Evangélikus Élet, 1955 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1955-03-06 / 10. szám

EVANGÉLIKUS ELET S BÖJTI INDULAT 0 Böjt második vasárnapjának az epistolája, Fii 2, 6—8, egyfelől rámutat a keresztihez vezető út szé­dületes mélységeire, másfelől fel­tárja azt az indulatot, ami Jézust az Istennel egyenlőség dicsőségéből a kereszthaláil gyalázatába alázkodó útján vezette. Ki tudná lemérni, vagy felfogni Isten cselekedetét azon a távolságon, ami ott feszül »az Istennel egyenlő« és »a keresztfának haláláig« — bib­liai kifejezéseik között! De nézzük az indulatot, amivel Isten Fia ezt az el- képzedlhetetlenül gyötreknes utat megjárta, és feltárul előttünk Isten mentő szeretettnek egész mélysége. Mik Jézus indulatának, belső magatartásának a vonásai? Nem tekintette zsákmánynak, hogy az Istennel egyenlő. Pedig ez volt számára az egyetlen, igazi, ter­mészetes, őt megillető létforma. Ö az egyetlen, akinek az Atyával való zavartalan életközösség öröktől fog­va »jogos« tulajdona s aki ezt a kö­zösséget zavartalanul élheti is, mert nem zavarhatja meg a bűn. Jézus mégsem tekinti ezt az Istennel egyenlőséget úgy, mint ami egészen és csak az övé s amit a maga javára kihasználhat. Feladta azokért, akik Isten nélkül, vagy Isten haragja alatt sínylődtek. Emberekhez hasonlóvá lett. Ez je­lenti a nagy mélységet. Több lép­csője van ennek az útnak, önmagát megüreeíté. Mindent odaadott, ami őt az emberektől megkülönböztette. Magára vette az egész emberi élet bűneit. Rászorult másokra, kísérté­sektől szenvedett, alávetette magát a törvénynek azokért, akik a tör­vény szolgaságában nyögnek. Mint ember, engedelmes volt. Cso­dálatos engedelmesség! Nincs benne semmi kényszer, hanem csupa tuda­tos önkéntesség. »Van hatalmam le­tenni és van hatalmam mastartani azt«, mondja az életéről. Milyen ma­gától értődő természetességgel mond­ja tanítványainak az utolsó jeruzsá- lemi út előtt: Imé, felmegyünk Je­ruzsálembe... Itt járt-kelt a földön a bűnösök és paráznák között és nem éreztette velük, hogy szenved. Nem igényelt magának megkülönböztetett bánásmódot, részvétet sem, de sírt azok miatt, akik nem hittek benne, így engedelmeskedni csak az tűd, akit erre Isten bűnösökhöz lehajtó szeretete indít! Miért mondja el mindezt a mai epistola? Mert Pál apostol, mi­kor a fiiippi gyülekezetét egységre, szeretette inti, Krisztusnak ezt az indulatát állítja elé példaképül: Az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban. Krisztus köve­tése, a böjt kereszthez vezető útja tehát a gyülekezetbe vezet. Még az útnál és cselekedeteknél is fontosabb az indulat. Az igazi böjt nem ma­gányba kerget, hanem emberek közé, a gyülekezet be visz. Felvet azonban ez az ige a szá­munkra tnég néhány kérdést. Nem tekinted-e zsákmánynak azt, ami Isten kegyelmi ajándéka, hogy az Űr világosségában járhatsz s e világosságot élvezve Ítélettel gon­dolsz azokra, akiknek még nem ra­gyogott fel ez a világosság? Tudunk-e mi bűnös emberek az emberekhez igazán hasonlókká len­ni? Különös kérdés, de fel kell, vetni, mert mi sokad Íjuk a bűnöstől bűnö­sig vezető utat, Krisztus ellenben nem sokailotte az utat a menny fényesé­gétől a bűn nyomoráig. Krisztus vál­lalta a hasonlóságot, mj sokszor szé- gyaljük. Pedig a vergődő emberek­nek nem angyalokra, nem is hithő- sökre, hanem krisztusi indulatéi, egé­szen és csak emberekre van szüksé­gük. , Tudunk-e mi egészen engedelme­sek lenni? Nincs-e a szolgálatunk­ban duzzogás és keserűség ki nem elégített igényeink miatt? Valba- s önteltségünkben nem tartjuk-e sSt- azor áldozatnak, hogy itt élünk a bű­nös világon s a szolgáló szeretet örö­me helyett valami fanyar kényszere­det tség rí le rólunk? Nem leptez-e le ez bennünket, hogy minket nem az önmagunk megüresítésánek, ha­nem önmagunk farizeusi hangsúly- változásának az indulata vezet? A világ is böjti indulata ke­reszténységet vár. Más keresz- tyénség nem lehet gyümölcsöző. Isten igéje az egyháznak is azt mondja: az az indulat legyen benned, mint volt a Krisztus Jézusban, mert Krisz­tusért követségben járni csak ilyen indulattal lőhet. Uram, add nékünk azt az indulatot, amely volt Tebenned! Joób Olivér Kántorképzésünk Befejeződött a Déli Egyházkerület íMandák Intézetének« XI. háromhó­napos alapfokú kántorképző tanfo­lyama Foton. A tanfolyam hat nö­vendéke február 21-én délután négy óra hosszat tartó alapos vizsga ke­retében adott számot az elvégzett munkáról. A növendékek teljesen kezdőkként indultak el a tanfolya­mon, hangszerismeret nélkül. Leg­többjénél azonban — különösen a fiatalabb nemzedéknél — örvende­tesen lehetett megfigyelni az általá­nos iskolai énektanítás színvonala emelkedésének hatását. Valamennyi kántorképzős eljutott addig, hogy a tanfolyam végén a fóti gyülekezet istentiszteletén játszott az orgonán, természetesen pedál használata nél­kül. Többen önállóan látták el az egész liturgia orgonajátékát. Volt a növendékek között olyan is, aki há­rom hónap alatt 36 korái hibátlan előadását tanulta meg. Ezt a kora reggeltől estig tartó szigorú időbe­osztással végzett munkarend tette le­hetővé. Név szerint a következők végezték el a tanfolyamot: Czéh Erika, Cseres­nyés Sándor, Egyed Irma, Kis János, Turczer Judit és Valent Júlia. A vizsgán részt vettek a növendékek hozzátartozói és gyülekezetük érdek­lődő néhány tagja is. Legtöbben tá­véiról utaztak fel erre az alkalomra. Benczúr László püspöki titkár és mint zenei szakértő — weitler Jenő karnagy látták el az elnöki tisz­tei Hafenscher Károly a »Mandák Intézet« igazgatója, Vető Béla, a Luther Márton Intézet igazgatója, Muntag Andor és Kis János a tan­folyam előadói adták ki a vizsgatéte­leket. Legnagyobb érdeklődéssel a növendékek harmóniumjátékát kí­sérték, A harmóniumoktatást Kis János, az intézet gondnoka végezte. Benczúr László püspöki titkár záró szavaiban az előadóknak és a növen­dékeknek megköszönte a hűséges munkáról tanúskodó szép eredményt. Á vizsga elején felolvasott igéhez (Fii. 4, 4—9) kapcsolódva a többi között a következőiket mondotta: örüljetek! — ez Jézus közelségé­nek végső kicsengése. Mindenkor öröm az Ő közelsége. Ezért: minden­kor örüljetek! — Minek örüljünk ma? Annak örüljünk, hogy ezzel a vizsgával is megerősített Isten ben­nünket afelől, hogy a mi egyházun­kat éneklő egyháznak tekinti és azzá is akarja tenni. Azt akarja, hogy az ő jóságos és irgalmas szava vissz­hangot találjon szívünkben. Az ének­újabb eredménye lő egyház az ige visszhangja a föl­dön. Az igének van egy másik felhívása is hozzánk: A ti szelídlelkűségtek ismert legyen minden ember előtt, Ezzel alázatra, józanságra int ben­nünket Isten. — A most végzett nö­vendékeket arra figyelmezteti, hogy ne tekintsék magukat kész kánto­roknak, képezzék magukat szorgal­mas továbbtanulással. Szívesen vál­laljanak szolgálatot, ha a gyülekezet erre megkéri őket, de ne tekintsék alkalmazásra való jogigénynek vég­zettségüket. — Azokat, akik a kán­torképzés ügyében fáradoznak egy­házunkban, arra figyelmezteti az ige, hogy bármilyen szerény keretek között végzik is szolgálatukat, an­nak jelentőségét mindig érezzék át. Ugyanakkor szép eredmények láttán és jó reménységet hordozva szívük­ben, ne gondolják azt, hogy egyhá­zunkban a kántori szolgálat és a kántorképzós ügye megoldott kérdés. Nagy feladatok állnak előttünk. Gon­doljunk csak arra, hogy gyülekeze­teinket nevelni és tanítani kell a helyes és szép éneklésre, az énekes- könyv új kiadása a kiválogatott, sze­retett és ismert régi énekeiéhez új, részében szépszámmal csatol új éne­keikéit is. Ezek megismertetése és megtanítása nem kis feladat. Figyelmeztetés ez az ige egész éneklő egyházunk számára. Azokat, akik szeretnek énekelni egyházunk­ban és akiknek szívügye, hogy sok éneket és új éneket is énekeljenek gyülekezeteink, arra figyelmeztet, hogy becsüljék meg a himnológusok, az énekszakértők kutató és kritikai munkáját. Az ő szolgálatuk nélkül olyanná válnék az evangélikus egy­ház éneke, mint a bővizű folyam, amelynek nincs partja és ezért vize mocsarakban válik állóvá, sekélyessé. — Azokat, akik egyházunk tiszta és az igének megfelelő éneklése felett őrködnek, akik azt szeretnék, ha az evangélikus éneklés méltó maradna nagy és szép hagyományaihoz, a zene­szakértőket és teológusokat, arra fi­gyelmezteti ez az ige, hogy szelíd­séggel tekintsék azt, ha a gyülekeze­tekben az éneklés olykor-olykor kilép medréből. Ha nincs gyülekezeteink­ben éneklő kedv, egyházunk éneklése a legjobb énekeskönyv mellett is és a hozzáértők minden gondos fárado­zása ellenére is egy olyan folyóhoz hasonlít csak, amelynek mély és sza­bályos medre van, de vízhiányban szenved. Ezért örüljetek és legyetek szelíd- lelkűek! Tanítványi lélek Ézs. 50, 4—9. Az ŰR Isten tanúk nyelvét adta nékem, hogy támogathassam az elernyedteket. Igéje felserkent. reggelente éberré teszi fülem, hogy tanítványhoz illően figyeljek. Az ŰR Isten megnyitotta fülem, s én nem álltam ellen, nem vonultam vissza. Hagytam, hogy csépeljék a hátam, hogy szakállam tépjék; arcom nem takartam el gyalázás és köpdösés elől. Mellettem áll az ŰR Isten: nem vallók kudarcot. Így tehát arcomat kőkeménnyé tettem s tudom, nem is vallók szégyent! Közel van, ki engem igaznak Ítél — ki perel hát velem? Álljunk elő együtt! Ki vádol? Álljon mellém! Íme az ŰR Isten megsegít engem, ki mondhat gonosznak? Olyanok leszneik, mint az elnyűtt ruha, mindet megemészti a moly. Fordította; Bodrog Miklós Elsők a szolgálatban Mt 20, 20—28 A pompei ásatások alkalmával a régészek egy olyan szobára bukkan­tak, amelyben kilenc csontvázat ta­láltak és a csontvázak mellett egy halom csillogó aranypénzt. A kilenc ember alkalmasint azért halt meg, mert pénzüket akarták megmenteni. Az önzés nem engedte, hogy fussa­nak és megmentsék élelüket! Az ön­zés pusztít, nem egyszer gyilkol. A böjt nemcsak arra akar minket megtanítani, hogy higgyünk Krisz­tusban, aki meghalt a bűneinkért, de földi életünk célját is teljes fénybe helyezi. A bűnök bocsánatát megnyert ember Istennek hálás ember és ezért felebarátainak örömöt és nem szomorúságot akar szerezni. Nem úgy, mint a két tanítvány anyja, aki olyant kért Jézustól, amivel szomo­rúságot és zavart keltett a többi ta­nítványok között. Jézustól azt kell kérnünk, ami igaz Ű előtte. Isten megmutatta nekünk akaratát örökkévaló törvényében és megmu­tatta az igazságot abban, aki magá­ról mondotta, hogy O az Igazság. Jézus Krisztus az, aki örökkévaló szeretetéből önmagát adta nekünk, a bűnbccsánatot és vele együtt Is­ten sokféle teremtett kincsét. Jézustól úgy kell kémUnk, hogy soha ne szorítsunk háttérbe másokat. Tíz tanítvány szájaíze keserű, mert kettő háttérbe akarja őket szorítani. Az önzés, haszonlesés, pusztít csalá­dok életében, népek életében egy­aránt! Az önzés a bestialitás mélysé­geibe taszítja az embereket. A wei- rnari múzeumban van egy »családi« lámpa, melynek ernyőjét az egyik náci haláltábor valamelyik áldozatá­nak bőréből készítették! Ide jut az önző, haszonleső, elfogult, másokat le­tiporni akaró ember! Jézustól azt kell kérnünk, hogy legyünk elsők a szolgálatban. Luther azt mondotta egyszer, hogy a keresztyén ember mindenkinek készséges szolgája és mindenkinek alá van vetve. Jézus minket nem mások kioktatására, letiprására küld, hanem megsegítésére és szol­gálatára! Jézus minket nem arra hív, hogy uralkodjunk mások felett, vagy előnyökben az első helyet biz­tosítsuk a i tagunk számára, hanem arra, hogy a keresztyén szeretet többletével dolgozzunk, segítsünk ott és akkor, ahol és amikor csak lehet! Jézus Urunk erre mutatott pél­dát: Ö nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem, hogy ő szolgáljon és életét adja váltsá- gul sokakért! A bűmbocsánatot nyert ember há­lás szívű ember, aki örömöt akar szerezni másoknak. Ezt az örömöt szolgálattal szerezhetjük még. Ügy szolgáljuk embertársainkat, mint akik tudjuk, hogy ezzel örömöt szer­zünk Istennek is! Fülöp Dezső Rosier gyártmányú angol­mechanikus kereszthúros koncert- zongora eladó 16.000 forintért Cím a kiadóhivatalban Készülj az ige hallgatására Böjt 2. (Reminiscere) vasárnapja. — Ézs. 50, 4—9. Még böjt elején vagyunk, a mai vasárnapi ige mégis emlékeztet már a böjti idő két legnagyobb eseményére, a Nagypéntekre és Jézus Krisztus feltámadásának ünnepére. A kettő, Nagypéntek és Húsvét álljon a böjt minden percében szemünk előtt. Az Úr szolgája altkor szólalt meg legelőször, amikor a zsidó nép a babiloni fogság hetedik év­tizedét szenvedte. A nép megfáradt hitében és imádságaiban. Ennek u népnek hirdeti Isten szívet-üdítő beszédét. Első tekintetre úgy látszik, mintha elbizakodottság töltené be az Űr szolgáját, amikor azt hangoz­tatja hogy Isten neki bölcs nyelvet adott. Ki merné magáról* azt állí­tani, hogy Isten neki szívet és lelket megerősítő beszédet adott? Az Űr szolgája nem elbizakodatt, hiszen nem magát dicsőíti. Istenre hivatkozik, ö adta neki a bölcs nyelvet. Szerinte az a bölcs, aki hallgat Isten tanítására és mér korán reggel Istenre néz és fülét az Űr beszé­dére irányítja. Még az Istenre való figyelés készségét sem magának, hanem Istennek tulajdonítja, aki őt már korán reggel figyelésre ser- Ifenti fel. Magáról csak annyit mond, hogy ő nem volt engedetlen Isten beszédére és nem fordult el attól. ' Az Űr szolgája boldogan állapítja meg azt, hogy a megfáradt lelkek az Úr beszédének a nyomán megerősödnek. Ez az ő szolgálatának nagy öröme Nem a maga gondolatait hirdeti, nem a saját maga vigasztalását keresi, hanem népének szolgálatára indul. Hirdeti Isten beszédét, amnaJk a népnek, amely a hosszú fogság legválságosabb idejét élte, amikor már minden emberi reménység összeomlott és a vallásos erőfeszítések keserű csalódása szorongatta a szíveket. Szolgálata nem volt egyszerű, mert mialatt egyesek az ö szolgálata nyomán új reménységre támadtak, mások szembeszálltak vele. az Ür igazi szolgája, aki nemcsak Izraelt, hanem az IXI I5Z.I US egész világot megváltotta. Ö nemcsak hátát adta oda a verőknek, hanem megalázta magát egészen a keresztfa haláláig. Általa nemcsak azt tudjuk, hogy Isten közel van hozzánk, hanem, hogy vele van közösségünk és hogy általa örök életet is ajándékozott nekünk. Halálával nem vallott szégyent, hanem az lett dicsőségévé. Előtte meg kell hajolnia minden térdnek. Krisztus által mi is Isten szolgáivá let­tünk és szolgálatunkat abban a bizonyos hitben és reménységben végezhetjük el, hogy annak nyomán az igazi életet ma kereső népek megtalálják az egyetlen végső választ a sok gyötrő kérdésre. Ehhez szük­séges, hogy naponként tanuljuk az igét és nyitott füllel figyeljük Isten­nek hozzánk szóló üzenetét, kutassuk akaratát és engedelmeskedjünk neki. Tudjuk, hogy a hű szolga útja Krisztus útja: Nagypénteken át *—* Húsvét felé! Tessényi Kornél Látni Istent — 2. Móz 33, 11—23. Örök vágya az ebmernek: látni Istent. Ennek az érdekében sok min­dent megtesz, mégis vágya sokszor kielégítetlen marad. Ugyanaz a vágy, mint amelyik Jézus felé hangzik el: Csinálj csodát! De Jézus ott a keresz­ten nem tesz csodát. Istent látnunk csak akkor lelhetsétges, amikor »kedvet találtál sze­meim előtt« — mondja az Űr. Csak akkor láthatod meg Öt, amikor Ö ezt megengedi a te számodra, ö ad erre lehetőséget, de csak úgy, ha életed Isten előtt kedves. Milyenek a cselekedeteid és a gondolataid? Csak a dicsőségét láthatod meg. Az Isten Jézus Krisztusban megmu­tatta az Ű dicsőségét. Ez a dicsőség nemcsak a betlehemi bölcső felett ragyog, hanem a golgotái kereszt felett is. Csak egyet tehetsz: állj a kősziklára! Csak Krisztusban és Krisztus által láthatod meg az Atya dicsőségét. ADJUNK IIÄLÄT Istennek, hogy Jézus Krisztusban megmutatta nekünk az ő igazi arcát és új szövetségre lépett velünk. VALIJUK MEG, hegy gyakran csak azért akarjuk meglátni Istent, hogy csoda tevését láthassuk. KÖNYÖRÖGJÜNK jgaz hitért, hogy azáltal megláthassuk Istent, amint Ő van és Öt látva az Ö dicsőségéhez méltóan éljünk. Heti ige: «-Az Ür Isten bölcs nyelvet adott nékem, hogy tudjam erősíteni a megfáradtat beszéddel, fölserkenti minden reggel, fölser­kenti fülemet, hogy hallgassak, miként a tanítványok. Az Űr Isten megnyitotta a fiilíunat és én nem voltam engedetlen, hátra nem for­dultam.« Ézs 50, 4—5. Március 6, Vasárnap — 1, Tessz, 4, 1—7. »Isten akarata a ti szentté tételetek«. Erre hívott el minket. Ezt mun­kálja bennünk az igazi böjt. A hirdetett és hallgatqtt ige állandó gyara­podásra akar vezetni ebben. Jó, ha nyitott füllel figyelünk rá. A böjti ige a test kívánságait öldökli bennünk, hogy mindnyájan szentségben és tisztaságiban tudjuk bírni a magunk »edényét«; Március 1. Hétfő — Jn 7, 14—18. »Mimódon tudja ez az írásokat, holott nem tanulta?« — csodál­kozva kérdezik a zsidók. Nagy titok ez előttük. Megfejtése: a fölserken­tett fül, a bölcs nyelv és az engedelmesség. Annak a tudományát., aki Jézust küldte, csak így lehet megtanulni. A felülről való bölcsesség pedig mindig Isten dicsőségét keresi. Március 8. Kedd — Csel. 5, 17—29. Nem elég hallgatni, nem elég szólni az Isten igéjét. Istennek keJl engedni, engedelmeskedni kell neki, inkább, hogynem az embereknek. Isten beszédét hallgatni kell az Istentől fölserkentett füllel, beszélni az Istentől adott bölcs nyelvvel. Az apostolok így tudtak hatalmasak lenni. Március 9. Szerda — 1. Sám. 3, 1—10. Ha az Ür szólít, halló fület keres, mely szavát meghallja. Nem válo­gat, — az a kiváltságos, akit megszólít. Történelmünkben egy kis gyer­mek, akire rábízza terveit és szándékait. De Isten titkait csak az ismer­heti meg, aki gyors a hallásra: »Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád«. Március 10. Csütörtök — Jer. 20, 7—13. Akit az Űr kiválaszt beszédének hordozására, az hiába rugődozikí megbízatása ellen. Lehet, hogy szabadulni szeretne az igének igájából, mint Jeremiás próféta, de nem teheti, mert mintha égő tűz volna szívébe, csontjaiba rekesztve, nem teheti, hogy amiket látott és hallott, azokat ne szólja. (Csel 4,20.) Március 11. Péntek — Ézs. 41, 8—13. Akit kiválaszt az Űr, azt. megerősíti, megsegíti és igazságának jobb­jával támogatja. Nem is ő győz, hanem az Űr vele való ereje, mely a* erőtlent, a »férgecskét«, a »maroknyit« is erőssé teszi. Március 12. Szombat — Ézs. 49, 7—13. Izrael szentje — Krisztus —, valamennyiünk Megváltója, ö hozta el nekünk Isten jókedvét, segítségét. Ö adja nekünk az építést, az öröksé­get, az okot arra, hogy ujjongva dicsérjük Istent, aki megvigasztalt ben­nünket, az Ö népét, a bűnbocsánat által; Ruttkay-Miküán Géza

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom