Evangélikus Élet, 1955 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1955-10-16 / 42. szám

2 EVANGÉLIKUS ÉLET AZ EGYHÁZTÖRTÉNETBŐL: Luther küzdelme Isten igazságának érvényesüléséért 1955. október 16. Szentháromság u. 19. vasárnap Járjunk elhivatásunkhoz méltóan: munkában! Préd 4, 8—12 — Mt 12, 9—14 — Csel 20, 32—35. Liturgikus szín: zöld. A SZENTÍRÁS IGAZI ÉS TEL­JES TARTALMÁMAK FELISME­RÉSÉBŐL született Luther reformá­ciója. Jóval a reformáció megindu­lása előtti időben figyelemmel lehet kísérni, hogyan fejlődött Luthernek Isten igazságáról és kegyelméről való felfogása. Évek hosszú sora érlelte benne a Szentíráson alapuló reformátori tanítását. Luther mint a wittenbergi teo­lógia tanára, a Szentírás magya­rázását tette munkássága közép­pontjává. Nagy körültekintéssel és alapos fel- készültséggel magyarázta hallgatói­nak először a zsoltárokat, majd kü­lönösen Pál apostol leveit. Hogy mi­nél jobban érthesse a Szentírást, megkezdte a görög és héber nyelvek tanulását is. A Szentírást ugyanis a középkori egyház hivatalos latin­nyelvű fordításában olvasták és ma­gyarázták akkoriban még a teoló­giákon is. Luther fáradhatatlan szor­galmánál fogva olyan jártasságra tett szert a görög és héber nyelvben, hogy egyre inkább behatolt a Szent­írás értelmébe és később fényes si­kerrel oldotta meg a Biblia német nyelvre fordításának nagy feladatát. A Szentírásban a legtöbb gondot Pál apostolnak a Rómabeliekhez írt levele okozta Luthernek. Reformá­torrá fejlődéséhez jelentős mérték­ben járult hozzá a felismerés, amely­re Isten éppen a Római levél ma­gyarázata kapcsán vezette rá Lut­hert. Mindjárt az első fejezetben (17. v.) megakadt, amikor ezt olvas­ta: »Isten igazsága nyilatkozta tik ki az evangéliumban«. Hosszas tusako­dás után világosodott meg előtte en­nek az igének az értelme. Végül is meglátta, hogy Isten igazsága azonos Isten kö­nyörülő, bűnbocsátó szeretetével, tehát az evangéliummal. Az evangéliumi Istennek azt az igaz­ságát nyilatkoztatta ki, amellyel a könyörülő Isten a benne hívő bűnös embert igaznak nyilvá­nítja. LUTHER REFORMÁTORI TET­TE az volt, hogy az evangéliumot, Isten igéjét tisztán és igazán hirdet­te. Egyetemi előadásai és prédiká­ciói egyre világosabban jelzik a taní­tásában megindult fejlődést, egyre erőteljesebben száll szembe a jócse­lekedetek megigazító hatalmáról szóló tanítással, egyre tisztultábban körvonalazza a hit üdvözítő erejét. Lelkészi szolgálata ugyanazt tük­rözi, mint teológiája. 1515. óta teoló­giai tanári munkája mellett a wit­tenbergi városi tanács kérelmére a vártemplomban is igehirdetői tisztet töltött be. Amint egyetemi előadá­sai, úgy templomi prédikácói is megragadták a figyelmet, mert ki­érződött belőlük a szív melegsége, a hitbeli meggyőződés ereje. Igehir­detésében feltűnő volt, hogy nem a szentek érdemére utalt, hanem min­denkor Krisztushoz törekedett ve­zetni a lelkeket. Luther Pál apostol tanítására támaszkodott. A hit által való megigazulás ta­nítása nem elméletet, hanem éle­tet jelentett Luther számára, LUTHER ÉLTE AZT, AMIT TA­NÍTOTT. Teológiailag Isten igéjéhez hűén értelmezte a Szentírást. Vilá­gosan látta annak középponti taní­tását: Isten kegyelmes igazságát. En­nek a helyes teológiai felismerésnek megfelelően élt is: amennyire meg­tapasztalta Isten szeretetét, annyira fordult szeretettel embertársai felé. Isten irgalmas voltát nem hálál­hatta meg méltóképpen csak úgy, ha továbbadja a megtapasztalt sze- retetet embertársai javára és hasz­nára. A KÖZÉPKORI EGYHÁZ ROM­LOTTSÁGA teljes ellentétben állott mindezzel. Teológiailag azt vallotta, hogy Krisztus és a szentek érdemei­nek fölöslegében kimeríthetetlen kincstárt örökölt az egyház s ebből a pápa tetszése szerint osztogathat a meghatározott feltételek mellett mindenkinek. Elvben hangoztatták, hogy a száj vallomásának és a szív töredelmének is kell követnie ezt, azonban Róma rövidesen egyszerű pénzfizetésre változtatta át a dolgot. A lelki kincseknek adása-vevése azt a régi pogány gondolatot idézte fel, amely szerint elég, ha valaki meg­hozta áldozatát az oltárra, ezzel már mindenben eleget tett és mint köve­telő fél állott az Istennel szemben. A pápák kihasználva a középkor­ban elért óriási hatalmukat, egyre nagyobb mértékben bocsátották áru­ba a szentek érdemeit, saját kincs­táruk megtöltésére. Roppant nagy számban bocsátottak ki leveleket, különböző árakon, amelyek a vevőt biztosították, hogy a rajtuk megne­vezett idővel megrövidítik sajátma- guknak vagy szeretteiknek ideigle­nes büntetését, hamarabb kikerül­hetnek a tisztító tűzből és előbb me­hetnek a menyországba. A bűnbo­csátó cédulák árusítása különösen II. Gyula és X. Leo pápák idejében vi­rágzott. Az előbbi harcias egyházi fe­jedelem volt, aki legnagyobb örömét a hadviselésben találta s állandó háborúi miatt pénzzavarban volt. Az utóbbinál pedig a pazar fényűzés és az elődje által megkezdett római »Szent Péter-templom« továbbépí­tése igényelt folytonosan pénzt. X. Leo pápa a bűnbocsátó cédulák áru­sítását Németországban Albrecht magdeburgi és mainzi érseknek s. egyszersmind választófejedelemnek adta át. Albrecht érsek szintén pénz­zavarban volt, mert a nemrég elnyert érseki javadalom fejében 30 000 arany forintot kellett a pápának fi­zetnie. Ezt az összeget a hírhedt Fugger bankár-ház kölcsönözte, s a visszafizetésre napról-napra jobban szorította az érseket. Az érsek a pá­pával úgy egyezett meg, hogy a bűn­bocsátó cédulák tiszta jövedelmének fele őt illette. Albrecht érsek egyik főügynöke, Tetzel János, dominiká­nus szerzetes volt, akit erkölcstelen­ség miatt életfogytiglani börtönbün­tetéséből szabadított ki Albrecht. Luther már 1516-ban értesült a hírhedt Tetzel bűnbocsátó cédula- árusi üzlemeiről. Működésére jel­lemző, hogy pénzesládájára ez volt felírva: »Akinek pénze e ládában cseng. Annak lelke mennyországban leng.« 1 Luther mélyen felháborodott Tet­zel kufárságán, s részben kikelt el­lene prédikációiban, részben írt püs­pökének is, azzal a kéréssel, hógy j szüntesse be ezt a kereskedést. Le­vele válaszolatlan maradt. > 1517-BEN Tetzel közelebb jött Wittenberghez, volt idő, amikor a 4 kilométerre levő Jüterbock-ban ta­nyázott. Luther hivei közül is sokan felkeresték s így Luthernek közvet­len tapasztalata volt a bűnbocsátó cédulák romboló hatásáról. Miután sikertelen maradt a főpapok felé intézett panasza, helyénvalónak lát­ta, hogy nyíltan fellépjen a hamis tanítás és gonosz magatartás ellen. Erre a célra éppen mindenszentek napját választotta, amelyet Witten- bergben is nagy tömegek ünnepel­tek meg. A megelőző napon délben kiszegezte a vártemplom ajtajá­ra a híres 95 tételt, amelyben megtámadta a bűnbocsánattal való kereskedést is, de közvetve vagy közvetlenül megtámadta a pápa korlátlan hatalmát és fel­tétlen tekintélyét is. A REFORMÁCIÓ INDÍTÓOKA tehát elsősorban az Isten igéjéhez való hűség volt. A Szentírás minde­nek fölé helyezése Luthernek a leg­főbb reformátori cselekedete. Ez már magábanvéve is ellene mondott a pápai hatalomnak és tekintélynek. Ez volt a reformáció teológiai indí­tóoka. A Szentíráshoz való hűség ter­mészetesen evangéliumi maga­tartást is követelt, s ezért szükségképpen ellentétbe ju­tott Luther a középkori egyház rom­lottságával. A széles tömegek körében óriási visszhangra talált Luther bátor fel­lépése a középkori egyház romlott­ságával szemben. A wittenbergi vár­templom 95 tétele a világtörténelem egyik legnagyobb folyamatát indí­totta el. Dr. Ottlyk Ernő Huszonöt év után A Lelkésznevelő Intézet hűvösvöl­gyi otthona kedves találkozónak adott szállást szeptember 20-án. Az 1930- ban végzett lelkészek jöttek össze — szám szerint tizennégyen — 25 éves találkozóra, hogy felelevenítsék az együtt töltött teoiógus-évek sok ked­ves emlékét és szembenézzenek az elmúlt negyedszázad tanulságaival. Délelőtt 10 órakor csendes áhítatban mondtak köszönetét Uruknak 25 esz­tendő sok kegyelméért, a küzdele­mért, a megtartásért, a szolgálatért és, hogy meghallgassák az ige ne­kik szóló üzenetét. Az áhítatot Ga­rant Zoltán bobai lelkész vezette. — Majd megemlékeztek a két elhalt testvérről s felolvasták a meg nem jelentek köszöntését. Aztán a jelen­levők mondták el egyenként életük sorát. Az egykori kedves professzorokat Karner Károly dr. képviselte. Az el­hunytak emlékét hálás kegyelettel, sok — idején el nem mondott — kö­szönettel és bocsánatkéréssel idé2.ték a 25 évesek. A családias környezetről és jó el­látásiról a Lelkésznevelő Intézet gon­doskodott, így könnyen érthető, hogy — miközben a papnék a verőfényes őszi délutánon kirándultak az Űttörő- vasúton, a budai hegyek közé — az öregdiákok a késő délutáni órákig együtt voltak igaz, testvéri szeretet- közösségben. (ring) I A VESZPRÉMI EGYHÁZMEGYE Lelkészi Munkaközössége szeptem­ber 26—28-ig Gyenesdiáson tartotta értekezletét. írásiitagyarázatokat, il­letve előadásokat tartottak: dr. Bá­nyai Béla, Bojsza János, dr. Fabiny Tibor, Hernád Tibor, Jakab Sándor, Mesterházy Ferenc, Németh Tibor, Sümegi István, Szepesi István. Tóth Sándor lelkészek és Halász Béla es­peres. Szeptember 28-án ülést tartott az Egyházmegye Tanácsa is és meg­tárgyalta a jövő évi költségvetést, valamint az Egyházmegyét érintő kérdéseket. A PESTI EGYHÁZMEGYE Lelké­szi Munkaközössége szeptember 28- án tartotta ülését, melyen áhítattal és előadással szolgáltak Dulcz Pál és Gyöngyösi Vilmos esperes. A munkaközösség tagjai meg'órp váltók az egyházmegye időszerű kérdéseit. A CSONGRÁD-SZOLNOKI EGY­HÁZMEGYE Lelkészi Munkaközös­sége szeptember 28-án, Szentesen tartotta összejövetelét. Űrvacsorát osztott Jeszenszky Tibor, előadással és beszámolóval szolgáltak Povázsai Mihály, Bártfai Lajos és Zalán Pál espereshelyettes. Az értekezletet meglátogatta Munkácsy György, a Csongrádi Református Egyházmegye esperese is. A MENCSHELYI templom meg­újított belső berendezését október 2-án ünnepi istentisztelet keretében adta át rendeltetésének Halász Béla esperes. A költségek túlnyomó ré­szét a hívek áldozatkész lélekkel ad­ták össze, de jelentős adománnyal sietett a buzgó gyülekezet segítségé­re az egyházmegyei Gyülekezeti Se­gély is. Este gazdag műsorú vallá­sos est volt, amelyen az esperes ige­hirdetéssel szolgált. Szabó Árpád re­formátus lelkész pedig előadást tar­tott. A BÄCS-KISKUN EGYHÁZ­MEGYE lelkészei szeptember 28-án Kiskőrösön tartották munkaközös­ségi gyűlésüket. Űrvacsorát osztott Hulej Alfréd, beszámolót pedig Sik- ter András esperes tartott. A SOMOGY-ZALAI Egyházme­gye lelkészei szeptember 6—7-én a balatonszárszói üdülőben, majd szeptember 29—30-án Gyenesdiáson összejövetelt tartottak. Előadással, áhítattal szolgáltak. Fónyad Pál, Weiler Henrik, Szimon János. Loós János, Mesterházy Ferenc, Jakus Im­re, Németh Zoltán, Drenyovszky János, Schock Gyula, Lágler Béla lelkészek és Kutas Elek esperes. NYÍREGYHÁZÁN szeptember 18- án a délelőtti istentiszteleten dr. Murányi György kiskőrösi lelkész hirdetett igét. Este 6 órakor egyház­zenei est volt a templomban, ame­lyen Ponicsán Imre kiskőrösi igaz­gató-lelkész szolgált igehirdetéssel. AZ AMERIKAI Bibliatársulat 1954-ben huszonegy nyelven terjesz­tette, több mint 55 ezer kötetben a Bibliát a vakok Braille írásán. A VASI EGYHÁZMEGYE Lejjké- szi Munkaközössége szeptember 27-én tartotta ülését Szombathelyen. A szolgálatokat végezték Kiss Gyu­la, Bárli Béla lelkészek és Fülöp Dezső esperes. Úrvacsorát osztott Smidéliusz Ernő. A lelkészi munka- közösség tagjai megtárgyalták az aktuális kérdésekkel kapcsolatos lelkészi feladatokat. BUDAHEGYV IDEKEN október 16-án, a délelőtt 11 órai istentiszte­let keretében iktatja be Muncz Fri­gyes espereshelyettes Ruttkay Ele­mér újonnan megválasztott másod­lelkészt. A BUDAVÁRI GYÜLEKEZET­BEN szeretetvendégséget tartottak október 9-én. Rendkívüli közgyűlé­sen, a gyülekezet komoly érdeklő­dése mellett az egyházi törvények­ben előírt hat évre megválasztották a régi tisztikart s az egyháztanácsot kiegészítették 17 új presbiterrel. A gyülekezet a Bécsikapu téri temn- lom felszentelésének 60. évforduló­jára készül. Október 23-án, vasárnap ünnepi keretek között ad hálát Is­tennek a templomért és az abban folyó igehirdetésért. A HAJDÚ-SZABOLCSI EGYHÁZ­MEGYE Lelkészi Munkaközössége szeptember 29-én egésznapos ülést tartott a Dél-Szabolcsi egyházközség nyírszőllősi gyülekezetében. Úrvacso­rát osztott Fábry István. Áhítattal és előadással szolgáltak: Joób Olivér, Smid Lehel és Megyer Lajos espe­res. Az összejövetelt templomi val­lásos est követte, amelyen a jelen­lévő lelkészek rövid igehirdetéssel szolgáltak. CSALÁDI HÍREK Dr. Köveskuti Gábor, a mezőcsáti fiókegyház felügyelője, szeptember 20-án, 53 éves korában hirtelen el­hunyt. Dóczy Sándor szabómester, a Pesti Evangélikus Egyház buzgó tagja, 49 éves korában, hosszú szen­vedés után, Budapesten elhunyt. Hol a nagyobb erő? Az Országos Béketanács »Mi van a nagy­világban* című külpolitikai füzetsorozatának legújabb száma Makai György írását tartal­mazza »Ho! a nagyobb erő?« címmel. Ez a füzet megmutatja, hogy a szocialista tábor­hoz tartozó magiára talált népek mit tudnak alkotni a mezőgazdaság, az ipar fejlesztése terén. Különösen figyelemreméltó az atom­energia békés felhasználásának a bemutatása. A szocialista építés útjára lépett országok népei büszkék elért eredményeikre, azokra az alkotásokra, amelyeket a felszabadult munka teremtett. Ezek a népek erőseknek érzik ma­gukat arra, hogy elért eredményeiket meg­védjék. A 64 oldalas könyvecskét csaknem 62 kép, térkép és grafikon illusztrálja. Kapható a városi, kerületi és községi békemegblzottak- nál, továbbá hírlapárusoknál, 1.50 forintoa árban. AZ UR A TOR MACON! írta: MÓRICZ ZSIGMOM) M int az ellenség. Ha az ember nincs ott mellettük, kipusztitják mindenből — mondta hevesen az úr a tornácon, ahogy a. felesége kijött a szobából. — Mi az, kedves? — ijedt meg az asszony, aki nem volt hozzászokva, hogy nyugalmas, kövér ura hangosan beszéljen. Valami nagy bajtól félt. — Egy lécre volt szüksége és elvágott egy hatméteres oszlopot. Megtette volna egy más- félméteres léc!... Olyan fájdalmasan panaszkodott, ahogy csak a birtokos tud panaszkodni, akinek kárt tesznek az alkalmazottak. Az asszony csillapította, hogy ne adja oda magát a bánatnak, már ehhez hozzá kell szok­ni, ez mindig így ment s mindig így lesz. — A, á — kiáltott fel most a férfi s a kertbe nézett a tornácról. A kertben a kerté­sze felesége dolgozott. Kapálta a fiatal eprest s most két kisgyerek jött hozzá és azokkal el­ment a munkából. — Mit akar ez? Hova megy ez? Leste, hogy a kertészné tomposán és retten­tő lassan haladt felfelé a diófa felé. El nem tudta képzelni, mit akar. Már egész nap dühítette, hogy olyan lassan dolgozik, hogy az árnyék gyorsvonati sebességgel rohan hozzá képest, de most minden vére a fejébe tódult, hogy mért hagyta ott a munkáját. Az órája ott volt a markában, most meg akarta állapítani, hogy mennyi idő alatt kerül vissza a kapához. A felesége elment a reggeliért. Maga hozta fel a kávét s jó sok tetejét rakott rá, mert az ura így szereti, ö ugyan nem tudja meginni a pilléjét, de ha az ember így akarja, hát kedvezett neki s mind rárakta, ami a lábason volt. Amikor visszatért, az ura még mindig ott ült s az óra a markában volt. — No, hova ment? — Affene tudja. Már egész nap a guta ke­rülget, hogy úgy áll és úgy mozog, mintha engem akarna bosszantani... Többet áll, mint lehajlík. Tizszér, tizenötször belevágja a ka­pát. Akkor már feláll. Éppen számoltam a másodperceket, hogy mennyi ideig dolgozik és mennyi ideig ácsorog. — Ő, ne izgassa magát. Ez mindig így csi­nál. Ehhez hozzá kell szokni. — Nem lehet. Ehhez nem lehet hozzászok­ni. Semmi munkát nem végez. Nem híhatok idegen napszámost, mert akkor megsértődne az ura, hogy nem a felesége kapja a napszá­mot, így pedig csak kilopják a pénzt a zse­bemből ... Nem bírom megérteni ezt a gazsá­got, hogy van lelke az egész napot, a napokat, az egész nyarat így tölteni el, hogy egy pil­lanatra nem erőlteti magát, — Maga valósággal vadászatot rendez, ked­ves. Ügy áll itt, mint a vadászkutya, mikor lésben van. — Az is vagyok. De ma lestoppolom, ma pontosan (rom, jegyzem, hogy hány másod- percnyit dolgozik egy óra alatt. És most. mi­kor már egy félórája jegyzem, akkor csak ott­hagyja a munkahelyét és elmegy a gyerekek­kel s nem tudom, mit csinál ott a diófa ■me­géli ... Az első félórából kidolgozott tizenhat percét, ellazsált tizennégyet... S most odavan már hét teljes perce. S nem tudom, mi a fe­nét csinál ,., — Mért nem megy oda, kedves, mért nem nézi meg? — Én most azt akarom megállapítani, hogy mennyit dolgozik és mennyit lop. — Menjen oda és szóljon rá. — Elébb meg akarom állapítani, hogy mennyit produkál, hogy legyen mire hivat­kozni. Mert azt akarom tudni, hogy ha nem vagyok itt, akkor mit csinálhatnak ezek? Ha most odamegyek és rákiabálok, azt elhiszem, hogy hozzáfog dolgozni, de én nekem a jelle­mével kell tisztában lennem, hogy tudjam azt, mire lehet számítani, ha nem látja az ellen­őrző szem... Most rtíár kilenc perce és még nem tudom hova lett. — Piszkét szed — mondta a felesége. — Piszkét. — Biztosan a szomszéd suszter gyerekei jöttek, hogy szedjen nekik egy levesre valót. — Na látja, egy levesre való piszkéért el­mulaszt egy félnapot. Már tizenegy perc, még mindig nem szedte meg azt a kis piszkét. — Már jön. Az ura a tornácon számlálta a másodperce­ket, hogy mennyi idő alatt ér tússzá a kapá­hoz az asszony. De az nem ment a munkahelyre, hanem a kertészház felé a két gyerekkel. Egyre na­gyobb ingerültséggel, már szinte beteges láz­zal leste az asszony kényelmes lépéseit s a percmutató körfutását. Végre a kertészné kijött a házból és vissza­ment a kapához. — Tizenhét és fél perc — mondta az úr a tornácon. — Tizenhét és fél perc óta lopja a napot. — Náncsi, Nánesi — kiabált most a kertészné után. A. kertészné elébb nem értette a kiabálást, lassan körbe forgott s mindenfelé nézelődött, ez is olyan gutaüttető nyugalommal ment, hogy az úr a tornácon fújt és kékült a dühtől. — Náncsi... S odaállt a tornác lépcsőjére. — Mit csinál maga? A kertészné a villa felé kezdett jönni, mert nem mert az úrral nyelvelni. Engedelmesen és alázatosan jött. — Beszéljen, mit csinált maga? — kiáltotta a gazdája, akit szédülés környékezett, hogy ezzel újabb másodpercek vesznek el. — Kapálom az új eprest. — No, de most nem kapál... Most gyalo­gol... Hol járt? A kertészné nem értette az úr rekedten iz­galmas hangját. — A suszterék gyereke jött piszkéért. — Mennyi piszkéért? — Egy félUterért. — Nahát, maga egy félliter plszlcéért. , mennyi annak az ára? — Hat fillér. — Hat fillér. A warn napszámja tíz órára három pengő, órabére harminc fillér ... Ezzel eltöltött eddig huszonegy percet... Egy fél­órára maga kap tizenöt fillért, eladott hat fülért... Kilenc fillért levonok magának ... A kertészné halálosan megsértve ment vissza a kapájához. Aztán a kendője csücskét a szeméhez emelte és attól kezdve délig csak a szemét törülgette. Az úr a tornácon pedig megette a kávét, aztán kicsit megnyugodva újságot olvasott, (1932)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom