Evangélikus Élet, 1954 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1954-05-16 / 20. szám

XIX. ÉVFOLYAM, 30. SZÁM. 1954. MÁJUS 16. Egyes szám ára: 1 forint 40 fillér Feladataink az egyházi zene terén „Nagyon eleven egyházi életről kaptam benyomást“ — mondotta dr. Gennrich főtitkár Budapesten Mint azt már lapunk legutóbbi számában jelentettük, egyhetes tar­tózkodásra Magyarországra érkezett Dr. Paul Gennrich lelkész, a Német Demokratikus Köztársaságból. Gennrich lelkész az össznémet evangélikus egyház Gustav Adolf Werk-jénelt főtitkára. Magyarországi látogatása első napjairól már beszámoltunk. Gennrich lelkészt szeretettel vette körül egyházunk s ő is nagy érdeklődéssel, szeretettel és szolgálatkészséggel CANTATE vasárnapja van. Ez a vasárnap éneklésre hívja, buzdítja az Egyház népét. Az éneklés nem­csak gyönyörűség és öröm a keresz­tyén ember számára, hanem hasz­nos is az evangéliumban és hitben való megerősödésre. Amikor például Luther Márton vagy Gerhardt Pál énekeit énekeljük, megérezzük azt hitet, amelyet az ő szívükben gyújtott Isten Igéje és ez a hit erő­síti a mi hitünket. MIK A FELADATAINK az egy­házi zene terén és hogyan oldhat­juk meg azokat? Mindenekelőtt mi a feladata a gyülekezet lelkészének ezen a téren? Hangsúlyoznunk kell, hogy már a lelkészképzésben, a teo­lógiai tanulmányi éveik alatt nagy gondot kell fordítani arra, hogy az ország más-más részéből összegyűlt lelkészjelöltek, aJcik esetleg s vidé­kenként különbözökép elferdített koráldallam ismeretét hozzák ma­gukkal, megismerjék és megtanul­ják a helyes koráldallamot s igen fontos lenne, hogy harmóniumon, orgonán játszani is tudjálk azokat. Jó, hogy a Teológiai Akadémia újabb tantervében fokozott súlyt helyez­nek ennek a kérdésnek megoldására. Csőik alapvető zenei képzettség és az ezzel együtt jelentkező zenei ízlés mellett lesz igénye a lelkésznek ar­ra, hogy a kántortól és az énekkar­tól is értékes teljesítményt várjon. A KÁNTOR első feladata az ének­vezetés. Itt is legfontosabb, hogy a helyes dallamot ismerje és ezt játsz- sza. Lehetőség szerint a gyülekezet figyelmét fel kell hívni arra, hogy a kántor vezeti és nem kíséri a gyü­lekezet énekét. Előfordul sok helyen, hogy a tempót a gyülekezet diktál­ja, így jön létre az énekek »húzása«. De arra is Van példa, hogy a gyü­lekezet előresiet. Gyakori eset, hogy a hívek belekezdenek a következő versbe, mielőtt a kántor elkezdené. Vannak gyülekezeteink, ahol az orgona vasárnapról vasárnapra néma marad, mert nincs, aki a kántori szolgálatot végezné. Ezen a téren egyházunkat érzékeny vérveszteség erte az utóbbi években. A helyi adottságoknak megfelelően azonban igyekeznünk kell ezt a kérdést is megoldani. A budapesti és fóti kán­torképző tanfolyamok is ezeket a hiányosságokat akarják pótolni. Ed­dig kb. 50 kántorképzőt végzett fia­tal állt munkába. Persze nemcsak a jó papnak, hanem a jó kántornak is holtig kell tanulnia Nem elég a kántornak csak arra törekednie, hogy az énekvezetés hi­bátlanul menjen. Amint a lipcsei Tamás templom kántora, Bach Já­nos Sebestyén minden művére oda­írta: »Soli Deo gloria«, ugyanígy az evangélikus kántornak minden szol­gálatát ezzel a tudattal kell végez­nie. Isten dicsőségére kell, hogy szóljon az orgonazene. Isten iránti hálánkat és szeretetünket kell ki­fejezni az orgona mellett. Ezért kell képeznie magát a kántornak, hogy megszólaltathassa az orgonairodalom igazi remekeit. A gyülekezet — ha megismerte — általában szereti és megbecsüli a szép előjátékot. Nem egyszer beszéltem egyszerű falusi bácsival, vagy öreg anyókával, aki azért siettette öregedő lépteit, hogy az előjátékról le ne maradjon. So­kan az utójátékot is végigvárják. Jó lenne azonban, ha az istentisz­teleti alkalmakon , túlmenően or­gonafélórák, hangversenyek, zenés áhitatok; keretében is megismertet­nénk gyülekezeteinket az evangé­likus orgonazenével. Egyedül ezzel tudjvik egyházunk zenei öröksége iránti megbecsülésünket kifejezni. Ahol a kántor képessége ezt nem teszi lehetővé, ott vendég orgonások szolgálatát kell felhasználni. Lehe­tetlen, hogy orgonával rendelkező evangélikus gyülekezet előtt isme­retlen maradjon a templomi zene sok szépsége és kincse. A Lutherá- niai és több nemes énekkarunk egyre gyakrabban megrendezett népes hangversenyei is azt mutat­ják, hogy híveink igénylik a komoly egyházi muzsikát. Rámutatok az orgona karbantar­tüsanalk szükségességére. Gyüleke­zeteink többet is áldoznának erre a célra, ha tudatosítanánk, hogy az orgona javításra, esetleg átépítésre szorul. Vidéki gyülelcezetben járva nem egy helyen láttam aránylag jó orgonát teljesen elhanyagolt álla­potban. AZ ÉNEKARRA nemcsak nagy ünnepeken, de vasárnapról vasár­napra szükség van. Különösen ott, ahol eltorzított koráldallamot kell kijavítani vagy a helyes 'koráltem- pót kell megvalósítani. Jó, ha az énekkar tagjai az orgona mellett helyezkednek el és a kántort segítik az énekvezetésben. Minél gyakrabban kell szerepelni is. Az evangélikus énekkari irodái­mat kell megszólaltatni. Ebből kö­vetkezik, hogy kerülni kell az ú. n. »Halleluja«-énekek előadását, ame­lyek ellenkeznek a sajátos lutheri kegyességgel. Nagy felelősség van a kántoron és az énekkaron, ha érték­telen darabok előadásával nemhogy ránevelné a gyülekezetei az értékek felismerésére és megszerelésére, ha­nem ízlésüket rontja. Annál is in­kább komolyan kell ezt venni, mert a legsűrűbb szereplés mellett sem tudjuk énekirodalmunk gazdag anyagát a gyülekezet elé tárni. Ami­lyen mértékben megismeri a gyüle­kezet az igazi egyházi zenét, olyan mértékben meg is szereti azt, s meg­dől az a hamis felfogás, hogy való­ban egyházi dallamaink élettelen kegyesség hordozói. Amidőn a fentiekben néhány vo­nással felvázoltam egyházzenei fel­adatainkat, ezt abban a reményben tettem, hogy lelkészeinket, kánto­rainkat, énekkarainkat komolyan foglalkoztatja az egyházi zenének Isten dicsőségére való művelése. Gáncs Aladár A nagylaki leányegyházközség rö­vid múltja igen érdekes és fordula­tos. Nagylak, amelyet ma Ónagy- laücnak hívnak és Romániáihoz tarto­zik, szlovák település volt a volt Bihar megyében. Nagyközség, mely­nek távoli határában nagy . kender­gyár létesült még 1905-ben. A tria­noni békeszerződés után azok a nagylaki szlovákok és magyarok, akik a kendergyárban dolgoztak, vagy akiknek földje Magyarorszá­gon maradt, Magyarországon ma­radtak. Sokáig a környező községek­ben laktak, majd egészen közel a román-magyar határhoz községet alapítottak ugyancsak Nagylak név­vel. Ez 1926-ban történt, amikor az idevalósi gyári munkások és parasz­tok (házhelyeket kaptak. Egy-két év alatt felépült a mai Nagylak, de ma sincs benne templom és római ka­tolikusok, reformátusok, evangéliku­sok egyaránt a környező községek­ből lelkipésztorolták itteni híveiket. A második világháború előtt az evangélikusok kaptak először lábra s nagy belső áldozatvállalással lel­készlakást építettek s templomot ké­szültek építeni. Első lelkészük a vi­lágháború végén eltűnt. Ezután so­káig voltak lelkész nélkül, majd egymásután több lelkész is szolgált közöttük. Istentiszteleteiket azonban az állami iskolában tartották. A Megyei Tanács Oktatási Osztálya a legutóbbi időkig is előzékenyen szol­gáltatta a megfelelő termet vala­mennyi gyülekezetnek az állami is­kolában. Nagylak az 1940-es évektől 1951-ig önálló missziói egyház- község volt, a bányai egyházke­rület 1951-i közgyűlése azonban — mivel az önálló egyházköz­ség létfeltételei hiányoztak — visszaminősítette a missziói egy­házközséget leányegyházközséggé és a makói egyházközséghez csa­tolta. Ettől kezdve 1953 őszéig a makói lelkész gondozta a nagy­járt közöttünk. Magyarországi programmjának kiemelkedő eseményei voltak a kö­vetkezők: Több előadást tartott a Teológiai Akadémián az egyházi szórványok kérdéseiről. Előadást tartott a pesti, Pest megyei és budai egyházmegyei lelkészi munkaközösségek közös gyűlésén. Részt vett a Pest-megyei Egyházmegye közgyűlésén. Látoga­tást tett a Református Egyetemes Konventen, ahol őt D. Bereczky Al­bert püspök, a Konvent lelkészi elnöke fogadta munkatársaival együtt. Megtekintette dr. Pálfy Mik­lós dékán kíséretében Sztálinvárost. Meglátogatta a sopronbánfalvai evangélikus gyülekezetét. Erre az útjára D. dr. Vető Lajos püspök és Prőhle Károly teológiai tanár, a sopronbánfalvai egyházközség volt lelkésze kísérte el. A püspök és Gennrich lelkész igehirdetést tar­tott Sopronbánfalván, ahol Foltin Brúnó lelkész és Weltler Rezső sop­roni lelkész-esperes fogadták őt. Ugyanezen napon a soproni egyház- község is templomi ünnepélyt ren­dezett. melyen a hívek teljesen meg­töltötték az ősi templomot. D. dr. Vető Lajos püspök és dr. Gennrich lelkész prédikáltak a gyülekezetnek. Gennrich lelkész a sopronbánfalvai gyülekezetnek gyönyörű oltárterítőt ajándékozott. Elutazása előtt az evangélikus egyetemes egyház vacsorát rende­zett a német vendég tiszteletére, me­lyen egyházunk püspökei és veze­laki híveket, akik azonban rend­szeresen kérték, hogy az egyház lelkészt küldjön az ő számukra is. Ezen az őszön D. Dezséry László püspök engedélyt adott arra, hogy a makói esperességi segédlelkészt kihelyezzék Nagy­lakra. Ezt az is elősegítette, hogy a községi tanács előzékenyen ki­ürítette a volt lelkészlakást és az egyház rendelkezésére bocsátotta azt. Szlovák Pál makói esperes segéd- lelkésze: Povázsay Mihály így ke­rült Nagylakra, ahol a makói és a nagylaki presbitériumok elhatáro­zásából a lelkészlakás egy részét át­alakították imaházzá. Ebbe az ima­házba elhelyezték a szlovák feliratú szárnyas szórványoltárt, melyet ad­dig a nagylaki hívek az iskolában tartott istentiszteleteken (használ­tak. D. Dezséry László püspök 1954. május 9-én, verőfényes napon, ünnepi istentisztelet keretében felszentelte az új imatermet. A püspök délelőtt Makón tartott igehirdetést az istentiszteleten, melyre a hívek nagy számban gyü­lekeztek össze. Az istentisztelet után az egyházközség tanácsa tartott ülést. Á presbiterek csaknem mind jelen voltak. Szlovák Pál esperes az istentiszteleten köszöntötte a püspö­köt. Eichardt Oszkár egyházközségi felügyelő pedig a tanácsülésen. A tanácsülésen Redoes József gondnok számolt be az egyházközség anyagi helyzetéről, Szlovák Pál lelkész pe­dig az egyházközség lelki helyzeté­ről. A presbiterek igen élénk és be­ható tanácskozást folytattak a püspökkel az egyházközség pro­blémáiról. A makói egyházköz­ség igazi szórvány-egyházköz­ség. A híveinek körülbelül fele lakik Mákón, a városban, a töb­biek a tanyákon, valamint Kis­tői mellett az Állami Egyházügyi Hi­vatal elnöke: Horváth János, elnök­helyettese: Vargha József, és osz­tályvezetője: Veres Pál is részt vett. Részt vett a vacsorán D. Bereczky Albert református püspök, dr. Finta István és dr. Kádár Imre reformá­tus konventi főtanácsos is. Az ün­nepi vacsorán a német vendéget Vető püspök köszöntötte. A püspök beszédére Gennrich főtitkár vála­szolt és többek között a következő­ket mondta: — Különösen is örülök annak, hogy ezen az estén együtt lehe­tek a különböző egyházak, az evangélikus és református egy­ház vezető embereivel, az állam képviselőivel. Mint már több al­kalommal, úgy most is hadd mondjam el azt, hogy meny­nyire jól esett, hogy itt lehetsé­ges volt egymás előtt nyiltan és testvéri módon megnyilatkozni. — Mély benyomást tett reám mindaz, amit itt láttam és hal­lottam. Nagyon eleven egyházi életről kaptam benyomást és ez sok tekintetben példaadó lehet számunkra. Mivel az a megtiszteltetés is osz­tályrészemül jutott, hogy a német evangélikus egyházat is képvisel­jem, ezért hadd mondjam meg, hogy az én itt-tartózikodásom a hittestvé­rekkel való kapcsolat szorosabbra fűzését is jelenti. Mi, akik sok tekin­tetben azonos problémákkal vívó­zomborban, Marosleién, Csaná­don, Kövegyen, Magyaresaná- don, Földeákon és Óföldeákon. A nagylaki leányegyházközség, mely az egyházkerület határoza­tából már több mint két éve hozzájuk tartozik, szintén gon­doz szórványokat Bökényben és Csanádpalotán. A szétszórt hí­vek nagy áldozatkészséggel tart­ják fenn a szórványegyházköz- Jféget, melynek jelenleg legna­gyobb gondja a lelkészlakás ese­dékes tatarozása. Délután a püspök az esperessel és a felügyelővel együtt, valamint Ben­czúr László püspöki titkárral kiuta­zott Nagylakra, ahol Hámori János presbiter és Jaszovszki Ferenc gond­nok fogadtak. A hívek buzgón fel- sereglettek az imaházavatásra. Az imaház kulcsait Hámori János pres­biter rövid beszéd kíséretében adta át a püspöknek, aki ezután elvégezte az imaház felszentelését. A püspök igehirdetésében a templom fontosságáról és szol­gálatáról prédikált. A maroknyi hivő lelkesedéssel hallgatta a püspök szavait, aki az egyházkerület nevében is meg­köszönte hithűségüket és áldozat­hozatalukat. A nagylaki 140 lélek az első vi­lágháború óta vágyakozott templom után. Most kapta meg a második világháború utáni fel- szabadulás ' tizedik esztendejé­ben. Az egyházközség első dolga volt, hogy az imaházfelszentelést követő ünnepi közgyűlésen határozatilag há­lás köszönetét mondott Csongrád megye Tanácsa Oktatási Osztályá­nak, hogy mindeddig engedélyezte számára az iskola használatát. Az imaháznak örvendező gyülekezet ne­vében egy konfirmandus és egy gyermekbibliaköri tag mondott meg­ható üdvözletét a püspök felé. dunk, hadd ösztönözzük egymást és segítsük egymást ezeknek a problé­máknak a megoldásával. Nagyon jól­eső érzéssel töltött el azt látnom, hogy milyen együttérzéssel fogják itt fel német népünknek a problémá­ját és jól esett Vető püspök úr szá­jából is hallanom, hogy mennyire részt vesznek a mi problémáinkban. Olyan egyházat találtam itt, amely az ő népében és népével él. Én nem mulaszthatom el ki­fejezésre juttatni azt a különös tiszteletemet is az -iránt, hogy a magyar nép mennyire udvarias, fegyelmezett, kedves, barátságos és rendes. Az egyház és állam közötti együttműködést Magyarországon példaadónak találtam és úgy ér­zem, hogy nekem erről majd otthon be keli számolnom. — Nem lehet mindenkitől elvárni, hogy politikai és társadalmi vonat­kozásban egy véleményen legyen. De azt el lehet várni, hogy a más vé- leményűekkel testvéri módon és bi­zalmas légkörben történjék a meg­beszélés és egymás megértésére töre­kedjenek. Ha minden ember törek­szik a másik ember megértésére, a tévedések kiküszöbölésére, akkor mégis csak lehetséges lesz, hogy a népek kedvező viszonyba kerüljenek egymással és a jelenlegi széttagolt­ságban is testvéri módon éljenek egymás mellett. Azt hiszem, hogy a keresztyéneknek és az egyházak­nak ezen a téren különleges feladata és felelőssége van. Én itt átélhettem azt, hogy mi, keresztyének itt Ma­gyarországon és Németországban — amennyiben magamon keresztül er­ről beszélhetek — a szívünk belse­jében egyek vagyunk. Itt valóban van egy olyan egység, amely egyéb­ként a világból hiányzik és ami után törekednünk kell. Ügy érzem, hogy erről a találkozásról hazámba jó reménységekkel telve mehetek haza. Isten társon meg minket az egy­ségben, Ö vezessen bennünket az ö igazságában mind mélyebbre és Ö ajándékozzon nekünk, .a népeknek és az egész világnak olyan rendet, amely megfelel az ő törekvéseiknek és kívánságaiknak. Azzal az áldás- kívánással fejezem be szavaimat, hogy Isten adjon az evangélikus egy­házaknak, (ez nálunk magában fog­lalja lutheránus és református egy­házakat,) a magyar népnek és veze­tőinek áldást, üdvöt és békességet. Dr. Paul Gennrich, német evangé­likus lelkész az össznémet Gustav Adolf Werk főtitkárának magyar- országi tartózkodása alatt hosszabb beszélgetés folyt le közte és a Gyü­lekezeti Segély országos vezetői: Koren Emil lelkész és dr. Fekete Zoltán egyházfelügyelő között. MEGHÍVÓ A fasori evangélikus templom­ban (Bp, VII., Gorkij-fasor 17.) 1954. május 16-án, kantate vasárnapján este fél 8 órakor lesz a'»NAGY MES­TEREK — NAGY MŰVEK« című sorozat VII. hangverseny »Mai magyar mesterek« címen Közreműködik: Gyöngyösi Mária operaénekesnő, Peskó Zoltán orgona­művész, dr. Gárdonyi Zoltán zene­szerző. A műsort ismerteti: Gyöngyösi Vilmos esperes, fasori lelkész. MŰSOR: 1. Kapi-Králik J.: Dór tokkáta. 2a^ Sulyok Imre: Krisztus Urunknak ... b. Perényi G.: Jézus szenvedésedről . . . c. Kapi-Králik J.: Az én időm . . . (korál- előjátékok) 3. Peskó Z.: Ciacona--------G-dúr fugetta 4. Gárdonyi Z.: 148. zsoltár (Mennyei sere­gek . . .) — Énekli Gyöngyösi M., kísér á szerző. 5. Gárdonyi Z.: Húsvéti fantázia. 6. Sulvok I: Könyörgés. Kodály Z.: Orgonamise (Introitus—Kyrie Gloria—Credo—Sanctus—Benedictus—-Ag­nus— Ite, Missa est) 8. Gárdonyi Z : 108. zsoltár (Kész az én szívem óh Isten. — Énekli Gyöngyösi M., kísér a Szerző. 9. Gárdonyi Z.: Jászói legenda. Belépődíj nincs. Szíves adomá­nyokat kérünk. D. Dezséry László püspök felszentelte a nagylaki leányegyházközség imaházát .Teljesedjetek be Szent Lélekkel, beszélgetvén egymás között zsoltárokban, énekelvén és dicséretet mondván szívetekben az írnak“ (Ef. 5, 18—19.) &

Next

/
Oldalképek
Tartalom