Evangélikus Élet, 1955 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1955-07-31 / 31. szám
% EVANGÉLIKUS ÉLET AZ EGYHÁZTÖRTÉNETBŐL: Székács József és Török Pál barátsága 19S3. július 31. — Szentháromság u. 8. vasárnap. •'Legyünk Isten gyermeke!.« — Liturgikus szín: zöld. Igék: Jer 2,1—9. — Mt 5,43—48. — 1. Jn 5,1—3. A száz évvel ezelőtt alapított Pesti Teológiai Főiskola történetében az előzmény és a kezdet akkor válik számunkra világos ismeretté, ha Székács József és Török Pál barátságának fényébe helyezzük. Sajátságos párhuzam mutatkozik már pályájuk külső vonalai között is. Az egyik "a pesti evangélikus«, a másik «■a pesti református« pap a XIX. század derekán. Székács 1837-ben lett az akkor szervezett pesti magyar egyházközség lelkésze, és ebben a minőségben működött haláláig, 1876-ig. Török Pál csupán két évvel később, 1839-ben ugyancsak elkezdte már pesti működését, papja lett az akkor még egyetlen református egyházközségnek, a Kálvin téri templomnak; barátja halálát mindössze hét évvel élte túl. Püspökké választásukat pedig csupán hetek választják el egymástól. 1860-ban a dunamelléki református egyházkerület Törököt, a bányai evangélikus egyházkerület Székácsot iktatta be a püspöki tisztbe. Mindketten már pályájuk eleién magukra vonták a közfigyelmet. így történt, hogy amikor az 1840-es években megelevenedett a protestáns unió eszméje hazánkban és Kossuth Lajos a Pesti Hírlapban egy protestáns egyházi és iskolai lap megindítását javasolta, »a vállalat megkísérlésére különösen Székács József ágostai és Török Pál helvét hitvallású pesti hitszónok urakat« szólította fel«. Ki tudja, vajon nem Kossuth írásában került így egymás mellé először a két nagy név? Any- nyi bizonyos, hogy 1842-ben valóban az ő szerkesztésükben indult meg a Protestáns Egyházi És Iskolai Lap (a harmadik, jelentéktelen szerkesztőtárs már egy év múlva kivált), és ők szerkesztették azt — évenként váltogatva egymást — 1848 végéig, a lap kényszerű évtizedes szüneteltetéséig. Közösen szerkesztett lapjukban együtt adtak teret annak a mozgalomnak, amely arra irányult, hogy Pesten protestáns főiskolát állítsanak fel. Hangadó tényezők voltak ők maguk is e mozgalomban. Néhány évig másokkal együtt lelkesedtek és lelkesítettek. Amikor azonban nyilvánvaló lett, hogy gazdasági és nemzetiségi okokból nagy űr van az eszme és a valóság között, mindketten halkították szavukat. Székács Józsefről ezt mondta Bal- lagi Mór — egyébként kettejük közös barátja — a Tudományos Akadémián tartott emlőkbeszédében: «Mint jóra törekvő gyakorlati ember, abban a meggyőződésben élt és munkált, hogy akkor szolgáljuk Igazán az emberiség közügyét, amikor magunk helyét emberül betölt- vén, elsősorban azokért fáradozunk, kiket a Gondviselés közelebb állított hozzánk«. Amikor azt tapasztalta. hogy »az unió kérdésében megindított mozgalom nemhogy szorosabb egyesülést szülne, inkább még eddig nem nyilatkozott szenvedélyek felköltése által a meglevő kapcsok lazításával, sőt szakadással is fenyeget: csakhamar tisztában volt magával, hogy munkásságát egyelőre saját felekezete benső életének szilárdítására kell fordítania«. Pontosan ezt a magatartást lehet megállapítani Török Pálnál! Viszont, amikor az 1850-os évek közepe táján újra némi lehetőséget láttak a nyilvános együttműködésre, megint bizonyságát adták erre való készségüknek. 1854—55-ben együtt adták ki a Protestáns Lelkészi Tárt, 1855-ben Makiári Pap Lajos «Bibliai egyezményes szótár«-át. Amikor pedig a dunamelléki református egyházkerület pesti teológiai főiskolája 1855-ben megnyílt, Székács nyomban bekapcsolódott annak munkájába. Bár az első tanévben egyetlen evangélikus diákja sem volt a főiskolának, díjtalanul vállalkozott rá, hogy előadást tartson benne. A teológiai főiskola ugyanis méltán jelentkezett úgy, mint a pesti protestáns egyetem, illetőleg főiskola eszméjének részben való megvalósulása. A főiskola közös jellegét aztán még inkább tanúsította, hogy a bányai evangélikus egyházkerület 1857-ben két tanszéket szervezett rajta, vállalta azok fenntartását. Ezen e réven volt a főiskolán tanszéki tanár az evangélikus Haberern Jona- thán, később a pesti egyetem magántanára, a görög nyelv és filozófia tudósa. Az evangélikus teológiai hallgatók közül Győry Vilmos, Zsilinszky Mihály, Csengey Gusztáv lett leghíresebbé. A közös jelleg azonban mindössze egy évtizedig lartott. Az 1866-os egyetemes gyűlés megszüntette a főiskolán az evangélikus részről szervezett tanszéket. Az eszmével szemben erősebb volt a bizalmatlanság, amely főképpen nemzetiségű gyökerű volt, szorosan összefonódva teológiai fenntartásokkal. Ez a fejlemény azonban egyáltalában nem rontotta meg Székács és Török barátságát. A köztük levő erős kapcsok egyike volt és maradt Ballagi Mór, a Pesti Teológiai Főiskola első rendes tanára. Mindkettejükkel már az 1840-es években bensőséges barátságba került, még abban az időben, amikor Ballagta egyre erősebb lett a vágy készsége, hogy tudását a lelkészképzés, a teológia szolgálatába állítsa. Miután Török Pállal már előbb barátságra lépett, 1843-ban Tübingenben barátkozott össze Székáccsal, akkor, amikor őmaga a tübingeni egyetemen tanult, Székács pedig 1843 őszén tanulmányutat tett Württembergben. ök ketten ott határozták el, hogy közösen fognak dolgozni a magyar protestantizmus javára. Vegyük még hozzá ehhez a földrajzi messze- tekintéshez azt a tényt, hogy Török Pál nyolc évig a Selmecbányái evangélikus gimnáziumban tanult — itt annyira megtanult szlovákul, hogy aztán Pesten szlovák nyelvű prédikációt is végzett — így tejlesen megadjuk Székács és Török barátságának képében a földrajzi távlatot is. Barátságuk alapozottságának és mélységének ismerete mindenesetre nélkülözhetetlen elem arra készülődésünkben, hogy méltóan emlékezzünk meg a Pesti Teológiai Főiskola 100 évvel ezelőtti kezdetéről. Sólyom Jenő dr. EVANGÉLIKUS FÉLÓRA lesz a Petőfi rádióban, július 31-én délelőtt Vs9 órakor. Igét hirdet Mekis Adám esperes. GYENESDIASON július 18-tól 22-ig megtartották a harmadik nyári lelkésztovábbképző konferenciát. Ez alkalommal is negyvennél többen vettek részt a konferencián. Előadások, homiletikai gyakorlatok, áhítatok és Igehirdetések után igen élénk megbeszéléseken foglalkoztak a lelkészi szolgálat fontos kérdéseivel. Igehirdetők Mitykó Zoltán, Gémes István, Weiszer Elek, Szekeres Elemér lelkészek voltak, az előadók pedig Dr. Ottlyk Ernő, Harmati György, Németh István, Selme- czi János, Dr. Schlitt Gyula, Muntag Andor, Sikter András, Bencze Imre és Dr. Szilády Jenő lelkészek, A konferencia résztvevői mindvégig nagy örömmel és élénk figyelemmel kísérték az előadásokat és hozzászólásokat. A SOPRONI GYÜLEKEZETBEN július 12-én orgonahangversenyt rendezett Peskó Zoltán orgonamű- vész. Gazdag, nyolc számból álló műsorának mindegyike — Bachtól a romantikus, majd a modern zeneszerzőkig — valóságos élményt nyújtott az egybegyűltek számára. A belső budapesti és a külső budapesti református egyházmegyék június 20-án rendkívüli közgyűlést tartottak, amelyen a dunamelléki református egyházkerület tanácsának határozata alapján egyetértőleg megállapították, hogy a főváros köz- igazgatási területén a felszabadulás után történt megnagyobbodás következtében időszerűtlenné vált a két budapesti egyházmegye területi beosztása. Ennek megfelelően ezután intézkedéseket tettek a budapest- északi egyházmegyének 25 egyház- községből, valamint a budapest-déli egyházmegyének 24 egyházközségből való megszervezésére. A megejtett szavazás eredményeképpen a buda- pest-északi egyházmegye esperesévé választották Fekete Sándor Gorkij fasori lelkipásztort, Az Üt főszerkesztőjét, a budapest-déli egyházmegye espei-esévé pedig Hajdú Péter kelenföldi lelkipásztort. Egyidőbsn megválasztották az új egyházmegyék többi tisztségviselőit is. A búd apest-északi református egyházmegye július 26-án, kedden délután tartotta alakuló közgyűlését a Gorkij fasori templomban. A közgyűlést megelőző istentiszteleten D. Bereczky Albert püspök végezte az igehirdetés szolgálatát. Az ünnepi közgyűlésen egyházunk részéről jelen volt Mekis Adám püspökhelyettes, Zay László, a Sajtóosztály ügySZEMÉLYI HÍREK: Madocsai Miklós Budapest—Deák téri segédlelkészt D. Dezséry László püspök a kőbányai gyülekezetbe helyezte szolgálattételre. Juhász Géza kőbányai segédlelkészt a Déli Egyházkerületből átvette az Északi Egyházkerületbe D. Dr. Vető Lajos püspök és a budavári gyülekezetbe helyezte. Groó Gyulát a szentendrei gyülekezet gondozása alól felmentette és szolgálattételre a pesthidegkúti leányegyházközségbe osztotta be D. dr. Vető Lajos, az Északi Egyházkerület püspöke. Mlkler S. Gusztáv dunaharaszti lelkészt a Déli Egyházkerület püspöke átengedte az Északi Egyházkerületbe és D. dr. Vető Lajos püspök a szentendrei gyülekezet gondozásával bízta meg. Ruttkay Elemér, a pesthidegkúti leányegyházközség gondozásával megbízott lelkész augusztus 1-től a budahegyvidéki egyházközségbe kapott beosztást. Gyarmathy Dénes rábaszenland- rási lelkész betegszabadságra távozott, az adminisztrátori teendők ellátásával D. dr. Vető Lajos püspök Ilülvely Sándor pápai segédlelkészt bízta meg. vivő lelkésze és Csekey Zoltán püspöki irodaigazgató. Egyházunk és különböző egyházi testületeink nevében Mekis Adám püspökhelyettes mondott üdvözlést, melynek során utalt az egyházaink között kialakult meleg testvéri kapcsolatokra, majd ezeket mondotta: »Az utóbbi esztendőkben az hozott bennünket egymáshoz egyre közelebb, hogy együttesen szolgáltunk népünk között a béke ügyében.« Utalt a legutóbbi napok világtörténelmi jelentőségű nemzetközi eseményeire, ahol a népiek vezetői a nemzetközi bizalom és megértés szellemének kialakításán munkálkodtak, majd annak a reménységének kifejezésével fejezte be köszöntését, hogy egyházaink nemcsak találkoznak a megértés és bizalom elősegítésének vonalán, hanem igen komoly szolgálatot tudnak teljesíteni a jövőben is magyar népünk felé és a világbéke érdekében is. Július 27-én, szerdán délután a kelenföldi templomban tartotta alakuló közgyűlését a budapest-déli református egyházmegye. Az igehirdetés szolgálatát itt is D. Bereczky Albert püspök látta el, egyházunk nevében pedig Mekis Adám püspökhelyettes mondott köszöntést. A közgyűlésen jelen volt Csekey Zoltán irodaigazgató és Zay László ügyvivő lelkész is. A VÉN VÁL AS Hogy van? — kérdezték. Mint ki tóba néz, lehunyt szemmel a zsongó, messzi múlt békét zenélő mélyére merült, s e b jölő, bölcs elragadtatásból szállott fel hangja — ezüst buborék: Köszönöm, jól. Ismerhettek: a Vén oly csendes, mint a szorgos nap után a ringató, lágy, bársonyujjú est. De szürkülten is jól látja, hogy a régi házról hull a vakolat, köve és fája avul, s a tetőn az esőcsepp üzen be: égre lát, ki feltekint. Amíg tartott a nap, a világosság belémköltözött: csoda-látásra villantja szemem, s most ott is, hol még erős a fedél, az égre látok. Fölremeg a fény, s vezetni fog, ha majd az ócska házból elköltözöm — várnak rám. Jól vagyok. AZ UTOLSÓ PERC Míg nem látott semmi veszélyt, vígan élte világát, ám a leerék fordult s odalett a csalóka dicsőség: íme, sietve kutat, híván Istent, oly ijedten, mint aki vízbe esett és most akar úszni tanulni. Bodrog Miklós versei Megalakult a budapest-északi és a budapest-déli református egyházmegye BSTENI MAOÄIÜ.ÄII Irta: SZALATNAI REZSŐ elhőben kuksol a szálloda. Nem lehet kimozdulni, az emberek az ablaküveghez tapasztják arcukat s baljós szemmel, mint megriadt gyerekek, ha csínyt követtek el. nézik a különös júliusi reggelt, téli holmiba pakkolózva s reménytelen kézmozdulatokkal. Micsoda nyár! Rézsűt hull az eső, sűrű és szapora legyintéssel, mint a dobos a bárban, aki egy apró drótseprűt rázogat a dobon, így próbálja estére a hangulatot elővarázsolni. De a vendégek nem a dobpergést hallgatják, hanem ezt a hívatlan esőt, amely tüstént előjött, megérkezésünk után egy órával s azóta szüntelen tart. Néha az a benyomásom, hogy aludttejben elmerülve fekszünk, akár egy tengeralattjáró, amely már nem tud felszínre jutni. Nem látni semmit a Mátrából. Még a fákat se látni, amelyek néhány lépésnyire vannak tőlünk. Csak a fenyőket pillanthatnám meg. azok olyan délcegek, erősek, gerincesek. Szülőföldem fái. hol vagytok? Kinyitom az ablakot, hátha beillan egy kis fenyőillat, egy picike gyantaszag. De csak a víz szakad, vékony szálakon, s hiánytalanul. Csüggedten álldogálunk. Van, aki olvas vagy kártyázik, esetleg ásít, mint egy oroszlán, mások az uszodába igyekeznek, egy hangos társaság bort hozat. A liftes fiú egy asszonytól, aki tájékozatlanul bekente az arcát napolajjal s most nem tudja, mitévő legyen vele, vígasztalóan megkérdezi, hogy Pesten is esik-e az eső. Dél felé megenyhül a borulat, mintha egy fényes szem pislogna a fehér gőzben, mely hidegen s durván, gomolyog. De a szem nem mer kinyílni. Csak érezni, hogy megtalálná az utat, ha engedné a felhők árja. Kinyitom az ajtót s kilépek az erkélyre. Abban a pillanatban felcsattan a fecskék hangja. Ott röpködnek a ház körül, örömükben, hogy ilyen roppant ereszre leltek, egész csapatban. Csipog, csattog mindegyik, mint a fodrász a hajnyíró ollóval az ember feje körül, Egy percig sem tétlenkednek, nincs idejük a csüggedésre, nem riadnak meg az esőtől, mely szárnyukat úgy veri, akár az én tenyeremet most. Hihetetlen, hogy nem menekülnek innen. Ügy rémlik, tudják, hogy itt kell maradniok még. ez csak átmeneti dolog. Majd kisüt a nap. Ezer méternyi magasságban a tenger színe fölött, amely tengerszín küldte őket, nem dideregnek, mint az emberek s nem futnak el, mint ahogy elfutnánk mi, ha nem fizettünk volna be. Fészkeik vannak az ország legmagasabb pontján, otthonuk van itt, nyári hazájuk, amely csak nekünk nyári, ők a mi telünkben is nyárban vannak, délen, messze tőlünk. Míg mi kókadtan ténfergünk jobbra-balra, a fecskék örömmel röpödnek körbe-körbe, víg trillákkal, roppant torokköszörüléssel, szüntelen társalgásban egymással. Ügy hiszem, fontos dolguk lehet. Hírt kell adnom róluk, ahogyan fontos élményről illik, örömmel és ámulattal. Csuromvíz az arcom s a kabátom, mikor visszahúzódom a szobámba. Az a benyomásom, a fecskék visszanéztek rám. Minthogy senki sincs körülöttem, intek nekik. Délután már ismerősként üdvözlöm az egész csapatot. Szél kerekedett nyugat felől s rángatja a felhő-rongyokat, mint egy dúlt táncosnő szaggatott uszályait. Fenyőfák és nyírfák tűnnek elő az uszályok közt, percekre megáll az eső. Nap hunyorog át a sűrű ltodon. A fecskék ujjonganak. Talán enni- valót is találnak ilyen pocsék időben? Meglelik a ködben a fészkükhöz a szénaszálat? Micsoda fáradhatatlan légtornászok! Most hozzámröppen kettő, megkapaszkodik a fejem fölött a szikla-téglában s ott csüng egy pillanatig, Olyanok, mint egy ázott gavallér a századvégen: fekete frakk, fehér piké-mel- lény, a szem forog s a kis fejecske homlokáról lassan lepereg egy csepp esővíz, mint egy könnycsepp. De máris rebben a pár s úszik, tovább hangos csattogással, gyors tercierével. Állandó repülőnapot tartanak. Micsoda lények ezek. Azt mondják, a léglökéses repülőgép rohan olyan sebesen, mint egy fecske. Tüneményes repülés. Jobbra és balra tűnnek el. szemrebbenésnél rövidebb idő alatt átússzék a teret, amely itt áll előttem a hegyek egész körképével. Az a benyomásom, szervezik az idő értelmét és szépségét. Ha nem volnának itt, mily fájó, üres volna ez a naptalan, fénytelen nyári nap. Estére eláll az eső, kimozdulunk a házból. Hát ott ülnek a telefondrótokon, szép sorban, hosszan s üdén trécselnek. De mennyi mondanivalójuk van, Uram Isten, mennyi apró hír, felfedezések özöne, ott a fákról, a bokrokról, a viruló s piruló vadrózsáról. Jaj, de gyorsan pereg a fecskeszó. No csak, mit mondanak? Hát nem hallod: — Juj, de furák ezek az óriások itt alattunk, nézzétek csak, hogy ugrálnak, mint a kecskék, félnek a kis pocsolyáktól, az eszem- adták. Már fordulnak is vissza, megijednek az első nagy felhőtől, nézzétek, hogy menekülnek a gyávák! S megint ott állingálnak majd az ablakokban, nem tudják elfoglalni magukat, csak sopánkodnak, keresik a gombot s nem lelik, bosszankodnak, egymást fúrják, s fölemelik a fejüket kacéran, amikor sikerül a bosszantás. Juj, juj, juj! Akkor kiáltás hallatszik a szálló előtti parkból. Három gyerek sivít: leesett egy fiatal fecske a fáról s nem tud felrepülni, siessenek oda a felnőttek. Futnak a felnőttek, hit valóban ott lapul a vizes füvön egy picike fecske, széttárt szárnyakkal, mint egy legyező. Egy bácsi körülnéz, elérhetné-e a nyírfa ágát s rakhatná-e rá a fecskét? A gyerekek s felnőttek köre meglazul s abban a pillanatban, mint egy puskagolyó, odacsap egy fecske s elragadja a kicsikét a földről. Mire a körülményes szálláskereső odanéz, már hűlt helyét leli a madárnak. Mindnyájan kapkodnak, hová tűnt az anyafecske? De nem látni sehol. A fecskék útja tüneményes és titokzatos. Csak a törvényük lengi át a társaságot, a segítség és kölcsönösség múlhatatlan törvénye. Hangtalan a gyerekcsapat. Szófián pislog a fákra a férfiak és nők társasága. Minő ereje van egy fecskeszárnynak ... Hajnalban szétszakadoznak a felhők. A Mátra két gerince közt, a Kékes alatt, egy tejfolyam folydogál Gyöngyös felé, le az alföldi síkra. Amerre a szem ellát, smaragd kincsek hevernek kék hegyek ékszertartójában. Minden fűszál ragyog. Eszembe jut a mohamedánok mondása: Nem lehet boldog, aki nem látta a felkelő napot. Ott állok az erkélyen s nézem a keleti fényt, a rózsaszín sugarakat s a tiszta kék mennyboltot, amely olyan tiszta, mintha kimosták volna friss kékítővel. A fecskék őrjöngve csattognak a nyitott ablaknál. Beröpül egyikük a szobámba. Ügy ébresztenek, úgy hívnak: — Nézd, ember, most kél a nap. Fordulj az örök fény felé, fürödj meg benne s elvesz & szivedben minden, ami félelem, bosszúság, erőtlenség. Erős leszel és egyenes, mint A fenyők! Süt a nap. Cirógat, simogat, hevít. Oh nap- fény, visszatértél, légy üdvöz! Vasárnap van. A csönd mondja s a fecskék hirdetik. Ugrálnak, bukfenceznek a rezgő légben, jelenésük van, vígasztalnak, énekelnek. Egy új világ támadott fel. Édes kicsi fecskék, ti hoztátok el a jó időt, mert hittetek benne. Isten madarai.
