Evangélikus Élet, 1954 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1954-05-16 / 20. szám
XIX. ÉVFOLYAM, 30. SZÁM. 1954. MÁJUS 16. Egyes szám ára: 1 forint 40 fillér Feladataink az egyházi zene terén „Nagyon eleven egyházi életről kaptam benyomást“ — mondotta dr. Gennrich főtitkár Budapesten Mint azt már lapunk legutóbbi számában jelentettük, egyhetes tartózkodásra Magyarországra érkezett Dr. Paul Gennrich lelkész, a Német Demokratikus Köztársaságból. Gennrich lelkész az össznémet evangélikus egyház Gustav Adolf Werk-jénelt főtitkára. Magyarországi látogatása első napjairól már beszámoltunk. Gennrich lelkészt szeretettel vette körül egyházunk s ő is nagy érdeklődéssel, szeretettel és szolgálatkészséggel CANTATE vasárnapja van. Ez a vasárnap éneklésre hívja, buzdítja az Egyház népét. Az éneklés nemcsak gyönyörűség és öröm a keresztyén ember számára, hanem hasznos is az evangéliumban és hitben való megerősödésre. Amikor például Luther Márton vagy Gerhardt Pál énekeit énekeljük, megérezzük azt hitet, amelyet az ő szívükben gyújtott Isten Igéje és ez a hit erősíti a mi hitünket. MIK A FELADATAINK az egyházi zene terén és hogyan oldhatjuk meg azokat? Mindenekelőtt mi a feladata a gyülekezet lelkészének ezen a téren? Hangsúlyoznunk kell, hogy már a lelkészképzésben, a teológiai tanulmányi éveik alatt nagy gondot kell fordítani arra, hogy az ország más-más részéből összegyűlt lelkészjelöltek, aJcik esetleg s vidékenként különbözökép elferdített koráldallam ismeretét hozzák magukkal, megismerjék és megtanulják a helyes koráldallamot s igen fontos lenne, hogy harmóniumon, orgonán játszani is tudjálk azokat. Jó, hogy a Teológiai Akadémia újabb tantervében fokozott súlyt helyeznek ennek a kérdésnek megoldására. Csőik alapvető zenei képzettség és az ezzel együtt jelentkező zenei ízlés mellett lesz igénye a lelkésznek arra, hogy a kántortól és az énekkartól is értékes teljesítményt várjon. A KÁNTOR első feladata az énekvezetés. Itt is legfontosabb, hogy a helyes dallamot ismerje és ezt játsz- sza. Lehetőség szerint a gyülekezet figyelmét fel kell hívni arra, hogy a kántor vezeti és nem kíséri a gyülekezet énekét. Előfordul sok helyen, hogy a tempót a gyülekezet diktálja, így jön létre az énekek »húzása«. De arra is Van példa, hogy a gyülekezet előresiet. Gyakori eset, hogy a hívek belekezdenek a következő versbe, mielőtt a kántor elkezdené. Vannak gyülekezeteink, ahol az orgona vasárnapról vasárnapra néma marad, mert nincs, aki a kántori szolgálatot végezné. Ezen a téren egyházunkat érzékeny vérveszteség erte az utóbbi években. A helyi adottságoknak megfelelően azonban igyekeznünk kell ezt a kérdést is megoldani. A budapesti és fóti kántorképző tanfolyamok is ezeket a hiányosságokat akarják pótolni. Eddig kb. 50 kántorképzőt végzett fiatal állt munkába. Persze nemcsak a jó papnak, hanem a jó kántornak is holtig kell tanulnia Nem elég a kántornak csak arra törekednie, hogy az énekvezetés hibátlanul menjen. Amint a lipcsei Tamás templom kántora, Bach János Sebestyén minden művére odaírta: »Soli Deo gloria«, ugyanígy az evangélikus kántornak minden szolgálatát ezzel a tudattal kell végeznie. Isten dicsőségére kell, hogy szóljon az orgonazene. Isten iránti hálánkat és szeretetünket kell kifejezni az orgona mellett. Ezért kell képeznie magát a kántornak, hogy megszólaltathassa az orgonairodalom igazi remekeit. A gyülekezet — ha megismerte — általában szereti és megbecsüli a szép előjátékot. Nem egyszer beszéltem egyszerű falusi bácsival, vagy öreg anyókával, aki azért siettette öregedő lépteit, hogy az előjátékról le ne maradjon. Sokan az utójátékot is végigvárják. Jó lenne azonban, ha az istentiszteleti alkalmakon , túlmenően orgonafélórák, hangversenyek, zenés áhitatok; keretében is megismertetnénk gyülekezeteinket az evangélikus orgonazenével. Egyedül ezzel tudjvik egyházunk zenei öröksége iránti megbecsülésünket kifejezni. Ahol a kántor képessége ezt nem teszi lehetővé, ott vendég orgonások szolgálatát kell felhasználni. Lehetetlen, hogy orgonával rendelkező evangélikus gyülekezet előtt ismeretlen maradjon a templomi zene sok szépsége és kincse. A Lutherá- niai és több nemes énekkarunk egyre gyakrabban megrendezett népes hangversenyei is azt mutatják, hogy híveink igénylik a komoly egyházi muzsikát. Rámutatok az orgona karbantartüsanalk szükségességére. Gyülekezeteink többet is áldoznának erre a célra, ha tudatosítanánk, hogy az orgona javításra, esetleg átépítésre szorul. Vidéki gyülelcezetben járva nem egy helyen láttam aránylag jó orgonát teljesen elhanyagolt állapotban. AZ ÉNEKARRA nemcsak nagy ünnepeken, de vasárnapról vasárnapra szükség van. Különösen ott, ahol eltorzított koráldallamot kell kijavítani vagy a helyes 'koráltem- pót kell megvalósítani. Jó, ha az énekkar tagjai az orgona mellett helyezkednek el és a kántort segítik az énekvezetésben. Minél gyakrabban kell szerepelni is. Az evangélikus énekkari irodáimat kell megszólaltatni. Ebből következik, hogy kerülni kell az ú. n. »Halleluja«-énekek előadását, amelyek ellenkeznek a sajátos lutheri kegyességgel. Nagy felelősség van a kántoron és az énekkaron, ha értéktelen darabok előadásával nemhogy ránevelné a gyülekezetei az értékek felismerésére és megszerelésére, hanem ízlésüket rontja. Annál is inkább komolyan kell ezt venni, mert a legsűrűbb szereplés mellett sem tudjuk énekirodalmunk gazdag anyagát a gyülekezet elé tárni. Amilyen mértékben megismeri a gyülekezet az igazi egyházi zenét, olyan mértékben meg is szereti azt, s megdől az a hamis felfogás, hogy valóban egyházi dallamaink élettelen kegyesség hordozói. Amidőn a fentiekben néhány vonással felvázoltam egyházzenei feladatainkat, ezt abban a reményben tettem, hogy lelkészeinket, kántorainkat, énekkarainkat komolyan foglalkoztatja az egyházi zenének Isten dicsőségére való művelése. Gáncs Aladár A nagylaki leányegyházközség rövid múltja igen érdekes és fordulatos. Nagylak, amelyet ma Ónagy- laücnak hívnak és Romániáihoz tartozik, szlovák település volt a volt Bihar megyében. Nagyközség, melynek távoli határában nagy . kendergyár létesült még 1905-ben. A trianoni békeszerződés után azok a nagylaki szlovákok és magyarok, akik a kendergyárban dolgoztak, vagy akiknek földje Magyarországon maradt, Magyarországon maradtak. Sokáig a környező községekben laktak, majd egészen közel a román-magyar határhoz községet alapítottak ugyancsak Nagylak névvel. Ez 1926-ban történt, amikor az idevalósi gyári munkások és parasztok (házhelyeket kaptak. Egy-két év alatt felépült a mai Nagylak, de ma sincs benne templom és római katolikusok, reformátusok, evangélikusok egyaránt a környező községekből lelkipésztorolták itteni híveiket. A második világháború előtt az evangélikusok kaptak először lábra s nagy belső áldozatvállalással lelkészlakást építettek s templomot készültek építeni. Első lelkészük a világháború végén eltűnt. Ezután sokáig voltak lelkész nélkül, majd egymásután több lelkész is szolgált közöttük. Istentiszteleteiket azonban az állami iskolában tartották. A Megyei Tanács Oktatási Osztálya a legutóbbi időkig is előzékenyen szolgáltatta a megfelelő termet valamennyi gyülekezetnek az állami iskolában. Nagylak az 1940-es évektől 1951-ig önálló missziói egyház- község volt, a bányai egyházkerület 1951-i közgyűlése azonban — mivel az önálló egyházközség létfeltételei hiányoztak — visszaminősítette a missziói egyházközséget leányegyházközséggé és a makói egyházközséghez csatolta. Ettől kezdve 1953 őszéig a makói lelkész gondozta a nagyjárt közöttünk. Magyarországi programmjának kiemelkedő eseményei voltak a következők: Több előadást tartott a Teológiai Akadémián az egyházi szórványok kérdéseiről. Előadást tartott a pesti, Pest megyei és budai egyházmegyei lelkészi munkaközösségek közös gyűlésén. Részt vett a Pest-megyei Egyházmegye közgyűlésén. Látogatást tett a Református Egyetemes Konventen, ahol őt D. Bereczky Albert püspök, a Konvent lelkészi elnöke fogadta munkatársaival együtt. Megtekintette dr. Pálfy Miklós dékán kíséretében Sztálinvárost. Meglátogatta a sopronbánfalvai evangélikus gyülekezetét. Erre az útjára D. dr. Vető Lajos püspök és Prőhle Károly teológiai tanár, a sopronbánfalvai egyházközség volt lelkésze kísérte el. A püspök és Gennrich lelkész igehirdetést tartott Sopronbánfalván, ahol Foltin Brúnó lelkész és Weltler Rezső soproni lelkész-esperes fogadták őt. Ugyanezen napon a soproni egyház- község is templomi ünnepélyt rendezett. melyen a hívek teljesen megtöltötték az ősi templomot. D. dr. Vető Lajos püspök és dr. Gennrich lelkész prédikáltak a gyülekezetnek. Gennrich lelkész a sopronbánfalvai gyülekezetnek gyönyörű oltárterítőt ajándékozott. Elutazása előtt az evangélikus egyetemes egyház vacsorát rendezett a német vendég tiszteletére, melyen egyházunk püspökei és vezelaki híveket, akik azonban rendszeresen kérték, hogy az egyház lelkészt küldjön az ő számukra is. Ezen az őszön D. Dezséry László püspök engedélyt adott arra, hogy a makói esperességi segédlelkészt kihelyezzék Nagylakra. Ezt az is elősegítette, hogy a községi tanács előzékenyen kiürítette a volt lelkészlakást és az egyház rendelkezésére bocsátotta azt. Szlovák Pál makói esperes segéd- lelkésze: Povázsay Mihály így került Nagylakra, ahol a makói és a nagylaki presbitériumok elhatározásából a lelkészlakás egy részét átalakították imaházzá. Ebbe az imaházba elhelyezték a szlovák feliratú szárnyas szórványoltárt, melyet addig a nagylaki hívek az iskolában tartott istentiszteleteken (használtak. D. Dezséry László püspök 1954. május 9-én, verőfényes napon, ünnepi istentisztelet keretében felszentelte az új imatermet. A püspök délelőtt Makón tartott igehirdetést az istentiszteleten, melyre a hívek nagy számban gyülekeztek össze. Az istentisztelet után az egyházközség tanácsa tartott ülést. Á presbiterek csaknem mind jelen voltak. Szlovák Pál esperes az istentiszteleten köszöntötte a püspököt. Eichardt Oszkár egyházközségi felügyelő pedig a tanácsülésen. A tanácsülésen Redoes József gondnok számolt be az egyházközség anyagi helyzetéről, Szlovák Pál lelkész pedig az egyházközség lelki helyzetéről. A presbiterek igen élénk és beható tanácskozást folytattak a püspökkel az egyházközség problémáiról. A makói egyházközség igazi szórvány-egyházközség. A híveinek körülbelül fele lakik Mákón, a városban, a többiek a tanyákon, valamint Kistői mellett az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke: Horváth János, elnökhelyettese: Vargha József, és osztályvezetője: Veres Pál is részt vett. Részt vett a vacsorán D. Bereczky Albert református püspök, dr. Finta István és dr. Kádár Imre református konventi főtanácsos is. Az ünnepi vacsorán a német vendéget Vető püspök köszöntötte. A püspök beszédére Gennrich főtitkár válaszolt és többek között a következőket mondta: — Különösen is örülök annak, hogy ezen az estén együtt lehetek a különböző egyházak, az evangélikus és református egyház vezető embereivel, az állam képviselőivel. Mint már több alkalommal, úgy most is hadd mondjam el azt, hogy menynyire jól esett, hogy itt lehetséges volt egymás előtt nyiltan és testvéri módon megnyilatkozni. — Mély benyomást tett reám mindaz, amit itt láttam és hallottam. Nagyon eleven egyházi életről kaptam benyomást és ez sok tekintetben példaadó lehet számunkra. Mivel az a megtiszteltetés is osztályrészemül jutott, hogy a német evangélikus egyházat is képviseljem, ezért hadd mondjam meg, hogy az én itt-tartózikodásom a hittestvérekkel való kapcsolat szorosabbra fűzését is jelenti. Mi, akik sok tekintetben azonos problémákkal vívózomborban, Marosleién, Csanádon, Kövegyen, Magyaresaná- don, Földeákon és Óföldeákon. A nagylaki leányegyházközség, mely az egyházkerület határozatából már több mint két éve hozzájuk tartozik, szintén gondoz szórványokat Bökényben és Csanádpalotán. A szétszórt hívek nagy áldozatkészséggel tartják fenn a szórványegyházköz- Jféget, melynek jelenleg legnagyobb gondja a lelkészlakás esedékes tatarozása. Délután a püspök az esperessel és a felügyelővel együtt, valamint Benczúr László püspöki titkárral kiutazott Nagylakra, ahol Hámori János presbiter és Jaszovszki Ferenc gondnok fogadtak. A hívek buzgón fel- sereglettek az imaházavatásra. Az imaház kulcsait Hámori János presbiter rövid beszéd kíséretében adta át a püspöknek, aki ezután elvégezte az imaház felszentelését. A püspök igehirdetésében a templom fontosságáról és szolgálatáról prédikált. A maroknyi hivő lelkesedéssel hallgatta a püspök szavait, aki az egyházkerület nevében is megköszönte hithűségüket és áldozathozatalukat. A nagylaki 140 lélek az első világháború óta vágyakozott templom után. Most kapta meg a második világháború utáni fel- szabadulás ' tizedik esztendejében. Az egyházközség első dolga volt, hogy az imaházfelszentelést követő ünnepi közgyűlésen határozatilag hálás köszönetét mondott Csongrád megye Tanácsa Oktatási Osztályának, hogy mindeddig engedélyezte számára az iskola használatát. Az imaháznak örvendező gyülekezet nevében egy konfirmandus és egy gyermekbibliaköri tag mondott megható üdvözletét a püspök felé. dunk, hadd ösztönözzük egymást és segítsük egymást ezeknek a problémáknak a megoldásával. Nagyon jóleső érzéssel töltött el azt látnom, hogy milyen együttérzéssel fogják itt fel német népünknek a problémáját és jól esett Vető püspök úr szájából is hallanom, hogy mennyire részt vesznek a mi problémáinkban. Olyan egyházat találtam itt, amely az ő népében és népével él. Én nem mulaszthatom el kifejezésre juttatni azt a különös tiszteletemet is az -iránt, hogy a magyar nép mennyire udvarias, fegyelmezett, kedves, barátságos és rendes. Az egyház és állam közötti együttműködést Magyarországon példaadónak találtam és úgy érzem, hogy nekem erről majd otthon be keli számolnom. — Nem lehet mindenkitől elvárni, hogy politikai és társadalmi vonatkozásban egy véleményen legyen. De azt el lehet várni, hogy a más vé- leményűekkel testvéri módon és bizalmas légkörben történjék a megbeszélés és egymás megértésére törekedjenek. Ha minden ember törekszik a másik ember megértésére, a tévedések kiküszöbölésére, akkor mégis csak lehetséges lesz, hogy a népek kedvező viszonyba kerüljenek egymással és a jelenlegi széttagoltságban is testvéri módon éljenek egymás mellett. Azt hiszem, hogy a keresztyéneknek és az egyházaknak ezen a téren különleges feladata és felelőssége van. Én itt átélhettem azt, hogy mi, keresztyének itt Magyarországon és Németországban — amennyiben magamon keresztül erről beszélhetek — a szívünk belsejében egyek vagyunk. Itt valóban van egy olyan egység, amely egyébként a világból hiányzik és ami után törekednünk kell. Ügy érzem, hogy erről a találkozásról hazámba jó reménységekkel telve mehetek haza. Isten társon meg minket az egységben, Ö vezessen bennünket az ö igazságában mind mélyebbre és Ö ajándékozzon nekünk, .a népeknek és az egész világnak olyan rendet, amely megfelel az ő törekvéseiknek és kívánságaiknak. Azzal az áldás- kívánással fejezem be szavaimat, hogy Isten adjon az evangélikus egyházaknak, (ez nálunk magában foglalja lutheránus és református egyházakat,) a magyar népnek és vezetőinek áldást, üdvöt és békességet. Dr. Paul Gennrich, német evangélikus lelkész az össznémet Gustav Adolf Werk főtitkárának magyar- országi tartózkodása alatt hosszabb beszélgetés folyt le közte és a Gyülekezeti Segély országos vezetői: Koren Emil lelkész és dr. Fekete Zoltán egyházfelügyelő között. MEGHÍVÓ A fasori evangélikus templomban (Bp, VII., Gorkij-fasor 17.) 1954. május 16-án, kantate vasárnapján este fél 8 órakor lesz a'»NAGY MESTEREK — NAGY MŰVEK« című sorozat VII. hangverseny »Mai magyar mesterek« címen Közreműködik: Gyöngyösi Mária operaénekesnő, Peskó Zoltán orgonaművész, dr. Gárdonyi Zoltán zeneszerző. A műsort ismerteti: Gyöngyösi Vilmos esperes, fasori lelkész. MŰSOR: 1. Kapi-Králik J.: Dór tokkáta. 2a^ Sulyok Imre: Krisztus Urunknak ... b. Perényi G.: Jézus szenvedésedről . . . c. Kapi-Králik J.: Az én időm . . . (korál- előjátékok) 3. Peskó Z.: Ciacona--------G-dúr fugetta 4. Gárdonyi Z.: 148. zsoltár (Mennyei seregek . . .) — Énekli Gyöngyösi M., kísér á szerző. 5. Gárdonyi Z.: Húsvéti fantázia. 6. Sulvok I: Könyörgés. Kodály Z.: Orgonamise (Introitus—Kyrie Gloria—Credo—Sanctus—Benedictus—-Agnus— Ite, Missa est) 8. Gárdonyi Z : 108. zsoltár (Kész az én szívem óh Isten. — Énekli Gyöngyösi M., kísér a Szerző. 9. Gárdonyi Z.: Jászói legenda. Belépődíj nincs. Szíves adományokat kérünk. D. Dezséry László püspök felszentelte a nagylaki leányegyházközség imaházát .Teljesedjetek be Szent Lélekkel, beszélgetvén egymás között zsoltárokban, énekelvén és dicséretet mondván szívetekben az írnak“ (Ef. 5, 18—19.) &