Evangélikus Élet, 1955 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1955-02-13 / 7. szám

V s Adam, hol vagy? Készülj az ige hallgatására «MEGREPEDT NÁDAT nem tör el, a pislogó gyertyabelet nem oltja ki.. .« Nem a Bibliából olvasom most Ézsaiás próféta Jézus által be­teljesített szavait. Egy bordó fedelű könyvbe magam írtam be ezelőtt tíz évvel a kelenföldi templom pincé­jében, gyertyafény mellett. A köny­vet egyetlen aranyozott kereszt dí­szíti. Belül vonalazott lapok kézírás­sal teleróva. Nem napló. Prédikáció­vázlatok. 1943 nyarán Járosi Andor kolozsvári esperes, atyám, testvérem és tanítómesterem (karácsonykor múlt tíz éve, hogy messze a Kin­cses Várostól, jeltelen sírban fek­szik) adta ajándékba. Ö is ilyen be­kötött vonalazott lapokra szokta- írni prédikációit. Az első lapra Melach- thon Fülöp verses imádságát írtam: »Add, hogy tudjam prédikálni. Mily gyönyörű Veled járni; Sírni Veled és szeretni, Mindig Veled örvendezni.« Ezt a könyvet lapozgatom. Az Ézsaiás-idézet alatt, egy sor kiha­gyásával, a következő bejegyzés ol­vasható: »VASÁRNAP, 1945. FEBRUÁR ll-ÉN d. e. erről az igéről prédi­káltam volna a Biblia u. 10. sz. alatt tartandó istentiszteleten. Ez az isten- tisztelet elmaradt, mert ezen a dél- előttön jöttek be a szovjet katonák szörnyű aknatűz után. Délután át­mentem imádkozni. Febr. 12-én egész Buda felszabadult. Kedden, febr. 13-án egyszerre találkoztunk össze óvóhelyünkön szüleimmel és öcsémmel. Felmentünk az ablakta­lan hideg szobába mind és imád­kozva áldottuk az Istent.-» Ezt a bejegyzést egy rövid teme­tési beszéd előzi meg. A Biblia utca 2. számú ház lépcsőházában mond­tam el egy 72 éves férfi felett, aki megbetegedett a hatheti pinceélet alatt és meghalt. Az igét Jelenések A Zsidókhoz írott levél 12. részé­nek végén írja a Szentírás a követ­kezőiket : »Mégegyszer megrázom nemcsak a földet, hanem az eget is. Az a »mégegyszer« pedig jelenti az állhatatlan dolgoknak, mint teremt­ményeknek megváltozását, hogy a rendíthetetlen dolgok maradjanak meg.-' Az ige azt mondja, hogy ez a mi Urunk ígérete. Tehát nem fe­nyegetése. Nem fenyegetése azok­nak, akik nem vetették meg a »föl­dön szólót«, vagyis a mi érettünk testet öltött, földön járt, bűneinkért meghalt és üdvösségünkért feltáma­dott Űr Jézus Krisztust. Az a »még­egyszer« ugyanis az ítéletet jelenti, melyben Isten maga elé állít min­deneket. Ez az utolsó ítélet még egy­szer lesz és nem többször. De egy­szer lesz és benne örökéletre nézve történik döntés. Jézus Krisztus dön­tése lesz ez, mifelőlünk s a döntés a szerint történik, vajon hittünk-e Őbenne és e hit alapján cselóked- tük-e az Ű akaratát? Az utolsó íté­let számunkra azért ígéret, mert azt Jézus Krisztus fogja végrehajtani, éppen az a Jézus Krisztus, aki a mi Megváltónk, üdvözítőnk, barátunk és pásztorunk. Mi úgy készülünk erre az ítéletre, mint akik »mozdít­hatatlan országot nyertünk«, tehát Isten rendíthetetlen dolgaival együtt maradunk meg örökéletre. Nekünk Megtartónk született. Hogyan él az olyan ember, aki ebben a bizodalmas hitben ké­szül feltámadásra és ítéletre? könyve 14, 13-ból vettem: »Boldo-! gok a halottak, akik az Ürban hal­nak meg mostantól fogva.« Így kez­dődött az igehirdetés: »Mostantól fogva« — az igének ez az időmeghatározása nagypéntek­re és húsvétra vonatkozik, nem a mai napokra, amikor annyiszor mondjuk, talán boldogabbak a ha­lottak. Nagypéntek és húsvét óta boldogok a halottak és nem azóta, hogy ez a szörnyű helyzet beállott.« — így fejeződött be a prédikáció: — Ennek a keresztyén testvérünk­nek a halála legyen felhívás mind­nyájunkhoz. Csak az halhat meg az Űrban, aki élni is akar benne! Fi­gyelmeztet az ige mindnyájunkat, akik életben maradtunk, hogy a fel­támadott Jézus zászlaja alatt vívjuk meg nehéz napjaink küzdelmeit. Ne zilált idegeink, kimerült beteg lel­künk parancsuralma szerint, hanem az ő Leikétől lelkesítve, vigasztalva, bátorítva éljünk, hogy boldogságot benne most is találhassunk. A felszabadulás napján írt bejegy­zést egy üres lap kihagyásával az első igehirdetés szövege követi. Címe: »Erős vár a mi Istenünk.« A 46-ik zsoltár alapján készült. »...Jöj­jetek, lássátok az Űr tetteit, aki pusztaságokat szerez a földön; ha­dakat némít el a föld széléig; ívet tör, kopját ront, hadi szekeret éget el tűzben. Csendesedjetek és ismer­jétek el, hogy én vagyok' az Isten! Felmagasztaltatom a nemzetek kö­zött, felmagasztaltatom a földön.« AZ APRÓ BETŰKKEL TELElRT hat oldalból most ezeken a sorokon akad meg a szemem: Csendessé csak úgy válik az ember, ha eljut annak a felismerésére, hogy az Űr az Isten. »Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Is­ten!« — Csak ki kell néznünk az ab­lakon, csak végig kell mennünk az ut­cákon és láthatjuk az Űr tetteit »aki ö szavát megvetik. Isten nekünk megmondotta, előttünk kiteregette egész üdvözítő tervét. Hitetlenség ezeknek a reménylett dolgoknak meg­vetése. Az üdvösség megvetése. A keresztyén ember vigyáz, hogy amíg él, el ne lankadjon ebben a hitben. Ez az éberség a szív bizodalmát, a hit jó cselekedeteit jelenti. Az a keresztyén, aki mindeb­ben hisz, háládatos. Köszöni Istennek ezt a kinyilat­koztatást, köszöni azt a hitet, me­lyet benne az ige ébresztett s kö­szöni az örökélet egész reménységét, melyet vett a kinyilatkoztatásból és ápolgat magában e hit révén. A Zsi­dókhoz írt levél szerint ez a hálá- datosság olyan, »melynél fogva szol­gálunk Istennek tetsző módon, ke­gyességgel és félelemmel«. A keresz­tyén háládatosság ugyanis nem egy­szerűen szíves rágondolás az Isten ajándékaira, jóleső érzések ápolga- tása Isten felé, hanem cselekedetre megmozdító belső állapot. Abban a hálában mi jó cselekedetekre indít­tatunk, életünket odaszenteljük An­nak, Akinek hálával tartozunk, szol­gálunk azoknak, akik közé Isten küld. A hivő keresztyén ember sok szép cselekedete, embereken segítő ir­galmassága. egész gyümölcsöző élete ebből a hálából fakad. A háládatos­ság miatt gazdag. Ez a háládatosság ugyanis kegyességben és félelemben teljes szeretet Isten iránt és félelem Istentől. A keresztyén ember a szív­beli háládatosság belső állapotában szeretettel ragaszkodik Istenhez s földi életét istenfélelemben éli. Az istenfélelem tehát sziíitén háládatos­ság, de olyan hálaérzés, amelyet életünk legkomolyabb, halálosan döntő ügyének kegyelmes, elrende­zéséért érez az ember. Az ítélettől való félelem, de olyan félelem, mely közben mindig tudja, hogy azt a döntő, végső ítéletet az érettünk meghalt, érettünk könyörgő Űr Jé­zus Krisztus hajtja majd végre. pusztaságokat szerez a földön, hada­kat némít el a fijjd széléig... hadi szekereket éget el tűzben.« Aki azon­ban csak a szeme után ítél, az köny- nyen istentagadóvá válik. Az köny- nyen kérdezi: hát hol van az Űr Is­ten? Van Isten az égben? — A tör­téntekben az Űr tetteit meglátni csak a csendes ember tudja, csak az, aki tudja, hogy az Űr az Isten. Most meg­rendítve ismerteti velünk, hogy ő az Isten és őt komolyan kell venni, ö szól most hozzánk. Védünk van. Nem sötét próféciákat, nem Cassandra- jóslatokat akar adni, hanem lecsen­desíteni, magával megbékéltetni. Ve­lünk van. Ennek a zálogaképpen té­rítteti meg az oltárt, adja szent Fia testét és vérét. A mi megrendítünk van velünk. Az igehirdetést egy varrógép lap­ján írtam, de már nem a pincében. A varrógép lapján lettem kész vele, de tulajdonképpen nem ott készült. A Budaörsi úton készült, a Sashegy al­jában. Mikor egy ismerősömmel két­kerekű kocsit húzva néhány motyót szállítottunk el egy romlakásból. Né­mán mentünk egymás mellett jó darabig. Leszakadt villanyvezetékek az úttesten, szétdobált fegyverek, ki­égett harckocsik, füstös, romos ház­falak. Piszok, kietlenség, pusztaság mindenfelé. Némán mentünk, de nem csendben. A némaságba fojtott? lárma társam szívéből egyszerre előtört. — Te lelkész vagy, Isten szolgája! Mondd meg, mit csinált akkor az Űr Isten, hol volt az Űr Isten, mikor mindez történt?! — Ekkor jutott eszembe a 46. zsoltár. »Csendesedje­tek ...« Nagyon csendesen csak ezt válaszolhattam neki: Nem kellene in­kább így kérdeznünk: hol volt az ember és mit csinált az ember, mi­kor mindez történt? AZÓTA villamoson is, gyalog is sokszor jártam — egészen más kö­rülmények között és egészen más­képpen — azon az útszakaszon. Min­dig a 46. zsoltár szava jut eszembe: »Csendesedjetek..,« Ez nem, azt jelenti: némuljatok el! ne nyissátok ki szátokat! Azt jelenti: figyeljetek rám! hallgassátok meg szavamat! Ilyenkor csendesen mindig két kér­dést kell feltennem magamhoz. Vajon természetes, a mi szívünk és értelmünk természetéből követ­kező dolog-e az, hogy Isten a meg­repedt nádat nem töri el és a pis­logó gyertyabelet nem oltja ki? Gondolunk-e eleget arra, hogy ez a megrepedt nád és ez a pislogó gyer­tyabél mi voltunk és mi vagyunk? Vajon ma, mikor »nemzetek za- jongnak, országok mozognak«, miért mondja ismét: csendesedjetek! Miért kérdi az Űr Isten, aki »hada­kat némít el a föld széléig, ívet tör, kopját ront, hadi szekeret éget el tűzben«. Miért kérdi ma: »Ember, mit csinálsz? Ádám, hol vagy?« Benczúr László Peskó Zoltán orgonaestje Minden jegy elkelt és nem volt férőhely a Zeneakadémián. Taps­vihar fogadta a belépő művészt, Peskó Zoltánt. De csakhamar temp­lomi áhítat némasága váltotta ezt fel, amint megszólalt az orgona s a hangok csendjéből kicsendült Lu­thernek »Miatyánk, ki vagy meny- nyekben« éneke, Mendelsohn VI. d- moll szonátájából, melynek éppen ezért »Mi Atyánk szonáta« a neve. Az I. tétel dallamváltozatai, mintha a magányba zárkózott más-más hivő imádkozását tükrözték volna más és más lelki állapotban, míg a II. tétel­ben a korái motívumai a fugáhan a gyülekezet együttesének az Űrtől ta­nult ez az imádsága szárnyalt a menny felé. A III. tétel, a befejező, a teljes elcsendesedést és magába- száliást tükrözte. Peskó Zoltán or­gonaművészete mind az imádság bensőségét, mind pedig a gyülekezet elcsendesedő közösségét kifejezésre juttatta. A műsor későbbi részében J. S. Bach: Passacaglia című művét adta elő. Ebben a műben sűrítve es tömö­rítve megtalálható Bach invencióban, leleményes találékonyságban, variá­cióban, változatokban és polifóniá­ban, többszólamúsgában gazdag zse­nialitása. Mindezt visszaadni, inter­pretálni művészet s ezt Peskó Zol­tán meg is oldotta. Peskó Zoltán legigazibb művészete Liszt: B—A—C—tí. Bach nevére írt preludium és fugájában mutatkozott meg, melyet a hallgatóság lelkes közkívánalmára meg is ismételt. Peskó orgona játéka után a kísérő műsoron Tóth Miklós énekművész Beethoven négy vallásos dalművét tolmácsolta. Éber Pálma énekmű­vésznő pedig Mozart: Alléiuiáját ée Max Reger: Mária bölcsődalát adta elő megható énekművésze ttel. £-z orgonaest befejező száma An- talffy-Zsiros Dezső két műve volt a »Madonna« és a »Festa Bucolica« című darabok. Az orgonaest méltó befejezése volt ez a két mű. Peskó Zoltán művészetét a közönség lelke­sedése szűnni nem akaró újrázások­ká! honorálta, Dr. Gyimesy Károly A Zsidóhoz írt levél szerint vi­gyáz, hogy meg ne vesse azt, aki szól. A rrri Urunk Jézus Krisztus szólt és szól. Szava felvilágosítás Isten akaratáról, szava cselekedet, mellyel Isten magához fűz és saját magában biztosít. Megvetni az ö szavát annyi, mint nem kérni ebből a biztonságból, nem hinni az ítélet­ben, belenyugodni a halálba, mint amely után semmi sincs, vagy ka­cérkodni a kárhozattal, amelyet Krisztus beígért azoknak, akik az (A vezérciklc folytatása az 1. oldalról) donképpen az 6 nézeteik alapján kell állniuk és valamilyen formában hozzájuk kellene tartozniuk? Még élesebben: nem gondolják-e azt, hogy a gyülekezetben Jézushoz való tartozás, szinte azonos a hozZájuktartozás- sal? Nincs-e bennük valami olyasféle tudat, hogy a gyülekezetben rajtuk kívül alig-alig vannak »hívők« és hiszik-e, hogy más színű és más fel­fogású gyülekezeti tagok között is vannak, akik igazán hisznek? c) Tudnak-e alázatosak lenni, nemcsak Isten, hanem az emberek előtt is? Nem felejtve el, hogy az alázatos foghoz hozzátartozik a szerénységben és állandó nyitottságban való élés a másik felé és a készség a másik meg­hallgatására s annak elfogadására is amit a másik mond. Nem élnek-e abban a tudatban, hogy »ők jól meggondolták dolgaikat és azokon nincs mit változtatnir? Ahol ezekre a kérdésekre a »színek« és »sajátos közösségek« Isten előtt magukranézve felmentő feleletet tudnak adni, ott külön színű szol­gálatukat az egész egyház érdekében be kell tölteniük, ahol pedig a fele­let elmarasztalja őket, ott már ők nem a »színek«, hanem a »szekták« útján járnak és akkor többé már nem szabad azt gondolniuk, hogy rájuknézve is áll, amit Pál az egy test tagjairól szólva szükségszerűnek mondott. Eb­ben az esetben meg kell keresniük az utat, hogy színükkel és sajátossá­gaikkal az »egy testen belül« helyezkedjenek el és annak tvalóban tagjaivá legyenek. Ebben seati a Lélek! Káldy Zoltán AZ A „MÉGEGYSZER“ Hatvanad vasárnap. — Zsolt. 95. ISTEN TEREMTÖJE fis URA a világmindenségnek, az embernek — ez rövid tartalma igénknek. O az, aki alkotta az összes látható és láthatat­lan élőlényt, a földet, a mély tengert, a hófedte hegycsúcsokat, a fényes, csillogó égboltozatot megszámlálhatatlan csillagaival. Ezért néki hála­adás, dicsőségmondás jár. Minden idők hivő gyülekezete tudta ezt és sohasem szűnt meg az emberek ajkán a dicsérő ének, a hálaadó imádság. Az első imádkozó embertől, mind a mai napig milliók és milliók borultak le előtte, hogy megköszönjék mindazt, amit alkotott, cselekedett. Ne ma­radjon ki e sorból a mi szavunk sem. Mert van miért hálát adnunk, van miért köszönetét mondanunk. Életünket Tőle kaptuk, fenntartásáról, min­dennapi szükségleteinkről 0 gondoskodik, az O kezében, őrizete alatt élünk. (Luther Márton beszél erről nagyon megszívlelendő módon a Kiskátéba* az első hitágazat magyarázatában.) MINDEZÉRT MI ENGEDELMESSÉGGEL és igaz hittel tartozunk néki a hálaadáson kívül. Nem szabad ugyanis sohasem elfelejtenünk azt, hogy Isten felénk irányuló cselekedeteit nem bírálhatjuk és akaratának helyességében egy pillanatra sem kételkedhetünk, ö nem szolgám- nekünk, nem olyas valaki, aki lesi a mi ezernyi, sokszor esztelen kívá magunkat, hogy teljesítse azokat. Sőt, néha bizonytalanságban is tartja az övéit, hogy érezhessük: feltétlen ura a mi életünknek. Éppen ezért kíván tőlünk en­gedelmességet és hitet. Engedelmességet, hogy meghajoljunk a számunkra néha érthetetlen cselekedetei miatt. Hitet, hogy bízni tudjunk akaratának helyességében, még akkor is, ha ez előttünk titokzatosnak látszik. A pusz­tában az új haza felé vándorló zsidó nép életének egyik eseménye_ figyel­meztet bennünket erre. Az új haza felé vezető úton a nép — mindenki számára megtapasztalhatóan — Istenre hagyatkozhatott csupán. Élelme, itala nem volt, csak akkor, ha O gondoskodott róla. Addig nem is volt hiba, míg mindennel el voltak látva, addig hinni tudtak Istenben. De amikor szomjúság jött rájuk, akkor elszállt minden hitük és zúgolódni kezdtek. Mit nekik a szép jövő, az ígéret földje, gyerünk vissza inkább a szolgaságba! Eredmény: néhány hónap helyett 40 évig kóboroltak a pusztában. ISTEN MINKET nem tesz próbára ilyen feltűnő módon, de életünk küzdelmében, megpróbáltatásainkban, és örömeink között se felejtkezzünk meg Róla. Róla, aki valóban teremtőnk, gondviselőnk, mennyei Atyánk, őriző pásztorunk. Vámos József Élj az igével — Am. 8, 11—12. TESTÜNK legegyszerűbb és legszükségesebb tápláléka a kenyér és a víz. Ha nem vesszük magunkhoz, elerótlenül, kiszikkad, tönkremegy a testünk. Nincs gyöüelmesebb érzés, mint az éhség és szomjúság. A leg­nagyobb nyomorúság, ha ez a minimum nincs meg: ha hiába nyújtjuk ki a kezünket a darab kenyér és a pohár víz után. Ezért küzdünk megszerzésükért. — Azért dolgozunk, hegy meglegyen a mindennapra való. LELKÜNK legszükségesebb tápláléka Isten igéje. Benne a Lélek megelevenítő és fenntartó ereje árad belénk. Nélküle Istenben való éle­tünk megbetegszik, elerőtlenedik, megszűnik. Isten bőségesen adja igéjét. Kezünkben van az írott ige, templomaink nyitva; szolgálattevői Isten parancsára bőségesen hintik az ige tiszta mag- vát és nyújtják a szentségeket. Mégis sokszor hálátlanul megvetjük Isten ajándékozó szeretetét. Erről beszél a porosfedelű bibliánk, a templomban üresen maradt helyünk. Hálátlanságunk következményeképpen Isten elvonhatja tőlünk igéjét. Ahol pedig nincs ige: ott nincs bűnbocsánat, élet és üdvösség; ott bűn, halál és kárhozat van. — Élj hát hálásan az igével! — Olvasd, hallgasd, tanuld, fogadd be! ADJUNK HALAT Istennek, hogy a test és élet minden szükség­letével naponként bőven ellát bennünket. Adjunk hálát az írott, hir­detett igéért és a szentségekért. VALLJUK MEG, hogy keveset élünk az igével, sokszor könnyel­műen elmulasztjuk az igehirdetés alkalmait, kevésszer vesszük ma­gunkhoz az Úrvacsorát. KÖNYÖRÖGJÜNK egyházunk igehirdetőiért, szolgálatukért, a biblia-fordítás és terjesztés szolgálatáért, hogy egyházunkban a Szent­lélek által az ige tisztán szóljon és befogadtassék. Kérjük Isten áldá­sát a Lutheránus Világszövetség végrehajtó bizottságának ütésére. Mezősi György Heti ige: »Ö a mi Istenünk, mi pedig az Ö legelőjének népei és kezének juhai vagyunk, vajha ma hallanátok az ö szavát.« Zsolt. 95, 7. Februar 13. Vasárnap — 2. Kor. 11, 21—12, 9. Az apostol dic.sekedése abban áll, hogy Krisztus szolgája lehet, mégha ez sokszor kimondhatatlan megp ró hálással jár is. Isten kinyilatkoztatása bőségeden kárpótolja őt azért, amit az emberek között elvesztett és lát­szólagos gyengesége is csak előnyére lett a Krisztus erejének elnyerése miatt. Február 14. Hétfő — 5. Móz. 32, 44—47. Isten igéje nem hiábavaló füst és pára csupán, hanem az élet kenyere. Aki ól vele, az az örökéletet nyeri meg általa már a földön, aki pedig nem hallgat rá, az a kárhozottak halálára éhezteti magát. Február 15. Kedd — Mk. 11, 15—19. 27—33. Krisztus isteni hatalommal tisztította meg a templomot, hogy felisnw- jék Benne az Isten akaratát. De az okoskodás megkeményíti az embert és vakká teszi az isteni valóság meglátására és süketté Krisztus megté­résére hívó igéje iránt. Február lé. Szerda — Mk. 6. 1—S. Akik azért nem hallgattak Krisztusra, mert ember volt, azoic a csodák“ tói is megfosztották magukat. Akik ma azért nem hisznek a prédikált és olvasott igének, mert túlságosan emberi, azok az üdvösségből zárják ki magukat. ^ Február 17. Csütörtök — Mk. 4, 26—29. Isten országa az ige magvetéséből jön elő; ‘teljességgel Isten kegyelme és csodája. Mi csak csodáiéi és elfogadói lehetünk. Viszont az ítéletben felelősségre vonattatunk, ha nem hallgattunk az igére. Február 1*. Péntek — 1. Kor. 2, 1—5. Üdvözítő hitet nem az ékesszóló, szép prédikáció gyújt, hanem egy»“ dűl Krisztus keresztjének titokzatos ereje, mely gyakran éppen a »nem kívánatos« igehirdetésen keresztül árad. Február 19. Szombat — Zsid. 6, 1—8. Az üdvösség nem a mi kegyes cselekedetem!; eredménye, l>anem Isten mennyei ajándéka. De hit nélkül nem lehet a mienk. Es aki szándékossá és megátalkodottan megveti az igét, az meg nem térhet többé a kárho­zatból. Csonka Albert

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom