Evangélikus Élet, 1955 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1955-03-20 / 12. szám
XX. ÉVFOLYAM. 12. SZÁM 1955. MÁRCIUS 20. '«Vr-K T.i V A N G tL I Kü S H E T I L A P ARA: 1,40 FORINT „ÉRETTÜNK... 99 TPGYSZERŰ TANÍTÁS. Hase Károly híres egyháztörténész, amikor ^ egyszer az Úrvacsora körüli vitákkal és harcdkiloal foglalkozott, ie- hangoltan állapította meg: »így lett a szeretetvacsora Eris almájává,« viszályok gyümölcsévé az egyházban. Ezekért a viszályokért többnyire Luther makacsságát szokták okolni. Pedig Luther igen egyszerűen tanított az Úrvacsoráról. Csupán a Szentíráshoz ragaszkodott teljes hűséggel. Aki előveszi hitvallási irataikat, a Kiskátét és a Nagykátét, az látja ennek igazságát. Egyházunk tanítása is igen egyszerű és ez az egy dolog jellemzi: hűséges ragaszkodás az igéhez, Krisztus szereztetési igéihez, melyen áll, vagy bukik minden. ÉRETTÜNK. Ez a szó cseng ki a szereztetési igékből csodálatos tisztaságban. így mondta Jézus nagycsütörtök ünnepi csendjében tanítványainak, amikor a szentséget szerezte: »Ez az én testem, mely érettetek megtöretik... E pohár amaz új szövetség az én véremben, mely tiérettetek kiontatilk.« (1. Kor. 11, 23—26., Llk. 22, 19—20.) A búcsú szavai még emberi újaikról is megfontolt és tömör szavaik, Jézus az utolsó vacsorán minden emberi beszédnél megfontoltabban és tömörebben mondja el a testamentumát tanítványainak. És ezt az igét: »Érettetek« igen erősen a tanítványok szívére akarja helyezni. A tanítványok a hit kemény próbatétele előtt állták. A Messiás szenvedésének és halálának tanúi lesznek. Már szenvedése bejelentésére is megbotlottak hitükben, amint böjt első vasárnapja oltári textusában hallottuk. (Mt. 16, 21—27.) Megmarad-e Jézus Krisztusba vetett hitük, ha keresztfán látják őt? Nem gondolják-e magukban azt, hogy elbukott a Messiás és betelt rajta az örök emberi sors? Nem esnek-e kétségbe, hogy vége minden drága ígéretnek: bűnbocsánatnak, életnek, feltátmadásnák, üdvösségnek? Ezért vette Jézus halálának jegyét: a kenyeret és bort és kiosztotta közöttük. Külön a testet és a vért. Halálára emlékezzenek a megtörött testben és a ikiontott vérben. És amikor nekik ajándékozza a kenyérben és borban testét és vérét, elhangzik ajkáról a rendeltetés igéje: Érettetek. Figyelmezteti őket ez árrá, hogy halálában nem a közönséges emberi sors telt be. Ö teszi le hatalommal az életét övéiért. így hallottuk böjt második vasárnapja oltári igéjében is: az Űr szolgája ö, aki azért jött, hogy életét adja váltságul sokakért. (Mt. 20, 20—28.) Isten iránti engedelmességből vette magára a keresztet. (Fii. 2, 6—8.) Isten Báránya Ö, áki a világ bűneit hordozza. (Böjt 3., Jn. 1, 29—30.) Főpap Ó, egyszemélyben áldozó és áldozat, aki engesztelési szerez a nép bűneiért. (Böjt 5., Zsid. 2, 17—18.) Halála érettünk történt. Áldozati halál, melynek gyümölcse bűnbocsánat, élet és üdvösség, HATALMAS SZŐ ez az »érettünk« és amikor elhangzik éppen a keresztre feszített és érettünk meghalt Krisztusban való hitet ébreszti mibennünlk. Elmondja Jézus, mert ezen a hiten múlik élet és halál, kárhozat és üdvösség. AJÁNDÉKOZÓ IGÉK ezelk, mert ezek által lesz mienk a kenyérben és borban Krisztus valóságos teste és vére, vela és benne pedig a bűnbocsánat, élet és üdvösség. Ragaszkodj hiteddel ezékhez az igékhez. »Ezek az igék alkotják a szentség főrészét«, mondja Luther a Kiskátéban. Majd később így szól: »Az igazán méltó és jóLkészült, aki hisz ebben az igében: Érettetek.« A Nagykátéban pedig így szól: »Mármost, alki magára veszi ezeket a szavakat és hiszi, hogy igazak, az elnyerte.« Elnyerte a szentség drága ajándékait: bűnbocsánatot, életet és üdvösséget. KRISZTUSSAL VALÓ KÖZÖSSÉGÜNK. Még egy nagy próbatétel előtt álltak a tanítványok és állunk mi is. A 1kereszthalál után Jézus feltámadt és mennybement. Mennybemenetele elválás? Itthagyta övéit és itthagy miniket, akikért mindent Odaadott? Meg kell szakadnia az élet forrásával való kapcsolatunknak? Nem. A Krisztussal váló közösségünk megmarad. Ezért adja nekünk testét és vérét. Ezért olyan drága nekünk a szerzés igéjének az a másik szava: »Ez az én testem« és »e pohár amaz új szövetség az én véremben«. így igaz, mert Ö mondja. Szent titok ez, mely előtt meghajtunk és mely fölött nem akarunk emberi balga magyarázatokkal úrrá lenni. Ö nyújtja és mi vesszük, hogy közösségünk legyen Vele: az Élettel és Igazsággal. .És úgy valljuk egyszerűen, ahogyan ö mondta: »Az öltáriszentség Jézus Krisztus valóságos teste és vére kenyérben és borban, melyet Krisztus maga azért rendelt, hogy azt mi, keresztyének együk és igyuk.« így mondja Luther a Kiskátéban. És valljuk Iraeneusszal, a régi egyházatyával: »Amint a földi kenyér Isten választásánál fogva többé nem közönséges kenyér, hanem hálaadás áldozata, két dologból lévén: földiből és mennyeiből, úgy a mi testünk is, vévén az úrvacsorát, többé már nem elveszendő, hanem a feltámadás reménységét bírja.« Az úrvacsorában Krisztus a mienk és mi a Krisztusé vagyunk. Áldott közösség, melyből bűnbocsánat, élet és üdvösség fakad. Bottá István B aa ■ ■ ■ ■■ ■ ojti örömünk Böjtben minden oly halk, csendes, finom. A vallásos élet külső megnyilvánulásai az egyházban mind bűn- bánatra, elmélyedésre indítanak. Ehhez a hangulatihoz alkalmazkodik az dltár tompa, lila színe, de különösképp az egyre inkább Krisztus keresztje felé mutató, és a keresztyén ember figyelmét az Ö szenvedésére emlékeztető igék. Mégis, van egy vasárnap, mely mintha nem illene böjtbe. Ez a felirata: Laetare, azaz: Örüljetek! A kereszt felé «Urát kísérő, a böjtbe egyre inkább behatoló gyülekezet — örüljön. Miért? Nem meglepő böjt közepén örömről beszélni? Krisztus halála, szenvedése, a böjti csend, hogyan fér össze örömmel, újjongással? Mert bizony igaz, hogy Krisztus feláldozta magát a kereszten, átokká, bűnné lett. Ott függött a két lator között és szenvedett testben, lélekben, s azután meghalt. Igaz, hogy ö lett a világ legnagyobb »bűnöse«, hiszen mindnyájunk bűne rajta van. De az is igaz, hogy mindehhez hozzátartozik még egy szó: Szenvedett énérettem. Átokká, bűnné lett miérettünk. Magára vette bűneimet, hogy én ő általa igaz lehessek. Ez az egyéni öröm azonban teljességét csak a gyülekezetben éri el. Az óta is Krisztus keresztjének evangéliumából él az egyház népe, ez táplálja a gyülekezeteket. Ez a golgotái kereszt az egyház és benne a gyülekezet létrejöttének, megtartásának és szolgálatának a forrása. Az egyház, a gyülekezet öröme végső soron az úrvacsora közösségében válik a legmegragadóbb valósággá Ilyen rajtunk kívül végbement, történelmi forrásból. Krisztus keresztjéből fakad a mi böjti, szívbeli, egyéni és gyülekezeti örömünk. Fábry István Az Egyházegyetem Tanácsának, az Országos Esperesi Értekezletnek és a Teológiai Akadémia tanári karának együttes ünnepi ülése hazánk felszabadulásának tizedik évfordulója alkalmából Mint jelentettük, az Egyházegyetem Tanácsa, az Országos Esperesi Értekezlet és a Teológiai Akadémia Tanári Kara március 15-én, kedden déleló'tt együttes ünnepi ülést tartott hazánk felszabadulásának tizedik évfordulója alkalmából. Az együttes ülés kezdetén Gyöngyösi Vilmos esperes, az Egyházegyetem főjegyzője imádkozott és igét olvasott, majd Mihályfi Ernő egyetemes felügyelő mondott megnyitó beszédet. Ezután D. dr. Vető Lajos püspök mondott ünnepi megemlékezést, majd D. Dezséry László püspök előadása következett. Az ünnepi ülésen felszólalt Welt- ler Rezső esperes, egyetemes presbiter, az Egyházegyetem Tanácsa nevében. Mekis Adám esperes az Országos Esperesi Értekezlet nevében és dr. Pálfy Miklós dékán a Teológiai Akadémia tanári kara nevében. Az ünnepélyes ülés ezután a Magyarországi Evangélikus Egyház ünnepélyes nyilatkozatát tárgyalja. Az együttes ünnepi ülésen elhangzott felszólalásokat és egyházunk ünnepélyes nyilatkozatát következő számunkban ismertetjük. Az Egyházegyetem Tanácsa, az Országos Esperesi Értekezlet és a Teológiai Akadémia Tanári Kara március 15-én délután és március 16-án egész nap munkaülésen foglalkozott egyházi életünk számos aktuális problémájával, majd az itteni megbeszélések alapján az Egyházegyetem Tanácsa nagyjelentőségű határozatokat hozott. Az Egyházegyetem Tanácsának tanácskozásait ugyancsak következő számunkban kezdjük meg ismertetni. A KERESZTYÉN QONDVISELÉSHIT »LAETARE« VASÁRNAPJÁN, a böjti vasárnapok sorában. Isten világmegváltó kegyelmének örömhíre veti előre sugarát, »Laetare« vasárnap örvendező jellege a Krisztustól tanult gond viseléshit és Istenben való bizodalam öröméiből származik. Ezt az ősi hagyományt követte egyházunk, amikor »Laetare« vasárnap főistentiszteletén a szószéken arról prédikáltál, hogyan terített asztalt Isten gondviselő szeretete a pusztában bolyongó Izrael népének. (2. Móz. 16. 13—15.), az oltári igében pedig az evangéliumiból Jézus Krisztus magára mutató szavát szólaltatja meg: »Én vagyok az életnek kenyere«. (Ján. 6, 30—40.) »Laetare« vasárnap minden igéje tehát egy irányba utal bennünket, a keresztyén gondviseléshit irányába, amibe éppen azért szövődik az öröm motívuma, mert gondviseléshitünk szoros egységet alkot váltsághitünkkel. A FÖLDI KENYÉR KÉRDÉSE IS beletartozik Isten gondviselésébe, erre tanította Mózes Izrael népét. Ö nem tartja magához méltatlan dolognak a testi élet kérdéseivel való törődést, hanem gondja van az emberek jólétére és táplálására. Az az Isten, akit Jézus Krisztusban mennyei Atyának ismertünk meg, a mindennapi élet kicsiny dolgaiban éppepúgy gondunkat viseli, mint a világkormáinyzás . hatalmas dolgaiban. Benne való hitünk a mindennapi életben legfőképp mint gondviseléshit, mint Isten atyai szeretettben, jóságában való bi- zodalom érvényesül s válik életformáló erővé, sőt életfenntartó hatalommá. Isten jósága és gondviselése mindig tényekkel és az élet gondjaival kapcsolatban nyilvánul meg. Ebben a gondviseléshitben minden adományára rámutathatunk Mózes szavával: »Ez az a kenyér, amelyet az Űr adott nektek eledelül«. A BIBLIA SZÓHASZNÁLATÁBAN a kenyér fontosságát mutatja, hogy az izraelita mindenféle étkezést általában »kenyeret enni« kifejezéssel jelöl meg. Ennek a bibliai szóhasználatnak a nyomán szélesíti ki Luther a Miatyánk negyedik kérésének (»a mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma«) kis- kátébeli magyarázatában a kenyér fogalmát, amikor erre a kérdésre: »Mit jelent a mindennapi kenyér?« azt a választ adja, hogy ide kell számítanunk mindazt, ami a test és élet táplálására tartozik s ezek közt felsorolja nemcsak az ételt és italt, hanem a jó családi életet, jó kormányt, a békét, a jó rendet, az egészséget, stb. LUTHER A NAGYKÁTÉBAN a Miatyánk negyedik kérésével kapcsolatban pedig azt mondja a kenyérről, hogy »bár e szó rövid és egyszerű, mégis sokat felölel. Mert amikor a mindennapi kenyeret említed és kéred, kéred mindazt, ami a mindennapi kenyérhez és annak élvezéséhez tartozik, s viszont kéred mindannak eltávolításiát, ami azt hátráltatja«. Ez azt jelenti, hogy keresztyén életszemléletünk kiterjed az egész látóhatárra, az élet teljességére. OLTÁRI IGÉNK AZ ÚJSZÖVETSÉG FÉNYÉBE ÁLLÍTJA ószövetségi textusunkat. Az írástudók szerint a messiási kor ismertető jelei közé tartozik az, hogy meg fognak ismétlődni azok a jelek, amelyek az első szabadítás, t. i. a mózesi sza- badítás idején történtek. Így várták azt. is, hogy a. messiási üdvkorban ismét manna, mennyei eJedel száll majd alá felülről. Jézustól is ilyen mennyei jelt kívántak. Jézus arra hivatkozik, hogy annak idején sem Mózes adta a kenyeret, hanem Isten, aki most még becsesebb ajándékot nyújt. Egyszülöttjét adja a világnak, hogy ö legyen »az életnek kenyere«. Jézus, az Élet Kenyere nem a múlandóság számára táplál bennünket, hanem az örökéletre. Teste és vére az Űrvacsorában ma is az üdvösség tápláléka mindazoknak, akik hisznek benne. A KERESZTYÉN GONDVISELÉSÜKBEN így tartozik össze a földi kenyér és a lelki eledel. Az az Isten, aki miniket eltart s akinek szívén fekszik a földi jólét és az embereik földi boldogulása, az az Isten gondoskodik üdvösségünkről is, és az az Isten teríti meg nekünk az úrvacsorái asztalt is, ahol az élet kenyerét, Jézus Krisztust adja nekünk. Keresztyén gondviseléshitünknek ezt a kettősségét hűen meg kell őriznünk. Az ige fényében helytelen dolognak bizonyul az az álláspont, amely Istennek csupán a földi dolgokban való gondviselésről tud, de ugyanakkor helytelen az a magatartás is, amely viszont csak a lelki tényezőt emeli ki s felelőtlenül kezeli az emberek földi bcúdogulósáinak kérdését. Ahol a váltsághit hiányzik, ott a gondviseléshit, elvesztette egyetlen szilárd, megingathatatlan alapját, viszont ahol a gondviseléshit hiányzik, ott a váltsághit legfontosabb vonása, az emberszeretet megy veszendőbe. Keresztyén gondviseléshitünk csak ebben a bibliai kettősségben válik teljessé. Egyik a másik nélkül csonka lenne. Dr. Ottlyk Ernő Önfeláldozó szeretet Ján. 15. 13. Jézus főpapi munkáját, életének a feláldozását állítja tanítványai elé, s ezáltal a Vele közösségben élőket elkötelezi az önfeláldozó szeretetben való járásra. A böjtben élő keresztyén embernek Jézus önfeláldozó szeretete elkö- telezés és példa az önfeláldozó, szerétéiből fakadó áldozatos életre. Az önfeláldozó szeretet önmegtagadást, önző egyéni életcéljaink feláldozását jelenti felebarátainkért. Amint a gyertyaszál bevilágítja a sötét szobát, így kell nekünk is önmagunkról is szinte elfeledkezve, a magunk egyéni vágyait megtagadva, fáradhatatlanul szolgálni szeretetben a másik embernek. Szeretni — ennek az igének a megvilágításában nem egyszerűen ro- konszenvezés, érzelem, hanem önmagunk odaadása a másik ember javára. Azt jelenti, hogy vegyük észre felebarátaink gondját, baját, problémáit és szívből jövő cselekedetekkel segítsük, támogassuk, könnyítsük j életét. Tudjunk lemondani egyéni érdekeinkről a másik ember érdekében, — ez az igazi keresztyén önmegtagadás. Jézus értünk való cselekedete az önfeláldozás legmagasagabb foka. Az élet feláldozása a legtöbb, amit ember adhat a másikért. Az igazán emberi élet áldozatos élet. Az anya feláldozza szeretetét és egész életét gyermekeiért. Az apa munkáját, erejét áldozza családja boldogulásáért. Hivatásunk és kötelességünk teljesítése közben mindnyájan tudásunk legjavát adjuk a közösség javára, hazánk felvirágoztatására és védelmére. A keresztyén embertől Jézus azt kívánja, hogy az általános emberi szolgálat mellett tudjon áldozatot vállalni a gyülekezetben és ezen keresztül is az az emberi közösségért, melyben él. Luther örökérvényű szavai szerint: Felebarátunk Krisztusaivá legyünk! A mindennapi élet sokszínű követelésében kell megvalósulnia bennünk és általunk Jézus áldozatos szeretetének. Jézus főpapi áldozata a mi erőforrásunk. Részesülünk áldozata bűntörlő erejében. Hitünk által közösségben vagyunk Vele. Engedjük, hogy az Ö szeretete tegye késszé szívünket az önfeláldozó életre, a szeretetből fakadó szolgálatra, a szüntelen jó cselekvésre. Garami Lajos ÉN VAGYOK AZ ÉLETNEK AMA KENYERE
