Evangélikus Élet, 1955 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1955-02-13 / 7. szám
ORSZÁGOS ÉV XX. ÉVFOLYAM, 7. SZÁM 1955. FEBRUÁR 13. ÁRA : MO FORINT SOKFÉLESÉG ES EGYSEG A gyülekezeti tagoknak — akik az Apostoli hitvallásban minden vasárnapi istentiszteleten megváltják az »egy keresztyén Anya- szentegyházat, szenteknek közösségét« —. ismételten visszatérő kérdése: e megvallott hit alapján, hogyan nézzenek azokra a különböző kegyességi és teológiai irányokra, »színek«-re és sajátos »',közösségekre«, amelyek a legtöbb gyülekezetben vagy általában egyházunkban egyszer halványabban, máskor erőteljesebben megmutatkoznak? Mennyiben van ezeknek a gyülekezeteken belül létjogosultságuk? Egyáltalában, meddig beszélhetünk ezek kapcsán még »színek«-ről és mikor kell már »szekták«-ról szólnunk? A Szentírás e nagyon is jelentős kérdésben igen világos jeleletet ad, első sorban Pál apostolnak a Római (12, f.), az 1. Korinthusi (12. f.) és az Efezusi (4. f.) leveleiben, de több más helyen is. S Pál apostol ismételten úgy beszél az Egyházról, mint Krisztus »testéről«. Ennek a testnek Feje a Krisztus, tagjai pedig a gyülekezet tagjai. Az apostol nyomatékosan hangsúlyozza, hogy Krisztus testének sok tagja van. »Mert amiképpen a test egy és sok tagja van, az egy testnek tagjai pedig, noha sokan vannak, mind egy test, azonképpen a Krisztus is«. Ezek a tagok feladatuk betöltésére a Szentiélektől más és más kegyelmi ajándékot nyernek: a prófétálás, a tanítás, az írásmagyará- zás, a gyógyítás, a jótétemény, az intés, a szolgálat (diakónia), a csodatevő erők, a lelkek megítélése (ami sohasem xa hit«, hanem a prófétálás megítéléséé), a gyülekezet kormányzása stb. ajándékát. Tehát a Lélek igen sökféle ajándékot ad, de nem mindenkinek adja ugyanazt az ajándékot. Éppen e különböző kegyelmi ajándékokból és azok alapján végzett szolgálatokból folyólag már az ős-gyülekezetekben bizonyos »színek«, teológiai és kegyességi irányok és sajátos »közösségek« alakultak ki. Isten gazdagságából eredő lelki ajáándékok sokfélesége különbözőségeket hozott létre bizonyos dolgok hang súly ozásó,ban, a gyülekezeti tagok magatartásában és felfogásában és a kegyességi élet gyakorlásában. A hasonló felfogású vagy hasonló szolgálatban álló gyülekezeti tagok gyakran társultak egymással. Pál a lelki adományok sokféleségét és abból eredő különböző színeket, a gyülekezet lényegéhez tartozónak tekinti és örül ennek a sokféleségnek. Vallja, hogy az egyház minden megkereszteltet egybefogó közösségén belül a sok sajátos szín ténye, amint azok a gyülekezetben mutatkoznak, nem valami rossz, valami mindenképpen káros és elítélendő dolog, hanem az végső sorban Istentől ered és ezért szükségszerű. Hiszen az »egy test« nem állhat fönn önmagában, mint valami tagok nélküli csonk, és nem élhet a tagjain kívül, hanem csak tagjaiban: »A test sem egy tag, hanem sok.« Mindez arra figyelmezteti az egyházat, hogy tartsa tiszteletben a gyülekezeteken belüli sokféleséget. Gondoljon mindig arra, hogy ezek nem egyszerűen valami szektás rajongásból vagy efféléből származnak, hanem xIsten helyezte el a tagokat a testben egyenként, mindeniket amint akarta«. Minden olyan törekvés, amely — elfeledkezve az Istentől adott sokféleségről —, egy kaptafára akarná formálni az egyház életét és ennek érdekében kész volna háttérbe szorítani a kegyelmi ajándékok sokféleségéből eredő minden külön színt és sajátosságot, az egyház megszegényítését készítené elő és a törvényeskedés útjára lépne. S Világosan kell azonban látnunk a dolog másik oldalát is. Amikor Pál egyfelől szabad tud lenni a »színek« felé és hangsúlyozza, hogy »a testnek sok tagja van«, ugyanakkor másfelől nyomatékosan kiemeli, hogy »az egy testnek tagjai, noha sokan vajinak, mind egy test«. És itt a tagok organikus egységén van a hangsúly. Az apostol beszél arról, hogy a keresztség és az úrvacsora vétele által a gyülekezet egy testté lett, mert a szentségekben munkálkodó Szentlélek megteremtette az egységet. A Lélek ugyanis részesedést ad a Krisztusban és ezáltal a sokfélét egy gyülekezetté forrasztja össze. Az egységet teremtő Lélek egyben azt a feladatot is adja a különböző kegyelmi ajándékokat nyert »tagok« (sajátos »közösségek«) elé. hogy az egészért éljeneílc. A különböző színű csoportok nem élhetnek önmagukért és önmaguknak, hanem egymásért kell élniük és egymást kell szolgálniuk. Különbözőségeikben ki kell egészíteniük egymást. Mert a Szentlélek ajánd&lcait senki sem a maga számára kapja és mégcsak nem is az ő színét viselő »közösségi tagok« számára, hanem az egész test és annak minden tagja számára és azokkal való együttműködés érdekében. így erősítik a tagok az egész testet. Ha viszont a különböző színű és különböző kegyességi irányú tagolt nem tartják szem előtt az egészért való szolgálatot és a közösségnek mindenki felé való gyakorlásának szükségességét, akkor hátrányára és kárára vannak Krisztus testének, az egyháznak. Pál ezt azért hangsúlyozza, mert nagyon jól tudja, hogy azok a színek és sajátosságok, amiket Isten az egyház meggazdagítására adott, emberi kézbe kerülve elburjánozhatnak, öncélúnkká lehetnek és így az egész organizmus szélrombolására, Krisztus testének részekre osztására vezethetnek. Az apostol már a maga idejében megtapasztalta, hogy a különbözőségek sokszor ellentétekké fajulhatnak, amelyek odáig erősödhetnék, hogy már nem »szín«-áll a »szín«-nel, felfogás a felfogással, hanem hit a hittel szemben. Már az ő idejében voltak mozgalmak, és csoportok, amelyek a gyülekezet életének egészét megbontották. Voltak, akik azt mondották: »én Pálé vagyok, én meg Apollósé. én meg Kéfásé«. Máskor viszont a törvényeskedő, a szabados, a rajongó beállítottságú csoportok és mozgalmaik osztották részekre a gyülekezeteket. Az egység megbontása gyakran úgy következik be, hogy valamelyik tag (kegyességi csoport) magafelől nagyot gondolván, magát képzeli az xegész testnek«, az »igazi egyháznak« és a maga lelki ajándékait szinte az egyedüli igaziaknak. Erre mondja Pál: »ha az egész test szem, hol a hallás, ha az egész hallás, hol a szaglás, ha pedig az egész egy tag volna, hol volna a test«. Amikor egy tag a maga formájára akarja uniformizálni a többi tagokat, éppen úgy a törvényeskedés útján jár, mint amikor a »test« háttérbe szorítja vagy elnyomja a »tagokat«. Azzal is megbomlik az egység, ha az egyik vagy másik tag azzal a megokolással, hogy a többiek nem olyanok, mint ő és nem is akarnak olyanok lenni, leszakad a testről. Pedig »nem mondhatja a szem a kéznek: nincs rád szükségem, vagy viszont a fej a lábnak: nem kelletéik nékem«. Sőt, amiket egy-egy öntelt tag igen haszontalannak tart a testen, rendesen azok nálánál is értékesebbek. Ezért minden tagnak szüksége van a másikra és önmagában minden tag, csal: »csonk«. j-JTj A fentiek alapján magyarországi evangélikus egyházunkban nem !----! 1kerülheti el egyetlen szín, kegyességi irány vagy xsajátos közössé g« azt, hogy Isten előtt őszinte és igaz feleletet adjon a következő kérdésekre: a) Bizonyosak-e abban, hogy »színüket« és sajátosságaikat az Isten adta és rendelte? Nem maguk keresték és akarták-e azt? Nem önkényességből támadtak-e? b) Nem élnek-e a színek vagy »sajátos közösségek« abban a hiedelemben, hogy ~akik az ő gyülekezetükben a hit útján járnak, azoknak tulaj(Folytatása a 3. oldalon) Lelkészeink hivatásuknál fogva részt vesznek a béke érdekében való meggyőzés munkájában I). dr. Vető Lajos püspök felszólalt az Országos Béketanács ülésén Február 3-án este az Országos Béketanács elnöksége kibővített ülésre hívta össze a magyar békemoz- galom kiemelkedő személyiségeit, hogy megbeszéljék azokat a feladatokat, amelyek három héttel a IV. Magyar Békekongresszus előtt a magyar békemozgalomra várnak. Az elnöki asztalnál foglalt helyet többi között Miliályfi Ernő népművelési miniszterhelyettes, az Országos Béketanács alelnöke, egyházunk egyetemes felügyelője, Rónai Sándor, az Országgyűlés elnöke, Péter János református püspök, dr. Horváth Richard római katolikus lelkész. Az ülés részvevői közöttca politikai, gazdasági és kulturális élet legkiváióbbjai voltak. Az egyházak részéről jelen volt: D. dr. Vető Lajos és D. Dezséry I,ászló püspök, Zay László, az Evangélikus Egyetemes Sajtóosztály ügyvivő lelkésze,' továbbá Bereczky Albert és Fekete Sándor református esperes, Szabó Imre tornai katolikus püspök és Mag Béla kanonok. Bugár Jánosné, az Országos Béketanács titkára beszámolt az utóbbi hetek és hónapok békemozgalmi eseményeiről, majd arról szólott, hogy »mit kell tenni a háborús veszély elhárítására. Tudatosulnia kell annak, hogy a béke oldalán áll nemcsak az igazság, de az erő is... De ezt az erőt növelni kell! Növelni mindennapi munkánkkal, azzal, hogy hazánkat gazdaságilag tovább szilárdítjuk. Növeljük az erőt azzal, hogy szilárdítjuk népünk egységét és hazánk védelmi ere- jejt.« »A békemozgalomnaik meg kell magyaráznia, hogy az atomháború nem elkerülhetetlen! A népeknek van erejük az atomháború megakadályozására, ha ráébresztjük őket erejük tudatára.« Bugár Jánosné ezután a Béke Világtanács irodájának üléséről szólott s beszámolt arról, hogy hazánkban — nem várva semmiféle utasításra — a felhívás megjelenését követően azonnal megmdult az aláírás-gyűjtés. Utalt arra, hogy »az aláírásnak végső aktusnak kell lennie, miután a békeharcos már megértette mindazokat a problémákat, amelyek ismerete nélkül az aláírás önmagában csak formális lehet.:.«. »Meg kell mutatnunk — folytatta —, hogy a n^pek együttes ereje meg tudja akadályozni az atomfegyver alkalmazását. De meg kell mutatni azt is — és ez nagy lehetőségeket tár fel —, hogy az atomenergia nemcsak pusztításra alkalmas, hanem békés célokra való felhasználásra is.« Beszéde befejező részében Bugár Jánosaié a IV. Magyar Békekongresszusról szólott. A hozzászólásokban népünk minden rétegének képviselői a magyar nép elszántságát és egységéit bizonyították, hogy megakadályozzuk az atomháborút. Felszólalt D. dr. Vető Lajos püspök is. »A háborús uszítok egyik új fogása, melyet a bécsi felhívás leleplezett — mondotta —, hogy az atomháború kirobbam- tására készülő kormányok megpróbálják hozzászoktatni az embereket az atomháború elkerülhetetlenségének gondolatához. Ha a világ békeszerető népei nem lennének résen, az nagyon nagy baj leinne. De résen vannak és éberségre intik őket a bécsi határozatok is. Az éberséget azonban ebben az irányban is a legmagasabbra kell fokozni. Az aláírások gyűjtése s a IV. Magyar Békékongresszus is ezt a célt szolgálja.'Minden aláírás, s a kongresszuson minden felszólalás legyen kifejezése annak, hogy az atomháború gondolatához nem vagyunk hajlandók semmiképpen sem hozzászokni. Sőt minél természetesebbnek próbálják feltüntetni az atomháborút, a békeszerető emberek százmillióivá! együtt annál erőteljesebben tiltakozunk ellene, s annál határozattabban követeljük az atomfegyver-készletek megsemmisítését s az atomfegyver előállításának azonnali beszüntetését,« A püspök ezután arra utalt, hogy a háborút előlkészítő kormányoknak az atomháborúhoz az emberiséget hozászoktatari kivárnó lélektani háborújára, a bécsi határozatok szellemében a béke erői a béke érdekében, a háborús uszítókat megfékező és a háború kirobbantását .megakadályozó világméretű meggyőzéssel válaszolnak. »Ebből a munkából hivatásuknál fogva különösen is jól kivehetik részűiket a lelkészek. Tudjuk, hogy nyugaton is vannak szép számmal olyan egyházi emberek, akik nagy bátorsággal és erővel küzdenek a békéért.« Utalt a püspök az Egyházak Viláigrta- mácsának egyhangú határozatára, mellyel állást foglal az atomfegyverek betiltása és a vitás nemzetközi kérdéseknek tárgyalások útján való békés rendezese mellett. »De itthon is — folytatta — erős a béke megőrzésének akarata az egyház kebelén belül, hívekben es lelkészekben egyaránt.« Továbbiakban lelkészeink nyilatkozatait idézte a püspök, majd így folytatta: »A magyar egyházak a legteljesebb erkölcsi komolysággal fognak tiltakozni az atomháború ellen s saikra szállni a bécsi határozatok értelmében a béke védelmére«. Vető püspök kifejezte meggyőződését, hogy evangélikus egyházunk népe és lelkészei az Egyházak Világtanácsának a bécsi határozatokkal egybecsengő értelmében aláírásukkal és minden erejükkel a. béliét szolgálják. »A békét bizonnyal meg fogjuk védeni!« — fejezte be felszólalását Vető püspök. A hozzászólások után Pór Bertalan Kossuth-d'jas festőművész javaslatára a jelenlévők aláírták az atomháború ellen tiltakozó íveket. A magyar Sajtó napján a Magyar Újságírók Országos Szövetsége fogadást adott a Szövetség székhazában. Lapunk részéről jelen volt D. Dezséry László püspök, főszerkesztő. A fogadáson Farkas Mihály, a Magyar Dolgozók Pártja politikai bizottságának tagja mondott ünnepi beszédet. A magyar sajtó napja alkalmával emléktáblával jelölték meg Budapesten a kommunisták magyarországi pártja négy egykori illegális nyomdájának helyét. Szabó Pál, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke és Já- nossi Ferenc, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, a magyar sajtó napja alkalmából levelet intézett az Evangélikus Élet szerkesztőségéhez s abban meleg szeretettel üdvözölte a szerkesztőség és a kiadóhivatal munkatársait és dolgozóit. Levelükben kifejezték jókívánságukat. hogy lapunk továbbra is eredményes munkát végezzen a nemzeti egység megszilárdítására, a Hazafias Népfront- mozgalom továbbfejlesztésére, hazánk erősítésére és a béke védelmére. BCDAPEST . 1945. február 13-án szabadult fel. Hét hét szenvedése és pusztulása, szörnyűségei alól szabadult ki akkor a lakosság. Maga körül romokat talált, de ugyanakkor megnyílt, új világot. Az utolsóként felszabadult belső budai részeken emberi holttestek, állati tetemek között botorkáltak hamuszürkén az élők. Tégla- és betontörmelék fedte a lábuk alatt az utcákat, lehullott villany- és telefonvezetékek, szétszórt lakások bútordarabjai akadályozták a lépést, de az út akkor már felfelé vitt. A pincék lépcsői most már felfelé vezettek. A kihűlt lakásokba visszaköltöztek a családok s napról napra jobban kezdtük hinni, hogy élünk és élni fogunk. Azokban a napokban tanultuk ezt a szót, hogy »romeltakarítás«. És még sok más új szót és fogalmat, melyek egyrészt arra szolgáltak, hogy lezárjuk vele azt, ami elmúlt, részben arra, hogy új életet kezdjünk velük. Budapest egyszerre újra szívévé vált az országnak és egyben a legnagyobb újjáépítési problémájává is. A front egyszerre messzekeriilt a várostól, de még áthúzódott az ország nyugati részein. Mint világrészeket elválasztó óceán, olyan volt ez a front. Sopronban még ágált a nyilas »parlament« és »felsőház«, »hadvezetőség« és »eszme«. Kiürítési parancsok, tankcsapda-ásás és csoda- fegyver-mesék világában nyögtek ott még a magyarok. De Budapest már szabad volt s nagyokat lélekzett a békéből és a szabadságból. Szóltak a harangok, hálaadás volt a szivekben és országépítő munkára szervezkedett a nép. Még keletebbre. Debrecenben már hét hete dolgozott az Ideiglenes Nemzetgyűlés, már volt új magyar sajtó s az ország egész felszabadult részén földosztásra készültek. Hazánkban akkor úgy halt el az élet, ahogy közeledett a fvont és úgy éledt újjá minden, ahogyan előrehaladt a felszabadítás. Ennek most tíz éve. Népünk emlékezete most városról- városra száll, megyéről megyére s az emlékezet erősíti a szíveket. Abban eiősíti, hogy nagyon drágának tartsuk a békét, keményen álljunk ellen a háborúnak és mindig inkább tettrekészen szeressük a hazát. D. Előkészületek a Lutheránus Világszövetség 1957. évi világgyülésére A Lutheránus Világszövetség elnöke, D. Lilje püspök egy genfi munkaközösségi ülésen megbeszélést tartott az 1957. évi világszövetségi nagygyűlés előkészületeinek ‘terveiről. A nagygyűlés — az ő véleménye szerint — magéban foglalja majd a küldöttek grémiumának munkáját s ezenkívül több nyilvános rendezvényt is. A nagygyűlés módszereinek tekintetében az Egyházak Világba- nácsa evanstoni világgyűlésének tanulságai a következőkben vonhatók le: 1. Nagyon fontos a jól megalapozott főtéma előterjesztése. Ennek nem szabad túlságosan akadémikus hangúnak lennie, hanem inkább olyannak, hogy a gyülekezeti igehirdetés nyelvére le lehessen fordítani. A teológiai főkérdésekkel kapcsolatos eszmecserének legyen határozott, a beszélgetésben részvevők előtt tudatosan látott célja. Az ilyen tudatosan vezetett beszélgetésnek ki kell zárnia a teológiai kérdések feletti szavazás lehetőségét. 2. Evanstonban (kitűnt, milyen fontos az, hogy evangéliumi módon beszéljünk. Ezért az 1957-re való előkészülés közben idejében tisztázni kell, hogy milyen üzeneteket és nyilatkozatokat vesz tervbe a nagygyűlés. * A Németországi Evangélikus Egyház sajtószolgálatának híradása szerint 1955. nyarán Németországban és több más helyen is teológiai konferenciát tartanak, s ezek a konferenciák előkészítői lesznek a Lutheránus Világszövetség 1957-ben tartandó III. világgyűlésének. A közlemény szerint a konferencia témája: Krisztus üzenete és a lutheránus egyház hitvallása lesz. „Vajon járnak-e ketten együtt, ha nem egyeztek meg egymással
