Biblia legrégibb görög for­dítása) Sámuel könyveit Királyok L és 2. könyvének nevezi, és a mi Bib­liánkban lévő Királyok könyvét a 3. és 4. sorszámmal látta el, jelezve ezzel azt, hogy mind a négy egybe­tartozó eseményeket mond el. Vámos József Felvétel a Teológiai Akadémiára Akik a Teológiai Akadémiára felvételüket óhajtják, ezirányú kérvényüket L évi július 31-ig nyújtsák be a dékáni hivatalba (Buda­pest, VI., Lendvay utca 28.) A felvételi kér­vényhez a következő okmányokat kell mellé­kelni: a) születési bizonyítvány, b) a leg­magasabb iskolai végzettség bizonyítványa, c) helyhatósági vagy más olyan bizonyít­vány, amely a kérvényező lakását,. szociális helyzetét, szüleinek a foglalkozását és kere­seti, ill. szociális viszonyait feltünteti, d) orvosi bizonyítvány (részletes), e) kereszte­lés bizonyítvány, f) koníírmálási bizonyít­vány, g) az illetékes lelkész és esetleg vallástanító lelkész bizonyítványa, minden­esetre annak a lelkésznek a bizonyítványa, aki a folyamodónak a legutóbbi években lelkipásztora volt, h) esetleges egyházi mű­ködésről szóló bizonyítvány. Mellékelni kell továbbá olyan részletes önéletrajzot, amely feltárja a kérvényező családi és társadalmi körülményeit, valamint a lelkész! szolgálatra indulás okait. Az okmányokat eredetiben kell beküldeni, de indokolt esetben hiteles másolatokat is lehet mellékelni. A másola­tokat »egyházi belhasználatra« megjelölés­sel egyházközségi lelkész is hitelesítheti. A tanulmány idő öt esztendő”. A fenti kérvénnyel egyidőben a jelentkezők kérjék felvételüket az Evangélikus Lelkész­nevelő Intézetbe. Ez a kérvény is a dékán­hoz küldendő részletes önéletrajzzal. A férfi- hallgatók bentlakási kötelezettségéről, a nő­hallgatók elhelyezéséről, a tartásdíjról, stb. az Intézet igazgatója ad felvilágosítást levélbeli megkeresésre. ATOM Az Országos Béketanács és a TT IT közös kiadásában, az Országos Béketanács külpoli* likai füzetsorozatában »Atom« címmel isme­retterjesztő füzet jelent meg. amely az atom­energia felszabadításának tudományos és po­litikai kérdéseivel foglalkozik. A füzet első részében »Amit az atomról tudni kell« cím­mel Berkes István, Erő János, Keszthelyi Lajos és Schmidt György, a Budapesti Köz­ponti Fizikái Kutató Intézet tudományos munkatársai, az atomenergia fölszabadítá­sának folyamatát, az atom- és hidrogén­bomba szerkezetét, valamint az atomenergia felhasználásának lehetőségeit, kilátásait is­mertetik. A második részben Pethő Tibor »Atomháború vagy atombéke« címmel az atomenergia felszabadításának politikai kér­déseiről ír. A számos képpel és ábrával il­lusztrált füzet S6 oldal terjedelemben jelent meg, 3 forintos áron. Kapható az üzemi, kör­zetig és községi békemegbízottaknál, az IBUSZ-pavilonokban és az újságárusoknál. EVANGÉLIKUS ELET A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkesztőség es kiadóhivatal: Budapest. Vili.. Puskin-u. 12. Telefon: 142—074. Szerkesztésért és kiadásért felel: D. Dezséry László szerkesztő. Előfizetési árak: Egy hóra 5.— Ft. negyedévre 15.— Ft, félévre 30.— Ft. egész évre 80.— Ft. Csekkszámla: 20.412—VTII. 10.000 néldánvban nyomatott 2-552610. Athenaeum (F. v. Soproni Béla) Még jóval a háború előtt volt, ami­kor Fazekas Mihály és Kovács And­rás, akiknek földjük szomszédos volt, erősen összeszólalkoztak. A hosszú évekre szóló haragra a mesgye adta az okot. Kölcsönösen bizalmatlanok voltak egymás iránt, de színleg a jó­szomszédi viszonyt mutatták. Hanem az egyik őszi szántáskor Fazekas — aki a módosabb gazda volt — sietett egy barázdával többet szántani a magáéhoz. Ebből azután olyan pa­rázs vita támadt, hogy bírósághoz került a dolog. Így történt azután, hogy a két ember egy életre szólóan gyűlölt ellenséggé lett. Nem tudta őket egymáshoz köze­lebb hozni sem a háború nyomora, sem a meginduló új élet. így érték meg az esztendő Szentháromság va­sárnapját, amelyen Fazekas Mihály első unokája, Nagy Annuska és Ko­vács András legkisebb fia, Jóska, együtt járultak konfirmációhoz és az úrvacsorához. Emlékezetes nap minden jó evan­gélikus embernek a konfirmáció nap­ja. Az ember ilyenkor mindig átéli lelkileg a fogadalomtétel magasztos perceit és az Űr Jézussal való talál­kozás első, áldott alkalmát. És, hogy ez a nap ne csak élmény legyen az idősebbeknek, hanem valóságos talál­kozás az Isten kegyelmével, azért hát aki csak teheti, a koltai gyülekezet­ből maga is él az alkalommal és úr­vacsorát vesz. A két haragos ember már több mint tíz esztendeje nem érezte a bűn TALÁLKOZÁS szorongató bilincsét tehernek az élet­ben. Ezen a reggelen azonban vala­mi szorongató nyugtalanság vett erőt mindkettőjükön. Lassan, tempósan készülődtek, mint máskor nagy ün­nepeken szokták. Nem sokat beszél­gettek, mert a belső kérdésekre kel­lett válaszolgatni. Mind a kettő azt várta, hogy talán majd a másik. Fa­zekas még azt is megkockáztatta a maga megnyugtatására, hogy hiszen Kovácsnak a fia mégy konfirmálni, de nekem csak az unokám. Kínos, nehéz órák voltak ezek a reggeli vá­rakozás órái. Hanem hát a két gye­reknek előbb kellett menni a megbe­szélés szerint, és mint minden gye­rek, ilyenkor ők is megálltak a szü­lök és nagyszülők előtt és elmondták a maguk könnyel kevert bocsánat­kérését. A mamák, meg a nagyma­mák, csak úgy törülgették a szemük sarkát. Amikor pedig a bocsánatké­rés véget ért, csókkal tetézték a meg­bocsátás aktusát. Kovács András kicsit belesápadt a fia szavaiba. Maga sem tudta, hogy mit mondott, csak ígérte, hogy majd ó is ... s azzal megcsókolta fiát. Fa­zekas Mihály pedig tűzpiros lett, amint a leányka megállt _ előtte és neki is elmondta a bocsánatkérő sza­vakat. Nem tudott szóhoz jutni, mert valami fojtogatás-félét érzett a tor­kán, hiszen a legnehezebb dolog va­lakitől bocsánatot kérni. Nagyot nyelt, amikor a leányka befejezte, végignézett a családon, vajon őt fi­gyelik-e, a haragtartó Fazekast, az­tán csókkal gyorsan lezárta a részére olyan kínos perceket. Nagy dolog, is­mételgette magában, valakit megkér­ni — pedig valamikor nekem is könnyen ment, de most már, tíz év után ... nem, nem megy ez már. Hát­ha majd a Kovács, hiszen ő még fia­talabb is pár esztendővel. Azzal vet­te a kabátját és lassan, ünnepélye­sen megindult a templom felé. Nem volt az első, de nem is volt az utolsó. Kovács azonban még nem volt ott. Pedig ő most az egyszer a •Kovács kedvéért ment ilyen korán. Néhány férfival szóbaelegyedett, s mint máskor is, megtárgyalták az időt, a termést, az árakat meg a na­pi eseményeket és végül magát a konfirmációt is. Nagy dolog is volt az, mondja a komája, Mészáros Ist­ván, amikor még mi készültünk. Nyugodjon megboldogult nagytiszte­letű urunk, de sokat fáradt velünk. Közben megérkeztek Kovácsék is. A férfi csak olyan sápadt volt, mint otthon. Belülről nagy harcok, tusako­dások tomboltak. Hogy miért is volt ő olyan makacs ebben az egész föld­históriában, hát a fia, a legkedve­sebb, most az apja nélkül kell járul­jon először az úrvacsorához?! Ö nem bánja, ha még kineveti is a gyüleke­zet, de bíz ráköszön a Fazekasra, osztán ha fogadja, fogadja, ha meg nem, hát Isten majd elrendezi vele a többit. Mikor azonban tekintete a Fazekaséval összeakadt, újból átélt minden fájdalmat, és nem bírta ki­nyitni az ajkát. Még jó, hogy már húzták is a há­rom harangot és be kellett menni a templomba. Még soha nem lépték át olyan nehezen a küszöböt, mint most ez a két ember. Tekintetüket egymá­son tartották és úgy helyezkedtek el a padban, hogy ne messze kerülje­nek egymástól. Egyikük sem tudta, hogy hol is tartanak már az ünnep­ség sorrendjében, csak amikor a gyónó kérdéseknél a gyülekezet fel­állt és ők is akaratukon kívül feláll­tak, Fazekas ekkor hátratekintett nagy hirtelen Kovácsra, az meg el­kapta haragosa tekintetét és vissza­intett a fejével. Mikor a gyerekek után a szülök következtek, Fazekas Mihály lassú, kényelmes tempóban megindult az oltár felé, Kovács András pedig hir­telen gyorsasággal felzárkózott mel­léje és megszorította a kezét és ala­posan megrázta. Egymás mellé tér­deltek és mintha soha nem lett vol­na a szívükben harag, vagy gyűlölet, olyan boldog nyugalommal és békes­séggel vették magukhoz Jézus testét és vérét. S mivel egymás mellett tér­deltek, mi sem természetesebb, hogy a padba is egymás mellé ültek le. A gyülekezet összenézett és boldog mosoly suhant át az arcokon. Né­hány asszony és menyecske pedig a csipkés zsebkendőt húzta végig a szeme sarkánál. JURÁNYI ISTVÁN

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom