Evangélikus Élet, 1955 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1955-03-27 / 13. szám

EVANGÉLIKUS ÉLET

A hozzánk hasonló Krisztus

Tsten ‘kinyilatkoztatásából sokan

1 megértették azt minden időben, hogy 'hasonlóvá kell lennünk Istenhez. Olyan tökéletességre kell törekednünk, amilyen az Istené. Az ember azonban ilyenkor érzi, hogy méltatlan Istenhez. A bűn, a gyarlóság, a halandóság, mint összetartozó akadályok állanak ott a tökéletességre törő ember előtt, és terhelik a lelki- ísmerebet. Az Isten felé vágyakozás, az Isten felé történő emberi igyekezet léhát hiábavaló igyekezetté válik. Az emberi vallások széles területén hányszor találkozunk azzal a sokszor heroikus erőfeszítéssel, hogy az ember megpróbál olyanná lenni, mint az Isten. Az ember megrajzolja maga előtt Isten minél tökéletesebb képét és megpróbálja ezt a példát másolni. Bizonyos vonatkozásban az Ötestamentum vallása is ilyen volt azzal a különbséggel, hogy a pogány vallásoktól eltérően, itt Isten maga mutatta be magát tökéletesnek és nem az ember alakított magának képet Istenről. Az Ötestamentum Isten (kinyilatkoztatása alapján áll. Isten a kinyilatkoztatásban bemutatta magét. E bemutatkozásban törvényt szabott az embernek, felhívta az őt félőket, a hozzáigazodó- kat arra, hogy az Ö törvényeinek engedelmeskedve, a kegyesség útján legyenek hozzá hasonlóak. Ezért nevezzük Izrael hitét törvónyikegyes- ségnek. De ezért bontakozott ki Izrael életében az az üdvösségtörté- neti válság, amelyről Pál apostol beszélt, hogy t. i. »akarom a jót, de felfedezek az én tagjaimban egy másik törvényt, amely engem rabul ad a bűn törvényének«. Az Istenhez való hasonlítás az a szándók. hogy az ember megfeleljen Isten képének, kudarcba fulladt.

Ezt a kudarcot Isten maga készítette elő. Az üdvösség-történetben éppen az volt a választott nép szerepe, hogy őbenne, az ö tapasztalataiban ismerje meg az egész emberiség az igazi emberi szükséget, azt hogy az ember megváltására szorul. Istennek magának kell cselekednie, hogy azt a távolságot, mely közte és az ember között van, eltűntesse. Mert ezt a távolságot, amelyet bűneinkkel teremtettünk Isten és magunk között, mi magunk nem tudjuk

áthidalni. Jézus Krisztus azért jött, hogy Isten részéről hozzon segítséget az embernek, ö magát megüresí- tette, szolgai formát vett fel, Ö emberré lett, vagyis egészen hasonlóvá mihozzénk csak azért, hogy minket megváltson és úgy legyen példánkká, mint ember. A távoli Isten felé az ember hiába igyekezett. Krisztusban Isten közeljött az emberhez, emberré lett, hogy vele lehessünk s hogy Ő maga alakítsa az embert Isten fiává. Krisztus azt cselekedte, hogy kegyelemből elfogadhatóvá tette az embert Isten száméra.

A Zsidókhoz írott levél 2. része

17—18. verse szívhez szólóan, Isten irántunk megnyilvánult szereteténék megható megmutatásával szól erről: »Annakokáért mindenestől fogva hasonlatosnak kellett lennie az atyafiakhoz, hogy könyörülő legyen és hív főpap az Isten előtt való dolgokban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért. Mert amennyiben szenvedett, ö maga is megkísértetvén, segíthet azokon, akik megkísértetnek.«

Krisztus Isten irántunk való sze- retetéből lett tehát hasonlóvá hozzánk, hogy könyörülő legyen és hogy segítsen azokon, akik megkísértet- ne(k. Ez Isten szent szolidaritása az emberhez. így vállalt Isten közösséget mivelünk. Ezt jelenti az, amikor a Szentírás azt mondja, hogy Ö megszánt minket. Megszánt a bűneink, nyomorúságaink, kísértéseink és szenvedéseink között, melyeket magunknak szereztünk. Szeretettel szánt meg minket, tehát nem vetett el méltatlanokként orcája elől, hanem közénk jött, hogy segítsen rajtunk. Közénk jött, hogy hűséges főpapunkká legyen, engesztelő Isten előtt, de ugyanakkor segítő mindén ember számára. A segítség iránya azonban már nem a régi, már nem az Ötestamentomí. Nem azzal jött, hogy miniket Isten felé nógasson és magunkra hagyjon az igyekezetünkben. Azért jött, hogy ö maga jöjjön hozzánk és Ö végezze el az üdvösség munkáját rajtunk. Ez a Főpap, az igazi Főpap szolgál ma is egyházunkban. Kiengeszteli Istent a mi bűneinkért és segítség nékünk abban, amiben kísértetünk.

Kétféle áldozat- Jn 2, IS —22 A jeruzsálemi templomban nagy volt a nyüzsgés. Közeledtek az ünnepek s az emberek az áldozatra készülődtek. Kegyes üzletemberek a templom pitvarában különféle módon igyekeztek elősegíteni a vidékre; l, sőt talán messzi országokból érkezetteket vallásos kötelességük teljesítésében s egyben saját magukat a jó üzletben: beváltották az idegen pénznemeket olyanra, amilyennel a templomi adót befizethették s kínálták az ökröket, juhokat, galambokat, hogy ki-ki megkaphassa a bemutatni kívánt áldozathoz szükséges állatot. Az árusok asztalai körül nagy tömeg hullámzott, mások a templom más részein készülődtek az ünnepre. Ezekben a napokban az egész város az áldozatra készült.

Csak egy ember volt Jeruzsálemben, akinek a gondolatai másfelé jártak. Ö tudta, hogy ez az áldozat nem ér semmit, nincs ereje, meg se nyugtathat, csodát se tehet.

Ö már egy másik áldozatra gondolt, amit nem a templomban, de a varoson kívül mutatnak be,

amihez nem kell majd váltópénz, nem kellenek ökrök, juhok, galambok. Arra az áldozatra, amelyet az Isten Báránya, a Főpap-áldozat mutat majd be egy másik húsvéti ünnepen, a Golgotán. Jézus erre az igazi, nagy, korszakkezdő húsvéti ünnepre gondolt ezen a zsivajgó, lázas húsvéti előkészületen, mert ő is készült már a maga húsvétjára.

Ezért indult fel a templom megtisztítására.

Kalmárság folyt akkor a templomban. Nem azért, mert áldozati állatokat árultak s pénzt váltottak. Ez csak tartozéka és kis része volt a másik, a nagy, az igazi kalmárság- nak, amint az ember üzletet kínált az Istennek: ki a múltért, a bűneiért, hogy elfeledtesse őket, ki pedig a jövőért, hogy áldást vásárolhasson magának vagy szeretteinek. S ekkor szólalt meg Jézus. Még nem értik mit mond, amikor azt mondja:

Én építem meg a templomot. »Testének templomáról szólt« mondja az ige, de hisszük, titokzatos testének templomáról is, az egyházról, az ő szent, kedves népéről.

Bizony, nem mi építjük önmagunkat, bűnbocsánatunkat, üdvösségünket, megigazult, igazi keresztyén életünket, Ö az, aki csodálatosan megépítette halálával és feltámadásával.

Krisztus Urunk az ige erejével azóta nem egyszer újra megtisztította egyházát, hogy kisöpörje belőle a hamis, kalmárkodó vallásoskodást s hogy ö maga építsen bennünket szent házzá, kiváltképpen való néppé. Ezt tette a reformációban, ezt minden megújulásban és ébredésben. A mi egyházunk Isten iránti hálával vallja, hogy napjainkban

ilyen megtisztító módon vezeti Jézus Krisztus a mi egyházunkat arra, hogy egyre inkább a hitből, azaz Isten igéjéből éljen és az ő akarata szerint szolgáljon.

Így tisztít meg minden keresztyén embert az igével, hogy a csak magunkkal törődő önző és ezért hamis vallásosságunkból eljussunk a szolgálni kész, hívő keresztyénségre.

Jeruzsálemben akkor Jézus már szívében forgatta, hogy önmagát adja az övéiért, miérettünk. Hogy bűnbocsánatot szerez és új életet, egyszeri, de igazi áldozatával. Csak azért, mert szeret bennünket, az Ő házanépét, mert szereti Isten házát.

A tanítványok Jézus feltámadása után ráeszméltek arra, hogy a Jézus áldozatának ajándékából örökké élhetnek. Az ige pedig azért mondja el újra ezt a. szfent történetet nekünk, hogy mi is higgyünk Jézusban, aki lerontotta az ö testét, és három nap alatt felépítette — az Ö egyházát, szent népit, bennünket.

Zay László

A FŐPAP

JÉZUS nem nevezte magát főpapnak. Mégis fején találta a szöget a Zsidókhoz írt levél szerzője, amikor elsőként prédikálta el Jézus tettét ezzel az elnevezéssel.

Jézus főpapsága ugyanis valóban tett,

amellyel lezárta az ótestámentomi papság erőlködését, de kudarcát ;s és új papságot indított el vele, nemcsak a hivatásos igehirdető szolgálat értelmében, hanem a »szent nemzetség, királyi papság, megtartásra való nép- értelmében is. Ezzel a névvel csakugyan olyan ajtót nyitott meg a Szentlélek, amelyen át még hatalmasabban bukkan elénk Krisztus Urunk váltságszerző cselekedete.

A NÉV RÉGI. Az ószövetség olvasói jól ismerik. Vele mégsem a főpapi, vagy akár csak papi ruhát viselő s így is kegyelem után kiáltó gyatra ember lép elénk, hanem Isten igaz főpapja, akiben az áldozó és áldozat eggyé lett a kereszten.

Ez a Főpap a mi főpapunk is.

Hiába dagasztanánk azonban akár heggyé is az ilyen hittani megállapításainkat, ha Krisztus főpapsága révén nem csapna meg bennünket a kegyelem üdítő szele. Mert Krisztus Urunk ezáltal több nekünk, összehasonlíthatatlanul több minden más főpapnál és papnál. Ö ugyanis engesztelést és ezzel örök váltságot szerzett minden kor, minden bűnös emberének. Saját, szent és drága vérével. Ez azonban mindaddig szóvirágnak és bolondságnak tűnik, amíg valaki az örök életért vívott harcában meg nem pillantja a maga és mások bűne halálosan vastag és áttörhetetlen páncélját. Az ilyeneknek drága a drága véren szerzett váltság. Ezzel azután nagyot fordult a kerék. A paradicsomot őrző angyalok leeresztik meztelén kardjukat és megnyílik az út az atyai házba, ahová Krisztus belépett előttünk »örök váltságot szerezve«. (Zsid 9, 12; 2, 17).

A MINDENNAPI ÁLDÁSOK sora következik ebből. Olyan főpapunk van, aki nem távozott el diadalittasan, vagy felsőbbséges nemtörődömséggel a csatatérről, hanem számon- tartja ottmaradt és kísértést szenvedő testvéreit. Jókor segítségükre siet. Nem is velük küzd, hanem inkább értük. Módjában van és meg is teszi, hogy rendelkezésre álljon és győzzön. Teheti és meg is teszi, hogy méginduljon gyarlóságainkon, nem ellenünk, hanem értünk, mert hív főpap Isten előtt, emberekért. (Zsid 2, 18; 4, 15).

Mint főpap, új szövetség közbenjárója. (Zsid. 9, 15). Vagyis nagyot fordított Isten és ember viszonyán.

Mássá lett az örök Isten bánásmódja felénk, de mássá lehet az

ember magaviseleté is Ö iránta. Az előbbi meglett, az utóbbi újra meg újra lehetséges. Ezzel éppen nem vonja ki az élet forgalmából az embert, hanem áldotta és áldássá teszi benne. Ez is igazi nagy újság! Még másképpen: megtisztít, a holt cselekedetektől. (Zsid 9, 14). Vagyis attól a fogyatékos és csődös ábrándtól, hogy mi jobban tudjuk és csináljuk a dolgokat, mint Isten. E helyett a hit és az engedelmesség kemény és igás, de Istennek tetsző es éppen azért áldott és békességei útján járat.

AZ ELJÖVENDŐ JAVAK főpapja is ő. (Zsid 9, 11). Szószólónk most, de szószólónk lesz az utolsó megmérettetéskor is. A Benne hívők ezért tekintenek komolyan és mégis bátorsággal az ítélet felé. Igaz, az örökség, amelyet ránk hagyott, a főpap halálával már jogerőre emelkedett. (Zsid. 9, 16, 17). Mégis, élők és holtak számára hátra van még egy utolsó és döntő papi szolgálat. Megjelenik majd azoknak, akik várják. (Zsid 9, 28). Akkor szószólása végérvényesen, Isten és emberek előtt vissza vonhatatlanul, odaítéli a helyet, amelynek elkészítéséért — egyszer és mindenkorra — előre ment. Azoknak, akik hisznek, ilyen főpapjuk van. De azokkal szemben is főpap marad, akik még nem, vagy sohasem fognak hinni. Azért prédikál az ige róla, hogy igaz szívvel higgyünk Benne és kövessük Öt!

Szabó Gyula

Készülj az ige hallgatására

D. DEZSÉRy LÁSZLÖ:

TESTNEK FELTÁMADÁSÁT

1. Kor. 15 hivő magyarázata Ara 2.40 Ft Evangélikus Egyetemes Sajtóosztály ,

LELKESZÍ HIVATALOK FIGYELMÉBE! — Az Evangélikus Egyetemes Sajtóosztály 'közli, hogy a lelkészt hivatalok által elkészítendő »Népmozgalmi és gyülekezeti munka 'kimutatás« nyomtatványai sajtó alatt vannak. Az egyházkerületeik püspökeinek jelhatalmazása alapján kérjük az egyházközségeket, hogy a kimutatások elkészítésével és benyújtásával varjaik be az űrlapok elkészültét. A Sajtóosztály a szükséges mennyiségben minden lelkészi hivatalnak megküldi az űrlapokat, mihelyt aztík a nyomdából kikerülnek.

J. S. BACH:

JÁNOS PASSIÓ

Április 8-án, nagypénteken, este 8 órakor a Deák téri templomban Április 9-én, nagyszombaton, este 7-kor a Bécsikapu téri templomban

Közreműködik:

M. Molnár Éva, Tiszay Magda, László Margit, Kaposy Andor, Melis György és Littasy György

LUTHERÁNIA

1. Móz 14, 17—20.

IGAZSÁG FEJEDELME. Abrahám Mamre tölgyesében sátorozva egy a véres csatákból menekülőtől azt a hírt vette, hogy testvérének fia, Lót, egész családjával és mindenével együtt fogságba esett. A békeszerető Ábrahám nála szokatlan dologra határozza el magát: 318 kipróbált és felfegyverzett legényével felkerekedik és ülr dözőbe veszi a harcokban bizonyára elfáradt, hazafelé vonuló csapatokat. Kitűnően alkalmazott 'harci csellel rajtaütést hajt végre és szétszé- leszti azokat. Lót kiszabadul. A győzelmesen visszatérő Ábrahámot a királyok völgyében Sálem királya fogadja, megköszönve neki alattvalóinaik megmentését. Ábrahám egész természetesnek tartja, hogy neki királyok hódolnak. Ahogyan nem okozott neki sok fejtörést, hogy az adott pillanatban Lót érdekében beleavatkozzon a történelem folyásába, úgy most az ünnepi fogadtatást sem utasítja el. Az évezredek távoli ködében eltűnnek az akkori történelem részletei és csak a lényeges vonásokat láthatjuk. Ábrahám a béke embere volt, Isten barátja, amikor azonban az igazságot meg kellett védelme™: a hódító igazságtalansággal szemben, nem tért ki a nehéz feladat elől, hanem, mint király véghezvitte Isten igazságos ítéletét.

békesség királya. Meikisédek titokzatos alakjából is csak a lényegeset mutatja meg a mai ige. Neve, székhelye és tette mindent megmondanak róla. Neve azt jelenti, hogy »az én királyom igazságos«. Lakóhelye pedig Sálem, ami azt jelenti, hogy békesség. Cselekedete pedig az volt, hogy az élő Isten, nevében megáldotta Ábrahámot és bizonyára ősi szokás szerint a győztesnek kijáró tisztelettel vitt eléje kenyeret és bort. Csodálatos találkozás! Szolgálnak egymásnak: Melkisédek áldással, kenyérrel és borral, Ábrahám pedig tizedet ad mindenéiből Melki- sédeknek.

IGAZ FŐPAP. A paptól joggal

várták el már a régi időkben is, hogy az Isten akaratának megvalósítója legyen. Ezért csak ő léphet Isten színe elé. Tiszte ősidőktől kezdve abban állt, hogy közbenjárjon Isten és ember között. A papi tiszt minden magasztossága mellett fogyatékos volt. Isten ezért küldött örökkévaló és tökéletes Főpapot nekünk Jézus Krisztusban. Hisz »a bekoknak és tulkoknak vére« nem képes minket megtisztítani a bűntől. A pap tisztasága, bűntelensége sem volt tökéletes. Maga az a tény pedig, hogy szükséges a közbenjárás, csak fájóan megerősíti, hogy nincs bűntől való igazi szabadulás. Mert a bűnnek lényege éppen az, hogy távolság van köztünk és Isten között: nincs közösségünk Övele. Ezért Melkisédek és Ábrahám papsága minden nagysága és dicsősége mellett, eltörpül, elhalványul Jézus Krisztus igazi főpapsága mellett, aiki önmagát áldozva szerzett örökérvényű engesztelést minden embernek, egybekapcsolva mindnyájunkat Istennel, örvendezve válthatjuk a mai napon: az én Krisztusom igazságos, a békesség fejedelme!

Tessényi Kornél

Jézus rám tekint — Lk. 22, 61/a.

Péter a szenvedés történetéiben a legbátrabb és a iegvakmeröbb. Mindenáron meg akarja védeni Mesterét. Még az életét is odaadná érte;

Jézus rátekint Péterre. Ebben a szánalomra méltó helyzetben Jézus tekintetében két dolog van.

Megítéli Péter magatartását s ugyanakkor megítéli az én magatartásomat. Látja azt is, amit csak gondolatban vétkeztem ellene. Hallotta gyáva szavaimat is. Az ő tekintete teljesen megsemmisít engem s rádöbbent arra, hogy mennyit vétkeztem ellene.

Fel is emeli Pétert Jézus tekintete. A bűnbánatnak a könnyeit hullatja, de már megkapta a bűnbocsánatot. Amikor Jézus tekintete elitéi, egyben fel is emel. Nagyon jó belenézned Jézus megbocsátó tekintetébe, mert ha el is ítél bűneid miatt, de ugyanakkor adja a bünbánat kóny- nyein keresztül a bűnbocsámát örömét is.

ADJUNK HALÁT, hogy Jézus életünk minden fontosabb, eseményénél ránk tekint. Adjunk hálát az igéért, amelyben ítéletét és bűnboesánatát közli velünk.

VALLJUK MEG, hogy sokszor nem merünk Jézus tekintetébe nézni — hogy megérdemeljük e tekintet ítéletét.

KÖNYÖRÖGJÜNK azért, hogy Jézus tekintete nemcsak ítélet legyen a mi számunkra, hanem bűnbocsánat is —, hogy így készüljünk fel a közelgő nagy ünnepekre, amikor a »Fő vérző sebekkel« új életet kínál nekünk. Jeszenszky Tibor

HETI IGE: »Én öérettök odaszentelem magamat, hogy ők is megszenteltekké legyenek az igazságban« Jn. 17, 19.

Március 27. Vasárnap — Jn. 8, 46—59.

Az írástudók és farizeusok, akik a házasságtörő nőt Jézus elé hurcolták, kénytelenek belátni, hogy a bűnös embernek nincs joga ítéletet mondani bűnös embertársuk felett. Megszégyenülésüket növeli Jézus erőteljesen vádló szava, melyből megérthetik, hogy Istentől való születettségüket csak azzal igazolhatják, ha megtartják Isten beszédét. Ez számunkra az örökélct útja.

Március 28. Hétfő — Zsid. 7, 23—27.

A szent, ártatlan, szeplőtlen Főpap, akinek nincs szüksége arra, hogy napról-mapra előbb önmagáért, vigyen áldozatot, azután a népért, örökkévaló, »mindenha él«. Ö az Újszövetség egyetlen tökéletes főpapja, akin nem fog a halál s ezért üdvözítheti azokat, aikik általa járulnak Istenhez.

Március 29. Kedd — Jn. 7, 1—13.

Jézus Isten egyszülött szent Fia. De ezt még a saját atyjafiai sem hitték. Nem, mert hatalma, és dicsősége rejtve volt előttük. Még nem jött el az ő ideje.

Március 30. Szerda — Jn. 13, 31—35.

Judás már kiment, hogy végrehajtsa gonosz tervét, Jézus mégis megdicsőüléséről beszél. Ez már az Ö ideje. Végrendelkezik. A szeretet új parancsolatját adja tanítványainak, mely tényleg új abban fogalmazásban és azzal a tartalommal, ahogy Ö hagyja rájuk, hogy a világ előtt beszédes ismertető jegyük legyen.

Március 31. Csütörtök — Zsid. 10, 1—10.

»íme, itt vagyok, hogy cselekedjem a te akaratodat«. A fiúi engedelmesség szava ez, mellyel Jézus felajánlja magát, hogy az évenként hozott engesztelő áldozat, az égő és bűnért való áldozat helyett önmagát áldozza fel tökéletes áldozatul. Amit a bikák és bakok vére nem tehetett meg, Jézus vére eltörölte bűneinket.

Április 1. Péntek — Jn. 11, 47—55.

Kajafás főpap — nem magától, hanem mivel abban az esztendőben főpap volt — öntudatlanul is jövendőt mondott ítélet helyett. Boldog jövendőt mindazoknak, akik Jézusnak, az egynek feláldozása által életet nyerteik. De boldog jövendőt az »egész népnek«, mert az Istennek ama Báránya elveszi az egész világ bűnét.

Április 2. Szombat — 2. Móz. 32, 30—34

Mindenki a maga bűnéért felel és bűnhődik. »Aki vétkezett ellenem, azt törlőm ki az életnek könyvéből.« Hiába ajánlja fel magát, életét Mózes, az ő odaáldozása nem válthatja meg a népet, nem szerezhet neki bűnbocsánatot. De eljött az, akinek odaáldozott élete elég volt az egész világ bűneiért. Jézus bűnhődött értem, hogy engem ki ne töröljön Isten az élet könyvéből. Ruttkay-Miklián Géza